Így másnap összedobtam egy kis borsópörköltet tarhonyával, kekszes sütit és vártam őket. Három óra után jöttek és kaptam pénzt, bonbont, parfümöt (La Rive Pearl), 3az1-ben kv-t és hozzá tejszinhabot. Ja és fater is csinált sütit mákos-meggyest. Így édesség túltengés volt. Ellentétben a hangulattal, mert az elég nyomott volt. Apám egy szót se szólt és nem is evett, hiába kinaltam azt mondta, nem éhes és amúgy is várja őt otthon a körömpörkölt amit aznap főzött. A sütimet sem kóstolta, csak ült, mint aki karót nyelt. Majd váratlanul megkérdezte, kitaláltam e már, mihez kezdek, ha bezár a hely. Bevallom, meglepett a kérdés, de mondtam hogy még nincs konkrét elképzelésem. És hogy lehet tanulni fogok, feltéve ha lesz valami értelmes képzés. Erre magyarázni kezdett, hogy inkább nézzek melót és hogy már kellene hogy legyen B opció és hogy reméli nem az lesz, hogy leülepszem, mint az iszap és úgy járok mint a két lánytesója, akik ugye rokkantak, de már nem dolgoznak előtte sem. Meg hogy embernek kell lenni és ezért dolgozni kell stb. Nem igazán értem ezt a leülepedés dolgot, miért ne lehetne kicsit néha visszavenni és átgondolni hogyan tovább. Meg szerintem nem attól ember valaki, hogy dolgozik, hanem attól, ha helyén van a szíve.
Pasim persze akkor ért haza a munkából, mikor az ősök már kifelé mentek a lakásból. Mondjuk sokat nem vesztett, mert apám full rosszkedvű volt és látszott rajta azalatt a 20 perc alatt míg itt voltak, hogy bárhol szívesebben lenne mint itt. Sajnálom amúgy, mert én mindig szívesen látom őket. Mondjuk anyám gyakrabban jön és jobb kedvvel, de apám ritka vendég erre. És ha jön is legtöbbször nem vidám.
A héten szombaton hugiéknál lesznek mert tesóm pasija szülinapos és gulyást készít. Ott biztos szívesebben lesz majd. Na mindegy, ez van.
Vasárnapra csodás kis meglepetés várt, 3 herpeszem lett!
Így most ritka gusztustalanul nézek ki. Pedig egyből rátettem a kencét, de így is kijöttek és dagadt, piros meg sebes a szám.
Láttam minap hogy a buszon egy fazon döbbenten fixírozza. Biztos azt kérdezte magában, hol fúj, hol járt ennek a szája, hogy ilyen gáz.
Ma meg nem mentem a helyre, mert volt pár olyan elintéznivalóm, amit csak napközben lehet letudni, pl. egy hivatalos telefon hívás, ahol két napig nem vették fel, majd mikor mégis, közölték hogy az illetékes kolléganő csak szerdán lesz utána szabadságra vonul. Így ma itthon maradtam.
Ami jó volt, hogy hétig aludtam. Utána elmentem vásárolni, majd következő úticél a házidoki rendelője volt. Előzetesen már emailben kértem időpontot, akkor írta az asszisztens, hogy helyettesítés van a héten (woah mily meglepő) és az a dokinő fog rendelni, aki régebben mikor megtudta, hogy nincs kovid oltásom, azt mondta reméli sitten köt ki mindenki, aki nem oltat. Vagy valami ilyesmi. Hát nem voltam feldobva, de kellettek beutalók és receptek. Reméltem, pont a helyettesítés miatt nem lesz tömeg, de persze az volt. És még lassan is haladt. Hiába volt sorszám automata, mert nem volt bekapcsolva, mindenki úgy jött és ment, ahogy akart. Ja meg egy beteget komplett család kísért, holott ki volt rakva az ajtóra a papír, hogy egy páciens egy hozzátartozó.
Ehhez képest egy terhes nővel ott volt a pasija, az anyja és a nő úgy 4-5 éves fia. Akit Albinnak vagy Alvinnak (mókusok hol vannak?) hívtak és unalmában tereprendezett a váróban. Míg apu, anyu és nagyi is a mobilt nyomkodta. Eleve nem értem, minek hozták el, de az már csak hab a tortán, hogy az egész família mind beálltak az ajtóba, nehogy véletlenül ha kijön az asszisztens (narrátor:-de nem jött ki), láthassa ki vár még.
Erre én csak sóhajtottam egyet, mire a nagymama (orrkarikás, tetovált szemöldökű fél c type keresztbe csíkos pizsire hajazó nadrágban) úgy elkezdett méregetni, mintha azt vizsgálná hova szúrja sebtében a bökőt rajtam. Pedig egy szót sem szóltam, viszont viszonoztam a szép nézést, nehogy azt higgye félek tőle.
Írnom sem kell, a nő egy csomó időt bent volt. Meg az utána következő nő és egy faszi is, így mire rám került a sor, már régen vége volt a rendelésnek. Úgy kettő körül a dokinő kilibbent és lefagyott a mosoly az arcáról.
- Hát maga? Nem mondja, hogy még ide vár?
Közöltem hogy igen, sőt időpontom is van, de nem nagyon akarta elhinni, mert leellenőriztette az asszisztenssel tényleg be vagyok e írva.
- 12:30-ra van időpontja. Miért most jött? - szegezte nekem türelmetlenül.
Természetesen mondtam, hogy már 12:25-kor itt voltam. De ezt sem vette be.
- Akkor nem itt kellett volna várni, hanem be kellett volna jönni. - érkezett a frappáns és kioktató válasz.
Ahha...nyilván csak úgy átvágtathattam volna az ajtónál tanyázó ork hordán és a többi ember is biztos örömmel beengedett volna.
Amúgy is minek a sorszám automata, ha be sincs kapcsolva?
Jó, mindegy. Megírta a papírokat, igaz elég lenéző és bunkó volt és éreztette hogy púp vagyok a hátukra, de nem vettem a szívemre.
Azt annál inkább hogy úgy elszarakodták az időt, hogy a hivatalos telefont már el sem tudtam intézni és a kardiológiai időpont kérést sem, pedig mára terveztem, hogy személyesen bemegyek mert hetek óta semmit sem reagálnak az emailre.
Gondoltam, akkor legalább iszok egy automatás kávét a rendelőben, de a földszinti gép csak forró vizet adott ki (350 ft-ért), felmentem az emeletre, ott meg leszólított a portás és kérdezte, mit kóválygok arra, mert már nem lehet feljönni 2 óra után. Mondtam neki hogy kávét szeretnék csak és már ott sem vagyok. Újabb 350 ft, egy bűn rossz kávé és már léceltem is le.
Micsoda nap...váhhh...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése