Marha gyorsan száguldanak ezek a jobb napok. A panaszok még előjönnek, vagy más jellegűek jelennek meg (izomlázszerű kar és lábfájás, zsibbadás-lehet magnéziumot kellene szednem), de nem voltam még a kardiológián időpont miatt, mert azon agyalok, tényleg másik intézményt is meg kellene kérdezni, hátha van előbb szabad hely.
Tegnap voltam a turiban, szereztem egy klassz bőr bakancsot és egy szürke melegítőnacit.
Ma reggel meg a szerelvényboltba mentem, ugyanis pár hete újra elkezdett vacakolni a WC öblítő, nem tudtuk rendesen elzárni és tegnap megnézte pasim haverja (tudjátok a művészlélek, már írtam róla) és azt mondta, gatya az egész nem lehet javítani, cserélni kell. Tehát ma reggel az új gyorsöblítő szerkezetet vásároltam meg, elvileg este meg már be is lesz szerelve.
És most jöjjön egy kreatív írásom. Mostanság így lazán írok, amikor van ihlet, semmi kötelezőség. Eredetileg hat sztorit kezdtem el írni, kettő rögtön kuka is lett. A meglévő négyből meg kettőnek csak az eleje van meg, egy a közepéig és van ez, ami végig lett írva.
Szokásos hülye fixációim egyike, meg amúgy is béna, tuti tele van elírással. Egy kép-egy sztori volt a feladat (köszike AI). Hát itt két kép egy sztori lett, de mindegy.
1.
Aiden Sean Walley egy értelmetlen, rövid viszony és egy későn felismert, nem kívánt terhesség következményeként született a coloradoi Parkerben 1992. augusztus 9.-én.
Az anyja Lori, egyedülálló anyaként egyik állásról ugrált a másikra és stabil lakhatás híján akkortájt épp a szüleinél élt két lányával akik öt és négy évesek voltak. A nő hektikussága elmondható volt a kapcsolataira is. Ebbe a zűr-zavarba érkezett meg Aiden egy csendes vasárnap délután.
- Ráadásul fiú! - sóhajtozott Lori a kórházi ágyán apró, alig két és fél kilós gyermekét karjaiban tartva. Sosem akart harmadik gyereket, főként nem egy fiút. Dühöt érzett. Miért dőlt be egy szemétládának és miért bújt be az ágyába? Miért nem figyelt jobban magára? Legszívesebben az intézményben hagyta volna a babát, lemondva róla. De a szülei Albert és Rose természetesen nem engedték. Ők örültek az új jövevénynek és rögtön nagyon megszerették. Lorinak ez nem ment. Aiden azt a senkiházi arizonai alakot juttatta eszébe, aki fűt-fát megígért neki, majd pár alkalom után kámforrá vált. Lori még a vezetéknevére sem emlékezett pontosan. Talán Taylor, de lehet hogy Smith? Lényegében mindegy is, mert apajelölt híján fia úgyis az ő nevét kapta. Ez minden, amit Lori adni tudott, mert a szeretet és az elfogadás nem jött meg később sem. Azt helyette a szülei biztosították a kisfiúnak. És törődésük gondoskodó volt, biztonságos, így Aiden első öt éve harmóniában telt. De aztán mindennek vége szakadt, mikor Lori gondolt egy merészet és a változás reményében 1997 őszén három gyerekével a közeli Holly Hills-be költözött. Számára jó dolgok jöttek, lett munkája, tudott lakást bérelni, de Aiden hirtelen egyedül maradt. Két nővére Heather és Megan nagyobbak voltak és nem foglalkoztak vele szívesen. Csak testvéri hűvösség és megvető anyai közöny vette körbe. Ebben próbált meg a felszínen maradni, túlélni.
Ráadásképp kezdett egyre jobban az apjára hasonlítani. Homokszinű, dús haja, sötétbarna szemei és sápadt bőre meglehetősen emlékeztette Lorit a férfira, aki teherbe ejtette és eltűnt. Ez pedig keserű emlékeket hozott elő, arra a ballépésére nap mint nap utalva. Kötelezően ellátta a fiát, de teljesen másképp érzett a lányai iránt. Aiden-t nem szívesen ölelte meg, nem akart túl sokat a társaságában lenni. Gyűlölte beismerni, de így volt.
- Aiden ne legyél ilyen gyámoltalan, a fiúkat nem szokás babusgatni. Így sosem lesz belőled férfi.- tolta el magától hozzá közeledő gyermekét és belül tudta, ez csak kifogás a viselkedésére. Így teltek az évek és ritkultak az ölelési szándékok. Aiden elviselte ezt, nem volt választása, megtanulta a kemény és fájdalmas tanulságot, ha ölelést akar, azzal nem az anyját kell keresni, hanem a nagyszüleit, éppen ezért nagyon várta a vakációkat, amiket Parkerben tölthetett. Amúgy sem szerette Holly Hills-t, nem tudott beilleszkedni. Nem voltak barátai, sőt az iskolában elég sok atrocitás érte, amikkel nehéz volt megbírkóznia. Neki Parker volt az otthona. A hely, ahol minden jó volt, ahol szeretetet kapott és ő is adhatott. Aiden sokszor kérte anyját, hadd költözzön oda végleg és Lori már be is adta volna a derekát, mikor apját kisebb agyvérzés érte, gondozást igényelt, emiatt Aiden terve meghiúsult. Így maradt minden a régi. A számára egyértelműen rossz. Ami később még rosszabb lett, ahogy megkezdte tanulmányait a Greenwood Village beli Cherry creek középiskolában. Az addig merev, jéghideg világa maga lett a színtiszta szenvedés. A pokol. A középiskola hatalmas volt, több száz diákkal, szokatlan nyüzsgés és ijesztő káosz, de nem ez darálta be. Aiden célpontja lett a bántalmazásoknak fizikai és mentális téren egyaránt. Az emberek megérzik, ha valaki csendes, ha sebezhető. És ezt többnyire ki is használják. Ez a fajta brutalitás kegyetlenebb volt, mint az elemi iskolában. Jobban fájt, mélyebbre talált, több könny, félelem és visszafojtott zokogás társult hozzá. Ez terror volt és Aiden nem tudott megfelelően védekezni, elmenekülni. Többen voltak és azok a srácok mindig figyelték, könnyen rátaláltak és folytatták amit elkezdtek. A tanárok sosem láttak semmit, a bizonyítékok, a lila foltok, a véres nyomok maguktól nem árulkodtak, szemtanú soha sem volt a tettekre. Senki sem kérdezte és Aiden amúgy sem tudott kivel beszélni erről. De nem is akart. Nem volt értelme. Csak az arckifejezése lett végtelenül szomorú és fájdalmat hirdető. De Lori soha észre sem vette. Ritkán pillantott gyermekére. Nem is ismerte igazán az érzelmeket, amik átsuhantak az arcán minden áldott iskolai reggel. A sérülésekre azt gondolta, fia talán tornaórán ütötte meg magát. De nem is érdekelte valójában. Aiden amúgy sem mondta. Helyette a rossz érdemjegyek kezdtek egy zavaros történetet sejtetni, valamint néhány nehezen érthető tette. Aiden egyre több sötét ruhát kezdett viselni, és katonai bakancsot. Rockot és heavy metált hallgatott, háborúkról, fegyverekről szóló könyveket bújt és ilyen témák után kutatott a világhálón. És kereste önmagát. Egyik délután átszúrta a fülét egy tűvel és mikor Lori benyitott a szobájába, csak a vért látta lecseppenni a fia meztelen felsőtestére. Amikor a nő realizálta mi történt, döbbenetében reflexből egy pofont adott Aiden-nek. A csattanás hangja átjárta a szobát. Lori ujjainak nyoma ott piroslott a fiú fakó arcán.
- Megőrültél? Hogy tehetted ezt?!- rivallt rá Aiden-re, de választ nem kapott, csak méla hallgatást és tompán csillogó szemeket.
- Átkozott kölyök, tönkreteszel a hülyeségeiddel! Megtiltom, hogy fülbevalót hordj! Nem bírok veled, teljesen el vagy cseszve! - vetette még oda haraggal és csalódással. Abban a percben Lori egyáltalán nem akart Aiden-nel vesződni, nem akarta látni azt a megmagyarázhatatlan bánatot rajta, sem a fekete ruháit, sem az egész lényét, nem akart a pocsék jegyeivel sem törődni. A közelében sem akarta tudni. Még aznap felhívta Robertet, a testvérét, aki Carbondale-ben élt a családjával és megkérte, hadd tölthesse náluk Aiden a nyári vakációt. Szüksége volt a térre és a távolságra a fiától. Aiden nem ellenkezett, bár halkan megjegyezte, hogy inkább menne a nagyszüleihez, mint az alig ismert nagybátyjához.
- Ez nem rólad szól! - kiáltott fel ingerülten Lori.
Azt akarta, hogy a fia érezze rosszul magát, és ismerve bátyját, úgy gondolta ez a terve működni fog. A nyári szünet első napján Aiden-nek már utaznia kellett a három és fél órányira lévő Carbondale-be. Fogalma sem volt mi vár rá. Szorongott. Anyja testvére a szigorú és cinikus Robert, valamint hallgatag felesége Julie jöttek elé a buszpályaudvarra. Fölényességük szinte sütött belőlük. Nevettek, mikor meglátták a buszról leszálló fiú törékeny alkatát a fekete ruhákban és a hatalmas hátizsákkal.
- Te valamiféle katonának képzeled magad? - érdeklődött gúnyosan Robert, mikor már az autóban ültek és a házuk felé tartottak.
Aiden nem felelt erre.
- Anyád mesélte, hogy nem vagy könnyű eset. De itt másképp mennek ám a dolgok. - figyelmeztette Julie.
- Fogalmad sincs semmiről, kishaver. - csóválta meg a fejét Robert.
És ebben Aiden egyet értett. Nem tudta, mibe csöppent bele. Furának találta Robertet és Julie-t, akik anyjához hasonlóan távolságtartóan viselkedtek irányában. A fiuk James sem volt szívélyesebb. Két évvel volt idősebb Aiden-nél, de felnőttnek látszott. Egy izmos focista, aki rögtön az első nap durva keretek között a falhoz préselve őt, ismertette a "szabályokat", amiket Aiden némán tudomásul vett. Meg sem lepte nagyon, ami történt, mintha a középiskola épületén belül lett volna.
Roberték nappalijában a kanapén aludt, szekrényt sem kapott, a hátizsákjának is alig volt hely, de legalább a tv-t nézhette. Ám erre nem sok ideje volt, mert Robert hamar állást talált neki az egyik gyorséttermben. Ezzel egy sor újdonság zúdult a fiúra, de igyekezett állni a sarat. Az étteremben ismerkedett össze az egyik dolgozóval, egy fiatal anyukával Tara-val és hamar jó kapcsolat alakult ki köztük, mondhatni barátokká váltak. Aiden sosem volt még közelebbi kapcsolatban lánnyal, ez szokatlan volt számára. Tara majdnem húsz éves volt és egyedül nevelte két éves kislányát, mellette egyetemre járt. Kedves, nyitott személyisége, mosolya és optimizmusa elvarázsolta a fiút és mint egy folyó, sodorta magával. Csak azt vette észre, hogy a szíve vadul dobog ha Tara-ra gondol, alig várja a közös munkanapokat és egyfolytában mosolyog, ha a lánnyal lehet. A köztük életre kelt barátság lett a legfontosabb számára, mint a levegő úgy kellett neki és minden más háttérbe szorult. Nem fájt úgy anyja elutasítása, sem az iskolai brutalitás. Robert, Julie és James sem tudott neki rossz érzéseket okozni. Soha nem érzett ilyet, sosem volt ilyen elevenen már-már fájóan belehasító a szívdobbanása, éjjel aludni sem bírt és az összes gondolatát a lány uralta. Rengeteget beszélgettek, Tara sok dolgot elmesélt neki. Ő nem tudott így megnyílni, kezdetben azt sem árulta el, hány éves, később azt állította tizenkilenc éves múlt. Nem akart hazudni, csak lángolt benne a sok ismeretlen érzelem. Segíteni akarta Tara-t, vele együtt nevelni a kislányát, akinek jó apja kívánt lenni. És megmutatni, átadni nekik az összes egyre növekvő szeretetét. Mikor vette a bátorságot és ezt bevallotta a lánynak, ő nem utasította el, válaszul szelíden, de láthatóan hitetlenkedve megfogta Aiden kezét és csak hallgatott. Ez volt Aiden legszebb napja.
Mire a szünet a végéhez közeledett, Aiden tudta, hogy nem akar visszatérni Holly Hills-be. Azt tervezte, hogy Carbondale-ben marad, tovább dolgozik az étteremben, bérel egy lakást, ahová majd Tara és a kislánya is beköltözhet. Ezt egy rövid levélben meg is írta anyjának, aki pár nap múlva váratlanul megjelent Carbondale-ben az étteremnél válaszokat követelve. Aiden és Tara épp a hátsó teraszon szedték össze a tányérokat, mikor Lori viharként beállított. Kiabálni kezdett, számonkérte Aiden-t, majd sértegette a Tara-t, Aiden szólt hogy hagyja abba, de Lori meg sem hallotta.
- Mit akarsz Aiden-től? A fiam még iskolába jár és kiskorú! - támadt a lányra magából kivetkőzve.
Tara meghökkenve nézett Aiden-re.
- Miért nem mondtad el? - kérdezte és a fiú látta rajta a mérhetetlen nagy kiábrándulást.
- Sajnálom. Szeretlek. - csak ennyit tudott kinyögni és könnyek szúrták a szemét.
- Azt hittem, vagyunk olyan jó kapcsolatban, hogy az igazat mondod.- Tara letörten pislantott rá.
Aiden szólni akart még, de jött az étterem vezetője és kiutasította Lorit a jelenet miatt. Aiden megkapta a fizetését, és közben mindent elmosott az élet harsány zaja, tányérok és kanalak csörögtek, vendégek érkeztek, Tara nesztelenül eltűnt a konyhában és el sem búcsúzott.
Loriban fortyogott a düh, Aiden pedig sokkos volt a történtek miatt. A Holly Hills-be vezető hosszú úton alig szólaltak meg.
- Tara boldoggá tett és én szeretem. Az egyetlen volt hosszú idő óta, aki meghallgatott. - mondta egyszer csak Aiden sírástól elcsukló hangon.
Lori megvetően elfintorodott.
- Lefeküdt veled, azért vagy így elvarázsolva, ugye?
- Semmi sem történt köztünk!- tiltakozott Aiden.
- Boldogság, meg szerelem...Egy leányanyával és a kölykével?! És nekem egy nyomorult levélben írod meg? Mit hittél, hogy nem jövök el érted?
- Folyton csak teher voltam neked, azt akartad hogy tűnjek el az útból. Most pedig vissza viszel Holly Hills-be...Miért?
De maga Lori sem tudta a pontos választ. Talán zavarta, hogy Aiden élete jobb irányt vett. Ő nehéz tanulságot akart számára. Bűnhődést. Egy esetleges párkapcsolat lehetősége összezavarta.
- Mert ez a helyes. Te meg azt teszed, amit mondok neked. - jelentette ki végül.
De Aiden nem így látta.
- Megpróbálom felhívni Tara-t és beszélek vele!
Állhatatossága láttán Lori csak vállat vont.
- Oh, ez a terv, hogy magyarázkodsz? Sok sikert. Bár kötve hiszem, hogy Tara szóba állna veled. A nők tudod nem szeretik a hazugságokat.
És ekkor Aiden apja jutott Lori eszébe. Az az arizonai barom...Valami Taylor...vagy Smith...aki ha nem hazudik neki, és ő nem hiszi el a szép szavakat, most egy merőben más életet elhetne...
Sajnos Lorinak igaza volt és Tara nem válaszolt Aiden telefonhívásaira, pedig az étteremben és a otthonában is sokat kereste eredmény nélkül. Végül fel kellett adnia és belátnia, Tara sosem bocsát meg. Fájó volt realizálnia ezt. Közben újra elkezdődött a tanév és az erőszak is új lendülettel folytatódott, Aiden kis időre el is felejtette milyen, de az újabb ütések és sértegetések sebesen visszasodorták keserves sorsához.
Télen Lori közölte, hogy találkozgat egy Sam nevű férfival. Aiden sejtett valamit, mintha utóbbi időben anyja kicsit kedvesebb lett volna, azonkívül új ruhákat vásárolt és gyakran késő éjjel járt csak haza. De más újdonságot is mondott Lori, mégpedig hogy hamarosan költöznek egy másik bérelt házba, Sam otthonának közelében. A szavakat gyorsan tettek követték és rövidesen egy másik házban, egy teljesen más környéken folytatták életüket.
Az új ház egy csendes mellékúton állt, fákkal szegélyezve. Valamivel kisebb volt az előzőnél, de elég volt így is a hely, mert Aiden nővérei egy ideje nem laktak már velük, Heather oda költözött a barátjához Englewood-ba, míg Megan néhány barátnőjével bérelt lakást Goldenben. A karácsony már új albérletükben érte őket. Lori tele volt energiával, vacsorát rendezett, ahol bemutatta Sam-et. Ott volt a család minden tagja, finom ételek készültek, kötetlen beszélgetéssel késő estig. Mintha egy friss, biztató kezdet lett volna.
Aiden a téli szünetben megismerte a szomszéd házban lakók fiát Berry-t. Tara-t leszámitva, ő lett az első, akit életében valódi barátjának nevezhetett. Berry egy évvel idősebb volt nála. Zömök, szemüveges fiú. Egy furcsa, de okos számítógépzseni. Otthon tanult, amit Aiden nagyon irigyelt tőle. Számos közös témájuk akadt, így Aiden sok időt töltött Berry otthonában. Lori folyamatosan Sam-nél volt akkoriban, így senkinek sem kellett elszámolnia az idejével. Berry mesélt a régi dolgairól, mikor még ő is járt iskolába és ő is ki volt téve a zaklatásnak, mígnem apja és anyja otthontanulásra ítélték. Amit a fiú nem is bánt.
- Romokban volt a mentális egészségem. Attól féltek a szüleim hogy valami bajom lesz, ha továbbra is suliba kell járnom és tűrni a szemétkedéseket...- mesélte egyik nap.
- Attól tartottak kárt teszel magadban? - kérdezte Aiden.
Soha senkinek sem említette, hogy neki is megfordult már ez a fejében. Szégyen, harag, lelkiismeretfurdalás és ezer más érzés őrölte a középiskolában. De a legerősebb az volt, hogy befejez végleg mindent saját maga által.
Berry bólintott.
- Ők igen. Én meg attól, hogy az iskolatársaimban teszek kárt...
- Hogy érted?
Aiden értetlen kérdésére Berry elsétált a fiúval a kerti tárolójukhoz és megmutatta az apja fegyvergyűjteményét. Aiden, aki maga is rajongott a fegyverekért, bár még sosem tartott a kezében egyet sem, lenyűgözve bámulta a sok puskát.
- És tudod használni is ezeket?- kérdezte ámulva.
- Persze. Apám megtanított. Gyakran lövök célba a hátsó kertben, nyugodtan megtehetem, hisz arra nincs bár semmi csak bokrok.
Aiden ujjai végigsimitottak egyik fegyveren.
- És lehetne szó róla, hogy megmutatod nekem hogyan kell lőni?- érdeklődött félénken.
Berry beleegyezett.
- Hogyne, ha szeretnéd. Meglásd klassz elfoglaltság...
Berry heti többször tartott lövés oktatást Aiden-nek. Türelmes oktató volt, sokat magyarázott és nem szúrta le Aiden-t, ha hibázott. Idővel egyre jobban kezdett menni a lövészet, persze tett is érte, sok órát gyakorolt Berry-vel a hátsó kertben. Minderről Lori mit sem sejtett. Nem foglalkoztatta, merre van a fia hosszú órákat. Annyit tudott, hogy a szomszéd sráccal lóg, és biztos volt benne, hogy a számítógépen játszanak vég nélkül holmi idétlen videojátékokkal. Néha hallotta, ahogy Aiden óvatosan csukta a bejárati ajtót, de még csak meg se nézte, jön vagy megy éppen. Amikor már szinte minden lövés célt ért, hirtelen fel kellett függeszteni a gyakorlást. Aiden karja ugyanis az egyik iskolai incidens során komolyabban megsérült.
Berry kíváncsian vizsgálta a felhúzott kabát ujjának mentén.
- Elég csúnyán néz ki. Biztosan nem tört el?
- Csak megzúzódott. - felelte erre Aiden és rosszkedvűen zsebre dugta a kezét.
- Mégis mi történt?
- Ellöktek a folyosón és ráestem. Délutánra bedagadt és nem bírtam használni, így anya elvitt orvoshoz. Ott csináltak egy röntgent is. Persze anya dühös volt rám. Azt mondta én keresem a bajt és keveredek bele ilyesmibe. És hogy ezzel is ő neki van problémája...- Aiden feldúltan elhallgatott. Berry együttérzően ingatta a fejét.
- Sajnálom...Mondjuk most úgyis nagyon hideg van, hogy sokáig a szabadban legyünk. Mire meggyógyul a karod, újra jobb idő lesz a lövészetre.
- Remélem. - helyeselt Aiden.
A lövés fontos részévé vált az életének. De sajnos sérült keze miatt egy ideig nem csinálhatta, így a házban a négy fal között rekedve ütötte el az időt. Gyakran internetezett és írt is különféle csevegőfórumokba.
Az egyik háborús témájú topikban ismerte meg Ruby-t, akiről hamar kiderült, hogy igazából nem is nagyon érdeklik a csaták, sem a haditechnika, csak egy fiúnak akart imponálni, így cseppent bele ebbe a világba. A remélt románc elmaradt, de cserébe egymásba botlottak Aiden-nel.
Ruby tizenhat éves volt és egy montanai városban, Lewistown-ban lakott. Aiden és Ruby sokáig csak általános dolgokról írogattak, aztán jöttek a személyesebb információk és a kép csere. A fotó alapján Ruby egy vidám lánynak tűnt, gyömbér színű hajjal és zöld szemekkel. Aiden szívét megdobogtatta. Míg ő maga szégyellte, ahogy kinéz. Sápadtan, vékonyan, szinte mindig fekete ruhában. De Ruby azt írta, hogy aranyosnak tartja. És később más kedves dolgokat is írt. Hogy legyen az online fiúja és hasonlók. Sőt olyan szavakat is használt, hogy dögös és szexi, ami miatt Aiden kimondhatatlanul nagy zavarba esett, szinte tűzpiros lett az arca. Ruby-nak már volt kapcsolata, de Aiden számára új volt mindez, nemigen tudta, mit és hogyan kell reagálni. Felkavarta a sok szép, vagy éppen izgalmas üzenet, amiket Ruby küldött számára és amit próbált viszonozni a maga ügyetlen és bátortalan módján.
Ruby sokszor és sokat írt. Panaszkodott, hogy a szülei gyakran elfoglaltak, emiatt egyedül van. Aiden is ezt érezte a saját helyzetében, hogy nagyon magányos. De mikor a lány üzenete felbukkant a számítógép monitorán, az olyan volt, mintha Ruby ott lett volna vele a szobájában. Vagy épp ő lett volna mellette Montanában. Mindenképpen szeretett volna elmenni Lewistown-ba meglátogatni Ruby-t és személyesen is beszélni vele, ezért titokban gyűjteni kezdte a pénzt. De amíg az utazáshoz kellő összeget meg nem tudta szerezni, csak a világháló maradt. Vagy a telefon. Aiden szerette Ruby hangját, éjjel-nappali hallgatta volna, varázslatos volt, megszédült, mámoros lett tőle. De sajnos csak ritkán tudtak telefonálni akkor is csak a házi telefonon, mert egyiküknek sem volt mobilkészüléke. Így inkább írásban kommunikálnak, de szinte állandóan. Néha majdnem reggelig. Aztán iskola után folytatták. Aiden fejéből akkor ki is ment a sok iskolai szenvedés, a hajnalig tartó chatelések miatti fáradtság, vagy éppen egy-egy vita az anyjával, csak Ruby ragyogott szikrázva és ez a fény adott erőt neki is. Türelmetlenül és lankadatlan rajongással falta a lány betűit és a külvilág egészen elhalványult előtte.
Folyt.köv...
Imádtam olvasni!
VálaszTörlésVárom a folytatást!
Köszönöm szépen, hogy olvastad 😊😊😊
Törlés