2025. június 17., kedd
Ezertizenhetedik fejezet, melyben hősünk nehezen érthetőnek és korszerűtlennek véli magát
2025. június 13., péntek
Buli/pihenés
2025. június 10., kedd
Unalom, egy party ígérete, írói blokk, egy reggeli seggarc és az ősök is beveszik a netet
2025. június 7., szombat
Becsavarodások, avagy a hőség tarol, egyesek isznak, mások a btk-t szegik meg
2025. június 3., kedd
Mr. Őstulok, Mr. Barbárállat, anyagi koppanások, sötét emlékképek
Frankón elegem van a
felső szomszédomból!
Amíg egyetemre vagy hova járt, és heti
pár napot volt itt, még el is viseltem, de mióta végzett, vagy
ott hagyta, vagy passz, de állandóan a lakásban van, az agyamra
mászik.
Folyamat ajtót csapdos izomból, mindegy, hogy reggel 6
óra, vagy este 11 van. Fel-alá trappol nagyon hangosan, ha nem
ezeket csinálja, fúr, flexel, kloffol, vagy földre ejt-dob???-
valami nehéz tárgyat, lehetőleg késő esti órákban.
Hozzáteszem,
nem vagyok egy zajokra háklis típus, lakott már felettem kutyás,
kisgyerekes, sűrűn bulizós, sosem zavart különösebben, de ezt a
fószert nehéz feszültség nélkül kezelni, mert látszólag tesz arra, hogy emberek veszik körül, valamint hogy létezik egy házirend nevű intézmény, amit illene betartani.
A legjobb most vasárnap volt, amikor is hajnali 05:30-kor kezdett valamit falhoz
baszkodni ütemesen sokáig, majd bútorokat tologatott, aztán ajtót
csapkodott és újra kezdte, majd újra, egészen reggel 7-ig.
Nem
tudom, mit képzel magáról, az anyja inkább egy farmot vett volna
neki az Isten háta mögött, ott kedvére őrjönghet és csattoghat
éjjel-nappal.
Amúgy is egy gyökér (most attól tekintsünk el,
hogy hasonlít egy videojáték szereplőhöz-helloooo, it's meee
Marioooo), a rollerét a folyosó közepén hagyja, el sem lehet
férni tőle, meg sosem köszön, sőt múltkor a bejárati kapu
előtt cigizett és látta, hogy két szatyorral billegek a kapu
felé, erre fél méterre előttem becsukja a kaput pffff...
A
szomszédék kocsiját a múlt éjjel feltörték és valamit el is
loptak belőle, tőlünk érdeklődött, nem e láttunk, hallottunk
valamit, mivel az ablakaink a parkolóra néznek, de sajna nem tudtam
infót adni.
Szerintem a nem messze tanyázó 8-10 fős
hajléktalan kolónia lehet a hunyó, vagy más simlis entitások,
van erre már mindenféle, ogre, ork, hobbit, hadd ne soroljam.
Pasim meg apám múlt hét óta együtt melóznak, de mint ez
várható volt, már össze is vesztek, mert faterom a pasimmal való
egyeztetés nélkül bevállalt munkákat és pasim meg ugye már
elígérkezett másfelé-mivel nem tudta mik apám tervei-így volt
némi szóváltás, meg gondolom apám visszavonta a munka
lehetőségeket. Sajnos pasimmal ők nem egy nyelvet beszélnek.
Nyilván a jól fizető munkák jól jöttek volna, ha előre
leegyeztetnek pasim mikor tud menni. Így is bukott most egy klassz
melót, pedig annyit kereshetett volna, hogy abból a hátramaradt
hitelem egy részét kicsengethettük volna, sőt -ő mondta- a
fürdőszobát is rendbe rakhattuk volna. Ettől a ténytől-már hogy
ez nem jött össze-kedvem támadt volna botmixert a fülembe dugni.
Annyira szeretném már hogy a putri egy hangyányival jobban nézzen
ki és ne hányinger keringessen, ha itt vagyok...Na meg a hitel, jó
lett volna nagyobb összegben lecsökkenteni...De így jártunk megint.
Láttam a fb-n, hogy az egyik első
(idegbeteg, üvöltős főni) munkahelyemen alkalmazottat keresnek.
Meg is lepődtem, mert úgy tudtam, az a cég megszűnt, de máshol
ugyanazon a néven mégiscsak fut. A hirdetés bicskanyitogató,
hosszan sorolva, milyen legyél, bezzeg amit kínálnak az elfér pár
rövid sorban meh...
Emlékszem, milyen szép reményekkel
érkeztem meg a kis büfébe, állásinterjúra és hogy örültem, mikor enyém lett a meló.
A főnök-Pista bá-tök rendesnek tűnt.
Meg csábító volt az is, hogy hétfő-csütörtök:06-14-ig, péntek
meg 06-12-ig tart a munkaidő, a hétvége pedig szabad.
Aztán hamar kiderült, hogy a reggel hat óra
az inkább reggel öt lesz, mert össze kell rakni és elő kell készíteni
a szendvicseket és a déli vagy kettő órási zárásra is bőven
rászámolhatok egy órát, kasszazárás, takarítás.
De ami ennél
rosszabb volt, hogy a pasas híján volt a türelemnek és ordítva
kommunikált (holott két akkor kisiskolás gyereke volt). Persze
béna voltam, akkor kezdtem azt a munkát, de elég sokkoló, ha
19-20 éves vagy, szorongsz mert egy idegen helyzetben vagy, messze a
komfortzónádtól, erre egy 190 centis, 100 kilós fószer vörös fejjel, magából
kikelve kiabál és csapkod. Naná, hogy sírtam, mire hozzám vágta,
hogy ne picsogjak, inkább figyeljek. És ez hetente többször
előfordult, ha épp nem, akkor az előttem ott dolgozó csajt
dicsérte, hogy neki nem kellett ennyit magyarázni, jaj minek
költözött el a városból, sosem rúgta volna ki, mert életrevaló
volt-én meg nem-jó, ezt nem mondta csak gondolatban hozzátette.
A
felesége Zsófi néni is olykor beszállt a mókába, igaz ő nem
kiabált, ő folyton figyelt, kiröhögött és gúnyos kérdéseket
tett fel. Pl.:- te otthon is így kened a kenyeret?
Vagy: - ezt a
szendvicset amit most csináltál, te meg is ennéd? Meg
ilyenek...
Szóval elég hamar tudatosult bennem, hogy nekem ez
valszeg nem fog menni, mert ők többet várnak el, mint amit én
tudok nyújtani, valamint nagyon mérgező a környezet. De azért
igyekeztem nem rögtön felmondani, pedig minden nap ezzel a
szándékkal indultam neki a munkának.
Közben körülöttem
minden barátnő tanult még, A. és Á., épp egy tanfolyamra
jártak, Aputest meg technikumon volt és egyik délután együtt
csavarogtunk mind és ők röhögtek és gondtalanok voltak, én meg
csak vánszorogtam velük szótlanul, arra gondolva, hogy jó ég,
holnap megint vár ez az idegőrlő förtelem a büfében.
Asszem
a negyedik vagy az ötödik héten mondtam fel egy péntek délelőtt,
egy akkorra már szokásossá vált csesztetés után. Pista bá
faarcot vágva rögtön közölte is, hogy megelőztem őket, mert
amúgy ők ma akartak kirúgni, mivel szerintük semmit sem fejlődtem
(jó, az tény, hogy a végére el is engedtem már ezt a dolgot és
nem is igyekeztem nekik megfelelni csak le akartam tolni a munkaidőt
és hazamenni sírni).
Felszabadultan léptem ki onnan, bízva a jövőben, hogy munka terén
szerencsém lesz ezek után.
Én kis naiv, sejtelmem sem volt,
hogy ha lehet még ennél is trébb sztori vár rám abban az
irodában, ahol egy pszichopata, Istenkomplexusos, idióta nő azon
fáradozott, hogy mindenkit elüldözzön onnan. De ez már másik
fejezete a könyvnek, amit nem tudom majd leírok e valamikor, az is ptsd
szóval...
Amúgy voltak azért klassz melóhelyeim is, ahol
szerettem lenni, meg jó volt a társaság is, érdekes a munka. Ám
olykor belesodródtam ezekbe a sötét és depressziógerjesztő
helyekbe is, amiktől most is ráz a hideg és félek, soha nem is
fogom tudni teljesen elfelejteni.
És láttam egy házat, ami
nevetségesen olcsó, ahhoz képest hogy milyen jól néz ki. És még
jó helyen is van. És tetőteres. És a kilátás ááááhhhh
fenyőerdőre néz az erkély-ami kovácsoltvas.
Nem értem miért
ilyen olcsó...
Hol a csapda?!