Szétszórtság, avagy bamba vagyok, kikapcsoltam

Köszönöm szépen a kommentet Juditnak :) Örülök, ha ír :)

Sajnos még mindig dög beteg vagyok, ráadásul kijött a vérszegénységem, elég durván, ennyire vashiányos még sosem voltam, mindegy majd íratok rá valamit.

Reggel meg majdnem belefutottam a zakkant srácba, szerencsére csak majdnem és időben észre vettem és cseppet sem feltűnően irányt változtattam. Szinte állandóan írogat a közösségi oldalon, az pont elég nekem, sőt sok is, szóval annyira nem volt kedvem élőszóban is folytatni vele a csevegést. Meg aztán ha elkezdek beszélni elkap a köhögő roham és alig tudom abba hagyni. Rohadtul unom már ezt a betegséget, igazán elmúlhatna már, mondjuk lehet hogy orvoshoz kellene menni talán :S

A gondolataim meg össze vissza vannak, nem is tudok figyelni semmire sem. Az utcán is megyek, mint egy idióta vak légy, ma egy ismerős rám köszönt, én meg csak bámultam és kb. fél perc múlva esett le, ki ő. Tiszta ciki volt, biztos azt hitte, be vagyok rúgva, vagy mi.Ezekután tartottam egy pár perces szünetet, hogy "észhez térjek". vettem egy forró csokit és tettem egy rövidke sétát, amíg megittam. Nem tudom hatásos volt e, de rájöttem, hogy ha az ember nem akar fizikailag meg mindenhogy tönkre menni, közelebb kellene lennie a természethez. Ez a városi lét sokunkat taccsra tesz szerintem.

H. kedden felhívott, hogy mégiscsak megtartja a babát!!! Komolyan már nem bírom követni a csajt, de persze nagyon örültem neki, én titokban mindig is drukkoltam, hogy így döntsön. Hála a családvédelmis (vagy mi) nőnek, aki érvekkel meggyőzte. Remélem hogy most már nem változik a véleménye, bár idő sem lenne már, hogy máshogy csinálja, mert lassan betölti a 12 hetet.

A többi barát (J., A., Sz.), meg eltűntek a balfenéken és semmi hír nincs róluk. A.-nak írtam, hogy mi újság vele és röviden vázoltam az én helyzetemet is, de nem írt vissza.

Ja és láttam a faszbukkon Mr.Népszerű egyik új, igencsak szexis képét, ah volt is reggel nyálcsorgatás. Hogy a francba lehet ilyen jól kinézni már?! Nem igazság...

Ezektől eltekintve a hét unalmasan telik, jövök-megyek, ügyintézek, ápolok, élem a hétköznapokat.
És várom a tavaszt!!!Nagyon!!!

Fáznék, de ahhoz sincs kedvem, avagy TESZEKRÁJA újra támad

Olyan hideg van, hogy konkrétan megmozdulni sincs kedvem, de ez nem így működik persze. A kezem, meg a szám totál kikészült a hidegtől, mondjuk a szám az amelett, hogy kicserepesedett, még fel is dagadt, és ezt megállapítva, lehet hogy rám férne egy ajak feltöltés :/ Ettől csak előnyösebb fejem lenne. Na jó, vicc volt, feküdne a frász kés alá.

Ráadásul megint benyeltem egy megfázást, fáj a fejem, torkom, hajnalonta brutál mód köhögök és a fogam is rákezdett. Bár gőzöm nincs, mi a kurva anyjától  fáj, mivel hogy ki van idegelve.

És emelett nincs is kedvem semmihez sem, a rokonunk ápolása az egész családot fásulttá teszi, szerencsére fizikailag már jobban van, de mentálisan sokszor beüt a krach és olyankor nehéz vele boldogulni.

Legjobban anyámat sajnálom, ő frankón kivan ettől az egésztől. Na jó, kicsit én is, de igyekszem valahogy tartani magam.

A barátok is el vannak veszve. A. nagyon régen jelentkezett, Sz. úgyszintén, J.-vel óvatosan bánok, mióta megtudtam, miket mondogat a hátam mögött, nem mutatom, hogy tudok róla, de érzékelhetően kevesebbet keresem.

Na és H....ő most el van foglalva azzal, hogy ugye nem tartja meg a babáját. Ez a mai napig elszomorít, bíztam benne, hogy máshogy dönt, de nem így lett. Egyszer hívott, hogy kísérjem el vérvételre, vagy valami ilyesmire, de nem értem rá.

És még az a retek hó is leesett reggelre. Tudnám minek....
Napiszexi....Chrissssssssssssssss :P

Hogy b***nád meg, avagy vulgarism

A címben idézett nem túl válogatott mondat, az én számat hagyta el, amikor szembesültem egy fotóval a közösségi oldalon. A képen a pasim látható egy csajjal közösen ölelkezve.

A csajt ismerem amúgy, jó fej, semmi rosszra nem gondoltam, de hirtelen kiszaladt a számon, amikor megláttam, hogy drága párocskám szemlátomást kurvajól szórakozik.
Nélkülem persze...

Nekem mostanában nincs se kedvem, se időm kocsma túrázni, úgy érzem kinőttem ebből, jó néha jól esne egy-egy ital egy haverral, de nincs indíttatásom órákon át egy boros kóla felett bambulni a sok ittas gyökeret körülöttem.
Valahogy nem megy ez már nekem.

A rokonunk ápolása amúgy is olyan passzívvá tesz. Konkrétan semmihez sincs idegzetem. Vagyis egy valamihez, az íráshoz. Az írás terápia szerűség nekem, ha elmerülök benne, nem agyalok negatív dolgokon, így amikor csak tehetem írok és biztos hogy rakok fel ide is az írásokból, ha úgy sikerülnek.

Egy baj van az írással, hogy ha nem figyelek, nagyon belemerülök és elszigetel az emberektől. Most is ilyesmiben vagyok, egyszerűen nem esik jól emberek között lenni, hozzájuk szólni, vagy bármi más.
A. levelét is két hete húzom-halasztom, de még nem szántam rá magam, hogy választ adjak rá. Tudom, egy antiszoc. tetű vagyok XD

H.-val is beszéltem és nem szolgált jó hírrel. Úgy néz ki, nem tartja meg a babát ez most már biztos. A héten megy kikérni az ehhez szükséges papírokat. Kicsit (na jó, eléggé) lesújtott a hír, nagyon reménykedtem a dolog ellenkezőjében. És hát igazából meg sem tudom érteni a döntése miértjét. Vagyis, mert a "pasija nem engedi", jól van már...Meg anyagilag nem bírnák, na ez az amit nem hiszek el, mert én láttam, hogy mindenük megvan, saját lakás, kocsi sorolhatnám. Én inkább kényelmi szempontot vélek felfedezni, amiről most nem írom le, mit gondolok. Amúgy is az ő döntése, amiben én nem foglalhatok nagyon álláspontot, véleményem az van, de nem osztom meg vele, gondolom valamilyen szinten nehéz lehet neki is és mi mást tehetek, mint hogy azt mondom, tegye, ha ezt látja jónak. A többit megtartom saját magamnak.

Az életért

A nyomorék hangulatomnak az sem igazán tett jót, hogy felhívott H., azzal a kéréssel, hogy kísérjem el a nődokihoz, mert mégsem tartja meg a babát.

Nem túl lelkesen (nem vagyok abortuszpárti), de persze eleget tettem a kérésének, mert hát mire valók a barátok ugye.

H.-n látszott amúgy, hogy valójában maga sem tudja mit akar. A gyereket megtartaná szíve szerint, de a párja nem osztja ezt az álláspontot. Engem kérdezett, hogy mit tennék és igyekeztem nem befolyásolni, hiszen ez egy nehéz döntés és neki kell meghoznia. De őszintén elmondtam, hogy én megtartanám.

Az orvosnál meg az UH-n egy csomóan voltak, jó sokat várakoztunk, szegény H. ideges volt és fél óránként azt kérdezgette tőlem, hogy most mit csináljon?! Szóval nem láttam rajta, azt a bazi nagy elhatározást, hogy igen, megteszem, képes vagyok végigcsinálni ezt.

Az ultrahang után, amikor már az egész papíron is valós testet öltött, még jobban elbizonytalanodott. Sajnáltam, hogy ilyen helyzetbe került, de úgy vélem, mindennek oka van, ennek a még alig pár centis életnek is. Sokan ölni tudnának, hogy gyerekük legyen, mindent megtesznek ezért, milliókat költenek orvosokra, beültetésekre, sokszor hasztalan.

Lehet hogy az időzítés nem tökéletes, de anyagilag nem állnak rosszul (a srác vállalkozó), van saját (!!!) lakásuk, autójuk, évente legalább kétszer mennek nyaralni, legtöbbször külföldre. De nagyjából minden adott. És a tetejében H. még akarja is ezt a babát.
Sok okos tanáccsal nem szolgálhattam, de igyekeztem támogatni a csajszit. Azt mondta, megpróbálja rávenni a pasiját, mert ő szeretné ha ez a picur megszületne majd valamikor a nyár végén, ősz elején.
Szívből drukkolok, hogy ez egy pozitiv kimenetelű történet legyen!!!!

Hazafelé rávettem, hogy busszal menjünk, mert rohadtul fújt a szél. A buszmegben kekszmorzsával etettük a galambokat :P

A busz meg tele volt persze diákokkal és elnézve egyes fiúkákat (kiszedett szemöldök, pávahaj, tapadós csőnaci más egyéb buzis dolgok), szerintem igenis vissza kellene állítani a sorkatonaságot :/ Tényleg...
Ez a szám....wehh...

Hibáink, önvád, avagy tudtam, hogy durva lesz, de azt nem, hogy ennyire...

Köszönöm a kommentet Juditnak, a blogján én is megteszem a magam véleményezését.

Az életem eléggé felfordult mostanság. Nem voltak túlzott illúzióim az idei évet illetően, a tavalyi is szarul zárult, de azért reménykedtem, hogy talán lesz valami jó is.
Egyelőre nincs semmi jó. Rossz az viszont igen.

Egy családtagunk ágynak esett, fekvőbeteg lett. Tehát gondozni kell és ez egy új élethelyzetet teremtett mindenki számára. Nekem lelkileg eléggé megviselő, nem vagyok valami jó ebben. A fizikai része még megy (etetés, pelenkáztatás, mosdatás etc.), de lelkileg nem könnyű. Az első két nap bőgtem, aztán ez átment idegességbe, ami máig megmaradt.
Persze, gondolom akik évek óta csinálják, megszokták, elviselik, nem tehetnek mást. Én viszont nagyon remélem, hogy lesz pozitiv változás és a családtag, lesz még önmaga valamelyest.

Pasim sok mindenben segít, az első napokban ott volt és tette amit igazából nem lett volna kötelessége, hisz nem az ő rokona. Most már be kellett mennie dolgozni és ez kicsit nehezít a helyzeten, de próbáljuk tartani a frontot.

Észre kellett volna vennünk,hogy baj van. De betudtuk annak, hogy időskori mogorvaság, passzivitás. Pedig nem az volt...Szóval hibáztunk. És most csak reménykedhetünk, hogy ez az egész átmeneti állapot.

Nincs kedvem semmihez és tök idegbeteg vagyok, szarul alszom és tegnapra lett egy herpesz a számon is. Ragyogóan nézek ki.

A mosógépem úgy gondolta, hogy 2016 a szabad akarat éve és hol mos, hol nem, mint a mesében. Most is már másodszorra álltam neki az ágyneműt kimosni, eddig sikertelenül. Nem tudom, mi lesz ha beadja az unalmasat :o

Szóval nincs most semmi jó és ez az év egyértelműen nem indult fényesen.
Francba....

És most hallottam hogy meghalt David Bowie. Nyugodjon békében!

