Belülről sikítani

Ha van ilyen, hogy tavaszi depresszió (gondolom hogy van, mert van téli is ehh...), akkor nagyon benne vagyok. Nincs kedvem semmihez, mindenki idegesít és bunkó módon összevesztem olyanokkal, akikkel nem kellett volna. Igaz, már az elején megbántam, hogy olyanokat mondtam. De hát mint tudjuk a kimondott szó stb. stb.
Néha úgy érzem, hogy az engem körülvevő dolgok alá szorultam és sehogy sem tudok kivergődni a monotonitás (van ilyen szó amúgy?), levertség és más egyéb lehangoló dolgok súlya alól.  Oké, ez önsajnálat 1000-el :S

De tényleg így van. Szerintem mindenki érzi úgy, hogy nem érti meg senki de senki és hogy szinte láthatatlan a szűkebb környezete számára.

Legszívesebben sikítanék egy jó nagyot, de a szomszédok hülyének néznének, vagy kihívnák a zsarukat. Pedig a sikítás mint terápia, lehet hogy segítene a szomorúság ellen. Na jó, a nyomorom elemzését befejeztem. Tudom, hogy mindenki unja. Személy szerint én unom saját magamat. 

Van új a másik blogban, akit érdekel olvassa. Vasárnap meg felrakom a novella első részét (tudjátok miért akkor gondolom...).

Az a kurva szél meg majd levitte a fejemet !

Arról meg nem is beszélek (illetve írok), hogy felraktam egy "nyugtató" krémet az arcomra és most lángol és tűzvörös a fejem, pf.