Páratlan érzés, avagy húzz anyádba

Amikor a nő, aki miatt ott kellett hagynod anno a munkahelyedet, mert módszeresen kiutált, bejelöl a facebookon.
WTF?!
Olyan lendülettel töröltem a felkérést, hogy csak na...
Pedig nem vagyok az a "nem jelölöm vissza" típus. Egy-két embertől eltekintve, mindenkinek visszaigazolok. De ezt neeem...Ezt a nőt én soha a büdös életben nem akarom látni, sem az életben, sem a világhálón az ismerősök között.
Egyeseknek minden ráfér az arcukra na...(a faszom meg villanyhegedű)
Amúgy elvagyok, az emberektől még mindig falra mászom, legszívesebben ki sem mennék az utcára, most valahogy különösen irritálnak.

És épp itt szemezek egy a kávém mellett, egy nagy fekete szemetes zsákkal, amibe pakolni kellene a cuccainkat. Elég lassan haladunk az egésszel, nagyon sok minden van, amit meg kellene csinálni. Meg aztán a lelkierő, na bennem az nincs szinten.
Holnap meg lenne egy buli, pasim kapacitál rá, hogy ha már a múlt hetit kihagytuk, akkor menjünk el erre. Öh, nem is tudom.
- Én nem szeretem annyira az együttest (már nem szeretem)
- A pasim sem szereti már
- Drága a belépő
- Pasimnak szombaton is melóba kell mennie
Na, jó majd holnapig eldöntjük.

Hangulat??Ha-ha-ha

Zavaros minden, de elindult a gépezet :( A pasimék jelenleg is a rokonunk házát teszik lakhatóbbá, hogy majd tudjunk költözni. Előre látom, hogy a sok szarkavaró szomszéd, hogy fog ránk ujjal mutogatni, hogy kitúrtuk a lakásából. (pl. tegnap is belebotlottam a H. házaspárba, akik pár házzal odébb laknak, elkezdtek sajnálkozni a rokonunk sorsán, majd azt mondták, jól teszem, hogy oda megyünk lakni, bőszen bólogattak, magukban meg jól elítéltek, tudom én, ilyen ez a filmes szakma)

Pedig nem igaz. Ő már nem jöhet haza. A héten erről orvosi papír is született. Demencia. Súlyos fokban. A teszten kérdezték tőle, tudja e hol van, azt mondta a lányáéknál. Szomorú dolog ez.
És én is szomorú vagyok. Vagyis inkább kedvetlen,a napok csak mennek felettem, még mindig nem kezdtem pakolni.
Ma lenne egy jó koncert, tegnap még volt hozzá kedvem, de mikor megtudtam a belépő árát, el ment a hangulatom tőle. Szóval szerintem nem megyek, a pasim amúgy sem kedveli a bandát.Pedig tuti jót tenne kicsit kimozdulni és elfeledkezni a gondokról, de hát majd máskor.
Ja, H. anyósa a hét elején meghalt, szóval ez egy ilyen szar hónap ebből a szempontból.
Meg sok másból is.

Kingdom of a nervous breakdown

Uh, ha valaki egyszer azt mondja, hogy ebben a rühes városban nem lesz egy valamire való, megfizethető albérlet és nekem a rokonunk lelakott lakásába kell mennem lakni, hát Isten bizony, körberöhögöm...

Pedig ez a helyzet. Az albérlet ígéretek azok is maradtak, valahogy a végén mindenki meggondolta magát, vagy kiadta másnak, az idő meg bizony rohadtul szalad.
És ugye adva van a rokonunk, aki hosszú idő óta kórházban fekszik, a kezelő orvosa szerint önálló életre nem is alkalmas már, de ha mégis csoda történne, az sem most fog, tehát van egy hónapok óta üresen álló lakás, amibe nekünk be kell költöznünk.
Nem az én ötletem, azt leszögezem. Én kurvára de nem is akarom!!!A pasimnak meg kb. mindegy. Ő már egy ideje feladta ezt az egész albérlet dolgot és szerintem még jól is jött neki, hogy nem kell ezzel törődnie.
(amúgy meg hétvégén durván leitta magát, mert névnapozott és ez ok az abszolut lealjasodásra)
A terv mögött a családom áll, mert hogy apám nem igazán akarja, hogy oda menjünk hozzájuk lakni, meg is értem persze, ott sem nagyon férnénk el.
Én egy másik albérletet akartam, de ez jött össze. Nem repesek az örömtől. Még akkor sem, ha ez az egész átmeneti. Én annyira nem szeretném ezt, hogy már most a menekülésen töröm a fejem. El sem tudom képzelni, hogy ott lakjam, a fejemben csak az a szó dörömböl, hogy NEM!!!És igyekszem minél kevesebbet agyalni ezen, mert akkor elővesz a depresszió. Kilel a hideg, hogy ott kell majd maradni, hogy az lesz a hely, amit "otthonnak" kell hívni. De nekem ez az otthonom!!!
És lassan neki kéne állni pakolni, dobozolni, de nem megy. Értem én mi lesz, felfogom ezt az egész szart, de elfogadni nem tudom. Vagy inkább nem akarom. Bár lázadni felesleges. Lefutott kör.
Anyámon kívül senki sem ért meg, ő már volt hasonló helyzetben, ő is élt olyan lakásban, amit gyűlölt.
Szóval kemény napok, hetek lesznek előttem és fel kéne rá készülni valahogy. Leülni, átgondolni. De már a gondolatot is utálom. Amit belül érzek, most írásban sem tudom megfelelően kifejezni. 

Az van,hogy nincs semmi...

Na, jó ez így talán túlzás, de tény, hogy még mindig egy helyben topogunk lakás ügyileg. Volt egy ígéretünk, amiből nem lett semmi, de nem adjuk fel, folytatjuk tovább. A pasim majd ma fog telefonálni egy újabb ismerősnek, hátha kiadja olcsóbban a lakását, mint ahogy előzőleg mondta. Hiszen ismerősök stb., jó ez a kuncsorgás.
Még jobb a feszkó, ami a családban van, apám szerintem nem fogja megengedni, hogy oda menjünk, még ha csak átmenetileg is. Mondjuk nekem sincs túlzottan nagy kedvem, a pasim meg kerek perec kijelentette, hogy úgysem jönne.
Az idő meg csak fogy. Egy kerek hónap a kiköltözésig. Ennek ellenére még mindig nem bírok pl. sírni, nem tudom, miért van ez,de nem megy. Anyám mondta minap, hogy csodálkozik rajtam, miért vagyok ilyen nyugodt. Nem vagyok nyugodt, de ha életem minden percében ezen őrlődnék, hát tuti megkattannék. Nem vagyok nyugodt, szarul alszom, forgolódom, agyalok és álmodom olyan hülyeségeket. Most pl. a narkomán sráccal, akivel álmomban még együtt voltunk és azt mondta, minden rendben lesz. Ha hihetek az álmoknak, akkor minden rendben is lesz :D Ja, ha ez ilyen egyszerű lenne. Amúgy visszajelölt a fékbukkon, sőt írt pár normális sort is, hogy szokott rám gondolni, meg hogy sajnálja, hogy elcseszte a dolgokat, máshogy is alakulhatott volna. Jó, én is elcsesztem ott pár dolgot, az anyja meg főleg, mert szétszedett minket. De hagyjuk is, jó hogy írt, válaszoltam is pár sorban, de nem akarok vele beszélgetni, minek a múltat felbolygatni. Értelme nincs.

H.-ékat kiengedték a kórházból, összehaverkodott egy rakás c kategóriás szobatárssal, mondta is, milyen klassz fejek, én meg próbáltam nem fenntartással kezelni a amiket hallok. De a lényeg, hogy a baba jobban van.

A.-val is összefutottam a városban, megölelgettem és sok erőt kívántam a temetéshez. Nem látszott olyan megtörtnek szerencsére, azt mondta, sírt két napig, de a temetés után túl fog lépni lassan a tényen. De azt sajnálja, hogy nem volt jobb a viszonya az apjával, nem az ő hibájából.
Hát igen, mindenkit a remények éltetnek a továbblépésre. Csak ez segít.
És mielőtt végképp mindenki a kardjába dőlne, íme az eddigi év szerintem legagyfaszosabb reklámja (Fluimucilos Ábel után, ja az tavalyi), Kasszás Erzsi!
Aki most találkozott a metállal :P
Enjoy!

Hárman szarban

Négyszázadik bejegyzés...woohooo :O

A nagy harci helyzet: van három barátnő, és most mind nagyon benne vannak a dolgok negatív folyamában. Ez most egyszerre jött össze mindenkinek.
Ez a hét, fosfosfos :(  És akkor még finom is voltam...
A.-val kezdődött hét elején, váratlanul meghalt az apja :( Annyira nem voltak jó kapcsolatban, de mégiscsak az apja volt :(
Aztán, még aznap H. is jelentkezett, ő meg a kisbaba kórházba kerültek, tüdőgyulladás gyanúval.
És itt vagyok én, aki még mindig nem tudja, mit hoz a jövő.
Hát egyikünk sincs valami rózsás helyzetben.
Amúgy egész héten az albérlet hirdetéseket böngésztem, párat fel is hívtam. Tegnap egyet még meg is néztünk és lesokkolódtunk. Szépen felújított, de valami hihetetlen kicsi lakás, aranyáron, pluszba két havi kaució, hagyjuk már, abba sem igen fogunk lakni. Udvariasan megköszöntük a lehetőséget és léc. Bárcsak milliomos lennék!
Egy haver ígéretében bízunk, aki valami ismerőse lakását intézi épp, de a nő két napja nem jelentkezik. Pasimnak mondtam ma reggel is kétszer, hogy hívja már fel a haverját, hátha tud valamit, de már kezdek az agyára menni. Mondjuk, ez azért neki is fontos, ha lakni akar valahol.
A húgom megint furkálódik, zavarja, hogy az ősök most egy kicsit ezzel az albérlet témával foglalkoznak, segíteni próbálnak és nem ő van a középpontban. Bár ne kellene ilyen faszságokkal törődni és én is élhetnék pl. úgy mint ő. De vannak emberek, akiknek ezt nem lehet megmagyarázni, mert nem értik, csak ha a saját bőrükön tapasztalják, na ez a veszély a tesómat pont nem fenyegeti.
A rokonunk sincs jól, voltam bent nála, mikor meglátogattam H.-ékat, de meg sem ismert :(
Ja, amúgy meg egy akkora címeres ökör vagyok és csak utólag gondolkodom! Tegnap csak úgy merő kíváncsiságból rámentem egyik exem, a narkomán srác fb adatlapjára, néztem miket oszt meg stb., aztán váratlanul bejelöltem ismerősnek!!!WTF! Utána rögtön nagyon meg is bántam, komolyan! Nem tudom, miért csináltam, mikor az a fickó nem normális. Nem tudom, visszajelöl e, mikor egy régebbi regisztrációjával ismerősök voltunk, tele nyomta a falamat a baromságaival, szóval tiltottam. De lehet, jobb lenne, ha nem igazolna vissza, gőzöm nincs, mi járt a fejemben, mikor megnyomtam azt a kurva zöld gombot (barom vagyok ennyi a mentség).
A tavasz tényleg ravasz, mert hozta a jó időt, de amúgy semmi egyebet :( 

Emberiszony, kilátástalanság, így állunk jelenleg

Először is szomorodjon meg az a senkiházi,aki korán reggel a hülye autójával összefröcskölt sárral, mert nem bírta kivárni azt a fél percet, míg átmegyek a zebrán :S
Gyerekek, asszem, tetőzött az ember utálatom! Főleg az ismerősök iránt, annyira nincs kedvem dumálgatni, hogy az valami rémisztő.

Ma reggel is, mikor mentem az utcán, elém toppant egy srác. Ismerem, párszor már beszéltünk, mikor összefutottunk. Nagyjából olyan fárasztó, mint a zakkant srác, úgy is néz ki, és még nyomul is, adjam meg a telefonszámomat stb. Alapból nem volt hozzá sosem kedvem, de ma meg valahogy nagyon nem. A srác észrevett, megállt az utcán, tehát beszélgetni akart, nekem meg épp a kezemben volt a mobilom, mert az időt néztem rajta és hirtelen ötlettől vezérelve, a fülemhez raktam, és úgy tettem, mint aki épp telefonon beszél. Így csak köszönni kellett neki. Lesett is rendesen....
Jó, tudom, szánalmas vagyok és a trükkjeim is azok.
De nagyon nem megy a jó pofát vágás, lévén hogy lassan darabokra hullik minden, ami fontos nekem. Totális káosz jellemzi a mindennapjaimat.
Keressük az új albérletet, de sehol semmi. Ma is hívtam egyet, majd hétvégén derül ki, lesz e abból is valami. És ha nem lesz, mire innen ki kell költözni,akkor valószínűleg anyáméknál kell majd lakni. A tény eléggé sokkol engem, nincs hozzá sok kedvem, de lakni kell valahol, még akkor is, ha a valahol egy kicsike félszoba.
De már tök régen elcuccoltam otthonról és elszoktam a szabályoktól, apámmal nehéz is együtt élni, ja és nem is tud az egészről, csak anyám mondta, hogy oda mehetünk.Illetve mehetnénk, mert ami a legjobb, pasim közölte, hogy ő ugyan oda nem jön, egyedül kell mennem, mert ő nem tart velem, keres más megoldást!
Pffffffffff......gyönyörűséges. Ez ám az összetartozás kifejezése. Ez most valami burkolt szakítás, vagy mi a jó ég??!
Ha nem történik valami, nem akad egy albérlet, halvány lila gőzöm nincs, mi lesz. De semmi jó, azt megjósolhatom.

Feladás fázisa

Még jó, hogy nem írtam bővebbet az albérlet kínlódásunkról. Mert nem jött össze :( Pedig annyira bizakodtam, de már tuti, hogy ebbe a lakásba mi nem költözünk. Eléggé lelombozott a tény.

Azóta még két címet  kaptunk, de azok sem ígérnek semmi biztosat.
Tényleg gőzöm sincs mi lesz, mert már március van. De ha ezen pörög minden gondolatom, akkor begolyózom, az meg tényleg nem hiányzik.
Lehet, hogy bennem van a hiba, de újra színre lépett a "szarokrája", vagyis a fásultság ezzel kapcsolatosan. És tudom, hogy nem kellene, de gyakran teljesen elfeledkezem arról, hogy milyen gondban is vagyunk. Aztán észbe kapok persze.
Olyan jó lenne, ha ez megoldódna és foglalkozhatnék végre más, könnyedebb dolgokkal is. Ez az egy helyben toporgás elég lélekölő.