A hétvége eltelt, szombaton takarítottam és mivel pasim kivételesen itthon volt, befogtam segíteni, volt néhány dolog, amihez kellett. Nem volt lelkes, de csinálta. Vasárnap látogatóban voltam a kórházban a rokonunknál. Az állapota továbbra is rossz, nem etethető, nem itatható, infúzió tartja életben. A nővér szerint, az idősek néha feladják és akkor mindenki tehetetlen. Az a baj, hogy mi, a családja nem akarja feladni, azt akarjuk, hogy köztünk maradjon még, hogy küzdjön! Erősnek kell lennie, és nekünk is. Legalábbis annak kellene. Á. meg konkrétan kiszekálja a belemet a hülye plázázásával! Nem érti meg, hogy most nincs hozzá kedvem, hiába célozgattam neki, kb. mintha a falnak vakerálnék. Szóval feladtam és majd a héten letudom. Az a gáz, hogy nem velem akar találkozni konkrétan, vásárolgatni akar, nem én érdeklem. Jó, engem meg ő nem érdekel, kap egy órát és kész. Annyira utálom, ha valaki ilyen erőszakos :S A végére pedig napi súlyosság, a Morphting.com oldal, ahol híres emberek képeit lehet összekeverni, plusz van olyan opcio is, hogy meg lehet nézni, milyen lenne a gyerekük OMG. Tudom, hogy beteg vagyok. De vicces oldal :D Íme pár szuper mixelt celeb kép : Marilyn Manson-Hitler Gollum-Adolf Hitler Robert Pattinson-Chewbakka-Justin Bieber Chewbakka-Miley Cyrus Marilyn Manson-majom Harry Potter-Lady Gaga
Ah, sikerült visszabetegednem, most megint fáj a torkom és tiszta nátha vagyok. Ezúton megveregetem a saját vállamat, hogy húha, ez igen, ügyes vagyok. A hangulatom olyan kurva nyomott, hogy az csak na. Vasárnap akarok a kórházba menni, már előre pánikolok :( Rosszak az álmaim, sokat kelek éjjel, nappal meg zombiként létezem. Reggel belenéztem a tükörbe, aztakurva, te jó ég, gondoltam, milyen öregnek látszom :S A hetem a "sok minden nem érdekel" fázisában leledzett. Az egyik exem hetek óta csörgeti a telefonom, de nem veszem fel, egyszerűen nincs hozzá indíttatásom, nem vagyok kíváncsi semmire, akármit is mond. Nyomja el magát pls. H. is hívott többször, de neki sem vettem fel. Meg Á. is hívott, neki felvettem, mert ismeretlen számról telefonált. A nagyon nagyon elmaradt találkozóról kérdezett. Ami valahogy hihetetlenül nem hiányzott, eszemben sem volt, pedig állítólag-én nem emlékszem rá-úgy volt, hogy majd én telefonálok és időpontot egyeztetünk. Hát nem telefonáltam, kiment a fejemből. Mondtam is Á.-nak, hogy bocs, meg hogy szívesen összefutok vele dumálni, de a boltról-boltra járást hagyjuk már ki, mert most nem vagyok abban a lelkiállapotban. Alapból rühellek vásárolgatni, a nézelődéstől a hideg ráz, ami kell, megveszem és ennyi, nem az én stílusom a plázázás. Hát Á.-nak nagyon nem tetszett a dolog, hallottam a hangján. Mondtam a dolgot a rokonunkkal és mindösszesen annyi volt a reakció, hogy szegény...Okés, végülis nem az ő családtagja, nem is vártam el, hogy a vállamra boruljon. Abban egyeztünk meg, hogy akkor hétfőn találkozunk. Aztán rá negyed órára, rám írt, hogy hétfőn más dolga van, legyen a szerda, de az sem tuti, majd hív. Vállrántás, bólintás. Nem izgat. Most tényleg nem. A pasim is fura, neki is hiába mondom, a rokonunk rossz állapotát, les rám, aztán elkezd másról beszélni. Pedig ő még ismeri is. Jó, nem kértem én, nagy nemzeti siratófalat tőle sem, de kicsit több együtt érzés nem ártana.
A rokonunk állapota rosszabb lett sokkal. Most már infúziót kap, gondok vannak a táplálásával. Félek, ez rosszat jelent. Már tiszta "csengőfrászban" vagyunk, ha megszólal a mobil, rögtön a legrosszabbra gondolunk. Rosszul érzem magam, nagyon-nagyon nyomaszt. Bárcsak sok mindent másképp csinálhatnék vele kapcsolatban!!!!! A bogarakkal hadilábon állok, vettem jó drágán irtószert, de nem látnám, hogy annyira kevesebben lennének. Felidegesít. Meg az is, hogy mindenféle ismeretlen alakok csengetgetnek be ide. Pénteken is egy vadidegen faszi, de nem nyitottam ajtót, csak hallottam, hogy a szomszédot faggatja, hogy hol van a rokonunk és hogy kik laknak a lakásában. Azt mondta, később visszajön és utána negyed órával valaki megint nyomta a csengőt. Nem tudom, mit akart, de nem is érdekel igazából, csak húzzon el és ne jöjjön többet!!! Fasz ki van már. Nem szeretek itt lakni. Hétvégén dumáltam H.-val többször is, úgy volt hogy A.-ékhoz is kinézünk, de végül nekik el kellett utazni, így lefújtuk, J.-vel is írkáltunk fb-n. És megint megnéztem az Osztály c. filmet. Fura, mert jobban megviselt, mint mikor először láttam. Biztos szarabb lelkiállapotban vagyok, vagy mi. Az biztos, hogy a világ egyik legütősebb filmje!!!Zseniális színészek és rendezés. És nagyon nagyon szomorú. Főleg, a végén, mikor Kaspar azt mondja, NEM HALOK MEG, CSAK AZÉRT SEM...
Meg szeretném nézni a folytatást, van egy hét részes sorozat, ami a lövöldözés után eseményekről szól. Az a baj, hogy nem magyar, még csak nem is angol :S
Most olvastam, hogy szerdán váratlanul meghalt...Megdöbbentő, milyen fiatal volt. Vajon, mi történt vele??!(egyesek öngyilkosságot feltételeznek) Tehetséges volt, szerettem a dalait. Nyugodjon békében. Ismét egy csillaggal kevesebb az életben és több az égbolton :(
A pasim egy vakmenyét :D Már bocs, de tényleg...Hétvégén elment a boltba és milánói szósz helyett hozott ilyen édes-savanyú mártást, amit sem ő, sem én nem szeretünk. Mostanság nem ez az első, amit benéz. Kéne már neki egy szemüveg, tényleg. Szóval ez az édes-savanyú izé nem jött be, mint a lecsó, csak rosszabb. A lecsót sem szeretem, szóval így ettünk májkrémes kenyeret. Na, jó én magamba erőltettem egy pár falat édes-savanyú mártásos tésztát, a látszat kedvéért... Valahogy a kedvem is ilyen, mint ez a -most már hűtőben hallgató- mártás (majd anyámnak oda adom, elvileg ő kedveli). Hol jó, hol kevésbé jó. Meg amúgy langyos és unalmas. Nem történik semmi különös, vagyok és élem az életemet. Még mindig rendezkedem a lakásban, ráadásul lettek "háziállataink", vagyis bogarak, akiket nem hiányoltam. Egyelőre nem tudom, honnan jönnek, de én összeszedem őket, felseprek, felmosok és kb. két óra múlva megint ott vannak. Szerintem a laminált alól jönnek a kis rohadékok, egyelőre a harcom velük szemben az ő javukra áll. Reménykedem, hogy ha vége a tavasznak, odébb állnak, de ha mégsem, tenni kell ellenük valamit. Oké, nem nagyok, de zavaró, hogy olykor az ágyon is lavíroznak, meg láttam már őket a falon is :S
Vidám madárcsalád fészkelt a fürdőszoba ablakunkba, minden reggel a hangjukra ébredek. Még sincs jó kedvem. Már megint :( Az még hagyján, hogy elkiabáltuk a lakás átadás utáni fene nagy szabadságot, mert a tulaj szívózik velünk, meg értetlenkedik, de a rokonunkat váratlanul a héten áthelyezik egy másik kórházba. Vidékre, nem túl messze, de nem is a szomszédba. Olyan hirtelen jött az egész, csak kapkodtuk a fejünket. Ma bementem hozzá, vittem neki ezt-azt, a kedvenc sütijét, de vigasztalhatatlan volt. Egyre csak sírt és azt hajtogatta, hogy nem akar elmenni, ne hagyjuk és hogy meg fog halni és hogy a lakását akarja. Egy szarnak éreztem magamat emiatt :S Anyum hiába vigasztal, hogy nem tudunk mást tenni, meg hogy ne rágjam magam. De ez nem könnyű, a gondolataim körülötte járnak, úgy, de úgy sajnálom, hogy ez történik. Bárcsak visszaforgatható lenne az idő kereke és ő az az energikus, csinos, vidám nő lenne, mint aki volt. Lesújtva jöttem el a kórházból és azóta is nyomott a hangulatom :( :( :(
Az eső is egész nap esett, meg sem lepődtem hogy szétáztam és bokáig vizes lettem az átázó cipőm miatt. Majd igyekszem meglátogatni, meg viszem a pasimat is, de ettől nem érzem jobban magam. Mintha súly nyomná a mellkasomat. A lelkiismeret súlya.
Húzós napokon vagyunk túl, sokan leléptek, akik ígértek segítséget, de páran segítettek végül, így pár napos késéssel ugyan, de ÁTADTUK A LAKÁST VÉGRE!!!!!!!!!!!!!!!!! Kimondhatatlan megkönnyebbülés, hogy végre nem kell ezen rugózni, baromi nyomasztó volt ám. Most már koncentrálhatunk másra is. Wahhh... Pártolnám, ha mondjuk pasimmal megünnepelnénk, valahol egy ital mellett, de ő egész hétvégén melózik, nekem meg fáj a torkom és amúgy is anyáknapjázom ezerrel :P De ami késik nem múlik. A tavasz is elérkezett, tele a város ballagó diákokkal (némelyik csajról azt hittem anyuka, sőt némelyik ballagóról azt sem tudtam hogy lány e vagy fiú ehh). Hát nem lennék most fiatal, és eszembe is jutottak az én ballagásaim, hogy mennyire rühelltem a felhajtást, meg a sok rokonnal való kötelező jópofizást. Ahogy néztem a tömeget a buszmegállóban, tudatosult is bennem, hogy mindjárt itt a nyár. Még nem tudom, várom e... Fb-n dumáltam a narkomán exemmel, ajánlott pár zenét, de amúgy szerencsére nem személyeskedett. Ja, meg láttam egy másik exemet közmunkán *-* És összefutottam a flörtölős sráccal, váltottunk pár szót a zebra közepén stílusosan. Voltam a bankban is elbaszni a zsémet (hitelek), az előttem lévő szakadt fazon 140 ezret vett ki (jó neki, én 140 ft-ot se tudok), meg valakinek lónyihogásos telefoncsörgése volt :O zsír... Örvendjünk gyerekek, végre talán tavasz van és remélem elhozza a változást jó értelemben...
