Merri krízis miegymás

AAAAAAAA akad az A betűm bassszameg.
Punnyadt napok ezek, az ember csak eszik, alszik, sokáig néz tv-t (én speciel ID maratonokat tartok, tegnap láttam a Rebecca Zachau ügyet, meg még sok más egyebet is, ja és újra megnéztem a Komfortos mennyországot, még mindig nyomaszt, de az jár a fejemben, hogy a könyvet csak el kéne olvasni). Elég könnyű hozzászokni ehhez. Mondjuk tegnap korán keltem, be kellett mennem a postára, mert még ünnepek előtt jött egy ajánlott levél és azt kellett kivenni. 
A karácsony eltelt, semmi kirívóan extra nem volt, se családi balhé, se haragszomrád, amin csodálkozom is (a mi famíliánk nem ilyen békés). 
24-én itthon voltunk, fadíszítés, főzés, egész gyorsan elment a nap. Este ajándékozás, pasim örült a könyvnek és az illatszernek, amit adtam, ő meg bonbont és konyhai felszerkót adott. Örültem én is, mert épp nem volt már egy normális edényem sem.
25-én családi vacsi, hugomék is jöttek. Én meg szoknya-harisnya kombinációban, plusz csizma, szerintem úgy festettem, mint egy country énekesnő, már csak a gitár hiányzott, de a többieknek tetszett, főleg mert nagyon régen nem volt rajtam szoknya. A hajamra viszont nem volt idő, így csak rákentem némi coloristát, pasimnak nem jött be (ilyen hajjal velem egy úton nem jössz XD), szerintem annyira nem volt gáz, egynek elment, bár a fotókon abszolut nem látszik, hogy bármilyen más színe lenne a hajamnak, mint ami eddig.
A vacsora finom volt, jó sok ajándékot is kaptunk, parfümből, tusfürdőből és testápolóból szerintem egy évre tuti elég készletem lesz. És...többek között kaptunk még egy okos tv-t, és én úgy ledöbbentem, hogy szóhoz sem jutottam, pasim sem (utána mondogatta, hogy nem szabad elfogadni, de hát ajándék szóval...) és apám erre besértődött kicsit, már hogy azt hitte, nem örülünk, pedig csak nagyon meglepődtünk. Én amúgy sem tudok, megrendelésre örülni. Örömködni meg főleg nem. Azt meg kimondottan utálom, ha mások azt nézik, milyen érzések vannak az arcomon. Örültem én, persze hogy örültem, de nem ugráltam hátraszaltóban, mert az nem én vagyok. Viszont ettől meg apám szólogatott be párszor sértettem. Kicsit ott szar lett a hangulat, de elmúlt később. Utána viszont pasim esett depibe egy karácsonyi dal hallatán. Neki már nem élnek a szülei, szóval megértettem, hogy ezért rühelli a karácsonyt. Próbáltam vígasztalni, több kevesebb sikerrel. Mondtam neki, hogy én bármikor meghallgatom és ne feledje, hogy nincs egyedül. 
Utána ő is helyrerázódott, eszegettünk, dumálgattunk és olyan fél 12 fele taxiztunk haza.
A tv-t másnap tesóm barátja beüzemelte, azóta azt nézzük és persze apámnak is megköszöntem többször, remélem rájött, hogy csak a meglepődéstől fagytunk le pasimmal.
Mindent összevetve, egész tűrhető karácsonyunk volt. 
És mostanra a pasimról is eltűnt a depresszió teljesen, sajnos a normálisság is és ma pl. kifejezetten bunkó volt velem. Mindegy, ráhagytam, mert nem volt kedvem veszekedni.
Most már csak a szilvesztert kell normálisan eltölteni és indulhat 2020. 
Remélem, sok-sok jóval...Amit most nem részletezek, már leírtam elégszer.
Ha addig nem írnék, mindenkinek nagyon boldog, eredményes új évet kívánok!!!!!
Jövőre ugyanitt. Hamarosan folytatom a Frerard sztorit (szerintem január első napjaira kész lesz az új rész) és közben jó lenne újra belevetni magamat a Still breathing történetbe is.

Demolition lovers (FRERARD) pt.01.

A múlt hét már egész karácsonyiasra sikeredett, megvettem minden ajándékot, szóval örülök. R. megkérdezte, hogy mi baja van a hajdobálgatósnak velem, mert ha ők ketten vannak együtt a csajt kb. le sem lehet lőni, de ha én is velük ballagok az úton, máris egy kuka lesz belőle. Vonogattam sűrűn a vállamat, hogy mit tudom én, meg nem is érdekel, mert az ha valakinek baja van velem, az még mindig csak az ő baja (by fakebukk).
Szombaton pasim, meg én, voltunk a téren forralt borozni, tök jó volt, csak elkezdett esni, így hamarabb haza kellett jönnünk, így is megáztam.
Holnap meg bele kellene vetni magamat a főzés-fadíszítés-takarítás (de azt csak egy kicsit) szentháromságba. És még ezen kívül is volna mit csinálni. El akarok szaladni még H.-ékhoz mert vettem ajándékot a kislányának. Meg a hajammal is kezdeni akarok valamit.
Megyünk majd anyámékhoz is karácsonyi vacsorára, elhatároztam, hogy csinosan fogok felöltözni és szoknyát (!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!) veszek fel, amit sulis korom óta és a rockfesztek óta nem kb., remélem most sikerül nem lehányni egyik családtagomat sem :S
De mindenek előtte...hoztam a sokat emlegetett csodálatos (hehe nem az) "művem" első részét. Ahhoz képest, hogy megint egy részesre terveztem, még mindig írom és még messze nincs vége, mert mindig eszembe jut még valami. Fel akarom rakni a rühes Wattpadra is...
Előre szólok, hogy szerintem BÉNA (nem érte meg a rá áldozott időt) és ANGST-nagyon-nagyon-nagyon-vér, gyógyszerek, öngyilkossági kísérletek, mentális betegségek, sötét gondolatok, szex (vagyis ezt nem tudom még, egyelőre nem terveztem el durva +18-okkal teletűzdelni, de kitudja...)miegymás .
Ja és FRERARD.
Mert hát...Frerard is real. Én legalábbis abba a táborba tartozom, akiket meggyőztek az ezt a témát boncolgató videok, meg a koncertvideok is. Frank szerintem hótszerelmes volt Gerardba *-* :)<3 (Ja, amúgy láttam most a neten, hogy ismét összeálltak.Jól tették)
A történet címe pedig számomra abszolut érzelmi értékkel bír, anno emlékszem, ezt a dalt Sz.küldte át nekem és miután meghallgattam, csak meredtem magam elé, hogy húúú, meg haaa...Igen...ez az érzés még máig megvan.
Tőlem szeretettel :D (hibákért, elírásokért előre is bocs).

Békés, boldog karácsonyt mindenkinek!!!!


I'm not okay.
- Gerard!
Összerezzent, ahogy meghallotta a nevét. A folyosóról zörgés szűrődött be, ahogy a hangok elérkeztek hozzá és magához tért. Körülnézett, rájött, hogy egy kórteremben ébredt. Azonnal összerakta a képet.
Nem sikerült jól megtennie.
Ismét elrontotta.
A kockás kövekkel ellátott padló tompán fénylett és ugyanígy gyér, bágyadt fény áramlott a hatalmas ablakok felől is. A kórházi csempék vakítóan fehérek voltak és olyan hűvösek. Szinte hidegek a szemének. Csak a szemének, mert megérinteni nem tudta őket, minkét karja le volt szíjazva, infúzió csepegett lassan belé. Ő pedig értetlenül bámulta. Kórházi öltözék volt rajta, nyomasztóan színe vesztett. Fehér alapon kék aprómintáin ott volt a saját hányása. És a haján is. És fázott. Mindene nagyon fájt, főleg a feje. És a torka, attól a csőtől, amit lenyomtak rajta.
Mi történt?
Mert ha az apja, az anyja és az öccse ott állnak közvetlenül az ágya mellett, akkor valami biztos történt.
Az anyja, mintha csak olvasott volna a gondolataiban, zokogva kérdezett vissza.
- Tudod, mit csináltál?
De ő nem felelt. Pedig tudta. Vagyis inkább sejtette. És ettől szomorú elhagyatottság keringett benne. Senkinek sem akart fájdalmat és rémületet okozni.
Végül bólintott válasz helyett.
- Bevettél egy doboz gyógyszert. Emlékszel? - kérdezett ekkor türelmetlenül az apja.
Fáradtan helyeselt. Igen, a gyógyszer, a kis barna üvegcse, tele világos színű pirulákkal, amik szerte-szét gurultak a tenyerében. Milyen szörnyen keserű volt azoknak a tablettáknak az íze!
- Altatót! - toldotta meg mérgesen az apja.
Gerard ismét csak bólintott.
Örökre el akart aludni.
- Mind emellett 2.1 ezrelékes volt a véralkoholszinted, amihez úgyszintén gratulálok.- az apja, mintha kínozni akarta volna ezzel a részletezéssel.
Hallotta, ahogy anyja felsírt. Bár eltudta volna oldozni magát, hogy átölelje.
- Kimosták a gyomrodat. Tudod? - szegezte neki a kérdést az öccse, Mikey. Nem számonkérés volt, hanem fájdalmas tényközlés.
- Tudom.- ismételte után automatikusan a szót Gerard.
- És ezt csak úgy tudomásul kell vennünk? Most már mindig ez lesz? Unod magad és a halálba akarsz menekülni? Fél éve felvágtad az ereidet, most gyógyszert vettél be. Mi fog ezután következni? - csattant fel az apja, mire az anyja kérlelően a karjába kapaszkodott. A férfi nem folytatta, felháborodottan sóhajtott, és csendben maradt. A csend volt a legrosszabb. Gerard azt kívánta, bárcsak mondanának valamit. Vágnának sértő szavakat a fejéhez, üvöltöznének, de a csendjük az majd megölte belülről.
- Ne haragudjatok. - nyögte ki és fojtogatta a sírás.
Anyja megbocsátóan cirógatta a karját, amitől kilelte a hideg.
- Meg fogsz gyógyulni kisfiam. De itt kell maradnod egy időre.
- Nem mehetnék most haza veletek? - Gerard hangja megremegett.
Apja végképp elvesztette a türelmét.
- Beteg vagy. És itt maradsz. - kiáltott fel.
Beteg? Gerard nem gondolta magát betegnek. Zavarodottnak, boldogtalannak, fásultnak és kiábrándultnak igen, de semmiképpen sem betegnek. Persze, lehet hogy ez volt a baj.
Apja elindult kifelé a kórteremből, el sem köszönt. Az anyja sokkosan szipogva követte.
- Sajnálom. - suttogta Mikey és együttérzően végigsimította Gerard vállát.
*****
Hetekkel, átsírt és átvirrasztott éjszakákkal és nehéz nappalokkal később, mikor már minden kicsit tisztábbá, világosabbá vált, Gerardot már nem annyira emésztették az öngyilkos gondolatok. Az infúziók is ritkábbak lettek és a gyógyszerek keserűsége sem volt rémséges. Egy derűsen napfényes délelőttön a szülők és Mikey ismét ott álltak az ágya mellett. Nem voltak kicsattanóan boldogok, az elmúlt napok nyomot hagytak a lelkükben, de valamivel nyugodtabbnak tűntek.
- Holnap ki fognak engedni. - kezdett bele az apja halkan.
Gerard ült az ágyban és bólogatott.
- Igen...
- Csak szeretnénk tudni, mik a terveid? - anyja szeme kíváncsian villant rá.
Gerardnak nem igazán voltak tervei. Soha, semmit nem tervezett el előre, megszokta már, hogy nem tudja irányítani az életét. Elnyeli, magával ragadja egy nála nagyobb, fekete éjszakához hasonló erő. Erre egy orvos sem tudott megfelelő gyógyszert írni, vagy tanácsot adni. És amikor Gerard ki akart szállni, még az sem sikerült.
- A munkahelyedről kirúgtak, de ha akarod, én próbálhatok beszélni velük, hátha visszavesznek. - jegyezte meg az apja kelletlenül.
Az egyik helyi autókölcsönző, Gerard első munkahelye, ahová a középiskola után került. Már nem akart oda visszamenni. Igazából soha nem is szerette. Egy elegánsan nyomasztó, sötét hely volt, ahol folyton öltönyt kellett viselnie. Úgy érezte, ez nem ő, hogy ez az öltözködés, nem illik hozzá. Így a haját ezért dacosan hosszabbra hagyta.
A munkatársak nem fogadták őt el, mindig suttogtak a háta mögött és megfagyott a beszélgetés, ha belépett közéjük. Nehéz volt elviselni az ellenszenvüket, amik mit magas hullámok csaptak fel állandóan, beterítve őt. A felettese sem szerette sosem, szívesen adott neki pluszmunkákat, amolyan kiszúrásképpen. De Gerard sosem panaszkodott, csak belül őrlődött, az egyedüllét pereméről szemlélte, a kollégái vidám évődését, amiből őt mindig kihagyták. Mert furcsának tartották és mert utálták. Nem mondták a szemébe sosem, de rájuk volt írva.
Gerard úgy érezte, nem bírna ki ott még egy napot.
Látta magán a kérdő tekinteteket, és tudta, válaszolnia kell.
- Mehetnék a nagymamához, Somerdale-be.- vetette fel és félve nézte, kijelentése milyen reakciókat vált ki a családtagokból.
Apja nem hazudtolva meg önmagát, máris kifogásokat keresett.
- Aztán meg minek mennél oda? - gúnyolódott.
- Mikor felhívtam telefonon, azt mondta, segítségre van szüksége a rózsakertben. - válaszolta halkan a fiú.
Valóban beszélt a nagymamájával, még az öngyilkossági kísérlete előtt. Mindig, minden héten felhívta, mindig szerda este és mikor bekerült a kórházba, pont szerda volt. Gerard egyedül csak azt sajnálta, amellett, hogy életben maradt, hogy nem tudott beszélni nagyanyjával. Akit a világon a legjobban szeretett. Mert más volt, mint az összes többi ember körülötte! Apja szigorú volt és igyekezett nyomást gyakorolni rá, mindig jól kimondta a vele szembeni mély csalódottságát, anyja engedékenyebb volt, de nem értett semmit, éppen ezért segíteni sem tudott, Mikey pedig a saját útját járta már és ebbe nem fért bele teljesen Gerard. Elena volt az egyetlen, aki sosem bántotta meg egy szóval sem, mindig, mindenben támogatta, akármikor fordulhatott hozzá, a szeretete érezhető, szinte tapintható volt. Forrósága átjárta Gerardot. Az egyetlen biztos pontot jelentve neki.
- Szerintem ennek semmi értelme. A gondok előli menekülés nem helyes. - makacskodott az apja és szokás szerint, kiábrándultan dühös volt.
- Csak pár hétig, amíg rendben jön. - suttogta az anyja, de Gerard így is tisztán hallotta. És látta a szégyenkezést az anyján. Fura volt, ahogy az asszony kellemetlenül érezte magát azért, amit nem is ő tett.
- Munkát kellene keresnie, visszailleszkedni a társadalomba. - magyarázott a férfi vehemensen, mintha meg sem hallotta volna, felesége megjegyzését.
- Ez így van, de lehet, hogy jót tenne Gerardnak némi idő Somerdale-ben. Tudod, mennyire szeretik egymást a nagymamával. Tegyünk egy próbát mégis. - mondta a nő.
Gerard remegő gyomorral várt apja válaszára.
- Legutóbb is oda ment, még sem vált be. Ugyanúgy önveszélyes. De ti mindig jobban tudjátok, szóval felőlem, azt csinál, amit akar. - vont vállat flegmán a férfi.
A kijelentése jeges árként áramlott át Gerard testén. Megkönnyebbülést érzett. Anyja és Mikey arcán is halvány boldogság sugárzott.
- Köszönöm nektek. - hálálkodott, de apja csak a fejét csóválta.
Anyja viszont bíztatóan megszorította a kezét.
- Rendben. Holnapra megveszem neked a buszjegyet.
*****
Somerdale barátságos, kisvárosi környezete, másfél órái utazásra volt Newark-tól. Mikor Gerard leszállt a buszról, és szemei végigfutottak a vidám, színes házak, üdezöld fák sorozatán, úgy érezte, az összes borús és önromboló gondolatot másfél órányira hagyta. A hajába belekapott az őszi, kissé hűvös szél és ahogy lépkedett nagymamája háza felé, mindent újra és újra megcsodált, mintha sosem járt volna itt. A szíve ujjongott, hogy ismét itt lehet. Imádta Somerdale-t, egész életében itt érezte jól magát és nagymamája Sunset drive-on lévő aprócska házát vélte csak az otthonának. Minden emlék ide kapcsolta. Minden, amire szép momentumként emlékezett, innen indult ki.

Elena a ház előtt állva várt rá és széles mosollyal az arcán. Hevesen integetni kezdett, mikor a fiút megpillantotta az úton. Az asszony a derűs arckifejezésével leplezni akarta, mennyire döbbenetesen, betegesen sápadtnak és megviseltnek látszott az unokája.
Mikor Gerard oda ért hozzá, csak szorosan megölelte. Nem kérdezett és nem faggatózott. szavak nélkül is tökéletesen megértett mindent.
Kicsivel később, mikor Gerard elrendezkedett a szobájában, megilletődve ácsorgott a nappaliban és a kandallón sorakozó fotókat vette szemügyre. Ezerszer látta már ezeket a képeket, amin még ott volt a nagyapja is, de mégis vonzotta a tekintetét. Megnyugvással töltötte el. Mint ahogy itt minden, a plüss fotelek, a faragott bútorok, a virágmintás függönyök, a levegőben úszó süteményillat.
Elena odalépett mellé és szeretet teljesen megsimogatta csapzott, feket haját.
- Jó újra itt. - mondta Gerard.
- Nekem is jó, hogy itt vagy. - mosolygott kedvesen a nő és aprósüteményekkel teli porcelántányért rakott a nappali sötétbarna, régi asztalára. Aztán a kanapéhoz sétált és leült rá, a fiú rövidesen követte.
- Apa azt mondta, biztos csalódtál bennem, hogy bevettem azokat a gyógyszereket. Nem akartam csalódást okozni neked. - Gerard hangja megremegett. Az egyetlen, aki semmi rosszat nem érdemelt, akinek csak jót lehetett volna adni, az a nagymamája volt.
- Te sosem okoztál nekem csalódást. Akármi is történt, amiért ezt tetted, én megpróbálom megérteni. Biztosan volt oka...- vágott a szavába a nő.
Gerard eltűnődött. Mi is lehetett a konkrét ok? Túl sok minden volt még ezzel kapcsolatban a fejében, amit nem tudott a helyére illeszteni.
- Valami nincs rendben velem. - mondta meglepő magabiztossággal.
Nagyanyja aggodalommal az arcán pásztázta a fiút.
- Ne mondj ilyet, majd minden jobb lesz. - csóválta meg a fejét.
Gerard határozatlanul biccentett, és csak nézte az asztalon sorakozó süteményeket és a porcelántányér szegélyén végigkúszó narancsos-sárgás mintázatot. Aztán a csuklóját, amin még mindig gyöngyházfényűen ragyogtak a penge ejtette hegek, eszébe jutott a gyomormosás borzasztó élménye, a cső vastagsága a torkában, a fuldoklás, a víz, ami előtört az orrából és szájából. Ahogy a padlóra csorgott és fehér tabletta maradványok látszódtak benne. Reménytelenség.
- Félek. - jelentette ki nagy sokára.
Elena gyorsan átölelte a vállát.
- Nekem mindent elmondhatsz és nincs mitől félned, amíg itt vagyok veled.
Szavai eltökéltek voltak, hallatszott bennük a feltétel nélküli szeretet és elfogadás. Valamint az erő, amivel hegyeket lehet megmozgatni. Elena erős asszony volt, aki ha kellett, unokájáért keresztülment a legnagyobb tűzön is.
És azokkal a démonokkal is megküzdött volna, akikkel Gerard nem bírt egyedül.
*****
A rózsakertben nem változott semmi, amióta Gerard utoljára itt járt. A vörös, fehér, sárga színű virágok most is legnagyobb pompájukban virágoztak, ontva kellemes illatukat.
Elena szenvedélyesen szerette a növényeket és évek óta foglalkozott a virágokkal. Sok munkát, nagy gondot fektetett a nevelésükbe, tőle kerültek ki a legszebb rózsák, amiket Somerdale lakosai örömmel vásároltak.
Gerard látta, hogy nagyanyja egyedül is remekül elboldogul a növényekkel. A szakértő szeretet, amikkel hozzájuk viszonyult, mintha még gyönyörűbbé tette volna őket.
- Azt mondtad a telefonban, hogy segítségre van szükséged a virágoknál. De itt minden gyönyörű és kifogástalan. - mondta értetlenül.
Nagyanyja sejtelmesen mosolygott és a fiú azonnal tudta, hogy a nő  kérése a segítséget illetően, valótlan volt.
- Igazából, nekem van szükségem segítségre. Ugye, ezt gondolod? - kérdezett vissza némi szomorúsággal a hangjában. De a nő nem felelt, csak nézte az előttük elterülő, végtelen rózsatengert.
- És te ezt érezted? - kérdezett ismét meglepve Gerard.
Sosem panaszkodott nagyanyjának az érzéseiről, az állapotáról, a félelmetes gondolataitól, a viselkedéséről, amitől már-már ő is megijedt. Igyekezett elrejteni mindent. Apja szerint szégyellnivaló volt az egész. Nem egy huszonnégy éves fiatalemberhez méltó. Anyja is takargatta a külvilág előtt, min ment át a fia. Az első öngyilkossági kísérleténél is úgy tettek, mintha minden rendben lenne, mindenkinek azt mondták, csak egy kisebb rossz periódus, közben pedig mind féltek, mi jöhet még. És a legjobban Gerard rettegett.
A fiú sápadt, fehér arcán hálás rózsaszín árny jelent meg.
- Köszönöm, nagymama. - suttogta.
Elena bölcsen bólintott.
- Majd jönnek jobb napok is, Gerard. - mondta és lehajolt egy csokornyi hófehér rózsához. A virágok mintha hozzáhajolva üdvözölték volna őt. Gerard legalábbis így látta.
A nő csak mosolygott. Olyan féltő szeretettel, amilyen szeretetet egy nagymama csak adni tud. A rózsák az arcába borultak.
- Azért lesz még a virágokkal munka. - ítélte meg.
Pedig Gerard mindent olyan tökéletesnek látott, minden egyes szirmot.
- Felkészültél? - kérdezte Elena.
- Igen. - vágta rá a fiú és sosem érezte magát felkészültebbnek. Nagyanyja után beljebb lépett a virágtengerbe, hagyva hogy az teljesen elnyelje és leveleivel kapuként csukódjon be mögötte.

folytatása következik....

Mondhatni emoid

A hangulatom. Van ilyen szó egyáltalán???Nem tudom, de nem kerít hatalmába a karácsonyi készülődés, lévén hogy még van egy csomó nem karácsonyi teendőm. De haladok az ajándékbeszerzéssel is persze. Muszáj is, mert mindjárt itt a szenteste. A fejemben nem állt még össze a menü, még össze sem írtam, miből mennyi kell, ezerfelé van az agyam. 
És nem vagyok felhangolva erre.
Találkoztam A.-val pénteken, pont a második pasijától jött, váltottunk pár szót, de sietett, nem nagyon mondott semmi újat, én meg ismét ígéretet tettem, hogy idén még írok neki emailt.
Este MCR-t hallgattunk a szomszédokkal. Nekem tetszett (nekik lehet kevésbé). Na,meg Frerard ff-t írok (uhhh de meglepő, ugye?), ami annyira elszomorít, hogy még inkább nehezemre esik minden.
És nem lesz fehér karácsony. Meg tök meleg is van és ha így haladunk, fürdőruhában flangálhatunk 24.-én.
Vettem magamnak Colorista Hair Makeup-ot, ha nem sikerül karácsonyig eljutni, hogy a már hónapokkal ezelőtt megvásárolt színezővel megcsináljam a hajamat, majd ellövöm ezt a poént. Kitudja, még jó is lehet. Bár ezen a fostos hajformámon már senki sem segít, de a fodrász esélytelen idén már és kedvem sem nem nincsen hozzá. R. felajánlotta, hogy levágja (két évet tanult fodrászatot), de mondtam hogy kösz, nem. Ahhoz el kellene ide jönnie és én már jártam nála az albérletében és hát a légy is seggen csúszik olyan patika minden, itt meg...apokalipszis. 
Az emberekből is eléggé elegem van már. Nem idegesítenek (pedig a tömegközlekedés undorító, egyik öregasszony kis híján arcon köhögött, míg a másik a kezembe tolja a seggét, a lábamra meg a kiskocsiját), csak már jó lenne nem közéjük menni napi szinten. De a dolgok nem ilyen egyszerűek.
R. tök nyitott csaj, nekem az ellentétem és van egy csomó haverja, aki nekem nem hogy nem haverom, hanem kb. köszönőviszonyban sem vagyok vele.
Ott van mindjárt a szőke csaj, akit csak hajdobálgatósnak hívok. Jellemre kb., mint R. és minden harmadik mondatot úgy kezd, hogy: és hallooood...
Engem nem kimondottan kedvel és még finoman fogalmaztam, soha egy szót nem beszéltem még vele, és ha leszállnak a buszról R.-el (én a buszmegben szoktam néha várni R-t), egyből elnémul, pedig azelőtt fogadnék, hogy be sem áll a szája. Na, az ő nagy spanja meg az a csaj, akire konkrétan mondhatom, hogy nem bírom, szerintem ő is rühell engem. Folyton olyan lenéző undorral vizslat, akárhányszor velem szemben jön, csak bámul a képembe és elvárná hogy előre köszönjek. Holott szerintem ő a fiatalabb. Már megtanultam ugyanúgy visszanézni rá, és nem is köszönök persze. Azért R.-nek vannak normálisabb haverjai is, pl. B., akivel egyszer tök jót beszélgettünk, azóta sem, de legalább köszön.
Néha úgy érzem, hogy miattam nem haverkodnak többen R.-el és én ezt sajnálom. Én, ha olyan menő lennék, mint R. (mindig tökéletes haja pl., meg tök sok tetkója van és mindig vicces, optimista stb.), biztos nem baszakodnék akkora lúzerekkel, mint én...
Amúgy is azt vallom, sokkal jobb, ha az ember lányának inkább pasi haverjai és ismerősei vannak, a nők kimondottan szemetek tudnak lenni egymáshoz...
A mai nap amúgy jó is volt. Jött a postás egy bazinagy csomaggal, amit Á. küldött. Lestem is, mint a moziban, hogy ez most mi?!
A csomag tele volt drága édességekkel, meg egy kurvajó illatú parfümmel (megnéztem neten hatezerbe kerül), meg kézműves szaloncukikkal. Meg egy karácsonyi képeslappal, amiben azt írja, hogy köszöni a barátságomat. Meghatódtam, de égett is a pofám, mert én csak egy képeslapot küldtem neki. 
Ugyanúgy K.-nak is, erre ma a postaládába láttam meg az értesítést, hogy tőle is jött valami cucc. Holnap majd elhozom a postáról.

Azért jó, hogy vannak emberek, akik szeretnek. Annak ellenére, hogy szerintem a velem való barátkozás, több mint kitolás.

Eddig ez egy jó nap...ja nem is...vagy nem tudom...

Mr. Népszerű becsicskult a nőjének, mert törölte az fb adatlapját és csinált egy újat (amivel engem nem is jelölt vesszen  meg), ahol 9 ismerőse van és bemutatkozásban azt írja:boldog kapcsolatban élek a párommal, nem ismerkedem, ne jelölj! Ja és csak a csajával közös képei vannak fent. Pf.....
Gyanítom, hogy a barátnője kezeli ezt az adatlapot, mert ez a full nyálas viselkedés annyira távol áll a sráctól. 
Vagy megtalálta a nagy Ő-t? Ha igen, akkor ilyen Sid és Nancy effektussal állunk szembe XD, a nője még hasonlít is Nancyre (mármint a rosszabb, drogos napjait élő Nancyre). De mindegy is, amióta favágó stílusban és teljesen széttetoválva tolja, nekem amúgy sem jön be egyáltalán.
Nem is értem, miért pazarolok rá értékes pillanatokat és karaktereket *-*
Viszont bejelöltem a flörtölős srácot (2017. májusában és novemberében írtam róla pár sort) és visszaigazolt!!!!
A héten elkezdtem megvenni az ajándékokat és elég jól haladok,még 1-2 kör és vége az ajándékbeszerzésnek. Ettől tegnap tök jó kedvem lett. R. hozott nekem irtó finom mézeskalácsot, amit ő sütött. Mára már nem maradt belőle és a jókedvből sem.
Apám elhívott enni, de épp előtte 10 perccel dobtam be egy kakaóscsigát, így azt mondtam, hogy nem vagyok éhes. Nem akartam megbántani apámat, remélem nem is sértődött meg, csak én vagyok olyan hülye hogy ezen kattogtam és szarul is éreztem ettől magamat. Anyám meg még mondta is, hogy ezt elcsesztem, meg majd máskor tuti nem fog elhívni apám sehova sem. De hát nem tehetek róla,hogy már kajáltam. Aztán anyámmal később kis hülyeségeken összevesztünk. Néha mind a ketten sokak vagyunk a másiknak (ezt jó hülyén fogalmaztam meg).
Pasim is későn jön, mert van még különmelója.
Fáj a vesém reggel óta, biztos megint felfáztam. 
De legalább az írásom jól halad, vagyis ha van időm, írkálgatom.
Pasim is felvetette, hogy hétvégén nézzünk ki a karácsonyi vásárra, jó lenne mondjuk...Hátha hangulatba kerülök.

Halott fenyőfák, halott egerek, meg agyhalottak

Éjszaka egy részeg ember (állat) vagy fél óráig ordított az ablak alatt. Ezért aztán el is kapott a szívdobogás. Fasz kivan az ilyenekkel. Megártott a forralt bor, vagy mi?!
Aztán reggel, ahogy kivittem a szemetet, láttam egy halott egeret heverni a lépcsők alján :/ Meg tudom érteni, már hogy megdögleni jár ide. Másra ez a ház úgysem jó.
Amúgy meg kibaszás ez az egér dolog, mivel mi lakunk legalacsonyabban, szóval annyira nem dob fel, még akkor sem, ha nem él szegényke. Ugye a következő állatok nem patkányok lesznek?!!?
Bár azon sem csodálkoznék, lévén hogy egyes kedves retardált lakótársak, nem ismerik a szeméttároló fogalmát és oda basszák a szemetet, ahova jólesik. Valamelyik nap is ott virított egy maradék pizza dobozostól a földön a lépcsőház közepén. És oké, hogy ha nincs neki szeméttároló kulcs, de emlékszem, az albérletben mi is azzal kezdtük, hogy felkerestük a közös képviselőt és elkértünk egy kulcsot másoltatásra, kb. ennyi lenne itt is, de nem egyszerűbb letoszni az ételmaradékot, azt szia?! Kultúrlények, akinek van pénze a kurva drága albérletet fizetni, de viselkedni meg nem tudnak :S
A karácsonyi fenyővásár is elindult már itt, a házzal szemben vannak és szomorúan nézem a sok kivágott, halott fenyőfát :( Egy csomó évbe kerül, míg ekkorára nő, hogy aztán pár hét múlva elszáradva az utcán végezze. Azért felfedeztem pár cserepes fenyőt is, szívem szerint vennék-illetve kölcsönöznék, mert ez ilyen visszaválhatós, vagy hogy írjam-de félek, hogy kinyírom véletlen. Mindig sikerül vagy túllocsolni,vagy kiszárítani a szobanövényeimet is.
Mindegy, marad a műfenyő idénre is. Yeah.
Hülye álmaim vannak megint, múltkor azt álmodtam, hogy a pasim azt mondta, hogy őszintén akar velem beszélni. De nem derült ki, miről, mert felébredtem. Pedig úgy érdekelt volna. Meg azt is álmodtam már mostanában, hogy el akar hagyni. Meg hogy új melóhelyem van, ahonnan második nap rögtön el is kések stb.
A. átküldött nekem messengeren táncolós-vetkőzős mikulást, a pasim meg majdnem meglátta, pedig esküszöm, meg sem néztem, elég volt rápillantani a képre és tudtam, nem is akartam megnézni, nem annyira hoznak lázba valahogy :D 
Szegény H. meg influenzás, 39 fokos lázzal fekszik otthon, a kislánya is 3 hétig volt beteg, szóval jól benne vannak. A héten elvoltam, fogjuk rá, ügyeket intéztem, de még maradt bőven, emellett kellene végre elkezdeni az ajándékok beszerzését.
Jövőhéten bele is vetem magam. Nem vagyok túl lelkes, de nincs értelme halogatni. Ajándékbeszerzésre fel(örömteli tapsikolás,na j jó nem)!!!!

Nincs mese, itt a tél, én meg sehol sem vagyok

Na, szombaton pasim csak elvitt egy hangulatos kis étterembe!!!Nagyon-nagyon-nagyon (végtelenszer nagyon) jó volt. Régen nem ettem ennyit és hozzá olyan finom gyümölcsös sört is ittunk (Mort subite, nyami). Utána elsétáltunk az egykori kedvenc helyemre egy italra(elő is jött a nosztalgia, mikor még Sz.-el hetente minimum 1x itt dekkoltunk, teledobáltuk a zenegépet és kértük ki sorba a vodka-narancsokat, vodka-sprite-okat vagy boroskólákat. Most meg már se pia, se Sz.). A hely alaposan megváltozott, az egykor családiasnak, ugyanakkor kicsit lepukkantnak mondható kocsma (de én szerettem úgy), mára ilyen elegáns klubszerűséggé vált, bőrkanapék díszpárnákkal, meg laminált padló, Lestem is, mint hal a szatyorban. És megállapítottam, hogy baromira öreg vagyok én már ehhez. Ráadásul pont egy lánybúcsú volt, dj-vel, aki sorra nyomta be a mostani dalokat, na jó egy-két régebbit is, pl. Meat Loaf-tól az I'd do anything for love-ot, amin döbbentem egy sort, de respektáltam :) mivel imádom :D
Este 11 körül keveredtünk haza és szerintem az egyik legjobb este volt ebben az évben. Bár pasim mindig ilyen jófej lenne, de nem az, hála a bunkó barátainak :S

Közben megérkezett a tél, nagyon hideg lett. Na, meg leesett a hó, ami arra volt csak jó, hogy káosz legyen mindenütt, az összes út lefagyjon és össze-vissza csúszkáljanak az emberek. A busz ma reggel is egy csomót késett, ráadásul nem volt rajta fűtés sem, de ez már nem az első eset, mióta itt ez az ítéletidő. Vettem magamnak egy kabátot a turiban, felkészültem a hidegebb napokra, sőt sapkát is vettem fel mert ma hajnalban -7 fok volt (taps-taps). Az, hogy idiótán festettem benne, az más dolog...De mikor már nem érdekel, hogy nézek ki sapkában, azt hiszem kutyahideg van.

És mivel ilyen tré az idő, még el sem kezdtem a karácsonyi bevásárlást, még listát sem írtam, sőt ötleteim sincsenek, a kedvem sem túl nagy. Idén még 2 hivatalos ügy vár rám, ezért nem teng túl az ünnepi hangulat, esetleg majd utána. Bár nem szeretem túlzottan a karácsonyt. Még azt sem tudom, én mit szeretnék, pedig a szüleim már érdeklődtek, rávágtam hogy parfüm, vagy háztartási eszköz, az mindig jól jön. Meg amúgy én mindennek örülök. 

És írkálom a fanfictionomat és egész jól megy, bár a téma marhára nem vidám, sőt...
És ha lenne rá mondjuk 2x12 órám egyfolytában, akkor még decemberben be is fejezném. Csak hát nincs annyi időm rá, mint szeretném.