SADtember

A napokban volt 20 éves az MCR-Im not okay c. klipje. Húsz év...te jó ég...emlékszem mikor először láttam...woah faktor volt az fix. 

És a mai napig úgy tartom, hogy az egyik legjobban elkészített videó.

Szombat reggel óta fáj a torkom. Meg amúgy is egész szombaton fos hangulatban leledzettem. Idegesített a kéményes baszkódás és az is, hogy pasim elmegy Vácra. Most semmi kedvem a magányossághoz. De nincs más választás. Anyám mondta hogy cuccoljak hozzájuk, de igazából azt sem akarom. Jó, nem hisztezek itt tovább. 

Ma meg 10 körül elment az áram. Azt hittem az egész házban, de mikor kimentem a lépcsőházba, ott égett a villany. Ellenőriztem a villanyórát, de nem kapcsolódott le. Mivel tudom, hogy valamiért az van, hogy pár lakásban ha áramszünet van, a többiben meg nem (és ugye ez az átkozott kotorék pont előbbibe tartozik), elindultam a felsőbb szintekre érdeklődni. Utálom az ilyesmit. Mivel a lakók nagytöbbségét nem ismerem, a maradékot meg nem szeretem. 

A felettünk lakó csávó furan nézett rám és egy centis résre nyitotta ki csak az ajtót és azon keresztül kommunikáltunk. Biztos megzavartam valamiben, vagy nem tudom. De nála viszont volt áram, márpedig mikor pár éve a vihar miatt valami gixer volt, abban a lakásban sem volt áram. 

Kezdtem rosszat sejteni, de még kopogtattam azon az emeleten néhány lakásba, csak sehol se nyitottak ajtót. 

Mikor visszajöttem a lyukba, pasim mondta hogy beszélt G. bácsival és azt mondta, mindjárt felmegy és megnézi náluk mi az ábra, aztán visszajön. Mondanom sem kell, hogy baszott visszajönni, ezért úgy 20 perc után én mentem fel hozzájuk a másodikra. A felesége nyitotta ki és máris láttam, hogy ég a villanyuk így okafogyottá vált a kérdésem, G. bácsi a szobából vidáman ordított, hogy ja...igen itt van áram...hm, oké köszi. 

A neje azt javasolta, hogy a mi oldalunkon kopogjak be mindenhova, és ezt is tettem, de egyik lakásban sem nyitották ki. Jó hogy ilyen esős, szar, hideg vasárnap délelőtt mindenki vigan sétál valamerre :S

Visszaballagtam és pasimmal arra jutottunk, hogy keresni kell egy szerelőt. Ami vasárnap nem egyszerű, de a másodiknak hivott haver azt mondta jön és megnézi, mit tehet. Közben a sötét konyhában elemlámpa segítségével főzni kezdtem.

A haver jött fél egy felé és neki is látott. Ezer hála neki.

Kiderült, hogy egy vezeték égett szét a biztosíték dobozban. Na, ezért éreztem égett szagot már régóta és hívtam is szerelőt, aki szerint nem volt nagy gond, csak ne használjam egyszerre a háztartási gépeket. De szerintem erről írtam már. Nem most volt kb.2-3 éve. 

Kicserélte a vezetéket, van áram ismét, de azt mondta, nem ártana egy új biztosíték doboz, ami munkadijjal anyagköltséggel együtt úgy 60 ezer. 

Nem repestem az örömtől, mert ugye itt van a több mint százezres kémény história is, ami szerintem elérhetetlen kategória jelenleg (még nem tudom, mit csinálok, de kifizetni tuti nem tudom). 

Még emellett a két hitel, a rezsi, a mindennapi kiadások.

De erre tényleg össze kellene kaparni a pénzt, mert az áram komoly dolog. 

Szóval ezen leszünk most.

És legalább a sült csirke amit a sötétben csináltam jó lett. 

Semmi kedvem amúgy a jövő héthez. 

Sem a hideghez.

Sem az egyedülléthez.

Sem a hely-hez.

Sem a nőgyógyászati ambulancián való várakozáshoz és a gondolom majd rám zúditott mega lebaszásokhoz. Csak úgy lenni volna jó. Gondok nélkül. 

Halvány gőzöm sincs ezt a képet minek raktam be. Hülye vagyok. 

Dobjak hozzá egy idézetet is? Okay.

"Rendbe hozom magam, mert érzem néha én is probléma vagyok."

STILL BREATHING (Mike/Billie Joe) pt. 27.

Csütörtök délután itt volt a kéményseprő a rohadt kémény nyílás elvezető ajtó, vagy mi a franc miatt. Azt hittem, ezzel vége a mizériának, de (kac-kac) az van hogy ez nem csak úgy hipp-hopp egy alkalom és csá. Hanem ez csak állapotfelmérés és majd jön több kéményseprő, akik a tetőről kamerával bemérik itt ebben a rohadt ürgelyukban hol van a kémény helye és majd megcsinálják (falbontással yehoow). Aztán még nekem hívni kell egy másik kéményseprőt aki lejegyzőkönyvezi, hogy kész a meló. Mindez pénzért. A fószer (aki amúgy rendes volt) azt mondta, hamarosan küldi az árajánlatot. Nekem ettől gyomorfájásom is lett, mert az tiszta sor, hogy ha árajánlatot tesznek, az zsebbe nyúlós sztori lesz. Jött is később az email, hat számjegyű az összeg és egyenlőre ötletem sincs, honnan szedek rá valót. 

Idegesítően fáj a derekam és nem tudom, hogy a vesém vacakol e. Remélem nem. Megint itt az ősz, jön a felfázás. 

Képzeljétek, valaki panaszt tett egy bejegyzésem miatt, amit ezért  piszkozatra állítottak vissza. Mèg sosem történt ilyen velem, pedig több mint 900 posztot közzétettem már itt. Egy 2016-os írás volt, amiben egy Columbine témájú filmről írok, de semmi sértő nincs benne szerintem, így passz hogy mi baja volt a kedves bejelentőnek. Mindegy, a yt trailert kitöröltem, hátha az volt a gond,  szerzői jogok vagy ilyesmi. Gáz ez a cenzúra. Meg amúgy sem értem az ilyen névtelen jelentgetőket. Legyen annyi gerince, hogy vállalja magát spicliskedés helyett. És jó ha tudja, ha nem jön be egy adott blog, vagy téma, ha felháboritja, lehangolja stb., nem kötelező olvasni, el is lehet vitorlázni. 

Na és itt a Still breathing utolsó előtti fejezete. Nem...annyira nem tetszik:S valahogy egészen másképp képzeltem és akartam megírni. De már tök mindegy.

Redundant:

Now I cannot speak, I lost my voice
I'm speechless and redundant
'Cause I love you's not enough
I'm lost for words
Reggel lett. Rózsaszínű égbolttal és tompa fénnyel köszönt Mike-ra. Ezek a gyönyörű színek és az új kezdetet hirdető virradat azonban Mike életének egyik legnehezebb éjjelét váltották fel. A hely pedig, ahol napfelkelte érte őt, a kórház hosszú, nyomasztó folyosója volt. Ide hozta be Billie-t késő éjszaka autóval, miután a rosszullétek nem múltak, sőt ijesztő újabb tüneteket teremtettek. Mike-on iszonyatos félelem lett úrrá, nem tudta a helyzetet kezelni, látta hogy a fiú szenved, de magától vagy az ő suta segítségével képtelen kikerülni a függőség okozta kuszává nőtt hálóból. Nem tehetett mást, kocsiba ültette Billie-t és vissza vitte a rehabilitációs központba, ahonnan a fiú nem olyan régen saját maga felelősségére eljött. Mikor megérkeztek az információs pulthoz, a nővérek és az ügyeletes orvos hamar ott termett, elvezették Billie-t, Mike-ot meg a folyosón hagyták. Azóta a férfi semmit sem tudott Billie Joe állapotáról. Próbálta elérni Billie anyját, de dolgozott, ezért csak üzenetet tudott neki hagyni Billie egyik testvére által.
Mike úgy vélte, felettébb lassan megy az idő, csak állt bénán a folyosó reggeli fényének lágy özönében a sírás küszöbén. A szíve nyugtalan ütemre vert, félelem költözött minden sejtébe. A fejében egymást kergető kérdésektől egyedül érezte magát, kétségbeesve, mint egy árván hagyott kisgyerek. Mint amikor kisfiúként az anyja drogmámorosan megjelent nagyszülei házánál és ez őt annyira felzaklatta, hogy utána órákig csak sírt.
Mike a falnak dőlt és lecsukta a szemeit. Fura, hogy eszébe villant az anyja. Darla, aki Mike anyjának mondta magát, de sosem adott számára semmi értékeset. Kábszerfüggőként, tinifejjel megszülte, aztán sorsára hagyta. Mike emiatt úgy vélte, soha életében nem tud majd megbocsátani a nőnek. Bár a legutóbbi telefonbeszélgetésük elég jóra sikerült, de mégis ambivalens érzés volt, hogy Darlára gondol. És nem úgy, ahogy régebben, nem haraggal, ólomsúlyú gyűlölettel. Hanem valami megmagyarázhatatlan lágysággal. Talán az összes rossz emléket lehetne tompítani, friss alapokat lerakni és esetleg a későbbiekben Darla ebben partner lehetne. Esetleg majd egyszer...Jó is lenne...De most Mike annak is örült volna, hogy anyja ott van vele. Ha másképpen nem, a hangjával. Mike már néhány biztató szó is jól jött volna, mert bár leplezni igyekezett de nagyon félt mindattól, ami felé a sorsa egy éjjel alatt elindult. Ő nem ezt az irányt akarta! Boldog várakozása a Billie-vel közös élet iránt, az erő, hogy Billie és ő minden akadályt le tudnak dönteni és felépítenek egy csodálatos jövőt, jelenleg kérdőjelek és aggodalmak öblében vesztegelt. Keserű grimasz jelent meg Mike arcán, életében először érezte úgy, hogy Darla lehetne az ő támasza. Talán erőt adhatna neki. Mert erre volna szüksége! Az ötlet felvillanyozta a férfit, zsebébe túrt apró pénzért és a folyosó végén lévő telefonkészülékek felé akart indulni, ám ekkor egy egy nikotintól sújtott rekedtes és gúnyos hangot hallott meg, ami borzongást küldött végig a testén.
- Ne siessen úgy tanár úr!
Mike hitetlenkedve fordult meg és bár tudta ki a szólt neki, merte remélni, hogy csak a fantáziája játszott vele. Persze nem így volt. A kora reggeli fehéres-sárgás fényben Billie anyja állt meg nem messze tőle. Az asszony kialvatlan, fásult és rossz kedvű volt, de nem tűnt különösen aggódónak.
- Megkaptam az üzenetét, a gyerekeim hívtak fel a munkahelyemen. Szóval itt vagyok...
- Jó reggelt.- Mike csak suttogásra volt képes. Ahogy a nő ott volt nem messze tőle, hirtelen mindent új megvilágításba helyezett át.
- Van valami fejlemény Billie-ről?- érdeklődött a nő kimérten.
- Semmi. - rázta meg a fejét csüggedten Mike.
Ollie beletörődve sóhajtott.
- Igen, ez a szenvedélybetegeknél így megy, mindenféle gyógyszerek és vizsgálatok jönnek, meg gondolom felelősségre is vonják, amiért ott hagyta a kezelést. Én már csak tudom, hála Billie-nek, ismerős a terep...
- Értem. - Mike nem tudta ezt hogy lereagálni.
- Hát elég savanyú lett a képe Mr.Pritchard. Feltételezem, a valóság jól belerondított abba az ostoba ábrándba, amit a nem normális fiammal együtt szőttek. Hiába, Billie folyton keresi a bajt, egy igazi idióta, mindig is az volt!- Ollie arcán lenéző és undorodó kifejezés sugárzott. Mike érezte, hogy elvörösödik.
- Ne beszéljen így róla, kérem szépen.
- De ha ez az igazság. Ezen nem tudok és nem is akarok szépíteni. - Ollie flegmatikusan széttárta karjait.
- Fáj, ha ilyeneket hallok. Mert számomra Billie nagyszerű és csodálatosan értékes ember. - kezdett volna bele Mike, de a nő villámló szemekkel és ellentmondást nem tűrően letorkolta.
- Hagyjuk ezt a baromságot! Az Istenért, hallgasson! Most én fogok beszélni, ha úgy tetszik leckét adni magának. Bár fogalmam sincs, hol is kezdjem. Amikor Billie nővére tizenévesen teherbe esett és az iskola helyett férjhez ment, meg gyereket szült, azt hittem rosszabb nem jöhet, de tévedtem. Mert jelen helyzet még annál is borzasztóbb. Talán nem vette észre, vagy Billie mást hordott össze magának, de a fiam nincs jól! Mentálisan instabil, azon kívül gondja van az alkohollal és a gyógyszerekkel!
Mike tűnődve helyeselt.
- Tudom...

- Billie-nek kórházban a helye! De ő ezt nem látja be, és semmi sem érdekli, csakis maga! Szerelmes! Egy férfiba! Ez visszataszító és elfogadhatatlan! Ráadásul maga házasságban él! Vajon a neje tud róla, hogy a férje naiv és segítségre szoruló tanulókat csábítgat el?! Jól csinálta, Billie-t szépen elszédítette, átmosta az agyát. Mert más miatt nem lehet, hogy Billie Joe ilyen beteges hajlamúvá vált.
Mike elgyengült az asszony kíméletlen szavaitól és attól a zavartól amit csapongó féltés, a szeretet, és a harag keltett benne mind egyszerre a saját fia iránt.
- Nevezheti betegesnek, de ami köztünk van Billie-vel az valódi szerelem! El fogok válni, folyamatban van a procedúra, már beszéltem feleségemmel, a válás után pedig együtt leszünk Billie, meg én. - suttogta reményvesztetten a férfi, mert Ollie egy szavát sem hitte, sőt meghallgatni sem volt hajlandó, csak háborogva megforgatta a szemét.
- Ha elfelejtette volna, maga egy tanár! Oktatnia kellene a diákokat, nem titkos és aberrált kapcsolatokba belevonni! Rosszul vagyok öntől Mr. Pritchard.
- Szeretem Billie-t. Soha senkit sem szerettem még így, mint őt! És számomra is hihetetlen, hogy így alakult! Mindketten magányosak és szomorúak voltunk, kerestük a fényt, a kivezető utat, mikor egymásra találtunk! Én harcoltam ellene, mert tudtam, hogy ez tilos, de vesztettem! A szívem legyőzte az eszemet és nem is bánom, hogy így lett! - Mike szemében könnyek gyűltek. Annyira szerette volna elmagyarázni Ollie-nak lelke összes rezdülését Billie Joe irányában és azt az érzelmekkel telített utat, ami a felismeréshez vezette, de tartott tőle a nő nem vevő erre. És igaza is lett, Ollie ingerülten félbeszakította.
- Tudja egyáltalán, mit beszél?! És tisztában van azzal, mit csinál?! Hogy mit tesz a fiammal?! És hogy ennek milyen következményei lehetnek?! Billie kiábrándító és teljesen haszontalan, viszont akkor is gyerekem és én azt teszem, amit egy anyának tenni kell! Maga pedig segít nekem ebben! Hiszen elméletileg szereti Billiet.
- Hogyan segíthetek?- kapta fel a fejét Mike és gyorsan eltörölte az arcán végigpergő könnycseppet.
- Csak magára hallgat, rá kell vennie Billie-t, hogy itt maradjon és végigcsinálja a programot. Ha még egyszer lelép, már nem jöhet vissza. - válaszolta Ollie. Mike tisztában volt azzal, hogy az asszonynak igaza van.
- Beszélek vele.- helyeselt.
- És volna itt még valami. - szólalt meg újra Ollie.
- Mégpedig?
Ollie arcának minden részéből viszolygás áradt Mike felé, amit nem is nagyon igyekezett titkolni.
- Szerintem sejti, de ha az kell, kimondom. Be kell fejeznie vele ezt az egészet!
Mike úgy érezte, kifut a talaj a lábai alól, hidegség cikázott át a gerincén, hányingere támadt, mellkasában égő fájdalom ébredt, ahogy a gyomra is összeszorult.
- Ezt nem kérheti! Hiszen Billie a mindenem! Teljes szívemmel szeretem őt!
- Már megint csak a maga érzelmei! Értse meg, az jelen helyzetben másodlagos. Nem lehet önző és nem foglalkoztathatja csakis ez a nevetséges románc. Itt most Billie gyógyulásáról van szó. Ha nem vállalja az elvonót, az a biztos pusztulás, akkor a fiam ideje meg van számlálva. Billie Joe amúgy sem tárgy és nem trófea!
- Persze hogy nem, ő a szerelmem! - Mike arca felhevültté vált. Hogyan is hihette az asszony ezt?!
Ollie gúnyosan legyintett.
- Kit érdekel a szerelem?! Az egyszer elmúlik, de mindenkinek csak egy élete van és Billie csak huszonegy éves, nem akarom hogy a függősége legyen a veszte. Gondolom, magának több esze van mint Billie-nek. Persze szomorkodni fog, de később a fiam józanul belátja, hogy ha szép is volt, logikátlan, jövőtlen őrültség, amit érzett. És majd maga is ráébred erre. Hiszen felnőtt és én úgy látom, egy értelmes ember. Egy ilyen kapcsolatot nem nézne el a külvilág, már az elejétől fogva megvetés övezné. Mr.Pritchard, legyen reális. Vissza kell mennie a feleségéhez! Ha megteszi, nem csak magán, de Billie-n is segít!
- Hagyjam cserben Billie-t és térjek vissza a működésképtelen házasságomba? Ez nem lehet a megoldás!- hőkölt fel Mike, de válaszképp Ollie csak megsimította az alkarját.
- Kérem! - a nő eddig fennhéjázó hangszíne átment egészen halk kérésbe. Egy anya megtört könyörgésébe. Mike a szíve mélyén megértette Ollie-t, és rájött, hogy nem tudja jobb belátásra téríteni a nőt, tehát bele kell mennie és azt színlelni, hogy elfogadja amit hallott, ezzel is időt nyerve, mert azt biztosra vette, hogy Billie-vel akar maradni, de értelmetlen lett volna erről győzködni Ollie-t.
Ekkor nyílt Billie kórtermének ajtaja, fehér köpenyes orvosok özönlöttek ki és egy szó nélkül suhantak el mellettük a következő vizit helyszínére.
- Ha nem gond, bemegyek Billie-hez!- motyogta tétován Mike, ahogy nézett utánuk.
Ollie bólintott.
- Rendben. Jobb ezen mielőbb túlesni. Így a sebek is hamarabb kezdenek beforrni. - és érdeklődően fürkészte a férfi tiltakozó grimaszba torzuló arcát.
- Ha maga mondja...- dünnyögte Mike kissé gúnyosan, aztán akadozó léptekkel a fehér csempés helyiség irányába indult.
Fertőtlenítő szúrós illata csapta arcon, amikor benyitott az aprócska szobába. Mike számára nyomasztóan festett a kép. Hidegnek ható fehér falak, barnás régi padló, éjjeliszekrény, néhány szék, megfakult szürke szalagfüggöny az ablakokon, ami mellett Billie ágya volt. Billie ülő helyzetbe pattant az ágyon, mikor Mike-ot megpillantotta. Szemei örültek, és élénk tűzben kezdtek ragyogni, míg Mike a könnyeivel vívott csatát, de igyekezett erős maradni.
- Szia Billie! Jó már látni téged!- üdvözölte a fiút.

