Tudod mit utálok?
A sznobokat, a pénzeseket, akik megjátsszák magukat és mindenkiről - aki nem olyan mint ő - lesújtó véleménnyel vannak.
Ma egy ismerősöm kérésére elmentem egy helyre, ahova nagyon nem volt kedvem. De mivel megígértem, nem akartam cserbenhagyni (pedig vasárnap lévén jobb programot is el tudtam volna képzelni mint ezt). Egy olyan helyre mentünk ami baromira nem az én világom. Én jobb szeretem az egyszerű, flanc mentes helyeket, ahol elvegyülhetek. Ahova nem kell kiöltözni és ahonnan nem néznek ki mert olyan ruha van rajtam amilyen.
Hát ez a hely ennek éppen az ellenkezője volt, tele hülye sznob picsákkal, akik a pillantásukkal tudatták hogy nem vagyok oda való. Szívesen elrohantam volna onnan.
Idegesítő és torokszorító két órát basztam el az életemből. Azóta is szarul érzem magam. De ideje megnyugodnom.
Én sosem leszek ilyen. Ilyen felszínes és nagyképű, akinek csak a külsőségek számítanak. A drága ruhák, ékszerek. Minden héten fodrászat, manikűr (bele is őrülnék).
Én egyszerű vagyok, a szó legszorosabb értelmében. Szeretek eltűnni, bele olvadni a tömegbe és az embereket nem aszerint ítélem meg, milyen vastag a pénztárcája vagy hány ft értékű rajta a ruha.
Szeretnék is ilyen maradni. A saját egyszerű világomban elmerülve élni a hétköznapok néha könnyű, néha kurva nehéz próbatételeit.
Nekem ezek a helyek ahol most is voltak olyan idegenek és mindig is azok maradnak. Nem is bánom.
És a végére egy kis nyugtató zene.
Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én szeretem a szájharmónika hangját.
Jó, jó a skót dudát is szeretem, de olyan itt nincs.
És van új rész a másik blogomba, ha érdekel valakit...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése