STILL BREATHING (Mike/Billie Joe) pt. 09.

Tehát...karácsonyi hangulat:0.
Beteg vagyok kicsit.Fa díszítés alatt.
Leesett a hó, már olvad.
Előre félek a közös családi pofavizittől.
Kaják készülőben.
Pasim szokásos formáját hozza.
Én meg az új részt hoztam, amolyan "karácsonyi ajándék"-ként. Van egy másik sztori is a fejemben, saját szereplős, de még nagyon csak elméleti szinten létezik, de jó lenne azt is megírni jövőre.
Hát majd meglátjuk.
Egyelőre itt nálunk enyhe fokú karácsony, műfenyő, szaloncukrok, díszek, meg a Still breathing.
BÉKÉS, BOLDOG KARÁCSONYT MINDENKINEK, AKI ERRE JÁR <3
FOREVER NOW

My name is Billie, And I'm freaking out
I thought before I was
And I can't get it figured out
I sit alone with my thoughts and prayers
Screaming my memories
As if I was never there
Standing at the edge of the world
It's giving me the chills
Looking down the edge of the world
Lost in a tangle
It's freaking me out
Burning lights and Blackouts
- Te mit látsz bennem? – kérdezte váratlanul Mike és Billie kezében megállt az üdítős palack, félúton az odahelyezett pohár felé.
Napsugaras, gondtalannak tűnő délután volt. Ott ültek kettesben Billie-ék házában, az aprócska és túlzsúfolt konyhában. A házban nem volt rajtuk kívül senki, Billie anyja orvosi felülvizsgálatra ment, a testvérei pedig még iskolában voltak. A fiú invitálta meg Mike-ot magukhoz, aki szinte azonnal igent mondott, holott tudta, hogy ezzel megint megszeg pár szabályt, ami a tanár-diák kapcsolatról szól. De már nem is ütközött meg annyira a saját hektikus döntésein.
Billie végül kitöltötte az üdítőt, majd a poharat a férfi elé csúsztatta, miközben elgondolkodott, mit is feleljen.
- Mindent. – válaszolta végül sugárzó arccal.
Mike megforgatta a szemeit.
- De mégis? Kíváncsi lennék, mi fogott meg, csak egy átlagos iskolai tanár vagyok. – morfondírozott. Billie leült vele szemben és eltolta az előtte lévő üdítős palackot, hogy a férfi szemébe tudjon nézni.
- A jósága. – jelentette ki.
Mike nem számított erre a válaszra.
- Én nem vagyok jó. – tiltakozott.
- De az. Ahogy az emberekkel bánik. Mindenkinek segít, ahol tud. Engem sem nézett le és nem ítélt el, azért mert iskola helyett sokszor a kocsmába jártam. Inkább igyekezett megmutatni a helyesebb utat. És én mérhetetlenül hálás vagyok önnek, Mr. Pritchard. Maga jó ember, higgye el. – bizonygatta Billie és halványpirossá vált az arca, szemeiben heves fények gyúltak. Mike alig bírta levenni a tekintetét róla. Plusz még zavarba is hozta a fiú kijelentése.
- Elfogult vagy. – csóválta a fejét. Ő nem tartotta ennyire jó embernek magát. Persze megtette, amit tudott, mindenkinek adott újabb esélyeket a javításra, nem állt szándékában soha senkit megbuktatni, inkább próbálta a diákokat tanulásra ösztönözni. És elítélte, ha egy pedagógus rászállt a tanítványokra, ez által megkeserítve az életüket.
Mike hálásan elmosolyodott, mert jól estek neki Billie szavai. Aztán belekortyolt az üdítőbe, ekkor összetalálkozott a tekintetük, Billie-vel, de csak ültek ott és hallgattak. Mike-nek fogalma sem volt, mit csináljon, vagy mondjon. Zavarban volt a fiú otthonában, tudta, hogy ez nem helyes és bár legszívesebben a karjaiba zárta volna, nem mert megmozdulni sem, mert attól tartott, valaki megérkezik a családból. Szemei végig futottak a konyha egyszerű és régi berendezésén, majd az onnan nyíló nappalin és észrevette a sarokba tett gitárt. Rögtön eszébe jutott, mikor Billie azt mesélte, hogy tud rajta játszani.
- Megmutatod nekem az egyik dalt? – kérdezte hirtelen ötlettől vezérelve.
- Milyen dalt? – kérdezett vissza Billie.
- Azt mondtad, édesapád megtanított gitározni és írtál néhány dalt. Játszhatnál nekem, ha gondolod…- válaszolta Mike.
Billie Joe-n látszott, hogy meglepődött és kicsit meg is illetődött.
- Nagyon régen nem gitároztam, nem is tudom, menne e még. – húzódozott.
- Kérlek. Úgy szeretném hallani. – mosolygott rá Mike, mire a fiú rábólintott.
- Rendben. – majd a nappali felé ment és rövidesen a gitárral tért vissza.
Leült a székre és aprólékos mozdulatokkal kezdte el behangolni. Mike belefeledkezett a látványba, hogy Billie teljesen belemerült a gitár hangolásába, még a száját is nyitva felejtette kicsit, annyira koncentrált. Mike pedig kimondottan aranyosnak találta ezt, akaratlanul is elmosolyodott, miközben az asztal mellett figyelt az egyre jobbá váló dallamokra.
- Nem biztos, hogy jól fog menni…- mentegetőzött Billie és hol a hangszert, hol Mike-ot nézte.
- Szerintem nagyon jó lesz. – biztatta Mike.
Billie arcán megjelent egy szkeptikus kifejezés, de rövidesen belekezdett egy dalba.

Summer has come and passed
The innocent can never last
Wake me up when September ends
Like my father's come to pass
Seven years has gone so fast
Wake me up when September ends
Here comes the rain again
Falling from the stars
Drenched in my pain again
Becoming who we are
As my memory rests
But never forgets what I lost
Wake me up when September ends…
Mike összeszorult torokkal, elhűlve hallgatta a dalt és megdöbbenve látta, hogy válik Billie egyre szomorúbbá és zaklatottabbá. Nem is tudta végig játszani, a hangja elcsuklott és elvétett pár akkordot, végül aztán abba hagyta. Mike látta, hogy a könnyeivel küszködik és az ő szemei is kezdtek homályossá válni. Belül őt is szorította a fájdalom kemény abroncsa, hiszen a dal nagyszülei emlékét hozta vissza és rájuk ő sem tudott könnyek nélkül gondolni.
- Ne haragudjon, uram…van tovább is, majd egyszer eljátszom teljesen, de most nem megy…- szabadkozott Billie nagyot sóhajtva, gondterhelten ülve a gitár felett. Ujjai a húrokon voltak, de nem szólaltatta meg újra őket. Az arca sápadt lett, és szaporán pislogott, de még így is látható volt, hogy a sírással küzd.
Mike is visszanyelte a könnyeit.
- Semmi baj, megértelek. Ez a dal bennem is a szeretteimet idézi fel. – mondta együttérzően.
- Apa szeptember elején halt meg és soha életemben nem volt még olyan hosszú egy hónap, mint akkor. Apa hiánya, a temetés, a sok szánakozó rokon, anya, amint megjátssza a mélyen gyászoló özvegyet. Minden olyan borzalmas volt. Azt hittem, a szeptember sohasem ér véget. – mesélte Billie és a múlt történései árnyként vonultak át a tekintetén.
Mike bólogatott. Ő is átélte ezeket a veszteségeket.
- Ismerős érzések ezek, Billie.
- Még olyan sokáig vártam, hogy apa hazatérjen, hogy nyíljon az ajtó és belépjen rajta. De soha többet nem jött. És olyan sok minden maradt meg bennem kimondatlanul, amit csak cipelek éveken át és arra gondolok, bárcsak apa látna, hallana engem. – Billie egy másodpercre a plafon irányába szegezte a tekintetét, Mike-ot még jobban szorongatta a sírás.
- Én mindig azt hiszem, hogy a nagyszüleim onnan fentről figyelnek. Hasonlóan a te édesapádhoz. Szerintem ő tudja, mit érzel és büszke rád. – mondta alig hallhatóan.
- Rám nincs miért büszkének lenni, uram, annyi mindent rosszul csinálok. Nem megy jól igazán semmi sem, de ezt a dalt szívből írtam. Apa emlékére. – Billie felállt és visszavitte a gitárt a nappaliba. Mike látta, hogy gyorsan törölgeti az arcát, ahogy a szoba irányába megy.
- Gyönyörű és nagyon mély mondanivalójú dal. Tényleg, egyedül írtad? – kérdezte Mike, amint a fiú visszajött és egy kis időre tétován megállt a konyha ajtajában. Az arca még mindig falfehér volt. Cigarettát kezdett keresgélni a zsebeiben, majd a konyha pulton.
- Igen. De tudom, nehéz ezt elképzelni a legtöbb ember azt hiszi, egy értelmes mondatot nem vagyok képes összerakni. – mondta szomorúan, majd miután megtalálta a cigarettát, mégsem gyújtott rá, a dobozt a zsebébe süllyesztette.
- Én nem gondolok semmi ilyesmit. Tudom, hogy sokkal több vagy, mint amennyit a tesztjeid elárulnak rólad. És most már az is kiderült számomra, hogy tehetségesen írsz dalokat. – Mike felállt a székről és odasétált Billie mellé. A fiú eléggé el volt kenődve, ami érthető is volt és Mike hibásnak érezte magát, hogy arra kérte, játsszon neki egy dalt és ez által felszakította az apja halála okozta sebeket. Ugyanakkor azt is tudta, hogy a saját fájdalmait is felszínre hozta, elvesztett szerettei emlékével.
- Anya, meg jó pár másik ember szerint csak egy idióta vagyok. – vont vállat Billie.
Mike megrázta a fejét.
- Ne hallgass senkire, aki azt állítja, kevesebbet érsz, mint ők. Te különleges vagy. – mondta állhatatosan. Billie arcán grimasz suhant át, nehezen hitte a tanár szavait.
- Köszönöm, tanár úr. Nem is tudom, mi lenne, ha maga nem állna mellettem. – nézett a férfira és Mike-ban rögtön felgyúlt a heves vágyakozás, ami azóta égette, hogy belépett az iskolába és megpillantotta Billie-t. Szomjasan vágyott a csókjára, a szoros ölelésére, de mégsem mert lépni, mert félt, hogy valamelyik családtag belép és rajta kapja őket. Billie viszont közelebb hajolt hozzá és az ő szemeiben is a sóvárgás tükröződött a közelség iránt. Nézte a férfit fénylő szemekkel és karjai elindultak Mike irányában. Mike félelme azonban nagyobb volt, nem tudott feloldódni, így ösztönből hátrébb lépett egyet. Billie arcán fájdalom jelent meg, rosszul esett neki ez a fajta elutasítás.
- Bocsásson meg uram. Az én hibám, mindent elrontok…- magyarázkodott és a sápadtsága helyét rögtön a vörösség vette át. Mike pedig azonnal megbánta az egész mozdulatát, hiszen nem Billie ellen szólt, csak az ostoba félelmei korlátozták.
- Te bocsáss meg, nem így akartam, csak ez az egész szituáció…hogy itt vagyunk nálatok… – vágott közbe és szánalmasnak érezte a szavait. Mást sem szeretett volna, mint Billie-t magához közelebb tudni, erre így viselkedik.
- Rendben. - Billie lesütötte a szemét.
- Azt hiszem, indulnom kellene. – mondta Mike, és hogy zavarát elfedje, gyorsan zsebre vágta a kezét. Ujjai beleütköztek autója slusszkulcsába.
- Sajnálom, hogy sietnie kell. – ingatta a fejét Billie és a férfire sandított. A vágy még mindig sütött a szemeiből.
- Igazából nem rohanok annyira. Lehet, hogy elautózom a parkba, eljöhetnél velem, persze ha akarsz és van időd. – Mike elkapta Billie tekintetét és forróság ébredt a gyomrában.
- Mr. Pritchard…- Billie megkönnyebbülten felsóhajtott, ettől Mike is megeresztett egy szégyellős mosoly félét. A fiú pedig mellette elsuhanva előrement és már nyitotta is a bejárati ajtót.
- Mehetünk...folytatása következik...