Mr. Őstulok, Mr. Barbárállat, anyagi koppanások, sötét emlékképek

Frankón elegem van a felső szomszédomból!
Amíg egyetemre vagy hova járt, és heti pár napot volt itt, még el is viseltem, de mióta végzett, vagy ott hagyta, vagy passz, de állandóan a lakásban van, az agyamra mászik.
Folyamat ajtót csapdos izomból, mindegy, hogy reggel 6 óra, vagy este 11 van. Fel-alá trappol nagyon hangosan, ha nem ezeket csinálja, fúr, flexel, kloffol, vagy földre ejt-dob???- valami nehéz tárgyat, lehetőleg késő esti órákban.
Hozzáteszem, nem vagyok egy zajokra háklis típus, lakott már felettem kutyás, kisgyerekes, sűrűn bulizós, sosem zavart különösebben, de ezt a fószert nehéz feszültség nélkül kezelni, mert látszólag tesz arra, hogy emberek veszik körül, valamint hogy létezik egy házirend nevű intézmény, amit illene betartani.
A legjobb most vasárnap volt, amikor is hajnali 05:30-kor kezdett valamit falhoz baszkodni ütemesen sokáig, majd bútorokat tologatott, aztán ajtót csapkodott és újra kezdte, majd újra, egészen reggel 7-ig.
Nem tudom, mit képzel magáról, az anyja inkább egy farmot vett volna neki az Isten háta mögött, ott kedvére őrjönghet és csattoghat éjjel-nappal.
Amúgy is egy gyökér (most attól tekintsünk el, hogy hasonlít egy videojáték szereplőhöz-helloooo, it's meee Marioooo), a rollerét a folyosó közepén hagyja, el sem lehet férni tőle, meg sosem köszön, sőt múltkor a bejárati kapu előtt cigizett és látta, hogy két szatyorral billegek a kapu felé, erre fél méterre előttem becsukja a kaput pffff...
A szomszédék kocsiját a múlt éjjel feltörték és valamit el is loptak belőle, tőlünk érdeklődött, nem e láttunk, hallottunk valamit, mivel az ablakaink a parkolóra néznek, de sajna nem tudtam infót adni.
Szerintem a nem messze tanyázó 8-10 fős hajléktalan kolónia lehet a hunyó, vagy más simlis entitások, van erre már mindenféle, ogre, ork, hobbit, hadd ne soroljam.
Pasim meg apám múlt hét óta együtt melóznak, de mint ez várható volt, már össze is vesztek, mert faterom a pasimmal való egyeztetés nélkül bevállalt munkákat és pasim meg ugye már elígérkezett másfelé-mivel nem tudta mik apám tervei-így volt némi szóváltás, meg gondolom apám visszavonta a munka lehetőségeket. Sajnos pasimmal ők nem egy nyelvet beszélnek. Nyilván a jól fizető munkák jól jöttek volna, ha előre leegyeztetnek pasim mikor tud menni. Így is bukott most egy klassz melót, pedig annyit kereshetett volna, hogy abból a hátramaradt hitelem egy részét kicsengethettük volna, sőt -ő mondta- a fürdőszobát is rendbe rakhattuk volna. Ettől a ténytől-már hogy ez nem jött össze-kedvem támadt volna botmixert a fülembe dugni. Annyira szeretném már hogy a putri egy hangyányival jobban nézzen ki és ne hányinger keringessen, ha itt vagyok...Na meg a hitel, jó lett volna nagyobb összegben lecsökkenteni...De így jártunk megint.
Láttam a fb-n, hogy az egyik első (idegbeteg, üvöltős főni) munkahelyemen alkalmazottat keresnek. Meg is lepődtem, mert úgy tudtam, az a cég megszűnt, de máshol ugyanazon a néven mégiscsak fut. A hirdetés bicskanyitogató, hosszan sorolva, milyen legyél, bezzeg amit kínálnak az elfér pár rövid sorban meh...
Emlékszem, milyen szép reményekkel érkeztem meg a kis büfébe, állásinterjúra és hogy örültem, mikor enyém lett a meló. 
A főnök-Pista bá-tök rendesnek tűnt. 
Meg csábító volt az is, hogy hétfő-csütörtök:06-14-ig, péntek meg 06-12-ig tart a munkaidő, a hétvége pedig szabad. 
Aztán hamar kiderült, hogy a reggel hat óra az inkább reggel öt lesz, mert össze kell rakni és elő kell készíteni a szendvicseket és a déli vagy kettő órási zárásra is bőven rászámolhatok egy órát, kasszazárás, takarítás. 
De ami ennél rosszabb volt, hogy a pasas híján volt a türelemnek és ordítva kommunikált (holott két akkor kisiskolás gyereke volt). Persze béna voltam, akkor kezdtem azt a munkát, de elég sokkoló, ha 19-20 éves vagy, szorongsz mert egy idegen helyzetben vagy, messze a komfortzónádtól, erre egy 190 centis, 100 kilós fószer vörös fejjel, magából kikelve kiabál és csapkod. Naná, hogy sírtam, mire hozzám vágta, hogy ne picsogjak, inkább figyeljek. És ez hetente többször előfordult, ha épp nem, akkor az előttem ott dolgozó csajt dicsérte, hogy neki nem kellett ennyit magyarázni, jaj minek költözött el a városból, sosem rúgta volna ki, mert életrevaló volt-én meg nem-jó, ezt nem mondta csak gondolatban hozzátette.
A felesége Zsófi néni is olykor beszállt a mókába, igaz ő nem kiabált, ő folyton figyelt, kiröhögött és gúnyos kérdéseket tett fel. Pl.:- te otthon is így kened a kenyeret?
Vagy: - ezt a szendvicset amit most csináltál, te meg is ennéd? Meg ilyenek...
Szóval elég hamar tudatosult bennem, hogy nekem ez valszeg nem fog menni, mert ők többet várnak el, mint amit én tudok nyújtani, valamint nagyon mérgező a környezet. De azért igyekeztem nem rögtön felmondani, pedig minden nap ezzel a szándékkal indultam neki a munkának.
Közben körülöttem minden barátnő tanult még, A. és Á., épp egy tanfolyamra jártak, Aputest meg technikumon volt és egyik délután együtt csavarogtunk mind és ők röhögtek és gondtalanok voltak, én meg csak vánszorogtam velük szótlanul, arra gondolva, hogy jó ég, holnap megint vár ez az idegőrlő förtelem a büfében.
Asszem a negyedik vagy az ötödik héten mondtam fel egy péntek délelőtt, egy akkorra már szokásossá vált csesztetés után. Pista bá faarcot vágva rögtön közölte is, hogy megelőztem őket, mert amúgy ők ma akartak kirúgni, mivel szerintük semmit sem fejlődtem (jó, az tény, hogy a végére el is engedtem már ezt a dolgot és nem is igyekeztem nekik megfelelni csak le akartam tolni a munkaidőt és hazamenni sírni). 
Felszabadultan léptem ki onnan, bízva a jövőben, hogy munka terén szerencsém lesz ezek után.
Én kis naiv, sejtelmem sem volt, hogy ha lehet még ennél is trébb sztori vár rám abban az irodában, ahol egy pszichopata, Istenkomplexusos, idióta nő azon fáradozott, hogy mindenkit elüldözzön onnan. De ez már másik fejezete a könyvnek, amit nem tudom majd leírok e valamikor, az is ptsd szóval...
Amúgy voltak azért klassz melóhelyeim is, ahol szerettem lenni, meg jó volt a társaság is, érdekes a munka. Ám olykor belesodródtam ezekbe a sötét és depressziógerjesztő helyekbe is, amiktől most is ráz a hideg és félek, soha nem is fogom tudni teljesen elfelejteni.
És láttam egy házat, ami nevetségesen olcsó, ahhoz képest hogy milyen jól néz ki. És még jó helyen is van. És tetőteres. És a kilátás ááááhhhh fenyőerdőre néz az erkély-ami kovácsoltvas.
Nem értem miért ilyen olcsó...
Hol a csapda?!