STILL BREATHING (Mike/Billie Joe) pt. 18.

Hó, meg hideg...kicseszés...
Én meg rákattantam a Parole diaries dokusorozatra, ami pártfogók és a börtönből feltételesen szabadultak életét követi nyomon. Durva, hogy akár egy vényköteles gyógyszerért is sittre vághatnak :S
És itt az új rész a sztoriból.

Oh love:
Oh love, oh love
Won't you rain on me tonight?
Oh life, oh life
Please don't pass me by
Don't stop, don't stop
Don't stop when the red lights flash
Oh ride, free ride
Won't you take me close to you
- Mi történik velünk, Mike?
Missy hangja kérdőn és számonkérően csengett, Mike pedig csak állt ott ledermedve. A pulzusa máris felgyorsult, arca elvörösödött. Sosem tudott és szeretett hazudni. Most mégis ezt csinálta egy ideje és fogalma sem volt, hogyan hátráljon ki ebből. Marcangolta a bűntudat, mint egy éles kés, a lelke legmélyére vágott. 
Amikor a nejére gondolt, egy szemétnek érezte magát. És most,hogy ott volt a nővel szemben, sem vélte ezt másként. Missyvel kapcsolatban teljesen olyan fajta emberré vált, akit régen megvetett volna.
- Mi történik velünk?- kérdezett vissza első döbbenetében és elfordította a fejét. 
- Ezt kérdeztem az előbb én is. - Missy furán pillantott végig Mike-on és a tekintete, mintha a férfi agyának legbelsőbb zugaiba is behatolt volna. A szemeiben harag és értetlenség tükröződött, ami megrémítette Mike-ot. Mintha, Missy sejtett volna valamit, mintha gyanakodott volna.
- Nem értem. - igyekezett kitérni a válasz elől Mike.
- Pedig ez igen egyszerű. Egy ideje más lettél, megváltoztál. Minden mozdulatodból, szavadból árad a hárítás irányomban. Folyton a dolgozószobádban ülsz, mint aki rejtőzködik előlem. Nem beszélgetünk egymással és hetek óta hozzám sem érsz. Ez nem te vagy, Mike. Vagyis eddig nem ilyennek ismertelek. - magyarázta higgadtan Missy.
Nem látszottak rajta különösebben az érzelmek, de Mike tudta,  emészti a kíváncsiság. Azt is tudta, hogy nem játszotta hihetően a mintaférj szerepét. Egy ideig talán igen, de az utóbbi napokban, főként a Billie-vel töltött éjszaka óta, ez egyáltalán nem ment neki, ezért inkább bezárkózott, elutasító lett, másként nem tudta megoldani, hogy ne omoljon rá az egész és ne törjön ki könnyek között, hogy igen, vétkezett, nem tartotta a házastársi esküjét. Belekeveredett valamibe. Elsodorta egy eddig ismeretlen érzés. A szerelem! Van valakije! Egy fénylően zöld szemű, hol fekete, hol szőke hajú, félénk mosolyú tanítványa, Billie Joe Armstrong. Aki annyi, de annyi örömöt okoz neki, mint soha senki más az életben.
De hogyan lehet ezt a másiknak kíméletesen, egyben teljesen őszintén elmondani? Mikor ez a vallomás életeket változtat meg és Mike felelősnek érezte magát annyira Missyért, hogy ne egy rohanó, hétköznap reggelen vágja ezt hozzá, mint egy érzéketlen, fatuskó. Sok évet leéltek együtt a nővel, nem ezt érdemelte, tartozott neki annyival, hogy ne így közölje a tényeket. A valóságot.
Ami a fejében hangozva is ijesztően hatott.
Mike szerette Missyt. Az első és ezidáig utolsó asszony volt az életében. Szerette...csak már nem úgy...Valójában, az érzései akkor inogtak meg alapjában, mikor a nő teherbe esett és képest lett volna elvetetni a közös gyermeküket. Akkor mély sebeket ejtett és szakított fel Mike-ban, aki mindig is küzdött azzal az érzéssel, hogy anyja a születésekor aljas módon a kórházban hagyta, ezáltal örök magára hagyatottságot kényszerítve rá. Akkor átértékelődött Mike-ban minden, csak ezeket igyekezett eltemetni a lelkében, hiszen Missy a neje volt, a másik fele, és a férfi küzdött az ellenérzéseivel, igyekezett önmagában rendet rakni az egészet illetően.
Próbált a szépre emlékezni, kizárni a rosszat és akkor jött Billie, aki besétált az életébe. És a szívébe, Mike pedig akárhogy is védekezett, nem tehetett semmit. Az érzelmek győztek az érvek felett, és Mike nem utasította vissza azt a szeretetet, amire mindig is vágyott és amit Missytől nem kapott meg sosem. 
- Csak fáradt vagyok, sok a munkám, ez minden. - sóhajtott fel és szemei egy másodpercre lecsukódtak, ahogy újra nyakig elmerült a hazugságok mocskos vizében.
- Valóban? Régen is sok munkád volt, mégis tudtál velem foglalkozni. - Missy tovább folytatta a faggatózást. Mike viszont már nem bírt a szemébe nézni, gyorsan lehajtotta a kávéját, ami már alaposan el is hűlt, de nem törődött vele. A vázlatokat, írószereket hanyagul dobálta be a táskájába és érezte, hogy önti el a kétségbeesés. Egészen belemelegedett ebbe.
- Ez most egy nehezebb időszak, több tanár is betegszabadságon van, vagy egyéb elfoglaltságok miatt nem jár dolgozni, rengeteg osztályban kell helyettesítenem, ez kimerít. Kérlek légy türelmes, hamarosan vesznek fel pár új kollégát és a régiek közül is visszatérnek. Egy kis időt kérek. - hadarta Mike, még mindig hátat fordítva a feleségének.
- Időt kérsz, de mire? - kérdezte Missy.
- Hogy újra a önmagam legyek. - vágta rá gyorsan Mike és belebújt zakójába. Most már kénytelen volt, a nőre nézni és úgy vélte, a szánalmas hazudozása, össze-vissza locsogása, mint egy bélyeg ég a homlokán.
- Leszel te valaha újra önmagad?- gúnyolódott Missy.
És Mike belül tudta, hogy soha nem lesz már az a férfi, mint azelőtt. Mielőtt Billie Joe megjelent a színen. A fiú örökre megváltoztatta és megváltoztatott nagyon sok mindent. Megmutatta Mike sosem ismert és nem tapasztalt oldalát, a szenvedély ezer fokon való izzását, és hogy milyen az, ha valakit messzire repít a szerelem.
- Természetesen. De most már mennem kell, elkésem. - bólogatott Mike hevesen, aztán Missy arcához hajolva csókot adott rá. Látta nején a fagyos dermedtséget, de nem reagált rá. Magához vette a holmiját és indulni készült. Missy csak nézett utána.
- Azzal ugye tisztában vagy, hogy nem tudsz hülyének nézni és úgyis rájövök, ha egy iskolás csitri csavarta el a fejedet? - kérdezte végül. Mike ezen annyira megilletődött, hogy nem tudta kontrollálni a cselekedeteit. A táskája halkan puffanva ért mellette földet és dolgozatok tömkelege szóródott a padlóra.
- Mi az, csak nem beletenyereltem valamibe?- a nő hangja fölényes volt, Mike-ot meg elborította a verejték, az arca ismét vörös színben játszott.
- Istenem, dehogy! Hogy találhatsz ki ilyet, ez olyan...- nyögte, ahogy a papírokba markolva, szinte belegyűrte azokat a táskájába. Remegett a keze az idegességtől. Érezte, hogy pengeélen táncol, és bármelyik tettével, szavával elárulhatja magát.
- Nevetséges? Ostoba? Képtelen? Rajta, segíts, Mikey, milyen néven nevezzem ezt az újfajta, érthetetlen viselkedésedet. - vágott a szavába Missy és látszólag elégedetten sétált Mike mellé, hogy közelről nézhesse a férje vergődését.
- Kérlek, ne hívj Mikey-nak, tudod hogy az anyám szólít így. - suttogta Mike, ahogy felegyenesedett. Missy hihetetlenül közel állt hozzá, erős parfümje arcon csapta, a tekintete pedig kellemetlenül pásztázta.
- Hogyne, az anyád, akiről szinte egy szót sem beszéltél az évek során. - jegyezte meg.
- Azért, mert fájt. Mert ki akartam zárni őt az életemből. Neki sohasem volt szüksége rám, csak pénzforrást látott bennem és sosem törekedett egy viszonylag normális anya-fia kapcsolat kialakítására. - mondta erre elcsukló hangon, de Missy csak bámult rá hűvösen, nyilván nem érezte át Mike szenvedéseit az anyját illetően.
- És ki tudja, még mit nem mondtál el...- töprengett hangosan, Mike pedig úgy érezte, ki kell menekülnie a házból, minél messzebb Missy kérdezősködésétől és feltételezéseitől.
- Nincsenek titkaim, Missy. De most indulnom kell, szia. - közölte a lehető legnyugodtabb hangján, majd sarkon fordulva, gyorsan a kijárat felé igyekezett, magának egyre azt diktálva, csak még egy lépést tegyen meg és még egyet, csak érjen el az autójáig, csak szálljon be és hagyja maga mögött a házat, az utcát és a feleségét, aki egy szavát nem hitte el. Fordított helyzetben, Mike sem vette volna be ezt az átlátszó színjátékot.
Dacosan bevágódott a járműbe és gyorsan gázt adott, mintha minden megtett méterrel jobban elfelejthetné az egészet. A káoszt, amiben jelenleg van és az elérhetetlennek látszó kiutat, a válaszokat. Egész napjára rátelepedett ez a szorongás, nehezen tudott a tanításra összpontosítani, zúgott a feje, fájóak voltak a gondolatai. A lelkiismerete hegyes tüskeként beleszúródva, mindig emlékeztette, mit tesz a feleségével, egyúttal visszavitte azokba az időkbe, mikor még minden rendben volt a házasságukkal. Vagy a megismerkedésük pillanataihoz, Mike imádta Missy mosolyát, a kedves arcát, nyílt tekintetét és a hosszú, barna haját. Szerette, ahogy beszélt hozzá, amikor megfoghatta a kezét. Mikor Missyvel a középiskolában egy pár lettek, Mike úgy érezte, ez örökre szól, hogy senki nem tud annyit jelenteni neki, mint a nő. Egy menedékhely volt számára, a szomorúan sötét múltja, fájdalmai elől. És ezek az érzelmek jó pár évig megállták a helyüket Mike szemléletében. Mikor azonban a férfi tragikus hirtelenséggel, szinte egymás után elvesztette a nagyszüleit, Missy mintha eltávolodott volna tőle. Mike nem érezte, hogy a gyász pillanataiban is mellette állna. Vigasztalta, de a maga sajátos módján. Közhelyekkel jött, hogy az "élet nem áll meg" és hogy "ez volt megírva a sorsukban", aztán már a temetések másnapján ment dolgozni, magára hagyva Mike-ot, aki mindezt nehezen élte meg és dolgozta fel és jó lett volna, ha a felesége a jelenlétével enyhíti a fájdalmat.
Aztán alig kezdtek gyógyulni a hegek, Missy teherbe esett és a kegyetlen döntése a gyermek sorsát érintően, majd a vetélés miatti újabb veszteség, kételyeket élesztett fel Mike-ban. Már nem érezte azt, amit a kapcsolat elején, hogy a nő egy erős bástya, akinek szeretete megvédi a gonosz világgal szemben. Mintha feltárult volna Missy igazi arca, ami egyáltalán nem volt szerethető Mike-nak. Próbálta bemesélni magának, hogy igen, de nem igazán sikerült. És ezekben a legsötétebb időkben gyulladt fel a fény, Billie Joe személyében. Ez a világosság, pedig most már mindent elvakított, Mike csak ezt látta és minden rossz eltűnt a lelkéből, amikor a fiúval lehetett. Ahogy az utolsó órák végét jelző csengő megszólalt, a férfi igyekezve pakolt be a táskájába és amint a nap végét jelző morajlás elült, az ő léptei máris közeledtek az autójához, ami az iskolai parkoló egy hátsó, eldugott részén parkolt.  Már messziről meglátta Billie-t, a szőke haja csak úgy vakított. Zsebre dugott kézzel, szájában cigarettával, látszólag céltalanul álldogált a parkoló szürke betonján, de Mike sejtette, hogy benne is ugyanolyan érzések dúlnak, idegességgel párosult várakozás. Ettől a tudattól az izgatottság másodpercek alatt megjelent a férfi testében. Az arca, ami eddig komor és gondterhelt volt, máris mosolyra derült, a szíve majd kiugrott a helyéről.
- Szia Billie. - köszönt szinte suttogva és türelmetlenség járta át, hogy végre érinthesse, megcsókolja a fiút. Billie eloltotta a cigarettáját és boldogan mosolygott.
- Szia Mike.

Aztán pár másodpercig nem mondtak semmit. Mike-ot gyakran cserben hagyták a szavak, ha Billie-vel volt. Belefeledkezett a látványába és elkalandozott a fiú tanulmányozásába. Minden alkalommal talált benne valamit, amit csodálhatott, mert gyönyörű volt. Még sosem érzett így, ez ismeretlen volt neki. Valaki, aki mindig új csodálatot kelt benne. Végül észbe kapott és kinyitotta a kocsiját. Megvárta, míg Billie is beszállt és már indultak is. Az iskola épülete hamarosan már mögöttük volt, ahogy az egész környék is és rövidesen Mike autója már a jól ismert parkbéli helyen állt. Hatalmas, öreg fák zöldje, nyugalom vette őket körbe. Egymásra pillantásukat békés csend kísérte, csak az autórádió halk zenéje hallatszott.
- És hogy vagy, minden rendben? - érdeklődött halkan Mike, leplezve a zavarát, miközben hol Billie-re, hol az autója kormányára pillantott.
- Most, hogy veled lehetek, már minden rendben. - vágta rá Billie.
Mike azonnal elmosolyodott.
- Hát...nekem elég kínszenvedés volt a mai napom, rengeteg a munkám, de nem tudok kellően figyelni semmire sem. Mindig azt várom, mikor láthatlak, mikor tudhatlak ismét a karjaimban. Átkozott izgalom...- motyogta.
Átkozott, örökös, gyönyörű izgalom...
Felsóhajtott és lassan átkarolta Billie-t, szemeit le nem véve a fiú arcvonásairól.
- Veled lenni, a legjobb érzés a világon, Mike. Ha itt vagy mellettem, semmi sem látszik rossznak, akkor semmi sem fáj, legyen az egy vita anyával, az anyagi nehézségek, vagy egyáltalán a létezés...- Billie ábrándos tekintettel nézett Mike-ra és viszonozta az ölelést.
- Billie...- mondta ki örömmel a fiú nevét Mike, majd hagyta, hogy Billie közelebb húzódva hozzá, megcsókolja.
A fiú ajka forró volt, izgatottságtól fűtve tapadt Mike szájára. A közelsége kábult szédülésbe sodorta Mike-ot. A férfi úgy érezte, hogy csak erre vágyik. Billie-vel együtt messze lenni mindentől, ami bánt. Csak az ő ölelésében, csókjában elmerülni. A testét érezni, ami reszketett a simogatásaitól, a bőrét, amit Mike ujjai lassan és szeretetteljesen jártak be, a hajának puha selymességét a férfi tenyere alatt. Hallani a sóhajtásokat, amik egy kis idő után nyögdécselésekké változtak, az öv és a nadrág cipzárjának szemérmesen sejtelmes hangját, amint Mike egyre lejjebb húzta Billie-ről. Vérforraló volt, ahogy egymásra néztek, várva, mit tesz a másik. Kicsit tétován, de Mike már sejtette, mit kell csinálnia, az ösztönei segítették ezen a ködös, de szenvedélytől izzó úton. Nem húzta az időt, minél előbb akarta azt a semmihez sem hasonlatos tapasztalást. Az őrjítő csókokat, a mind jobban megjelenő rezdüléseket, a gyors reakciókat Billie testén, ahogy megérintette a legérzékenyebb pontokon. A nyögéseket, a ritmust, ami egyre gyorsabbá vált, ahogy a keze mozdult és ahogy Billie csípője. Teljesen egyszerre.
Nem lehetett ezt szavakba önteni. Mint ahogy a legfelfokozottabb pillanatot sem, amikor Billie, Mike nevét nyögte és ahogy megdermedt, majd forróságba borult minden.
Csupán néhány perc volt, de újabb felejthetetlen élményként, égett bele Mike elméjébe.
- Szeretlek. - mondta Mike és ajkát finoman végighúzta Billie verejtéktől nyirkos haján. Majd halántékán, arcán és ajkán. Sós izzadtság került a szájába és boldogság a szívébe.
- Én is szeretlek. - suttogott Billie és megcsókolta Mike-ot. Mike izgalma ettől még nagyobb, végtelenebb lett, szorosan ölelte át Billie-t, hallgatva vad zihálását, gyors szívverését és érezte a nedvességet vékony folyamként szivárogni az ujjainál.
- Te vagy minden boldogságom, Mike. - szólalt meg váratlanul Billie ragyogó szemekkel.
 A szavai nagyon jól estek Mike-nak. Mindig is fontos akart lenni valakinek az életében, hiszen számára ez jelentette a szeretetet, amit képes lett volna, bárhol, bármikor bizonyítani, de Missy nem mindig volt partner az érzelmi dolgokban, ő túl földön járó volt és számtalan más foglalkoztatta legalább annyira, mint a szeretet.
Akkor már percek vonultak át fölöttük. Határtalan csend volt, csak Billie még mindig gyors és Mike valamivel lassabb levegővételeit lehetett hallani. És a rádió zenélt, de a dallamok nem jutottak el Mike-hoz, aki gyengéden simogatta Billie hátát, a derekánál felhúzódott ruha mentén izzadtságtól vizes bőrét. Nem keresett és nem is tudott volna kifejezést arra, amit érzett a lelkével. Csak azt tudta, hogy minden más várhat, ő teljes egészével Billie-vel akart lenni, őt érezni, semmi másra nem gondolni. De ahogy Billie Joe kimondta ezeket a szép érzéseket, akaratlanul is a neje ugrott be neki.
- Meg sem érdemlem ezt. - jelentette ki Mike elpirulva.
- Miért mondod?- hökkent meg Billie.
- Azért, mert még mindig nős vagyok.- sóhajtott elégedetlenül és szomorúan Mike. Azt várta, hogy a fiú elhúzódik tőle, amiért felemlegeti a feleségét, de ehelyett Billie megértően bólintott.
 - A házasság komoly dolog. És egy sor bonyolult érzés is egyben.
- De nekem már nincsenek olyan érzelmeim! Az egész darabokra tört, akkor mikor Missy képes lett volna megölni a közös babánkat, akiről tudta, mennyire akartam. De én tovább szenvedtem, fuldokoltam a látszatházasságomban, egészen addig, amíg te el nem jöttél. Te voltál az, aki megmutatta, milyen az igazi szerelem és hogy amit annak vélek, már nem az. Ráadásul, Missy is kezdi sejteni, hogy nincs rendjén valami, reggel is kérdezősködött, szóval teljes a zűr-zavar. És én elhiszem, ha várnál valamit a részemről, ami igazolja, amit elmondtam...
- Nem várok semmit, Mike. - vágott Mike szavába Billie szelíden elmosolyodva.
- Én viszont szeretnék tovább lépni. Új lapokkal kezdeni. Fogni magamat és téged, majd nekivágni az ismeretlennek...- Mike arcán is feltűnt egy félszeg mosoly, ahogy a fejében lejátszódó gondolat képként jelent meg előtte. Csak Billie, meg ő és egy új élet. Nem mérlegelni, csak bátran menni, követve a szívét.
- Itt hagyni Oaklandot? - csodálkozott el Billie.
- Igen. Hozzád hasonlóan, én is születésemtől itt éltem és sok minden fűz a városhoz, de el tudnám képzelni, hogy valahol máshol folytatom. Neked mi a véleményed? Hajlandó lennél velem jönni? - nézett Mike Billie-re.
A fiú sápadt lett Mike hirtelen rázúduló tervektől.
- Persze!- felelte hitetlenkedéssel a szemeiben, de habozás nélkül és a férfin végigsöpört a megkönnyebbülés.
- Olyan jó, hogy ezt mondod...- ölelte át újra Billie-t és megcsókolta a homlokát. Karjai erősen fonódtak Billie köré. Szemei elmerültek a fiú igézően zöld tekintetében és szíve újra sebes ütemben kezdett verni. Boldog volt és mérhetetlenül hálás.
- Oda megyek, ahova te, Mike. - jelentette még ki Billie eltökélten. Ajkai súrolták Mike arcát és ajkát, míg kezei a férfi válláról a mellkasára kerültek, onnan pedig izgatott felfedező útra indultak. 

folyt.köv...