Anyám tegnap leosztott (mellesleg igaza volt), hogy folyton rosszkedvű vagyok meg depressziós. Ergo kiállhatatlan.
És tényleg, napok óta csak morgok és leordítok mindenkit, minden felbasz és ha hallok egy olyan hírt ami nem tetszik, csak rágódom rajta, meg mérgelődöm. Őszintén, magamat sem tudom elviselni.
Ma dumáltam valakivel és kb. 10 percre elfeledkeztem mindenről, a gondokról, amiben vagyok stb. Nosztalgiáztunk és minden kiment a fejemből (persze utána visszajöttek a negatív izék). Az illető most boldog, minden tekintetben.
És én? Hát egyértelműen nem tudnám ezt állítani. Vagyok hol így, hol úgy, és ennyi.
Az jó volt, hogy valamikor, valahol, valóban fontos voltam egy embernek.
A rossz viszont, hogy én egy seggfej voltam anno (hé, ki mondta hogy most nem vagyok, senki, na ugye) és ezt nem vettem észre és bántottam azt akit nem kellett volna (meg hittem annak akinek nem kellett volna, de ez másik story).
Mindegy most már, ezer éve volt és azóta millió meg egy dolog történt...Számos, amit már bánok.
Azért köszönöm az illetőnek ezt a pár percet. Persze nem mondom el neki személyesen, mert akkor valamit talán be kellene ismernem és azt nagyon nem akarnám.
És mi is az ?
Hogy is fogalmazzak....
Ahogy a dal szól...
Ha újra kezdhetném...újra kezdeném...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése