Kórházi káosz, műtét, nő akinek nem tudom a nevét, de megmentette a mobilomat és más történések

Hello, hello, na itt is vagyok! És köszi lábadozok, minden oké, holnap már go back to the hely (sajna muszáj, de igyekszem kímélni magam és a hétvége már közeleg, akkor pihenek tovább).
Előző szombat-vasárnap persze tiszta ideg voltam, nem tudtam figyelni semmire, a kedvem is tré volt, zenét hallgattam, id-t néztem, meg összeraktam a cuccokat, nehogy kifelejtsek valamit.
Vasárnap rájöttem, hogy nincs itthon körömlakklemosó, így még reggel átmentem a drogériába azt is venni, tudjátok lakkos köröm tilos (meg műköröm, műszempilla sem lehet, de az nekem nem volt soha) és nekem a lábamon épp piros színű köröm pompázott. Pasimmal ittunk egy automatás kávét, vettem teknős kaját és egyéb apróságokat és élveztem a vasárnapi szikrázó napsütést, de ugyanakkor meg nyomott voltam és szorongtam.
A hétfő is így telt, lélekben készültem.
Kedden 7-re kellett menni felvételre, pasim a kórház bejáratig jött velem, utána egyedül folytattam a zarándoklatot az ambulanciára.
Már voltak jócskán, mikor oda értem, az ajtó előtt ült három 55+-os nő, meg 3 abortuszra váró vidáman röhögcsélő roma (plusz a kiscsalád, mert az kell, hogy egy embert a szűk rokonság kísérgesse, és azok üljenek és zabáljanak a kevés oda rakott padokon).
Hamarosan jött az asszisztens (a múltkori nő aki egyszer mogorva volt, de utána kedves, most is rendes volt), beszedte a papírokat és elsőnek szólított be WTF?), ámde hiába, mert nem volt friss nőgyógy. vizsgálatos eredményem, a múltkori orvos nem vizsgált, mert akkor voltak piros napok és csak a tavaly novemberi vizsgálati papír volt, az meg már idejét múlta. Ki kellett hát ülnöm és várni az orvost hogy megvizsgáljon. Közben hallgathattam a c type értelmes beszélgetéseket (ki mit főz este, kinek hanyadik abortusz ez stb., felemelő volt, én ilyen helyzetben tuti nem tudnék ilyen fesztelen dumapartikra vetemedni), meg az egyik 55+-os (ciklámen műkörmös-pedig azt le kellett volna szedni) nőci hepciáskodását, amiért nem őt hívták be elsőként. Valami orvos rokon volt a lelkem és nehezményezte, hogy nem az ő valagát nyaldosták rögvest. Másodiknak már mehetett, szóval nem tudom, mire fel volt ilyen idegbajos.
Nekem még várni kellett, de nem is volt baj, mert ha én kerülök az osztályra először, egy szobába raktak volna ezzel a Mrs. Hisztériával, ő meg nem nagyon volt szimpi.
Pár asszony után (de még az abortuszosok előtt), behívtak vizsgálatra. A doki normális volt, de azért érdekes stílt képviselt, néha asszonyom-nak, néha édeském-nek szólított. Kiakadt a mióma nagyságán, és megultrahangozott, közben ki is derült, hogy nem egy, hanem kettő polip van (de jóóó), és ha nem sikerül mindkettőt kiszedni a műtét során, a későbbiekben méhtükrözést kell csinálni, ami egy nagyobb beavatkozás és minimum egy napos bent alvás (neeeeeeee....).
Mindezek után végre elfoglalhattam a rezidenciát a nőgyógyászati osztályon. Kaptam hálóinget, de a nővér szólt, hogy azt csak akkor lehet felvenni, ha már jött a betegszállító, hogy vigyen a műtőbe. És ebből következik, hogy így az ágyra sem lehet felülni addig (mik ezek a béna szabályok?). Remek...
Kétágyasba kerültem, a szobatársam Barbra Streisand-ra hasonlított. Normális volt, eldumáltunk és vártunk a kényelmetlen piros műanyag székeken ülve.
Egyszer csak bejött az egyik abortuszos kiscsaj, hogy közölje, ismeri a betegszállítót és tőle tudja, hogy a műtő 2-kor indul.
Agyhúgykövet is kaptam, mert már volt olyan sztorim, mikor 3 óra után műtöttek (a 2019-es kaland) és az nagyon szar volt, migrén, rókaparti, írtam is róla. De hát ugye, ez van, mit lehet tenni.
Az idő lassan ment, éhes és szomjas voltam, beszélgettünk Barbra meg én, meg néha az abortuszos kiscsaj is benézett, indokolatlanul gyakran is, mert nem is szólt, csak bekukkolt, mintha felmérné a terepet (de elhessegettem a kétely felhőit, biztos csak barátkozna).
Majd váratlanul eltolták a szomszéd szobában lévő egyik nőt. Egymásra is néztünk a szobatársammal, hogy most akkor mi van, mégis hamarabb indul a móka? De ugye senki sem mondott semmit, átvedleni nem mertünk, mert szigorú utasításba kaptuk, hogy csak akkor lehet, ha már ott a betegszállító. Aki úgy háromnegyed 12 fele be is toppant, hogy akkor vinne engem műtétre. Engem!!! Rajtam meg civil ruha (mert ugye azt mondták nem lehet átöltözni előbb), szóval mondtam hogy mindjárt öltözök. Közölte, hogy két percet kapok (kösz), mert szoros a menetrend. Így a fürdőszobában őrült sebességgel öltöztem át és minden ruhámat a műanyag székre csesztem le egy kupacba. Később kiderült tök fölösleges volt így rohanni, mert még az előttem lévő asszony is ott dekkolt a műtő előtt. Nekem meg leesett, hogy a mobilom valszeg az éjjeliszekrényen van, mivel pont az időt néztem, mikor belépett  beteghordó. Egyből belém is jött az ideg, mert jól tudtam, hogy bizony lopnak a kórházban egyes betegek és az ab-os kiscsaj valóban túl sokszor struccolt be a szobába, ahhoz hogy gyanús legyen. De már nem tehettem semmit, csak bízhattam a szerencsémben.
Harmincöt perc telt el így, az előttem lévő nőt végre elkezdték műteni, harmadiknak mögém a folyosóra betolták Mrs. Hisztériát, két eü-s nő volt vele, nagyon VIP volt, kérdezgették fázik, jól van e (kinek a kicsodája lehetett nem tudom), mire ő nyavalygott, de nem érdekelt hogy mit, mert paráztam a telefonom miatt és reméltem, hogy Barbra-t nem viszik el a kórteremből, míg engem nem visznek fel, hiszen ha üres a kórterem, tuti hogy az ab-os csaj beoson.
A műtét maga nem tartott sokáig, 15-20 perc ha volt (az altatócucc továbbra is cool, király az a klassz szédülés drogos ikonok), már a kórteremben tértem magamhoz egy hülye zöld hajhálóban. Rögtön a telefonom után nyúltam és hála égnek a táskámba volt belerakva.
Barbra még nem volt ott, de gondoltam hogy ő tette el, mert én tuti hogy a szekrényen hagytam.
Aludni persze nem tudtam, így forgolódtam, később telefonon hívtam az ősöket, tesómat, pasimat.
Nemsokára visszahozták a szobatársamat, ő mondta, hogy a mobilt elrakta a táskámba, mivel a sunyi csaj nagyon fura volt, 2 percenként bejött nézegetett a táskáink fele, közben kérdezgetett, hogy engem mikor vittek el és hogy Barbra-t mikor viszik majd. Nem gyengén volt feltűnő. Gáz és felháborító, hogy valaki még ilyenkor is a lopáson pörög.
Meg is köszöntem Barbra-nak, hogy figyelt a telefonomra.
Háromkor már lehetett hazamenni, kiadták a zárót, Mrs. Hisztéria ott gangelt a másik nővel (akit előttem műtöttek) és persze elsőnek kapta meg a papírjait :P
Átöltöztem és búcsút vettem a szobatárstól, kár hogy a nevét sem kérdeztem meg, de irtó hálás vagyok neki még most is.
Hívtam anyámat, aki azt mondta apámmal együtt kocsival hazadobnak. Lent vettem egy automatás kávét, amit alig ittam meg, már itt is voltak értem az ősök.
Sőt, anyám még kicsit maradt is velem, kipakoltuk a táskámat, rendeltünk pizzát, megvárta míg pasim hazaérkezik és úgy ment haza.
Ja, pasim azt mondta jó már hogy itt vagyok és aggódott :)
Ma meg még pihenek, bár a hétköznapok ezt nem igazán hagyják. Máris szivárog a tré mindenhonnan.
A hely-en már a kavarászás megy. Jönnek valami fejesek és a bandának kellene kaja-pia fronton teljesítenie. Az egyik opció a hidegtál+torta rendelés volt, én is ez preferálnám, szépek, finomak, nincs velük gond. Ámde néhány nyughatatlan egyén kitalálta, hogy olcsóbb, ha mindenki maga készíti el és viszi be a kajákat. Ezen megy a vita.
Szerintem amúgy rohadtul nem olcsóbb, nem beszélve a belefektetett energiákat és tök jó, hogy mindenki hiper szuper konyhatündér és kaja csodákat tud varázsolni. Én is megcsinálom a rántott húst, fasírtot, de annyira nem tartom magam ásznak, hogy olyat készítsek, amit külsősnek nyugodt szívvel adnék. Tortát meg bevallom nőiesen, nem tudok csinálni, és a sütőm sem működik.
Húgomat talán megkérhetném, ő nagyon profi édesség terén, de mire vidékről ide el érne a süti, szerintem tönkre is menne. Nem tudom, mi lesz még itt, de nekem akkor sincs kedvem (és képességem) öt csillagos kaják kreálására.
J. is rám írt hajnali 5-kor, hogy Zselyke beteg és nincs kire hagyja, neki és a pasijának is dolgozni kell és valami távoli rokon vigyáz a kislányra, akit alig ismer, de ő is csak délig tudta vállalni és semmi segítsége és hogy ő is így áll majd másokhoz.
Ööööhhh...
Írtam neki, hogy én ma szabad vagyok és ha behozza ide, tudok rá vigyázni, de meg sem nyitotta az üzenetet. Pedig én szívesen felügyeltem volna Zselykére amúgy.
Sajnálom, hogy nem tudok többet tenni, de fáj a hasam és még nyomi vagyok a műtéttől, elég lesz holnaptól buszozni, ma még össze kell szednem magam.
A szövettan másfél-két hét, ott derül ki hogy el tudták e távolítani mindkét polipot. Nagyon jó lenne, mert abszolút semmi affinitásom a méhtükrözéshez a nyáron. Szóval drukkoljatok légyszike.
És nagyon szépen köszönöm az eddigi támogatásokat  is :* :* :*