A hosszú hétvége unalmas volt, pasim két napig dolgozott, csak tegnap nem, de nagyon sok értelmeset akkor sem csináltam. Édesség és pizza hétvége volt, annyian mondták, hogy lefogytam, hogy a végén el is hiszem és merek ilyen kajákat enni :P :P
Na jó, inkább írok a filmekről, amiket néztem.
Elkezdtem a Tüskevár 2012-es újrafeldolgozását nézni, nem is tudtam, hogy van ilyen. Végülis nem volt rossz, bár teljesen végig nem néztem, mert el kellett mennem itthonról. Egyszer nézhető szerintem, bár az eredeti hangulatát nem lehet visszahozni, azok a karakterek, abban az időben voltak időszerűek, mostanra már kihaltak az ilyen rendes fiúk. Sok mai srác biztos nem menne vidékre nyaralni, meg horgászgatni stb. Vagy ha mennének is, tuti hogy ott lógnának a telefon és a tablet előtt :( Tisztelet a kivételnek...
A másik film, amit megemlítenék, na itt semmi nyár meg horgászat nincs. Nem egy lájtos mozi. Sőt...még 2007-ben láttam és akkor durván lesokkolt, annyira döbbenetes volt (lehet, hogy már írtam róla itt is). Most belefutottam és nem álltam meg, hogy megnézzem.
A címe: Felhő a Gangesz felett, magyar alkotás és egy kábítószeres fickóról szól, aki le akar állni (nem először) a szerrel, belebotlik egy nőbe, aki éppen otthagyta a férjét és a gyerekét, szóval romokban az élete. Ráveszi, hogy menjen fel a lakására és segítsen neki a leszokásban.
Simán ráraknám a +18-as karikát, de legalább a +16-osat ugyanakkor meg szerintem le kellene vetíteni a sulikban drogprevencióként, mert annyira realisztikusan ábrázolja a heroin okozta megvonási tüneteket, a szenvedést, hogy talán kevesebb delikvens nyúlna a szerekhez.
Ritka jó magyar film, a színészek zseniálisak mind. A főszereplő srác, amúgy alapból szerethető lenne, csak hát a kábítószer azzá tette, ami. A csaj meg annyira segítene rajta, de magán sem igazán tud.
Mivel nekem is volt szenvedélybeteg barátom (nem ennyire keményen, de ő is tolta a piát, gyógyszert, elvonók,rosszullétek stb.)sok mozzanat, szituáció ismerős volt sajnos. Pár dolgot én is átéltem ezek közül :(
Ajánlom mindenkinek, a youtube-n (áldassék a neve) fent van teljes terjedelemben:
www.youtube.com/watch?v=SdTwbrD3i4w
www.youtube.com/watch?v=ld3kXtSJ_Jg
Az életem egy film, aminek nem túl jó a szereposztása, ráadásul a sztoriját sem értem...
2015. október 26., hétfő
2015. október 21., szerda
Randi a hidegben
Reggel a pasimnak később kellett mennie dolgoznia és nekem is volt még némi időm, így felhívtam és megkérdeztem, nem kávézunk e egyet a hypermarket előtt. Jó nem valami gigaromantikus, de erre futotta :P
Igent mondott, így összefutottunk és kávéztunk. Na meg fagyoskodtunk. Marha hideg lett ám. De azért jó volt :)
Húsz másodpercig ?!!! Én egy másodperc után majdnem megfulladtam a kávémba :D
Amúgy édes kiscica.
2015. október 15., csütörtök
Hallgatlak, barátom...
Reggel a buszmegben egy nő olyan fura képpel méregetett. Fogalmam sincs, mi a szar baja volt, nem is ismertem és hiába lesett annyira, ő sem volt szebb...
Aztán az a rohadék busz is késve jött, az eső esett, a sok zombi természetesen nem várná meg, hogy lemásszak a buszról, már nyomulnak felfelé, nem törődve semmivel. Az ne zavarja őket hogy ülőhely nem lesz, hiába is nyomakodnak.
Idióták :/
Hogy rohadtam volna meg, mikor nem raktam le a jogsit.
Utálom néha az embereket, a tömegközlekedést és mindent ami ezzel jár. Antiszoc. vagyok.
Tegnap Sz. lelkét ápoltam telefonon egy órán keresztül (ő hívott). Kicsit komolyan veszi a kapcsolatát a pasijával. Úgy értem, ilyeneket mond, hogy ha a csávó nem lenne, ő már nem élne.
Na ne már....
És persze mindent megtesz neki, épp hogy a fenekét ki nem törli. Próbáltam jelezni, hogy oké a nagy szerelem, de ne hagyja már magát kihasználni. A srác otthon dekkol, mert nem dolgozik jelenleg, Sz. viszont igen, de így is mindent neki kell csinálni még munka mellett. A fickó meg egész nap heverészik, netezik, alszik. De Sz. nem bánja, ő mindent megcsinál a fiúnak.
Hát nem is tudom...Talán fiatalabb koromban én is ilyen kis áldozatos voltam,de néhány pofára esés megtanított engem, hogy nem kell ám mindent megtenni életünk párjának. Neki is van lába, keze stb. Jó, persze én is viszek pasimnak kávét, csak úgy kedvességből, ha megkér valamire, nem bunkózom, de mindent akkor sem rakok elé, alá stb.
Aztán később A. is benézett és elpanaszolta az ő baját, neki és a párjának egészen más jellegű a problémájuk, nem párkapcsolati, sokkal inkább jövőbeli (ház keresés, vétel, hitelek minden szarok). Sok okossággal neki sem tudtam szolgálni, nekem nincs lakásom, házam, ahogy elnézem a helyzetemet nem is igen lesz,marad az albérlet. De szívesen meghallgatom őt, mert tudom, nekem is könnyebb, ha kipanaszkodom magamat, legalább lelkileg segít. Ha máshogy már minden el van cseszve.

2015. október 12., hétfő
Az én formám...
Erre most látom, hogy a helyet bezárták...
Pedig annyira érdekelt volna,milyen belülről...
Hát ez nem jött össze na...
2015. október 7., szerda
Csajos program hétközben
Amúgy jól vagyok. Reggel láttam a szemközti házból kijönni egy Gordon Ramsey hasonmást (EZ NYERS TE IDIÓTA XD), majd egy asszonyt, akinek olyan volt az arca, mint a Grumpy Cat-nek :P
Aki egyébként tök cuki cica :)
A pasim kezdi túlzásba vinni a melózást, nem elég hogy majd minden hétvégén dolgozik, most már a rendes munkáján túl is vállal ezt-azt. Vagyis tegnap egy haverjánál volt segíteni,mert jön a baba nekik és sietnek a felújítással. Azt mondta siet, de sajnos csak háromnegyed 12-re ért haza. Szóval sokat nem találkoztunk sajnos. Most hétvégén már legalább egy napot pihennie kell, mert már nagyon nagyon fáradt szegény.
Esküszöm ki kéne tüntetni a munka hőse díjjal.
A. meg elhívott csajos esti programra így lazán hétköznap. Nagyon várom, kíváncsi vagyok milyen lesz, bár vele mindig jókat nevetünk és sosem fogyunk ki a beszéd témából.
És így a végére napi szexi, bár ez inkább heti, sőt havi szexi. Minden tekintetben. Ez a pasi...Ez a hang...
2015. október 2., péntek
Októberi körkép, avagy így vagyok most
Mostanában minden olyan egyhangú. Hideg van. A pasim meg rendes, még virágot is hozott, ami nagyon nem szokása. Jól meg is vagyunk és egyre kevesebbet jut eszembe az amit múltkor mondott.
A kedvem az eléggé lapos. Az utazással egybekötött esküvő végül is lefújva, vagyis nem az van lefújva, csak mi nem megyünk. Őszintén ?
Nem is bánom.
Fel vagyok fázva mint állat, gyógyszert szedek rá, vagyis valami szirupot (alkohol is van benne hehe). Szóval tényleg jó, hogy nem kell utaznom. Jövő héten is van egy csomó dolgom, amit el kellene intéznem.
Szerencsére a szociális életem most rendben, Sz., H. és A. is gyakran hív, vagy én őket és beszélünk. Sőt, J. is hívott a minap. Meg egy régi levelező társam is rám írt. Szóval magányosnak nem érzem magam. És ez jó.
A novellát még nem fejeztem be, alig haladok vele, nem nagyon van ihletem, vagy időm, de majd csak lesz valahogy.
Úgysem olvassa el senki, szóval tök mindegy, írok e vagy sem. Csak nekem hiányzik az írás.
És sajnálom, hogy nem tudok most semmi értelmessel szolgálni. De már nem is csodálkozik ezen senki :/
Ez a dal viszont kurvajó...
A kedvem az eléggé lapos. Az utazással egybekötött esküvő végül is lefújva, vagyis nem az van lefújva, csak mi nem megyünk. Őszintén ?
Nem is bánom.
Fel vagyok fázva mint állat, gyógyszert szedek rá, vagyis valami szirupot (alkohol is van benne hehe). Szóval tényleg jó, hogy nem kell utaznom. Jövő héten is van egy csomó dolgom, amit el kellene intéznem.
Szerencsére a szociális életem most rendben, Sz., H. és A. is gyakran hív, vagy én őket és beszélünk. Sőt, J. is hívott a minap. Meg egy régi levelező társam is rám írt. Szóval magányosnak nem érzem magam. És ez jó.
A novellát még nem fejeztem be, alig haladok vele, nem nagyon van ihletem, vagy időm, de majd csak lesz valahogy.
Úgysem olvassa el senki, szóval tök mindegy, írok e vagy sem. Csak nekem hiányzik az írás.
Ez a dal viszont kurvajó...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)