Veszteségek...minden tekintetben...
Iszonyat fos ez a november. Komolyan ez már embertelen.
Még csak kilencedike van (asszem), de már elvesztettük a rokonunkat, anyám gyerekkori barátnőjét és apám fiatalkori barátját, meg anyám régi főnökét.
Tudom, hogy másodlagos, de bedöglött a porszívónk, a tv-nk és a mosógépünk.
Kész...
Amúgy is fura dolog ez a gyász. Néha elkapja az embert, mikor nem számít rá akkor. Főleg az első napokban, minden kis dolgon elsírtam magam. És nagyjából hely szempontjából is mindegy volt, pl. buszon etc.
Mostanra már csak, ha nagyon belegondolok, de igyekszem minél kevesebbet ezt tenni. Mert még ott van a temetés és attól baromira félek.
H., meg A. el akarnak jönni, ez jól esik. És Sz. is részvétet nyilvánított fb-n.
De azért vannak ám bunkók is, akikbe kb. annyi az empátia mint egy konnektorban. Példának okáért, az egyik exem, akivel találkoznom kellett volna, de olyan szinten nem akartam, hogy folyton valamire hivatkozva, passzoltam. Na, ez a kis pöcsfej, most írt nekem hogy biztos meg van az okom, amiért nem akarok vele találkozni és ezentúl nem fog zaklatni és minden jót.
Eldurrant az agyam, amúgy is kicsi most a tűrőképességem, ez a gyökér meg szépen túlfeszítette a húrt. Legszívesebben annyit írtam volna, hogy menj anyádba, de ennél normálisabban kezdtem inkább neki megfogalmazni. Közöltem, hogy meghalt egy közeli rokon, és ne kapja már fel a vizet, hogy nem azon túráztatom magam, hogy vele minél hamarabb összefussak.
Normál esetben sem akarok (most meg már főleg nem), nem hiszem el, hogy nem fogja az adást. Amúgy is ott a nője, aki állítása szerit perfekt és istenkirály, esetleg koncentráljon rá, ha annyira szereti, mint állítja. Bár kötve hiszem, akkor nem engem basztatna.
Tegnap meg a kórházban összefutottam a flörtölős sráccal, már írtam róla régebben, hogy mindig ha találkozunk, tök közel áll és úgy csinál, hogy hozzám tudjon érni. Na, most nem finomkodott, a nyakamba borult, alig akart elengedni *-* Ajhhh, mióta vagyunk ilyen jóban?!
A másik delikvens meg odajött hozzám, hogy segítsek már neki, mert nem igazodik ki az ital automatán (kell hozzá vagy 6 diploma, tényleg) és mikor megmutattam, megkérdezte, hogy kivel vagyok itt (azt hazudtam hogy a pasimmal), meg kapcsolatban vagyok e. Majdnem elvágódtam a padlón. Még ilyen csajozási szokást sem láttam, de hát változik a világ, gondolom a "szia megmondanád az időt" már lejárt, vagy mi.
Az írás és a zene ad most megnyugvást. Az írás annyira megy most hogy egy szuszra, kb. egy délelőtt megírtam az Örökké befejezését, amit hamarosan felrakok ide is, ja és a Still Breathing új rész is mindjárt kész.
A pasim meg, hát nem mondom, hogy túl nagy az együttérzés benne, de hát azon csodálkoznék, ha lenne. Nagyon kemény idők ezek, a lelkierőmnek most kell ezerrel pörögnie. Át kell vészelni ezeket a napokat, valahogy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése