STILL BREATHING (Mike/Billie Joe) pt. 02.

A net szerint ma van a nyár első napja. Akkor eddig mi volt? Ma amúgy is szakadt az eső reggel, jó kis nyár első napja ez :S
A pasim tegnap megint orbitális gyökérkefe volt, reggel mintha meg mi sem történt volna, nem bírok rajta kiigazodni, de már nem is akarok, csak kurvára unom, hogy engem használ úgymond boxzsáknak és rajtam vezeti le a feszültséget.
Ja, meg abból is elegem van, hogy egyesek bankautomatának néznek, egyszer adtam egy csajnak pénzt kölcsön, azóta sem adta meg, de volna pofája újra kérni. Hogy nincs pénze megvenni a gyógyszereit *-* Múltkor is valami ilyesmire kért, akkor adtam, most nem. Oké, hezitáltam, de a jó égbe, nekem adna ő fordított esetben, vagy bárki más? Kötve hiszem. Eszembe jutott az a Spongyabob rész, mikor Spongyabob nem tud nemet mondani és mindenki kihasználja, aztán beszerez egy "durva oldalt"...Hát most én is magamra húztam egy ilyet és megmondtam, hogy nincs. Jó pár embernek adtam kölcsön, jó ha kettő vissza adta, szóval kezdtem besokallni :S A csaj meg múltkor úgyis azt híresztelte, hogy gazdag az új barátja, hát akkor meg ott a megoldás, kérjen tőle, nekem meg van egy durva oldalam :P
Meg van új rész is a sztoriban, majd valamikor jön a harmadik is, mondjuk még most kezdtem bele, de itt lesz valamikor (nem mintha bárki is olvasná, de reményhal meg társai).

PAPER LANTERNS:
So when are all my problems going to end?
I'm understanding now that
We are only friends
To this day I'm asking why
I still think about you
Az osztályteremben csend uralkodott. Mindenki a táblára írt feladatokon dolgozott, csak a tollak sercegése, a papírok suhogása hallatszódott. Mike szerette ezt a “zajt”, olyankor úgy érezte, valamit mégis jól csinál. A diákok, akik inkább mondhatók felnőtteknek, szorgalmasan írnak és bár nem tudják, de minden betűvel közelebb viszik magukat az érettségihez. Elégedetten szemlélte pillái alól a képet, egészen addig, míg pillantása meg nem érkezett az utolsó padhoz, ahol Billie ült elcsüggedve. Ő volt az egyetlen, aki nem írt, csak meredt a papírja irányába, ujjai között a ceruzával. Aztán észrevette, hogy Mike figyeli és szemmel láthatóan zavarba jött, sápadt arcán pirosság vonult át, ahogy felvette a kérdő szemkontaktust. Mike szintén elpirult és érezte, hogy kiszárad a torka. Forróság szaladt végig rajta. Magára erőltetett egy szenvtelen arckifejezést és nagy nehezen elfordította fejét a hátsó padban ülő fiútól. Fogta az előtte lévő, nemrég leadott dolgozatokat és elkezdte átnézegetni mindet. Igazából nem figyelt, csak végigfutott minden egyes papíron, mígnem kezébe akadt a Billie Joe által készített munka. Ahogy elolvasta a papír tetejére kanyarított kusza betűket, az előbbi sötét pirosság visszaköltözött az arcába. Sóhajtott egyet, majd olvasni kezdte a kérdésre leírt válaszokat. Ahogy szemei lejjebb vándoroltak a fehér papíron, úgy szakadt ki belőle egy halk, felháborodott hang. A lap ugyanis szinte teljesen érintetlen volt. A dolgozat legalján pedig mindössze ennyi állt: sajnálom.

Elégedetlen megdöbbenés áramlott a férfi testében, betöltve minden porcikáját. Alig észrevehetően megcsóválta a fejét és akkor úgy érezte, mégsem csinálja olyan jól a dolgokat, mint pár perccel ezelőtt hitte. Gondolataiból az óra végét jelző csengő riasztotta fel, ő pedig úgy érezte, mintha időtlen idők óta bámulná azt a majdnem üres papírt. A csendet felváltotta a morajlás, amint a tanulók a könyveket pakolták el és készültek távozni. Mike felpattant a székéből.
- Holnapra fejezzétek be a szorgalmi feladatokat, aki hibátlanul oldja meg mindet, jó jegyre számíthat ! – kiabálta túl a hangzavart és szemével kísérte az asztal előtt elhaladó diákokat. Látta, hogy Billie is kifelé indul, néha-néha visszapillantva. Mike tanácstalan volt, de amikor sokadjára találkozott a tekintetük, hirtelen ötlettől vezérelve, utána szólt.
- Billie, egy percre állj meg, kérlek!
A fiú rögtön megtorpant és kérdőn nézett rá. Kezei között a gyűrött füzeteit és pár tankönyvet szorongatott.
- Visszajönnél egy kicsit? – tárta ki előtte a tanterem ajtaját Mike és borús arccal nézte végig, ahogy Billie vissza sétál és lecövekel az egyik pad előtt.
Mike behajtotta maga mögött az osztály terem ajtaját, majd előkereste Billie dolgozatát és a fiú kezébe nyomta.
- Van valami mondanivalód erről? – érdeklődött higgadtan.
Billie többször átfutott a megoldatlan kérdéssoron.
- Sajnálom…- nyögte ki és lehajtotta a fejét.
- Igen, ezt leírtad a dolgozat aljára. De van erre valami bővebb magyarázat ? Azt beszéltük meg, átveszed az eddig tanultakat és jól megírod a tesztet. És most beadsz egy üres lapot...
- Sajnálom…- ismételte meg Billie és vissza adta a tanárnak a dolgozatot.
- Ez minden, amit mondani tudsz? – kerekedett el Mike szeme és Billie erre is csak halványan bólogatott, mire a férfi kicsit mérgesen felsóhajtott.
- Nézd, talán legokosabb lenne, ha átgondolnád, mennyire akarod az iskolát. Így nincs értelme, nem jársz be, ha meg mégis, egyáltalán nem érzékelem a javulást. Sőt, a szándékot sem…- Mike nem szeretett szigorú lenni és sosem szerette máshoz vágni érzéketlenül a szavakat. Mindig is bízott az esélyekben, mindenkinek megadta, többször is, de jelenleg nem látott maga előtt mást, csak Billie Joe keserves kudarcát. Ami kicsit az ő sikertelensége is volt.
- Én szeretnék iskolába járni tanár úr. – törte meg a hallgatást Billie leverten.
- Ennek ellenére nem vagy itt, mikor kell, és a teszted sem árulkodik a változtatás szándékáról. – jegyezte meg Mike.
- Szeretnék jobb jegyeket, de a dolgok néha annyira össze kavarodnak, minden egyszerre történik, és nyakig ömlik rám. Anya tegnap éjszaka rosszul lett és be kellett vinni a kórházba. Sikerült találni egy szomszédot, aki segített, de hajnal volt, mire haza érkeztem. Akkor meg már indulnom kellett dolgozni, aztán délután jöttem ide. Sajnos nem volt időm átnézni a feladatokat. Csalódást okoztam tanár úr. Én tudom…- a fiú tehetetlenül álldogált egyik lábáról a másikra. Olyan fáradtnak látszott. És elkeseredettnek. Szemei alatt fekete karikák éktelenkedtek, arca halovány színű volt. A ruhái gyűröttek, a haja kócos. Mike látta, viaskodik az érzéseivel, amik lassan maguk alá temetik.
- És hogy van most az édesanyád ? – kérdezte egy kis hallgatást követően.
Billie szomorúan, könnyekkel a szemében vont vállat.
- Kicsit jobban, a kezelőorvosa szerint. – aztán elnézett a tanár válla felett, a terem egy másik pontjára.
Mike ismerte azt az érzést, ami a fiúban lehetett akkor. Mert ő is átélte a félelemmel telt reménykedést, a csatákat, amiket a szeretteivel együtt vívott meg. És velük együtt maradt alul a háborúban, hiszen nagyszüleit, két számára olyan sokat jelentő embert, elvesztett végül. Emlékezett, hogy utált mindenkit, akinek egészséges rokonai voltak. A gyász teljesen elnyomta, semmire sem tudott figyelni, lelkileg az összeomlás szélére került. Missy a maga módján vigasztalta, de Mike úgy érezte, nem érti meg teljesen. Nem akart gyengének tűnni, csak titokban sírt, szégyellte a könnyeit, miközben mindenkinél magányosabbnak gondolta magát.
- Akarsz róla beszélgetni ?- jutott eszébe hirtelen a kósza felajánlás. Aztán csak várta, mit mond erre Billie. Nem akarta rá erőszakolni magát, de neki annak idején sokat jelentett volna, ha a körülötte lévők jobban mellette állnak.
- Vagy bármiről…- tett még hozzá bátortalanul és Billie mellé sétált. De a fiú percekig nem mondott egy árva szót sem, csak állt a teremben lesütött szemekkel, nyilvánvalóan kínlódva a gondolatai és helyzete által.
- Meglátod, minden rendben lesz. – jelentette ki ekkor Mike, bár egyáltalán nem tudott semmit sem Billie anyjának állapotáról, de mindenképpen lelket akart önteni a fiúba, eltüntetni az arcáról azt az ideges fájdalmat, ami az ő szívét is összefacsarta és a saját nehéz veszteségére emlékeztette vissza.
- Csak higgy benne. – és egyik kezét Billie vállára csúsztatta.
- Köszönöm…- Billie felnézett ekkor a padló irányából. Még mindig könnyesen ragyogtak a szemei, de átsuhant rajta a hála és némi bizakodás is. Mike tenyere lassan simított végig a fiú pulóverénél, le a hátáig, aztán maga sem tudta miért, de hirtelen a karjaiba zárta. Nem nagyon, az ölelése gyengéd volt, könnyű lett volna kibontakozni belőle, de Billie mégsem tette. Sőt, azonnal vissza ölelt ő is, amitől Mike megilletődött, de nem tiltakozott. A tankönyvek halk puffanással estek a tanterem padlójára, de ez olyan másodlagos volt akkor. A tanárt forróság vette körül, Billie testének lázas melegsége, hallotta ahogy visszafojtja a sírását és könnyei kis, nedves köröket hagynak  a ruháján. Mike fejében annyi minden kavargott, a szíve a torkáig ugrott és a zavar egyértelmű jelei mutatkoztak rajta, de ő kezdeményezte az ölelést, ami ha nem is volt a leghelyesebb, itt az iskola egyik tantermében, de őszinte volt. Mike hallgatott, karjaiban a fiúval, akin látta, hogy valószínűleg régóta nem ölelte, simogatta meg senki. És akiről azt gondolta, pokolian kíméletlen az élete.Folyt. köv.