R. adott pár ruhát, fel kellene próbálnom, de még mindig olyan hideg van a lakásban, hogy nem jutottam odáig. Amúgy is szarul vagyok, lelkileg, testileg. Sorjában... Lehet, kevesebbet kéne nézegetnem a pasim exeinek-különösebben az űberelhetetlennek-a fb képeit, ahol boldogan vigyorog a jóval fiatalabb fickójával, a szép, nagy házukban. Boldogságrákenroll :S Még mindig nem jöttem rá, mit evett rajta a pasim (na de a patkányképű csajnál is ez van, akivel megcsalt...ah azt hagyjuk is), külsőre inkább egy férfira hajaz, borzasztó rajzolt szemöldökkel és hát meg látszik rajta, hogy durván tolta-tolja-a cigit *-* Azon agyalok, hogy lehettek olyan sokáig együtt és ez a csaj miket tett, hogy a pasim ennyire oda volt érte. Vagy talán még most is oda van...pár éve sms-ezgettek, nem is tetszett a dolog és szóvátettem neki, hogy ugyanmár, mit akar tőle, mikor anyagilag lehúzta a mélybe, kihasználta, aztán a háta mögött összejött pasim egyik haverjával, majd mint aki jól végezte dolgát, kirakta a pasimat az albérletből. Oké, oké, egy szót sem szólok, a múltkor én is váltottam pár sms-t a narkomán exemmel, aki szintúgy jó alaposan megcsalt, majd szépen lelépett szó nélkül. Mit dumálok én, igaz?! Mondjuk, az akkor is érdekelne, hogyan töltötték együtt az idejüket, mert pasim azt mondta, nem jártak nagyon sehova, illetve egyszer voltak strandon és egyszer bulizni a mittudoménhány év alatt. *-* *-* *-* Na jó, egyáltalán nem egészséges ilyeneken gondolkodni, tudom. Anyám meg tegnap rosszul lett, elájult stb., de én persze erről nem tudtam, csak reggel értesítettek. Bezzeg a hugomat apám fel tudta hívni. Most aggódom is érte, de már jobban van. Orvoshoz naná, hogy nem akar menni...tipikus... Amúgy éjjel apám hívhatott volna, mivel bekaptam valami vírust és hajnali 2-től hányingerrel és gyomorfájással fetrengtem. Most sem az igazi a közérzetem. Nem tudom, mi ez már megint. H. is telefonált, kár hogy egy büdös szó, nem sok, annyit nem értettem, mert szar a telefonja :O
És még ott a holnap, ami bár péntek, de nekem nehéz napnak ígérkezik. Jó lenne már túl lenni rajta. Oké, inkább jöjjön egy kis zene. Ezt a dalt a Radics Peti oldalán hallottam, láttam először és valahogy nekem bejön. Ilyen nyomorultabb időszakaimban szívesen hallgatom. A klip, maga az borzalom, a pasas is megér egy misét. De a dal az egész jó. Súlyos, de jó... Persze, én beteg vagyok.
Az "új" kabátomban való örömködés is csak addig tartott, amíg bele nem futottam R.-be, aki leoltott, hogy szerinte egyáltalán nem áll jól nekem. Később a pasim is azt mondta, hogy neki sem tetszik. De nem rajtam nem tetszik, csak úgy általában ez a fazon neki nem bejövős. Szóval elvették az önbizalmamat...vagyis ami nincs, azt nem lehet elvenni ugye...De azóta gyakran eszembe jut, hogy valószínűleg úgy áll rajtam a kabát, mint egy madárijesztőn :S Mindegy, ha jól megy minden, nem sokáig tart a tél. A tavaszra készülvén, tegnap a farmerjaimat próbálgattam, mi az ami még jó rám, mivel híztam tuti, érzem én is, de a mérlegünkben már nem jó az elem, cserélni kéne, de csak húzom-halasztom, meg elfelejtem, talán nem is véletlenül, nem akarok szembesülni újfent a bálnaságommal. Hála az égnek, csak egy darab van, amit már nem tudok felvenni, de az tavaly is épp hogy csak rám jött és kb. egyszer sem vettem fel, mert kényelmetlen volt benne leülni. A hétvége gyorsan eltelt, semmi érdekes nem történt. J. hívott ugye koncertre, de nem mentem el, nem volt kedvem, ő a barátnőjével ment, akit én nem is ismertem, most valahogy nem volt kedvem bulizni. Az ID-n láttam egy dokut Cassie Jo Stoddart-ról, egy gyönyörű, kisvárosi lányról, akit 2006. szeptember 22.-én egy rokona házában brutálisan gyilkolt meg két iskolai haverja, összesen 30 késszúrással. Hát köszi, ha ilyenek a haverok, minek is kellenének ellenségek. Sajnáltam szegény lányt, ő tényleg rosszkor volt rossz helyen. Ártatlanul került fel, két pszichopata srác, Brian és Torey "halállistájába". A két fiú a gyilkosságot megelőzően csinát egy amolyan házi videot, amiben előre elnézést kérnek a lány szüleitől a jövőbeli gyilkosság miatt. Néztem a bejátszást és nekem kicsit a Columbine ügy jutott eszembe.
Később a filmben elhangzott, hogy a fiúk érdeklődtek az egykori sulis mészárlás iránt. Meg mindenféle horrorfilmek iránt is, amiknek hatására a gyilkosságot ijesztő maszkokban követték el. R.I.P. Cassie :(
Vasárnap tavaszköszöntő buliba csöppentem, hála J.-éknek. Nem akartam menni, de rábeszéltek és végül persze nem bántam meg. Az idő kegyes volt, ment is a kerti parti, zenékkel, jó társasággal, finom ételekkel. Viszont, ha nem is iszom annyit alkoholt, másnap akkor is végtelenül üresnek és szomorúnak érzem magam. A hétfő, amúgy is egy kínszenvedéses nap úgy általában, ezt megfejelte, ez a keserű érzés, nem volt kedvem senkihez, semmihez. Összevesztem anyámmal, jót akart szegény, de én ebben a lehangolt állapotomban félre értettem, máshogy fogtam fel. Azóta kibékültünk, én meg szégyellem, hogy hülyepics vagyok :S Tönkretettem a kedvenc kabátomat, vagyis nem én, csak túl közel álltam a tűzhöz a hús sütésnél és hát a felpattanó szikra kivégezte szegény ruhadarabot. Van még két kabátom, de ezt szerettem a legjobban. De mivel mindez vasárnap történt, elő kellett vegyek a még megmaradtak közül egyet. Az egyik az elég ramatyul nézett ki, évek óta a szekrény mélyén volt, szóval a másikat kaptam fel. Ez jó meleg, de annyira rövid, hogy két nap hordás után, sikerült felfáznom. Szerencsére anyám ismerőse tök ingyen adott egy kabátot, neki már nem kellett. Szép szövetkabát, mindig is akartam ilyet, de sajnáltam rá a pénzt. Szóval örültem, de valahogy nem az igazi a kedvem. Pedig fel kellene hangolnom magamat, de gyakran elkap a "mileszvelem???" és "hogyantovább???" kérdéskör, már ami a lakáskérdést illeti. Bújom az ingatlanhirdetéseket, és fogom a fejemet, mert a helyzetünk elég kilátástalan. Ha nem lenne hitelünk, vagy lenne elég önrészünk, meg tudnánk valósítani az álmainkat, de sajnos hitel az van, félretett pénz meg nincs. Ilyen egyszerű és cseppet sem nagyszerű a dolog. Halvány fogalmam sincs, mi lesz, időszerű lenne a nőcit is felhívni, akit ugye érdekel a lakás, de kérdés, mi értelme a mézesmadzagot elhúzni előtte, meg magunk előtt is, egy lehetetlen álomképet hajszolva. Az egyik szomszéd-akivel rosszban voltam még régen a rokon miatt, de mára már 10 perceket is tudunk beszélgetni, kedéllyességet megjátszva-mikor mondtam, hogy le akarok lépni, ki volt akadva, hogy ne őrüljek meg, ezt a jó kis lakást feladni a bizonytalanért. Hiába próbált meg rábeszélni. Én mindenképp megyek innen. Csak kérdés az, hogy hova, meg mikor... Le kéne ülnöm értőkkel áttárgyalni az egészet.
Tegnap éjszaka azt álmodtam, hogy sikerült elköltöznöm, és szerintem nem csak ebből a lakásból, hanem a városból is elcuccoltunk és egy igen leharcolt, lehangoló, pusztulat, málló vakolatú, régi házakból álló környékre mentünk. A lakás sem volt szívderítő, még az előző tulaj cuccai is ott voltak, régimódi bútorok, ósdi szekrények formájában. Emlékszem, álltam az ablaknál, néztem ki a cseppet sem vidám tájra és azt mondogattam, hogy én nem ezt akartam.... Ja és álmodtam még valamit a rokonunkról, meg egy-két exemről is...de ezek a képek már nincsenek meg ilyen pontosan. És basszameg fáj a torkom és náthás is vagyok kicsit. Remélem, elmúlik. A lejmos csaj is rám írt, kb. egy éves hallgatás után. Azt hittem, hogy zsét akar tarhálni és készültem is melegebb éghajlatra küldeni, de csak a süketségeit írta, amik nem nagyon érdekeltek, de üsse kavics, elolvastam. Az van vele, hogy most vettek 3,5 millióért házat maguknak a pasijával valahol vidéken és hogy hej, de nagy hepiség van (előtte erősen homeless életvitelük volt, nyaralókban, meg mindenféle zűrös társbérletekben húzták meg magukat). Meg küldött képeket a kutyáiról, akik és most szó szerint idézem a nőt:az ő mindenei, életei. Pfff...a gyerekei meg lelencben, de mindegy. Nem akarok rohadéknak tűnni, de milyen szemétség már, hogy valahogy mégis összehoztak egy házra valót és simán fent tartják a pasi alkalmi melóiból. Ha a Sors lennék, én ennek a nőnek tuti nem adtam volna ekkora mázlit, lévén hogy 3 gyereket hagyott magára egy pasi miatt, a negyediket meg asszem örökbe adta a kórházban, meg a nem általa nevelt gyerekei nevében csinált fészbukk adatlappal írogatott az exének-akit a mostani pasi miatt hagyott ott-hogy fogadja vissza. Bonyolult ugye? Inkább no komment. Próbálok nem ítélkezni, na jó annyira nem próbálok, mert ez esetben nem megy, meg próbálom a csaj pozitiv tulajdonságait nézni, de nem igazán jön össze. És akkor még tegnap láttam a mocskot, akivel pasim megcsalt. Virágos farmerben idézte a boldog hippikorszakot :S Készülök egy kit és miért utálok bejegyzésre hamarosan. De most kanyarodjunk a mai Valentin napra. Hát hurrá, ünnepelhetem, hogy egész évben ledagadtozik a pasim, meg néha olyan hangot üt meg velem szemben, hogy kriminális. Amúgy is egész évben szeretni kell(ene) a másikat, nem csak egy napig. Szóval felesleges felhajtás ez az egész, de pasim azért kap egy tábla csokit, nyugi. A. meg egyedül ünnepli a Valentint, vagyis, ott van a publikus pasija, de csak mert közös a ház, ugye. A titkos pasi-aki már egy ideje nem az-meg A. szakítottak. A. megunta a gyerek kettős életét, és választás elé állította, vagy ő, vagy a régi csaja. A választ lehet sejteni, a srác nem akart drámát és az exe nem egy bonyolult lélek, annak elég ha leitatja, meg elviszi ide-oda, és kimerül a komoly kapcsolat fogalma. Az ilyenek pont megérdemlik egymást, gratu. És a teknősbékám tegnapelőtt kidugta a fejét az akvárium vizéből...közeleg a tavasz???
Esküszöm, most hallottam, hogy lesz egy új csatorna, amin sorozatokat
fognak adni kb. orrvérzésig és az lesz a neve, hogy Jockey tv…OMG :O :D
Á., írt nekem emailt, hogy kivan, mint a liba, mert a pasija lakásában (ahova ő
takarítás és főzés céljából járkál fel heti 2-3 alkalommal) idegen női cuccokat
talált. És hogy most akkor mi van? Öh, mi lenne, az van, hogy a pasija
beújított valami nőt. Á., meg a fickó amúgy évek óta nem csinálnak semmi „olyat”,
mert a gyerek azt mondta, őt nem érdekli a szex. Oh, dehogynem érdekli, csak
nem Á.-val. Javasoltam is neki, hogy derítsen fényt a dologra, neki sem jó, ha
évekig húzza az agyát, én meg amúgy is tudom, hogy pl. Á. pasija nem kimondottan a hűség szobra, anno rá volt állva
A.-ra és volt is köztük valami :S
De nem szeretem játszani a megmondóember szerepét,lévén hogy a párom és köztem
is van gond bőven.
És itt a sztori új része. Eredetileg nem ezt a folytatást terveztem, most az
egész további eseménysor meg fog változni, de rossz kedvem volt, trében voltunk a pasimmal és egyéb szarságok és hát
így alakult.
Két szóban leírva angst és fluff.
Best thing in town: Come
with me and let's go for a ride Follow me to the other side As I sit around and watch you pout 'Cause I know that you're the Best thing in town -- best thing around Best thing in town -- best thing around Mike mereven
nézve az utat, komótosan vezetett az iskola felé. A szokásos reggeli
csúcsforgalom volt, a főutakon mindenfelé dugókkal, így ő lefordulva, egy
elhagyatottabb és sokkal kihaltabb mellékúton autózott. Nem volt kedve a
tömeghez,a fejében össze-vissza kalandoztak a gondolatok. Missy megint furcsán
viselkedett reggel, faggatózni akart, de a férfi kibújt a kényelmetlen kérdések
alól és sietve távozott. Hosszú nap várt ismét Mike-ra, egészen késő délutánig tele volt az
órarendje, nem beszélve a táskájában hetek óta ide-oda hurcolt dolgozatokról,
amiket még mindig nem javított ki. Úgy érezte, elsodorja a sok tennivaló,
sehogy sem halad velük, ráadásul már nem is igyekezett, egyáltalán nem törte
magát. Csak Billie Joe-val akart lenni. A fiúra gondolt a nap minden órájában,
amit ébren töltött, sőt az álmai is gyakran körülötte jártak. Mintha más már
nem is létezett volna a földön és valóban, Mike számára már nem is létezett.
Minden nyűg és fölöslegesség lett, ami egykor keretet adott az életének, a
tanítás, a diákok, az iskola. A házassága pedig még ennél is nehezebb terhet rótt rá. Szinte fájó
hazugsággá vált, egy pokoli örvénnyé, ami beszívja, ahányszor munka után haza
ért, belépett a ház ajtaján és a felesége szemébe nézett. És Mike nem tudta,
meddig bírja még ezt csinálni. A férfi egy újabb mellékútra kanyarodott és ekkor észrevette Billie-t. A
felismerés bénítóan hatott rá. - Billie...- motyogta maga elé örömmel. A szíve heves dobogásba kezdett és
boldogság áradt szét benne, amiért kora reggel Billie-t sodorta felé a sors. A fiú elgondolkodva ballagott a szürke betonon és nem is észlelte, ahogy
Mike kocsija lassított, aztán megállt mellette. - Jó reggelt Mr. Armstrong, elvihetem egy darabon? - húzta le a jármű
ablakát kedvesen mosolyogva Mike. Billie csodálkozva realizálta a szituációt és megtorpant az autó
előtt. - Szia Mike.- üdvözölte meghökkenve a tanárt. - Ez a nap nem is indulhatott volna jobban. Éppen rád gondoltam. Persze,
mikor nincs ez így? - Mike alig bírta levenni a szemeit Billie-ről. A szőke
haj, a számára gyönyörű arc, a zöld szemek újra meg újra foglyul ejtették. - Nekem is egyfolytában te jársz a fejemben, de hiszen úgyis tudod...-
Billie elpirult. - Ülj be és elviszlek, úgyis egyfelé megyünk.- invitálta Mike és kinyitotta
Billie-nek az ajtót. - Jó ötlet ez, Mike? Nem lesz belőle bajod? - kérdezte Billie bizonytalanul. A régi Mike soha nem tett volna ilyet persze. Bár készséges volt és
barátságos, nem az a konzervatív, vaskalapos pedagógus, de meghúzta a
határvonalat az munkája és a magánélete között. Aztán jött Billie...aki által Mike új emberré vált. Ez az új ember pedig nem
nyugtalankodott ilyesmiken. - Minden rendben
lesz. Gyere. - nyugtatta meg a fiút Mike és megvárta, míg beül mellé. - Köszönöm.- hálálkodott Billie, de ahogy az ajtó becsukódott,túl nagy és
nyomasztó lett a csend. Mike érezte, valami nincs rendben. - Történt valami? - pillantott Billie Joe-ra, elmerülve a fiú sápadt és jól
érzékelhetően kialvatlan arcában, a sötétkék karikákban a szemei alatt és a
végtelen szomorúságában. - Semmi.- tagadta azonnal Billie és csak nézte maga előtt a kocsi
műszerfalát. - Nekem elmondhatod.- Mike finoman végigsimított a fiú vállán. Billie ekkor fájdalmasan felsóhajtott. Szemei fáradtan és furcsán
fénylettek. - Anya, meg én...végig veszekedtük az éjszakát. Tudod, mióta visszament
félállásban dolgozni a kocsmába, gyakran kimerült és türelmetlen. Ráadásul erős
gyógyszereket kell szednie és ezek is hatással vannak rá. Tegnap este is
rosszkedvűen jött haza. A testvéreimmel a nappaliban ültünk, néztük a
televíziót, én meg felbontottam pár sört, amit nem nézett jó szemmel. Azt
mondta, egy reménytelen alak vagyok, akárcsak apa. És elege van belőlem, hogy
csak a baj van velem és bárcsak örökre eltűnnék a házából. Felkapta a
sörösüveget az asztalról és hozzávágta a falhoz. Nem csináltam semmit, mégis
ezt tette, aztán azt mondta, hogy gyűlöl...- Billie hangja elcsuklott és
elkeseredetten megrázta a fejét. Mike szíve összeszorult. - Biztos nem gondolta komolyan! Az ember hirtelen dühében mond mindenfélét!
- szólt gyorsan és vígasztalóan. Billie arcán végiggördült egy könnycsepp, amit gyorsan letörölt a ruhája
ujjával. - Nem...ő tényleg gyűlöl engem.- suttogta. Mike megtörten hallgatta a sírástól fojtott hangot és a remegő
lélegzetvételeket. Úgy szerette volna jobb kedvre deríteni a fiút, de nem ment
neki. Ugyanez a mellőzöttség jellemezte az anyjával való kapcsolatát. Igaz,
Darla nem mondta szemtől-szemben soha sem, hogy gyűlöli, de az, hogy nem vett
részt a felnevelésében, szabad akaratából, sok mindenre volt magyarázat. Darla
arcára ki volt írva minden és valódi lelkesedést csak akkor ért el nála Mike,
ha pénzt adott neki. És ez minden volt, csak nem anyai szeretet. - Vannak emberek, akiknek sehogyan sem tudjuk megolvasztani a lelkükben lévő
hidegséget, akárhogy is próbálkozunk. - mondta végül halkan Mike, Billie pedig
egyetértően bólogatott. - Igen, én is így gondolom. De sokszor az is megfordul a fejemben, hogy
csakugyan jobb lett volna, ha meg sem születek. Vagy megölöm magam, amit olyan
sokszor elképzeltem. Akkor megkímélem őt attól a kudarctól, amit miattam kell
elviselnie. - Istenem, te nem vagy kudarc, Billie! És tudd, hogy én veled vagyok. Bár ez
nem ugyanolyan, mint egy anya szeretete, de nem akarom, hogy egyedül érezd
magad. Nem szeretném, ha még egyszer az öngyilkosságra gondolnál. - Mike szeme
elhomályosult, újra megsimította Billie vállát, majd a karját, biztosítani
akarta a jelenlétéről. Hogy mindig és mindenben ott lesz mellette. Billie szemeiben még könnyek ragyogtak. - Te vagy a legcsodálatosabb ember az egész világon, Mike. - mondta fátyolos
hangon. - Ez nem így van! Csak szeretlek és nem viselném el, hogy ha ártanál
magadnak! Szétrepedne, beleszakadna a szívem. Emlékszel még, mit meséltem neked
a szívemről? - Mike kérdőn nézett a fiúra. - Persze. Hogy ha nem törik össze, egész jól működik. - idézte vissza
szóról-szóra a régebben Mike által kimondott szavakat Billie Joe. - Pontosan. És azt is, hogy megdobogtatod. Úgy, ahogy senki más. Tudod, az
én szívem akkor boldog, ha te jól vagy és ha szomorúságot, szenvedést
látok rajtad, az nekem is ugyanúgy fáj. Ígérd meg, hogy soha, semmivel sem
fordulsz magad ellen! - kérte Mike. - Rendben. - bólintott Billie, de nem volt túl meggyőző és ez elkeserítette
Mike-ot. Vagy öt percig ültek az autóban csendesen, bámulva a reggeli
utcaképet. Billie nehezen nyugodott meg, az idegesség még mindig érződött a
viselkedésén. Csak ült ott, könnyek nyomaival az arcán, hang nélkül, vívódását
Mike is világosan látta és szeretett volna örömet okozni neki. - Mi lenne, ha ma iskola helyett együtt lennénk? - pattant ki Mike fejéből
váratlanul egy ötlet. Billie csodálkozva bámult rá. - Arra gondolsz, hogy hagyjuk ki a tanítást? - Igen. Semmi kedvem most bemenni a munkahelyemre, folyton ott vagyok,
másokat helyettesítek, egy szabadnap rám férne. Munka helyett jobban szeretném
inkább veled tölteni a napot. Van kedved hozzá? - kérdezte Mike, reménykedve
egy igenlő válaszban. Billie nem volt ilyen biztos a dolog helyességében. - Nagyon szeretnék veled lenni, de nem lenne jó, ha miattam kerülnél
kellemetlen helyzetbe. Az az érzésem, teljesen elrontalak.- aggodalmaskodott. - Szó sincs erről! Éppenséggel te ébresztettél rá, hogyan legyek jobb
ember.- vágott a szavába Mike, majd beindította a kocsiját és Billie Joe
kételkedő mosolyát igen feleletnek vette. Útközben megálltak egy nyilvános fülkénél, ahonnan Mike felhívta az iskolát
és aznapra beteget jelentett. Nem emésztette lelkiismeret furdalás, a legjobb
döntésének gondolta ezt és várakozás vonta maga alá. Egy felhőtlen és gondtalan
napnak néztek elébe. - És hova megyünk? - kérdezte Billie, az elsuhanó házakat és utcákat nézve.
Számára talán ismeretlen környéken keresztül vezetett az útjuk. - A legjobb helyre, ahol valaha voltam. - árulta el sejtelmesen Mike. Mire
Billie értetlenkedve fürkészte az arcát, Mike pedig élvezte magán a zöld szemek
kíváncsi fényeit. Rövid autózás után, a jármű egy kavicsos útra érve állt meg és Mike torka
összeszűkült, lelke emlékekkel telt meg újra. Régóta nem járt erre. - Hát itt volnánk. - suttogta maga elé, ahogy a fák sötétzöld lombja, a
fehér kerítés és a kis ház feltűnt előtte. Aztán kiszállt az autóból. Billie
követte és csak ment Mike mellett a terebélyes bokrok mentén, egészen a kapuig. Nagyméretű tábla függött a kapura szegezve. Rajta piros betűkkel odaírva:
ELADÓ, alatta telefonszámmal. Mike szemei szomorúan futottak végig a táblán. Az
elmúlást idézték az odapingált betűk és számok. A ház fájdalmasan elhagyatott volt, rendezett, de üres udvar, teljesen
lenyírt fű, pár szerszám a ház oldalához támasztva, függöny nélküli
ablakok. A férfi végighúzta tenyerét a kerítésen és megjelent előtte a
gyermekkora néhány mozzanata. A verőfényes délutánok, mikor az udvaron
játszott. Nagyapja nem messze tőle barkácsolt, mosolya még ennyi év után is
melengette Mike-ot. A nagyanyja pedig az ablakból pillantott ki időnként féltve
és a férfi mintha még most is érezte volna a simogatásait. Könnyek gyűltek a
szemébe. - Itt nőttél fel? - kérdezte Billie és ámulva vette szemügyre az épületet. Mike biccentett. - Igen, ezt a házat bérelték a nagyszüleim. Ez volt az első és az utolsó
hely, ahol boldognak éreztem magam. - mondta. - Nagyon szép. - helyeselt Billie, a kerítésen túlra nézve. - Miután a nagyszüleim pár hónap különbséggel meghaltak, úgy gondoltam,
meghosszabbítom a bérleti díjat és ideköltözünk, de Missy nem szeretett volna
itt lakni. Bárcsak lenne pénzem, hogy megvásároljam. Mike eljátszott a gondolattal, ahogy átveszi a ház kulcsát és csendes
hétvégeken a verandán egy itallal a kezében üldögél. És ott látta maga mellett
Billie Joe-t is. Ettől az agyában keringő képkockától mosoly szaladt a szájára,
de a szemei könnyesek voltak. Élete legnagyobb próbatétele volt, nagyszülei
halála és máig nem tudta, hogyan vészelte túl azokat a sötét időket. - Ahogy itt állok, még most is érzem a nagyszüleim törődését. Mindig a
legjobbat akarták nekem. Velük együtt a szeretet lakott itt. Talán azért
is akartam ide újra visszaköltözni, hogy az emlékek megjelenítsék azt a
feltétel nélküli, tiszta kötődést, amit ők adtak. Amit úgy véltem, az ő
halálukkal elveszítettem.- Mike Billie-re pillantott. Billie pontosan tudta, miről beszél. - A szeretet sosem hal meg, Mike. - mondta alig hallhatóan. - Most már én is tudom. Ők mindig is szeretni fognak engem, úgy ahogy téged
szeret fentről az édesapád. Ezek a dolgok pedig erőt adnak egy-egy rosszabb
napon. Ők itt vannak, akkor is ha nem látjuk őket. Mike gyorsan elfordult, hogy Billie ne lássa a könnyeit. Aztán, még mielőtt
a fiú bármit is kérdezhetett volna, az autója felé vette az irányt. Mikor helyet foglaltak a járműben, mindketten csak zavartan néztek maguk
elé. Mike azt akarta, hogy ez egy jó nap legyen, hogy felvidítsa Billie-t, de
ehelyett most már ő is meglehetősen lehangolt lett. - Bocsáss meg. - szólalt meg végül, percek múltán, miután a sírás már nem
szorongatta. - De hát miért?- kérdezett vissza Billie. - Mert azt hittem, hogy jobban fog menni. Akartam mutatni neked valamit a
gyermekkoromból, de maga alá gyűrt a múlt felidézése. Talán sosem tudom ezt
könnyek nélkül végigcsinálni. - magyarázta Mike. - Én tudom, min mentél keresztül, Mike. És nagyon erősnek tartalak, amiért
most ide tudtál jönni. Az összes fájdalom ellenére is itt voltál és csak ez
számít. - Billie Mike-hoz hajolt és mélyen a szemébe nézett. - Köszönöm Billie. Milyen jó, hogy most megoszthattam veled. - Mike
gyengének érezte magát, a feje szédült és mintha nehéz terhek nyomták volna
össze belülről. Amikor a nagyszülei üres házához elautózott, mindig egyedül
volt, Missy nem tartott vele sosem. Ahogy Mike a gyászával is egymaga küzdött
meg, úgy állt mindig támogatás nélkül annál a fehér kerítésnél a könnyeit
nyelve. De ez ma nem így volt! Ma egyáltalán nem érezte magát elveszettnek,
mert Billie Joe mellette volt. Ugyanott, ugyanannál a kerítésnél és Mike
biztosra vette, hogy hasonlóan érzett, mint ő.
- Mike te vagy az életem. Az
egyetlen, aki miatt, nem adom fel. - mondta Billie és Mike szíve belesajdult
ebbe. Billie simogatását érezte könnytől nyirkos arcán, majd ölelését, amit
azon nyomban viszonzott ő is, aztán ajkát gyengéden nyomta a fiú ajkára. - Szeretlek. - suttogta még Billie és Mike a könnyein át próbált egy mosolyt
küldeni felé. Mert a fiú közelsége megnyugtatta, szárnyakon repítette az
érzelmeit. De sokszor minden olyan fájdalmasan, kínkeservesen nehéz volt. Mike kora este érkezett haza. A nagyszülei házánál tett látogatás után
elmentek még ide-oda, majd Billie ötlete nyomán, ellátogattak a fiú apjának
kedvenc kocsmájába, ahol ittak néhány italt. Ez valamelyest jobb kedvre
derítette őket. A parkba is eljutottak, ahol beszélgettek, csókolóztak, vagy
csak hallgattak. Mike-nak a kettejük közti csend is jól esett, neki csak az
volt fontos, hogy együtt legyenek. Ezektől az élményektől és az elfogyasztott alkoholtól szédelgett kicsit. Még
alig váltak el, de ő máris Billie-re gondolt, A világosszőke, puha hajára, az
ajkára, ahogy a övére tapadt, a csókokra, az ölelésekre, a fiú
lélegzetére, ahogy felgyorsult, mikor Mike megérintette a testét, a forróságra,
ami lassan átkúszott a férfiba is és felébresztette benne a vágyakozást. Missy autóját a kocsifeljárón találta, persze nem is reménykedett abban,
hogy szerencséje lesz és hogy a nő esetleg pont ma túlórázik. Összeszedte magát
és megfontoltságot, józanságot színlelve nyitott be az ajtón és rakta le
táskáját a nappali kanapéjára. Missy a konyhában állt, az ablakon kikémlelve. Olyan volt, mint bármelyik
nap és az az elegáns, fehér színű blúza, fekete szoknyája volt rajta, amit
reggel viselt. - Szia Missy. - köszöntötte Mike. A nő kifejezéstelen arccal fordult el az ablaktól és egyenesen Mike-ra
bámult. - Szia, drágám. Jól telt a napod? - kérdezte és Mike gyomra összeugrott. - Igen. - vágta rá, magabiztosságot mutatva. - És ilyen sokáig bent kellett maradnod? - érdeklődött Missy. Mike gyorsan hátat fordított neki és a konyhaszekrényből elővett egy poharat,
amibe vizet töltött. - Sajnos nagyon sok a lemaradásom. - válaszolta. - Tehát dolgoztál. - sétált mellé a nő. Mike fél szemmel sandítva mérte
végig, furának találta az egész viselkedését. - Hát persze...- dadogta és lehajtotta a pohár vizet. - Elég ebből, fejezd be a hazudozást! - kiáltott rá ekkor a nő Mike-ra. - Miről beszélsz? - Mike hangja megremegett. Missy most már ott volt előtte, így Mike nem tudott elfordulni, kénytelen
volt ránézni és nagyon rossz előérzete lett. Az asszony tekintete hideg volt, akár egy jégcsap. - Ma délelőtt úgy alakult, hogy elmaradt egy tárgyalásom és az jutott
eszembe, ebédelhetnénk együtt. Bementem hát az iskolába és mikor téged
kerestelek, közölték a kollégáid, hogy nem vagy bent, mert aznapra beteget
jelentettél. Ami elég érdekes, lévén, hogy reggel még teljesen egészségesen
rohantál el itthonról, még a kérdéseimre sem válaszoltál. De most már nem bújsz
ki ez alól. Áruld el, mi a jó franc ez az egész?! Mike megszédült, ahogy Missy szavait hallotta. A fejében újra, meg újra
visszhangoztak a felesége által kimondottak. A homlokára veríték ült ki, a
gyomra és mellkasa fájni kezdett, a torka kiszáradt. Leült a konyhai székre és
érezte a vért az arcából kiszállni. - Missy, én...- kezdett volna bele, de neje indulatosan közbevágott. - Nem vagyok idióta, Mike. Jól tudom, hogy ez az egész azért van, mert
megcsalsz. Ki az a ribanc? És mióta tart? Mióta nézel teljesen hülyének? - Nem is tudom, mit mondjak...- sóhajtott a férfi tehetetlenül, de Missy
most sem hallgatta végig. - Neked elment az eszed, vagy mi? Bebújsz egy iskoláslány ágyába? Ez a hála
az évekért, amit melletted töltöttem? Hiszen nekem köszönhetsz mindent,
nélkülem senki vagy! - üvöltötte a nő, szinte magán kívül. Mike teljesen sokkos
lett a helyzettől. Missy pedig kifordult önmagából. A könnyektől elmázolódott a
szemfestéke, a haja a vállára hullott. És ordított. Ijesztő, bántó
hangon. - Missy, annyira sajnálom...- nyögte ki szinte szavak nélkül Mike. Sajnálta
a feleségét, nem akart neki fájdalmat okozni. Nem kellett volna hagynia, hogy
idáig eljussanak, már az elején el kellett volna neki mondania mi a
helyzet. De nem tudta, vigye ezt végbe, hiszen az igazság még annál is súlyosabb
volt, mint amit Missy feltételezett. Hiszen nem egy lányba szeretett bele,
hanem egy fiúba. Hogyan is lehetett volna ezt becsületesen elárulnia? Mike ezt még most sem tudta, csak azt érezte, a legrosszabb rémálma vált
valóra. Elbukott és hibázott. Megbántotta Missy-t, pedig ezt akarta a
legkevésbé. - Missy, kérlek...- de a hangja elakadt, nem volt képes egy mondatot sem
kiejteni. Megsemmisülve ült csak és nézte Missy tombolását. Amit teljesen meg
is értett és nagyon szégyellte magát. - Csak azt ne mondd, hogy ne haragudjak! Ne gyere ilyen rossz dumával, abból
én már kinőttem! Most büszke vagy magadra, mi? Jót tesz neked ugye, hogy egy
senkiházi kis cafka odáig van érted? De mégis kinek képzeled te magad, Michael
Pritchard? Várj, majd én elárulom, hogy ki vagy, egy vesztes, egy nyomorult,
egy szerencsétlen, szánalmas balfék. Akit még a heroinista anyja is a kórházban
hagyott! És nagyon helyesen tette. Pont azt érdemelted, hogy egyedül maradj! Missy szavai kegyetlenül, élesen vágtak bele Mike-ba. A nő remek érzékkel
találta el a gyenge pontját, kihasználta a sebezhetőségét. Az anyja iránt érzett
szeretetéhségét, az elérhetetlen vágyakozást iránta. Mike tudta, hogy nagyon
dühös rá, de nem hitte volna, hogy ezeket a dolgokat felhasználva okoz neki
fájdalmat. - Miért ülsz itt ilyen bambán? Miért nem szólalsz meg? Tudod mit, nem is
érdekel, kivel csaltál meg, csak mondd, hogy egyszeri alkalom volt, vagy hogy ő
akarta, hogy nem jelentett neked semmit! - rivallt rá Missy, de
a férfi összeszorította a száját és a konyhai asztal lapját bámulta. Csak
így tudta meggátolni, hogy eleredjenek a könnyei. Nem tehette meg, amit Missy
kért, az hazugság lett volna és ő már nem akart hazudni többet. - Mike, mondd ki! - Missy lezöttyent egy székre és arcát kézfejével
törölgetve nézte Mike néma szenvedését. Várta volna a beismerést, hogy csak egy
futó kaland volt, egy elhajlás, és semmi több...De ezt a választ nem kaphatta
meg. - Bocsáss meg. - mondta végül a férfi, de továbbra sem nézett Missyre, aki
egy idő után mérgesen sóhajtott, aztán felállt a székről. - Ha ez minden, akkor fogd a holmidat és tűnj el a házból! - a kérése nem
volt most hangos, de Mike nem is akarta megvárni, míg újra kiabálni kezd. Ő is
úgy vélte, a legokosabb, ha magyarázkodás helyett, elmegy onnan. Beletörődve bólintott, aztán a szobába vonult és egy bőröndbe kezdte el
bedobálni néhány ruháját. Missy az ajtófélfának támaszkodva nézte végig, ahogy
Mike mindent elcsomagol, majd az ajtóig kísérte megvető pillantásokkal. - A maradék holmimért még visszajövök. - mondta, Mike ahogy keze már az ajtó
kilincsén volt. Missy ezt egykedvűen vette tudomásul és amint Mike kilépett,
hangosan becsapta utána az ajtót. Mike tehát nem tehetett mást, autóval egy motelbe ment, ahol kivett egy
szobát. Furcsán érezte magát, ahogy ott ült ölbetett kezekkel az ágy szélén,
szemrevételezve a virágmintás tapétát, a beépített szekrényt, a
dohányzóasztalt, a székeket, a televíziót, az ágyon lévő rikító virágokkal
díszített takarót. Reggel még azt hitte, ez egy könnyed nap lesz, de helyette
minden kártyavárként dőlt össze körülötte. Vagyis nem minden. A házassága. De
ez várható volt, Mike csak azt nem tudta, mikor és hogyan jön el ez a pillanat.
Hát most már erre is meglett a válasz. Egy cseppet sem volt boldog, hogy ilyen
módon juttatta Missy tudomására az egészet, undort érzett maga iránt, de
ugyanakkor kicsit felszabadult is lett, hogy nem kell többet színlelnie. A
szemei égtek, de nem tudott sírni, nem tudott könnyeket ejteni a kapcsolata
miatt, úgy érezte, az nem most, nem ezen a délutánon fejeződött be. Nem akart egyedül lenni, a telefonért nyúlt és tárcsázta Billie számát.
Beszélni akart vele, de legjobban arra vágyott, hogy a fiú itt legyen mellette.
Szüksége volt rá. És Billie jött, amilyen gyorsan csak tudott. Mikor Billie Joe
belépett a motelszobába, Mike úgy érezte, minden könnyebb lett egyszeriben.
Maga mellé ültette és elmondott neki mindent, Billie pedig nem kérdezett, nem
ítélkezett, csak hallgatta, aztán a karjaiba zárta. Mike össze-vissza álmodott, Missyről és Billie-ről, veszekedésről és
kibékülésről, veszteségről és jutalmakról, könnyekről és önfeledt nevetésről.
Múlt és jövő váltogatta egymást a hektikus képekben. Izzadt homlokkal és vadul kalapáló szívvel riadt fel. Összerázkódott, ahogy
az alvásból az ébrenlétbe csöppent hirtelen. Émelygett és légszomja volt. De
amint felismerte, hogy a motelszobában van, ahová a Missyel történt vita után
ment, minden újra valós lett körülötte. Billie karja védelmezően pihent a
vállán, a teste szorosan simult hozzá. Mike óvatosan oldalra pillantott és
látta, hogy Billie nem alszik, a tv-ből kiszűrődő kékes-szürkés színek élénken
tükröződtek szemeiben és árnyakat festettek a gyönyörű arcára. - Ébren vagy? - nézett rá Billie. A hangja lágy volt és törődő. Mike pedig
úgy érezte, soha nem akarja, hogy ez a nap véget érjen. Akármilyen kusza és
viharos is volt, de a vége tökéletesre sikerült, hiszen Billie Joe ott feküdt
mellette. Ez az álomszerű élmény a valóság volt most. - Csak rosszat álmodtam. A fejem tele van mindenféle ostobasággal. - felelte
halkan Mike. - Elhiszem, hogy zaklatott vagy. Ha bármiben segíthetek, csak szólj. -
ajánlotta fel készségesen Billie. - Nekem pont elég, hogy itt vagy. Ugye nem mész még haza? - kérdezte
reménykedve Mike. Billie elmosolyodott. - Ma éjszaka, nekem itt az otthonom.- felelte. - Ez csak egy motelszoba, Billie. Nem egy otthon. Csak falak, amik
lélektelenek, amik között nincs ott az ember valódi lénye. De majd ha
elköltözünk a városból és máshol kezdünk újra mindent, akkor lesz egy kis ház,
fehér kerítéssel és dús, zöld bokrokkal a kertben, barátságos fényekkel az
ablakaiban, hintaszékkel a verandán...akkor... Mike álmodozva csukta le a szemét. - Akkor otthonra találunk. Mindketten.- fejezte be a férfi mondatát Billie. Mike bólintott és érezte még, ahogy Billie ujjai szelíden végigsimítanak a
szíve környékén.
Nincs most kedvem semmihez. Elegem van a hóból, havas esőből, a hideg lakásból, a beázó bakancsomból. A fejem két és fél napig nagyon fájt egyfolytában. Szédültem, ritka szarul voltam. Most is fáj, de már nem annyira. De legalább nem kapott el az influenza, ami kiscsaládom nagy részét leterítette a lábáról. J. írt néhány napja, hogy februárban megy két koncertre is, az egyik most lesz jövő héten, a másik meg a hónap végén. És hogy egyikre elmehetnék vele. Azt írta, klassz lenne, beszélgetnénk, bulizgatnánk és esetlegesen jól berúgnánk *-* Hát, be kell valljam, csábító az ajánlat, de most egyáltalán nem érzek semmi késztetést sem iváshoz, sem bulizáshoz. Örülök, ha haza érek és nem kell kimozdulni. Punnyadt pancser lettem. Befordultam teljesen. Várom, hogy végre kicsit világosabb legyen reggelente, kicsit melegebb. Szóval várom a tavaszt.
És írom a sztori új fejezetét is. Meg egy másik történetet is, ami egy részes lesz és már írtam róla hogy, készül, aztán hol úgy vélem, nem fejezem be, hol meg okés, összehozom. Hát most éppen ebben a fázisban vagyok.
