A nap fejlövése :P

O:o vagy nem is tudom...
Azon már nem is csodálkozom, hogy valaki adult ff-et ír a "Azok a 70-es évek show" szereplőiről. Hozzá teszem hogy slash a téma :P
De ki az a beteges fantáziájú aki ugyanilyen témájú sztorit kreál Eric Clapton/George Harrison párosításban??????????
Nekem ehhez még fel kell nőnöm!!!

Fordítás :Columbine: The Untold Story Of Dylan Klebold /Disneygirl8/

Hy, itt a második rész fordítása. Főszereplőnket rémálmok gyötrik na meg a kétség hogy biztos jól döntött e a másnapot (aznapot) illetően.

Chapter 2 : Rémálom

Ahogy elkezdtem sodródni az alvásba láttam a lány arcát magam előtt. Barna szeme szikrázott, mint mindig, szinte éreztem hosszú szőke haját és láttam a gyönyörű, sápadt arcát. Felé nyúltam, hogy haját elsimítsam a füle mögé, de mielőtt el tudtam volna érni, egy erős árnyék húzódott ki mögüle. Megnéztem közelebbről hogy ki az. Ő volt az, aki a szekrénynek lökött.
- Buzi ! - kiáltotta, ahogy tette korábban is.
Megpróbáltam eltitkolni a haragomat, de ahogy láttam hogy a lány elmegy vele, felordítottam és előhúztam egy pisztolyt. Háromszor hátba lőttem. A földre esett és véresen vonszolta magát felém. Ahogy rám nézett, láttam a dühöt a szemében. Lassan felállt és kiragadta a kezemből a fegyvert. Lassan elindult felém és a pisztoly még mindig a kezében volt. Ahogy közelebb ért, kezdett Ericcé válni. Felemelte a fegyvert és az arcomra célzott.
- Nem kellett volna. - mondta és meghúzta a ravaszt.
Izzadtan rángatóztam az ágyban.
- Ez csak egy álom volt. - mondtam magamnak és próbáltam vissza nyerni a kontrollt és megállítani a remegést. A szemem megint könnyezett.
Ez egy jel volt ?
Vagy ezen fogunk át menni ?
Nehezen lélegeztem. Megnéztem az időt, 03:37 volt.
Vissza feküdtem. Vajon mi fog történni holnap, minden terv szerint alakul ? És mi lesz a vége ? Végrehajtjuk vagy megállunk ? Ha azt hiszik hogy képesek megállítani minket, hát tévednek. Senki sem tudja megállítani Ericet, főleg ha pisztoly van a kezében. Ahogy az idő egyre inkább közeledett, úgy hittem egyre inkább azt, hogy ez egy rossz ötlet volt. De aztán az évek alatti kínzásra gondoltam és arra ahogy nevettek rajtam, mert más vagyok, és minden egyes napra, amikor suttogtak rólam, mert azt hitték nem hallom.
- Rendben ! Megcsinálom. - mondtam magamnak.
Felkeltem és felkapcsoltam a lámpát. Elővettem egy újságot és elkezdtem rajzolni. Lerajzoltam, mit szeretnék viselni és csináltam egy listát a rajz mellé hogy mit fogunk használni és mit kell még beszerezni. Ott ültem és azokra gondoltam, akiket le szeretnék lőni. Senki sem ártatlan - reméltem. Talán le kellene lőni őket és úgy tenni, mint akinek nincs már célja.
Ha a holnap eljön, nem mutatok érzelmeket, nem lesz könyörület és megbánás sem.
Nem tudtam...
folytatása következik...

WTF?!

Basszus, tegnap a barátnőm azt mondta hogy van egy ősz hajszálam!!!!!!!!!Ez sokkoló!!! Próbáltam eltusolni az ügyet mondván hogy csak át kellene megint festeni a hajamat mert lenőtt, de nem hangzott hihetően...

Bakker...öregszem...Ez van...
Na igen, tény hogy szeretek nosztalgiázni.
Egy jó kis Pearl Jam ??? Simán jöhet bármikor!!!!!!!!!!
Fordítás holnap vagy hétfőn várható. Jó hétvégét :*

Fordítás :Columbine: The Untold Story Of Dylan Klebold /Disneygirl8/

És igeeeen...Fordítás.
De nem a War Is War-ból (ahhoz külön lelki állapot kell). Viszont találtam egy másik tuti művet Disneygirl8-tól. Szintén Columbine, szintén dráma, de nyugi ebben nincs homoerotikus tartalom.
De egyáltalán nem rossz. Igaz, vannak kisebb eltérések a valóságtól, pl. Rachel Scott-ot itt a könyvtárban gyilkolták meg, igazából meg az iskola udvaron vagy hol lőtték le.
A végkifejlet is érdekes, mivel itt Eric lövi fejbe Dylant, a hivatalos verzió meg ugye az hogy mindketten öngyilkosak lettek (igaz, én is olvastam olyat hogy Dylan öngyilkossága valójában nagyon nem volt az, de ezt sajnos már nem tudhatjuk meg). Ettől eltekintve tetszik, a fejezetek rövidek és fordítani sem olyan nagyon nehéz.De azért bocs, ha néha magyartalan XP
Amikor időm, kedvem lesz mindig hozom az új részt (összesen 9 van).

Na itt is az első:
Chapter 1. Álmatlanság

Nem tudtam aludni...megint. A holnapon gondolkodtam. Komolyan meg fogom tenni ? Megnéztem az időt, 12:34 volt. Ez már az a nap. A gyomrom fájt. Felkeltem, hogy kimenjek a mosdóba, és ahogy elhaladtam szüleim hálószobájánál, megálltam az ajtó előtt. Kicsit nyitva volt, így benéztem és láttam a szüleimet mélyen aludni. A szemem könnyezni kezdett, mikor anyám hirtelen felébredt.
- Dylan ? - kérdezte és felült az ágyban.
- Igen ? - kérdeztem vissza és a hangom rekedt volt.
- Jól vagy ?
- Igen. - feleltem - Jól.
- Biztos ? - kérdezte bizonytalanul.
- Igen anya, jó éjszakát. - véget akartam vetni a beszélgetésnek.
- Jó éjt, szeretlek. - mondta és vissza feküdt.
- Én is szeretlek. - motyogtam, majd elindultam.
Ahogy ismét beléptem a szobámba, körülnéztem.
Ki lett belőlem ? Nem ismertem magamra. Feltörni egy autót ? Számítógépeket lopni ? Ez nem én vagyok...Nem tudom mi történt...Csak bele ugrottam, nem törődve semmivel. Semmi sem érdekelt és nem is fog érdekelni soha többé.
Mit csináljak holnap ? Nem tudom vissza csinálni. Meg fog ölni, szó szerint. Meg akarok fizetni mindenkinek, de nem így, nem úgy hogy elveszem az életüket. Mit fognak a szüleim gondolni ? Hogy hagyom itt őket az emlékeikkel, úgy hogy bűncselekményt követtem el és életeket téptem szét ? Én nem igazán akarok bántani senkit, csak fegyvert akarok nyomni azoknak az arcába, akik nevettek, gúnyolódtak és kötekedtek, hogy megbánják hogy valaha azokat a dolgokat csinálták meg velem és azokat a dolgokat mondták rám és hogy éveken át kínoztak engem.
Annyira tele voltam haraggal és csak azt szeretném megmutatni nekik, hogy ők azok akik tévedtek és nem én. Ők azok akik baszogattak engem.
Lecsuktam a szemem és végigjátszottam egy napomat. Emlékszem, sétáltam a folyosón, amikor átkozott sportolók jöttek nekem hátulról és neki löktek a szekrényeknek.
- Buzi ! - ezt kiabálta egyikük és a barátai csak nevettek.
Igyekeztem nem figyelni rájuk, amikor az egyikük vissza nézett rám. Hallottam a hangos nevetést, ahogy végig visszhangzott a folyosón.
Az a gyerek feldühített engem.
- Baszd meg. - mondtam halkan.
Miért hiszik, hogy sokkal jobbak nálunk ?!
Oldalra fordultam és kinyitottam a szememet. 12:56.
Ismét becsuktam a szememet és a hátamra fordultam. És elkezdtem sodródni a sötét alvásba.

folytatása következik...

Piercingek meg cowboy kalap :D

Mostanság a szabad időmet a kiskorú gyilkosokról, lövöldözőkről való olvasás teszi ki (beteg vagyok), már csőlátást és migrént kaptam, de a téma király ! Még vissza térünk rá...
Más, az utcán járva-kelve csodálkozom némely ember öltözködési szokásain. Oké, én sem vagyok a legjobban öltözött egyén a földön. Úgy írnám hogy átlagosan öltözöm, farmer, fekete sportcipő, acélbetkós bakancs, vagy túra bakancs, fekete kabát, szerintem semmi feltűnő (jó voltak korszakaim amikor bitangul elcseszett rongyokat húztam magamra, bele gondolni is fáj...). És nekem ez így jól is van.
Azon már nem akadok annyira ki, ha egy szolid 120 kilós lány bele erőlteti magát egy több számmal kisebb pink (!) répa fazonú gatyóba, vagy mini szoknyába...De ma láttam egy fószert akin piros cowboy kalap volt, fekete suhogós melegítő és veszkó csizma...Hát tutira Texasban érezte magát.
A másik meg...a buszon egy 45 körüli nő szétpiercingelt arccal (!!!!!!!!!komoly). Ha jól számoltam (nem akartam nagyon bámulni) volt neki 5 plusz még mindkét füle végig lőve...Jujujujjjjj....kemény volt...Főleg úgy hogy mindehhez a kinézethez nem bőrszerkó vagy ilyesmi volt társítva hanem tök konszolidált ruhák...Nem nagyon értettem...
Sok(k) volt na...

Hoppá !!!

Ez a nem semmi gyerekek ! Közben rájöttem hogy az előző bejegyzésben említett ff-t 2010-ben könyvben is kiadták!!!!!
Hoppá...hoppácska...wow...
Megjelent könyben baszki. Vagy inkább BAAASZKIIIIIIII.
Olvastam egy véleményt róla ahol azt írják hogy undorító és hogy a főszereplők nem voltak melegek (jó lehet én nem tudom) meg hogy úgy szar ahogy van az egész.
Nekem akkor is bejön. És irigylem a csajt, régebben én is mit nem adtam volna ha valamelyik írásomat kiadják. De azóta a realitás talajára léptem!!!Komolyan...bár azért még reménykedek. Mert....(elől megy a tintahal, utána a kardhal a remény) HAL meg utojára...Jó hagyjuk hülye vagyok:D
Visszatérve a könyvhöz, tiszta kibaszás hogy csak angol nyelven lehet hozzá jutni jó pénzért. Még ha magyar lenne egyre lehet hogy beruháznék, bár az itthoniak letépnék a fejem ha látnák miket olvasok...
Amúgy lehet hogy fordítok belőle részleteket és majd felrakom ide. Nagyon megfogott a sztori.

Eh...ez de durva !

Kicsit dekoncentrált vagyok :S Olvastam egy olyan fanfictiont hogy húúú meg owhhhh...Okés, én már nem lepődöm/botránkozom meg semmin, szemem elé került már pár érdekes dolog. De ez...Eléggé elgondolkodtatott.
Eleve az bizarr, hogy valaki a 99-es Columbine High school lövöldözőiről ír. Na jó ez nem annyira bizarr, hiszen mindenki szeretné tudni mi is játszódott le a fejükben mikor fogták magukat és bementek az iskolába majd 12 embert és 1 tanárt lelőttek, aztán végül magukat is. (jó, speciel én tudni szeretném...)
Ez a sztori azonban annál sokkal durvább.
Lévén hogy slash fanfiction, vagyis fiú/fiú, jelen esetben Eric Harris/Dylan Klebold párosítás és eköré épül a cselekmény. Fut még a sztorban két másik szál (egyik Hitleres a másik meg nem tudom kik pontosan két faszi), de az alap mégis csak a két fiú és hogy hogyan jutottak el a lövöldözésig.
Eric maga a megtestesült gonosz (állítólag az életben is ilyen volt), aki manipulálja Dylant, aki viszont érzékeny, depressziós és csak szeretetre vágyna,na és arra hogy örökre együtt lehessen a barátjával, ezért bármire képes. Eric ezt jól tudja és ehhez mérten egyszer megalázza, aztán meg kihasználja szexuális,érzelmi értelemben. Néha pedig tökre össze zavarja (engem is) mert elhívja moziba (randira??), vacsorázni, palacsintát készít Dylan számára...Aki szerelmes és úgy érzi ha jót csinál akkor jutalmat érdemel...Eric rohadt jól játssza a szerepét.
Dylan érzései őszinték "szegény"(ha lehet ilyet írni)folyamatosan hangoztatja és mondja Ericnek hogy szereti, de Eric sosem mondja hogy ő is, csak azt hogy tudom, vagy ha szeretsz akkor ezt és ezt teszed...
Sokkoló...
A vége pedig még inkább az. Mikor mennek fel a dombra, ahonnan rálátni a sulira és a kint üldögélő tanulókra Dylan szokás szerint mondja Ericnek hogy szereti és meglepő mód Eric is mondja Dylannak hogy szereti, talán mert tudja hogy nincs több esélye már mondani(oO). Aztán legyilkolják az embereket,végül elindulnak vissza a könyvtárba. Elcsattan a "búcsúcsók" ami a leírás szerint a legjobb volt az összes csók közül :S Majd a könytárban, mikor mindketten a könnyeikkel küszködnek és a fegyvert saját maguk ellen fordítják, Eric elgondolkodik. Arra jut hogy mennyire törekedett arra, mennyire győzködte magát hogy ez nem szerelem. Igyekezett kihasználni a barátját, általa képzelni magát felsőbb rendűnek. De be kell látnia, hogy amit érez nagyon is hogy az. Mert annyi mindenen ment keresztül Dylannel, első csók, első szex (no komment, bár a +18-ok egész jók) és most is itt van vele. Együtt vannak. Ketten és mi ez, ha nem szerelem...
Aztán majdnemhogy zokogva elszámolnak közösen háromig...
Aztán ahogy 1999-ben megtörtént a dolog...Lelövik magukat.
Én meg csak ültem a gép előtt és komolyan nem is tudom mire gondoltam...Ritkán érzékenyülök el ff olvasásától (plusz egyesek szerint ezek a fiúk nem is érdemlik meg hogy bárki sajnálja őket...de ez nem az én véleményem).
Oké hogy slash sztori, meg oké hogy ocsmányul beszélnek benne, de ott van a vibrálás és némi csekély romantika. Meg az, hogy mi van ha valakit addig csesztetnek a menő arcok, míg végül tévútra lép és maga szolgáltat (sokszor hamis) igazságot.Egy biztos nem mindennapi sztoriba botlottam és jó pár napig agyalni fogok rajta.
Akit érdekel (és nem zavar a fiú/fiú felállás meg a szexjelenetek, csúnya beszéd, erőszak stb.) elolvashatja itt.Angolul van, de a Google (vagy más) fordító a barátunk XD

http://www.fictionpress.com/s/2661907/1/War-Is-War

Csak dudorászom syndroma

Na, most tök olyan vagyok mint szegény SpongyaBob Kockanadrág (SpongeBob Metalpants hehe) abban a részben, amikor agyára ment valami zene (Jó kis dallam soha ne und meg, pörög a dal tudom hogy élvezed vagy mi).
Komolyan.

Gyík vagyok.
De egyfolytában ez jár a fejemben.
Éjszaka is.
Haha de hülye vagyok !!!!!!!!

Oh igen a grunge!!!

Ezt a bejegyzést a fantasztikus fém olvasó szemüvegemben írom (néha eszembe jut, hogy van olyanom is), a látvány leírhatatlan, nem nézek tükörbe :D
Mostanában egyre többször eszembe jutnak a régi dolgok, zenék (biztos mert öregszem hihi). Amikor még kockás inget hordtunk (szivárvány minden színében), amikor még igazi angol nyelvű Music Television ment, normális műsorokkal és zenékkel, amikor az ágyon ugráltunk J.-vel és teljes torokból ordítottuk a Faith no more Easy c. dalát és amikor még miénk volt a világ.
Emlékszem, egy betegségből kifolyólag hosszabb időt kellett otthon töltenem és ezt kihasználva (tanulás helyett) MTV-t lestem meg zenét hallgattam. Wow, micsoda zenék voltak azok. Soundgarden, Smashing pumpkins, Stone Temple Pilots, Pearl Jam (Jeremyyyyyyyyy, de erről egy hosszabb és bővebb bejegyzésben), Live, Alice in Chains stb. Oké a Green Day iránti rajongásom is az MTV-el (és a Bascet Case-vel) kezdődött (és amiből mára nem maradt semmi, de hát nem csodálom mert elég gagyi zenét csinálnak már). Szóval minden ami a zene volt és mindaz ami akkor voltam ahhoz a bizonyos csatornához köthető.
Most már nincs angol nyelvű MTV, csak ilyen magyar de az über ratyi szerintem, a viváról meg nem is szólok gáz (gangnam style WTF). És valahogy elszálltak az évek...De azért még előkapom a régi zenéimet ha máshonnan nem a youtube-ról és ha elkezdődnek a dalok (pl. P.J.- yellow ledbetter, daugther, Soundgarden- fell on black days, STP-Vasoline stb.) akkor kicsit az idő is megáll nekem...

Megfáztam...

Bakker, megfáztam és fáj a torkom :S Meg szétcsesztem a kezem valamivel. Áh minden bajom van!!! Ez most elég soványka lett, legközelebb valami ütősebbet hozok ígérem.

Első

A blog oldalán már nagyjából kb. mindent leírtam amit érdemes tudnotok rólam. A nevem, életkorom nem számít, de ezen a blogon betekintést nyerhettek néhány gondolatomba az írásaim által. Amik cseppet sem mondhatók néha normálisnak :D De hát ez ilyen, ezt dobta a gép.
Kb. 11 éves korom óta írkálgatok mindenfélét, rövid sztorikat, naplót, hosszabb írásokat és mondhatni hogy ez már nem hobbi, hanem megszállottság.
Emelett másik nagy "szerelmem" a zene, ebből adódóan (ha időm adódik rá) a jó kis koncertek hangulata (kedvenc ital a kézben, ismerősök, tudjátok...). A zenei ízlésembe majd e napló keretén be is avatlak titeket :)
Velem nagyjából minden rendben (bár ha az irományaimat olvassátok majd ezt megkérdőjelezitek), szerető családom van (az a pár ember akiket mindennél jobban szeretek) és van kb. egy azaz 1 db IGAZI barátom.
És a mi még fontos, senki sem tudja hogy naplót (és novellákat meg mindenfélét) írok.
Rajtatok kívül most már...
Hát akkor csapjunk bele !