Oh, először is nagyon nagyon nagyon köszönöm drága olvasó-kommentelőmnek hogy írt és hogy velem van és amúgy köszi mindenkinek aki olvassa az agymenéseimet, nyomoromat és a többi.
A hétvége megint eltelt és több dolog derült ki ismét - amit mondjuk többé-kevésbé így is tudtam:
- a pasim néha olyan gyökér és nem tartja a szavát xS
- én meg rondán tudok káromkodni és kiabálni *-*
- nekem konkrétan TÁRS-ra volna szükségem, aki velem van. Nem csak egy légtérben él velem és minden gondolatát a haverjaival osztja meg. Olyan ember kell(ene) aki meghallgat és akit meghallgathatok, mert ha nem mondtam (írtam) volna még egész jó hallgatóság vagyok. És még valami...olyan fiú lenne a jó (ha létezik ilyen és tegyük fel létezik), aki néha megsimogatja az embert és biztosítja a szeretetéről. Nem csak együtt van vele és mindent természetesnek vesz. A beszélgetési kezdeményezéseimet egy "hagyjál már békén"-el elintézve...
Ma arra felé sétáltam, amerre régebben (úgy 3-4 éve) laktam. Utáltam. De most, úgy kívülállóként, az ott töltött hetek, hónapok nem is tűntek olyan borzasztónak a jelen helyzetemhez képest.
Fura, mindig azt hisszük hogy amiben vagyunk az a legszarabb, aztán később rájövünk hogy mindig van lejjebb és lejjebb és lejjebb.
Azért jó volt most vissza menni kicsit oda (eltekintve hogy véletlenül bele léptem egy kutyaszarba eh). Na jó, persze nem költöznék vissza a környékre, de a nosztalgia tudjátok szerves része olykor olykor elbaszott és neurotikus életemnek :)
Holnap felrakok egy új részt a másikba oks?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése