2017. december 3., vasárnap

STILL BREATHING (Mike/Billie Joe) pt. 08.


Na hello! Itt van, megjött a december. És nekem kapásból betegséget hozott. Tudjátok, nátha, torok és fejfájás, szokásos.
De ha nekem ezeket a nyavalyákat hozta, az még nem gátol meg abban, hogy én meg a Still breathing következő fejezetét posztoljam. Nem tudom, idén lesz e még másik, most érjük be ennyivel :P

2000 LIGTHYEARS AWAY:
I sit alone in my bedroom
Staring at the walls
I've been up all damn night long
My pulse is speeding
My love is yearning

- Mr. Pritchard? – Billie állt az osztályterem ajtajában. A délutáni napsugarak fürkészve futottak végig kipirult arcán, különös, kérdő pillantásán.
Mike gyomra máris összeugrott, amint észrevette és nem is értette, hogy kerül oda, mikor pár perccel korábban látta, ahogy végigsétált az iskola betonudvarán, a kijárat felé. Most meg ott volt a küszöbön, szembesítve a szombati tetteivel és ezzel szinte húsba maró, fájó szenvedéseket okozva neki. Amúgy is nehéz nap volt ez a mai Mike számára, a hétvégiek tükrében. Végig adnia a tananyagot, anélkül hogy megrészegítené az izgalom, vagy elvesztené az önuralmát. Makacsul kerülte az órák folyamán Billie Joe tekintetét, hogy ne zavarodjon bele a mondanivalójába. Csak így tudta ezt elérni. És örült, mikor Billie-t távozni látta. Bár volt egy sejtése, hogy a történteken nem lehet csak úgy túllépni. A hétvége eseményei kérdéseket szültek, amikre nem csak magának, hanem Billie-nek is felelnie kellett.
Fáradtnak érezte magát, nem is aludt valami sokat szombat óta, ha mégis, az álmai zaklatottak voltak. Ha éppen nem forgolódott és a lelkiismeret-furdalás gyötörte, hogy ott fekszik a neje mellett és Billie Joe-n jár az esze szüntelenül.
Fájt a feje, hiába vett be rá gyógyszert, az alattomos fájdalom csak visszatért a tanítási nap végére, lüktetés és hasogatás képében.
- Tanár úr…- hallotta Billie hangját ismét és összerezzent. Megköszörülte a torkát és minden tárgyilagosságát összekaparva nézett az ajtónál szobrozó fiúra. Szemei rögtön az arcára vándoroltak és a szégyenérzetet is elhomályosította az a megállapítása, mennyire helyes, a szemeitől, az ajkától, csak nehezen tudta levenni a tekintetét.
- Igen?
- Uram, bejöhetek? – érdeklődött bátortalanul Billie.
Mike kurtán biccentett, az arcizmai megfeszültek. Nézte, ahogy Billie belép a terembe, behajtva maga mögött az ajtót. Felháborodott sóhaj hagyta el ajkait, és épp szólni akart, hogy ezt nem lehet, de végül csendben maradt. Csak a szíve dübörgött hangosan.
- Nos, Billie. – pislantott a fiúra futólag és máris forróság áradt szét az arcán.
A fiún is tükröződött a zavartság, lehajtotta a fejét.
- Uram, ami a hétvégén történt…
- Ne beszéljünk a hétvégéről! – vágott közbe gyorsan és kétségbeesetten Mike.
- Én csak…- Billie szája szóra nyílt, de Mike nem akart többet hallani.
- Nézd, ha nem a tanulmányaid miatt kerestél fel, jobb, ha elhagyod a termet. Azzal, hogy itt vagy velem kettesben, egy szinte majdnem bezárt tanteremben, az állásomat teszem kockára. Azzal pedig, amit szombat éjjel műveltünk, a házasságomat. – közölte, mereven bámulva az íróasztalát. A szavai így kimondva, még súlyosabbak voltak, mint kaotikus gondolataiban. Házasság, állás…minden, amit eddig elért, minden, amije csak volt.
Billie Joe azonban nem mozdult, Mike pedig csak nézett maga elé némán, így Billie néhány másodperces kínos csend után, újra megszólalt, mintha nem hallotta volna a férfi előbbi kérését.
- Csak szeretném tudni, mit gondol…
- Természetesen zavarban vagyok! – hördült fel Mike.
- Én is zavarban vagyok, mégis úgy éreztem, ide kell jönnöm. Velem még nem történt ilyen, még sohasem csináltam ezt, amit szombaton.
- Hát én sem, tőlem távol áll az ilyesmi! Én nem vagyok olyan! – szólt közbe felháborodottan Mike. Hogy az „olyan” alatt pontosan mit is értett, maga sem tudta volna megmondani.
- Akármit is hisz most rólam, Mr. Pritchard, azt tudnia kell, mekkora örömöt okozott nekem. Nem gondoltam volna, hogy valaha felhív. – mondta Billie.
- Hát csak egy hirtelen ötlet volt. – sóhajtott maga elé Mike.
- Tudja, a szombat esték mindig nyomasztóak a külvárosban. Ha van pénzem, többnyire a kocsmában ülök, de ha nincs, akkor otthon kell maradnom és az idő, mintha visszafele járna. Borzasztó ez, őrjítő, a rohadt falak fogságában, anya kiabálásával, meg a tv monotonitásával. Csak dohányzom és várom az éjszakát, a hajnalt, hogy az olcsó sör kiüssön. – mesélte Billie és szomorú villanások látszottak zöld szemeiben. Mike sajnálattal nézett rá.
- A szombatok nekem is elég pocsékul telnek. – vallotta be, és hálátlannak gondolta magát, hiszen van felesége, mégis ezt érezte, sőt ki is mondta.
- Mikor felhívott, annyira meglepődtem, de nagyon örültem. Ahogy hallottam a hangját a telefonból, elragadtak az érzelmek, a boldogság, a zavarodottság. Mindenféle az eszembe jutott. Hogy velem van, átölel és megcsókol. És én viszonzom a csókot. És lekerülnek a ruháink. A fejemben ott volt a kép és éreztem az egyre nagyobb izgalmat magamon.– a fiú szemérmesen elhallgatott, Mike pedig tenyerébe temette az arcát.
- Te jó ég, Billie hagyjuk ezt abba, menj ki az osztályból…- suttogta csüggedten. Legbelül viszont nem ezt akarta. A hátán a hideg futkározott fel-alá, ahogy Billie Joe ismét felidézte a szombati beszélgetésüket, újra fülébe csengtek a sóhajok, nyögések, a vonal túloldalán a kanapé ritmikus meg-megnyikordulása, Billie cselekedeteinek egyértelmű bizonyítéka. És ott voltak a saját maga által elképzelt felkavaró képkockák, ahogyan a fiú csinálhatta, ahogy örömöt okozott saját magának, és ahogy ettől a tudattól a őt is izgatottság kerítette hatalmába. Annyira, hogy végül megérintette és az extázisba juttatta magát. Tulajdonképpen együtt élték át a telefonon keresztül. Ahogy ez végigpörgött Mike agyán a szégyen pírja lepte el az arcát, de ott lángolt egyúttal a gerjedelem tüze is. Fél szemmel Billie-re pillantott, aki nem tett eleget a kérésének, nem ment sehova, hanem a földet bámulva beszélt tovább.
- Elképzeltem az érintéseit végig a testemen és azt is, ahogy én is megérintem önt. Az ujjaim bejárják a hátát, a mellkasát és elérkeznek a férfiasságához. Igen…és pont olyan, mint ahogyan azt már számtalanszor gondoltam. Tökéletes. – Billie szemei egy másodpercre lecsukódtak, a szempillái megrezdültek, Mike pedig nagyot nyelt és vett egy mély levegőt, hogy megfékezze a benne is mind inkább hevesen ébredező vágyakozást.
- Ne…- csak ezt ismételgette a fejét csóválva és izzadtságcseppek jelentek meg a homlokán.
- És ön is megérint engem ott, miközben csókol. Újra és újra, a mozdulataink egyre gyorsabbá válnak. Aztán felém hajol, a ruhátlan bőrünk egymáshoz tapad és szeretkezünk. Gyorsan és mélyen…Ezek mozdulatok, érintések és hangok jártak a fejemben uram, miközben telefonon hallottam önt és közben csináltam magamnak. Már nem tudtam leállni, láttam magam előtt, ahogy megtesszük és biztos fáj, de ez a fájdalom egyben jó is, mert a magáé lehetek Mr. Pritchard és semmi más nem fontos. Erre gondoltam és elélveztem ettől…- mondta Billie és most már Mike-ra nézett. Izzó piros volt az arca, a tanáré nem különben. Mike gyomra kicsire zsugorodott, a hideg izzadtság ellepte mindenét, a feje majd szétrobbant a fájdalomtól. Egyszerűen nem hitte el, hogy ez történik vele, ül a teremben és hallgatja, ahogy egyik tanítványa azt ecseteli, miket fantáziált, miközben magához nyúlt. És ami még ijesztőbb, hogy ettől ő is felizgult, nem is kicsit. Émelygés kerítette hatalmába és a rémisztő felismerés, hogy mostanában minden szétcsúszik, amit sziklaszilárdnak hitt. Kezdve saját magával. Azok az elvek, érzések, a józansága, a hidegfejűsége, amiket eddig vallott, mintha kámforrá váltak volna. Mintha mindaz, amit eddig tudott magáról, idegennek hatott volna. Mintha ő maga száznyolcvan fokos fordulatot véve, megállíthatatlanul vágtatott volna egy meredek szakadék felé.

- Azt hiszem, lassan kezdek megőrülni. – motyogta.
Billie szelíden tiltakozott.
- Ez nem igaz, tanár úr. Minden rendben.
- Egyáltalán nincs rendben semmi, sőt teljes a felfordulás minden téren! Ez a beszélgetés pedig nem vezet sehova, meg sem kellett volna történnie. Most menj el, kérlek. - Mike hangja remegett és bizonytalan volt.
A vére forrt, mindene lüktetett és ugyanazok a lázzal túlfűtött érzések kerítették hatalmukba, amikkel szombat éjszaka találkozott. Menekülni akart, kirohanni a tanteremből, ki az iskola épületéből, csak rohanni, egészen addig, amíg már nem lesz a fejében semmi, sem képek, sem fantáziák. De csak ült ott zaklatottan, teljesen letaglózva. Billie viszont szófogadóan elindult az ajtó felé, pár lépés után azonban megtorpant és visszanézett.
- Akkor este…mikor percek múltán ismét beleszóltam a telefonba, már nem volt ott. Csak tudni szeretném, miért.
És Mike tudta, nem színlelhet, nem tagadhat tovább. Keserű mosolyra szaladt a szája.
- Mert nekem is jó volt Billie. Túl jó…- lehelte tehetetlenül.
Billie elsápadt, szemei elkerekedtek és döbbenet látszott rajta.
- Úgy érti? – dadogta, de Mike belefojtotta a szót.
- Igen, úgy…
Jó volt neki, ami szombaton történt. Sőt, a jónál messze jobb, felszabadító, megsemmisítő, ugyanakkor, úgy vélte, vétkezett és majd ég a pokol tüzén emiatt. Ezerféle érzelem szaggatta, marcangolta belül. De hétvégén, mikor Billie Joe-val beszélt, hallhatta a szenvedélytől elcsukló hangokat, amik a képzeletével vegyülve egy varázslatos világba repítették, ha csak kis időre is, az vitathatatlanul jó volt neki. És Mike nem is tudta, mikor érezte jól magát igazán. Talán utoljára gyermekkorában, szerető nagyszülei által. Amikor őszinteség vette körül, nem képmutatások égig érő halmaza. Eszébe jutottak nagyapja tanácsai, amiket megfogadott, és amik sokat segítettek neki az életben, a közös barkácsolások, a nagy séták, késő estébe nyúló beszélgetések és nagyanyja, mosolya, gyengéd szeretete, biztonságot adó ölelése, isteni meggyes pitéje. A pillanatok, amik már nem jönnek vissza, de örökre a szívébe égtek. Az utolsó igaz emberek és igaz cselekedetek.
Billie álmélkodva állt Mike íróasztala és a tanterem ajtaja között, Mike pedig úgy érezte, hosszú percek teltek el ebben a meghökkent csöndben. Amit végül megtört egy szomorú sóhajjal és elhomályosuló szemekkel.
- Nyilván te úgy véled, az én életem tökéletes. Mert külső szemmel annak is látszik. De ha a valóságot kellene lefestenem, merőben más lenne minden. Láttad már azokat a helyes kis házikó alakú süteményeket a sarki cukrászdában? – kérdezte Mike hol az asztal lapjára, hol a fiúra nézve.
- Igen…- válaszolta Billie és látszott rajta, hogy nem igazán érti, hova akar a férfi kilyukadni.
- Kívülről szemet gyönyörködtető, színes, díszes cukormáz, de ha megkóstolod, belül nincs más csak az üres piskóta. Csak a csupasz tészta. Ehhez hasonlatos az én helyzetem is. Egy kívülálló szemével irigylésre méltó, de csak én tudom, hogy amiben élek nap, mint nap, nem más mint hazugság. Csalóka látszatok sokasága, megtévesztő színjáték. Önáltatás. És nekem elegem van ebből, Billie. Mindennél jobban szükségem lenne valakire, aki valódi, aki az, aminek látom, nem hamis illúzió. Valakire, aki őszinte. – Mike úgy érezte, mintha nehéz kövek gördültek volna le a szívéről, ezzel a vallomással. Megnyugvás áradt szét a lelkében.
- Én itt vagyok, Mr. Pritchard. – mondta halkan és készségesen Billie Joe. És Mike ezt szerette volna hallani. Hiszen, ha Billie-re nézett, az őszinteség jutott rögtön eszébe, érezte, hogy a fiú minden szava, tette, mosolya, arcvonása, szemeinek zöld fénye a lehető legigazabb, amivel mostanában találkozott.  
- Köszönöm. – mondta hálával telt hangon.
- Ne köszönjön semmit, uram. Szívesen. És bármikor. – Billie most már tényleg elindult az ajtó irányába, tudván, hogy tanára inkább egyedül akarna lenni.
- Szerintem igazán tegezhetnél ezen túl és hívhatnál Mike-nak. A történtek fényében. – szólt utána a férfi. Fáradt és megviselt volt a hangja, de belül megdobogtatta a szívét a dolog. Titokban mindig is szerette volna, ha a fiú a keresztnevén szólítja.
Billie sápadtsága egy másodperc alatt ismét erős pirosságba változott. Félszegen elmosolyodott és vállat vont.
- Majd megpróbálom. – ígérte, aztán ezzel a kétkedő mosollyal az arcán csukta be maga mögött az ajtót.


folytatása következik...

4 megjegyzés:

  1. Nagyon jóóóó!!!!! :) Szeretem olvasni ezt is, akár a Külvárosi fiúkat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :) Örülök!! És most látom, hogy van új fejezet a Talan-ban :) Megyek is gyorsan olvasni :) :)

      Törlés
    2. És ahogy ígértem, a héten itt van a következő is! :)

      Törlés
    3. Olvastam *-* És véleményeztem is a Wattpadon :)

      Törlés