Bí nájsz

Reggel negyed 8 van és én túl a reggel kávén, virágos pizsiben ülök a laptop előtt. Valami balfasz külföldi számról megcsörgetett, erre keltem fel, nem az első eset (a jobb, mikor hajnali 3-kor teszi ugyanezt), nem tudom, ki az aki ennyire unja az életét, de igazán befejezhetné.
A szeptember első hete az ilyenkor szokásos kaotikus momentumokkal telt, futkosás, ügyek intézése stb.
R. újra feltűnt és szerintem megbékélt már.
A héten amúgy is igyekeztem nem felhúzni magam semmin és péntekig annyira elképesztően kedves voltam másokhoz, hogy kezdtem megijedni magamtól. Na ez tartott tegnapig, akkor ugyanis a buszon egy hülye picsa felrántott. A gyerekével együtt nem tudták eldönteni, hogy a buszon lévő 56 ezer üres szék közül melyikre üljenek és megálltak bámészkodni, viszont hátuk mögött meg jött fel a többi ember és ők is, akárcsak én, le akartak ülni ugye. Én meg fogtam magam és leültem a –szerintem általuk is kinézett-helyre. Erre a nő vágta a pofákat és én meg őt vágtam volna képen. Esküszöm, ha szól, hogy oda ülnének, átadom a helyem-bár tele volt a busz üres ülőhellyel-, de a félhangos megjegyzésektől és a szájhúzgálásoktól agyhúgykövet kapok. Meg is állapítottam magamban, hogy nem, én továbbra sem tudok mindenkihez maradéktalanul kedves lenni. Slusszpassz ez van. 
Tegnap családi összeröffenés volt, amit az udvarra terveztünk, de elmosta az eső de ettől függetlenül sem sikerült rosszul, sajna pasim melózott, így én képviseltem őt is. A kaják finomak voltak, a zenék királyak, előkerült a pálinka, a hugom sírósra itta magát (cuki volt), a pasija is jófej volt kivételesen. 10 óra után keveredtem haza, pasim már itt alukált édesen, pedig lemertem volna fogadni, hogy kihasználja a helyzetet és lelép, nem tette, ma is dolgozik, szóval jól döntött.