Ezertizenhetedik fejezet, melyben hősünk nehezen érthetőnek és korszerűtlennek véli magát

De valószínűleg mások is így látják őt.

Amúgy a kerti parti nagy összességében nem volt rossz. 

Kaják terén kifejezetten erős volt. Többféle húsétel (rántott hús, sült hús, csülök), rántott sajt (örök kedvenc), rántott máj, francia saláta. Nem beszélve a süti arzenálról, volt vagy 3 fajta torta (amiket nem kóstoltam, csak láttam a hűtőben) és temérdek pogácsa, kókuszgolyó, kinder bueno szelet, diós zserbó, női szeszély (haha ez név), meg mandulás süti, tudjátok azaz zöld krémes kagyló alakú (az lett a favorit nálam). És a kávé is isteni volt.

A hangulat közepes nivóban leledzett számomra. Nagyjából mindenkit ismertem legalább látásból. 

Kivéve J. tesójának E.-nek a két vendégét, mondjuk annyira ő sem ismerte a két csajt, akik jöttek hozzá, mert a neten beszéltek csak eddig. 

Az egyik Bogi volt Monorról, a másik Viki Sátoraljaújhelyről és tök ellentétei voltak egymásnak, a Bogi folyton pörgött és mindent tudni akart, a Viki csak ült komoly fejjel és ritkán szólalt meg.

Persze megértem, én tuti el sem jöttem volna ilyen helyre úgy, hogy kb. senkit sem ismerek.

Amúgy az én kedvem is csak átlagos volt, igyekeztem jó kedvűnek tűnni, de sokszor csak inkább bambultam, hallgattam a többieket, vagy-mikor már sok volt a hangos zene-sétáltam a hatalmas udvaron, aminek végében találtam egy padot és azon ültem sokat, élvezve a csendet, a zöld gyepet, a rózsakertet és a felhőtlen kék eget. 

J. oda is jött hozzám egy idő után, hogy miért vonultam el, mi bajom. Nem értette (és a többiek sem), hogy semmi gáz nincs, csak egyszerűen jól esett ülni és hallgatni a semmit, nézni a tájat. Nekik ez érthetetlen lehetett, de nekem, aki egy szürke, pusztulvány panelrengetegben élek, ahol még az eget is nehezen látni, ez a dolog, maga a kert, a virágok igazi felüdülés volt. 

Aztán később visszaültem hozzájuk, ne érje szó a ház elejét. 

Megkínáltak narancsos unikummal, amit még sosem ittam és asszem ezután sem fogok, mert nem ízlett. 

Aztán N. hozzám vágta, hogy milyen fura vagyok ma, biztos mert még nem ittam eleget (és ezen nem is változtattam utána sem). 

J. pasija is beszólt, de ő mindig ezt csinálja. 

Egy másik vendég M. pedig azt mondta, élhetetlen vagyok. Nem túl hízelgő, de ráhagytam. Talán igaza is van. 

A zenéiket sem ismertem, ám ők kívülről fújták azokat a dalokat. Mondjuk J. és N. gyakran összejönnek spontán bulizni, meg amúgy is bf-ek, egy faluban élnek, egy helyen melóznak stb.

Az ősök hoztak haza 7 körül, akkor már szállingózni kezdett az esti váltás vendégsereg, akikről gőzöm nem volt kik, illetve pár arc ismerősnek tűnt még a VIP kisasztal érából. 

J.-ék marasztaltak, de nekem elég volt reggeltől a parti, meg fájt a fejem a melegtől. Lehet csalódottak voltak, hogy nem csattantam ki a jókedvtől, csak úgy elvoltam. Hát most ennyi telt tőlem. Sanszos, hogy máskor nem hívnak majd. 

Pasim is akkor libbent haza, mikor én a lépcsőházba értem. Csodálkozva kérdezte is, hogy-hogy ilyen korán. Hát na...most ez ennyi volt.

Lehet, ha ő is ott van, tovább maradok. De megesik, hogy akkor sem. Kiöregedett lettem, vagy ilyesmi. De remélem, a nyár majd ezt megváltoztatja kicsit. Jó lenne, ha már jönne a summer feeling. De egyelőre még csak várok erre.