RAT (frerard) pt. 02.

Ha sikerül elcsípnem a tv2 főzőműsorát azon tűnődöm, a fekete színben versenyző rövid hajú, szemüveges csaj, meg a kék csapatban a hosszú szőke hajú nőci milyen mentális betegségben szenvednek?! Hmmhmm...

Végre számot cseréltem K.-val a hely-ről. Hátha egyszer összefutunk csak úgy. Ő az lány, akivel szívesen lógnék szabadidőmben is.

Sztorim chapter 2 (bár minden ilyen könnyen menne, mint ahogy ezt összedobtam -sóhaj-)...

És happy b.day Frankie :)

Warning: +16, suicidal thoughts, romance, angst, bullying, handjob, sex, first time, blood, violence.

Tudom, hogy gáz és azt is hogy undorító XD ezért senki ne olvassa :P de én jól elvoltam, míg megírtam.
Írni jó :*

Consolation

Ismerek egy helyet a levegőben, nincs messze már jártam ott.
Ismerek egy helyet, hűvös és meleg, lehűti a véremet és melegíti a szívemet.
Szóval gyere le és sétálj velem és mond hogy a tiéd vagyok.
Csak néhány dolgot szeretnék tudni rólad.
Hol voltál, mikor annyi bajban voltam magammal?!
És még mindig úgy hiszel bennem, ahogy én hiszek?!
Ahogy Gerard lerakta az iskolai zakóját és nyakkendőjét, Frank máris birtoklóan lenyomta őt az ágyra. Gerard megengedően mosolygott, pedig a mozdulat elég viharos volt, így Frank kicsit visszavett a lendületből. Nem akart durvának látszani és igyekezett úrrá lenni a vágyakozáson, ami hatalmába kerítette azon a dermesztően hűvös délutánon, mikor Gerard elhívta magukhoz.
Frank kezdetben vonakodott, de a fiú olyan szívélyesen invitálta reménnyel a szemeiben, hogy nem volt szíve elutasítani. Pedig nem készült fel még erre, de a december közeledtével egyre hidegebbre váltak a napok és sokat kellett fagyoskodniuk, ha találkozni akartak.
A ház szerencsére üres volt, mikor megérkeztek, így Frank ideges szívverése is csillapodott, míg Gerard félhomályos, alagsorban lévő szobájában átjárta a meleg.
Megbűvölve bámulta Gerardot, ahogy felé kerekedett és érezte gyors szívdobbanásait, izgatottságtól sebes légzését és az árulkodó keménységét az ágyékánál. Kezei sóvárogva kezdték bontogatni a fiú fehér ingének gombjait.
- Szeretnél egy teát vagy kávét? Vagy süteményt? Anya épp tegnap készített. - érdeklődött udvariasan, de abszolút nem a témába illően Gerard. Frank hevesen megrázta a fejét.
- Nem kell semmi, köszönöm...
Akkor és ott nem ezekre volt szüksége, mindenét fűtötte az epekedés a másik iránt. Ajkai Gerard arcára kerültek.
- Sajnálom hogy még nem értek haza, pedig a szüleim úgy örülnének ha látnák, hogy hozzám is jöttek.- suttogott Gerard.
Frank felkapta a fejét.
- Még nem volt nálad egy látogató sem? Egy iskolatársad, vagy barátod? Vagy valaki a suliból?
Aztán ráébredt, hogy butaságot kérdezett. A suli maga a pokol Gerard-nak és még sohasem látta, hogy bárkivel is hosszabban beszélgetett volna.
- Nincs egy barátom sem. - válaszolta Gerard és kis pirosság futott át az arcán, Frank szerint a kiközösítés és az egyedüllét miatti szomorúságtól. Szánakozást érzett, mert hozzá legalább párszor már beugrottak a haverjai, vagy az alkalmi barátnői. Bizonyára borzalmas lehetett az állandó pusztító magány.
- Ez nem igaz, én a barátod vagyok, vagyis az akarok lenni! - vágott közbe és szája Gerard szájára húzódott. Annyira nagyon meg akarta csókolni.
A fiú bizonytalanul elmosolyodott.
- Tényleg?
Frank megkockáztatta, hogy még senkitől sem hallott ilyen mondatot.
- Igen, a barátod is, mert mindenhogy érdekelsz...- bizonygatta kertelés nélkül.
- Olyan valószínűtlen, hogy egyszer csak észrevettél engem, évek óta ülünk egymástól néhány méterre és szinte nem is beszéltünk...
- Kellett egy kis idő, hogy kitaláljak egy indokot, amivel nyithatok feléd! Hidd el, nem most figyeltem fel rád.
- Pedig én csak akkor nem vagyok láthatatlan, ha a sportolók az energiáikat akarják levezetni valakin.- jegyezte meg Gerard, Frank megrázta a fejét.
- Hagyjuk a sportolókat és az iskolát is !- kérte igencsak beleszédülve a hevületbe, amit a szoros közelség okozta körülírhatatlan izgatottság okozott a napnyugtában fürdőző alagsori helyiségben.
Gerard végre visszacsókolt egy hálás köszönöm-öt rebegve, míg nyelvük találkozott és egymásba merült, Frank a csókok között végre kioldotta az utolsó makacsul visszakozó gombot is az iskolai ingen és így feltárult Gerard hófehér bőre. Szokatlan hőség ébredt Frank gyomrában. Valahogy ilyen kép élt róla Gerardról. Valóságon túli fehér és érintetlen. De látott mást is a vakító sápadtságon kívül. Néhány haragosvörös és mélylila foltot, amik szerte-szétszóródva helyezkedtek el, a mellkasán át a nyakáig és a bordákig. Ettől a torkába ugrott a szíve és könnyek tolultak erőszakosan a szemeibe.
- A sportolók tették?- simított végig gyengéden az egyik kiterjedt sérülésen, majd inkább elkapta onnan az ujjait.
Gerard bólogatott.
- De már nem fáj.- és Frank kezét megragadva húzta vissza a fiú tenyerét. Frank bánatosan pillantgatott Gerard alaposan összetört testére, ami csodálatosan szép és egyszerre rettenetes volt. Nem bírta tovább nézni, el akarta felejteni.
Az agyába villantak azok a kíméletlen támadások, amiknek tétlen tanúja volt az iskola folyosóján, ettől bűnösnek érezte magát és vigasztalást keresve, könnyes, szorosan bezárt szemekkel csókolta ismét Gerardot és az iskolai fehér ing nem került le róla. De a nadrágja valamivel később igen és Frank magán elcsodálkozva engedte ösztöneit, rutintalan tapasztalásait szárnyalni.
A csókok végtelenné, nedvessé és hanyaggá váltak, ők maguk hangossá, a testük az összes négyzetcentiméteren összetapadt. Frank reszketve beletúrt Gerard izzadt, fekete hajába, aztán a fiú legtitkosabb részére kalandozott el az érintése és némi nyál segítségével fedezte fel azt. Meleg volt, szűk és olyan megmagyarázhatatlan, olyan különös. De mindennél izgatóbb és Gerard csak kicsit szisszent fel a kezdeti szokatlan érzésektől, utána nyögdécselve nyomta a csípőjét Frank ujjainak irányába, míg közben magát simogatta. Mindene verejtékben fürdött az egyre gyorsuló ritmustól, ami Frank-et is teljesen magával vitte. Nem tudott ellene tenni, tehetetlenül zihált és sikerült azelőtt a nadrágjában végeznie, hogy egyáltalán magához érhetett volna. Gerard utána fél másodperccel és egy mozdulattal jutott a tetőpontra és Frank félig nyitott szemein át láthatta ezt. Lenyűgöző volt a látvány. Ahogy Gerard ajka szétnyílik, felnyög és mindenén átvonul a megfogalmazhatatlan érzés, majd csak fekszik szorosan, leizzadva, remegve a szétbontott ruházatában. Frank mellett. Akinek szíve szintén teljes iramban rohant, a nadrágja nyirkos, a keze szennyezett lett és ragadt, de nem feszélyezte, csak az hogy egy jelenleg kibogozhatatlan, ködös zűr-zavar lett a fejében.
Lihegve, kimelegedve elhúzta a tenyerét tőle és csak nézett előre a szoba egyik sarkába, aztán az alagsor ablakába, ahonnan a délutáni szürkeség hömpölygött be.
- Frank...- hallotta meg ekkor Gerard félénk hangját, ez hozta vissza a valóságba.
- Igen?
Gerard álmodozva elmosolyodott.
- Nagyon-nagyon jó veled...
A hold és a csillagok útjelző lámpásként világítottak az esti égbolton és ha Frank megmozdította a hintát olyan volt, mintha vele együtt lebegnének. Már beesteledett és ő csak ült a játszótér hintájában a fogvacogtató hidegben. Tisztában volt vele, hogy az anyja le fogja szidni, az apja kiabálni fog, talán még szobafogságot is kap és eltiltják a gitározástól, amiért nem ment időben haza, de mégsem indult el. Csak a történtek cikáztak a fejében. Az érintések, csókok, sóhajok és Gerard...
Folyton-folyvást csak Gerard.
És ettől az este zord zimankójában izzóvá vált a vére.

Frank éppen a tankönyveit pakolta a szekrényébe, mikor Gerard megállt előtte és mosolygott. A téli halvány napsütés keresztül futott hajszálain és még sápadtabbá tette az arcát, de megvilágította szemei szép és nyugalmat árasztó barnaságát is.
- Szia Frank!- és ünnepélyesnek látszott.
- Szia. - köszönt vissza Frank, meglepve a le sem tagadható emelkedettségen.
- Hoztam neked valamit. - és mire Frank kérdezhetett volna, Gerard egy kicsit összegyűrt lapot húzott elő az egyenruhája zakójának zsebéből és átadta Frank-nek.
- Mi ez?- érdeklődött Frank.
- Nézd meg!
Frank kíváncsian szétnyitotta a papírt és egy grafitrajz tárult elé, ami őt ábrázolta.
- Nahát! Ez én vagyok. - mondta alaposan meghökkenve.
- Igen.- bólintott Gerard.
Frank zavarában nem tudta, hogyan és mit reagáljon. A rajz művészi volt, aprólékos, mintha minden egyes ceruzavonás alaposan át lett volna gondolva.
- Köszönöm szépen. De hát mióta készíted? Egy ilyen mű létrehozása sok időbe telik.
- Nem tudok jól aludni és a nagymama halála óta ez még inkább így van. A rajz nagy részét éjszaka csináltam, a többit pedig tanítás után, vagy hétvégén. Örökké az emlékeimben vagy Frank. Elég, ha magam elé képzellek, minden ami fáj, ami rossz, eltűnik és tűz jelenik meg bennem mindenhol. Még soha sem éreztem így.- és idegességtől ragyogó szemeit Frank arcára szegezte.
Frank ügyetlenül szorongatta ujjai között a rajzot. Nem is volt halvány sejtelme sem, Gerard mennyire ügyes a rajzolásban. Többek között ezt sem gondolta róla, pedig szintén álmatlan éjjelein igyekezett megfejteni Gerard-ot. Most meg úgy szeretett volna valamit mondani, ami tükrözi az örömét, kifejezések szálldostak agyában, de összefüggéstelenné váltak, havasesőként szétolvadtak, ahogy élénkpiros arccal mustrálta hol a kezében tartott rajzot, hol Gerard ugyancsak zaklatott tekintetét.

- Az a rajz nem mutatja meg mit érzek, Frank. Te vagy a legjobb dolog, ami valaha az életemben történt velem!- szólalt meg váratlanul Gerard, nagyjából szavakba öntve azt, amit Frank akart kimondani.
Frank húsz perce cirkált fel-alá a vegyesboltban, a kabát kényelmetlenül rámelegedett, de valami maradásra késztette. Újra és újra elment az üzlet művészeti sarka előtt és látta az ötven darabos színes ceruza készletet egy tarkára festett fémdobozban. Már csak egy volt belőle, Frank merően szemezett vele, aztán a kosarában lévő holmikra nézett, üdítő, némi édesség, meg egy zenei magazin volt nála. Átpillantott az árukkal tele lévő pultokon, az üzlet másik végében egy idősebb férfi állt, ő volt az eladó. Frank ismerte látásból, mert a  a családjával gyakran vásároltak itt.
Első gondolata az volt, hogy ellopja a ceruzákat, alig voltak most vásárlók, senki sem észlelte volna. Egyszer már elcsent egy-két cukorkát a helyi benzinkútról, igaz akkor úgy tíz éves lehetett.
Az ötlet felvillanyozta, ahogy végigszáguldott rajta, borzongást küldve a gerincére. A felháborodás és a józan ész viaskodott benne egyszerre.
Vevők léptek a kasszához lefoglalva az eladót, tiszta volt a terep. Frank az ajkába harapott és érezte, hogy a verejték nagy cseppekben a halántékán csorog, keze megremegve a doboz felé nyúlt, de rögtön arra gondolt, hogy az ilyen eltulajdonítás ténye Gerard-nak mennyire nem tetszene, és meglehet, azt mondaná csalódottan, hogy nem kéri az ajándékot, mert a lopást a tíz parancsolat tiltja.
Frank sóhajtott egyet, majd a ceruzakészletet a kabátja helyett a kosárba helyezte, aztán a kólát, a kekszet és az újságot visszarakta a polcokra.
Másnap reggel szorongott, izzadt a tenyere, bukfencezett a gyomra, amikor várta, hogy Gerard belépjen az osztályba és észrevegye a padján lévő ceruzával teli mintás dobozt. Ő csak Gerard önfeledt boldogságát akarta és amikor a fiú sokkosan, hitetlenkedő mosollyal, kicsit kipirulva fordult hátra az ő padja felé, Frank úgy vélte ezt meg is kapta.
Aznap késő este Frank a játszótéren esett titkos és vérforraló csókoktól mámorosan érkezett haza. Még egy más világban járt, ami sokkal izgalmasabb és színpompásabb volt, mint az amelyikben élni kényszerült szabályokkal és keretekkel, idióták erőfitogtatásának céltáblájaként egy ostoba gúnynevet magán viselve. Gerard mindezt rögtön el tudta vele feledtetni, a haja jég és télillatú volt, a csókja szenvedélyes, az ölelése szelíd és otthonos, elárasztva Frank-et kérdésekkel, kíváncsisággal és a ténnyel, hogy mennyire kívánja őt. De amint belépett az ajtón szüleivel találta szembe magát és ez azonnal kihozta őt a realitás rideg partjára.
- Sziasztok.- dadogta meglepve, mert nem számított fogadó bizottságra.
- Merre jártál? Kivel múlatod az idődet sötétedésig? - fakadt ki idegesen az apja.
- Csak Jamia-val voltam.- vágta rá Frank.
- Fejezd be a hazudozást!- rivallt rá haragosan a férfi.
Frank érezte, hogy lesz egyre sápadtabb és kedveszegettebb.
- Tessék?
- Ma találkoztam Jamia anyukájával a boltban és azt mesélte, nemrég szakítottál a lányával.- hadarta az anyja feldúlva.
- Elárulod, miért dobtad ki azt a helyes lányt? - érdeklődött az apja.
Frank szédülést érzett, az agya nem forgott kellően gyorsan a válaszokhoz.
- Csak így alakult. Előfordul, hogy két ember nem illik össze. Jamia és én nem egymásnak voltunk rendelve.- felelte nagy sokára.
Szavaitól apja és anyja gúnyosan összenéztek.
- És mégis ki az, aki neked van rendelve? - kérdezte az anyja.
Frank szemei előtt felbukkant Gerard arca és a jelenleg szavakba nem önthető igazság, ami egy sor vadonatúj érzést hozott el számára és ami olyan sokat jelentett neki.
Sírni szeretett volna Gerard karjaiban és örök időkig vele maradni a külvárosi, rozsdába és elhagyatottságba borult parkbéli játszótér édes oltalmában.
De abban a pillanatban egyedül volt. Nagyon is.
- Bár elmondhatnám. - suttogott és mielőtt a szülei kérdezhettek volna, faképnél hagyta őket.
A sportolók hangosan nevettek és végignézték, ahogy Frank a fájdalomtól összegörnyed a padlón. Ez a néhány perc rosszabb volt mindennél. Mint a gehenna elemésztő tüze. Égetett és fájt. Frank csak zihált ahogy a földre került, a vér melegsége, jellegzetes fémíze terjedt a szájában. Szúrt a tüdeje, kavargott a gyomra, hányingere volt, hideg izzadtságban fürdött.
A nevetések elviselhetetlenül visszhangoztak benne.
- Most megkaptad, te patkány!
- Visszataszító rágcsáló!
- Minek létezel egyáltalán te gusztustalan patkány? Inkább dögölnél meg!
Majd könnyed léptekkel ott hagyták és nem maradt utánuk más csak a tompa, télies délután fényei a kiürült iskola folyosóján. Frank megvárta, míg csapódik mögöttük az intézmény kapuja és csak akkor tápászkodott fel, hogy aztán a szekrények mentén kapaszkodva elbotorkáljon a mellék helységig.
Belökte az ajtót, ami nagy robajjal vágódott a fehér csempéknek. Üres volt a mosdó, sehol egy lélek. Frank a csapokhoz lépett és megnyitotta, majd hideg vízzel lemosta vértől ragadós arcát. Ahogy a maszatos tükörre meredt, látta a saját elgyötört fehérségét, össze-vissza álló haját, szétrepedt száját, a szeme alatt lévő halvány színű zúzódást. Piszkossá vált ruháin szakadások éktelenkedtek, a homlokán horzsolás, a csuklóin bíborszínű ujjnyomok hirdették, hogy vissza akart ütni, de erős markok nyomódtak bőrébe és a kezeit kicsavarva tették cselekvőképtelenné.
A tükörben lévő kép teljes kudarcra emlékeztette. Ő egy mellőzhető és haszontalan lény. Akit a szülei sem értenek meg és lelombozottak miatta. És aki senkinek nem okoz jó érzéseket, kivéve a sportolóknak, mert ők élvezettel verik meg. Az, hogy él, hogy lélegzik, ver a szíve, teljes mértékben értelmetlen.
Talán az elmúlás, az lenne megfelelő. Bár ijesztően hangzott, Frank már gondolt az öngyilkosságra. Magánnyal teli óráiban az ágyán heverve eljátszott ezzel a lehetőséggel. Félt, de érdekelte hogy ha elhagyja a földi létet és ledobja emberi mivoltát mi fogadja a túloldalon. Szépséges, békés dolgok, amikre vágyott, vagy elviselhetetlen, mélysötét némaság?!
Könnyek gördültek le megállíthatatlanul az arcán. Nem akart sírni, de nem bírta abbahagyni. Megkínzott volt, sajgott mindene kívül és belül.
- Átkozottak...- suttogott maga elé haragtól feltüzelten.
Lépteket hallott és árny közeledett irányába. Frank az ajtó felé nyúlt, hogy gyorsan bezárja, de már késő volt, mert egy alak állt meg a folyosó és a mellékhelyiség között az ajtórésben. Frank nem látott mást, csak egy kék iskolai zakót.
- Itt vagy Frank?
A fiú csendesen zokogva becsukta a szemeit Gerard hangját realizálva.
- Bejöhetek?- kérdezte a fiú.
Frank a világon ezt akarta legkevésbé. Újból bevizezte az arcát, homlokát, igyekezett eligazgatni rendetlenné vált haját, mintha ezzel eltüntethetné a sportolók erőszakos kirohanásának nyomait.
- Frank?- szótlanságára tanácstalan kérdés csendült fel ismét.
- Nem szeretnék beszélgetni, szépen kérlek Gerard, menj el!- lehelte, ahogy szétzilált és megalázott tükörképére sandított.
- Én láttam mi történt...- kezdett bele Gerard, de Frank közbeszólt.
- Éppen ezért menj most el!- és vizes ujjai indulatosan markolták a csap hideg szélét.
- Oda szerettem volna menni hozzád, de...- az ajtó csikordulva kinyílt. Frank ösztönből hátrébb akart lépni és elfordulni, hogy Gerard ne lássa így, de megpillantotta a fiú arcát. Ajka felhasadt, orra úgyszint véres volt, a szemöldöke is sérült, állkapcsán és nyakánál zúzódás, ruháin vérfoltok. Frank könnyes szemei elkerekedtek, mellkasa fájdalmasan összeugrott.
- Téged is? Megint? - a hangja a sírás határán volt, de minden erejét összekaparva, végül mégsem engedett a könnyek erejének, hiszen Gerard sem sírt és akkor ő sem gyengülhetett el.
Gerard bólintott, aztán csak bámult Frank-re megfejthetetlenül, mintha nyílegyenesen a szívének legbelsőbb zugait szerette volna megszemlélni.
- És nagyon megsérültél?- érdeklődött Frank zavarba esve az átható pillantásoktól. Frank a fiú sebeit látva, azt hitte, hogy mindennél és mindenkinél erősebb.
- Nem annyira.- válaszolta Gerard.
Frank hitetlenül megcsóválta a fejét.
- Nem hiszek neked, tiszta vér vagy...
- És te nagyon megsérültél? - kérdezett vissza Gerard néhány lépést közelítve Frank felé, vizsgálgatva az állapotát.
- Volt már sokkal rosszabb is. - vont vállat Frank. De nyilván nem mondott igazat. Akárhányszor elkapták és bántalmazták fizikailag, mindig azt hitte az a legfájdalmasabb és most sem volt ez másképp.
De nem volt kedve ezt szóba hozni, sőt semmihez sem volt hangulata. A pár perccel ezelőtti önmegsemmisítő gondolatfoszlányok keringtek a fejében. Meglehet, egyszerűbb lenne ez a cselekedet.
- Haza kellene menned és ellátni a sérüléseket, jeget tenni rá, hogy holnap ne látszódjanak a foltok. Nem is értem, miért nem ezt csinálod? Miért vagy még itt? - tűnődött Gerard-ot pásztázva. A szíve persze hevesebben vert a látványától és ott élt benne a késztetés egy ölelés iránt, de a testére mintha tonnás súlyokat rakott volna a sportolókkal megesett incidens.
Gerard kimerülten elmosolyodott.
- Semmi mást nem szeretnék, csak téged megvigasztalni. - mondta elszántan és ismeretlenül ragyogó, izgatott és egyszerre békességet adó szemekkel, aztán hirtelen nagyon közel lépett Frank-hez, aki ezt egyáltalán nem bánta, de meg is volt illetődve. Melege lett és kiszáradt a torka, félve ugyan, de megérintette Gerard vállát, majd kérdőn nézett rá.
- Úgy lesz, ahogy te akarod, Frank. Mindent megteszek, hogy ne legyél szomorú. - jelentette ki Gerard és tenyere sokat sejtetően simított végig Frank mellkasán, aztán ajka Frank szájához ért.
És Frank nem is akart a fájdalmát előidéző dolgokkal foglalkozni, úgy mint a mély vagy felületes sérülések, a sportolók becsmérlő szavai, az iskolai lemezszekrény, ahogy zörögve a hátába fúródik.
De más tények is hidegen hagyták, hogy fogalma sem volt, hány óra van, rá szállt az est, ami kísérteties volt itt és valószínűleg bezárták már az intézményt és neki esetleg a kerítésen keresztül kell kimásznia.
Neki és Gerardnak. Mert ami a legfontosabb, hogy ezt együtt élik át.
Ott voltak az egyik WC fülkében, ami nem volt a legromantikusabb hely, de Gerard-nak köszönhetően mégis az lett, ez csakis az ő érdeme volt. Mert Gerard tiszta szívvel vigaszt akart nyújtani Frank-nek az összes cselekedetével. Az önzetlen csókjaival, óvatos érintéseivel. Felrepedt, vérízű ajka forró volt, ahogy a nyelve is, a testéből kiáramló hő elevenen égette Frank-et.
Gerard valamennyi mozdulatától, várakozó levegővételétől, simogatása finomságától, hozzápréselődő bőrétől, Frank ágyéka majd felrobbant. Uralma alá vette egy eddig nem ismert mohó vágy, aminek nem lehetett parancsolni. Miután Gerard végigcsókolta a mellkasán át a hasáig, ő türelmetlen vehemenciával nyomta a hűvös csempének a fiút, és tette meztelenné alulról. Aztán szédülten, gyönyörtelve nézte Gerard zihálását, tapasztalatlan tettrekészségét, bátortalan odaadását, hófehér puha bőrét.
És még többet akart. Gerard-ot igaz valójában. És Gerard hagyta neki ezt is. Frank-nek kérnie sem kellett, mert megtette érte és mikor ujjait felváltotta a férfiassága, Gerard még akkor sem kiáltozott, csak nyugtalanul vibrálva hánykolódott Frank ölelésében, de a sóhajaiban a ott lüktetett a fájdalom.
A mozdulatok hamar fékevesztettek lettek, az idő fogalma semmibe zuhant. Ami a fülkében történt, nem volt öt perc sem és Frank-nek még ennél is kevesebbnek látszott. Szerencsétlennek érezte magát, de valahogy kezdte megsejteni, mit hogyan csináljon. Ahogy Gerard is.
De Frank biztos volt benne, hogy számára is ez az első.
Izzadtság, vér és pára kapcsolta őket össze, Frank egyik keze Gerard hátán nyugodott, míg másik keze mind gyorsabban mozdult Gerard férfiasságán, míg közben egyre mélyebbre merült el benne. Ez a kettősség hatással volt Gerard-ra, a fájó, éles levegővételeket a vitathatatlan szenvedély hangjai váltották fel. És Frank még sohasem élvezett így semmit sem. Mintha a mennyországba csöppent volna, vagy az édenkert szállt alá és fogadta be, majd sodorta egy megfogalmazhatatlan érzésekkel teli, titkos, szívszorítóan szép, nyirkos, fülledt helyre. És ettől meglehetősen idejekorán kezdte nagyon jól érezni magát. Csak sóhajtozott és nyöszörgött, a tetteit átszínezte a vad kéj, azután extázis semmihez sem hasonlíthatóan átszáguldott rajta és terítette be. A feje nagy erővel a csempének koppant, és rekedt hang szaladt ki a száján. Utolsó erejével még néhányszor reszketve megsimogatta Gerard-ot a legérzékenyebb ponton, a fiú csípője ugyanolyan ütemben ütközött a tenyerének, majd hangos és egyértelmű nyögésekkel eljutott ő is csúcsra.
Aztán súlyos, zavaró csend állt be, már-már tapintható. Mintha a dolgok egy csapásra fordultak volna át ismét valóssá. Frank el sem hitte hogy megtette, neki támaszkodott a falnak, szíve a fülében dübörgött, alig kapott levegőt, ujjain ragadós nedvesség csepegett végig, verejték tette nyirkossá a gerincét, ráragasztva az iskolai viselet anyagát.
Fél szemmel Gerard-ra pillantott, ott volt tőle centikre, még meg is érinthette volna, de inkább csak szavak nélkül szemlélte. Ő is remegett, tüdeje szaporán fel-alá járt, a haja vizesre izzadt, homlokát a csempének támasztotta, sérült ajka pirossága vakított, a bőre sápadtságával szemben, de szemeinél és arca több pontján kezdtek sötétté színeződni az ütések nyomai. Frank látta azt is, hogy fehér iskolai inge alját hátul kis vérfoltok tarkítják, ahogy az ő ingét is elől. Annyira cáfolhatatlan volt, hogy ezeket nem a verekedés okozta. Frank halkan feljajdult, mert a lelkiismeret-furdalás és egy kis szégyen alattomos szilánkjaival eltalálta.
- Mi a baj?- kérdezte rögtön Gerard, de Frank csak némán magához húzta a fiút, majd arcát belefúrta a vállába és hallgatta száguldó szívét. Gerard álmélkodott kicsit, aztán megsimogatta Frank hátát.
- Szeretlek Frank.- suttogott még mindig meg-megrázkódva és mélyen belenézett Frank szemébe. És láthatta, hogy Frank már nem volt szomorú egy kicsit sem.
- Én is szeretlek. - bólogatott Frank és nem volt ötlete, mikortól érezhetett így, lehet hogy már akkor ez volt benne, mikor csak töprengve nézegette Gerard-ot a padjában ülve, arra gondolva, hogy különleges, de lehet, hogy csak később az első csókjuk óta, vagy lehet hogy most ebben a kaotikus pillanatban születtek meg ezek az érzelmek. Erre nem volt biztos válasza, de érezte az őt egyszerre elgyengítő és hatalmas erőt adó szeretetet. Lehet, hogy sokat késett, de legalább most már itt volt. És Frank ráeszmélt, mennyire szüksége volt Gerard-ra, a tisztaságára, a nyíltszívűségére és a szerelmére. Talán a sorsukat nem tudják jobbra fordítani, az őket érő inzultusokat nem tudják kivédeni, de ott lehetnek egymásnak jó és rossz időkben.
Könnyek jelentek meg a szemeiben, de most csakis a boldogságtól.
Aztán sokáig meg sem szólaltak, mindketten meg voltak illetődve, zavarban voltak és csak sétáltak egymás mellett az estébe burkolózott utakon.
Gerard úgy tűnt, nem sietett haza, kitartóan ment Frank után és egyszer csak ott álltak a fiú otthonának kocsifelhajtóján két utcalámpa fényei között.
Gerard a ház körüli bokrokat és a kihalt környéket figyelve, kezeit olykor fázósan zsebre dugva.
- Hosszú nap volt. - ítélte meg Frank elkalandozva a történések csapongó tengerében.
- És csodálatos. - tette hozzá Gerard.
- A vége az volt, hála neked. Sosem felejtem el, amit ma tettünk. Erre nincsenek szavak...
- Én értelek Frank. A szívemmel.- Gerard törődő tekintete Frank-re szegeződött és ettől a fiúnak rögtön melegség költözött a gyomrába. Évtizedekig el tudta volna nézni azt az arcot.
- Szeretnélek megismerni még jobban. És szeretném folytatni.- próbálta meg Frank összefoglalni mit érez, aztán feladta és csak bámult Gerard-ra.
Mindketten tele voltak lilás és vöröses foltokkal, de ez a tény akkor mintha nem is létezett volna.
- Én is szeretném folytatni! Szeretnék veled lenni! - vágta rá Gerard.
Frank elmosolyodott, jó volt ezt hallani.
- Mi lenne ha holnap elkísérnélek oda, ahova mondjuk a nagymamáddal jártatok? Volna kedved?
Gerard arca ragyogott az örömtől.
- Igen, köszönöm szépen!
- Akkor így lesz! - Frank elpirult és úgy érezte, nem lesz képes kivárni a másnapot.
Búcsúzóul átölelte Gerard-ot és szeretettel átsimított a fiú haján, majd szájon csókolta. Közben látta, hogy az egyik ablakban megrezdült a függöny, de ettől csak dacosabb lett, még szorosabban fonta karjait Gerard köré és még jobban elmélyült a csókban, ami igazán nem volt nehéz.
Pár perc múlva benyitott a házba és kelletlenül tapasztalta hogy szülei várnak rá a nappali ajtajában. Előbbi lángokat vető izgatottsága kezdett lanyhulni, de arca pirossága és hevesen dobbanó szíve még felidézték benne Gerard-ot.
- Hogy nézel ki, mi történt veled?!- kérdezte az anyja, amint a szoba világosságában meglátta a véraláfutásokat.
Frank megvonta a vállát.
- Elintézett pár sportoló. Már évek óta így van, csak ti nem foglalkoztatok ezzel.
- Meg kellene védened magad, mint más srácoknak!- korholta az apja.
Frank megforgatta a szemét. Ha ez ilyen egyszerű lenne!
- Oké apa.
El akart menni onnan, csak egyedül szeretett volna lenni, hogy ismét megelevenedjen előtte a szédítő délután.
- És ki volt az a fiú ott kint? - szólt utána számonkérően, az anyja.
Frank felkészült erre a kérdésre.
- Gerard a neve. - válaszolta és a hangja hallhatóan lágyabb lett, a név kiejtésekor. Ezt nem is tudta volna meggátolni, a szívéből jött.
- Láttuk az ablakból mit műveltetek! Ugye ez nem az, aminek most mi gondoljuk?!- ráncolta a homlokát undorral és rémülten az anyja.
Frank erre nem felelt, csak mosolygott maga elé és ezzel iszonyt váltott ki a szüleiből. Kiábrándultságuk mérhetetlen volt, de Frank szerint ez nem most vette kezdetét.
- Te jó ég...hát mi vagy te?!- apja ledermedt a felismeréstől, a viszolygás méterekről áradt belőle és az anyjából is.
Hogy micsoda is ő? Hát ez jó kérdés...
Egy fülig szerelmes idióta.
Ez nem kétséges.
És még?
Naiv, érzékeny, bátortalan, önbizalom nélküli, belül lázadó.
Frank-nek egy újabb jelző is eszébe jutott akkor. A mosoly továbbra is ott maradt az arcán, de keveredett a saját keserves, valósághű beismerésével.
- Csak egy patkány. Semmi más.- válaszolta végül alig hallhatóan és elindult a szobája felé.

Lyukak a semmibe

Imádom ezt az őszi hangulatot! A színeket, a fényeket, legszívesebben egész nap sétálnék és fotóznék, annyira szép most minden odakint.
Meg jó kedvvel tölt el az is, hogy csütörtökön már délben bezár a hely és csak hétfőn lesz újra! 
Tehát csütörtökön megyek a temetőkbe a mécsesekkel, pénteken pasimmal az ő rokonainak a sírjához látogatunk, szombaton meg családilag utazunk!!! Ez dob fel engem minden októberben, most meg különösen és igyekszem legalább az utazás ideje alatt nem a közelgő műtét miatt pörögni és szorongani. Nem lesz könnyű menet.
A kéményajtós ámokfutás miatt az emailemre nem jött válasz, ezért nem rég telefonáltam az emberünknek, aki ultra kedves volt most is és azt mondta, hogy nincs jelenleg az irodájában, de amint be ér hív és egyeztetünk. Ez volt múlt hét közepén kb és azóta sem hívott. Szóval vagy baromi elfoglalt, vagy elfelejtette, mit ígért, vagy ilyen messze van az irodája hogy nem ért még oda. De szerintem és pasim szerint is, inkább nem éri meg neki ez a meló van helyette sok százezres, milliós tétel. Hát nekünk ez a százezer is nagyon sok, de meg lehet érteni az üzletember gondolkodást is.
Így pasim hétvégén még jobban szétbontotta a falat, mondván ha van kémény nyílás annak ott kell lennie. De nem volt ott semmi sem. Viszont átütöttük a másik szoba falát, így már ott is egy helyes kis lyuk tátong, komolyan ha üregi nyúl lennék boldogan cuccolnék oda be. Sajnos nem omlott le kellőképpen, pedig eljátszottam a gondolattal hogy lakhatatlanná nyilvánítják és kapunk egy önkoris kecót vehhh.
Eredmény híján és néhány hasonló sztorit olvasva a neten, arra jutottunk, hogy itt nincs ilyen ajtó (nem minden társasházban rakják a földszinti lakásokba), hanem valszeg a fölöttünk lévő lakásban keresendő.
Ezt megírtam emailben a katasztrófavédelemnek valamint azt is, hogy már nem tudok ezzel érdemben mit kezdeni, a pénzt lassan gyűlt össze-kicsi még hibádzik is- a szakember felszívódott, a határidő letelte vészesen közeleg, nekem meg műtétem lesz és azzal kell(ene) már foglalkozni. Így ezt most parkoló pályára fogom tenni, ha tetszik a katasztrófásoknak, ha nem.
Teljesítettem a követelésben kérteket? Nem, mert mire összegyűlt a pénz a szakemberre, kifutottunk az időből.
Meg fognak büntetni? Nem kérdés, naná!
De ezzel sem tudok most mit csinálni. Ha humánusak adnak még határidőt, ha nem-és inkább ez a forgatókönyv-jön a pénzbírság. Meg még kitudja micsoda. De most ez nem tölt el akkora félelemmel. A műtét annál inkább. Ki kellene tölteni egy 4 oldalas kérdezz-felelek-et is az altatóorvosi vizsgálatra, de még nem volt lelkierőm elővenni.
Azon agyalok, hogy meditálni, vagy jógázni kéne vagy ilyesmi, csak nem tudom, hogy kell. Én már bármit kipróbálnék, csak ne paráznék ennyire.
A pasim most kivételesen aranyos két napja-ezt le is kopogom gyorsan-és azt mondta hogy ne aggódjak, meg minden oké lesz. És azt is mondta, hogy nem is tudja, miért hittem azt, hogy megcsalt a Miss Candy-vel, mikor állítása szerint abszolút nem az esete és hogy a mi kapcsolatunk neki sokkal többet ér.
Oké, én igyekszem ezt elhinni, de az érzelmeit elég alaposan titkolja a legtöbb esetben. Persze most jól esett a kedvessége, most jól jön minden pozitiv dolog tőle.
(*-*)
Ja, a Miss Candy amúgy legutóbb a legnagyobb békében és jó hangulatban Tinimamesz pasijával iszogatt (jaj de kicsi ez a város), szóval jó lenne, ha Teen Mom is figyelné  az urát, mert a végén a Miss Candy elhappolja tőle.
Hát na, neki csak a foglalt fickók kellenek vagy mi.
És alább egy újabb dallamtapadás igaz története látható XD

RAT (frerard) pt. 01.

Rákattantam a google holdas játékra (*O*) tök jó.

Bejelölt a face-n egy volt általános iskolai osztálytársam. Egy hülye pöcs volt, nem mellesleg fogdosott, mikor a tanár mellé ültetett padtársnak. Máig emlékszem a barna-fekete kockás nyakig begombolt ingére és a zsíros hajára. Wáhhh...Szerencsére nem látta jól a táblát és egy másik lány mellé ültették előre (és gondolom akkor meg azt a csajt fogdosta a perverz állat). Jaj, de utáltam az általános sulit!

Az alábbi "alkotás" cseppet sem sikerült jól és nem is azért tettem ide ki, hogy villogjak vele, mert semmi értelme sincs a sztorinak, terápiás jelleggel írtam a saját szórakoztatásomra. Csak jól esett ennyi és abszolút nem bántam meg! Nyomokban (velem) megtörtént eseményeket is tartalmazhat.

F as failed

Nem kellett színlelni semmit.
Őrült volt, ahogy én is.
Magányos volt és én is az voltam.
A lelke sötét volt, ahogy az enyém is.
Minket senki másnak nem teremtettek, ő és én egymásnak vagyunk teremtve.
Frank szerint Gerard szép volt. A bőre annyira betegesen sápadt és ez vonzotta a tekintetét. A haja hosszú volt, kicsit kusza és sötét. A szemei elevenen ragyogó barnák és a mosolya szelíd, de felkavaró...olyan amitől felgyorsul a szív, legalábbis Frank ezt érezte. És nem is értette, hogy mosolyoghatott egyáltalán Gerard, mikor az iskolában minden egyes napja kínszenvedés volt válogatott fizikai és mentális bántalmazásokkal. De ennek ellenére is fel-felvillant az a mosoly, néha beletörődően, néha szomorúan. Frank látta. Mert megfigyelte Gerardot. Persze nem volt nehéz dolga, az osztálytársa volt, előtte ült néhány paddal. És hiába bántak vele kegyetlenül a sportolók, akkor is majd mindennap ott ült a szokott helyén az első padban. Csendes volt, hordta az egyenruhát, de nem volt stréber, még csak jól sem tanult. Ám így is állandó durva erőszak áldozata volt. Amiket még mindig képes volt elviselni, Frank fel nem foghatta, mi tartja itt, a helyében ő már rég feladja és inkább lelép egy másik iskolába, vagy munkát keres és elkezd dolgozni, mint hogy naponta hagyja magát megalázni. De Gerard bírta, és Frank legbelül csodálta az erejét.
Őt is érték inzultusok, ugyan nem napi szinten, de volt rá bőven példa, mert a sportolók nem könyörültek senkin sem és jaj volt annak, akit kinéztek maguknak. Frank hallotta, hogy harsányan röhögtek rajta, gúnyos szavakkal illették, azt mondták, hogy egy patkány. Ezt a nevet ragasztották rá, és ez fájt Frank-nek, nem akart egy csatornában élő kártékony rágcsálóval azonosulni.
De nem ez volt a gödör alja. Egyik sportoló legutóbb úgy megrúgta, hogy terjedelmes lila folt lett a gerince alján és pár napig fájdalmas volt vizelnie.
Frank punk volt, annak tartotta magát és próbált visszaütni, igaz célt nem ért vele, de legalább a büszkesége megmaradt. Gerard viszont nem védte meg magát, engedte hogy helyben hagyják, hogy szidalmazzák, leköpjék, hogy átlépjenek rajta, miután kellően kiszórakozták magukat. Ez nagyjából rendszeres napi program volt és a tanárok sem tettek semmit. Frank ezért egy hülyének tartotta Gerard-ot. Amellett hogy állandóan belefeledkezett a látványába, ahogy a padjában ülve a kínos sötétkék iskolai egyenruhájában írja a leckét, vagy a tankönyve felé hajolva olvas. A haja belehullott az arcába, Frank néha így alig látott belőle valamit, legfeljebb bőre fehérségét, az ajka vonalát, de így is izgalmat érzett. Egész testét betöltőt, amitől izzadt a tenyere, fájt a gyomra, a szíve sebesen vert.
Azt akarta tudni, mi járhat a fejében. Vajon retteg, szorong? Imádkozik magában, hogy aznap ne kapják el a sportolók? Frank tudta, hogy bizonyára gyakorta imádkozik, mert látta a templomban. Alkalomadtán neki is el kellett mennie a szüleivel és többnyire Gerard is ott volt, egy idősebb nővel, aki valószínűleg a nagymamája lehetett. Gerard ha meglátta őt, köszönt neki, de Frank ezt nem viszonozta, sőt közönyösen a fejét is másfelé fordította, mintha Gerard levegő lenne, miközben teljesen elvörösödött és majd szétrobbant a szíve. Aztán a mise alatt lopva végig Gerardot nézte, összeszorult torokkal, fura, emésztő érzésekkel. Gerard minden zsoltárt szóról szóra tudott és teljesen átadta magát a szertartásnak. És mikor vége volt az istentiszteletnek, lassan sétáltak ki az idős asszonnyal a templomból, mialatt halkan beszélgettek. Szeretet áradt a lépéseikből, ahogy ballagtak a fákkal szegélyezett utakon és Frank irigységet érzett, ő sosem volt ennyire bizalmas viszonyban a nagyszüleivel. Igaz, nem is tett érte semmit, valahogy nem kedvelte az embereket. Természetesen a rokonait szerette, de senkit sem engedett túl közel magához. Azért a gyengébbik nemmel kivételt tett, volt már pár barátnője, kezdetleges párkapcsolata. Most éppen Jamia a kedves mosolyával és csilingelő hangjával. De Frank nem érezte a felhők között magát, ez csak egy unaloműző kapcsolat volt számára és valószínűleg a lány részéről is. Néha napokig nem is beszéltek, vagy ha igen, Jamia hülye és érdektelen dolgokkal hozakodott elő, ami Frank-et abszolút nem érdekelte. Gerard annál inkább és Frank azt vette észre, hogy hétvégente a reggeli felkeléstől az esti lefekvésig meglehetősen sokat járt a fejében a fiú, hétköznap meg mindig rajta felejtette a szemét. Aztán magában elszörnyedt és csak remélte, hogy Gerard ebből nem gyanított semmit.
Egyik nap Frank úgy döntött új szinte emeli a nullához közelítő ismeretségüket. Fogalma sem volt mi ütött bele, egyszerűen erre volt szüksége. A nagyszünetben odament az első padhoz, ahol Gerard szokás szerint a leckéjét igyekezett megírni. Most éppen a matematikát, a számok és egyenletek a papírra vetve bántóan táncoltak Frank szeme előtt, ez nem javított erősen dübörgő szívén, tűzvörösen izzó arcán és a hatalmas zavarán, de mindezt legyűrve odahajította Gerard elé a füzetét, ami csattanva landolt a fiú előtt. Gerard elámulva nézett Frank-re, aki kissé gúnyosan elmosolyodva, arrogánsan indokolta tettét.
- Kellene a matek feladat megoldása.
Nem volt kedve és energiája előző nap kiokoskodni, vagy inkább tippelni a válaszokra, helyette gitározott és zenét hallgatott és szülei kérdésére azt hazudta, hogy minden lecke kész.
- Én nem vagyok jó matematikából. - mentegetőzött Gerard és szemlátomást el volt képedve, amiért Frank feltűnt és ilyen kérést intézett hozzá. Frank tisztában volt azzal, hogy Gerard sem matek zseni, ráadásul most látta a füzete mellett lévő kissé gyűrött dolgozatát, amin egy jó nagy F betű díszelgett.
- Azért próbáld meg!- és hogy a szavait nyomatékosítsa, a fiú felé tolta füzetét a padon. Gerard megadóan maga elé vette Frank viseltes matematika füzetét, aztán elkezdte átmásolni a saját megoldását. Nem szólt egy szót sem, Frank meg olyan idétlennek érezte magát, amiért ott állt, néhány sportoló már ki is szúrta és ő nem akart bajt, de megvárta, amíg a példák megoldásai a füzetbe kerülnek.
Természetesen egy feladat sem lett jó, viszont a matematika tanár észrevette az azonos rossz megoldásokat, ezért óra után mind Frank-et, mind Gerardot bent tartotta a teremben.
- Érdekes, hogy teljesen egyformák a hibák, sőt az íráskép is. Ki másolt kiről?- a tanár szigorú szemeivel fürkészve figyelte őket. Frank arca forróvá vált, ahogy Gerardra nézett szempillái alól, látta, hogy neki is hasonló arcszíne lett és csak bámult maga elé padlóra.
- Ha nem feleltek, akkor mindkettőtöknek elégtelent adok. - csattant el a tanár idegesen.
Frank gondolatai forgószélszerűen kavarogtak, a rossz jegyeire gondolt és arra hogy ebből balhé lesz otthon. Meg hogy milyen balfék, amiért kinézte Gerardból, hogy akár egy feladatot is képes megoldani, holott nyilvánvalóan egy tökkelütött és kár volt rá időt pazarolni.
- Nos? Van tíz másodpercetek válaszolni. - a tanár kezdte elveszteni a türelmét.
- Én voltam. - szólalt meg Gerard remegő hangon. Frank felkapta a fejét és nem hitte amit hall! Gerard hülyébb, mint gondolta! Képes magára vállalni az egészet?!
A tanár felháborodva nyitott ki a naplót.
- Gerard Way...remek...akkor jár az F. És ez már a sokadik, meg fogsz bukni, ha így haladsz.- szavai megvetést sugároztak. Gerard nem szólt, csak a szokásos sápadtságával és egy bólintással elfogadta a helyzetet, ez pedig felmérgesítette Frank-et. Úgy látta, Gerard egész életében ezt csinálta! Mindenbe beletörődött! Hagyta, hogy zaklassák, üssék verjék és most sem védte a saját álláspontját, inkább mártírként aláhullt.
- Mire volt ez jó? Miért mondtad hogy te csaltál?- támadta le Frank Gerard-ot, mikor már az iskola hosszú folyosóját rótták a szekrényeik felé.
A fiú vállat vont.
- Meg akarsz bukni?- kérdezte Frank feldúlva és értetlenül.
- Mindenképpen ez fog történni. - mondta erre halkan Gerard.
- De akkor sem kellett volna ilyen áldozatot hozni! Nem kértelek rá! És különben, én is bukásra állok, tehát még csak nem is segítettél rajtam. Hallgatnod kellett volna!
- Mindegy. - zárta le Gerard.
- Te nem vagy normális!- állapította meg Frank.
- Tudom.- értett egyet Gerard és teljesen oda nem illően elmosolyodott, ezzel megdobogtatva Frank szívét. Nézték egymást, a szemük összevillant vakító fénnyel, Frank annyira bámulta Gerard arcát, hogy már szinte szédülni kezdett. Csak zakatolt a fejében az újbóli megállapítás, hogy Gerard mennyire érdekes és hálát érzett a tette iránt, de ezt nem akarta beismerni.
- Oké, azért köszönöm. - morogta végül, majd meglátott a közelben két sportolót, ami észhez térítette és jobbnak látta elsietni.
Frank születésnapja pont az őszi szünetre esett, a szülei tortával készültek és Jamia is meglepte egy képeslappal. De Frank mégsem érezte jól magát, ráköszöntött az este és ő csak hevert az ágyában, a gondolatai nyugtalanok voltak, folyton elsodródtak Gerard felé. Vajon neki hogy telik a szünet? Biztos megkönnyebbült, hogy a sportolók pár napig békén hagyják. Legalább az előzőekben szerzett sebei meggyógyulnak, mielőbb újakat szerez. A szünet előtti utolsó nap brutálisan végződött számára, az a pár szemétláda igazán elemében volt. Frank még maga előtt látta a rövidke de durva jelenetet, a céltudatos ütéseket, a nevető arcokat, a vércseppeket, amik befestették a padló szürkeségét az iskola folyosóján és látta Gerard vérét, amit a ruhájával igyekszik megtörölni, majd bizonytalan léptekkel elhagyja az iskolát. Frank meg csak állt a szekrényénél lebénultan, ahelyett hogy közbe lépett volna. Később ezt nevetségesnek tartotta, nem tudott volna mit tenni, a felesleges hősködéssel nem ért volna el semmit, csak őt is megverik és ennyi. Mégis kínozta a bűntudat, mikor Gerard elbotorkált előtte a folyosón, Frank még sokáig nézett utána, megfordult a fejében, hogy kiszalad hozzá, de végül mégsem tette ezt.
Frank egyszer csak azon kapta magát, hogy Gerard-ék háza irányába gyalogol a lehullott levelekkel beborított néptelen úton. Hideg őszi szél fújt be a ruhája alá, az ég csillagai követték őt egészen a céljáig.
Gerard nem lakott messze tőle, és nem is sietett, mégis egészen leizzadt, mire oda ért. És addigra már el is bizonytalanodott. A házzal szemben megtorpant, a futás miatti légszomjtól elfáradt és erős kételyei támadtak.
Mit is keres ő itt? Konkrét ötlete nem volt, talán csak egyszerűen be kellene kopognia és ha kijön Gerard elhívnia sétálni és közben beszélgetni. Megkérdezni, hogy van. Annyira vérzett az orra mikor legutoljára látta. Azok az ütések biztos fájhattak neki és terebélyes foltokká alakultak. Frank szíve összeszorult, de mégsem mozdult, pedig világosság szűrődött ki a ház ablakain, de rajta mégis eluralkodott a pánik és az hogy nem helyes, hogy itt van.

Jamia-val kellene lennie, vagy a haverjaival, azzal a kevéssel aki van. Ünnepelni valahol a születésnapját, de ő ezt nem akarta. Mindössze Gerard-ot szerette volna látni.
A fény egyszer csak kialudt a házban és nyílt a bejárati ajtó. Frank rémülten húzódott be két nagyobb fa takarásába. Látta hogy Gerard, az öccse, és a szülei lépnek ki az ajtón. Mindegyikük szótlan és láthatóan szomorú volt, csak beültek az autóba és gyorsan elhajtottak. Frank nem tudta, mi történt, de rossz érzése támadt és amúgy is szégyellte magát a Gerard-hoz fűződő gondolatai miatt. Hazáig rohant és a szünet alatt nem mert többet a környékre merészkedni.
Mikor véget ért az őszi szünet és elkezdődött az iskola Gerard nem jött be a hétfőn, sőt kedden és szerdán sem. Frank nem tudta ezt mire vélni, a fiú eddig minden tanítási nap részt vett az órákon, Frank úgy gondolta, jó oka volt távol maradni. Mikor csütörtökön meglátta a teremben Gerard-ot a padjában, kis könnyebbséget érzett, de el is tűnődött, mert Gerard a szokottabbnál is fakóbb volt, mint aki nem aludt úgy nézett ki, karikás szemek, kócos haj, az egyenruha is rendezetlenül lógott rajta, mintha csak úgy felkapta volna gyűrötten a székről. Az órákon sem figyelt, több tanár is felszólította, de nem volt jelen csak testben, a lelke valahol messze bolyongott. Frank egész nap aggódva figyelte és nem bírta ki, hogy órák végeztével ne kérdezzen rá.
- Miért nem voltál iskolában három napig?
De válasz nem jött, csak egy letört pillantás, így Frank folytatta.
- Azért mert a sportolók helyben hagytak?- dőlt neki az iskolai szekrénynek, ami lehűtötte a Gerard közelsége miatti, az uniformis alatt is lángoló testét.
Gerard csodálkozott Frank érdeklődő kérdésén, még a könyvek is majd kiestek a kezei közül.
Fájdalmasan és felzaklatva vett egy mély levegőt.
- A nagymamám az őszi szünetben meghalt.- ezt úgy mondta, hogy nem nézett Frank-re, de látszott hogy könnycseppek ragyognak a szemeiben.
Frank-ben felcsapott a részvét és egy bunkónak érezte magát.
- Ne haragudj, nagyon sajnálom.
- Csak úgy elaludt egyik késő este...
Frank úgy sejtette, hogy a születésnapja estéjén történhetett, amikor ő ott szobrozott a házuk előtt és az egész család megrendülve ült az autóba azután elmentek.
- És hogy vagy? - érdeklődött, de azon nyomban meg is bánta ezt a patetikus kérdését.
- Nem tudok aludni, éjjelenként sokat sírok, a szüleim szerint meg kellene próbálnom erősebbnek lenni, de nem sikerül. Nagyon szerettem a nagymamával lenni, ő különleges volt, aki nem csak nagyszülő, hanem barát is. Amiben tudott, segített és mindent elmondhattam neki, mert megértett engem.
Frank nézte Gerard-ot ahogy viaskodik magával, hogy ne sírjon és ott volt benne a késztetés, hogy vigaszt nyújtson, de nem tudta, hogyan is kezdjen hozzá.
- Ő volt az akivel a templomban láttalak?- érdeklődött, mert más nem jutott eszébe.
Gerard arca egy pillanatra felderült.
- Igen ő. Mikor kisebb voltam, bibliai történeteket olvasott nekem az ágyamnál ülve esténként. Később vele tarthattam a templomba, a mise az egyik közös programunk volt a sok közül.
- Remek ember lehetett. - ítélte meg Frank.
- Az volt. És inkább vernének agyon a sportolók, nem bánnám, csak visszakaphatnám a nagymamámat!
- Hé, azért nem mond ezt!- Frank-et összepréselte Gerard mérhetetlen bánata, ami az összes mozdulatából, porcikájából áradt. A sírás őt is megkörnyékezte.
- Nem tudom, mihez kezdek nélküle! Most már nem lesz, aki velem tartson a templomba, vagy sétálni a parkba...
- Ha gondolod, én néha veled mehetek. - Frank ezt úgy jelentette ki, hogy át sem gondolta és egy percig sem hitte azt, hogy Gerard majd él az ajánlattal, de a fiú sápadt arcán köszönet teljes kifejezés suhant át, könnyes szemei hálásan ragyogtak.
- Köszönöm, az nagyon jó lenne, Frank!
- Hát oké...- Frank kábán bólintott és rázta a hideg, ahogy Gerard kiejtette a nevét.
Frank éjszaka óránként ébredt, gyötörte a fejfájás, émelygett. Nem akart iskolába menni, de anyja ráparancsolt, hogy induljon el és ne játssza meg magát. Pedig Frank tényleg pocsékul volt, előző nap összezördültek Jamia-val, emiatti dühében képtelen volt a házi feladataira koncentrálni, nem nézte át a tananyagot sem, pedig mára nagy feleléseket ígért a fizika tanár. De remélte, hogy a szerencse mellé áll és elkerüli a szóbeli számonkérést.
Végül nem így lett, ott állt az egész osztály előtt, pellengérre állítva, kezében a krétával, a táblán bonyolult fizikapélda nézett vele farkasszemet, de ő csak az ajkában lévő ezüst karikát harapdálta idegesen. A fejfájása a tetőfokán volt, úgy érezte elájul, vagy elhányja magát. Homlokán hideg izzadtság fénylett. Az első padban Gerard próbálta úgy helyezni a könyvét hogy láthassa, de túl messze volt és neki amúgy is káprázott a szeme a migréntől. De azért jól esett neki, hogy a fiú segíteni szeretett volna.
A tanár hangja süvített végig a termen.
- Nos, beavatna végre minket mi a megoldás? Vagy állunk itt még húsz percet?
- Gyerünk már te patkány!- kiabáltak a háttérből a sportolók.
Frank lemondóan megrázta a fejét.
- Nem tudom...- a kijelentése mintha súlyt emelt volna le küszködő mellkasáról. Hiszen ha a világ végéig itt áll, sem jött jön rá a helyes eredményre.
A tanár megvetően csóválta a fejét.
- Gratulálok! Mondjuk magától nem vártam túl sokat, de hogy ezt se tudja...Ebbe az iskolába tényleg minden retardáltat felvesznek?! Mert maga az, egy agyatlan senkiházi. Na menjen a helyére és mélyen szégyellje magát!
Röhögés hangzott fel a fizikatanár véleményétől, Frank megsemmisülten vánszorgott vissza a padjához, míg az előbbi jelzőket még pár osztálytársa is hozzá vágta. A hányinger fojtogatta és a harag könnyeitől elhomályosult szemein át alig látta a könyvét, füzetét.
Nem bírt tovább az iskolában maradni, az utolsó óra előtt eljött és tett egy jó nagy kört, míg végül a város határában lévő egykor játszótérként működő kihalt parkban találta magát. A játékokat a rozsda ette, ahogy a drótkerítést is, a padok deszkái hiányoztak, szeméthalmok voltak mindenütt, amiket gaz nőtt be, nem volt egy szép hely, de Frank gyakran múlatta itt az időt. Csak beleült az egyik hintába és hagyta hogy a feje kiürüljön, hogy a nyugalma visszatérjen. Olykor sírt is, annyira keservesen, hogy a teste belerázkódott. Aztán szánalomra méltónak gondolta magát, hiszen egy punk nem csinálhatja ezt, de rájött, hogy ennek nincs jelentősége, úgysem látja senki. Most is így volt. A düh, a megalázottság könnyeket teremtett a szemeibe, a szíve tele lett fájdalommal és elkeseredéssel.
Valamivel később, Frank-nek már nem volt több könnye, már a feje sem hasogatott, csak fázott a novemberi hidegben, de mégsem akart hazaindulni. Nem hitt a szemeinek, mikor észrevette Gerard-ot félszegen megállni a pókháló lepte drótkerítés mentén. Mint aki nem akar zavarni. Frank-nek hirtelen melege lett és ledöbbent, fogalma sem volt honnan jött rá a fiú arra, hogy itt van. Zavartan elindult felé és Gerard is tett irányába pár lépést.
- Te meg hogy kerülsz ide? - kérdezte Frank szipogva.
- Egyszer láttalak itt ülni és gondoltam talán most is itt vagy és esetleg szeretnél beszélgetni. - válaszolt Gerard előzékenyen és kezeit a télikabátjába süllyesztette.
Frank megcsóválta a fejét. Ismét agresszív tűz kezdte perzselni belül.
- Beszélgetni arról, hogy miket mondott nekem a tanár?! Hogy egy retardált vagyok?! És hogyan nevetett ezen hangosan minden tanuló?! Köszönöm, de kihagyom! - a hangja megbicsaklott és inkább hallgatva a fagyott talajt nézte.
- Ha terhedre vagyok és azt szeretnéd, elmegyek. - ajánlotta Gerard
Frank letargikusan tiltakozott.
- Nem szeretném. Maradj!
- Rendben.
És percekig csak csend feszült körülöttük, amit Frank tört meg.
- Csak felelj nekem egy kérdésre. Azt gondolod, amit mindenki? Te is egy agyatlan senkiházinak tartasz? - és csüggedten pillantott Gerardra, aki egészen elpirult a kissé provokatív kérdéstől.
- Nem!- vágta rá azonnal és megingathatatlanul.
Sziklaszilárd megkérdőjelezhetetlensége megnyugvást adott Frank-nek. Rezignált mosoly kanyarodott a szájára és a tekintete nem engedte Gerard-ot, elidőzött vértelen arcának fura szépségén, fekete hajában, a barnás szemeiben örvénylő eltökéltségben, a sötét kabátján, a nyakát takaró vastag sálon, a lényének leírhatatlan tompa fényű ragyogásban. Hogy ott volt vele. A kietlen, lehangoló külvárosban, drótkerítés, rozsda és szemeteszacskók közepette. És megmelegítette a lelkét.
Nem is aggódott, nem félt és nem kétkedett, mikor ajkát a másik ajkára nyomta. Úgy érezte, ennek így kell történnie. Gerard viszont megrökönyödött, egész testében összerezzent, légzése gyors lett, de cseppet sem ellenkezett. Még akkor sem, mikor Frank a nyelvét becsúsztatta a szájába, rémülten, ügyetlenül ugyan, de azt is viszonozta. Karjai Frank köré fonódtak félénken, de érezhetően. És teljesen Frank-hez simult, aki úgy gondolta, hogy Gerard egy kezdőhöz képest egész jól csinálja és könnyen belesodródott az eseményekbe. Aztán már nem bukkantak fel újabb gondolatok a fejében, az ő teste erős is reakcióba lépett és a télies időjárás ellenére belepte a forró izgalom tetőtől-talpig.
Frank jóval sötétedés után ért haza. Az iskolai incidens maró gyötrelme már a semmibe veszett, a feje kóválygott, a szíve szabálytalanul dobogott, de jó értelemben. Az anyja viszont mérgesen toppant elé.
- Hol a csodában mászkáltál?!- és szikrákat szórtak a szemei.
- Bocsánat anya...- Frank nem készült semmi indokkal a kimaradást illetően, így nem is tudott mit mondani. És amúgy is túl kába volt hogy normális dolgokkal törődjön, úgy érezte magát, mint aki berúgott.
- Nyilván nem az iskolában voltál, mert a tanítás régen befejeződött!
- Hát...- vonogatta a vállát Frank.
- Nem fogom engedni hogy hétköznap Jamia-val legyél, ha ilyen későn érsz haza. Az első az iskola és minden más csak utána jön! - oktatta ki az anyja és nem is figyelte Frank arcán a grimaszt.
- Iskola...igen...- ismételte gépiesen anyja után, aztán a szobájába ment és kabátostól, cipőstől ledobta magát az ágyra. Kaotikus érzések vibráltak benne, az ajka és az állkapcsa zsibbadt és szúrt a Gerard-al történt később vehemenssé váló csókoktól. A fiú azt is megengedte, hogy kigombolva a kabátját benyúljon a ruhája alá. Olyan tűzforró volt mindene, reszketett és levegő után kapkodott. Frank pedig csak simogatta a csupasz bőrét, elképzelve, milyen lehet Gerard ruha nélkül. És nagyon sokáig csókolták egymást, a percek megszűntek peregni, mikor szétvált az ajkuk, már ködös este telepedett köréjük, de Frank nem bánta. Semmit sem bánt meg. Mert ezek a momentumok még most is hevítették a vérét és keménnyé tették a férfiasságát. Nem gondolta, hogy ilyen jó lesz Gerard-al, sőt az ellenkezőjéről volt meggyőződve. És jelenleg teljesen össze volt kavarodva.
Az anyja meg azt hiszi, Jamia-val volt...
Frank az éjjeliszekrényén lévő telefonkészülék felé sandított. Jamia sosem csókolta így, sosem kapaszkodott bele ilyen kétségbeesett vággyal, sosem sóhajtott fel így, ha hozzáért. És sosem hatott rá ilyen módon. Jamia egy aranyos lány, de nem több ennél és soha nem is lesz. Frank nem akart szemét lenni vele. Felült az ágyán, kezébe vette a telefont és beütötte Jamia számát, aztán összeszedte magát, hogy a lehető legkevesebb rossz érzést okozva zárja le ezt a viszonyt.
A külvárosi játszótéren voltak legtöbbször, ha véget ért a tanítás. Az iskolában csak egymásba olvadó pillantások, félszeg mosolyok tették izgalmasabbá és túlélhetőbbé a napjaikat és keveset beszéltek, de órák után, ha tudtak találkoztak. Gerard mindig ott volt, de Frank-et a szülei párszor meglepték azzal, hogy autóval elé mentek az iskolához, így Frank mindenféle kifogásokkal élve és csak nagy sokára tudott ellógni otthonról. Gerard-ot azonban ez sem tántorította el, képes volt órákig várni Frank-re a hidegben. És ez sok dolgot elárult Frank-nek a fiú elkötelezettségét illetően.
- Nem gondolkodtál el még azon, miért éppen téged találnak meg legtöbbször a sportolók a szemétkedéseikkel? Egy csomó más diák is jár ide és azok fele ennyi verést, meg sértegetést nem kapnak.- elmélkedett egy téli délután Frank, de Gerard csak fásultan vonogatta a vállát.
- Ez már a legelső perctől kezdve így van, hogy ide járok...
- Sosem akartál harcolni magadért? Változtatni?- kérdezte Frank.
- A nagymamám úgy vélte, majd az idő megoldja. Semmilyen rossz nem tarthat a végtelenségig.
Az összes megpróbáltatás ellenére Frank látta, hogy Gerard teljesen elfogadta ezt a számára kijelölt hálátlan szerepet és ez feldühítette.
- Az idő, na persze...- háborgott Frank. Ő nem hitt az időben, mert úgy látta az ellenük dolgozott.
- És te nem sejted téged miért hívnak patkánynak?- tette fel ekkor a kérdést Gerard, ezzel letaglózva Frank-et. A kellemetlen érzések úgy árasztották el, mint a víz egy lyukas csónakot. A szíve összefacsarodott és a letargia fekete felhője ereszkedett le rá.
- Neked nincs ötleted?- kérdezett vissza keserűen.
- Nincs.- rázta meg a fejét Gerard.
- Az elnevezés még az első tanévből a sportolóktól ered. - felelte mélabúsan Frank és olyan erővel szorította meg a hinta jéghideg láncát, hogy a tenyere narancssárgára színeződött a rozsdától. Nem akart erről beszélni, fájt neki a téma, visszahozta a megalázó helyzeteket, amikor a jól megtermett sportolók a folyosón körbevették és ellátták a baját, de előtte szavakkal is a porba taposták. Először csak pár embertől hallotta ezt a gúnynevet, de utána már az iskola nagy része, még a lányok is, még az ismeretlenek is így nevezték. Persze tisztában volt vele, hogy ez középiskola, itt sok emberre ráragasztanak csúfneveket, de ő akkor sem akart magának. Tudta, hogy alacsony, gyenge és jelentéktelen, de hogy éppen patkányra emlékeztesse a tanulókat, ezt képtelen volt elfogadni.
- Nem értem miért...- Gerard szeme, mint egy radar feltérképezte Frank-et, legalábbis a fiúban ilyen érzések keltek életre a gyengéd, de érdeklődően rászegeződő barna szempártól.
- Nézz rám és ott a válasz!- borongott.
- Hiszen te gyönyörű vagy Frank! - jelentette ki Gerard határozottan és szeretettől finom hangnemben. Frank meg jó alaposan zavarba jött. Még senki sem nyilatkozta ezt róla és ez a csodálat szokatlan volt, de örömöt is okozott egyben.
- Dehogyis vagyok az!- tiltakozott elvörösödött arccal.
- Higgy nekem!- kérte kedvesen Gerard, de Frank ebben meggyőzhetetlen volt. Mindennek tartotta magát, de gyönyörűnek nem.
- Ne beszéljünk erről!– és csak ült a hintában magába süllyedve, rosszkedvűen arra gondolva, hogy Gerard javíthatatlanul romantikus, de nagyon nagyot téved.
Mert ő egyáltalán nem gyönyörű, viszont mégiscsak lehet közte és a patkányok között némi hasonlóság, a patkányok a süllyedő hajóról menekülnek, ő meg a fájdalmat okozó érzelmei elől.

folyt.köv...

 

Vasárnapi mindenféle

R.I.P. Liam Payne :(  Nagyon durva, ami vele történt, olyan fiatal volt.
Nem voltam 1 D fan soha sem, de nagyon sajnálom szegényt. Úgy ezer éve kis ideig emaileztem egy lánnyal, aki viszont odáig volt a bandáért, most biztos sokkos lehet.
A lottó főnyereményt is elvitték és sajnálatos, de nem nálam van a nyertes szelvény.
És már megint itt a hét utolsó napja, persze 7 előtt már ébren voltam, tegnap meg még korábban, ugyanis pasimnak fél 7-re kellett mennie dolgozni és persze hogy nem állított ébresztőt és naná hogy elaludt, aztán itt zörgött-csörgött és naná hogy arra felkeltem én is. Előtte meg az ébresztett, hogy a felső szomszéd kalapál 05:50-kor. Bravo :S
És bő egy hónap múlva műtét és ettől sokszor kiborulok, aztán a neten olvasom, hogy mások  meg ilyen totál nagy operációkért könyörögnek a dokijuknak mint a méheltávolítás (de asszem olyat csak a már szült nőknél csinálnak, vagy ha életbevágó a beavatkozás). Az én műtétem nem ilyen drasztikus mégis ha tehetném nem csináltatnám meg, csak hát ott a polip, amit azért nem kéne bent hagyni. Jó lenne ilyen tekintetben már idősebbnek lenni úgy 32 nappal kábé. Na jó ejtsük is ezt a témát, már mindenki unja tudom.
És a hét sem múlt el Miss Candy-s történések nélkül, pasim jött a nagy sztorival, hogy a csaj csütörtök este összetörte magát a rollerrel vagy mi, és lett egy faja agyrázkódása meg bokaszalagszakadása, amivel jelenleg is kórházban van, meg is műtötték.
Mint embert, sajnálom és jobbulást neki (15 évesen én is eltörtem a karom darabosra és hát 5 nap kórház, két fémdrót, egy nagy műtét, gipszsín, majd körgipsz, hosszú hetek mire lekerült, addig félkézzel voltam gyakorlaton, az undormány nyalógép, pöcshiányos Andrelllya és az egyik főnöknő azzal jöttek mindig hogy biztos direkt van rajtam ennyi ideig a gipsz hogy ne kelljen rendesen melózni).
Másrészt viszont nem feltétlenül kell ám részegen rollerezni (én speciel józanul sem mernék), mert veszélyes. Remélem, pasim nem fog hozzá bejárkálni látogatni meg ilyesmik.
A Tini mami is valami zűrbe került, mert a pasija rossz társasággal kezdett és állítólag a zsaruk is nyomoznak a csávó után, meg így lehet a Teen mammer után is :O apám be is jelentette, hogy elhatárolódik tőle (amúgy tényleg hetek óta nem is beszéltek anyám szerint), de persze tegnap már együtt mentek pecázni :S
Ja meg azt is mondta anyám hogy jövő héten apámmal és hugival leugranak vidékre a sírt rendbe rakni. Persze engem nem hívtak. Nem esett jól, de amúgy sem akartam emiatt a hely-ről eljönni. November elsején úgyis megyünk mind együtt. Legalábbis remélem. Hiszen a Tisza part az egyik nagy boldog helyem.
Jövő héten meg szeretném venni a mécseseket, meg rá akarok telefonálni a kéményes fickóra is, mert még nem reagált az emailemre és mindjárt itt a november 5. ami után már megy a pénzbüntetés. Remélem bele férek még az időkeretbe.
Drukkoljatok köszönöm :*
Na neki ugrok a főzésnek, mert délután még írni is akarok.

Valami csöpög a plafonból

Esküszöm így van, akárhányszor bemegyek a fürdőszobába szinte láthatatlan, apró cseppek hullanak rám. Pasim szerint haluzok. De tuti nem. 

Nagyon remélem nem a felső szomszédnál van valami gebasz. 

Más se hiányzik, csak hogy beáztasson minket.

Amúgy bocs a punnyogás miatt, de ez az október hónap ezekszerint ilyen. Semmihez semmi energiám és kedvem.

És utálom az embereket. Némelyik olyan hányinger, komolyan. 

Egyik reggel a buszon köhögtem kettőt, mert ugye ebben az időben is néha csesztet az allergia. 

Mire az előttem ülő nő hátrafordul és úgy néz rám, mint egy döglött csótányra, majd fejcsóválva elhúz egy maszkot és felveszi. Azt hittem, fejbe vágom. 

Nem rakhatok egy táblát a nyakamba hogy bocs asztmás és allergiás vagyok.

Nem az a bajom hogy maszkabálosat játszik, tegye ha ettől neki jobb, de a megvető nézése azért már sok volt. Mintha leprás lennék, vagy mi. 

Ha ennyire fosik a kovidtól, miért buszozgat csúcsidőben? Üljön otthon nehogy gáz legyen. Bár az ilyen para banyák tuti már vagy 8 oltást begyűjtöttek. 

Mindegy, sok a seggfej erre az fix.

A hétfő amúgy is úgy volt szar ahogy csak lehetett. Lépjünk tovább.

Kedden pasim sokadik kérésre elkezdte megkeresni azt a rohadt kémény kivezető nyílást, de persze nem lett meg, viszont szét lett verve jó darabon a fal. Ritka ocsmány látvány. Es nézhetem egy darabig, mert pasim nem az a villám gyorsan orvoslom a problémát típus, mint tudjuk. 

Nincs mese, muszáj a szakember segítségét kérni, még ha marha drága is, mèg jobban félre kell tenni. Már írtam a fickónak emailt ezügyben. Remélem a határidőn belül megoldódik ez a probléma. Nincs idegzetem, na meg pénzem még több büntetéshez, így is csak lassan keveredek ki a közös költség sztoriból.

Ja, Á. írt hogy felhívna és bár nem volt különösebb kedvem hozzá (sem), de nem volt már pofám vissza mondani, mert már egyszer kimentettem magam valami falmelléki kifogással és nem akartam hogy besértődjön. 

Vele amúgy oké minden azt mondta. De a legjobb barátnőjével egy közös nyaralás alatt úgy összevesztek, hogy azóta sem tárgyalnak, de most a csajról kiderült, hogy leukémiás, viszont Á. annyira most sem akar békülni, holott lehet annak a lánynak szüksége lenne rá. Azért a leukémia nagyon komoly sajnos, faterom haverjának a feleségét a harmincas éveiben elvitte és 10 év múlva a férj is ilyesmiben halt meg, szegény gyerekeik nem sokkal fiatalabbak nálam és már vagy 6-8 éve nincs egy szülőjük sem. Remélem Á. belátóbb lesz és végül újra felveszi a kapcsolatot a barátnőjével. Ilyen esetben nem szabad haragot tartani.

A pasijáról annyit mondott csak hogy jól megvannak, de náluk ez nem tudni mit takar. Mondjuk a fickónak most épp nincs másik nő? Én is sztoriztam Miss Candy-ről, de Á. annyira nem kommentálta. És a közeledő műtétemet sem. Csak aházott és hümmögött. Szóval elég érdektelen volt mit szépítsem, de lehet csak rosszabb napja volt.

Ha már műtét, ahogy telnek a napok úgy jön elő bennem egyre jobban a félelem. És ez árnyékot vet az élet összes területére. Talán ezért is esik nehezemre minden. Még a blogolás is, pedig az az egyik legkedvesebb elfoglaltságom. 

Az írás azért valamennyire megy, ha van időm egyszerre csinálom a Still breathing-et és egy rövidebb történetet, ami nem valami jó, vannak bőven hibák benne, de lefoglal. És nem a műtéten pörög az agyam.

Ma itt volt a gázszerelő és bekapcsolta a fűtést. Végre száradnak a ruháink, már untam hajszáritózni őket.

És épp hugomékat várom, aki este hatkor írta, hogy beugranak mert hoznak ruhát nekem (ahh mint egy falat kenyér úgy kell ide még több cucc)de azóta sem értek ide. 

Én meg már lassan feküdnék, mert álmos vagyok.

OCTROUBLE és önemésztés

Pasim végül csak hazajött pénteken, mert annyi munka maradt hogy úgyse végeztek volna vasárnapig. Szóval a hétvégén itt volt, hétfőn meg visszament még Vácra és ma jött haza végleg. 

A hétvége szerintem unalmas volt (már nem emlékszem rá-demens ikonok). 

Azt álmodtam, hogy a buszon találtam egy gyűrűt. Elvittem ékszerészhez és ott azt mondták egy vagyont ér. Hah jó is lenne!

A. végül írt szülinapomra messengeren, jobb későn mint soha.

Fb-n láttam, hogy egykori barátnőm B., aki tudjátok Írországban telepedett le a pasijával és lett egy cuki kisfia, férjhez ment. De legnagyobb döbbenetemre nem a baba apja állt mellette, mint vőlegény, hanem egy 50-55 körüli fószer.  Akinél az adatlapjára  pillantva láttam hogy Christiannak hivják és francia. Azóta B. már a faszi vezetéknevét is felvette. És már egy másik városban is laknak. Durva...vajon mi történhetett hogy B. otthagyta a baba apukájàt és emellett a pasi mellett horgonyzott le?!

B.-t amúgy nagyra tartom mert totál nem támogatta a családja, volt három kisribanc húga akik csak szemétkedtek vele, a szülei meg egymással vitáznak, apuka (azota már meghalt) csajozott és adóssagokat halmozott fel, mígnem el kellett adniuk a nagy házukat és egy kis panelba cuccot a nyomorogtak.

B. sokszor diàkmunkazott, hogy legyen valami pénze, a suliban gyakran mondta, hogy nem akar élni és öngyilkos lesz, mert semminek semmi értelme. Hála égnek valahogy önerőből kimászott a depi és csóróság mély gödréből és először a fővárosban majd egy másik nagyvárosban lakott, míg végül külföldön kezdett új életet, alapított családot. Remélem az új párjával boldog lesz.

Ezen kívül a hétvégén csak a szokásos viták voltak, de próbáltam nem balhézni és nem is agyalni a ribi miatt. Van jó bőven tré, amivel nyomaszthatom magamat.

Figyelem, női percek következnek.

A magándoki által írt hormongyógyszer szerintem hazavágta a ciklusom. Hiába hogy már hetek óta nem szedem, megzavarodott az egész rendszer. Megjött 19 napra ami tartott egy napig. Ez mi? Majd jövő héten lenne esedékes de kíváncsi leszek én erre. Ha felfordult és akkor jön meg mikor épp kedve tartja és nem az eddig működő 23-28 napokon, a műtét is elmaradhat, mert havi vérzéssel nem fognak megoperálni. Nem hiányzik a műtét, de tudom hogy más út nincs és nem szeretnék 2-3-szor neki futni. Na majd meglátjuk...

A másik baromság meg a sok anyagi csőd, ami ellepett minket.

A közös költség miatti pert elkerülendő igyekeztem kapcsolatba lépni a levélben megjelölt közjegyzővel, de csak a titkárnőt értem el mindig, aki nagyon kedvesen lerázott, hogy a jegyző asszony nem tud a telefonhoz jönni, de majd visszahiv. 

Ez október eleje óta nem történt meg.

Hívtam az itteni házkezelőt, az illetékessel ott sem sikerült érdemben tárgyalni, de egy másik nő azt mondta, ha a felét egybe kifizetem esetleg elállnak a pertől. Eredetileg amúgy részletfizetési lehetőséget szerettem volna kérni, de végül is az ősök megszántak és közösen összedobtuk a tartozás egy részét. Ezért nagyon-nagyon hálás vagyok nekik. Ugyanakkor egy emeletes lúzernek is érzem magam.

Így is maradt még (az külön rohadékság hogy az ellenem felkért ügyvéd költségét is velem fizettetik ki), de talán nem kerül bíróságra az ügy. Szerintem azért nem érdemelném meg. Hiszen nem az van, hogy évek óta egy forintot nem fizettem. 

A kémény tisztító ajtós bizbaz sztorira még változatlanul nincs megoldás és már egy hónap sincs rá. De ilyen huszadrangú, szerintem full jelentéktelen ökörségekre több mint százezrem nem lesz, az tuti, így még nem találtuk ki, hogy legyen. Kinéz egy újabb bünti.

Nem akarok újabb hitelt felvenni, hiszen a meglevő sem nagyon halad, az is mindig késve van fizetve és csesztetnek a bankok.

És valamiért azt hittem jövőre már lejár és kiderült hogy lótúrót, majd csak 2026 elején. És az még nem most lesz. Nem feltétlenül nem lett savanyú a képem.

Unom már, hogy mindenki fenyeget ilyen-olyan büntetéssel. Holott a legnagyobb büntetés hogy itt kell élnem. 

És még ilyenekkel is törődjek...pfff...zseniális...

Nehéz súlyok

Nagyon köszönöm mindenkinek, aki felköszöntött, jól esett.

Fakebukkon is jó sokan írtak, rokonok, barátok, volt sulis társak, de volt aki annyit se pötyögött hogy kapd be. 

Pl. A., vagy H. 

Ami azért nem gyengén csalódás, mert mindkettőt a középsuli óta ismerem és én fejből tudom az ő születésnapjuk dátumát.

A. ugye szerelmes a tanár bácsiba, új baráti kör, bulik, utazás, full felújított álom kuckó, és kb. tesz mindenre. 

H. meg szerda reggel rám írt, hogy vigyem már el a gyerekét a suliba mert neki fáj a feje, de a hely-en voltam szóval segíteni nem tudtam. H. azóta se jelentkezett. Na mindegy, ez van. 

Pasim se az első három között köszöntött, de már az is csoda, hogy nem felejtette el, vagy nem keverte az egyik exe szülinapjával, mert az ugye rendszeres volt.

A hétvégénk kapcsolati szempontból azt kell írjam, hűvös volt sajnos. Egyszer elkezdte felhozni a ribit, de gyorsan le is kevertem azt a beszélgetést. 

Nem vagyok kíváncsi arra a nőre semmilyen téren.

Meg hogy a bátyja bírja a csajt és együtt szoktak kártyázni. Kit érdekel?

Szombaton az ősök villámlátogatást intéztek a születésnapom alkalmával. Tényleg jó ha fél órát itt voltak és fater akkor se szólt semmit és nem is evett, pedig főztem pörköltet borsós rizzsel. 

A pasim is kuka volt. Hát na tetőfokára hágott a parti feeling. 

Még mentek máshoz is akiknél este 9-ig ott ültek, de itt alig töltöttek időt. Örültem volna ha maradnak, de a torta az finom volt.

Hétfőn pasim visszament Vácra és valszeg vasárnap reggelig ott is maradnak mert egyrészt a héten le kell adni készen ezt a melót, másrészt nincs fuvar csak vasárnap reggel és hát a sok szerszámmal nem buszozgathatnak össze-vissza. 

Ha már határidő, ma én is kaptam egy fizetési meghagyást a lakásszövetkezettől valami 60 ezres tartozás miatt, amit már jogi útra akarnak terelni és végrehajtás alá vonni. 

Oké, mostanság tényleg hanyagolom a közös költséget, vagyis úgy 3 hónapja. Sajnálom nem szándékos, de a hitel nagyon nagy megterhelés és emellett még itt van a rezsi és a napi dolgok. Még itt lenne a 60 ezres villanyszerelési sztori meg a százezres kéményes történet, amiért szintúgy büntetni fognak.

Nem élünk nagy lábon, semmi luxusra nem szórjuk el a pénzt, max pasim cigijére, de én magamnak heti egyszer ha veszek egy csokit vagy joghurtot. Nincs téli cipőm, egy csomó nadrágom tönkrement, kéne pár vastag zokni, mert fázom, új fehérneműk, a kórházba új törölközők, de ezek se vannak még a kanyarba sem, mert a rohadék hitel elszívja az összes pénzt. És akkor most jött ez a bírósági szarság. 

Kellett mint mókusnak az erdőtűz.

A végén még a sitten kötök ki (küldeném magamnak az Mcr: You Know What They Do to Guys Like Us in Prison c. dalát, haha na jó nem vicces). Azt meg mégsem kéne. Fizetnék én ha tudnék...holnap szerintem felhivom ezt a lakásszövetkezetet vagy a közjegyzőt, hátha nyitottak a részletfizetésre.

Ha nem? Na az akkor már baj lesz. De ne menjünk ennyire előre.

Ez a dolog totál hazavàgta a kedvemet, pedig most írni akartam, de idegállapotba kerültem úgyhogy már be se kapcsolom a laptopot, úgyse tudnék most koncentrálni. A fejem is fáj. Miért kell nekem ezzel az undorító lakással szopnom?!

Ööh...fura ez a klip *-*

Éljenek a 90-es évek :P