Pokoli hideg és durván kegyetlen, hello ez a valóság, hello 2016

Na buék mindenkinek!!!!!!!!!!!!!Jöttem lehangolni a jó népet :P

A szilveszterem is ugyanolyan fos trágya ganéj volt, mint a karácsony. Családi balhé a köbön, pasim piázása, egyedüllét etc. nem ragozom. Szóval szar volt.

Amúgy visszapörgetve a szilvesztereimet, nagyjából a háromnegyedük kifejezetten tré volt.
Csak hogy néhányat kiragadjak ezek közül:
- Egyszer az akkori éppen aktuális pasim szüleivel szilvesztereztünk. Egész este 60-70-es évek beli francia és olasz filmeket néztünk, közben az apukája félrészegen kommentálta, az anyuka pedig ipari mennyiségű kajával tömött meg. Katasztrófális volt.
- Otthon nálunk szilvesztereztünk, ittam valami baromi finom, de kurvára ütős italt, ami megárthatott, mert egy egész csomag konfettit (!!!!!!!!!!!)dobáltam szét a szobámban és még örültem is neki. Utána vagy 5 hónapig nem voltam ilyen boldog, mikor még mindig találtam belőlük.
- A narkomán srác 15 üveg (igeeen,tizenötöt írtam) sört ivott meg rövid idő alatt és ettől kikattant, közölte hogy lehet hogy rosszul lesz, majd indokolatlanul kötekedni kezdett, nem csak velem.
- A mostani pasimmal a rockkocsmában szilvesztereztünk, langyos pezsgő, fonnyadt virsli, részeg haverkák társaságában. Nem volt annyira rossz, csak unalmas.

Jó, azért pár jó is volt, pl. a gyerekkori szilveszterek azok jók voltak, vagy az a buli, ahol először láttam meg Mr. Népszerűt,igaz akkor csak egy asztalnál ültünk és koccintottunk pezsgővel, de akkor is...aaaaaahh.....
Na, hagyjuk a nosztalgiát, nézzünk előre!!!

J.-ről megtudtam, hogy eléggé fura dolgokat mond a hátam mögött, ez nem gyengén csalódással töltött el. Annyira azt terveztem, hogy majd segítek neki, ha meglesz a baba, de miután ilyeneket hallok vissza, nem is tudom mit gondoljak. A pasija is rossz hatással van rá az biztos, meg ő is olyan érdekessé vált. Egy darabig lehet, hogy nem társalgunk majd, de ő sem keresi az én társaságomat. Nem örülök, de elfogadom.
Elfogadom,mert nem tudok mit tenni, csak fáj a csalódás. Lehet hogy ismét egy emberrel kevesebb akiket közel tudhatok magamhoz:??

Egy régi barát viszont felbukkant, és ennek örülök, mert még 2009 körül megsértődött rám, vagy félre értett, és kiszállt a képből. Azóta csak annyit tudtam róla, hogy itt hagyta a várost és külföldön próbált szerencsét.

Most dumáltunk egy keveset, már nem külföldön él, hanem ismét Magyarországon, de jó messze ettől a porfészektől, van pasija, vállalkozása, megvalósította önmagát. Magabiztos, boldog csaj benyomását keltette a telefonban. Én meg nem mertem már előjönni a faszságaimmal. Remélem most már kapcsolatban maradunk.

A hó megérkezett (nem ám karácsonykor esett volna, hogy valami hangulat is legyen, dehooogy) és olyan rohadt hideg van kint is bent is, hogy áááááááh..
Reggel a sírás majd elővett, úgy fázott a kezem az utcán, eddig nem voltam kesztyű fan, de átgondolom és újratervezem a dolgot. És megkeresem a kesztyűmet, mert ez így nem pálya.

És az a kibaszott fogam is fáj, gyökérkezelik ugye, de gőzöm sincs hogy ennek ilyennek kell lennie? Lehet hogy felesleges ennyit szarozni vele, mert a végén úgyis ki kell húzni?!