STILL BREATHING (Mike/Billie Joe) pt. 25.

Hurrá, most fedeztem fel, hogy mivel november van és nincs folyton nyitva az ablak, a lyuk megint penészedik! De hát mit is várnék ettől az átkozott vakondjárattól?! Kibebaszottul utálok itt lakni!!!!!!!!Oké, tudjuk lapozzunk :S
Ez a hét meg nehéz lesz és én már előre nyűgös vagyok, mert pszichiáter, nődoki és egyikhez sincs túlzottan kedvem, sőt...
Meg hideg is van és már négykor sötétedik.
Rendben, értelmetlen rinya letudva.
Still breathing 25. fejezet.
Angst, alcohol, true love, depression, feelings, romance, addiction, hospital stb.

Having a blast:

Do you ever think back to another time
Does it bring you so down that you thought you lost your mind?
Do you ever want to lead a long trail of destruction
And now down any bullshit that confronts you
Do you ever build up all the small things in your head
To make one problem that adds up to nothing
A hajnal tömör, szürkéskék fénnyel úszott a levegőben, mikor Mike visszaért Reno-ba és halk léptekkel felosont a lépcsőkön a hálószobába. Kimerült volt, elcsigázott, a feje zsongott és érzések hada dúlt benne kíméletlenül. Nehéznek és bonyolultnak vélte a jelenlegi helyzetét, a gondolatait. És bűnösnek hitte magát. Csak beszélni szeretett volna Billie-vel, de ehelyett, amint megpillantotta, felgyúlt benne a vágy, ami ráborult minden józanabb gondolatára. Valódi, komoly beszélgetés helyett inkább elvitte a fiút egykori albérlete falai közé, aztán engedett a szenvedélynek és szeretkezett vele. És ilyen jót még egész eddigi életében nem tapasztalt, a felhők között érezte szállt, közel a naphoz, közel a holdhoz és leírhatatlanul közel Billie-hez. Majd valamivel később ő okozott a fiúnak örömet az autójában. Bőrén még ott izzottak Billie csókjai, a testén mindenfelé nem látható jelekként. Még most is hallotta a sóhajokat, a nyögdécseléseket, érezte ahogy Bilie Joe ott volt a karjaiban és minden mozdulattal, érintéssel, amit Mike tett, sodorta őt a beteljesülés irányába.
Mike beleszédült ebbe, még most is, de akármilyen gyönyörű volt, ami köztük történt, nem így akarta. Mert mindezek után nem az jött, aminek kellett volna, nem az édes együttlét örökre szóló ígérete, hanem az elválás keserűsége és ez befejezetlen mondatokat hagyott hátra. Mike súlyosnak érezte a mellkasát, tüdejét, a gyomra sajgott, ahogy nesztelenül benyitott a szobába, a kora reggel csendjébe és kibújt a cipőjéből, majd leheveredett az ágy szélére. Olyan hangtalan volt, amennyire csak tudott, mert nem szerette volna ha Missy felébred, de a nő nem aludt, talán várt rá, talán nemrég riadt fel, de alighogy Mike teste az ágyat érte, az éjjeli lámpa már kattant is és fény árasztotta el a helyiséget. Mike összerezzent és szorosan becsukta a szemeit, csak aludni szeretett volna minden más helyett.
- Nem említetted, hogy ilyen későn érkezel. Mindjárt feljön a nap. - suttogott dühösen Missy.
- Sajnálom. - Mike csak ennyit bírt kipréselni magából.
- Úgy eltűntél, hogy szüleim nem értettek semmit. - tette még hozzá Missy szemrehányóan.
Mike felsóhajtott.
- Majd kimagyarázom...
Ekkor Missy felkönyökölt az ágyon és közelebb húzódott a férfihez. Szinte hozzá préselődött és vékony hálóingén át Mike érezte a melleit és csípőjét. Felpattantak a szemei, döbbenet és forróság éledt fel benne, kiszáradt a torka és nem tudta mire vélni ezt a kissé provokatív mozdulatsort.
- Hát persze, te meg a hazugságaid. Tudom, hogy vele voltál. Lefeküdtél azzal a kis cafkával. Nem kell hazudnod nekem, te jó ég, nem is tudsz hazudni, mert érzem rajtad az igazságot. - hajolt oda a nő Mike füléhez és válaszra várva húzta végig ajkát Mike nyakán, aki ettől meglepetten hőkölt fel, de nem tudott arrébb moccanni, mert az ágy szélén volt.
- Missy, mit művelsz?!- a hangja értetlenül elcsuklott.
Missy kajánul elnevette magát.
- Meg vagy lepve? Pedig a viselkedésem teljesen természetes. Hiszen házasságban élünk...
- Szerintem lassan véget vethetnénk ennek a tettetésnek, nem gondolod? Édesapád állapota remek és te is nagyszerűen helyt állsz az üzletben. Felesleges tovább itt lennem...- jegyezte meg Mike még mindig kimelegedve Missy felkavaró cselekedeteitől.
- Ne olyan gyorsan drágám, összeköt bennünket egy sor jogi dolog, egy papír és sok év ezer emléke. Hetyeghetsz azzal a ribanccal, de még mindig a férjem vagy. És rajtam áll, ez hogyan változik. Azzal a másikkal múlattad az időt, így volt?
Mike agyában fájóan visszhangzottak Missy szavai, amik most éles ellentétben álltak az ígéretével, miszerint ha eljön vele egy időre Reno-ba, ő aláírja a válási nyilatkozatot.
Úgy vélte a nő játszik vele és ezt a legnagyobb élvezettel teszi. Persze meg tudta ezt érteni, Missy-t a bosszú vezérelte, de az adott szavát sosem szegte meg, nem így ismerte. És igen, bár Mike már nem hordta a jegygyűrűjét, de ettől még a házasságuk létező volt.
- Igen, találkoztam vele. - ismerte el végül kelletlenül, mire Missy rögtön el is hajolt tőle.
- Kiszámítható egy alak vagy. De legalább belátod, hogy annyira nem is fáj az igazság. - morogta elégedettséggel a hangszínében, aztán lekapcsolta az éjjeli lámpát és vádló némaság ülte meg a szobát, pedig Mike még számított némi vitára, ám Missy rövidre zárta a témát és másnap sem hozta szóba, ezzel kissé könnyítve Mike helyzetén. Mintha felfogta volna, hogy annyira nem könnyű neki Reno-ban. És Mike örült, hogy Missy nem szándékozott újabb akadályokat gördíteni elé.
Persze megtette, amit tudott, segített Missy-nek a vállalkozásban, vagy a nő szüleinek a ház körül, így a napok ha lassan is, de peregtek és sokszor csak úgy összefolytak Mike számára. Egyik hömpölygött a másik után, közben Mike játszotta továbbra is a ráerőltetett hazug szerepet és éjjel szorongva aludt el, az utolsó és az első gondolata Billie Joe körül forgott, ahogy a napjai többi részét is a fiúról szóló fantáziái töltötték ki. Mikor lehetősége adódott és nyilvános telefonfülke közelébe jutott, rögtön hívta őt, de a telefonszámot a meghibásodott készülék miatt egy ideig még nem lehetett elérni, a későbbi próbálkozások során már becsörgött, de senki sem fogadta a hívást, ez pedig tehetetlenné tette Mike-ot. Pánik uralkodott el rajta, rossz volt semmit sem tudni, ilyen módon elzárva lenni. Mikor legutóbb találkoztak, Billie nyilvánvalóan nem volt jó állapotban és ő mégsem maradhatott vele. Azon az éjjelen, forró csókok, érintések és ölelések után, csak megígértette vele, hogy vigyáz magára és foglalkozik az iskolával, aztán kirakta a ház előtt és még látta, ahogy Billie furán szomorú mosollyal int az autója után és ez volt az utolsó emlékképe, ez pedig a sikertelen hívásokkal együtt rettegést ültetett el Mike szívének zugaiba. Féltette és lelke minden részével őrülten szerette, vágyott rá és rettenetesen hiányzott neki a hangja, a lénye.
Majd azon kapta magát, hogy egyik este a nappaliban ül egymagában és izzadt kezei között a telefon kagylóját szorítja, aztán nem törődve semmivel, tárcsázza a már sokszor hívott számot. Tisztában volt azzal, hogy Missy megtiltotta, hogy a házból telefonáljon és gátlástalannak is vélte emiatt magát, de mindez nem érdekelte annyira, mint amennyire tudni szeretett volna Billie-ről. Türelmetlenül dübörgő szívvel, üveges tekintettel bámulta a tölgyfa asztalt maga előtt, míg a búgó hang ritmikusan újra meg újra ismétlődött és Mike már éppen csalódottan lerakta volna a kagylót, mikor végül felvették és Mike meghallott azt a hangot, amire már régóta várt.
- Hallo...
- Billie! - Mike az örömtől szinte felkiáltott, és úgy érezte a szíve kiugrik a helyéről, ám boldogsága menten szétfoszlott.
- Nem Billie vagyok, hanem az öccse, Alan...
Mike arcát vörös pír lepte el. A fiatal fiúnak ugyanolyan hangja volt az első percben, mint Billie-nek.
- Elnézést és a késői hívásért is, én Billie-vel szerettem volna beszélni. Mr. Pritchard vagyok a tanára...- hebegte zavartan.

- Igen, tudom hogy ki maga. Mind tudjuk. De a testvérem most nincs itthon.- a fiú hangja kissé gúnyosnak tűnt és Mike ettől még inkább szégyent érzett.
- Értem, akkor majd hívom máskor, holnap, vagy holnapután. Lehetőleg koraibb időpontban, mert már elég késő van...- mentegetőzött elrekedve.
- Hát, Billie Joe-t itt egy darabig nem lehet majd elérni, ugyanis elvonóra ment. - közölte ekkor a fiú szenvtelenül. Mike, rögtön émelyegni kezdett és tetőtől-talpig leizzadt. A pokoli, sötét érzések, amik napok óta benne bujkáltak, a maró idegessége Billie iránt tehát nem voltak alaptalanok?!
Rögtön összeállt benne a megállapítás, miszerint hibázott és nem szabadott volna ott hagynia!
- De mi történt?- érdeklődött reszkető hangon, könnybe lábadt szemekkel.
- Oh, hát csak ami eddig is előfordult nála. A rossz dolgok elnyelték. Meg itt volt az örökös vitatkozása anyával. A bátyám megint neki állt folyamatosan inni, mindig részeg volt és úgy járt munkába, ahonnan pár napja hazaküldték, mert észrevették rajta hogy ittas. Közben rájárt anya nyugtatóira is és mikor anya megtudta ezt, jó nagy balhé kerekedett, akkora, hogy a szomszédok kihívták a rendőröket. Anya szörnyen dühös volt Billie-re, ezért elvitette a zsarukkal, aztán mikor másnap kiengedték, azt mondta neki, hogy ha nem megy el a rehabra, kidobja házból. Billie-nek nincs hova mennie, nem áll senki mellette, egyedül van a hülye függőségeivel és az érthetetlen tévképzeteivel, így kénytelen volt azt tenni, amit anya akart.
A valóság hasító fájdalmassága és Billie öccsének hűvösen tartózkodó szavai szíven ütötték Mike-ot. Hogy siklott ki így az egész pár hét alatt? Az egészet ő rontotta el, hogy elengedte Billie Joe kezét, elutazott messzire és még csak egy elérhetőséget sem hagyott a fiúnak, amin vészhelyzet esetén beszélhetnek. Persze az más kérdés volt, vajon Billie élt e volna a lehetőséggel, Mike szerint valószínűleg nem, ő annál önzetlenebb és inkább a saját maga által vívott csatákat választja, mintsem hogy mást terheljen. De ettől még Mike szemét könnyek csípték és a harag maga iránt majd összeroppantotta belül.
- A rehabilitáció helyes lépés. - dünnyögte rezignáltan.
- De Billie nem akarja ezt, csak nincs más opciója. Hetek óta azt mondogatja, hogy majd maga, meg ő új életet kezdenek innen távol. Persze senki sem hisz neki. Ki akarna Billie-vel és a baromságaival vesződni? Vagy tényleg befogadná tanár úr?
Mike legszívesebben rávágta volna, hogy mást sem akar, mert szereti Billie-t, de csak sóhajtott egyet végtelen bánattal.
- Most még Reno-ban vagyok...
- Hát onnan nehéz bármit is tenni.- ítélte meg Alan.
- Szeretném meglátogatni Billie-t. Talán jót tenne, ha beszélhetnék vele. - mondta Mike és máris heves türelmetlenség áramlott végig rajta. De Alan nem volt ebben biztos.
- Nem hinném, hogy jó ötlet.
- Biztosítani szeretném Billie-t, hogy nagyon fontos számomra és hogy mellette vagyok.- vágott közbe Mike vehemensen és tényleg úgy érezte, mintha az élete múlna ezen a találkozón.
- Mellette van, úgy hogy közben Nevadában él?! Miért jó magának, ha valótlanságokkal és illúziókkal tömi tele a testvérem fejét?- érdeklődött Alan.
Mike értette a fiú meglepően érett és túlzóan is reális hozzáállását, de a rémülete erősebb volt mindennél. Nem volt ereje magyarázkodáshoz, csak látni szerette volna Billie-t.
- Kérlek, segíts és add meg nekem a kórház címét!- lehelte kétségbeesve.
Fél perc hallgatás fogadta, majd Alan végül megszólalt.
- Át kell gondolnom, nem akarok még több zűrt, hívjon fel pár nap múlva, meglátom, mit tehetek. - és mire Mike megköszönhette volna a gesztust, a vonal máris megszakadt.
Mike számára végtelenül lassú napok következtek, alig evett, szinte nem is aludt és szellemalakként lézengett össze-vissza egyre csak Billie-n tépelődve, magát átkozva, hogy ennyire figyelmetlen volt és nem érzékelte Billie néma jelzéseit. Alan szerencsére végül megszánta és lediktálta neki a kórház címét, így nem volt akadálya annak, hogy Mike elutazzon Billie-hez.
A tervéről nem szólt előre senkinek, titokban megvette a repülőjegyet, mert úgy érezte túl ideges és zaklatott az órákig tartó vezetéshez. Később félrehívta Missy-t, felkészülve, hogy az asszony esetleg kiborul, hiszen nemrég jött csak vissza Reno-ba. Ráadásul Missy éppen egy esti üzleti vacsorát intézett éppen és amúgy is be volt havazva munkával.
- Oké, itt vagyok. Elárulod, mi a probléma Mike? Egy csomó dolgot kellene estig leszerveznem. - tért a tárgyra Missy, amint becsukta maga mögött az ajtót.
Mike megbénult, talán most jött ki rajta a napok óta tartó inszomnia és feszültség, de képtelen volt megszólalni. Csak a riadt sírás szorította belül.
- Jézusom, minden oké? Holt sápadt vagy. - nézett egyenesen az arcába Missy.
- Baj van. - közölte Mike erőtlenül.
- Miféle baj? Csak nem anyáddal történt valami?- kérdezett vissza a nő és rajta is megjelent kissé a félelem.
Mike megrázta a fejét és reszketés futott végig rajta.
- Nem. De el kell most utaznom. Már a jegyet is megvettem.
- Most? Mi a csoda ilyen sürgős, hogy fogod magad és repülőre ülsz? - ámult el Missy.
- Vissza kell mennem Californiába.- felelte Mike és elfordította a fejét, hogy Missy ne lássa a könnyeit. Olyan zavarodott és aggódó volt, hogy nem bírta volna szavakba önteni. Csak el akart sietni, ismét Oakland-en lenni, a kórházban Billie-vel. Csakis ezt akarta!
- Oh, szóval megint ő...- forgatta meg a szemeit Missy, de nem faggatózott, lehet hogy ijesztően hatott rá Mike nyúzott kinézete. Bámult egy ideig a férfi felé, aztán egykedvűen biccentve vette tudomásul a tényeket.
- Nyilván nem fogsz beavatni, de ha akkora a gond, mint amit leolvasok az arcvonásaidról, akkor most mellette a helyed.
Mike szíve a torkáig ugrott és könnyfüggöny homályosította el a szemeit.
- Köszönöm Missy!- hálálkodott, de a nő érdektelenül leintette..
- Ezt most hanyagoljuk, inkább siess, le ne késd a gépedet. - javasolta, aztán sarkon fordulva elsietett.
Pár óra múlva Mike már ott volt Oakland-on és a reptérről egy bérelt kocsival egyenesen a kórházba ment. Ahogy az utcákat rótta és minden perc közelebb vitte a fiúhoz, fájdalom szúródott a szívébe, kilelte a hideg. Egész úton munkált benne a lázas ijedtséggel vegyült szerelem. Annyi kérdése volt Billie-hez, de mindenek előtt ölelni, csókolni akarta őt. Megnyugtatni. És megnyugodni.
Langyos szellő cirógatta üdvözlően Mike haját és arcát, mikor végre leparkolt a rehabilitációs központ épületénél. Bizonytalan lábakkal gyalogolt a betonjárdán, kerülgette az embereket és nézte a kicsit kikopott zöld gyepet, a csenevész fákat és a komor összhatást. Belépett a fotocellás ajtón és az információs táblát átnézve jutott el arra az emeletre, ahol Alan útmutatása alapján Billie Joe-t kezelték. Végtelen hosszú és kihalt folyosó tárult elé növelve szorongását. Idegen volt számára a hely, bár születése óta Oakland-i volt, de még sosem járt itt. A nővérpultnál egy fiatal nő olvasgatta és rendezgette a papírokat, mikor Mike odalépett hozzá.
- Jó napot uram. Segíthetek?- kérdezte előzékenyen.
- Jó napot kívánok, megmondaná, melyik kórteremben találom Billie Joe Armstrongot?- Mike hangja remegni kezdett, vére az arcába szökött. A szíve már-már fájdalmasan erősen dobbant.
- Rögtön utána nézek.- a nővér bólintott és a kórlapok felé fordult. Mike figyelte a papírok légies suhogását, majd a falon lévő tájképeken vonult át a tekintete. Némelyik furán zavaros volt, talán az ott lévők festették?! Mike arra gondolt, vajon Billie is ilyesfajta dolgokkal üti el az időt? Vagy ezek az elvonókúrák máshogy működnek, mint hiszi?
Gondolatait a nővér szakította félbe és szavai döbbenetet hoztak magukkal.
- Sajnálom uram, Mr.Armstrong ma reggel saját felelősségére elhagyta a központot.
Mike erre egyáltalán nem számított, hirtelen nem tudott mit reagálni, egy elképedt köszönetet dadogott és kifelé indult a kórházból, lépéseit hangosan visszhangozta az üres folyosó. Ötlete sem volt merre keresse a fiút. Talán az egyik lerobbant város széli kocsmában van, vagy a parkban ül egy fa alatt? Vagy pénz és motiváció híján az otthonát választotta menedéknek? Mike végül arra az álláspontra jutott, hogy a keresést Billie házánál kezdi, aztán ha ott nincs, számba veszi az össze lehetséges helyet, ami eszébe jut. Egy célja volt, mielőbb rátalálni a fiúra, így gyorsan visszaült bérelt autójába és talán megszegve néhány sebességhatárt, gyorsan a külvárosi házhoz hajtott. Az épületnél csend honolt, csak a már jól ismert, megszokott, kutyaugatás kúszott be a nesztelenségbe ahogy Mike az ajtóhoz sétált. Kopogott, de nem kapott választ, így már éppen indult volna, mikor köhögés és halk éneklés szerű dallamok ütötték meg a fülét.
Megdermedt a vére, ez csakis Billie lehet! A hang irányába sietett és a házat megkerülve jutott el az aprócska, zsúfolt és rendetlen hátsó udvarhoz, aminek lépcsőjén megpillantotta Billie Joe-t. Megszámlálhatatlan érzelem pezsgett fel benne! A fiú egy holmikkal telerakott nagyobb kartondoboz mellett üldögélve, cigarettáját szívva, sápadtan és szomorkásan énekelgetett magában, az ölében tartott gitáron pedig ügyetlen akkordokat pengetett. A lépcsőfokokon lévő még majdnem érintetlen italosüvegek, mint valami hamis közönség voltak fültanúi ennek. Mike csak nézte az elé tárult képet és majd meghasadt a szíve. Hát ide vezetett a rossz döntés, hogy Oakland helyett Reno-t és a mélységes hazugságtengert választotta! Mindent elrontott! És ezért most Billie szenved. Mike gyűlölte magát, a zokogás kerülgette, kényszer, hogy odarohanjon Billie-hez és a nyakába borulva kérjen tőle könyörögve bocsánatot. De ehelyett minden erejét és önkontrollját összekaparva, sírását visszanyelve lépett oda a fiúhoz, ingatag lábbal és lélekkel.
- Billie!- szinte kiáltotta a nevét féltő hangsúllyal.
- Mike?!- A fiú ahogy meglátta Mike-ot, sokkosan meglepődött, azonnal abba hagyta a dallamot, ujjai megálltak a gitár húrjai felett, majd maga mellé rakva a hangszert, elnyomta a cigit, felpattant és olyan erőteljes szenvedéllyel, boldog reszketéssel ölelte át, hogy Mike alig kapott levegőt. De nem bánta. Ő is erre vágyott. És csak álltak ott nagyon sokáig, ölelkezve, majd először apró, aztán egyre hosszabb csókokat váltva. Mike nem akart beszélni, csak érezni akarta Billie-t, ölelésébe vonni, ostoba szavak és kérdések nélkül. Végül izgatottan szédelegve elhajolt tőle és aggodalommal vizsgálgatta a számára szépséges, ám fáradt és falfehér arcot.
- Istenem Billie, mond el, hogy mi történik? Nem tudtalak elérni, egyre csak hívtalak, de senki sem vette fel, aztán mikor nagy nehezen beszéltem az egyik öcséddel, ő azt mondta, hogy veszekedtél édesanyáddal, gondjaid támadtak az itallal és nyugtatókkal, ezért rehabra kellett menned. Onnan jövök most, a nővér szerint saját felelősségedre ott hagytad programot.
Billie elmélázva helyeselt és könnyek ragyogtak zöld szemeiben.
- Tudod Mike, nehéz erről beszélnem. De létezik bennem valami és ez olykor előjön, elkap, nem tudok védekezni, csak teszem, amit nem kellene. Az alkohol és anya erős gyógyszerei együtt eltompítják a magányomat, az önpusztító gondolataimat és a szorongásomat, megtévesztő, rövid homályt adva nekem, aminek színei alatt elbújhatok és nem fáj annyira kegyetlenül, hogy nem lehetek veled. És már csak azt veszem észre, hogy teljesen részeg vagyok és kiürült az az átkozott üvegcse, aztán napok múlva már egy másik is. Persze erre anya is hamar rájött. Ez már nem az első eset. Voltam elvonón, apa halála után, még tizenévesen. El kellett volna mondanom neked, de szégyelltem és féltem is, hogy emiatt elhagysz. Sajnálom, kérlek, ne haragudj rám!
Mike nagyot sóhajtott és ajkait Billie izzadt homlokára nyomta, vizes hajtincsek simították az arcát jólesően.
- Sosem tudnék haragudni rád. Ezt én szúrtam el, realizálnom kellett volna, mi a helyes. Hamarabb itt kellett volna lennem.- motyogta letörten, de Billie gyengéden és megbocsátóan csókolta az ajkát, meleg, likőrízű nyála elfedte Mike keserűségét és kilátástalanságát. Mert még mindig nem tudta, hogyan tovább, hogyan segítsen Billie-nek.
- Nem számít már mi volt. Most itt vagy. Ez a fontos. Szeretlek Mike, szívem összes szeretetével és bármeddig vártalak volna!
- Bármeddig?- kérdezett vissza Mike meglepve, pedig érezte, látta Billie arcvonásaiban az őszinte és azonnali reakciókat.
- Az idők végezetéig. És az imáim meghallgatásra találtak, te eljöttél értem és ez a világot jelenti nekem!
- És mi az a nagy doboz?-mutatott a barna karton felé csodálkozva Mike.
Billie gondterhelten ingatta a fejét.
- Pakolok, mert valószínűleg el kell költöznöm. Az az igazság, hogy nem is lehetnék már itt, mert anya azt mondta, ha ott hagyom az elvonókúrát, örökre kitilt a házból. És neked sem szabadna itt lenned...
Mike-ba balsejtelem fúródott Billie szavai hallatán.
- Mégis miért? - érdeklődött, pedig a választ már magától is kitalálhatta volna.
Billie szemeiben az enyhe ittasságon, a gyógyszerek okozta haloványságon és a mély bánaton túl még mindig ott égett az a láng, amibe Mike beleszeretett. Billie nem felelt rögtön, helyette ismét megcsókolta Mike-ot, aztán félénken elmosolyodott, de a férfi úgy látta inkább közelebb áll a síráshoz.
- Mert anya tud kettőnkről...

folyt. köv...