Remélem, most már minden rendben lesz ezután...
Itt az új fejezet is.
V. Psychopath
So what if you could see me know
Would you recognize your son?
Am I disappointing you?
Would you know what I have done?
So what if you could kill me now?
What if you could end it here?
What if you could live some how?
Would you even shed a tear?
Gerard hálás volt és szerelmes. Nem volt még tapasztalata, de a szíve tudta, egészen biztos volt benne, hogy ez az érzés a szerelem. Mi más lenne még ilyen ? Ilyen megmagyarázhatatlan. Mi más az, ami mindennél nagyobb, hatalmasabb? Folyton csak Frank járt az eszében. Éjszaka, a matracán fekve csak a plafont bámulta és arra gondolt, hogy Frank mellette van. Elképzelte őt, az arcát, a szemét, az ajkát, az ölelését, a hangját. A vére felforrósodott és nem tehetett róla, de izgatott lett. Sóvárgó türelmetlenséggel várta, mikor láthatja újra. Frank társasága biztonságot adott számára, ha vele volt, úgy vélte, a szomorúság a semmibe vész. Frank mindig kedveseket mondott neki, gyönyörűen mosolygott, megölelte és meghallgatta. Amikor a fiú szemébe nézett, Gerard megértette a valódi boldogság fogalmát. De egyúttal össze is volt kavarodva, Frank mégiscsak egy fiú. Olyan logikátlannak látszott az egész! És Gerardot gyakran figyelmeztette a szíve, bizonyára nem is tarthat sokáig. Hiszen a jó momentumok nagyon mulandóak. Akárcsak anyja jelenléte, ami először napként ragyogott, majd a halálával, árnyékként borult rá. Ha a házban volt, továbbra is apja kegyetlenségeivel kellett együtt élnie és csak Frank gondolata tartotta benne a lelket. Fogalma sem volt, hogyan bírt élni nélküle, hogyan tudta elviselni a magányt és a fájdalmakat. Eddig kilátástalan volt a helyzete, nem volt egyéb célja, csak átvészelni a napokat. Néha ez mindennél nehezebb volt, akkor az öngyilkosság került felszínre benne, mint lehetséges megoldás. De most, hogy az ég Franket az útjába sodorta, Gerard már tudta, mit szeretne. Életben maradni. Ám valami azt súgta, nem lesz könnyű dolga.
*****
A felhők úgy vonultak át az égen, a napsugarak aranyában fürödve, mintha a világon semmi baj nem létezne. Gerard feküdt a mezőn, a fű határtalan zöldje vette körbe. Mellette közvetlenül Frank és csak bámulták az égboltot szótlanul.
- Tényleg nem haragszol azért, ami volt a múltkor? - kérdezte egyszer csak Frank.
- Haragudni? - kérdezett vissza Gerard.
- Tudod, elvesztettem a kontrollt magam felett. Őrülten akartalak, nem tudtam gondolkodni, mi a helyes, csak azt akartam, hogy megtedd. Tudtam, hogy nem fog sokáig tartani, de mindennél jobban vágytam arra a pár percre. Azt hiszem, az apám vérét örököltem. - nézett rá Frank. Olyan közel feküdt Gerardhoz, hogy a fiú érezte lélegzetvételének forróságát.
- Nekem is jó volt. És soha, semmiért sem tudnék rád neheztelni. Hiszen szeretlek. - suttogta elnézően Gerard és hagyta, hogy Frank elsimítsa a tincseit az arcából. Kávébarna szemei végtelenje rabul ejtette a fiút. Tökéletesek látta és érezte Franket.
- Én is szeretlek és segíteni fogok neked, csak bízz bennem.- kérte Frank. Mosolya ragyogott a délutáni napsütésben. Gerardot zavarba ejtette a kedvessége, szavaitól, érintéseitől, hevesen kezdett el verni a szíve.
- Te egy angyal vagy, Gerard. - Frank Gerard arcát simogatta.
- Ugyan...- Gerard túlzónak érezte ezeket a szavakat. Az angyalok jók és csodákat hoznak a földre. Ő nagyon messze állt mindettől. Ő bűnös és egész életében bűnhődött is ezért.
- Egy igazi angyal. - tartott ki állítása mellett Frank.
- Az angyaloknak szárnya van. - suttogott Gerard elgyengülve, ahogy Frank csókját érezte ajkán.
- Neked is van, csak megsérült. Te vagy az én gyönyörű, törött szárnyú angyalom. - mondta még Frank végtelen szeretettel.
*****
Gerard apjának arcán a végeláthatatlan indulat tükröződött, amikor a hivatalos levelet újra, meg újra átfutotta. Gerard aggódva állt felette, a szíve megtelt a rettegés gyötrő érzésével.
- Mit írtak a levélben? - kérdezte halkan, mintha nem lenne egy baljós sejtése. Mikor elolvasta a feladót, már tudta, hogy rossz helyről jött az értesítés. Hezitált, hogy apjának megmutassa, de azzal is tisztában volt, hogy ha eltitkolja, annak súlyosabb hatásai lesznek.
A férfi felháborodva csóválta a fejét és a papírt az asztalra dobta.
- Rohadt gyámügy! Ide akarnak jönni valami környezettanulmányra. Mert nem vettem fel velük a kapcsolatot és mert kaptak pár bejelentést, hogy él itt egy kiskorú, rossz körülmények között.
Gerard hirtelen nem tudta, mit érezzen. Rettegett a gyámügy látogatásától, de-és ezért szégyellte magát-valami kiútfélét is látott az egész jelenlegi életéből, talán valami jobb irányba. Aztán hálátlanságnak vélte, hogy egyáltalán ilyen gondolatai voltak.
- És most mi lesz? - nézett az apjára, aki csak vállat vont, és kortyolt a söréből.
Percek peregtek le szótlanul, tanácstalanul. A férfi ivott némán, szemei a semmibe tekintettek, pont abba a semmibe, ahol évek óta léteztek.
- Rájöttem ám, mi történt, engem nem tudsz átrázni. Mondd, nem félsz az Isten haragjától, te áruló ? Miért nem tudtad tartani a szádat? - csattant fel egyszer csak, szinte ismeretlen hangon.
Gerard megdöbbent a váratlan hangulatváltozáson.
- Én nem mondtam senkinek, semmit. - rázta meg a fejét rémülten, a szívverése ijedtében a sokszorosára gyorsult.
- Névtelen bejelentés, mi? Biztosra veszem, hogy te kavarod a dolgokat, te pofázol mindenkinek, hogy milyen rossz életed van!- rivallt rá ekkor apja. Kiáltása kísértetiesen keringett a falak között.
- Nem én voltam. - Gerard ordítani szeretett volna, de csak alig hallható, riadt suttogás jött ki a száján. Szemei megteltek a félelem, forró könnyeivel, ahogy apja a kanapéról felállva, részegen támolyogva, félelmetesen közeledett irányába.
- Hazudsz! Vagy azt hiszed, nem tudok arról a kis szemétládáról, akivel mostanság járkálsz?!
Gerard ereiben meghűlt a vér. Vajon apja, honnan szerzett tudomást Frankről? Mennyit tud és mi a szándéka ezek után? A férfi teljesen kiszámíthatatlan volt, ittasan pedig veszélyesen erőszakos.
- Ő csak egy fiú, az iskolából. Néha beszélgetünk.- mondta gyorsan Gerard.
- Ki engedte meg, hogy szóba elegyedj vele? Azért vettelek ki az iskolából, hogy távol maradj az ilyenektől! Ezek csak elrontanak téged, beszennyezik a lelkedet! Honnan gondolod, hogy az én szavamnak ellentmondhatsz? - a férfi kíméletlenül megragadta Gerard karját és a szobájába rángatta a fiút. Az ajtó halkan csukódott mögöttük, ahogy beléptek. Félhomály és dohos szag terjengett a helyiségben. Az ablak zárva, a függöny mindent elrejtve fedte. Az apja az ágyra lökte őt. A szennyes takarón lévő gyűrött, régi újságok és ruhadarabok közé esett. A félelem mindennél hangosabban dörömbölt benne. Gyorsan felült az ágyon, minden ösztöne ezt diktálta.
- Kezdem unni, hogy örökösen felcseszed az agyamat!- apja a szekrényéhez lépve kutatni kezdett, dühösen dobálta ki az ott lévő számtalan, haszontalan kacatot. A tárgyak hangosan csörögve értek le a földre. Gerard nem tudta, mi a férfi terve.
- Már régen véget kellett volna vetni ennek és megszabadulni tőled. - motyogta idegesen és amikor Gerard nem számított rá, előhúzta a vadászpuskát. A fiú évek óta akkor látta először fegyvert, amivel anyja annak idején kioltotta az életét. Azt hitte, apja megvált tőle a tragikus eset után. A riadalom jéggé dermesztette, ahogy a puska csöve fenyegetően meredt felé. Apja egyenesen rá tartotta és az érzelmek legkisebb jelét sem adva, pásztázta őt.
- Na, erről mi a véleményed? Van még kedved hazudozni az apádnak? - nevetett fel.
Valóságon túli pillanatok voltak ezek. Gerard nem tudott megszólalni sem, és biztos volt benne, hogy az apja képes lenne használni a fegyvert ellene. Nem tarthatná vissza semmi sem. Sem a cselekedetének esetleges következménye, sem a vérségi tények.
- Ha tényleg te hívtad rám ezeket az embereket, az Isten kegyelmezzen neked! Úgyis rájövök és már mondtam korábban, előbb nyírlak ki én, mint hagyjam, hogy a gyámügy elvegyen tőlem! - jelentette ki.
Gerard kétségbeesetten bólogatott. Jéghideg veríték gyöngyözött a homlokán.
- Világos?- kiáltott rá az apja, akinek ez a reakció nem volt elég.
- Igen...- hagyta el egy gyenge válasz a fiú ajkát.
- Akkor takarodj! - mutatott az ajtóra a férfi és leengedte a fegyvert. Gerard reszketve állt fel az ágyról és indult kifelé. Csendesen elhaladt apja előtt, a férfi elítélő és mérges pillantása hasogató tőrként fúródott a hátába. Egyúttal nyugtalanító volt, mintha még nem tartogatott volna valamit bosszúképpen.
Sejtése beigazolódott, mikor pár lépés után, zajtalan puffanást érzett. Erős fájdalom szaladt végig a testén és érezte, a meleg vércseppeket előtörni a fejbőréből. Hang nélküli, elképedt nyögés szaladt ki a száján. Egy másodperc alatt történt és neki is elég volt ennyi, hogy realizálja, apja ütötte meg őt a puskatussal. Szédülni kezdett, az ujjai véresek lettek, ahogy a fejéhez kapott és hallotta még vére tompa koppanásait, amint padlóra hullanak. A látása bizonytalanul homályos lett és mintha egy örvény húzta volna le a földre.
- Ez csak egy bemutató abból, milyen tudok lenni, ha felmérgesítenek. Ha jót akarsz magadnak, soha többet nem találkozol azzal a fiúval. Jegyezd meg, te nyomorult korcs, hogy nem szegülhetsz ellenem!- jelentette még ki az apja és Gerard szeme előtt elsötétült minden.
*****
Az ájulás álomszerű, félig öntudatlan állapota mély barlangként nyelte el Gerardot. Nem tudott beszélni, nem tudott ellenkezni, de jelen volt és érzékelte, ami vele történik. Ahogy apja felé hajol, érezte a testét az övéhez préselődni, érezte az érintéseket, hallotta a neszeket, a sóhajokat, aztán később azt is, hogy apja a matracához vonszolja és ott hagyja. Hallotta, hogy kattan a zárban a kulcs.
- Apa, ne...ne...- ismételgette, de a szavak csak a fejében hangzottak el, nem volt képes megszólalni.
Percek váltották egymást, néha ólomlábakon, néha villámgyorsan, ahogy a nappalok cserélődtek az éjszakákra. Csapongó lázálmok és régi emlékek cikáztak össze-vissza. Látta anyját és az öccsét. Látta magát egészen kisgyermekként. Látta Franket, ahogy áll a réten, vagy a sportcsarnokban és rá vár. Aztán mindent szétmarcangolt az ébredés. Ha magához tért, izzadtságban úszott, a szíve zakatolt. A fején lévő zúzott sebből szivárgó vér a hajába száradt. Még mindig szédült és hányingere volt. Az apja naponta többször megjelent a szobájában, vizet és ételt hozott. Állt ott egy ideig mellette és nézte, hogy egyáltalán életben van e még. Gerard ilyenkor mindig alvást színlelt, még a lélegzetét is visszafojtotta. És megkönnyebbült, mikor a férfi elhagyta a szobát.
- Gerard, itt vagy?
Gerard nem tudta, ez egy újabb álom, vagy Frank hangját vélte hallani. És fogalma sem volt, hogy hány nap telt el, mióta utoljára találkoztak. Hány kihagyott találkozó és mennyi értetlen kérdés volt Frank fejében.
- Frank.- suttogta.
- Gerard kérlek, ha itt vagy, válaszolj. - halk kopogás rezegtette meg az ablaküveget.
Gerard szemei tágra nyíltak, a kopogás újra hallatszott és most már biztos volt, hogy Frank áll az ablak túloldalán. Gerard minden erejét összeszedve, lépésről-lépésre jutott el a matractól az ablakig és amikor feltűnt az üvegnél, látta Frank arcán a riadalmat és sokkot. Rémisztően festhetett, mert úgy is érezte magát.
- Atyaég, Gerard...- Frank szemeit azonnal a könnyek homályosították el.
- Semmi baj. - Gerard résnyire kinyitotta az ablakot és fázni kezdett a friss, tavaszi levegőtől.
- Nagyon aggódtam, napok óta várlak, de te nem jöttél. Amikor az apád egyedül jelent meg a templomban a misén, tudtam, hogy valami történt. Valami rossz dolog...- Frank ujjai szeretettel simogatták Gerard vérrel átitatott haját és meggyötört arcát.
- Minden rendben van. - hazudta Gerard, hogy Franket megnyugtassa.
- Bántott, ugye? - vágott a szavába könnyes szemmel Frank.
Gerard nem felelt, tudta, ha Frank végignéz rajta, úgyis ott a válasz.
- Hogy jutottál be? - kérdezte válasz helyett.
- Átugrottam a kerítésen. Most legalább hasznát vettem a gyűlölt testnevelés órákon tanultaknak. - árulta el Frank és ezen Gerard nem tudott nem mosolyogni. Fájdalom hasított a fejébe, gyengének érezte magát, rázta a hideg, de igyekezett leküzdeni mindezt, hiszen Frank érte volt ott.
- Nem maradhatsz, ha apa észreveszi, hogy itt vagy, nagyon nagy baj lesz. Nem akarok neked rosszat. - mondta, de Frank megnyugtatóan magához húzta a keskeny ablakrésen. Gerard boldogan sóhajtott fel, ahogy Franket közelebb tudta magához.
- Hajnal óta itt voltam, a szemközti fák mögül figyeltem, mikor lép ki a kapun. Magunk vagyunk. - suttogott és ettől Gerard valamivel nyugodtabb lett.
- Iskolában kellene lenned és tanulnod. - jegyezte meg, ugyanakkor azt érezte, mindennél jobban vágyik még Frank ölelésére. Frank segítségével kicsit jobban kinyitották az ablakot, így az ölelésük teljesebb lehetett. Frank magabiztosan tartotta a karjaiban Gerardot és ugyanilyen eltökélt volt a kijelentése.
- Nem érdekel a tanulás. Tudom, amit tudnom kell.
- Mindent, ami fontos a világon, elszúrsz miattam. - ingatta a fejét Gerard.
- Te vagy a fontos. A világ várhat. - Frank véleménye megváltoztathatatlannak tűnt. Gerard nem is akart ellenkezni.
- Apád egy velejéig romlott ember és átkozott legyen, amiért kezet emelt rád. - sziszegte idegesen Frank.
- Ne mondj rá ilyet, kérlek! - próbálta az apját védeni Gerard, de Frank mérgesen közbevágott.
- De ez az igazság. Nem hagyom, hogy ezt tegye. Csak adj egy kis időt, hogy kitaláljak valamit. Addig sem hagylak magadra és eljövök holnap is, csak várj rám. - ígérte Frank. Gerard csak bólogatott, de nem szólalt meg. Nem akart szavakat. Csak Franket érezni. És hinni neki feltétel nélkül.
Frank karjai oltalmazóan vették körbe Gerardot, aki viszonozta az
ölelést. Majd Frank ajkai szomjazva tapadtak Gerard kiszáradt, cserepes
ajkaira. A fiú pedig sírni tudott volna örömében.
*****
Másnap reggel, apja benyitott hozzá, kezét a fiú homlokára téve ellenőrizte a hőmérsékletét, majd megnézte a pulzusát. Kérdezett pár dolgot, amire Gerard úgy válaszolt, mint aki félálomban van. Apját ez meggyőzte, mert rövidesen magára hagyta és hamarosan elment a házból. Gerard az ablaküveghez sietett és kitekintett a hajnali tájra. Néptelen volt a környék, de nem telt bele öt perc és Frank feltűnt a kerítésnél. A fején kapucni volt, sötét hajtincsei az arcába lógtak, zavartan söprögette időnként arrébb. Várt egy kis ideig, majd miután semmi mozgást nem látott, gyorsan átugrott a kerítés rozoga lécein és az ablak felé indult. Gerard türelmetlenül kalapáló szívvel és boldogan tárta ki neki az ablakot. Az arcát forrónak érezte, ahogy Frank mind közelebb ért hozzá.
- Szia. - köszöntötte Gerard.
- Szia, minden rendben? - kérdezte Frank és kétkedve vizsgálgatta Gerardot, hogy újabb erőszakosságra utaló jeleket felfedezzen.
- Igen. És te jól vagy? - kérdezett vissza Gerard.
- Nagyszerűen, mert van számodra egy ajándékom. - Frank arca ünnepélyes volt, a szemeiben várakozás csillant meg.
- Hiszen annyi mindent adtál eddig is. A jelenlétednél nem kell nagyobb ajándék. - szabadkozott zavartan Gerard.
- Csak nem gondolod, hogy megúszod a születésnapi meglepetést! Boldog tizenhetet neked, Gerard Arthur Way! - mosolyodott el szelíden Frank.
Egészen elfelejtette hogy április kilencedike van. A felismerés zsibbasztóan hömpölygött át rajta. Anyja halála óta egyáltalán nem ünnepelte a születésnapjait. Apja felesleges időpocsékolásnak tartotta az évszámokról való megemlékezést, ezért senki sem köszöntötte őt ezen a napon. Egészen mostanáig.
- Honnan tudtál róla, hogy ma van a születésnapom? - kérdezte Gerard
ámulva.
- Még tanév elején önkéntesmunkát vállaltam az iskola könyvtárában, időnként segítettem a könyvek és az olvasójegyek rendszerezésében. Tudtam, hogy iskolakezdésnél minden tanulónak be kellett íratkozni a könyvtárba és bár már te nem vagy az iskola diákja, de a rendszer nem frissül túl gyakran. Szerecsém volt, mert rátaláltam az adataidra és meglepődtem, hogy hamarosan itt a születésed évfordulója, de egy szóval nem említetted. - mesélte Frank.
- Mióta anya meghalt, nem tartom, apa szerint sincs semmi értelme. Ezek csak évek. Elszállnak a semmibe. De köszönöm szépen azért. - dadogta megilletődve és az ablakpárkányt kezdte bámulni.
Frank hozzáhajolt és arcát kicsit megemelve, csókolta meg a száját. Ajkai forróak és nedvesek voltak, a nyelve gyengéden tört utat Gerard szájába és sóvárogva simult Gerard nyelvéhez. A fiú máris beleszédült az izgalomba, a szemei lecsukódtak és karjai ösztönösen fonták át Frank nyakát, ahogy Frank is rögtön szorosan magához vonta. Érezte a testét az övéhez közel, érezte az izgalmát, ahogy az ő izgalma is nőttön-nőtt. A lélegzetük hamar felgyorsult és Gerard csak arra bírt gondolni, hogy ez a világon a legjobb születésnap. Frank elhajolt tőle, mire Gerard levegőért kapkodva nyitogatta ki a szemeit. Az jutott eszébe, hogy bár tovább tarthatott volna a csók. Kívánta Franket. A gyomra fájt, remegett mindene, a szíve felgyorsult és egész testében félreismerhetetlenül felébredt a vágy. Az a vágy, ami éjjelente ragadta magával, akárhányszor Frank képe jelent meg előtte. Most is szállni akart, messze-messze, el a végtelenségbe, az örökkévalóságba. Ebben a vágyakozásban akart elégni. A szenvedély elhalványította az elmúlt napok nehézségeit.
- Szeretném, ha most velem jönnél. - mondta ekkor Frank kicsit még mindig zihálva.
- Hova? - kérdezte meglepetten Gerard.
- Hozzánk, az ajándékodért. - vágta rá Frank.
Gerard tele volt kétségekkel, de ezeken is felülemelkedett, hogy annyira a fiúval akart lenni.
- És az édesanyád nem fog haragudni? - kérdezte azért mégis, mert tudta hogy Frank anyja nincs jó véleménnyel róla.
- Dolgozik, szóval ne aggódj. És amúgy sem érdekelne, mit gondol. Akkor eljössz? - Frank dacosan felszegte a fejét.
Gerard bólintott és fellépett az ablakpárkányra.
- Persze.
Frank elégedetten nézte, ahogy leugrott mellé.
- Nem fogod megbánni. Ígérem.
És együtt indultak el Frank otthona felé. Az úton nem igazán beszéltek, Frank nem kérdezgette Gerardot, ő pedig csak ment szó nélkül. Félt, hogy az apja rajtakapja és akkor, Isten tudja, mit fog tenni, de ugyanakkor örült, hogy ott mehet Frank mellett, a szürke betonon.
Az utcák megnyugtatóan kihaltak voltak, a színes házak szivárványszínű keretként kísérték őket, a fák lágyan susogtak a hátuk mögött. Lassan eltűnt a Gerard számára ismerős, de éppen ezért, nyomasztó környék és egy barátságosabb területre értek.
Frank és a családja egy egyszerű, halványsárgára festett házban élt. A kert gondosan rendbe volt tartva, rövidre nyírt pázsittal és kerti díszekkel. Tavasz lévén már előbújtak a virágok, amik színpompássá tették a zöld füvet. Idilli volt.
Végigsétáltak a bejárathoz vezető kockakövekkel kirakott gyalogúton és Frank benyitott az épületbe. Mosolyogva invitálta be Gerardot, aki félt belépni egy ilyen szép házba. Ott minden annyira más volt, mint amiben élt! Ahol ő feküdt és kelt nap, mint nap, homályos volt, piszkos, elhagyatott és szomorú, összegyűjtögetett holmik labirintusa. Itt minden világos és tiszta volt. Kellemes színek, bőr ülőgarnitúra. A falon és asztalokon családi képek. Gerard összeszorult szívvel nézte az egyiket, ahol Frank az édesapja és édesanyja társaságában vidáman nevetett a fényképezőgép lencséjébe.
Az ő családja idejekorán széthullott és sosem született róluk ilyen fotó.
- Most adták be a válókeresetet. Apa már az új barátnőjénél lakik.- közölte Frank, ahogy állt ő is a kép előtt. Sápadtság és gondtól súlyos árnyak jelentek meg az arcán.
- Igazán sajnálom. - nyögte ki Gerard részvétteljesen.
Frank vállat vont. Meg akarta játszani, hogy az egész nem foglalkoztatja, de látható volt rajta a fájdalom.
- Ennek így kellett történnie. Ezekszerint.
- Szeretnél róla beszélgetni? A veszteségekben nekem is van tapasztalatom. - érdeklődött készséggel Gerard, de a fiú nemet intett.
- Te sokkal súlyosabb terheket viselsz. Azok sziklák, ezek kavicsok. Amikkel elbírok. Különben is, ez a nap rólad szól. Gyere, megmutatom a szobámat. - indult el egy másik szoba felé.
Frank szobája olyan volt, mint Frank maga. Kedves, szertelen, vad, de egyúttal szelíd. Szeretetre éhes és magával ragadó. A helyiség minden centiméterén jelen volt még a gyerekes őszinteség, de már megjelent a keserűség is, a felnőttkor közeledtét idézve. Legalábbis Gerard így vélte. A helyiség középkék színű falát, sok-sok poszter fedte mindenféle zenészekről és filmhősökről. A szekrény polcain repülőgép és autómodellek sorakoztak. Az íróasztalon könyvek és füzetek. A nagy ablakon át napfény özönlött mindenfelé. Az ágy bevetve. Frank leült, félretúrta a párnákat és hellyel kínálta Gerardot, aki vonakodva foglalt helyet. Zavarban érezte magát. És egyáltalán nem ida illőnek.
- Min gondolkodsz? - kérdezte kedvesen Frank, pár percnyi hallgatás után. Fürkésző szemei fel-alá járkáltak Gerardon. A fiút kicsit feszélyezte a pillantás. Tudta, hogy sápadt és kócos, mindene tele van sebekkel, a ruhája véres. De Frank tekintetében nem volt nyoma viszolygásnak.
- Hogy milyen szép az otthonod és köszönöm, hogy elhoztál ide. Csak olyan furcsa ez most...az egész. - magyarázta, elveszve Frank arcvonásaiban.
- Igen, tudom. - bólogatott Frank.
- És te, mire gondolsz?- érdeklődött Gerard.
Frank egy másodpercre elmosolyodott.
- Amire én szoktam gondolni, veled kapcsolatban, az maga a káosz. Több szempontból is. Egyrészt, nem helyénvaló. Én sosem vonzódtam a saját nememhez! És ami a te családi hátteredet illeti, annak tükrében a legutolsóbb, legaljasabb dolog lenne, ha a szexre gondolnék, utalnék, vagy bármi más. - a fiú felsóhajtott és pillantását elvonta Gerard arcáról.
- És ha én is szeretném? - kérdezte elpirulva Gerard. Amit tettek a sportpályán, azon az estén, nem tudta hidegen hagyni. Annak ellenére, hogy előjöttek a rossz emlékek, neki ott és akkor jó volt. Tiszta szeretet és törődés, amikben egyáltalán nem volt része. Rengetegszer végiggondolta és sóvárgott újabb közelség iránt.
- Megígértem magamnak, hogy fékezem a gondolataimat. De nem megy, szeretnélek megcsókolni, megérinteni, és akárhányszor csak rád nézek, máris felforrósodik mindenem. - suttogta tanácstalanul Frank és végigsimított Gerard karján.
- Akárcsak nekem. - ismerte el a fiú.
- Ez olyan bonyolult és beszélnünk kellene róla, de ma van a születésnapod és a meglepetés csak ezután jön. Remélem, hogy kitaláltam a legnagyobb vágyadat.
A szemei reménykedően fénylettek és mielőtt Gerard bármit is szólt, vagy kérdezhetett volna, telefoncsörgés ütötte meg a fülüket.
Frank az íróasztalra helyezett telefonkészülékhez hajolt és felvette a kagylót. Arcán titokzatosság volt látható.
- Hallo, igen, én vagyok az, Frank. Igen, ő is itt van már, adom, egy pillanat. - mondta és Gerard kezébe nyomta a kagylót. A fiú értetlenül bámult rá. Frank pedig sejtelmesen mosolyogva felállt és kifelé sétált a szobából.
- Boldog születésnapot. - mondta még, ahogy behúzta maga mögött az ajtót. Gerard nem értett semmit, de füléhez emelte a kagylót.
- Hallo. - szólt bele alig hallhatóan.
- Hallo...te szent Isten...de jó, hogy hallom a hangodat. Én vagyok az. Mikey...
Would you recognize your son?
Am I disappointing you?
Would you know what I have done?
So what if you could kill me now?
What if you could end it here?
What if you could live some how?
Would you even shed a tear?
Gerard hálás volt és szerelmes. Nem volt még tapasztalata, de a szíve tudta, egészen biztos volt benne, hogy ez az érzés a szerelem. Mi más lenne még ilyen ? Ilyen megmagyarázhatatlan. Mi más az, ami mindennél nagyobb, hatalmasabb? Folyton csak Frank járt az eszében. Éjszaka, a matracán fekve csak a plafont bámulta és arra gondolt, hogy Frank mellette van. Elképzelte őt, az arcát, a szemét, az ajkát, az ölelését, a hangját. A vére felforrósodott és nem tehetett róla, de izgatott lett. Sóvárgó türelmetlenséggel várta, mikor láthatja újra. Frank társasága biztonságot adott számára, ha vele volt, úgy vélte, a szomorúság a semmibe vész. Frank mindig kedveseket mondott neki, gyönyörűen mosolygott, megölelte és meghallgatta. Amikor a fiú szemébe nézett, Gerard megértette a valódi boldogság fogalmát. De egyúttal össze is volt kavarodva, Frank mégiscsak egy fiú. Olyan logikátlannak látszott az egész! És Gerardot gyakran figyelmeztette a szíve, bizonyára nem is tarthat sokáig. Hiszen a jó momentumok nagyon mulandóak. Akárcsak anyja jelenléte, ami először napként ragyogott, majd a halálával, árnyékként borult rá. Ha a házban volt, továbbra is apja kegyetlenségeivel kellett együtt élnie és csak Frank gondolata tartotta benne a lelket. Fogalma sem volt, hogyan bírt élni nélküle, hogyan tudta elviselni a magányt és a fájdalmakat. Eddig kilátástalan volt a helyzete, nem volt egyéb célja, csak átvészelni a napokat. Néha ez mindennél nehezebb volt, akkor az öngyilkosság került felszínre benne, mint lehetséges megoldás. De most, hogy az ég Franket az útjába sodorta, Gerard már tudta, mit szeretne. Életben maradni. Ám valami azt súgta, nem lesz könnyű dolga.
*****
A felhők úgy vonultak át az égen, a napsugarak aranyában fürödve, mintha a világon semmi baj nem létezne. Gerard feküdt a mezőn, a fű határtalan zöldje vette körbe. Mellette közvetlenül Frank és csak bámulták az égboltot szótlanul.
- Tényleg nem haragszol azért, ami volt a múltkor? - kérdezte egyszer csak Frank.
- Haragudni? - kérdezett vissza Gerard.
- Tudod, elvesztettem a kontrollt magam felett. Őrülten akartalak, nem tudtam gondolkodni, mi a helyes, csak azt akartam, hogy megtedd. Tudtam, hogy nem fog sokáig tartani, de mindennél jobban vágytam arra a pár percre. Azt hiszem, az apám vérét örököltem. - nézett rá Frank. Olyan közel feküdt Gerardhoz, hogy a fiú érezte lélegzetvételének forróságát.
- Nekem is jó volt. És soha, semmiért sem tudnék rád neheztelni. Hiszen szeretlek. - suttogta elnézően Gerard és hagyta, hogy Frank elsimítsa a tincseit az arcából. Kávébarna szemei végtelenje rabul ejtette a fiút. Tökéletesek látta és érezte Franket.
- Én is szeretlek és segíteni fogok neked, csak bízz bennem.- kérte Frank. Mosolya ragyogott a délutáni napsütésben. Gerardot zavarba ejtette a kedvessége, szavaitól, érintéseitől, hevesen kezdett el verni a szíve.
- Te egy angyal vagy, Gerard. - Frank Gerard arcát simogatta.
- Ugyan...- Gerard túlzónak érezte ezeket a szavakat. Az angyalok jók és csodákat hoznak a földre. Ő nagyon messze állt mindettől. Ő bűnös és egész életében bűnhődött is ezért.
- Egy igazi angyal. - tartott ki állítása mellett Frank.
- Az angyaloknak szárnya van. - suttogott Gerard elgyengülve, ahogy Frank csókját érezte ajkán.
- Neked is van, csak megsérült. Te vagy az én gyönyörű, törött szárnyú angyalom. - mondta még Frank végtelen szeretettel.
*****
Gerard apjának arcán a végeláthatatlan indulat tükröződött, amikor a hivatalos levelet újra, meg újra átfutotta. Gerard aggódva állt felette, a szíve megtelt a rettegés gyötrő érzésével.
- Mit írtak a levélben? - kérdezte halkan, mintha nem lenne egy baljós sejtése. Mikor elolvasta a feladót, már tudta, hogy rossz helyről jött az értesítés. Hezitált, hogy apjának megmutassa, de azzal is tisztában volt, hogy ha eltitkolja, annak súlyosabb hatásai lesznek.
A férfi felháborodva csóválta a fejét és a papírt az asztalra dobta.
- Rohadt gyámügy! Ide akarnak jönni valami környezettanulmányra. Mert nem vettem fel velük a kapcsolatot és mert kaptak pár bejelentést, hogy él itt egy kiskorú, rossz körülmények között.
Gerard hirtelen nem tudta, mit érezzen. Rettegett a gyámügy látogatásától, de-és ezért szégyellte magát-valami kiútfélét is látott az egész jelenlegi életéből, talán valami jobb irányba. Aztán hálátlanságnak vélte, hogy egyáltalán ilyen gondolatai voltak.
- És most mi lesz? - nézett az apjára, aki csak vállat vont, és kortyolt a söréből.
Percek peregtek le szótlanul, tanácstalanul. A férfi ivott némán, szemei a semmibe tekintettek, pont abba a semmibe, ahol évek óta léteztek.
- Rájöttem ám, mi történt, engem nem tudsz átrázni. Mondd, nem félsz az Isten haragjától, te áruló ? Miért nem tudtad tartani a szádat? - csattant fel egyszer csak, szinte ismeretlen hangon.
Gerard megdöbbent a váratlan hangulatváltozáson.
- Én nem mondtam senkinek, semmit. - rázta meg a fejét rémülten, a szívverése ijedtében a sokszorosára gyorsult.
- Névtelen bejelentés, mi? Biztosra veszem, hogy te kavarod a dolgokat, te pofázol mindenkinek, hogy milyen rossz életed van!- rivallt rá ekkor apja. Kiáltása kísértetiesen keringett a falak között.
- Nem én voltam. - Gerard ordítani szeretett volna, de csak alig hallható, riadt suttogás jött ki a száján. Szemei megteltek a félelem, forró könnyeivel, ahogy apja a kanapéról felállva, részegen támolyogva, félelmetesen közeledett irányába.
- Hazudsz! Vagy azt hiszed, nem tudok arról a kis szemétládáról, akivel mostanság járkálsz?!
Gerard ereiben meghűlt a vér. Vajon apja, honnan szerzett tudomást Frankről? Mennyit tud és mi a szándéka ezek után? A férfi teljesen kiszámíthatatlan volt, ittasan pedig veszélyesen erőszakos.
- Ő csak egy fiú, az iskolából. Néha beszélgetünk.- mondta gyorsan Gerard.
- Ki engedte meg, hogy szóba elegyedj vele? Azért vettelek ki az iskolából, hogy távol maradj az ilyenektől! Ezek csak elrontanak téged, beszennyezik a lelkedet! Honnan gondolod, hogy az én szavamnak ellentmondhatsz? - a férfi kíméletlenül megragadta Gerard karját és a szobájába rángatta a fiút. Az ajtó halkan csukódott mögöttük, ahogy beléptek. Félhomály és dohos szag terjengett a helyiségben. Az ablak zárva, a függöny mindent elrejtve fedte. Az apja az ágyra lökte őt. A szennyes takarón lévő gyűrött, régi újságok és ruhadarabok közé esett. A félelem mindennél hangosabban dörömbölt benne. Gyorsan felült az ágyon, minden ösztöne ezt diktálta.
- Kezdem unni, hogy örökösen felcseszed az agyamat!- apja a szekrényéhez lépve kutatni kezdett, dühösen dobálta ki az ott lévő számtalan, haszontalan kacatot. A tárgyak hangosan csörögve értek le a földre. Gerard nem tudta, mi a férfi terve.
- Már régen véget kellett volna vetni ennek és megszabadulni tőled. - motyogta idegesen és amikor Gerard nem számított rá, előhúzta a vadászpuskát. A fiú évek óta akkor látta először fegyvert, amivel anyja annak idején kioltotta az életét. Azt hitte, apja megvált tőle a tragikus eset után. A riadalom jéggé dermesztette, ahogy a puska csöve fenyegetően meredt felé. Apja egyenesen rá tartotta és az érzelmek legkisebb jelét sem adva, pásztázta őt.
- Na, erről mi a véleményed? Van még kedved hazudozni az apádnak? - nevetett fel.
Valóságon túli pillanatok voltak ezek. Gerard nem tudott megszólalni sem, és biztos volt benne, hogy az apja képes lenne használni a fegyvert ellene. Nem tarthatná vissza semmi sem. Sem a cselekedetének esetleges következménye, sem a vérségi tények.
- Ha tényleg te hívtad rám ezeket az embereket, az Isten kegyelmezzen neked! Úgyis rájövök és már mondtam korábban, előbb nyírlak ki én, mint hagyjam, hogy a gyámügy elvegyen tőlem! - jelentette ki.
Gerard kétségbeesetten bólogatott. Jéghideg veríték gyöngyözött a homlokán.
- Világos?- kiáltott rá az apja, akinek ez a reakció nem volt elég.
- Igen...- hagyta el egy gyenge válasz a fiú ajkát.
- Akkor takarodj! - mutatott az ajtóra a férfi és leengedte a fegyvert. Gerard reszketve állt fel az ágyról és indult kifelé. Csendesen elhaladt apja előtt, a férfi elítélő és mérges pillantása hasogató tőrként fúródott a hátába. Egyúttal nyugtalanító volt, mintha még nem tartogatott volna valamit bosszúképpen.
Sejtése beigazolódott, mikor pár lépés után, zajtalan puffanást érzett. Erős fájdalom szaladt végig a testén és érezte, a meleg vércseppeket előtörni a fejbőréből. Hang nélküli, elképedt nyögés szaladt ki a száján. Egy másodperc alatt történt és neki is elég volt ennyi, hogy realizálja, apja ütötte meg őt a puskatussal. Szédülni kezdett, az ujjai véresek lettek, ahogy a fejéhez kapott és hallotta még vére tompa koppanásait, amint padlóra hullanak. A látása bizonytalanul homályos lett és mintha egy örvény húzta volna le a földre.
- Ez csak egy bemutató abból, milyen tudok lenni, ha felmérgesítenek. Ha jót akarsz magadnak, soha többet nem találkozol azzal a fiúval. Jegyezd meg, te nyomorult korcs, hogy nem szegülhetsz ellenem!- jelentette még ki az apja és Gerard szeme előtt elsötétült minden.
*****
Az ájulás álomszerű, félig öntudatlan állapota mély barlangként nyelte el Gerardot. Nem tudott beszélni, nem tudott ellenkezni, de jelen volt és érzékelte, ami vele történik. Ahogy apja felé hajol, érezte a testét az övéhez préselődni, érezte az érintéseket, hallotta a neszeket, a sóhajokat, aztán később azt is, hogy apja a matracához vonszolja és ott hagyja. Hallotta, hogy kattan a zárban a kulcs.
- Apa, ne...ne...- ismételgette, de a szavak csak a fejében hangzottak el, nem volt képes megszólalni.
Percek váltották egymást, néha ólomlábakon, néha villámgyorsan, ahogy a nappalok cserélődtek az éjszakákra. Csapongó lázálmok és régi emlékek cikáztak össze-vissza. Látta anyját és az öccsét. Látta magát egészen kisgyermekként. Látta Franket, ahogy áll a réten, vagy a sportcsarnokban és rá vár. Aztán mindent szétmarcangolt az ébredés. Ha magához tért, izzadtságban úszott, a szíve zakatolt. A fején lévő zúzott sebből szivárgó vér a hajába száradt. Még mindig szédült és hányingere volt. Az apja naponta többször megjelent a szobájában, vizet és ételt hozott. Állt ott egy ideig mellette és nézte, hogy egyáltalán életben van e még. Gerard ilyenkor mindig alvást színlelt, még a lélegzetét is visszafojtotta. És megkönnyebbült, mikor a férfi elhagyta a szobát.
- Gerard, itt vagy?
Gerard nem tudta, ez egy újabb álom, vagy Frank hangját vélte hallani. És fogalma sem volt, hogy hány nap telt el, mióta utoljára találkoztak. Hány kihagyott találkozó és mennyi értetlen kérdés volt Frank fejében.
- Frank.- suttogta.
- Gerard kérlek, ha itt vagy, válaszolj. - halk kopogás rezegtette meg az ablaküveget.
Gerard szemei tágra nyíltak, a kopogás újra hallatszott és most már biztos volt, hogy Frank áll az ablak túloldalán. Gerard minden erejét összeszedve, lépésről-lépésre jutott el a matractól az ablakig és amikor feltűnt az üvegnél, látta Frank arcán a riadalmat és sokkot. Rémisztően festhetett, mert úgy is érezte magát.
- Atyaég, Gerard...- Frank szemeit azonnal a könnyek homályosították el.
- Semmi baj. - Gerard résnyire kinyitotta az ablakot és fázni kezdett a friss, tavaszi levegőtől.
- Nagyon aggódtam, napok óta várlak, de te nem jöttél. Amikor az apád egyedül jelent meg a templomban a misén, tudtam, hogy valami történt. Valami rossz dolog...- Frank ujjai szeretettel simogatták Gerard vérrel átitatott haját és meggyötört arcát.
- Minden rendben van. - hazudta Gerard, hogy Franket megnyugtassa.
- Bántott, ugye? - vágott a szavába könnyes szemmel Frank.
Gerard nem felelt, tudta, ha Frank végignéz rajta, úgyis ott a válasz.
- Hogy jutottál be? - kérdezte válasz helyett.
- Átugrottam a kerítésen. Most legalább hasznát vettem a gyűlölt testnevelés órákon tanultaknak. - árulta el Frank és ezen Gerard nem tudott nem mosolyogni. Fájdalom hasított a fejébe, gyengének érezte magát, rázta a hideg, de igyekezett leküzdeni mindezt, hiszen Frank érte volt ott.
- Nem maradhatsz, ha apa észreveszi, hogy itt vagy, nagyon nagy baj lesz. Nem akarok neked rosszat. - mondta, de Frank megnyugtatóan magához húzta a keskeny ablakrésen. Gerard boldogan sóhajtott fel, ahogy Franket közelebb tudta magához.
- Hajnal óta itt voltam, a szemközti fák mögül figyeltem, mikor lép ki a kapun. Magunk vagyunk. - suttogott és ettől Gerard valamivel nyugodtabb lett.
- Iskolában kellene lenned és tanulnod. - jegyezte meg, ugyanakkor azt érezte, mindennél jobban vágyik még Frank ölelésére. Frank segítségével kicsit jobban kinyitották az ablakot, így az ölelésük teljesebb lehetett. Frank magabiztosan tartotta a karjaiban Gerardot és ugyanilyen eltökélt volt a kijelentése.
- Nem érdekel a tanulás. Tudom, amit tudnom kell.
- Mindent, ami fontos a világon, elszúrsz miattam. - ingatta a fejét Gerard.
- Te vagy a fontos. A világ várhat. - Frank véleménye megváltoztathatatlannak tűnt. Gerard nem is akart ellenkezni.
- Apád egy velejéig romlott ember és átkozott legyen, amiért kezet emelt rád. - sziszegte idegesen Frank.
- Ne mondj rá ilyet, kérlek! - próbálta az apját védeni Gerard, de Frank mérgesen közbevágott.
- De ez az igazság. Nem hagyom, hogy ezt tegye. Csak adj egy kis időt, hogy kitaláljak valamit. Addig sem hagylak magadra és eljövök holnap is, csak várj rám. - ígérte Frank. Gerard csak bólogatott, de nem szólalt meg. Nem akart szavakat. Csak Franket érezni. És hinni neki feltétel nélkül.
*****
Másnap reggel, apja benyitott hozzá, kezét a fiú homlokára téve ellenőrizte a hőmérsékletét, majd megnézte a pulzusát. Kérdezett pár dolgot, amire Gerard úgy válaszolt, mint aki félálomban van. Apját ez meggyőzte, mert rövidesen magára hagyta és hamarosan elment a házból. Gerard az ablaküveghez sietett és kitekintett a hajnali tájra. Néptelen volt a környék, de nem telt bele öt perc és Frank feltűnt a kerítésnél. A fején kapucni volt, sötét hajtincsei az arcába lógtak, zavartan söprögette időnként arrébb. Várt egy kis ideig, majd miután semmi mozgást nem látott, gyorsan átugrott a kerítés rozoga lécein és az ablak felé indult. Gerard türelmetlenül kalapáló szívvel és boldogan tárta ki neki az ablakot. Az arcát forrónak érezte, ahogy Frank mind közelebb ért hozzá.
- Szia. - köszöntötte Gerard.
- Szia, minden rendben? - kérdezte Frank és kétkedve vizsgálgatta Gerardot, hogy újabb erőszakosságra utaló jeleket felfedezzen.
- Igen. És te jól vagy? - kérdezett vissza Gerard.
- Nagyszerűen, mert van számodra egy ajándékom. - Frank arca ünnepélyes volt, a szemeiben várakozás csillant meg.
- Hiszen annyi mindent adtál eddig is. A jelenlétednél nem kell nagyobb ajándék. - szabadkozott zavartan Gerard.
- Csak nem gondolod, hogy megúszod a születésnapi meglepetést! Boldog tizenhetet neked, Gerard Arthur Way! - mosolyodott el szelíden Frank.
Egészen elfelejtette hogy április kilencedike van. A felismerés zsibbasztóan hömpölygött át rajta. Anyja halála óta egyáltalán nem ünnepelte a születésnapjait. Apja felesleges időpocsékolásnak tartotta az évszámokról való megemlékezést, ezért senki sem köszöntötte őt ezen a napon. Egészen mostanáig.
- Honnan tudtál róla, hogy ma van a születésnapom? - kérdezte Gerard
ámulva.
- Még tanév elején önkéntesmunkát vállaltam az iskola könyvtárában, időnként segítettem a könyvek és az olvasójegyek rendszerezésében. Tudtam, hogy iskolakezdésnél minden tanulónak be kellett íratkozni a könyvtárba és bár már te nem vagy az iskola diákja, de a rendszer nem frissül túl gyakran. Szerecsém volt, mert rátaláltam az adataidra és meglepődtem, hogy hamarosan itt a születésed évfordulója, de egy szóval nem említetted. - mesélte Frank.
- Mióta anya meghalt, nem tartom, apa szerint sincs semmi értelme. Ezek csak évek. Elszállnak a semmibe. De köszönöm szépen azért. - dadogta megilletődve és az ablakpárkányt kezdte bámulni.
Frank hozzáhajolt és arcát kicsit megemelve, csókolta meg a száját. Ajkai forróak és nedvesek voltak, a nyelve gyengéden tört utat Gerard szájába és sóvárogva simult Gerard nyelvéhez. A fiú máris beleszédült az izgalomba, a szemei lecsukódtak és karjai ösztönösen fonták át Frank nyakát, ahogy Frank is rögtön szorosan magához vonta. Érezte a testét az övéhez közel, érezte az izgalmát, ahogy az ő izgalma is nőttön-nőtt. A lélegzetük hamar felgyorsult és Gerard csak arra bírt gondolni, hogy ez a világon a legjobb születésnap. Frank elhajolt tőle, mire Gerard levegőért kapkodva nyitogatta ki a szemeit. Az jutott eszébe, hogy bár tovább tarthatott volna a csók. Kívánta Franket. A gyomra fájt, remegett mindene, a szíve felgyorsult és egész testében félreismerhetetlenül felébredt a vágy. Az a vágy, ami éjjelente ragadta magával, akárhányszor Frank képe jelent meg előtte. Most is szállni akart, messze-messze, el a végtelenségbe, az örökkévalóságba. Ebben a vágyakozásban akart elégni. A szenvedély elhalványította az elmúlt napok nehézségeit.
- Szeretném, ha most velem jönnél. - mondta ekkor Frank kicsit még mindig zihálva.
- Hova? - kérdezte meglepetten Gerard.
- Hozzánk, az ajándékodért. - vágta rá Frank.
Gerard tele volt kétségekkel, de ezeken is felülemelkedett, hogy annyira a fiúval akart lenni.
- És az édesanyád nem fog haragudni? - kérdezte azért mégis, mert tudta hogy Frank anyja nincs jó véleménnyel róla.
- Dolgozik, szóval ne aggódj. És amúgy sem érdekelne, mit gondol. Akkor eljössz? - Frank dacosan felszegte a fejét.
Gerard bólintott és fellépett az ablakpárkányra.
- Persze.
Frank elégedetten nézte, ahogy leugrott mellé.
- Nem fogod megbánni. Ígérem.
És együtt indultak el Frank otthona felé. Az úton nem igazán beszéltek, Frank nem kérdezgette Gerardot, ő pedig csak ment szó nélkül. Félt, hogy az apja rajtakapja és akkor, Isten tudja, mit fog tenni, de ugyanakkor örült, hogy ott mehet Frank mellett, a szürke betonon.
Az utcák megnyugtatóan kihaltak voltak, a színes házak szivárványszínű keretként kísérték őket, a fák lágyan susogtak a hátuk mögött. Lassan eltűnt a Gerard számára ismerős, de éppen ezért, nyomasztó környék és egy barátságosabb területre értek.
Frank és a családja egy egyszerű, halványsárgára festett házban élt. A kert gondosan rendbe volt tartva, rövidre nyírt pázsittal és kerti díszekkel. Tavasz lévén már előbújtak a virágok, amik színpompássá tették a zöld füvet. Idilli volt.
Végigsétáltak a bejárathoz vezető kockakövekkel kirakott gyalogúton és Frank benyitott az épületbe. Mosolyogva invitálta be Gerardot, aki félt belépni egy ilyen szép házba. Ott minden annyira más volt, mint amiben élt! Ahol ő feküdt és kelt nap, mint nap, homályos volt, piszkos, elhagyatott és szomorú, összegyűjtögetett holmik labirintusa. Itt minden világos és tiszta volt. Kellemes színek, bőr ülőgarnitúra. A falon és asztalokon családi képek. Gerard összeszorult szívvel nézte az egyiket, ahol Frank az édesapja és édesanyja társaságában vidáman nevetett a fényképezőgép lencséjébe.
Az ő családja idejekorán széthullott és sosem született róluk ilyen fotó.
- Most adták be a válókeresetet. Apa már az új barátnőjénél lakik.- közölte Frank, ahogy állt ő is a kép előtt. Sápadtság és gondtól súlyos árnyak jelentek meg az arcán.
- Igazán sajnálom. - nyögte ki Gerard részvétteljesen.
Frank vállat vont. Meg akarta játszani, hogy az egész nem foglalkoztatja, de látható volt rajta a fájdalom.
- Ennek így kellett történnie. Ezekszerint.
- Szeretnél róla beszélgetni? A veszteségekben nekem is van tapasztalatom. - érdeklődött készséggel Gerard, de a fiú nemet intett.
- Te sokkal súlyosabb terheket viselsz. Azok sziklák, ezek kavicsok. Amikkel elbírok. Különben is, ez a nap rólad szól. Gyere, megmutatom a szobámat. - indult el egy másik szoba felé.
Frank szobája olyan volt, mint Frank maga. Kedves, szertelen, vad, de egyúttal szelíd. Szeretetre éhes és magával ragadó. A helyiség minden centiméterén jelen volt még a gyerekes őszinteség, de már megjelent a keserűség is, a felnőttkor közeledtét idézve. Legalábbis Gerard így vélte. A helyiség középkék színű falát, sok-sok poszter fedte mindenféle zenészekről és filmhősökről. A szekrény polcain repülőgép és autómodellek sorakoztak. Az íróasztalon könyvek és füzetek. A nagy ablakon át napfény özönlött mindenfelé. Az ágy bevetve. Frank leült, félretúrta a párnákat és hellyel kínálta Gerardot, aki vonakodva foglalt helyet. Zavarban érezte magát. És egyáltalán nem ida illőnek.
- Min gondolkodsz? - kérdezte kedvesen Frank, pár percnyi hallgatás után. Fürkésző szemei fel-alá járkáltak Gerardon. A fiút kicsit feszélyezte a pillantás. Tudta, hogy sápadt és kócos, mindene tele van sebekkel, a ruhája véres. De Frank tekintetében nem volt nyoma viszolygásnak.
- Hogy milyen szép az otthonod és köszönöm, hogy elhoztál ide. Csak olyan furcsa ez most...az egész. - magyarázta, elveszve Frank arcvonásaiban.
- Igen, tudom. - bólogatott Frank.
- És te, mire gondolsz?- érdeklődött Gerard.
Frank egy másodpercre elmosolyodott.
- Amire én szoktam gondolni, veled kapcsolatban, az maga a káosz. Több szempontból is. Egyrészt, nem helyénvaló. Én sosem vonzódtam a saját nememhez! És ami a te családi hátteredet illeti, annak tükrében a legutolsóbb, legaljasabb dolog lenne, ha a szexre gondolnék, utalnék, vagy bármi más. - a fiú felsóhajtott és pillantását elvonta Gerard arcáról.
- És ha én is szeretném? - kérdezte elpirulva Gerard. Amit tettek a sportpályán, azon az estén, nem tudta hidegen hagyni. Annak ellenére, hogy előjöttek a rossz emlékek, neki ott és akkor jó volt. Tiszta szeretet és törődés, amikben egyáltalán nem volt része. Rengetegszer végiggondolta és sóvárgott újabb közelség iránt.
- Megígértem magamnak, hogy fékezem a gondolataimat. De nem megy, szeretnélek megcsókolni, megérinteni, és akárhányszor csak rád nézek, máris felforrósodik mindenem. - suttogta tanácstalanul Frank és végigsimított Gerard karján.
- Akárcsak nekem. - ismerte el a fiú.
- Ez olyan bonyolult és beszélnünk kellene róla, de ma van a születésnapod és a meglepetés csak ezután jön. Remélem, hogy kitaláltam a legnagyobb vágyadat.
A szemei reménykedően fénylettek és mielőtt Gerard bármit is szólt, vagy kérdezhetett volna, telefoncsörgés ütötte meg a fülüket.
Frank az íróasztalra helyezett telefonkészülékhez hajolt és felvette a kagylót. Arcán titokzatosság volt látható.
- Hallo, igen, én vagyok az, Frank. Igen, ő is itt van már, adom, egy pillanat. - mondta és Gerard kezébe nyomta a kagylót. A fiú értetlenül bámult rá. Frank pedig sejtelmesen mosolyogva felállt és kifelé sétált a szobából.
- Boldog születésnapot. - mondta még, ahogy behúzta maga mögött az ajtót. Gerard nem értett semmit, de füléhez emelte a kagylót.
- Hallo. - szólt bele alig hallhatóan.
- Hallo...te szent Isten...de jó, hogy hallom a hangodat. Én vagyok az. Mikey...
folytatása következik...
A legcsodálatosabb szülinapi ajándék!!!! :)
VálaszTörlésImádom olvasni!!!!!!
Köszönöm szépen <3 És nagyon boldog születésnapot kívánok neked :) :)
Törlés