- Szia Mike, téged is, hiányoztál!- Billie karjai ölelésre nyíltak, de ebben megakadályozta az infúzió, amit bekötöttek neki. Bosszúsan és csalódottan hanyatlott vissza a párnára.

Mike az ágy mellé húzott egy széket és leült rá. Majd fél percig csak nézte Billie Joe sápadtságát, megtörtségét, kiszáradt ajkait, karikás szemeit, zilált, kócos haját, szégyenkező arckifejezését.
- Ne is mondj semmit, tudom mit gondolsz...- sóhajtott végül a fiú.
- Csak azt, hogy mennyire nagyon szeretlek. - vágta rá Mike és megfogta Billie kezét.
- És hogy kiábrándultál belőlem a nemrég történtek miatt. - tette hozzá Billie.
- Dehogyis! Semmi olyan nincs a világon, ami miatt ezt gondolnám! – rázta meg a fejét Mike.
- Tudnod kellett volna róla, hogy igazából mi a helyzet velem, hogy mennyire gyenge vagyok és félek hogy elveszítelek, ezért jobb híján gyógyszerekkel és alkohollal próbálok kimászni a gödörből, de csak mélyebbre kerülök. Csakhogy én nem szóltam erről neked.- mondta halkan Billie, mire Mike közbevágott.
- Igen, tudnom kellett volna, kitalálnom mi zajlik benned és soha egy percet sem Reno-ra pazarolni! Bocsáss meg, nem figyeltem eléggé...
- Nincs miért bocsánatot kérned Mike! Mindent megtettem, hogy erre ne derüljön fény. Szerettem volna, ha jobbat hiszel rólam, mint aki vagyok. Az ember nem beszél szívesen a függőségeiről...
- Ezt meg lehet érteni. De most már nézzünk előre Billie. Én végig itt leszek veled, látogatni foglak. Aztán ha kiengednek, már semmi sem áll az utunkba! - Mike érezte, hogy pirul el, pezsdül fel a vére, és kapja fel egy ismeretlennek ható erő, ami megtiltja, hogy azt tegye, amit Ollie kér. Egyszerűen képtelen lett volna elengedni Billie-t. Ez olyan lett volna, mintha fegyvert szorít a halántékához és lő, vagy mintha önként levetné magát egy hídról. Billie az élete, az éjjele, a nappala, minden gondolata, a szívverése és ezt nem tépheti ki magából. Ilyet senki sem várhat el tőle.
- Felmondok a munkahelyemen, megírom Missy-nek, hogy ne várjon vissza Reno-ba, aztán mikor kijössz, kocsiba pattanunk és meg sem állunk Sacramento-ig. Szeretném, ha az anyám megismerne téged. - hadarta izgatottan Mike.
Billie elámult.
- Tényleg bemutatsz édesanyádnak?
- Igen. Mint a másik felemet, a társamat, aki örökre lángba borította a szívemet.- bólogatott hevesen a férfi.
Billie erősen megszorította Mike kezét és arcvonásai ellágyultak a meghatottságtól.
- Olyan jó, hogy vagy nekem, nagyon szeretlek. Te adsz erőt, a te szereteted és ez gyönyörű! Nem mindenkinek adatik meg és szerencsésnek érzem magam, hogy velem megtörtént. És ott, ahol nem is reméltem volna. Az iskolában.
Mike nosztalgikusan elmosolyodott, ő is szívesen gondolt vissza azokra a kaotikus, érzésektől túlcsorduló időkre.
- Csak pár hét és újra kezdtünk mindent! Együtt nincs lehetetlen! - jelentette ki, aztán gyengéd csókot adott Billie szájára, mire ő csak felhevülten suttogott.
- Te vagy az én rendeltetésem, Mike.
Valamivel később, Mike Billie csókjától megrészegülve, és tervei adta erővel felvértezve lépett ki a kórteremből. Nem hitte volna, hogy Ollie még ott lesz, de a nő még mindig a folyosón állt.
- Hogy van a fiam? - kérdezte, amint Mike megtorpant mellette.
- A körülményekhez képest jól. És biztos örülne, ha bemenne hozzá kicsit.- felelte Mike.
Ollie biccentett, de hűvösség áradt a reakcióiból.
- Újabb elvonó, újabb kórterem, újabb fogadkozások. - dohogta.
- Én hiszek Billie Joe-ban! - vágott közbe Mike sziklaszilárdan, mire a nő fásultan vállat vont.
- Megható. De remélem betartotta az ígéretét, és megmondta neki, hogy ezentúl egyedül kell boldogulnia, mert maga nem lesz részese az életének.
Mike beharapta az ajkát és csak nézett túl a nő vállain.
- Nem voltam rá képes.- nyögte ki.
Ollie szemei elkerekedtek.

- Ezt nem mondja komolyan!
- Túlságosan szeretem őt. Sajnálom, de nem ment. Vagyis tudja mit, nem sajnálom! Billie mellett a helyem és neki is mellettem! És itt is leszek, rám számíthat!
Ollie dühösen felcsattant.
- Micsoda gyáva alak maga Mr.Pritchard! Sejtettem, hogy beijed, de téved, ha azt hiszi, félre állok az útból és szemet hunyok efelett az egész felett.
- Pedig nem tehet mást asszonyom. Nem kötelező engem kedvelnie. De azt el kell fogadnia, hogy Billie meg én, együtt végigvisszük az elvonót, aztán új fejezetet nyitunk közösen! Távol Oakland-tól. - Mike szelíd szavakkal igyekezett leszerelni Ollie fenyegetőzését, de a nő csak a fejét csóválta.
- Nem fogom engedni, majd meglátja! - vágta Mike arcába a szavait, majd beviharzott a kórterembe. A férfi egy pillanatra szobrozott még a kórház folyosóján, aztán elindult vissza az albérletbe.
A feje fájt, zsongott és nehéz volt a nap folyamán történtektől, féltette Billie-t, bántotta Ollie hozzáállása, szorongott az előtte álló dolgoktól, az akaratlan konfliktusoktól, de az egész egyszerre volt felszabadító is. Végre letépheti magáról a tettetés álcáját, lezárhatja a vállára nehezedő múltat, továbbléphet. Boldog lehet. És boldoggá teheti Billie-t. Ez az, amit mindennél jobban akart.
A házban rögtön a dolgozószobájába ment és üres papírokat, borítékokat vett elő. Az első lapra a felmondását körmölte le, a második levél Missy-nek szólt. Mike rövid és lényegre törő mondatokkal vett búcsút Missy-től, lemondva a válási procedúráról. Hiszen úgy érezte, nincs is szükség erre az egészre, így is élheti a maga életét. Persze nem tudott érzelemmentes lenni, neki ez sosem ment és a szíve mélyén még mindig arra a lányra emlékezett, akiért középiskolában odáig volt. Akivel megéltek sok jót, de rosszat is, akit becsapott és emiatt emésztette az önvád és akinek már nem tudott örömet okozni. Elkalandoztak a mondatai egykor működő házasságuk momentumainak vizére, de a levél végére összeállt, értelmezhető lett minden. Mike őszintén bocsánatot kért, minden jót kívánt Missynek és aláírta a papírt. Ez volt a végszó. Kicsit elhomályosult a tekintete, de csak egy másodpercig, majd a borítékokat megcímezte és úgy tervezte, hogy másnap miután meglátogatta Billie-t postára adja őket. A nap további részében, elment bevásárolni, főzött, aztán a házban talált térképet tanulmányozta és azon agyalt, hova utazzanak Sacramento után. Kereste, melyik államban, melyik városban legyen ezentúl az otthonuk. Rálelt néhány kedves és hangulatos városkára, ahol el tudta volna képzelni az életet Billie Joe-val az oldalán. Tulajdonképpen Mike-nek mindegy volt, hova sodródnak, a fontos az volt csak, hogy Billie ott legyen. De terveket akart, hogy másnap ezzel öntsön új erőt Billie-be, ösztönözze a gyógyulásra és érzékeltesse, mennyire komolyan gondol vele kapcsolatosan mindent. Még soha semmit sem akart ennyire, mint ezt. Az idők végezetéig a fiúval lenni és szeretni őt teste minden sejtjével.
A tervezgetésektől nehezen jött álom a szemére, mikor végre hajnaltájt sikerült elaludnia, akkor is térképekről, városokról, végtelen hosszú országutakról álmodott és verítékben riadt fel, levegőért küszködve. Ismét fájt a feje, liftezett a gyomra és ami ennél is rosszabb volt, már majdnem délután felé járt az idő. Mike átkozta magát, hogy ennyire késésben van. Gyorsan bedobott egy kávét, fogat mosott, zuhanyzott, tiszta ruhát vett és bevágódott a volán mögé, hogy a rehabilitációs központba induljon. Mielőbb látni akarta Billie-t, szíve türelmetlenséggel vert minden egyes ütemet, izzadt a tenyere az autó kormányán és sóvárgott egy cigaretta után. Sajnos belefutott a legnagyobb forgalomba, de a színes járművek között a hőségben vesztegelve sem volt dühös, hiszen az út végén Billie várta őt, a szerelmével, ölelésével, csókjaival és ezekért az édes dolgokért ő mindenre hajlandó.
A parkolóból már szinte rohant be a kórterembe, a ruha a hátára tapadt az izzadtságtól, fájdalom szúródott a tüdejébe, ahogy bevágódott a kicsike szobába, de Billie-t nem találta ott. Csak egy fiatal nővér rendezgette a frissen felhúzott ágyneműt és fura arccal méregette Mike-ot.
- Jó napot uram, segíthetek?- érdeklődött.
- Jó napot, Billie Joe Armstrong-ot keresném. Vizsgálatra ment? - kérdezett vissza meglepve Mike és zavartan toporgott az ajtó mellett.
- Rögtön megnézem.- az ápolónő az asztalon heverő vastag iratkupachoz lépett és belelapozott.
- Mr.Armstrong-ot ma délelőtt egy másik intézménybe szállították. - közölte hirtelen.
Mike hallotta a szavakat, de a döbbenet fagyossága leterítette.
- Istenem, mi történt, rosszul lett?- dadogta és elhagyta az ereje. Hiszen Billie egész jól volt tegnap!
A nővér látva ijedtségét gyorsan közbevágott.
- Nyugodjon meg, nem ilyen okok állnak a háttérben. Az édesanyja kérésére történt az áthelyezés.
Mike egyik fele megkönnyebbült, hogy Billie állapota nem romlott, a másik fele viszont rögtön összeillesztette a kirakóst, hogy az egész mögött Ollie áll, aki előző nap megígérte, hogy ezt nem hagyja annyiban. És nem is fecsérelte az idejét. Felhőkölt amint a valóság megérintette.
- Melyik kórházba vitték? - kérdezte megbicsakló hangon.
A nővér a fejét rázta.
- Sajnos erről nem adhatok ki információt.
Mike mintha fel sem fogta volna, amit a nő mondott.
- Ide valamelyik közeli városba?
- Nem tudok ebben segíteni.
- Berkeley? Alameda? Vagy messzebb? San Francisco? Árulja el, hol keressem!- Mike érezte hogy száguld a vére és pirosodik el az arca, mint ha lázas lenne.
Az ápolónő elsétált mellette és kinyitotta a kórterem ajtaját.
- Higgadjon le és beszéljen Mr.Armstrong édesanyával. Én többet nem mondhatok.- ingatta a fejét.
Mike kicsit szégyellte magát, amiért így lerohanta a fiatal nőt, a szemét árulkodó könnyek kezdték szúrni. Idegesen nyelt egyet.
- Azt fogom tenni! - motyogta összeszorított fogain át, aztán köszönt és remegő lábakkal, indulattól égetve a kórház parkolója felé gyalogolt. A vére ezer fokon forrt a pániktól, hideg veríték csorgott le a homlokán, a szíve lüktetett, az ájulás környékezte és nem is tudta hogyan bírt a városi forgatagban baleset nélkül eljutni Billie és családja házához, de egyszer csak ott állt a szúnyoghálós ajtó előtt és hangosan kopogott. Nem kellett sokat várnia, Ollie rövidesen megjelent.
Csupa gúny volt az arca.
- Nocsak, Mr.Pritchard. Mi járatban erre?!
Mike nem igazán tudott udvarias lenni, nehezére esett türtőztetni tomboló haragját és keservesen kitörni készülő zokogását.
- Ollie, mi ez az egész? Hol van Billie?
A nő csak nézte őt lesajnálóan, ujjai között füstölgő cigarettáján át.
- Az a helyzet, hogy alábecsült engem. Az anyák mindig egy lépéssel előrébb járnak.
- Miről beszél?- értetlenkedett Mike.
- Tényleg azt gondolta, ennyiben hagyom? Hogy engedem Billie-t jobban elmélyedni egy ilyen förtelmes viszonyban? Míg maga az igazak álmát aludta, elintéztem, hogy a fiam egy messzi kórházba kerüljön.
- De szeretjük egymást! - lehelte Mike.
- Óh, igen, a fiam is ezt mondta. És sírt, meg könyörgött, hogy ne vitessem el, meg hogy magával akar maradni. De nem hatott meg. Ez csak pillanatnyi állapot, egy is bizonytalanság. Mire a kezelés véget ér, Billie Joe azt sem fogja tudni, ki maga.
- Kérem, ne csinálja ezt, mondja el hova vitték!
- Soha nem fog rátalálni! Még csak nem is az államban van.
- Bármit megteszek! Ne szakítson el minket egymástól!- esdekelt Mike, de Ollie csak bámult rá megvetően.
- Fogadja meg amit mondok, mélyen tisztelt tanár úr! Térjen észhez, felejtse el Billie-t és hozza rendbe az elbaltázott házasságát. Mentse ami még menthető. Mentse a lelkét! És ne jöjjön ide többet!- ezzel vehemens mozdulatokkal becsapta az ajtót.
- Könyörgöm, ne hagyjon így itt!- Mike hangosan felzokogott és újból kopogni kezdett az ajtón. Ujjai erőteljesen csapódtak neki a kemény fának, úgy hogy már fájt neki, percek múltán a vér is kiütközött lehorzsolt bőre mentén, de nem bánta. Könnyei az arcára dermedtek, csak verte az ajtót rezignáltsággal vegyült kitartással egy újabb esélyt, Ollie szánalmát remélve. De bentről elutasító csend szűrődött ki, amit felváltott a szomszéd házban lakó alak ordítása, hogy rendőrt hív a rendzavarásért.
Az ajtó, ami Mike számára a megváltást jelentette volna nem nyílt ki többet. 

folytatása következik...

 

Ha tetszik, ha nem, most az emo oldal forog

Köszönöm szépen az előző bejegyzésnél a kedves szavakat. Még mindig hihetetlen, hogy Mr.Méregzsák nincs többé. 

Minden reggel indulok az akváriuma felé enni adni neki, ez ilyen berögződés. Aztán realizálom a szomorú tényeket. 

Sokat agyalok a régi időkön, mikor  beszélgettem vele, ő mindig jó hallgatóság volt. 

Meg mikor elhozta az előző tulaja nekünk, szegény úgy félt, hogy órákig a páncéljába húzódott. De aztán kajával tudtam hatni rá, igaz fújt mint a fene és ez meg is maradt végig. De szerintem azért megszokott engem. Én pedig megszerettem. 

Rossz nélküle. 

Pénteken elment a net és a tv adás másnapig vissza se jött. Dögunalom volt így az este és már fél 10 körül aludtam. Hívtam másnap reggel az ügyfélszolgálatot, ott mondták, hogy a hiba központi, szóval várjak szépen türelemmel. Aztsn szombat 10 órakor kb. vissza állt minden. 

Hétvégén nem csináltam semmi különöset a szomorkodáson kívül. Ja meg főztem, pasim meg is jegyezte hogy már megint tészta van. Hát igen az...próbáltam spórolni és két napra főzni. Tudom unalmas, de most ez van. Vasárnap össze-vissza vert a szívem, meg így durván be-bedobbant, fájt a hátam is, kellemetlen volt. Azon töprengtem már hogy bedobok egy plusz xanaxot, de végülis aztán elmúlt. Igaz, ma is kicsit éreztem ezt. Vettem Panangint mert régen azt szedtem és jó volt, de már egy ideje nem volt itthon. Biztos ez a hülye időjárás, meg a sok szarság miatti szorongás visel meg. 

Húgomat megműtötték múlt héten kedden, másnap hazamehetett és holnapután már megy is dolgozni, pedig 2 hét pihenés legalabb javasolt lenne, de új kollégát kapott, akit be kell tanítani. 

Kicsit irigylem, hogy ő már túl van a kórházasdin. Nekem ez még most következik csak és több nap kórház lesz, hosszabb lábadozással. A hely-en nem is mondtam még. Annyira nem akarom ezt az egészet, nem szeretek rá sem gondolni, beszélni sem akarok róla, nyomaszt nagyon és félek is. Anyám erre mindig felhozza és kiborul hogy még nem kértem időpontot. Tudom, hogy kéne, mert minél később megyek ezt intézn, annál későbbre lesz még az időpont. Jövő héten azt tervezem, erős leszek és bemászok ezügyben a kórházba. Nem ide akartam, de nincs lehetőségem utazgatni megyéken át. Gondolom nem fognak megdicsérni, amiért nyár óta csak most jelentkezem. De akkor még élt bennem a remény, hogy ez a nagyműtét kikerülhető. Sajnos ugye kiderült, hogy nem, így szembe kell néznem ezzel és cselekedni. Nincs más opció.

Pasim jövő héttől Vácon lesz vagy 3 hétig. Lehet az első két héten még hétvégén sem jön haza. De ha igen, akkor is egész héten egymagam fogok itt a kotorékban kuksolni. Felemelő lesz. Bár így is úgy is csapnivaló a kedvem.

Ja, ma egy csaj akart tőlem pénzt kérni, hogy a gyerekének tápszert és bébikaját tudjon venni. Nem tűnt drogosnak, csak elkeseredettnek, adni akartam neki pénzt, de össze-vissza 150 Ft volt a tárcámban (előtte hagytam ott az összes zsémet a vérszívó bankban). Azzal meg semmit sem ér, nem is fogadta el.

Az anyagi helyzetem finoman szólva us megaűberhipergáz.

Kurta, zaklatott és rosszkedvű

Dögmeleg van és brutál lassú a hét és sok jó dolgot nem hozott magával. Vagyis hát a hét eleje igen, mert a városban belefutottam a hely-ről K.-ba és vele mindig olyan jókat dumálunk. Most a pasija is vele volt, vagyis az exe, vagyis már nem mert kibékültek. Olyan szép pár, illenek egymáshoz nagyon és a pasi is jó fej, sokat nevettünk így hármasban.
Sajnos ennyi volt a jó, mert a többi mozzanat a hétből pfff...Nos igen, itt a szeptember, hello szorongás. Motiválatlanság, sötét hangulat, The used, MCR (stb.) hallgatás, angst ff-ek olvasása, morbid oldalak böngészése (egyik általános sulis osztálytársam-bully volt, engem is fenyegetett párszor-még nyár elején eltűnt, de most már levették a körözést, remélem azért mert épségben meglett). Rémálmaim vannak és három napig fájt a fejem. Kábé ugyanennyi napja alig alszom, mert agyalok a szarságokon, újfent rájöttem, hogy iszonyat csórók vagyunk, kb. a múlt havi számlák negyede van kiegyenlítve és a több  mint harmincezres telefonszámla még sehol, nem beszélve a hitelekről, a bank egyfolytában csesztet, végtelen történet, tudjátok. Annyira deprimáló. Ami ennél is sokkal-sokkal rosszabb, hogy elpusztult a tekim. És fogalmam sincs, mi lelte. Tegnap még evett, még a szikláján napozott, most délután mikor hazajöttem, meg már csak a vízben lebegett élettelenül. Persze bökdöstem, de semmi mozgás, kivettem  a vízből, ernyedten lógott a feje, a lába. Tényleg nem értem. A páncélja nem volt felpuhulva, a szeme sem volt begyulladva (kisgyerekként volt már teknősünk és ők ilyenek miatt távoztak az örök vizekre), szóval nem értem. Létezik olyan, hogy teknős szívroham? Olyat olvastam, hogy kaphatnak tüdőgyulladást, de sem a vize, sem a szoba hőmérséklete nem hideg és ment a lámpája is. Vajon mit csináltam rosszul?! Kár, hogy nem jutott több közös év nekünk együtt, jó fej kis teknős volt a nagyságos úr, utált mindenkit és viccesen fújt, ha megközelítettem, de aztán felismert vagy nem tudom, mert abba hagyta. Annyira szomorú vagyok. Kimertem a vizet az akváriumból, majd még hétvégén a köveket is kipakolom és majd oda adom valakinek az akváriumot (talán Tini mammernek kellene, annak minden jöhet, ami ingyenes, meg ő tart mindenféle jószágot, lehet halat is), ha nem akkor meg kirakom, ha év végén lomtalanítás lesz. Anyám azt mondta, meglep egy új teknőssel a szülinapomon, de rögtön mondtam neki, hogy inkább ne. Nem akarok újabb kisállathoz kötődni egy darabig. Isten veled Mr.Méregzsák! 2013(kb. bár ez kérdéses, lehet pár évvel több is)-2024. Nem felejtelek el! :( :( :(