A szerdai jókedvem már a múlté, sőt csütörtökön az egész hangulatom átment ilyen "leülök egy sarokba és sírok" érzésbe. Nem tudom pontosan mitől. Vagyis de, egy kicsit. Az ápolás most nem megy úgy, ahogy kellene. A rokonunk már jobban van, éppen annyira, hogy kötekedni tudjon és úgy látszik, én vagyok jelenleg érzékenyebb, mert minden szart magamra veszek. Tudom, nem kellene...
És a fogam is fáj olykor, de ez már a mindennapjaim része sajnos (amíg meg nem unom és ki nem húzatom, mert tényleg unom már).
J. pénteken felhívott, hogy kísérjem el nőgyógyra. Csodálkoztam, mert mióta megtudtam róla ezt-azt, vagyis hogy miket gondol rólam a hátam mögött, nem nagyon kerestem a társaságát. Beszéltünk néha, de inkább fb-n írtunk egymásnak pár sort.
Persze elmentem vele, miért ne? Éppen ráértem.
A kórházban sokan voltak, várakozni kellett. Mellettem ült egy páros, abortuszra készültek. Nem tudtam eldönteni, a srác, vagy a csaj a büdösebb. A fickó szerintem elég régen válthatott mondjuk alsó gatyát, idén még nem biztos. Durva volt, az tuti.
Nem tudom, ki hogy van vele, de én ha dokihoz készülök hajat mosok, fürdök, szőrtelenítek és tiszta cuccokat veszek fel. Nem így a csajszi, aki full szőrös láb, retkes zokni, zsíros haj kombinációval készült a műtétre (a műtősök majd biztos értékelték ehh). De ha ez nem lett volna még elég gáz, ott viháncoltak, a pasi a csajt fogdosta, csókolgatta és ha jól hallottam, azt mondta a nőnek, hogy kérdezzen rá az orvosnál, mikor lehet legközelebb szexelni....
PFFFF...De most komolyan?! Nemááár...
Nem vagyok abortuszpárti, de ezek jobb, ha nem is szaporodnak...
J. babájával amúgy minden rendben van szerencsére :) Hamarosan kiderül a neme is, én fiúra tippelek. Vizsgálat után kicsit dumáltunk, de csak úgy könnyedén, mint két ismerős, aztán egy darabig elvitt a kocsiján és én is mentem a dolgomra.
És már itt a hétvége, de semmi program nincs kilátásba a házimunkán (mosás, főzés etc.) és az ápoláson kívül. Nem valami pörgős program ez mostanság.
Húha! :o Az ilyenek tényleg ne szaporodjanak... :/
VálaszTörlés