Jobbról tré, balról tré. Mert ez ilyen.

Na, csak el kellett kiabálni, hogy a Tini hiéna lekopott, máris vissza mászott az ősök nyakára. 

Mondjuk apám a hunyó, mert ráírt messengeren, hogy miért szivódott fel (nem tök mindegy?) és igazán beugorhatna a közeljövőben. 

Ezt a Tini mamci komolyan is vette, mert már másnap ott volt és rögtön kívánságot intézett mártirkodva apám felé, miszerint elromlott a bojler náluk és jaj nem tudnak órákig meleg vízbe pancsizni (állítólag az anyja meg annak a fickója is 1-2 óráig áztatja magát a forró vízbe, látszik hogy nem egy szar 15 fokos fürdőszobájuk van,  mint nekünk), meg itt a gyerek is.

Csak hogy nekik nincs pénzük erre stb. 

Szemérmes pislogás, fancsali, világvége ábrázat. Tini mami Oscar díjasan alakít.

Ezt meg is akartam írni hét elején, de nem volt rá időm. Jobb is, mert azóta még több csuda dolog történt :S

Kedd este felraktam fészre egy bejegyzést. Erre Szexmániás rögvest rám is repült, hogy mi bajom van. Írtam neki hogy semmi (hagyjon már nem vele akarok lelkizni). Erre írta, hogy reméli oké velem minden. Írtam hogy ja. Ő is írta, hogy náluk is rendben minden. Kérdeztem a kisbabáról, hogy vele mi újság, mert tök cuki. 

Erre azt írta, hogy semmi értelmeset nem csinál.

Wtf? Mit vár egy 10 hós csecsemőtől amúgy? Hogy vadvízi evezzen? Vagy pókerezni menjen?

Írtam neki, hogy hát még picike és majd jönnek a "kalandok" ha elkezd járni stb. Erre azt válaszolta, igen akkor már jobb lesz, de nehezebb is, mert nevelni kell és ők a nőjevel a katonás szigorban hisznek, szóval biztos lesz ilyen-olyan büntetés, ha rossz lesz a gyerek. Meg pár pofonba senki se hal bele. 

Ledöbbenve olvastam, de hát semmi közöm az ő döntéseikhez. Ez hülye,gondoltam persze, de sose volt százas, és mivel aludni akartam, jobbnak láttam elköszönni. 

De Szexmanias még nem így vélte,mert témát váltott és megosztotta velem csodás meglátását arról, hogy szerinte én depressziós vagyok és hogy erről a pasim tehet, aki undorítóan él, engem is lehúz. Mert nem igaz, hogy ennyi év alatt nem volt pénzünk saját házra és hogy a pasim egy szar ember.

Legszívesebben elküldtem volna a Szexmaniast a picsaba. Ezt a kört már amúgy is lefutottam vele nem is egyszer. Nem fogja fel, hogy nem egyforma alapokkal indultunk? Miért ilyen értetlen? A felesége is tehetős családból való. Ő meg egyke gyerek, vállalkozó apuci, anyuci a segge alá tolta a pénzt, plusz a nagyit magukhoz vették és egy ideig gondozták, majd otthonba adták, csak hogy Szexmanias a nejével eladhasa a mama házat és az árából megvehesse azt nagy kecót, amiben laknak. 

Na ilyen nekünk nincs, nincsenek gazdag rokonok akik adnak milliókat és kénytelenek vagyunk egy kemény hitellel sújtott, borzasztó, hideg, sötét, penészes ingatlanban szenvedni, mert az albérletet még úgysem bírnánk.

Arról meg vitatkozhatnánk még ki a szar ember, hiszen ő már a terhes feleségét is meg akarta csalni és azóta is ha felüt neki, tolja itt a faszságokat, hogy így szexeljek vele meg úgy, most meg azt írja hogy milyen módszerekkel neveli majd meg a picike gyerekét. 

Idióta.

Röviden reflektáltam neki, hogy nem is ismeri pasimat és nem járunk azonos cipőben, nekik van családi háttér pénzügyileg, nekünk nincs, valamint semmi köze sincs az életemhez és este fél 10-kor ezt nem fogom megvitatni, főként nem vele. Aztán szépen lekorlátoztam az üzeneteit. Hamarabb kellett volna. Mit ugat bele?Örüljön, hogy neki több jutott, de nekem ez az okoskodás nem kell tőle. 

Akkor azt hittem, ő lesz a héten az egyetlen hülye, de hamarosan kiderült hogy nem.

Csütörtökön már tiszta ideg voltam a nődoki miatt, erre anyám hív délelőtt a hely-en, hogy most kereste telefonon egy nő a banktól, aki nem volt hajlandó elárulni mit akar és szóhoz se hagyta jutni és kéri hogy hívjam vissza azonnal. Anyám megkért, ha úgyis beszélek vele, töröltessem már számát mert állandóan csörgetik. 

Amúgy már ezt megtettük párszor, módosítottuk az elerhetőséget, de nem jártunk sikerrel, mert nem fogták az adást és továbbra is hivogatták anyámat.

Nem volt pont jó, hely és idő, de visszahívtam a spinkót.

Kár volt.

Kifogtam egy akkora arrogáns barmot, hogy csak na. Már a bemutatkozásnál belém állt, hogy nem érti a nevem. Milyen Vivien? Ezt lenéző hangsúllyal többször is kérdezte, pedig egyáltalán nem bonyolult a vezetéknevem, életem során jó ha háromszor elirták, vagy nem értették.

Ezekután is iszonyat lekezelő volt, folyton közbevágott, meg ilyet szólt: ne emelje fel a hangját, hölgyem. 

Mondtam neki hogy, de akkor ő sem. Ugyanis ő kaffogott hangosabban, mint kellene, holott csak végig akartam mondani a kicseszett mondatot. De nem hagyta. Csak azt hajtogatta, hogy felmondják a hitelem, felmondják a hitelem, mint egy papagáj. Valamint hogy valótlant állítok, soha nem kértünk telefonszámmódositast. 

Rájöttem, hogy ezzel a nővel semmire se megyek, mert nem segítőkész, ellenben baromi unszimpatikus és csak az időmet pazarlom vele és magamat idegelem. Így mondtam hogy, ha lesz majd fizetek ígérem, még magyarázott és fenyegetett hogy de felmondják a hitelemet, de ezt már hallottam eleget és szépen elköszönve bontottam a hívást.

Aztán bőgtem egy sort a hely mosdójában. Nem kívánok senkinek rosszat, de az ilyenek szarjanak sünt,  kerüljenek hasonló tré helyzetbe, mint én. És akkor majd megtapasztalják milyen klassz az empátia teljes hiánya.

Na, ilyen állapotban caplattam délután az orvoshoz, felkészülve hogy órákat kell majd ott várni, de csak egy nő volt előttem. 

A doki ma nagyon aranyos volt. De sajnos elkeserített, hogy a mióma miatt a műtétet valószínűleg nem úszom meg, bár nem nőtt legutóbbi uh óta, de akkor is sztori vége operáció lesz. 

Hát azért ne ugorjunk ebbe fejest, alszom rá még jó sokat. Meg sajnos az orvosom nyugdíjba vonul, így még inkább bizonytalan vagyok ez ügyben. 

Levette a citologiát, ha minden okés (és miért ne lenne) májusig nem kell menni.

Így is van még mit csinálni. Jövő péntekre egy húzós hivatalos ügy, aznap a hely-re se megyek. És még decemberre is van intéznivaló. Nem beszélve arról, hogy lassan itt a karácsony és ajándékokat kellene venni. De én még nagyon nem tartok itt. 

Pénteken délután beugrottam az ősökhöz, apám nem volt túl kommunikatív. De sütöttek főztek és sok ész nem kellett hogy rájöjjek, a rühes Tini mamit eszi este majd oda a fene. Ráadásul lett neki bojler is, lehet órákat segget áztatni a forró vízben yehooow.

Tehát minden kezdődik elölről. Apám hagyja magát és önként veszi fel a letarhálható szerepet. Ezzel nem nagyon lehet mit tenni.

Ettem náluk szendvicset, de lehet nem kellett volna, nem is voltam éhes és azóta is émelygek. A reggeli kapucsinómra is úgy néztem, mint piromán a vizes szalmára. 

Pasimnak meg a foga fáj. 

Az se jobb. Sőt...

És basszus, nem hívtam fel K.-t, aki tuti most már haragszik, tegnap este kirakott valami barátságról és csalódásról szóló szösszenetet. Sajnálom. De ez a hét durva volt.

H.-val a kisboltnál futottam össze és dumáltunk kicsit, de mindketten siettünk.

Ma meg már itt a hétvége és főzni kéne. Ötletem sincs mit és már a kaja gondolatától is rosszul vagyok. Azt hiszem, ma diéta lesz. 

Jó 7végét mindenkinek :*

Fázom+tele ettem magam

Úgyhogy csak tengődöm itt az ágyon betakarózva és a sok mosatlan tányérra gondolok a mosogatóban. Pasim is sziesztazik. A tv-ben persze nincs semmi érdekes. Szombat van kedveskéim. 

A hét elég gyorsan, hidegben és időnkénti esőkkel telt. Szociálisan kicsit visszavettem, de jó is volt így. 

A szomszéd is úgy néz ki, felhagyott a velem való interakciókkal, mert a Keleti banyával gangel és Leselkével néha, na nem is sírom vissza az ajtó püfölő mutatványait, meg az olykor fura és bizonytalan kajáit. 

K.-t kellett volna hívnom, de nem volt hozzá kedvem, úgy értem órákig nem volt indíttatásom az ezo dolgokhoz, abból elég volt a múltkor. Így majd inkább jövő héten beszélünk. Írnom kellene A.-nak és Z.-nek is, meg a gyk-s rocker srác is hosszu hallgatás után megint irkálni kezdett, hogy trében van a barátnőjével. 

Meg van egy csaj is a gyk-n, ő is AIS diagnózist kapott és hétfőn műtik, szegény nagyon fél, öntöm bele a pozitivitást, tudom milyen para egy ilyen helyzet és jól esik pár biztató szó. Túl lesz rajta és jobb dolgok jönnek. Így kell lennie.

Csütörtökön én is nődokinál voltam délután. Szerencsére alig voltak, illetve utánam kezdtek el szállingózni. Találkoztam eü-s P.-vel, épp egy mamit tolt vizsgálatra, kérdezte mizu. Jól állt neki a kórházi kék ruha :D

A dokimmal nem is beszéltünk most, csak kíkértem az uh beutalót, mert jövő héten akarnék menni kontroll citológiára és gondoltam, majd akkor megmutatom neki az uh leletet. 

Meg amúgy vissza se értem volna az ultrahangról, mert négyen voltak előttem és rohadt lassan haladtunk. Már majd bepisiltem *×*

De megérte várni, mert nem nőtt a mióma! Ennek örülök.

Most már csak a citológiának kell jónak lennie és májusig letudva a nőgyógyászat dolog. És a citológia jó lesz. Más nem is lehet.

Pénteken a dilidokimmal volt találka, jókat beszéltünk és nevettünk, mint mindig.

Közben még van pár hivatalos hülyeség is, amit november és december hónapban el kell intézni és még mellette készülni az ünnepekre. 

Bár lehet az idei családi, üvöltözős este elmaradt, mert anyám és húgom nem beszélnek egymással. És én se írtam tesómnak november elseje óta. Annyira nincs hiány érzetem. Szeretem persze, hisz a testvérem, de fényévekre van a gondolkodásunk és életszemléletünk. Azon kívül unom a folytonos féltékeny balhéit, hogy anyám és én jó viszonyba vagyunk és ők meg nem. Mindegy. Azt hiszem kibírhatóbb lenne így a karácsony, ha nem fulladna veszekedésbe.

A mi családunk amúgy sem lesz sosem a régi, túl nagy szakadék tátong köztem és tesóm, illetve anyám és tesóm között. Az egészre még rátett egy (vagy inkább sok) lapáttal a rühes Tini mami ügy is és bár a csaj már vagy egy hónapja az ősök felé sem néz (feltételezhetően más gazdatestre lelt), a pusztítás után, amit végzett talán sosem lesz újra rend és béke.

STILL BREATHING (Mike/Billie Joe) pt. 25.

Hurrá, most fedeztem fel, hogy mivel november van és nincs folyton nyitva az ablak, a lyuk megint penészedik! De hát mit is várnék ettől az átkozott vakondjárattól?! Kibebaszottul utálok itt lakni!!!!!!!!Oké, tudjuk lapozzunk :S
Ez a hét meg nehéz lesz és én már előre nyűgös vagyok, mert pszichiáter, nődoki és egyikhez sincs túlzottan kedvem, sőt...
Meg hideg is van és már négykor sötétedik.
Rendben, értelmetlen rinya letudva.
Still breathing 25. fejezet.
Angst, alcohol, true love, depression, feelings, romance, addiction, hospital stb.

Having a blast:

Do you ever think back to another time
Does it bring you so down that you thought you lost your mind?
Do you ever want to lead a long trail of destruction
And now down any bullshit that confronts you
Do you ever build up all the small things in your head
To make one problem that adds up to nothing
A hajnal tömör, szürkéskék fénnyel úszott a levegőben, mikor Mike visszaért Reno-ba és halk léptekkel felosont a lépcsőkön a hálószobába. Kimerült volt, elcsigázott, a feje zsongott és érzések hada dúlt benne kíméletlenül. Nehéznek és bonyolultnak vélte a jelenlegi helyzetét, a gondolatait. És bűnösnek hitte magát. Csak beszélni szeretett volna Billie-vel, de ehelyett, amint megpillantotta, felgyúlt benne a vágy, ami ráborult minden józanabb gondolatára. Valódi, komoly beszélgetés helyett inkább elvitte a fiút egykori albérlete falai közé, aztán engedett a szenvedélynek és szeretkezett vele. És ilyen jót még egész eddigi életében nem tapasztalt, a felhők között érezte szállt, közel a naphoz, közel a holdhoz és leírhatatlanul közel Billie-hez. Majd valamivel később ő okozott a fiúnak örömet az autójában. Bőrén még ott izzottak Billie csókjai, a testén mindenfelé nem látható jelekként. Még most is hallotta a sóhajokat, a nyögdécseléseket, érezte ahogy Bilie Joe ott volt a karjaiban és minden mozdulattal, érintéssel, amit Mike tett, sodorta őt a beteljesülés irányába.
Mike beleszédült ebbe, még most is, de akármilyen gyönyörű volt, ami köztük történt, nem így akarta. Mert mindezek után nem az jött, aminek kellett volna, nem az édes együttlét örökre szóló ígérete, hanem az elválás keserűsége és ez befejezetlen mondatokat hagyott hátra. Mike súlyosnak érezte a mellkasát, tüdejét, a gyomra sajgott, ahogy nesztelenül benyitott a szobába, a kora reggel csendjébe és kibújt a cipőjéből, majd leheveredett az ágy szélére. Olyan hangtalan volt, amennyire csak tudott, mert nem szerette volna ha Missy felébred, de a nő nem aludt, talán várt rá, talán nemrég riadt fel, de alighogy Mike teste az ágyat érte, az éjjeli lámpa már kattant is és fény árasztotta el a helyiséget. Mike összerezzent és szorosan becsukta a szemeit, csak aludni szeretett volna minden más helyett.
- Nem említetted, hogy ilyen későn érkezel. Mindjárt feljön a nap. - suttogott dühösen Missy.
- Sajnálom. - Mike csak ennyit bírt kipréselni magából.
- Úgy eltűntél, hogy szüleim nem értettek semmit. - tette még hozzá Missy szemrehányóan.
Mike felsóhajtott.
- Majd kimagyarázom...
Ekkor Missy felkönyökölt az ágyon és közelebb húzódott a férfihez. Szinte hozzá préselődött és vékony hálóingén át Mike érezte a melleit és csípőjét. Felpattantak a szemei, döbbenet és forróság éledt fel benne, kiszáradt a torka és nem tudta mire vélni ezt a kissé provokatív mozdulatsort.
- Hát persze, te meg a hazugságaid. Tudom, hogy vele voltál. Lefeküdtél azzal a kis cafkával. Nem kell hazudnod nekem, te jó ég, nem is tudsz hazudni, mert érzem rajtad az igazságot. - hajolt oda a nő Mike füléhez és válaszra várva húzta végig ajkát Mike nyakán, aki ettől meglepetten hőkölt fel, de nem tudott arrébb moccanni, mert az ágy szélén volt.
- Missy, mit művelsz?!- a hangja értetlenül elcsuklott.
Missy kajánul elnevette magát.
- Meg vagy lepve? Pedig a viselkedésem teljesen természetes. Hiszen házasságban élünk...
- Szerintem lassan véget vethetnénk ennek a tettetésnek, nem gondolod? Édesapád állapota remek és te is nagyszerűen helyt állsz az üzletben. Felesleges tovább itt lennem...- jegyezte meg Mike még mindig kimelegedve Missy felkavaró cselekedeteitől.
- Ne olyan gyorsan drágám, összeköt bennünket egy sor jogi dolog, egy papír és sok év ezer emléke. Hetyeghetsz azzal a ribanccal, de még mindig a férjem vagy. És rajtam áll, ez hogyan változik. Azzal a másikkal múlattad az időt, így volt?
Mike agyában fájóan visszhangzottak Missy szavai, amik most éles ellentétben álltak az ígéretével, miszerint ha eljön vele egy időre Reno-ba, ő aláírja a válási nyilatkozatot.
Úgy vélte a nő játszik vele és ezt a legnagyobb élvezettel teszi. Persze meg tudta ezt érteni, Missy-t a bosszú vezérelte, de az adott szavát sosem szegte meg, nem így ismerte. És igen, bár Mike már nem hordta a jegygyűrűjét, de ettől még a házasságuk létező volt.
- Igen, találkoztam vele. - ismerte el végül kelletlenül, mire Missy rögtön el is hajolt tőle.
- Kiszámítható egy alak vagy. De legalább belátod, hogy annyira nem is fáj az igazság. - morogta elégedettséggel a hangszínében, aztán lekapcsolta az éjjeli lámpát és vádló némaság ülte meg a szobát, pedig Mike még számított némi vitára, ám Missy rövidre zárta a témát és másnap sem hozta szóba, ezzel kissé könnyítve Mike helyzetén. Mintha felfogta volna, hogy annyira nem könnyű neki Reno-ban. És Mike örült, hogy Missy nem szándékozott újabb akadályokat gördíteni elé.
Persze megtette, amit tudott, segített Missy-nek a vállalkozásban, vagy a nő szüleinek a ház körül, így a napok ha lassan is, de peregtek és sokszor csak úgy összefolytak Mike számára. Egyik hömpölygött a másik után, közben Mike játszotta továbbra is a ráerőltetett hazug szerepet és éjjel szorongva aludt el, az utolsó és az első gondolata Billie Joe körül forgott, ahogy a napjai többi részét is a fiúról szóló fantáziái töltötték ki. Mikor lehetősége adódott és nyilvános telefonfülke közelébe jutott, rögtön hívta őt, de a telefonszámot a meghibásodott készülék miatt egy ideig még nem lehetett elérni, a későbbi próbálkozások során már becsörgött, de senki sem fogadta a hívást, ez pedig tehetetlenné tette Mike-ot. Pánik uralkodott el rajta, rossz volt semmit sem tudni, ilyen módon elzárva lenni. Mikor legutóbb találkoztak, Billie nyilvánvalóan nem volt jó állapotban és ő mégsem maradhatott vele. Azon az éjjelen, forró csókok, érintések és ölelések után, csak megígértette vele, hogy vigyáz magára és foglalkozik az iskolával, aztán kirakta a ház előtt és még látta, ahogy Billie furán szomorú mosollyal int az autója után és ez volt az utolsó emlékképe, ez pedig a sikertelen hívásokkal együtt rettegést ültetett el Mike szívének zugaiba. Féltette és lelke minden részével őrülten szerette, vágyott rá és rettenetesen hiányzott neki a hangja, a lénye.
Majd azon kapta magát, hogy egyik este a nappaliban ül egymagában és izzadt kezei között a telefon kagylóját szorítja, aztán nem törődve semmivel, tárcsázza a már sokszor hívott számot. Tisztában volt azzal, hogy Missy megtiltotta, hogy a házból telefonáljon és gátlástalannak is vélte emiatt magát, de mindez nem érdekelte annyira, mint amennyire tudni szeretett volna Billie-ről. Türelmetlenül dübörgő szívvel, üveges tekintettel bámulta a tölgyfa asztalt maga előtt, míg a búgó hang ritmikusan újra meg újra ismétlődött és Mike már éppen csalódottan lerakta volna a kagylót, mikor végül felvették és Mike meghallott azt a hangot, amire már régóta várt.
- Hallo...
- Billie! - Mike az örömtől szinte felkiáltott, és úgy érezte a szíve kiugrik a helyéről, ám boldogsága menten szétfoszlott.
- Nem Billie vagyok, hanem az öccse, Alan...
Mike arcát vörös pír lepte el. A fiatal fiúnak ugyanolyan hangja volt az első percben, mint Billie-nek.
- Elnézést és a késői hívásért is, én Billie-vel szerettem volna beszélni. Mr. Pritchard vagyok a tanára...- hebegte zavartan.

- Igen, tudom hogy ki maga. Mind tudjuk. De a testvérem most nincs itthon.- a fiú hangja kissé gúnyosnak tűnt és Mike ettől még inkább szégyent érzett.
- Értem, akkor majd hívom máskor, holnap, vagy holnapután. Lehetőleg koraibb időpontban, mert már elég késő van...- mentegetőzött elrekedve.
- Hát, Billie Joe-t itt egy darabig nem lehet majd elérni, ugyanis elvonóra ment. - közölte ekkor a fiú szenvtelenül. Mike, rögtön émelyegni kezdett és tetőtől-talpig leizzadt. A pokoli, sötét érzések, amik napok óta benne bujkáltak, a maró idegessége Billie iránt tehát nem voltak alaptalanok?!
Rögtön összeállt benne a megállapítás, miszerint hibázott és nem szabadott volna ott hagynia!
- De mi történt?- érdeklődött reszkető hangon, könnybe lábadt szemekkel.
- Oh, hát csak ami eddig is előfordult nála. A rossz dolgok elnyelték. Meg itt volt az örökös vitatkozása anyával. A bátyám megint neki állt folyamatosan inni, mindig részeg volt és úgy járt munkába, ahonnan pár napja hazaküldték, mert észrevették rajta hogy ittas. Közben rájárt anya nyugtatóira is és mikor anya megtudta ezt, jó nagy balhé kerekedett, akkora, hogy a szomszédok kihívták a rendőröket. Anya szörnyen dühös volt Billie-re, ezért elvitette a zsarukkal, aztán mikor másnap kiengedték, azt mondta neki, hogy ha nem megy el a rehabra, kidobja házból. Billie-nek nincs hova mennie, nem áll senki mellette, egyedül van a hülye függőségeivel és az érthetetlen tévképzeteivel, így kénytelen volt azt tenni, amit anya akart.
A valóság hasító fájdalmassága és Billie öccsének hűvösen tartózkodó szavai szíven ütötték Mike-ot. Hogy siklott ki így az egész pár hét alatt? Az egészet ő rontotta el, hogy elengedte Billie Joe kezét, elutazott messzire és még csak egy elérhetőséget sem hagyott a fiúnak, amin vészhelyzet esetén beszélhetnek. Persze az más kérdés volt, vajon Billie élt e volna a lehetőséggel, Mike szerint valószínűleg nem, ő annál önzetlenebb és inkább a saját maga által vívott csatákat választja, mintsem hogy mást terheljen. De ettől még Mike szemét könnyek csípték és a harag maga iránt majd összeroppantotta belül.
- A rehabilitáció helyes lépés. - dünnyögte rezignáltan.
- De Billie nem akarja ezt, csak nincs más opciója. Hetek óta azt mondogatja, hogy majd maga, meg ő új életet kezdenek innen távol. Persze senki sem hisz neki. Ki akarna Billie-vel és a baromságaival vesződni? Vagy tényleg befogadná tanár úr?
Mike legszívesebben rávágta volna, hogy mást sem akar, mert szereti Billie-t, de csak sóhajtott egyet végtelen bánattal.
- Most még Reno-ban vagyok...
- Hát onnan nehéz bármit is tenni.- ítélte meg Alan.
- Szeretném meglátogatni Billie-t. Talán jót tenne, ha beszélhetnék vele. - mondta Mike és máris heves türelmetlenség áramlott végig rajta. De Alan nem volt ebben biztos.
- Nem hinném, hogy jó ötlet.
- Biztosítani szeretném Billie-t, hogy nagyon fontos számomra és hogy mellette vagyok.- vágott közbe Mike vehemensen és tényleg úgy érezte, mintha az élete múlna ezen a találkozón.
- Mellette van, úgy hogy közben Nevadában él?! Miért jó magának, ha valótlanságokkal és illúziókkal tömi tele a testvérem fejét?- érdeklődött Alan.
Mike értette a fiú meglepően érett és túlzóan is reális hozzáállását, de a rémülete erősebb volt mindennél. Nem volt ereje magyarázkodáshoz, csak látni szerette volna Billie-t.
- Kérlek, segíts és add meg nekem a kórház címét!- lehelte kétségbeesve.
Fél perc hallgatás fogadta, majd Alan végül megszólalt.
- Át kell gondolnom, nem akarok még több zűrt, hívjon fel pár nap múlva, meglátom, mit tehetek. - és mire Mike megköszönhette volna a gesztust, a vonal máris megszakadt.
Mike számára végtelenül lassú napok következtek, alig evett, szinte nem is aludt és szellemalakként lézengett össze-vissza egyre csak Billie-n tépelődve, magát átkozva, hogy ennyire figyelmetlen volt és nem érzékelte Billie néma jelzéseit. Alan szerencsére végül megszánta és lediktálta neki a kórház címét, így nem volt akadálya annak, hogy Mike elutazzon Billie-hez.
A tervéről nem szólt előre senkinek, titokban megvette a repülőjegyet, mert úgy érezte túl ideges és zaklatott az órákig tartó vezetéshez. Később félrehívta Missy-t, felkészülve, hogy az asszony esetleg kiborul, hiszen nemrég jött csak vissza Reno-ba. Ráadásul Missy éppen egy esti üzleti vacsorát intézett éppen és amúgy is be volt havazva munkával.
