Búcsút mondani

Holnapután elköltözünk...Ha jól számolom, akkor két nap és elmegyünk innen. És én még mindig nem tudom száz százalékosan elfogadni ezt. Oké, a lakással már megbékéltem, ez van, meg hát már néz is ki valahogy. Ami elbaszhatja az egészet, az ott élő, magánélet nélküli, unatkozó emberek szarkavarása. De majd kemény leszek és előszedem a fejem legmélyéről régi jó barátomat, a SZAROKRÁJÁT :D Mást nem tudok tenni.

A húsvéti hosszú hétvége egész tűrhetően telt. Nagyjából zsákolással (nemúúgy), pakolással, eddig a pasim sem akasztott ki annyira.
És a nyuszi hozott egy kis rock and rollt is, ugyanis, engedtem J. invitálásának és elmentem a koncertre. J. hozta a kishugát, a 10 éves E.-t is, irtó cuki a kis csaj és simán egyedül elbulizott a zelső sorban *-* Na igen, nem lehet elég korán kezdeni a rockot :D
A koncert egész jó volt, de a költözés miatt el voltam kalandozva, meg aztán váratlanul megjelentek az őseim is, szóval a rájuk való tekintettel, meg amúgy is, mindössze egy boroskólát ittam. De amúgy sem szándékoztam leittasodni.
Szóval szólt a rock, az őseim nyomultak, mi meg J.-vel megállapítottuk, hogy a gitáros szexi (irtóóóóó szexiii, whhhiiiii tinipicsás vigyorgás előkapva).
Jó sokan voltak, néhány atomrészeg tag is, egy faszi majdnem rám ájult, egy hülye kis pláza picsu, meg mellettem vergődött és kb. félpercenként hozzám csapódott a táskája, gondolkodtam azon,hogy fejbe vágom, de aztán inkább arrébb araszoltam, már amennyire a tömeg engedte. Hajnali kettőre értem haza és utána két napig punnyadt voltam, intravénásan kellett volna belém a kávé, mert majd leesett a fejem. De megérte akkor is. Néha ki kell rúgni a hámból, még ha csak így szolidan is.
Még van egy csomó pakolni valónk, mielőtt szerda délután mindent átvinnénk a másik lakásba. Nem is tudom mit írjak. Pár dolog hiányozni fog, az tuti. Hiszen sok évet éltem itt és az emlékek, azok emlékek, azt már múltkor is kifejtettem.
Hiányozni fognak azok a hajnalok, amiket itt töltöttem, ezek a fák, az aranyeső bokrok, amiket ebből az ablakból láthattam minden nap, na meg a szürke házak a szemközti oldalról, a sok egyforma postaláda, a lépcsősor, amiken hú nagyon sokszor végigmentem, hiányozni fog a földszinti kapu jellegzetes hangja, ha becsapódik, meg a felettünk lévők neszezése, hiányozni fognak az esték, a reggelek.
Nehéz lesz a továbblépés. De nincs mit tenni.
Búcsút kell mondani.