Aki szabad...

A hétvégi party meglepően jól sikerült. Volt babamosoly, gügyögés, finom ételek, ismerősök és ismeretlenek. Volt hajnalig pálinkázás és kornyikálás. J. pasija is normális volt, lehet be lett fenyítve, hogy vegye takarékra magát, én is befogtam a pofámat. Pasim berúgott, de mindenki ivott.
Szóval jó volt.
Ültem a hintaágyban, bámultam a felhőtlen, fekete eget és a csillagokat, közben szólt a zene és arra gondoltam, ez a pillanat igazán tarthatna egy örökké valóságig. Mert olyan jó. És őszintén, jó volt távol lenni a zajos várostól, irigylem J.-éket, a vidéki élet miatt. Teljesen más életforma, mintha a gondok is távolabbiak lennének és kisebbek. Mintha ott a szabadság jobban jelen lenne. Persze, lehet hogy én gondolom csak így. Valahogy én is úgy mennék, de nem tudok, jelenleg minden ide köt. Sajnos...
Holnap meg már szeptember és újabb változás az életemben. Kicsit aggódok. Mint minden változás előtt, mert igen csak nem szívlelem őket.
Nyomaszt az albérlet gondunk is, ami igazán majd csak jövő tavasz körül lesz esedékes, de már nézelődtem ez ügyben és igencsak siralmasak a kilátásaink :/
Helló szeptember, légyszi hozz valami jót is!!!
Ha valaki olvassa a soraimat és nem csak a pornó oldalakról tévednek ide perverzek, küldjön pozitív energiát.
Köszönöm :)

Kösz, elvagyok, de momentán nem kell több boldog ember

Az extrém lehangoltság nyár végével jár, most már egészen biztos vagyok benne. Főleg, hogy ismét nehéz dolgok elé kell néznem egy röpke hét múlva. Nyomaszt is rendesen. Nem szeretem az új dolgokat. A régi megszokott dolgok jók voltak, de hát az élet ilyen, mindig bedob valamit.
A pasimmal sem vagyunk túl jóban, múltkor is megbántott. De sírni sem tudok már az ilyenek miatt.
A rokonunk pedig, akihez járunk (bár én mostanában elég kevésszer jutottam el hozzá) meg minket bántott meg, helyesebben pasimat, mert megvádolta valamivel, ami nem igaz. Sosem értettem az öregeknek mire ez a nagy rosszindulat, amíg beteg és elesett addig minden jó ahogy van, de ha már jobban lesz, hirtelen semmi sem megfelelő,megy a kavarás...áh....hagyjuk is...
J. meghívott egy hétvégi összejövetelre. Amolyan babapartiszerűség lesz. Ott lesz egy csomó ember, egy részét nem is ismerem. Meg ott lesz az a gyík pasija, akit kimondottan rühellek, mondjuk ez oda-vissza igaz. Nem volt igazán kedvem igent mondani, de nem tehettem mást, csak a baba és J. kedvéért megyek. És remélem jól sülnek el a dolgok, pasim sem rúg be, nem szól be J. barátja.
J. azt mondta, olyan boldog így Zselykével és nem cserélne senkivel sem életet. Jó hogy, meg is értem :D

A másik, aki mondta hogy boldog, az egyik exem, akivel emailt váltottam minap. Ő lehet is boldog, tele van zsével, jó állás, 14 millióért most vettek házat, meg ugye van gyerek, asszony. Kérdezte, hogy vagyok és én ráömlesztettem az elmúlt nyolc hónapomat, rokonápolásostól, pénzhiányostól, hogy bármennyire is szeretnénk saját lakást, nem tudunk venni etc. És meglepő módon meg is értett, sőt még azt is mondta, hogy jó ember vagyok (éééééééén?nemár). Na, ezzel bearanyozta a napomat. Meglepően normálissá ette őt a házas élet és gyereknevelés. Elégedett és mint  fentebb írtam, boldog.

Remélem idén még én is le tudok ilyesmit írni.
Ez egy tökéletesen össze-vissza és értelmetlen bejegyzés lett. Nem vagyok formában, bocs.
És inkább jöjjön egy bájos kis klip, kb. így érzem magam :S

Régi idők, gyertek vissza!!!

A borzasztóan szar általános iskolai fizikai-lelki bántalmazásokon és az oda járó, azt elkövető faszfejeken, meg a gyakorlati hely alkalmazottain és az ott történt megaláztatásokon kívül szerintem egész okés volt a gyerekkorom. Sok minden hiányzik, ami most már nincs. Nem lehet.
Visszaidézve:
- A régi nyarak hangulata.
- A haj és ruhakatasztrófák, amikért senki sem szólt, mert mindenki úgy járt.(ahh a kedvenc Coca-colás fehér pólóm, egy hozzá abszolút nem illő piros-khaki mintás szoknyával...felülmúlhatatlan...)
- A családi nyaralások, sátorral, vagy kempingben, közös zuhanyzó-ahol bazi nagy pókok voltak, de a nyársalások, csavargások mindent feledtettek. Vagy mikor fater bepattant a kocsinkba és mentünk amerre láttunk. Hegyet másztunk, patakokban köveket gyűjtöttünk.
- A mamámnál töltött nyári napok, mikor az akkori barátnőkkel bunkert építettünk, egész nap a játszótéren lógtunk.
- Azok a mamámnál töltött reggelek, mikor az ágyban walkment hallgattam. Full hangerőn mentek az akkori kedvenc számaim.
- Mamám pörköltje, rántott húsa, sütijei és hogy olyan jóban voltunk.
- Mikor papám elővette az ő régi kedvenceit és egész délután lemez játszót hallgattunk.
- Hajnalig lestem az akkori Music Tv-t (headbangers ball, Beavis and Butthead,Greatest hits, egyebek)
- Anyum hétvégente hamburgert és sajtos-tejfölös lángost hozott reggelire.
- A hétvégi piacos bevásárlások.
- Szabad strandolás hülye fürdőruhában, közben szólt a zene.
- Mikor titkos szép idézetes képeslapokat küldözgettem annak a fiúnak aki tetszett a szakmunkás osztályból és meg voltam győződve, hogy nem tudja ki vagyok. Valószínűleg tudta, de pont leszarta :/
- A nagy röhögések suli utáni haza úton A.-val és H.-val, meg néha E.-vel is (vajon mi lehet vele, évek óta nem hallottam róla).
- A régi regényeim és az akkori naplóim, amiket mamám sajna csak úgy szemétre dobott.
- Amikor gondtalanul énekelgettem a Green Day-től azt, hogy :Bite my lip and close my eyes, take me away to paradise...anélkül, hogy teljesen értettem volna, miről szól a dal :D
- A szabadság érzése, amit azóta sem tudok újra tapasztalni.
És még sorolhatnám...Számomra a régi dolgok jóval vidámabbak és

élhetőbbek voltak. A mostaniak meg...oké van egy-két jó oldala is a mai időknek, de nekem hiányzik a múlt. Bár biztos jó lehet annak is, aki teljesen elégedett a jelenben...Irigylem ...Bár nekem is ennyire menne.

Ja, voltam bent H.-nál. A baba tündéri, de olyan picike. A neve végül nem Zsófia Alexandra, hanem Lara Norina lett.Szerintem azóta már haza is mehettek.

A pasim meg két napja kiállhatatlan, gőzöm nincs miért.Hazajön jókedvűen, aztán bekattan és ordítozik, vagy nem is szól hozzám. A telefonszámlánk is indokolatlanul magas lett ebben a hónapban, pedig én nem beszéltem senkivel sem sokat. Távol álljon tőlem bármilyen gyanúsítgatás, de anyum szerint a körmére kellene nézni.Hát nem tudom, most nem érzek rá indíttatást.

És a legfontosabb-majdnem kihagytam!!!- anyumnak semmi baja!!!!!A vizsgálatok negatív eredménnyel zárultak!!!!

Derengés (John/Sid slash fiction)

Újabb gólyahír, megszületett H. babája is!!! És ami a legdurvább otthon...Édes Jó Isten :O
Nem tudom, így tervezte e, vagy így jött össze (gyanítom ez utóbbi), de lepadlóztam a hírtől. Szerencsére mindketten jól vannak és remélem meg tudom látogatni őket még a kórházban. Most egyenlőre a ledöbbenés fázisában vagyok *-*

És tudom, hogy ezer éve nem írtam a novellát, mert vagy idő, vagy ihlet nem volt hozzá. De most és nagyjából a lőtéri kutyát nem érdekli, hoztam a befejező részt. +18 (kicsit), meg fluff, a helyesírást meg ne nézzétek pls.

Pt. 05. Érzelmek börtöne +18: John ujjai még mindig az italos pohár hideg üvegén voltak. Eltelt pár perc, míg minden gondolat átrohant az agyán. Sid csak bámult rá, már-már idegesítően ostobán, ő meg nem tudott mit tenni, csak kínlódott az igazságtól és a másik pillantásának izzó tüzétől. Végül keserű mosollyal vállat vont.
- Igaz…Hogyan is lehetnénk barátok ezek után?!
Sid megrémült.
- Hogy érted ezt?! Most el fogsz menni?
- Nem, csak nyertél. – mondta erre John kissé gúnyosan.
Sid nagyokat pislogott rá.
- Nyertem?! – kérdezett vissza.
- Nem megyek el, egyszerűen igazat adtam neked. Ez már nem barátság, tiszta sor. – vágott a szavába John idegesen.
Sid ijedtsége rögtön elégedett vigyorba ment át, amit John eléggé utált, viszont csak ült ott mereven, elfogadva a valóság tényeit.
- Nem megyek el, ha csak te nem akarod. – tette még hozzá és azt kívánta, bárcsak ez lenne a másik kérése. Lehajtotta az italát, mire Sid hevesen megrázta a fejét és John bizonytalan bólintással nyugtázta a helyzetet. A csendet csak az üveg halk koccanása törte meg, ahogy John újabb pohárt alkoholt töltött magának és gondolatai ismét elragadták.
Emlékezett, nem is figyelte, meddig feküdtek ott a kórházi ágyon, és meddig hagyta, hogy Sid a karjaiban tartsa. A valóság eltompult, egyfajta vesztes közönnyé változott. Egy szót sem beszéltek, Sid gyengéden simogatta, mialatt ő csak nyelte a könnyeit és legszívesebben jó mélyre ásta volna magát.
Aztán hangok verték fel a folyosó csendjét, váratlanul nyílt a kórterem ajtaja és John olyan gyorsan ugrott el onnan, mintha sohasem feküdt volna ott. Mire a nővér belépett a gyógyszerekkel, mindketten rendezett ruházatban, egymástól távol voltak. John az ablaknál álldogált, mintha mi sem történt volna. De arca vérvörös volt, a torkán pedig szüntelenül ki akart ugrani a szíve. Úgy érezte, rajta kapták, pedig a nővér nem észlelt semmit, letette az éjjeli szekrényre a pirulákat, aztán közölte, hogy vége a látogatási időnek. John erre elindult az ajtó felé. Köszönt a nővérnek és valamit odamotyogott Sidnek is, aki csüggedten figyelte a távozását.
A lábai remegtek, ahogy a folyosót rótta és elhagyta a kórházat. Rázuhant a végtelen űr, a hűvös, magányos éjszaka és fejében ismét megelevenedtek a nemrég történtek. Nem szeretett volna egyedül lenni, ezért betért az útjába eső legelső kocsmába. Az este hátralévő részét céltalan ivással töltötte. Az ital elmosott, elviselhetőbbé tett mindent. A cigarettája szürke füstjében elbújhatott kicsit saját maga elől, a szerelem elől, amit annyira nem akart érezni. Nem tudta, hány órakor hagyta el a kocsmát, az időérzéke a józansággal együtt a semmibe tűnt, hallotta a közeli templom harangját, és néhány autó zaját, a kihalt, halvány fényű utcalámpákkal szegélyezett környéken. Csak futott, homlokán nagy cseppekben csorgott a veríték, hányingere volt és légszomja. Rohant, ameddig bírta, végül lihegve állt meg egy bolt kirakatánál és levegő után kapkodva bámulta a piszkos üvegen át a saját arcát. Nézte magát, akár egy idegent, figyelte az ajkát, amit nem rég Sid csókolt lázasan, a szemeit, amikkel teljesen máshogy nézett Sidre. Még érezte magán Sid kezének nyomait és hallotta azokat vágyakozástól túlfűtött hangokat, amik nem csak a kórteremben, hanem a fejében is hangosan visszhangoztak. Szánalmasnak érezte magát az összes tette miatt, amiatt hogy nem tudott ellene tenni. Szégyent érzett, amiért minden viszolygása ellenére is annyira akarta Sidet. Újra és újra, mindennél jobban. Olyan volt ez, mint valami méreg, ami a testében keringett és mind betegebbé, kétségbe esettebbé tette.
- Hányadik pohárral iszod már ? – érdeklődött halkan Sid, amikor John a saját emlékképei elől menekülve, egy újabb pohár italt öntött magának, aztán a zsebében keresgélt cigaretta után.
A délután észrevétlenül átszáguldott felette és ő nem csinált mást, csak ivott némán.
- Számít? – rántotta meg a vállát fölényesen.
- Korán van. – mondta erre Sid.
John meggyújtotta a cigarettát.
- Ne akarj a lelki ismeretem lenni Sid, nincs erre szükségem. Tudod mit, józanul egyáltalán nem vagy szórakoztató, sőt unalmas vagy ! – vetette oda dühösen Sidnek, aki kicsit elpirult ettől.
- Te is vigyáztál rám. – suttogta, mire John felcsattant.
- Az más, mert te kábítószeres vagy, de rám nem kell vigyázni. Elég ebből a baromságból!
- Ne haragudj ! – mentegetőzött Sid, de John csak lenézően legyintett.
- Fejezd már be, egész életedben magyarázkodsz, annyira unom! És ez egészet is, úgyhogy elmegyek. – és hogy szavait nyomatékosítsa, felpattant a kanapéról.

- Ne menj ! – szólt utána Sid kérlelő hangon, de John elszántan elsétált az ajtóig.
- Már nem akarok itt maradni Sid. – sóhajtotta türelmetlenül.
- Akkor veled megyek. – vágta rá Sid, felkapta az ágyon heverő bőrdzsekijét és rögtön ott termett John mellett.
- Még én sem tudom, hol lyukadok ki. – próbálta leszerelni John,
- Nem baj. - Sid állhatatosan ragaszkodott ahhoz, hogy vele tartson és ahogy egy fél percre John elmerült sötét szemei fényében, máris elgyengült, de nem akarta ezt kimutatni. Kilelte a hideg, maga sem tudta mitől.
Fagyosan biccentett.
- Legyen, de félre az ostobaságokkal ! – ezzel kinyitotta az ajtót és rövid időn belül már mindketten az utcán voltak. John nem tudta, merre menjen, semmihez sem volt kedve különösebben. Vagyis szíve szerint beült volna egy kocsmába, de tudta, hogy Sid miatt nem teheti. Elhajította a cigijét és rögtön újat gyújtott, mialatt szótlanul lépdeltek a járdán, rákanyarodva a közeli park ösvényére. A hely elég üres volt, így John levágódott az egyik padra és csak nézte a tőlük nem messze lévő halastavat, aminek sima víztükrét csak egy-két vizimadár kavarta fel. Sid leült mellé és ugyanúgy bámult előre, minden egyéb cselekedet helyett. Johnnak kínos volt a csend, nehéz volt a megjátszott ridegség.
- Otthon kellett volna maradnod. – bökte ki egy idő után.
- A terhedre vagyok ? – érdeklődött szomorúan Sid.
- Hát ha nem lennél itt, valószínűleg inni mentem volna. – dünnyögte válaszképpen John és Sid eléggé nem tudott mit kezdeni a felelettel. Zavartan nézte a néha-néha felbukkanó, harsány vadkacsákat a tóban. Gyermeteg és egyszerre gyönyörű arckifejezéseitől forróság ébredt John gyomrában.
- De veled nem mehetek kocsmába, érthető okokból. – magyarázott, aztán gyorsan eloltotta a füstölgő cigarettáját.
- Köszönöm, hogy törődsz velem. – suttogott hálásan Sid.
- Csak nem akarom, hogy ismét lecsússz. – vágott a szavába John és elfordult, hogy Sid ne lássa, ahogy elvörösödött.
- Szeretlek. – mondta Sid és John és le merte volna fogadni, hogy valamit várt,  visszaigazolást, hogy nem feleslegesen ismételgeti ezt a szót folyton, de ő csak hagyta bizonytalanságban vergődve a másikat.
- Oké, ezt már mondtad…- bólogatott erőtlenül és szemei gondosan elsiklottak Sid búskomor arckifejezésén.
- Miért jöttünk ide? – kérdezte Sid némi csend után.
- Mi bajod ezzel a hellyel? – kérdezett vissza közömbösen John.
- Semmi, csak nem tudom, miért vagyunk itt. – felelt Sid értetlenkedve.
- Ott ülni nálad időpazarlás. Egy baromság, én iszom, te pedig ülsz és számolod, mint egy kéretlen pártfogó. – háborgott John.
- Ide szerelmes párok járnak. – jelentette ki Sid.
- Oh, meg egy csomó más ember is. – javított az állításon John.
Ám ekkor tényleg letelepedett tőlük nem túl távol egy párocska. A fiú szenvedélyesen ölelte magához a lányt és nem törődve semmivel, csókolózni kezdtek. John és Sid egyszerre sóhajtottak a csodálkozástól. A pár nem húzta az időt és nem is zavartatta magát, a fiú vágyakozva kezdte gombolni a lány ruháját.
- Francba! - John dühödten nézett más irányba. De Sid érdeklődve szemlélte az eseményeket. Barna szemeiben a csodálat és az egyértelmű gyönyörködés látszódott, amitől John jött zavarba. Reflexből Sid vállára tette a kezét.
- Hé, ennél feltűnőbben már nem is tudod őket bámulni. – morgott, mire Sid végre elfordította onnan a tekintetét. Ekkor John is észbe kapott és elhúzta a másik válláról az ujjait. Majd gondterhelten dugta zsebre a kezét.
- Két szerencsétlen, akik nem bírnak magukkal.- csóválta a fejét felháborodottan és megvetően. Aztán látva Sid megütközését és a tekintetét, cinikusan elmosolyodott.
Hiszen amit mondott, akár rájuk is illett volna.
John érezte a hátánál a csempe hidegségét, a nyakánál pedig Sid ajkának forróságát, ahogy nedves nyomokat hagy a bőrén és egyre közelebb kerül a szájához. Enyhe huzat rezegtette a félig nyitott régi ablakszárnyakat, a csap pedig szünet nélkül, idegesítően csepegett. A zuhanyzóban voltak, ami nem feltétlenül ideális hely a szorosabb érintkezésekre, de jobb híján megtette. Sid agya amúgy is ködös volt már a vágyakozástól, neki mindegy volt, hol történik vele a dolog. John nehezebben engedett fel, de meggyőzte magát, hogy itt még mindig kevesebb az esélye, hogy valaki felfedezi őket, mint a kórteremben. Persze az egész őrültség volt, amibe nem kellett volna belemennie, de a józan ész érvei már akkor megdőltek, amikor Sid furcsán ragyogó szemekkel várta a kórterem ajtajában, már az csillapíthatatlan lángokat gyújtott fel John testében, igyekezett leplezni, de nagyjából tudta, mi fog következni. És így is lett. Kettesben maradt Siddel, félre érthetetlen helyzetben.
- John…- mondta ki a nevét Sid és ettől John csak izgatottabb lett. Beharapta az ajkát és a szemei lecsukódtak. Magához húzta Sidet, beletúrt a hajába. Tenyere kíváncsian végig futott mellkasán és hasán. Sid zihálva tapadt a szájára és mélyült el a csókban, teljesen átadva magát a helyzetnek. Kezei Johnt simogatták, mind közelebb férkőzve a nadrágjához, majd végül férfiasságához és John is ugyanazt tette. Most is elámult a fiú végtelen és kőkemény izgatottságán, amit az ő érintései, csókjai váltottak ki. Ez mindig megdöbbentette és tetszett is neki.
- Kívánlak…- suttogta a fülébe Sid, miközben a mozdulatai hamar ritmusosak és gyorsak lettek, hasonlóan John mozdulataihoz. Nem vesztegették az időt, John tartott a lelepleződéstől, a izgalom pedig szinte elszédítette. De nem csak őt. Sid, ha lehet még ennél is jobban tűzbe jött. Hangosan nyögdécselt, teste folyamatosan remegett, a bőre nyirkos volt, ahogy egyszerre mozdult a csipője John kezével.
- Túl hangos vagy, meg fogják hallani. – tolta el magától aggódva John. De Sid igazán nem foglalkozott ezzel, sőt talán még lenyűgözőnek is találta az egészet.
- Az én gyönyörű Johny-m, szeretlek…- nyögte kábán az élvezettől.
- Nem vagyok gyönyörű, ne mondd ezt! – hördült fel John, de hasztalanul.
- Gyönyörű vagy…gyönyörű…és én vagyok a legszerencsésebb a földön, hogy veled lehetek…- tette még hozzá Sid elcsukló hangon. John ezt túlzásnak érezte, csak nem volt ereje megcáfolni. Sid kölcsönös érintései őt is elragadták és bár próbált hangtalan maradni, egyre kevésbé sikerült. Tudta, hogy nem a legjobb amit csinál, sőt rettenetesen ügyetlennek érezte a cselekedeteit. De Sidnek láthatóan jó volt, sőt a világon valószínűleg neki volt jó ez egyedül. Arca teljesen kipirult, a homloka izzadt lett és teste minden része vibrált John karjai között, egyre gyorsabban és hevesebben. Míg végül hangos nyögésekkel elérte az öröm tetőfokát és reszketve, levegőért kapkodva borult Johnra, akit szintén ezekben a pillanatokban ért el az extázis. Nem tudott ésszerűen cselekedni, agyából mindent kisöpört a megsemmisítő érzés. Felnyögött és Sid nyakába temette az arcát, majd szédülve, fáradtan dőlt a jéghideg csempének, Sid pedig hálásan ölelte át. Mindketten vadul dübörgő szívvel ziháltak. John meg sem mozdult, csak Sid simogatta lágyan és szavakat suttogott neki, amiket nem is mind értett. A jól ismert forróság lassan csordogálva, cseppekben gyűlt alattuk a padlón.
Ellentmondásos momentum volt ez, nehezen szavakba önthető. John sosem hitte volna, hogy ez ilyen, főleg hogy közöttük. Olyan volt, mintha egymásnak lettek volna kitalálva, mintha azonosan működtek, egyformák lettek volna. Legalábbis ilyen téren.
Hűvös, hirtelen éledő szél cirógatta John arcát, ahogy a múlt kanyargós útvonalát bebarangolva, újra visszaérkezett a valóságba. A parkba, a padra, Sid mellé, nem messze tőlük egy szerelmes pár egyértelmű hangjaival. Cigarettát vett elő és meggyújtotta.
- Menjünk, oké ? – állt fel váratlanul és Sidre sandított, aki helyeslően követte. Kisétáltak a parkból, a lármás városi forgatagba. Sid kíváncsian várta, merre tovább.
- És most mit csinálunk ? – érdeklődött.
John vállat vont, de belülről már tudta, inni szeretne, legalább egy pohárral. Az emlékek olyan megrendítőek és ő egyre gyengébbé válik a súlyuktól.
- Akarsz édességet ? Mert veszek, ha akarsz…– kérdezett vissza. Az édesség nem fedi a keserűséget, de alibinek megfelelő, gondolta magában, miközben kiszúrt egy kis sarki bárt.
Sidnek tetszett az elképzelés.
- Jó lesz, köszönöm. – bólogatott és mintha olvasott volna John gondolataiban, a bár felé vette az irányt. Átrohanva az úttesten közlekedő autók előtt. John elképedt, milyen gyorsan eltűnt mellőle, fékcsikorgást, dudákat és káromkodást hallott és mire oda nézett, Sid már át is ért az út túloldalára. John bosszúsan sietett utána.
- Mi bajod van neked ?! Elüt az a nyavalyás autó! – üvöltött Sid arcába és megragadta a bőrkabátját, a falhoz szorítva őt.
- Ne haragudj…- mentegetőzött meglepve Sid.
- Eszelős Isten barma vagy ! – vágta hozzá a szavakat idegesen John, aztán felszedte a földről a cigarettát, ami kiesett a kezéből. Az ijedtségtől kapott szívdobogás majd kiszakította a bordáit.
Hasonlóan érzett, mikor egyik látogatás alkalmával, az ápolók nem engedték be Sid kórtermébe, azt mondták, történt valami és most nem mehet be. John több mint egy órát szobrozott a folyosón, mikor végre kinyílt az ajtó és két mérges ápolónő viharzott ki rajta, szinte átnézve John felett, nem adva választ a kérdéseire. John így vette a bátorságot és bement a kórterembe, idegesség hatolt a gyomrába, mert nem értett semmit.
- Sid mi a franc van ? – kérdezte az ágy szélén ülő fiút, de mire az felelhetett volna, John már észre is vette a csuklóján lévő fehér kötést. A kép azonnal össze állt a fejében. Düh, féltés és értetlenkedés lett úrrá rajta. Sid csak nézett maga elé, teljesen falfehéren és egyértelműen szégyellte magát.
- Miért csináltad ? – John csak ennyit bírt kinyögni.
- Nem tudom…- vonogatta a vállát bizonytalanul Sid, kerülve John tekintetét. Idegenkedve vizsgálta a kezére tekert  vastag kötést, aminek fehérségét egy nagy piros folttal megtörte a vére sötétsége. John akkor látta, hogy az ágyneműje és a ruhája is véres. Émelyegni kezdett, és tehetetlen sóhajjal csóválta a fejét.
- Nem tudod?! Az nem válasz. Valamit csak tudsz, érzel! Valami csak volt, ami miatt meg kellett ezt tenned! – emelte fel a hangját.
A harag ellepte a gondolatait. Nem értette, mire kellett ez az egész, hiszen elég jól mentek a dolgok. Folyt a Metadon kezelés és ő mindig itt volt Siddel, többet is mint, szükséges. És most kiderül, hogy hiába volt minden.
- Nem tudom. – ismételte meg az előbbieket halkan Sid.
- Adj értelmes feleletet Sid, vagy itt hagylak ! – kiáltott rá idegesen John és leült vele szemben az ágyra.
- Csak rossz napom volt, úgy keltem fel, hogy nem akarom már ezt így tovább. Gondoltam a kábítószerre is, valahogy ma sóvárogtam utána. Fogalmam sincs mi ütött belém, de be akartam fejezni az egészet. Ott volt az a repedt üvegdarab a folyosó egyik ablakában, már régen észre vettem, mikor nem látta senki, kiszedtem, aztán nem gondolkodtam, csak az alkalmas pillanatban végighúztam a csuklómnál. Egyszer, kétszer, rögtön elöntött a vér és minden olyan volt mint a régi időkben…- Sid szomorúan elhallgatott és meredt előre kifejezéstelen szemekkel. John idegessége lassan elpárolgott, csak a szánalom maradt meg és a kétségek, mit tehetett volna másképp.
- Felejtsd el a múltat. Mert az nem jön vissza, soha többé. – mondta tárgyilagosan.
Sid leverten vette tudomásul a hallottakat.
- Gondolom…
- És nagyon fáj a kezed? – érdeklődött John összeugró gyomorral nézegetve a másik alaposan bekötözött sérülését.
- Nem annyira. – válaszolt Sid és úgy látszott, nem tulajdonít jelentőséget annak, ahogy bánt magával.
John bólogatott, aztán perceken át zavartan hallgattak mind a ketten.
- Ugye nem hagysz itt ? – kérdezte Sid esdeklő pillantásokkal és közel hajolt Johnhoz. A bőre lázasan forró volt, ahogy John karjára tette a tenyerét. John kedvetlenül húzódott el tőle.
- Hagyj most békén. – utasította és nem is értette, miért hiszi azt Sid, hogy könnyen lép túl ezen. Siden látszott a csalódás, de hajthatatlan fények villantak a szemeiben, a mosolya kiéhezett és vágyódó volt.
- Az én tökéletes Johny-m, kiugrik a szívem a helyéről, ha csak rám nézel. Csoda, hogy még nem történt meg…Veled akarok lenni…Érezni akarlak…- hajolt az ajkaihoz epekedve Sid és John tudta, hogyan érti ezt. Már szóba hozta párszor, de John mindig kitért az egyenes válasz alól. Érdekelte, de félelemmel is töltötte el a dolog.
- Nem Sid…azt nem…- ellenkezett és amint megérezte Sid nyelvét a szájánál, elfordította a fejét, hogy ne tudja megcsókolni.
- Azt álmodtam, megtörtént, veszettül jó volt. Mikor felébredtem, minden nedves volt körülöttem és a legnagyobb izgalomban voltam…- motyogta fájdalmas arccal Sid.
- Csak a gyógyszerek miatt van. – vágott a szavába elvörösödve John és az izgalom hideglelésként szaladt végig a gerincén.
- Rosszul gondolod, azért van, mert szeretlek John… bármit megteszek érted, vagy neked. – tett még egy kísérletet Sid, hogy Johnhoz közeledjen, de csak ellenséges visszautasítást kapott. Johnnak elege lett Sid patetikus viselkedéséből. Hogy mint egy szerencsétlen, ugyanazt ismételgeti és azt hiszi, emiatt majd sajnálatból enged neki.
Felállt az ágyról, a szemei indulatos szikrákat szórtak.
- Nem fogok veled lefeküdni Sid, vedd tudomásul! Itt és most biztosan nem ! És ha még egyszer ártasz magadnak, esküszöm az életemre, hogy nem jövök többet ide! – közölte mogorván.
Sid szája tátva maradt, még talán levegőt is elfelejtett venni egy darabig, csak bólogatott, jelezvén hogy úgy lesz, ahogy John akarja. Józanabb ész szerint.
- Érted, amit mondok?! – kérdezte John.
- Igen. – válaszolta szűkszavúan Sid.
John pedig rájött, hogy Sid még mindig mennyire labilis és sosem lehet tudni, mi jár a fejében. Olyan, mint egy időzített bomba. És ez rohadtul nyomasztó.
Késő délután volt már, mikor vissza értek Sid albérletébe. Bár John tudta, leghelyesebb az lenne, ha haza menne. Csak néhány italt ivott, de ettől is ittasnak érezte magát. Az ajtó előtt hezitált, aztán mégis eleget tett Sid invitálásának és belépett a lakás ajtaján. Üres és szomorú volt és ezt tetézte kissé alkoholos állapota. Sid előrement és mire John megjelent a szobában, ő már öntött is neki egy pohár italt.
- Nem kérek…- intett John és inkább leült az ágyra. Sid visszarakta a poharat az asztalra, levette a bőrkabátját és szintén leült. Mélabús csend feszült közöttük. Csak ültek egymástól nem túl messze és John lopva szemügyre vette Sidet.  A kócos haja és a kicsit sápadt arca, a lángoló szemei, még mindig különlegesek voltak John számára. Sid gyönyörű volt és punk, tiszta és mocskos, féktelen és szelíd egyszerre. Veszélyes kombináció… John meg akarta állítani az időt, hogy még nézhesse kicsit, ám ekkor észrevette Sid karján a már gyógyult, halvány tűszúrás nyomokat. Ezek az kicsi, már szinte láthatatlan pontok, fájdalom, könnyek és halálvágy útját bejárva emlékeztették arra mennyit szenvedett Sid a kórházban. És ő tehetetlen szemlélőjeként küszködött vele minden egyes, átkozott nap. Összeszorult a gyomra és homályos lett a szeme.
- Látod, már majdnem eltűntek és a vágás nyoma is alig látszik. – mosolyodott el Sid, amikor meglátta, mit néz annyira John, aki ettől zavarba jött.
- Hiányzik még a heroin? – érdeklődött alig hallhatóan.
Sid meglepődött a kérdésen.
- Csak az eufória, amit okoz. – válaszolta habozva, de őszintén és John arra gondolt, milyen nehéz lehet most neki. Küzdeni és élni a valóságban, mindenféle tudatmódosítás nélkül.
- Minden nappal könnyebb lesz. – mondta, hogy bíztassa Sidet.
- Igen tudom, és nem akarom újra elkezdeni a drogozást. Soha többet. Ha te velem maradsz, minden rendben lesz. – jelentette ki Sid elszántan csillogó szemekkel.
- Nem maradhatok örökké veled, mindkettőnknek megvan a saját élete. – csóválta a fejét John, de Sid közbevágott, miközben arcán rózsaszín pír tűnt fel.
- Nekem te vagy az életem John! – és a hangja megremegett.
- Sid, ne kezdjük újra. – ellenkezett fásultan John, de Sid nem hagyta abba.
- Szeretlek, az első perctől fogva, ahogy megláttalak. Te nem hagytál el, még a legsötétebb napokon sem. Megmutattad a kiutat ebből az egészből és el is tudom hinni, hogy lehet jó is. Hogy számomra is lehet. – Sid próbálta elmagyarázni, de John csak a fejét rázta makacsul, hogy neki és magának is mást bizonyítson.
- Ez csak hála, azért mert veled voltam. Majd jön más, akit valóban fogsz szeretni.
- Igen, hálát is érzek mindenért, amit értem tettél. De csodálatosnak tartalak és szeretlek, ezt tudom! Semmi más nem biztos, de ez igen! – Sid óvatosan John felé mozdult, égető vágy látszott a szemeiben. John erre elutasítóan az asztalhoz ment és kezébe vette a pohár italt, amit Sid töltött ki neki az imént. Sid letörten pillantott rá, és ölébe ejtett kezekkel bámult bele egyenesen John arcába. Szemeiben ezerféle érzelem kavargott a fájdalmakon át, a reménykedésig, a kérdéseken keresztül, a magában érzett bizonyos válaszokig.
- Nem értelek, párszor azt mondtad, kedvelsz, megcsókoltál, hozzám értél. Máskor egyértelműen undorítónak tartottál, gyűlöltél, amit meg is tudok érteni. Én is így érzek magam iránt… Teljesen összezavarsz !
- Én nem gyűlöltelek egy percig sem. Hiszen már mondtam…én csak nem vagyok a szavak embere, sem az érzelmeké. – szólt közbe John.
Igyekezett kimértnek látszani, de ez mind kevésbé ment, főleg ha olyan kevés volt a távolság közte és Sid között. Akármit is csinált, Sid valahogy mindig keresztezte az útját, feltárva John előtte egy csomó ismeretlen és ambivalens érzelmet. Persze választhatott volna máshogy, hagyhatta volna a sorsára, de magát is meghazudtolva, akkor félretolva ridegséget, vele maradt azokon az embert próbáló napokon. Ezáltal betekintést nyerhetett néha kilátástalan szenvedésébe. Azok a szörnyű napok rajta is nyomot hagytak, még most is futkosott a hátán a hideg, ha ezekre a pillanatokra gondolt. Az egyértelmű vaksötétre, amiben sokáig nem látszott semmilyen kiút. Mégis ott maradt, mert látott valamit, ami fogva tartotta. Sid tekintetének fénytelen ragyogását, meggyötört arcának szépségét. Érezte az erőtlen érintéseit, amikor arra kérte, maradjon még. Később pedig ott lángolt ajkán Sid odaadó csókja, a sóhajai szenvedélyesek voltak, ahogy teste szorosan simult hozzá. Ezek kapcsolták Sidhez. Felbonthatatlanul. És be kellett látnia, akárhogy harcolt, nem sikerült közönyösnek maradnia, tagadásban élnie. A lelke egy része örökre Sidnél  maradt, még ha nem is akarta, hogy így legyen.
Letette az italt és vett egy mély levegőt, aztán vissza ült Sid mellé az ágyra.
- Mondj valamit…- kérte Sid és John érezte simítását a csuklóján amitől megborzongott. A mellkasa nehéz volt, ahogy Sidre tekintett és összeakadt a pillantásuk.
- Egy átkozott vallomást akarsz? Az igazat ? Rendben, legyen így Sidney. Kimondom, megérintettél belülről. És én féltem, szabadulni akartam az egésztől, de nem tudtam. Lehetetlen volt. Már messzire mentünk, sok mindent tettünk együtt. És már túl jó volt…Mindent felborítottál Sid. De nem jelenthettem ki csak úgy, hogy szeretlek, mert azt gondoltam, azzal az egy szóval nem mondtam volna el semmit. Ez régen több, mint egyszerű szeretet. Ez már túlmutat ennek a fogalmán. Beleivódtál a vérembe ! A puszta létezéseddel, az összes Istenverte ballépéseddel, a függőségeddel, ahogy rám pillantasz, ahogy hozzám szólsz, ahogy csókolsz, és ahogy kinézel.  - hadarta el lángoló arccal John és lehajtotta a fejét. Izzadt a homloka és kapart a torka az idegességtől. Még soha senkinek nem mondott hasonlót, mert nem is érzett még ilyet.
Sid elképedt a hirtelen jött igazságtól, hiszen eddig jobbára csak az ellenkezőjével találkozott John részéről. Az önámításba gondosan csomagolt ellenkezéssel.
- Ott vagy minden szívverésemben…- John hangja rekedt és elmosódott lett. A keserűség mardosta, a megkönnyebbüléssel keveredve.
Sid ujjai megmozdultak és a karjáról váratlanul a mellkasára kerültek. John meghökkenve látta, ahogy ő is elpirul és fénylő mosoly jelenik meg felhevült, gyönyörű arcán.
- Érzed ?! – kérdezte John reménykedve.
Sid pedig sokat sejtetően, jelentőségteljesen bólintott.
- Érzem…- suttogta hevesen bólogatva, ragyogó szemekkel.Végigsimított John mellkasán, majd visszatért az előbbi helyre. John karjára, onnan pedig a tenyerére és ujjaik találkoztak. John nem tiltakozott a közelség ellen, csak elmerült Sid igazi, gyerekes mosolyában. Sid így volt boldog, ezen az egyszerű módon. Sosem akart ennél többet, csak hogy John is felfogja, kimondja, azt, amit ő már talán régebb óta sejtett, mint John saját maga. A tények nem vakítottak, de most már számára is láthatóvá váltak és John ráeszmélt, hogy minden egyértelmű, kristálytiszta körülötte. Még sosem találkozott ehhez fogható fájdalmasan gyönyörű, valódi dolgokkal. Az érzelmek börtönének ajtaja hangos csattanással bezárult. De nem előtte. Hanem mögötte. És ő Siddel együtt életfogytiglan bent rekedt. Bent, a sötét, pulzáló, szív alakú cellában.

Szomorú vasárnap csütörtökön

Áh, mondtam már hogy milyen fos év az az idei. És tartom is eme megállapításomat. Ha pár nap szélcsend van, utána mindig jön valami faszság. Hát most is így van persze.
Anyum elment egy rutin szűrővizsgálatra és sajnos rossz eredményeket kapott :( :(  Küldik további vizsgálatra, szóval még senki sem tud semmit, de már így is mindenki be van pánikolva persze. Jövő héten már többet tudok, addig meg marad a bizonytalanság a családban. Nehogy könnyen menjenek a dolgok. De persze fő a pozitiv hozzá állás.
Anyumnak nem lehet semmi baja sem!!!!!!!!!!!!!!!!!
Tegnap meg épp ezen agyaltam, mikor valami zenét hallottam. Füleltem, de akkor meg elhallgatott. Azt hittem, már haluzok és szép lassan bedilizek. Szóval fogtam magam és levittem a szemetet, akkor láttam, hogy az alsó szomszéd (aki pár hete halt meg) lakásában nyitva az ajtó, a rokonok pakolják ki a bútorokat, közben meg hallgatják a néni ezer éves lemezeit, azok közül is a leglehangolóbbakat persze. Szomorú vasárnap, meg ilyenek. Huh, nagyon szürreális volt és odabaszott keményen *-*

De hogy ne csak negatívkodjak, tegnap hallottam az új Green Day dalt is, mert hogy új albumot adtak ki. Kicsit bizalmatlankodtam, mert gyerek korom abszolut és kedvenc bandájáról volt szó, akik az első albumokkal (Dookie, Kerplunk, Nimrod, Insomniac, 1,039 Smoothed out slappy hours ) örökre belopták magukat a szívembe és ha ők nincsenek, nem tudom hogy vészelem át az általános iskolás durva éveket. Ám a későbbi albumok nekem nem igazán jöttek be. A U2-s számtól falra másztam, ahogy az amcsi X faktoros kornyikálásoktól is, a Kill the DJ.-t meg mai napig nem tudom hova rakni. Okés, egy-két szám hallgatható volt, párat kedveltem is(Holiday, Boulvard of a broken dreams, Minority stb.),de valahogy már nem adta azt, amit én szerettem bennük. Viszont az új dal a Bang, bang kellemes csalódás volt, szerintem ismét rátaláltak a helyes, punk-rockos irányvonalra :) amiért jómagam is szeretem őket. Áh annyit tudnék erről írni, de megkímélek mindenkit. Viszont Billie Joe még mindig kegyetlenül helyes pasi,(tudnék vele mit kezdeni, na...értitek+18-as gondolatok ezerrel).

H.-ra is rá kéne csörögnöm, lehet hogy már megszült a héten, pasim minap látta a fickójával autózni, lehet hogy épp a kórházba tartottak. Kíváncsi vagyok...

A kirándulás jó, az öt sör ütős, avagy hőség, film élmény, meg alakul a sztorim is

A kirándulás jó volt, végre nem itthon dekkoltam és bámultam ki a hülye fejemből. Már csak ezért is megérte. Tisza part, étterem, séta, utazás stb. Ja, meg pasim berúgott (eh, meg sem lepődök), ami fura, mert össz-vissz vagy 5 doboz sört ivott. Jó, elég meleg is volt, lehet az tette be neki a kaput. Hát igen, öregszik már ő is, régen azt mesélte, a töményt is jól bírta, ehhez képest, most 5 sörtől bealudt a hazaúton, meg utána is otthon, cipőben, napszemüvegben :/

Tegnap meg J. rám dudált a kocsijukból. Beszéltem vele egy picit, épp mentek a strandra a babával és azzal a gyökérzet pasijával. Aki nem is köszönt és én is igyekeztem látványosan levegőnek nézni.
Ja, tegnap kora reggel meg úgy majdnem sikerült végignézni a Ki ölte meg Nancy-t a Sundance-n, hát igen, én az ilyen pillanatokért kelek korán *-* Jó, az elejéről lemaradtam, de nagyjából láttam. Uhhh, elég durva volt...Nancy továbbra sem a kedvencem, okos és manipulatív volt, és bitang idegesítő nő lehetett, de persze nem érdemelte meg hogy így végezze. Sid meg hát...Azt a macska akasztós részt nehezen dolgozom fel és elég hihetetlen is.
Erről jut eszembe, hogy a történetemnek már több mint fele készen van, hamarosan publikálom.
És a mai  cuki, jó tudom, nem is írok semmit, mert a dal eredetije a Kis hableány c. rajzfilm betétdala, de így punk-rockosan egész klassz.
De a pasi helyes, kicsit hasonlít az én pasimra, csak kevesebb tetkóval.
Ezek akár mi is lehettünk volna, öt sörrel azelőtt :D :D 

Jelentem jól vagyok, STOP

Most néztem, olvassa e egyáltalán valaki a blogomat, a statisztikában lévő címre kattintva, egy "helyes" kis pornó oldalon találtam magam. Pfff..degáz...
Amúgy jelentem, jól vagyok, semmi különös nincs velem. Motiválatlanul, de telnek a napjaim. Ma H.-val csavarogtam, egy öreglány beszólt nekünk a buszon, rózsaszínre volt festve a szája és fekete saját kézzel rajzolt szemöldöke volt, na meg banyatankja, ez a legrosszabb kombináció :D
H. mesélt a rokonairól, akik Texasban laknak már vagy 20 éve, én meg jól irigykedtem...(nekem is vannak USA-ban élő rokonaim, anyum múltkor mondta, meg hogy levelezett is velük még kicsi korában).
Kb. másfél hét és H. is az anyukák népes táborát gyarapítja, remélem addig még találkozunk.
Hétvégén ha minden igaz, kirándulunk, mert a pasim nem dolgozik ezúttal, szóval készülök nagyon és várom.
Már csak azt kellene kitalálni, hogy hova menjünk. Lövésem sincs, de agyalok keményen rajta.
Ja és írom a sztorimat, szerintem a hónapban be is tudom fejezni.