Lelkek völgye

Előre ki voltam idegileg, hogy hétfőn egy csomót kell utaznom apámmal kettesben, aztán találkozni kell anyámmal és valahogy lelket önteni bele, úgy hogy el is higgye,hogy minden happy. Ráadásul, baromi meleg is ígérkezett aznapra. Nyomott kedvvel keltem fel tehát, pasim  megjegyezte, hogy szerinte szexelnem kellene, hogy valami jó is történjék velem aznap. HÁHÁHÁ. Cseppet sem öntelt :( Még ha viccnek is szánta, nem röhögtem szét a fejem. 
Nehezen vánszorogtak az órák, mire eljött az indulás ideje, apám késett is valamennyit, de csak sikerült neki vágni az útnak. Az autó most jött a szerelőtől, de nem volt benne jó sem a klíma, sem az autórádió, így csendben telt az a rohadt hosszú út. Az autópályán, a beton szürkeségében. Lehangoló volt, de próbáltunk azért valamicskét beszélgetni apámmal, ha már útitársak lettünk. Én szeretek autózni amúgy, de három megyét átszelni hőségben, nem egy nagy kaland.  És legalább kirándulni mentünk volna. De más volt az úticélunk. Mikor odaértünk, még beugrottunk egy ottani kisboltba, venni anyámnak pár dolgot (édesség, tusfürdő stb.), aztán apám visszaült a kocsijába, én meg mehettem be a kórházba. Nagy nehezen megtaláltam a bejáratot-előtte egy másik ajtó kilincsét rángattam, mire odalépett egy fazon hozzám és tök kedvesen eligazított. Csodálkoztam is, felénk ha valaki ezt csinálja, segítség helyett még fel is veszik videora, aztán kirakják a netre. A portás kielemezte a nevemet (tudom e mit jelenet meg hasonlók), elkérte az okmányokat és a még érvényes védettségi kártyámat, majd kitöltötte a látogató cetlit és mehettem az osztályra. Írnom sem kell, hogy eltévedtem, annyi kanyargós, egyforma folyosó nyílt mindenhonnan, szóval elkavarodtam, de valahogy csak sikerült feljutnom az emeletre és találkoztam anyámmal. 
Jelenleg jól, illetve jobban van, de már jönne haza. Nem akartam elkeseríteni, de az nem most lesz még, viszont szoktak csinálni olyat, hogy hétvégékre hazaengedik a beteget, ha már tényleg jobb az állapota, talán 1-2 héten belül ez is összejöhet. 
Az osztály amúgy full nyomasztó, mint minden ilyen kórházi osztály, fehér csempék, csupasz ablakok, nagy belmagasság, kamera, folyton jövő-menő személyzet, az ablakokra, ajtókra rácsimpaszkodó betegek, akik talán hiába várnak látogatót. Szóval nem egy üdítő elfoglaltság itt lenni és bár ne kellett volna ezt az utat megtenni, de a depresszió már csak ilyen. Nem sokat voltam ott, talán 30-40 percet, mert még haza is kellett jutni és az sem tíz perc volt. Remélem még legalább egyszer el tudok jutni hozzá, mielőtt lejár a védettségi izém. De legjobban abban bízom, hogy a gyógyszerek mielőbb hatnak majd és anyám hamarosan itthon lesz újra.
A hazaút is hasonlóan unalmasan és végeláthatatlanul hosszan telt, a kocsi ülése kinyírta a hátamat, két napig utána eléggé fájt. És hát a kedvem azóta sem a legjobb. Apám viszont meglepően kedves most, írt még aznap este, hogy köszöni, hogy vele tartottam és hogy szeret(wáow azért ezt nem gyakran jelenti ki és én sem szoktam neki mondogatni), és utána még játszottunk pár fb-s quiz játékot. Ez mindenképpen előrelépés a kapcsolatunk terén.
Közben elmúlt a kánikula, sikerült is az első reggeli viharban rommá szétáznom. És a meleg vissza sem jött, ma reggel hogy belenéztem a naptárba, tudatosult bennem, hogy francba, mindjárt vége az augusztusnak és csak baromságok történtek, semmi jó. Semmilyen klassz helyen sem voltam és semmi említésre méltót nem csináltam, az írással sem haladtam, elkezdtem egy sztorit, de 2 oldalnál abban is megakadtam, a Still breathing-et meg ne is említsem :S
Ősszel jó sok hivatalos ügyem lesz, amit intéznem kell, meg anyám dolgai is, míg ő kórházban van. Vissza kell mennem a nőgyógyászomhoz, kiváncsi leszek, mint mond arra, hogy még mindig nem teljesen oké a helyzetem. Ja, felhívtam már a dilidokimat is, hogy elregéljem, mi történt velem a több, mint 6 hónap alatt, amíg nem jelentkeztem, kaptam oda is időpontot majd októberre. Na, meg a szeptemberi elsejei kötelező gyűlés is itt van, ami elől még mindig keresem a kibújási lehetőségeket. Fogalmam sincs, mi olyan fontos, biztos a koviddal szórakoznak megint. Talán jó lenne pár hét online munka, már úgy belejöttem, csak néha van idegösszeomlásom :D
Néha felüt, hogy  ha kötelezővé tennék az oltást, akkor viszlátot intenék, és egy másodpercig sem hiányozna onnan semmi és majdnem senki (mert I.-t azért bírom), de eddig még semmi ilyen bejelentést nem hallottam.
Mindegy, hamarosan úgyis kiderül, ha akarom, ha nem.