A hét elég gyorsan, hidegben és időnkénti esőkkel telt. Szociálisan kicsit visszavettem, de jó is volt így.
A szomszéd is úgy néz ki, felhagyott a velem való interakciókkal, mert a Keleti banyával gangel és Leselkével néha, na nem is sírom vissza az ajtó püfölő mutatványait, meg az olykor fura és bizonytalan kajáit.
K.-t kellett volna hívnom, de nem volt hozzá kedvem, úgy értem órákig nem volt indíttatásom az ezo dolgokhoz, abból elég volt a múltkor. Így majd inkább jövő héten beszélünk. Írnom kellene A.-nak és Z.-nek is, meg a gyk-s rocker srác is hosszu hallgatás után megint irkálni kezdett, hogy trében van a barátnőjével.
Meg van egy csaj is a gyk-n, ő is AIS diagnózist kapott és hétfőn műtik, szegény nagyon fél, öntöm bele a pozitivitást, tudom milyen para egy ilyen helyzet és jól esik pár biztató szó. Túl lesz rajta és jobb dolgok jönnek. Így kell lennie.
Csütörtökön én is nődokinál voltam délután. Szerencsére alig voltak, illetve utánam kezdtek el szállingózni. Találkoztam eü-s P.-vel, épp egy mamit tolt vizsgálatra, kérdezte mizu. Jól állt neki a kórházi kék ruha :D
A dokimmal nem is beszéltünk most, csak kíkértem az uh beutalót, mert jövő héten akarnék menni kontroll citológiára és gondoltam, majd akkor megmutatom neki az uh leletet.
Meg amúgy vissza se értem volna az ultrahangról, mert négyen voltak előttem és rohadt lassan haladtunk. Már majd bepisiltem *×*
De megérte várni, mert nem nőtt a mióma! Ennek örülök.
Most már csak a citológiának kell jónak lennie és májusig letudva a nőgyógyászat dolog. És a citológia jó lesz. Más nem is lehet.
Pénteken a dilidokimmal volt találka, jókat beszéltünk és nevettünk, mint mindig.
Közben még van pár hivatalos hülyeség is, amit november és december hónapban el kell intézni és még mellette készülni az ünnepekre.
Bár lehet az idei családi, üvöltözős este elmaradt, mert anyám és húgom nem beszélnek egymással. És én se írtam tesómnak november elseje óta. Annyira nincs hiány érzetem. Szeretem persze, hisz a testvérem, de fényévekre van a gondolkodásunk és életszemléletünk. Azon kívül unom a folytonos féltékeny balhéit, hogy anyám és én jó viszonyba vagyunk és ők meg nem. Mindegy. Azt hiszem kibírhatóbb lenne így a karácsony, ha nem fulladna veszekedésbe.
A mi családunk amúgy sem lesz sosem a régi, túl nagy szakadék tátong köztem és tesóm, illetve anyám és tesóm között. Az egészre még rátett egy (vagy inkább sok) lapáttal a rühes Tini mami ügy is és bár a csaj már vagy egy hónapja az ősök felé sem néz (feltételezhetően más gazdatestre lelt), a pusztítás után, amit végzett talán sosem lesz újra rend és béke.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése