STILL BREATHING (Mike/Billie Joe) pt. 14.

Milyen szeszélyes a nyár, a héten már vagy kétszer rommá áztam, hétfőn nagyon-nagyon. Láttam A rosszak jobbak c. filmet és tök jó volt.
És láttam pár pávaifjút ilyen nagymamis (virágos, és vagy gyümölcsös) ingben. Ez mióta lett divat? Komolyan, a nagyi meg nem tud mit felvenni a hétvégi bingó party-ra! Azért ez már *-*
A pasim látta tegnap Sz.-t, itt ment el (vagyis pasim szerint gurult, mert  olyan kövér, na de neki mindenki az)a ház előtt. Na bumm, nem kavar fel, már azt hiszem, elengedtem őt a baráti körömből. És itt az új fejezet, ami végül is a régi-mert hogy vissza tudtam hozni-meg a már megírt új keveréke. Ez is csak velem történhet meg, hogy miután ismét megírtam a részt, előkerül a régi :D

Stay the night:
Say, you'll stay the night
Because we're running out of time
So stay the night
I don't wanna say goodbye
Mike az órára pillantott és elszorult a szíve, gyomrába ideges fájdalom költözött. Felpattant a kanapéról, ahol eddig gondolataiba révedve ült. A konyhába ment és igyekezett eltűntetni a Missy utazása előtt ott felejtett holmikat, a mosogatóba helyezett kávéscsészét, az asztalon heverő hajcsavarókat, illatszereket, a székre hanyagul ledobott ruhákat. Már péntek délután óta ott voltak, de Mike-nak eddig nem volt kedve rendet rakni.  Folyton arra gondolt, mikor a szertárban, egymás lélegzését és talán gondolatait is jól hallva, csak csókolták egymást Billie-vel. Aztán Mike megadta a fiúnak a lakcímét, majd különváltak, hiszen a fiúnak menni kellett dolgozni. Mike sokáig nézett utána, hevesen kalapáló szívvel. Bámulta, ahogy Billie alakja eltűnt az iskola udvarán és szentül hitte, hogy elindított valami újat. Hogy most már végérvényesen belekezdett egy olyan dologba, amiből nincs visszaút. De nem is akarta, hogy legyen, már nem fordult volna vissza. Minden olyan jó volt azokban a percekben. Billie Joe ajkát érezni, az ölelésében elsodródni a valóságtól egészen távol.
A péntek talán pont ezért is, de nagyon lassan telt, több osztályban is dolgozatot kellet íratnia és az ehhez szükséges felkészülés elvette Mike idejét. Ráadásul, csak futólag látta Billie-t, csak összevillant a tekintetük, mert az iskolaigazgató tanári értekezletet hívott össze és nem tudtak beszélni. Aztán már nem is találkoztak, hiszen Billie ismét a gyárba ment. Mike számára nem maradt hát más, mint várni a szombatot. Az éjszaka nehezen, vánszorogva vonult el Mike felett. Késő estig a tv-t nézte, aztán lefeküdt, de alig aludt, inkább csak forgolódott, fantáziája szárnyalt és kínozták a kérdések. Egyelőre nehezen tudott bármit is elképzelni. Vajon mi fog történni, ha Billie itt lesz vele? Majd ülnek egymással szemben a nappaliban? Kínos lesz, vagy érteni fogják egymást szavak nélkül? Billie itt tölti az éjszakát is? Meddig mennek el, vagy egyáltalán történik e valami köztük? Mike nem akart rámenős lenni, igazából nem is nagyon tudott volna, mert alapvetően soha nem volt az. Mikor megismerkedtek, Missy és ő heteken keresztül csak egymás kezét fogták és csókolóztak, mielőtt valami komolyabbra is sor került volna. És ez a helyzet is hasonló, hiszen először lesznek ilyen körülmények között Billie-vel. Mike persze nagyon szerette volna, ha megismétlődik az, ami legutóbb a kocsijában történt, vagy valami más. Vágyott a lelki és a fizikai közeledésre is, de a többi már Billie Joe-n és a szituáción múlt.
A férfi nagyjából rendet rakott, elpakolta a szerteszét hagyott holmikat, majd a szekrényből egy üveg bort és üdítőt vett elő. Sajnos a hűtő elég üres volt és Mike kezdte szégyellni magát, hogy nem készült fel jobban, de egy kicsit bénultan érezte magát a rá váró este miatt. Félt, jó és rossz értelemben egyaránt, hiszen ilyet még nem csinált. Missyn kívül még soha senkit nem várt ebbe a házba, ilyen türelmetlenül és izgatottan, ábrándozva a csókokon, érintéseken. Hiszen még sohasem csalta meg a feleségét. A lelkiismerete újból feléledt és szomorúsággal töltötte el Mike-ot, aljasnak érezte magát, amiket úgy igyekezett feledni, hogy gyorsan a fiókba rakta az őt és Missyt ábrázoló közös képeket. Majd valami ösztöntől vezérelve tiszta ágyneműt húzott és kihajtotta a kanapét, ami így kényelmes, nagy ággyá alakult. A hálószoba ajtaját pedig bezárta. Aztán csak ült, egy pohár bor mellett, ami segített leküzdeni az izgatottságát és idegességét. Néha-néha az ablak felé tekintgetett, és amikor fél óra múlva realizálta, hogy Billie közeledik a ház felé, úgy érezte magát, mintha egy filmben lenne, mintha ez nem vele történne. Amint meghallotta a kopogást, gyorsan felállt a fotelből, lerakta az italt és az ajtó felé igyekezett, a fejében gondolatok tömkelege száguldozott, rázta a hideg és izzadt a tenyere, a gyomorfájdalma is sokszorozódott. De mindezeket meghazudtolva, teljesen higgadtnak tűnve nyitott ajtót a fiúnak.
- Szia Billie. – köszönt és ebben a pillanatban a lazasága köddé vált. Amint meglátta Billie-t, a késő délutáni fényekben, olyan közel hozzá, újból szorongani kezdett.  Nem tudott mit kezdeni magával, az arca máris vörös színben játszott, de az megnyugtatta, hogy Billie szintén ugyanígy elpirult.
- Jó estét… illetve szia, Mike. – viszonozta esetlenül a köszönést és egy pár másodpercig csak néztek egymásra. Billie Joe zsebre dugott kézzel és kissé tanácstalanul, Mike pedig már-már kétségbeesetten. Mindkettejükön a feszültség volt érezhető. Mike végül észbe kapott és sarkig tárta az ajtót.
- Fáradj be és érezd otthon magad. – mondta, ahogy beengedte a fiút.
Billie óvatosan lépett be és hagyta, hogy Mike menjen előre.
- El sem hiszem, hogy itt vagy. – mosolyodott el Mike hitetlenkedve. Billie visszamosolygott, aztán ámulva pillantott végig a ház berendezési tárgyain, a képeken, a vázákon, az asztalon lévő terítőn.
- Gyönyörű a házad. – jegyezte meg és nehezen vette le a szemeit a bútorokról, és a mindenféle-Mike szerint már giccses-díszekről, amikkel a férfi neje ékesítette a házat.
Amint a nappaliba értek, Mike az egyik fotelre mutatott.
- Kérlek, foglalj helyet.
- Köszönöm. – biccentett Billie és bizonytalanul leült, de továbbra is elvarázsolva bámulta a szobát. A nyilvánvaló csodálat, némi fájdalmat ébresztett Mike-ban. Neki fel sem tűnt, hogy így él, hogy egy viszonylag szép és rendezett házban töltheti a napjait, de Billie-nek, aki egy nehéz sorsú és nagycsaládban nőtt fel, félárván, ez nem adatott meg sosem.
- Igazából ez nem az én házam, hanem bérlem. Tudod, Missy a nejem nem akar Oaklandban saját ingatlant vásárolni. Szerinte ez a város nem tart sehova.- Mike amilyen hirtelen elkezdett beszélni, úgy el is hallgatott. Menteni akarta a helyzetet, hogy Billie ne érezze kellemetlenül magát a ház miatt, erre felhozta a feleségét.
- És hány éve vagytok házasok? – kérdezte Billie váratlanul. Mike érezte a vért az arcából kiszállni. Ambivalensnek tartotta, hogy az első, itt együtt töltött perceikben Missyről kell beszélnie.
- Rengeteg, már nem is számolom. Igazából a középiskola óta egy pár vagyunk. Jóban, rosszban. Bár mostanság főleg a rossz dominál. - felelt nem túl lelkesen. Ekkor vette észre, hogy figyelmetlen volt, az egyik Missyvel közös képet nem rakta el és hogy a fiú egyenesen azt nézi, miközben láthatóan gondolkodik valamin. Zöld szemei fel-alá jártak a színes, nagyméretű fotón, amin Mike még gondtalanul mosolyogva ölelte át felesége vállát.
- Nagyon csinos a feleséged és nagyon boldognak látszotok. – jegyezte meg Billie, mire Mike-ban keserűség csapott fel. Az a kép nem a mostani helyzetet festette le.
- Annak idején annyi tervem volt, közös élet, egy helyes kis ház, ami csak a miénk. És egy baba, egy kisfiú, vagy kislány, nekem mindegy lett volna. És úgy látszott, ez az álmom teljesül is. - sóhajtott fel Mike és eddigi sápadtsága, ha lehet még nagyobbá vált. Ez volt az a téma, ami elől mindig is igyekezett kitérni, mióta Missy hirtelen terhes lett, majd elvetélt. Azok a sötét és rossz gondolatok, a Missy fejében megfordult abortusz, az átveszekedett éjjelek, az elfojtott indulatoktól nehéz nappalok, a válás, amit Mike fontolgatott, még most is a nyomában jártak, vegyülve egy álomképpel, arról a gyermekről, aki végül nem született meg.
Mike legalább két perce szobrozott szótlanul, szintén a képet nézve, gondolataiból Billie zökkentette ki.
- Bocsáss meg, amiért kérdezősködtem. – mentegetőzött, de Mike tudta, nem a fiú az oka a zaklatottságának.
- Mikor kiderült, hogy babát vár, Missy hallani sem akart róla, számára jelenleg a munkája a legfontosabb, így rögtön el akarta vetetni. Én viszont nem, nekem mindennél fontosabb a család, hiszen nekem, klasszikus értelembe véve nem volt. Apa szerettem volna lenni. A biztos támasza és egyben a legjobb barátja valakinek, aki tovább visz egy részt belőlem. A nézeteltérés feszültséget hozott közénk, sok vitát, meg akartam őt győzni, a legjobb, ami történhet velünk, hogy gyerekünk születik. De Missy ezt egyáltalán nem így vélte és kitartott az elhatározása mellett. Akkor azt gondoltam, nem bírok tovább majd vele élni és a házasságunk rá fog menni, ha az abortusz mellett dönt. Aztán Missy elvetélt, és én nem tértem magamhoz, az orvos vigasztalt, hogy még korai terhesség volt és hogy lesznek még gyerekeink, ne aggódjak. De fel sem fogtam a szavait, annyira magam alatt voltam. Missy persze azt mondta, ennek így kellett lennie, és hogy semmilyen körülmények között nem vállalta volna most az anyaságot. Csak néztem rá, és azt kérdeztem magamban, ez a nő a feleségem? Idegennek, visszatetszőnek láttam. És hidegszívűnek. És ezek az érzéseim nem múltak el nyomtalanul. Az a fotó már csak a múlt, Billie. Már régen nem olyan semmi sem.
Billie szája tátva maradt a hirtelen rázúduló történettől, arcán együttérzés látszott, Mike nem akarta mutatni a felkavarodottságát, és nem is akart már erről beszélni. Nem várta meg, míg a fiú bármit is szól, inkább a konyhába ment és tiszta poharat hozott, amibe gyorsan bort töltött és megkínálta vele Billie-t. A másik pohárba magának töltött még italt, és ahogy leült, szaporán kortyolni kezdte.
- Nem is tudom, mit mondjak. Annyira sajnálom, és azt kívánom, bárcsak ismertelek volna régebben. Úgy értem, nem csak, mint tanárt. - szólalt meg percek múltán Billie zavartan.
Mike bólintott.
- Igen, az jó lett volna. Beszélni erről valakivel, aki megérti.
- Biztos egyedül érezted magad. – tette hozzá Billie.
Mike arca elsötétült.
- Nem is sejted, mennyire. – és újabb kortyot ivott a borból.
- Most már mindig itt leszek neked Mike, ha akarod. Nekem bármit elmondhatsz, nem szeretném, hogy ha elhagyatottságot éreznél, mert én mindig meghallgatlak. – bizonygatta Billie és Mike ezt boldog mosollyal fogadta. Annyira jó volt ezt hallania, mintha a legtitkosabb és leghőbb vágya vált volna valóra. Valaki, aki elfogadja, és mellette áll. 

- Ahogyan rám is számíthatsz Billie. Én nem csak a tanárod vagyok, sőt igazából, ez a tanár-diák dolog már lényegtelen. Már több vagyok, és még több szeretnék lenni! – vallotta be félénken.
- Számomra már réges-régen több vagy. Azóta, hogy először megpillantottalak. – vágta rá Billie és ettől Mike-ot melegség csapta meg. Hirtelen meg sem tudott szólalni, Billie Joe minden egyes szava tűzként égette belül.
- És neked van barátnőd? – bukott ki belőle a triviális kérdés percek múltával és elcsodálkozott, hogy erről szorosabb ismeretségük alatt még sohasem érdeklődött. Persze gondolt rá és foglalkoztatta erősen, de egyrészt félt a választól, másrészt, merte remélni, hogy Billie életében nincs komoly kapcsolat. A fiú szeme elkerekedett és látható meglepődés látszott az arcán. Mike aggódni kezdett, ahogy a másodpercek csendben teltek, és nem jött felelet.
- Ezt nem kellett volna, ugye? – sóhajtott fel, mert úgy vélte, beletenyerelt valami fájóba. De Billie megrázta a fejét.
- Én valahogy sosem értettem a nőkhöz. Nem is álltam túl jól velük. Nincs pénzem és nem vagyok jóképű, vagy szórakoztató.- magyarázta halkan.
- A pénz nem minden! És ne mondj ilyet, hogy nem vagy jóképű, mert nagyon is az vagy és veled minden perc, amit tölthetek nagyszerű! Ne legyél kishitű, kérlek! – szólt közbe gyorsan Mike.
- Most te vagy elfogult, Mike. – csóválta a fejét Billie.
- Csak látom, amit látok és érzem, amit érzek. – javította ki Mike komoly képpel.
Billie hitetlenkedő, de hálás mosollyal nyugtázta ezt, aztán folytatta.
- A lány neve Amanda volt. Egészen kiskorunk óta ismertük egymást, az ő apja és az enyém, régi barátok voltak. Aztán mikor apa meghalt, Amanda eljött a temetésre. Onnantól kezdve gyakrabban találkoztunk, először, mint barátok, aztán valahogy kialakult egy kapcsolat. De ég és föld voltunk, ő a jó tanuló, aki vinni akarta valamire, míg én ott hagytam a középiskolát és hol itt-hol ott dolgoztam. Ő nem tett semmi rosszat, de én párszor megszegtem a törvényt. Ő nem élt káros dolgokkal, míg nekem ott volt az alkohol, a cigaretta, sőt néha más is. Máig nem értem, mi tartott össze minket, az alatt a rövid idő alatt, míg együtt voltunk, de mindennap rácsodálkoztam és éreztem, nem tudom őt sokáig magam mellett tudni, hiszen én nem vagyok az az ember, akit lehet szeretni. Legalábbis anya mindig ezt vágta a fejemhez és el is hittem. Aztán Amanda a jó tanulmányai miatt ösztöndíjat kapott az ország másik végébe és persze egy percet sem gondolkodott. Ki akart törni Oakland egyhangúságából, a szegénységből, többet akart annál, mint ami körülötte van. Én nem akartam elveszíteni, ezért azt gondoltam, hogy vele tartok, bérelünk egy lakást, keresek állást, ő pedig nyugodtan tanulhat. Úgy véltem, ez talán nekem is megoldás a változásra, mert amiben éltem, egyértelműen lehúzott a mélybe. De Amanda nem így tervezte, az elutazása előtti este meglátogatott és közölte, hogy szó sem lehet arról, hogy együtt megyünk. Sőt, olyan sincs, hogy együtt, és soha nem is volt, mert nem szeretett, csak azért volt velem, mert sajnált és a szülei mondták, hogy úgymond „foglalkozzon egy kicsit velem”, de ennyi és ne gondoljam túl. Csak egy tragikus időszak voltam az életében, amit nagyon gyorsan el akar felejteni és új életet akar kezdeni nélkülem. Szóhoz jutni sem engedett, elmondta, amit akart és már ott sem volt. Másnap pedig elutazott és én azóta sem láttam őt, vagy hallottam felőle. – Billie a pohár bor után nyúlt és ivott belőle, Mike pedig teljesen lesokkolódott.
- Te jó ég, milyen kegyetlen volt ez a lány. – suttogta és így ismeretlenül is dühöt érzett Amanda iránt.
- Már nem hibáztatom érte, Mike. De akkor, tizenéves fejjel, rettenetesen megviselt, teljesen összeomlottam, minden nap sírtam és részegre ittam magam. Belül hatalmas dühöt éreztem és nem láttam értelmet semmiben. Azt fontolgattam, hogy nem csinálom tovább. Összeszedem a pénzt, elmegyek New Yorkba Amandához és végzek vele, aztán magammal. Később inkább csak az öngyilkosság járt a fejemben. Tudom, hogy rettenetes, de hosszú hetekig foglalkoztatott ez a dolog, nem akartam belenyugodni. Aztán alább hagyott, később megszűnt a fájdalom, amit vele kapcsolatosan éreztem, már nem járt rajta annyit az eszem. És az élet ment tovább…
Billie elhallgatott és a csend időt adott mindkettőjüknek gondolataikba mélyedni. A fiú története alaposan szíven ütötte Mike-ot.
- Amanda nem tudja, mit veszített. – suttogta megrendülten.
- Egy idiótát, aki csak időpazarlás. – vágta rá Billie és Mike érezte, mennyire kevésnek tartja magát. És ez fájt a férfinak. Nem tudta, hogy bizonyítsa be, Billie Joe-nak az ellenkezőjét, hogy mennyire értékes, mennyire nem hétköznapi. Olyan, mint egy különös kincs.
- Nem igaz! Amanda nem vette a fáradtságot, hogy megismerjen. Nem is érdemelte meg a szeretetedet, nem érdemelt meg téged. És édesanyádnak sem volt igaza, mikor azt mondta, hogy nem lehet téged szeretni. Mert nagyon is lehet! – jelentette ki Mike végül dacosan, sok perces hallgatás után. Billie olvasott a ki nem ejtett szavakból, és látszott rajta, nem tudja, mit tegyen, vagy mondjon. Zavartnak látszott, de Mike szelíden elmosolyodva kereste Billie szemeit, a pillantását, hogy a fiú láthassa, mennyire komolyan gondolta, amit kimondott.
Gondolatok cikáztak át az agyán, felismerések, ahogy egyre jobban elmélyült Billie tekintetének tanulmányozásában. Hiszen annyi minden volt abban a zöld szempárban! Bizonytalanság, félelmek. De ott volt a remény is. És a csillogó varázs, ami elragadta és kiszakította a férfit onnan, ahol nem akart lenni. Mert Billie Joe által eljuthatott egy biztos pontra, ahova mindig is tartozni akart.
folytatása következik...