- Oké, itt vagyok. Elárulod, mi a probléma Mike? Egy csomó dolgot kellene estig leszerveznem. - tért a tárgyra Missy, amint becsukta maga mögött az ajtót.
Mike megbénult, talán most jött ki rajta a napok óta tartó inszomnia és feszültség, de képtelen volt megszólalni. Csak a riadt sírás szorította belül.
- Jézusom, minden oké? Holt sápadt vagy. - nézett egyenesen az arcába Missy.
- Baj van. - közölte Mike erőtlenül.
- Miféle baj? Csak nem anyáddal történt valami?- kérdezett vissza a nő és rajta is megjelent kissé a félelem.
Mike megrázta a fejét és reszketés futott végig rajta.
- Nem. De el kell most utaznom. Már a jegyet is megvettem.
- Most? Mi a csoda ilyen sürgős, hogy fogod magad és repülőre ülsz? - ámult el Missy.
- Vissza kell mennem Californiába.- felelte Mike és elfordította a fejét, hogy Missy ne lássa a könnyeit. Olyan zavarodott és aggódó volt, hogy nem bírta volna szavakba önteni. Csak el akart sietni, ismét Oakland-en lenni, a kórházban Billie-vel. Csakis ezt akarta!
- Oh, szóval megint ő...- forgatta meg a szemeit Missy, de nem faggatózott, lehet hogy ijesztően hatott rá Mike nyúzott kinézete. Bámult egy ideig a férfi felé, aztán egykedvűen biccentve vette tudomásul a tényeket.
- Nyilván nem fogsz beavatni, de ha akkora a gond, mint amit leolvasok az arcvonásaidról, akkor most mellette a helyed.
Mike szíve a torkáig ugrott és könnyfüggöny homályosította el a szemeit.
- Köszönöm Missy!- hálálkodott, de a nő érdektelenül leintette..
- Ezt most hanyagoljuk, inkább siess, le ne késd a gépedet. - javasolta, aztán sarkon fordulva elsietett.
Pár óra múlva Mike már ott volt Oakland-on és a reptérről egy bérelt kocsival egyenesen a kórházba ment. Ahogy az utcákat rótta és minden perc közelebb vitte a fiúhoz, fájdalom szúródott a szívébe, kilelte a hideg. Egész úton munkált benne a lázas ijedtséggel vegyült szerelem. Annyi kérdése volt Billie-hez, de mindenek előtt ölelni, csókolni akarta őt. Megnyugtatni. És megnyugodni.
Langyos szellő cirógatta üdvözlően Mike haját és arcát, mikor végre leparkolt a rehabilitációs központ épületénél. Bizonytalan lábakkal gyalogolt a betonjárdán, kerülgette az embereket és nézte a kicsit kikopott zöld gyepet, a csenevész fákat és a komor összhatást. Belépett a fotocellás ajtón és az információs táblát átnézve jutott el arra az emeletre, ahol Alan útmutatása alapján Billie Joe-t kezelték. Végtelen hosszú és kihalt folyosó tárult elé növelve szorongását. Idegen volt számára a hely, bár születése óta Oakland-i volt, de még sosem járt itt. A nővérpultnál egy fiatal nő olvasgatta és rendezgette a papírokat, mikor Mike odalépett hozzá.
- Jó napot uram. Segíthetek?- kérdezte előzékenyen.
- Jó napot kívánok, megmondaná, melyik kórteremben találom Billie Joe Armstrongot?- Mike hangja remegni kezdett, vére az arcába szökött. A szíve már-már fájdalmasan erősen dobbant.
- Rögtön utána nézek.- a nővér bólintott és a kórlapok felé fordult. Mike figyelte a papírok légies suhogását, majd a falon lévő tájképeken vonult át a tekintete. Némelyik furán zavaros volt, talán az ott lévők festették?! Mike arra gondolt, vajon Billie is ilyesfajta dolgokkal üti el az időt? Vagy ezek az elvonókúrák máshogy működnek, mint hiszi?
Gondolatait a nővér szakította félbe és szavai döbbenetet hoztak magukkal.
- Sajnálom uram, Mr.Armstrong ma reggel saját felelősségére elhagyta a központot.
Mike erre egyáltalán nem számított, hirtelen nem tudott mit reagálni, egy elképedt köszönetet dadogott és kifelé indult a kórházból, lépéseit hangosan visszhangozta az üres folyosó. Ötlete sem volt merre keresse a fiút. Talán az egyik lerobbant város széli kocsmában van, vagy a parkban ül egy fa alatt? Vagy pénz és motiváció híján az otthonát választotta menedéknek? Mike végül arra az álláspontra jutott, hogy a keresést Billie házánál kezdi, aztán ha ott nincs, számba veszi az össze lehetséges helyet, ami eszébe jut. Egy célja volt, mielőbb rátalálni a fiúra, így gyorsan visszaült bérelt autójába és talán megszegve néhány sebességhatárt, gyorsan a külvárosi házhoz hajtott. Az épületnél csend honolt, csak a már jól ismert, megszokott, kutyaugatás kúszott be a nesztelenségbe ahogy Mike az ajtóhoz sétált. Kopogott, de nem kapott választ, így már éppen indult volna, mikor köhögés és halk éneklés szerű dallamok ütötték meg a fülét.
Megdermedt a vére, ez csakis Billie lehet! A hang irányába sietett és a házat megkerülve jutott el az aprócska, zsúfolt és rendetlen hátsó udvarhoz, aminek lépcsőjén megpillantotta Billie Joe-t. Megszámlálhatatlan érzelem pezsgett fel benne! A fiú egy holmikkal telerakott nagyobb kartondoboz mellett üldögélve, cigarettáját szívva, sápadtan és szomorkásan énekelgetett magában, az ölében tartott gitáron pedig ügyetlen akkordokat pengetett. A lépcsőfokokon lévő még majdnem érintetlen italosüvegek, mint valami hamis közönség voltak fültanúi ennek. Mike csak nézte az elé tárult képet és majd meghasadt a szíve. Hát ide vezetett a rossz döntés, hogy Oakland helyett Reno-t és a mélységes hazugságtengert választotta! Mindent elrontott! És ezért most Billie szenved. Mike gyűlölte magát, a zokogás kerülgette, kényszer, hogy odarohanjon Billie-hez és a nyakába borulva kérjen tőle könyörögve bocsánatot. De ehelyett minden erejét és önkontrollját összekaparva, sírását visszanyelve lépett oda a fiúhoz, ingatag lábbal és lélekkel.
- Billie!- szinte kiáltotta a nevét féltő hangsúllyal.
- Mike?!- A fiú ahogy meglátta Mike-ot, sokkosan meglepődött, azonnal abba hagyta a dallamot, ujjai megálltak a gitár húrjai felett, majd maga mellé rakva a hangszert, elnyomta a cigit, felpattant és olyan erőteljes szenvedéllyel, boldog reszketéssel ölelte át, hogy Mike alig kapott levegőt. De nem bánta. Ő is erre vágyott. És csak álltak ott nagyon sokáig, ölelkezve, majd először apró, aztán egyre hosszabb csókokat váltva. Mike nem akart beszélni, csak érezni akarta Billie-t, ölelésébe vonni, ostoba szavak és kérdések nélkül. Végül izgatottan szédelegve elhajolt tőle és aggodalommal vizsgálgatta a számára szépséges, ám fáradt és falfehér arcot.
- Istenem Billie, mond el, hogy mi történik? Nem tudtalak elérni, egyre csak hívtalak, de senki sem vette fel, aztán mikor nagy nehezen beszéltem az egyik öcséddel, ő azt mondta, hogy veszekedtél édesanyáddal, gondjaid támadtak az itallal és nyugtatókkal, ezért rehabra kellett menned. Onnan jövök most, a nővér szerint saját felelősségedre ott hagytad programot.
Billie elmélázva helyeselt és könnyek ragyogtak zöld szemeiben.
- Tudod Mike, nehéz erről beszélnem. De létezik bennem valami és ez olykor előjön, elkap, nem tudok védekezni, csak teszem, amit nem kellene. Az alkohol és anya erős gyógyszerei együtt eltompítják a magányomat, az önpusztító gondolataimat és a szorongásomat, megtévesztő, rövid homályt adva nekem, aminek színei alatt elbújhatok és nem fáj annyira kegyetlenül, hogy nem lehetek veled. És már csak azt veszem észre, hogy teljesen részeg vagyok és kiürült az az átkozott üvegcse, aztán napok múlva már egy másik is. Persze erre anya is hamar rájött. Ez már nem az első eset. Voltam elvonón, apa halála után, még tizenévesen. El kellett volna mondanom neked, de szégyelltem és féltem is, hogy emiatt elhagysz. Sajnálom, kérlek, ne haragudj rám!
Mike nagyot sóhajtott és ajkait Billie izzadt homlokára nyomta, vizes hajtincsek simították az arcát jólesően.
- Sosem tudnék haragudni rád. Ezt én szúrtam el, realizálnom kellett volna, mi a helyes. Hamarabb itt kellett volna lennem.- motyogta letörten, de Billie gyengéden és megbocsátóan csókolta az ajkát, meleg, likőrízű nyála elfedte Mike keserűségét és kilátástalanságát. Mert még mindig nem tudta, hogyan tovább, hogyan segítsen Billie-nek.
- Nem számít már mi volt. Most itt vagy. Ez a fontos. Szeretlek Mike, szívem összes szeretetével és bármeddig vártalak volna!
- Bármeddig?- kérdezett vissza Mike meglepve, pedig érezte, látta Billie arcvonásaiban az őszinte és azonnali reakciókat.
- Az idők végezetéig. És az imáim meghallgatásra találtak, te eljöttél értem és ez a világot jelenti nekem!
- És mi az a nagy doboz?-mutatott a barna karton felé csodálkozva Mike.
Billie gondterhelten ingatta a fejét.
- Pakolok, mert valószínűleg el kell költöznöm. Az az igazság, hogy nem is lehetnék már itt, mert anya azt mondta, ha ott hagyom az elvonókúrát, örökre kitilt a házból. És neked sem szabadna itt lenned...
Mike-ba balsejtelem fúródott Billie szavai hallatán.
- Mégis miért? - érdeklődött, pedig a választ már magától is kitalálhatta volna.
Billie szemeiben az enyhe ittasságon, a gyógyszerek okozta haloványságon és a mély bánaton túl még mindig ott égett az a láng, amibe Mike beleszeretett. Billie nem felelt rögtön, helyette ismét megcsókolta Mike-ot, aztán félénken elmosolyodott, de a férfi úgy látta inkább közelebb áll a síráshoz.
- Mert anya tud kettőnkről...

folyt. köv...

Insanity

Mindenkinek szuper jó hétvégét! 

Még a hideg ellenére is. Azt mondják az okosok, hogy szibériai hidegek jönnek. Az itt a rathole-ban szuper lesz, már érzem amúgy a fürdőszoba hőmérsékletén a közelgő telet.

Tegnap rám köszönt egy csaj, akivel tizenévesen diákmelón voltam. Hát ő semmit se változott, tök jól nézett ki most is. Bezzeg én tiszta rottyon vagyok. 

És de klassz lenne ez a blogos novemberi kihívás, de sajnos tuti nem tudnék naponta posztolni. Nem is nagyon lenne miről. 30 db folyamatos nyavalygó bejegyzés egy huzamban mindenkinek sok lenne. 

Viszont teljes gőzzel írom a Still breathing új részét és ha idén nem is, de jövő év elején be lesz fejezve, mert kb. 3 fejezet van hátra. 

Amúgy meg sűrű lesz a november és a december. Pedig inkább már hátra dőlnék és legfeljebb a karácsonyra készülnék, de ez nem ilyen könnyű. 

Jövő héten dilidoki, meg nőgyógyászati uh. Utána való héten kontroll citológia és még pasim szülinapja is itt lesz a hónap végén. Decemberben is vár egy-két hivatalos ügy. Nem írom, hogy hurrá, mert nagyon nem. De most mit csináljak?!

Ma még megbeszélés is volt a hely-en, jöttek külsősök is. 

Az egyik kisfőnök kért meg, hogy vegyek már rajta részt, mert senki sem akar. Amit meg tudok érteni, ilyesmit szívás péntek kora délutánra rakni, mikor mindenki fél szívvel már az épületen kívül van. 

Azért voltak ott jó páran, B.-vel dumáltunk is kicsit. Eredetileg 20-30 percet mondtak, de egyesek űber lelkesen mindenhez hozzá szólva húzták az időt ezerrel. Pl. Nagymami indokolatlanul a madármegfigyeléseiről sztorizott, ami aranyos, de könyörgöm, ne péntek délután már! Meg semmi köze sem volt a témához btw.

Meg ott volt a Hiperaktív lány is, aki szerepelni akart egyfolytában (asszem Tami, vagy Kitti, nevekben segg vagyok, meg őt évente 2x látom kb.), meg egy másik nő is csak beszélt, beszélt vég nélkül...Már az egyik külsős is kínosan érezte magát.

Így jó egy órát tartott az egész. 

Szó volt arról, hogy tényleg megszűnik a hely, vagyis inkább más cégekbe olvad 2024 végén, 2025 elején. Na de hiszem, ha látom. Túl sokszor kiáltottak már farkast ezügyben.

Amúgy pont minap agyaltam, hogy bárcsak megvilágosodnék és rám találna az álom meló. Ami szép és nem kínlódás. Nem lélek gyilkos, mint pl. a kereskedelem, vagy a vendéglátás. Amiben sok jót lehet adni, kapni, új oldaláról megismerni a világot és az embereket, pölö konduktor vagy gyógytornász, ilyenek. Ja, igen ehhez tanulnom kellett volna anno. 

Pillanatok ne rohanjatok!

Ohhhh, máris péntek van. Pedig ez az ágyban kávézós, ráérős dolog nagyon bejön.

De azért szomorú is vagyok. Egy újabb évforduló érkezett el és már hat éve, hogy rokonunk nincs itt. Mindig, mindig hiányzik. És a többiek is :(

A szerda nem volt annyira klassz. 

Végülis mindannyian utaztunk, de húgom már az út elején bekapcsolta a dráma és kötekedés gombot, amiből főként anyámnak jutott, de én is kaptam azért belőle. Senki se kérdezze miért, egyszerűen mert létezem. Ez mindig így volt. Húgom nagyban játszik a féltékenység terén, egyke akart lenni valszeg, mert ő minden családtagjából 100%-ot akar és nem tud nagyon osztozni.

A dózis olyan sok volt, hogy a végén meg is untam és szóltam neki, hogy álljon már üresbe kicsit. Na ettől megsértődött és utána nem is tárgyalt velem. Így jártam.

Apám magához képest meglehetősen higgadt volt, ami nem jellemző rá. 

A hangulat tehát így nyomasztó volt, húgom folytonos szemrehányó puffogásával a háttérben. 

A vita még a temetőben is folytatódott, mert tesóm egyszerűen nem tudott leállni. Akkor már apám is mondta, hogy függessze fel, mert elég ordas parasztság a temetőben kárálni, mint egy csirke. 

A mécsesek és koszorúk elhelyezése után még elugrottunk a faluban lakó rokonokhoz. Megvolt a szokásos pofavizit. Meg kiderült, hogy fater egyik bátyja is mindjárt jön Pest megyéből, így meg kellett várni, de jó sokára jött, pár szót ha beszéltünk vele. Én körülbelül tinikorom óta, szóval vagy 15-20 éve nem láttam. De nem sokat változott. 

Aztán még a parton is voltunk, ahogy minden évben, de a szép őszi színek most elég halványak voltak sajnos. Eza táj ennél sokkal színesebb szokott lenni. Most ilyen fáradt volt.

A hazaút ugyanúgy telt mint az oda vezető, bár hugi kevesebbet vitázott, lehet elfáradt. 

Hát én is. Mikor hazaertem, csak ültem magam elé bámulva. Kimerítő ez az a acsarkodás és fröcsögés. És azt hiszem, tesóm megint nem szól hozzám egy darabig. 

Aznap éjjel azt álmodtam, hogy pasim tök kedves velem és azt mondja imád és hogy gyönyörű vagyok. Höhöhö....

Mikor felébredtem, csak az idióta szánalom szexmánias exem újabb faszsága fogadott, amit éjjel küldött. Miszerint nekem depresszióm van, amit ő szívesen kikezelne pár rendes ágytornával. És hogy nem bánom meg, mert ő tudja mi kell nekem (az hogy békén hagyjon pl.).

Ettől hányingert éreztem. Fújjjj. Gyorsan le is némitottam a tőle jövő messenger üzeneteket. Ez már nem is szimplán szánalmas. Egyenesen undorító. 

Tegnap pakolgattam és találtam pár ezer éves cuccot, amiket régen hordtam. Fel is próbáltam egy régi miniruhamat és bakker még mindig jó rám. Csináltam fotót hogy megmutassam pasimnak, aki azt mondta erre: wow, csinos vagy. Ez már majdnem olyan mint az álomban (örvendetes ikonok).