Egy üzenet várt a narkomán exkedvestől.
Megdörzsöltem a szemeimet, de nem, nem halluciáltam. Feloldotta a kb. másfél-egy éves tiltásomat (azóta sem jöttem rá amúgy, hogy miért tiltott) és írt nekem előző éjszaka.
Semmi extra, csak hogy ne haragudjak rá.
Először úgy voltam vele, hogy ír neki vissza a franc, kitérdekel. De végül- és ajj, miért vagyok ilyen?-csak írtam neki, hogy nem haragszom.
Erre vissza írt és váltottunk pár üzenetet.
Megírta, hogy az anyja milyen rossz egészségi állapotban van, fekvőbeteg, ő ápolja. Sosem kedveltem az anyját, ő meg egyenesen rühellt engem. Az első találkozásunkkor megmondta, hogy szétmar minket, mert más lány való szerinte a fiához. És így is lett. Na jó, narkomán exem ivása és felettébb káros gyógyszerszedési szokásai is hozzájárultak a kapcsolatunk végleges elromlásához.
Meg az a nem annyira elhanyagolható tény is, hogy míg én melóztam, ő a rockkocsmában felszedett egy fiatal csajt, viszonyt kezdett vele, majd egyik nap, míg én szintén a munkahelyemen voltam, fogta magát, kiürített az albérletünket és eltűnt...
Utána megkísérelt egy öngyilkosságot gyógyszerrel, én látogattam a kórházban, azt mondta, hogy a csaj nincs már meg. De ez nem volt igaz, párszor bementem hozzá, talán hittem, hogy újra együtt lehetünk, aztán egy nap egy szobatársával felhívatott és annyit üzent, hogy többet ne menjek, a másik lányt választja. Ez volt a kiábrándulás belőle, a bazinagy fekete pont az egész történetünk végére.
Visszakanyarodva a mához. Sokat megélt és látott narkomán execském egy jó ideje nem iszik, nem dohányzik, és állítása szerintm szakított addigi életstílusával.
Viszonylag kedélyesen elcsevegtünk, bár igyekeztem nem személyeskedni és nem a múltra terelni a szót. A nosztalgiázás nem sok jóra vezet, legalábbis ebben az esetben.
Kicsit nyomult, mondtam-vagyis írtam-neki hogy jó sok év eltelt, mióta utoljára összefutottunk és megöregedtem, meg sem ismerne. Mire ő írta, hogy ezer közül is és hogy nem is lenne baj, ha véletlenül találkoznánk...
Na, akkor éreztem, hogy ennyi elég is az exből. Elfoglaltságra hivatkozva szépen elbúcsúztam és kiléptem a beszélgetésből.
Örülök, hogy jobbra fordult az élete, hiszen tudom, hogy sokat volt már nagyon mélyen, elvonók, családtagok halála, az anyja is egy boszorkány, mit szépítsek, tök jó, hogy fel tudott állni. De engem már olyan szempontból nem foglalkoztat. Egy rohadék szemétláda volt amúgy, de nem haragszom már rá. Elmúlt a harag, a gyűlölet, a megbántottság irányába. Egészen egyszerűen nem érdekel. Oké, hogy 2 évente váltunk 10-15 sort, de nekem ennyi jó bőven elég belőle.
De azért persze meglepett, hogy feltűnt. Pár évente rájön amúgy...
A másik sztori, hogy az utcán egy kocsiból kipattant egy fiatal srác széles mosollyal, hogy megismerem e.
Imádom az ilyen kérdéseket, mert nem valami jó az arcmemóriám. És 10 ilyen kérdésből kb. 4-nél tudom, ki fia borja az illető.
Most sem tudtam. Halvány lila gőzöm sem volt, ki a gyerek előttem. Így a tőlem telhető legostobább, szemmeresztgetősebb nézésemmel ráztam a fejem, hogy nem tudom ki vagy bazmeg.
Mire a fiú, megkérdezte, jól emlékszik, hogy én voltam ugye általánosban H. barátnője.
Kicsoda???Lestem megint kérdőn, hogy mi van.
Na, segített mondta a vezetéknevet, de nekem még akkor sem esett le az egész. Oké, tudom, ki a csaj az általánosban, akivel jóban voltam. De akkor sem vágtam, a fickó kicsoda.
Rá is kérdeztem, hogy te is abba az osztályba jártál netalántán???
Aztán felvilágosított, hogy ő a csaj tesója.
Nem is tudtam, hogy annak a csajnak van tesója, de nem akartam tapló lenni, így makogtam, hogy ja igen, tényleg...
Jó, hogy benne ennyire megmaradt az emlékem. Gyanítom, azért mert annyira ronda voltam, súlyfelesleg, sztk keretes piros (!!) szemüveg, iszonyat ruhák és hajkatasztrófák, plusz egy csomóan szívattak, lehet innen emlékszik rám, vagy nem tudom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése