A nyaralás utáni napon rendesen rajtam volt a depresszió, abszolut nem volt kedvem, türelmem semmihez, senkihez. Folyamatosan aludnék, 24 órát a 24-ből. Vagy zenét hallgatnék. Mindegy, csak ne agyaljak azon, hogy a nyár véget ért és jönnek az egyre hidegebb napok. A hétköznapok, egyhangúság, tömegközlekedés, idióták tömkelege mindenütt. Közeleg majd a műtét is, lassan el kezdem a vizsgálatokat. Nem nagy ügy, de már jó lenne magam mögött hagyni. Mára megfájdult a torkom és fáj a fejem is. Tré a közérzetem. Na, ez hiányzott már csak a jól ismert kis nyárvégi megfázás, vagy mi ez *-* Sürgősen ki kell kúrálni magam belőle, hogy ne legyen gixer a műtétnél. Pár héten belül le akarom tudni. Egyáltalán nincs kedvem a szeptemberhez, de egyúttal persze jó is lenne, ha már a végénél tartanánk. Mert akkor lesz a szülinapom hehe. Meg idén még van pár tervem: - A legnagyobb szabású, egy új tetkó mindenképpen, két elképzelésem is van, majd ki kell találom, melyik legyen a befutó - Új parfüm - Összehozni egy találkozót H.-val, vagy A.-val, attól függően, melyik akar velem egyáltalán találkozni - Hajfestés-lehet még a műtét előtt megcsinálom, már le van nőve nagyon - Befejezni a Still breathing-et (de nem fog összejönni ez tuti)
Nem idei terv, de mindenképpen fontos, sőt sok mindent ez határoz majd meg, ez pedig a lakás eladása. Már ősszel bele akartam vágni, de közbeszólt a műtét. Azért remélem, hogy hamarosan elkezdhetem. És szerencsém is lesz, hogy találunk hamar másikat. Már nagyon mennék innen. A pasim tegnap tök jó fej volt, bevásárolt és hozott annyi mindent. Pl. ősellenségemet,a fánkot, amit imádok, pedig nem kéne, mert nem segít a nyáron összeszedett bálnaságomon.
Alig voltam itthon mostanában, ami rólam nem mondható el, de most össze sűrűsödtek a dolgok utazás terén. Az ősök kitalálták, hogy utazzunk 3 megyével odébb egy kempingbe és ott gyűljön össze a család egy kis természet lágy ölén való ringatózásra. Nem akartam semmi jó elrontója lenni, de ha a szűk család összejön, akkor abból semmi jó nem sül ki. Gyomorideggel tettem meg az utat odafelé. Dögmeleg volt, a vonat meg egy retkedvény, nem volt klíma, a saját levünkben főttünk pasimmal. Fater kijött elénk az állomásra, a hugom is ott volt már a pasijával. Egész jól indult, a szállás is jónak ígérkezett, igaz menet közben derült ki, hogy nincs melegvíz, meg 1-2 helyen villany sem, ez főleg az olyan lélekvesztőkön volt necces, mint emelet, tetőtér meg társaik (a wifit nem is írom már, hogy ugyan elvileg lett volna ,de csak egy szögből, a kemping elejéről lehetett egy kis jelet venni, a tv is úgyszintén, mint státusz szimbólum díszelgett a polcon, de ezek nem voltak olyan fontosak, mivel ezek nem elengedhetetlen kellékei egy nyaralásnak). Szóval jó volt minden, természet, csend, lovak, kutyák, fák és víz. Akarhat e többet az ember, ha csendre vágyik. A második este azonban...(most jön a baljós zene ehehe)...Először a vihar kezdett tombolni, majd megjelentek (baljós zene megint...) az ÓRIÁSDARAZSAK!!!!!!Dam-dam-dammmmmm. Ezek komolyan óriásiak voltak. Én-aki amúgy a kisebb példányoktól is rosszul lesz-szabályosan pánikrohamot kaptam, meg több másik rokon is. Mivel nem egy darab darázs szállt el felettünk, hanem úgy kb. 6-8 jött és nem a szabadban, hanem fogták magukat és nem ismerve, sem embert, sem Istent, a szétszakadt szúnyoghálón át huss be a szobába. Én sikítottam-meg több családtag szintúgy és kirohantam a ház elé. Kint ezerrel ömlött az eső, plusz villámlott, bent meg a darazsakat csapkodták le pasim és hugom pasija. Ott állt kint egy mocis srác, valahogy oda verődött az eső elől a porta elé és beállt, hogy ne ázzon meg. Ott volt mögötte egy kibaszott nagy darázs. Kértem, hogy valamit tegyen már ellene, a srác kezében egy fém merőkanál volt, rácsapott hát azzal, de a dögnek meg sem kottyant. Közben rájöttünk, hogy ezek a fényre jönnek ám, ezért ha nem kapcsoljuk fel a házban a villanyt, sőt a ház előtti lámpát, nem fognak megjelenni. Na, ez bevált,azaz bevált volna ,de tesóm pasija kaffogni kezdett, hogy ő úgy nem lát. Amúgy sem értettem, minek kezdett neki hússötögetni amikor ömlött z eső... Én lekapcsoltam a villanyt, ő fel, a darazsak visszajöttek. Ez ment egy darabig, a végén már ordítottam vele, hogy ne szórakozzon már, ő meg a pofámba röhögött. Neki könnyű volt, nem félt ezektől, nem úgy én. Francos fóbiák... Aztán fater is besértődött, hogy elcsesztük a nyaralást, aztán anyám is összeveszett tesómmal, a pasijával, én tesóm pasijával, apám anyámmal. Tesómék annyira besokalltak, hogy hajnalban köszönés nélkül húztak el. (Azóta a családi viszonyok úgy-ahogy helyre álltak, faternak elmondtam, hogy jól éreztem magam, de a darázs fóbiámmal nem tudok mit kezdeni, az ilyen nagy mértéket öltött, ő megbékült, vagyis nem tűnt már mérgesnek, hugomékról nem tudok semmit) Reggel mi is mentünk, amit nem is bántam. Gyönyörű votl a hely, tényleg, de ott sürgős rovarirtásra lenne szükség, amig valami baj nem történik. Ezek a rohadékok óriásiak és nem szaroznak az biztos. Aztán alig értünk haza, máris indultunk másnap a pasimmal közös két napos kiruccanásunkra. Amit előbb le akartam mondani, mikor kiderült, hogy családi banzáj lesz, de hálistennek volt annyi eszem, hogy mégsem tettem. A szállásunk nagyon klassz volt. Ezerszer jobb, mint a lakásunk, volt terasz, kert és hintaágy is, a környék is klassz, csendes, minden a közelben. Csavarogtunk, boroztunk, röhögtünk. Egy nap strandon is voltunk, de az felejthető volt, sokba is került, ráadásul az idő sem volt feltétlenül strandra alkalmas. Ma jöttünk haza, hát nem repestem. Otthon, rémes otthon. Valahogy nem vagyok erre hangolódva, pedig már lassan ideje lenne a hétköznapokra koncentrálni. Az a baj, hogy nem készültem még fel a szeptemberre. Na, ez a GD dal, amellett hogy durvajó, a klipben pont majdnem olyan darazsakkal van tele, mint amilyenekkel nekem volt "szerencsém" találkozni. Mondjuk, azért nem voltak ekkorák, de akkor is....
A felfázásom miatt elmentem orvoshoz és nincsenek túl jó híreim. Úgy néz ki, nem úszom meg a műtétet. Pedig már 3 éve volt, hogy utoljára kés alá feküdtem.
Hát ez van. Ezt dobta a nagy bűvös gépezet. Most majd az ehhez szükséges vizsgálatokra megyek el, de mire a műtétre kerül a sor, 3-4 hét tuti eltelik. Pedig már jó lenne túl lenni végre rajta és negatív eredménnyel zárni ezt az egészet. Írtam A.-nak, illetve ő írt rám fészen, hogy kapott egy rahedli ruhát, de ő egyrészt nem vesz fel akármit-cöhhh-másrészt nem is az ő mérete, így majd a publikus fickójával elküldi hamarosan. Ő miért nem jön el? Hm... Aztán kérdezte mizu, megírtam, hogy megint szétkapnak. Erre egy oh sajnálom volt a reakció. Aztán többet nem is írt, meg én sem. A ruhákat azért persze megköszöntem. H. is furán reagálta le, pedig pont múltkor írtam azt, hogy ő legalább ott van nekem. Hát úgy tűnik, mégsem. Írt nekem, hogy kísérjem el őket a gyerekdokihoz, de pont nem értem rá. Írtam hogy éppen a műtéthez szükséges papírokért megyek a kórházba. Erre semmi reakt, szó nélkül kilépett és azóta sem írt. Mi a fasz baja van?! Mi ez a felháborodás? Amikor tudok, én segítek neki, minden létező módon. Az a baj, hogy a végén már természetesnek veszi a segítséget és besértődik esetleg, ha valami nekem is közbejön. A pasim sem viszi túlzásba az ezen való pörgést. Oké, ne sajnáljon senki, de mit várjon az ember vadidegenektől, ha a barátoktól, élettárstól ezt kapja?! Elgondolkodtató. Jah, meg véletlenül belefutottam az exembe-sajnos-dumáltunk pár szót, de megint többet képzelt a dolgok mögé, mint amennyi van valójában (már hogy nincs olyan, hogy ő+én, soha nem is lesz és nem vagyok vevő az alkalmi kapcsolatokra). Mert azóta is basztat telefonon, fb-n, meg minden létező kommunikációs eszközön, nem nagyon tudom lerázni. Ő az a srác, akinek néha felüt, felbukkan, aztán alig lehet leállítani. Pedig van felesége, most tervezik a gyereket, no komment. Jövő héten meg jön a meglepi kempingezés. Hétfőn tudtam meg, elég váratlanul ért, Próbálok neki örülni, de a műtét eléggé nyomaszt. Ráadásul a világ végére megyünk, meg a teljes család ott lesz. Aztán alig esünk haza, máris jön az előre lefoglalt 2 napos nyaralás, amit már nem tudtam lemondani, meg nem is akartam. Ennyi jár asszem.
Rájöttem, hogy szükségem lenne egy szárítógépre (nem számítógépre, bár arra is amúgy...), mert folyton csak mosok, mosok, mint Mosó Masa, de a ruhák nem száradnak, a szennyes tartó folyton tele van és csak a lakás penészedik a mindenhol lógó vizes ruháktól.
Hát majd egyszer, nem most. És megint felfáztam, szóval jövőhéten go doki :( hogy ehhez is mennyi kedvem van :( De inkább jöjjön a Still breathing új fejezete, ami baromi sok késés után ért csak ide, tudom. És halvány lila segédfogalmam sincs, hogy mikor jön az új rész, jelenleg kettő másik sztoriban is benne vagyok, így ehhez egy jó ideje hozzá sem nyúltam. De persze folytatni fogom ez fix. +18-as! Mindenkitől bocs. Ja, meg a fehér háttérszínért, esküszöm, nem direkt van. When it's time:+18 But then I need your voice As the key to unlock All the love that's trapped in me So tell me when it's time To say I love you A pillanat megdermedt körülöttük, de jó értelemben. Billie nagyon meglepődött Mike szavain és valójában Mike is meghökkent saját magán. De nem az esze irányította őt, hanem a szíve diktált. Már jó ideje. Lerakta a poharat és odament Billie-hez. Leült a fotel elé és mosolyogva nézte a fiút. Még mindig olyan valótlannak látszott, hogy ott van vele. - Hihetetlen, hogy így érzek irántad, Billie? – kérdezte gyengéden és megsimította Billie karját. Izgalom kezdett ébredezni benne, ahogy ujjai alatt érezhette Billie-t, még így is, hogy ruha volt rajta. - Te olyan hibátlan vagy, kívül-belül. Én mindennek az ellentéte. – suttogta Billie és a hangja megremegett, ahogy Mike érintése végigfutott rajta. - Dehogyis! – Mike nem akarta ezt hallani, tudta, hogy nem az, és nem akart több túlzást. A valóságot akarta, hogy Billie is ezt lássa. - Mike, olyan csodálatos veled, a legjobb dolog a világon, de nehéz elhinnem és sokszor nem is értem. – magyarázta habozva Billie. Mike csak a fejét ingatta. - Talán nem is kell egészen megérteni, én is csak apránként jövök rá a válaszokra. És ne félj, egyszer összeáll a kép. Addig pedig, legyen elég, hogy vagyunk egymásnak. Nekem most ez a legfontosabb. És ne gondold, hogy különbözőek vagyunk, én azt látom, hogy nagyon is hasonlítunk. De szeretnék még többet megtudni rólad és azt szeretném, ha te is megismernél engem. - Én is szeretném! – vágta rá lelkesen Billie. Mike örült, hogy ezt hallja. Közelebb hajolt a fiúhoz és elmélyülten nézte az arcát, a szíve ismét gyors dobogásba kezdett. - Tudom, hogy kuszaság van körülöttünk, de én komolyan gondolom az egészet. Elrendezek mindent, csak adj időt és higgy bennem! – bizonygatta. - Hiszek benned! – mondta azonnal Billie és Mike érezte a feltétel nélküliséget, amit már tapasztalt Billie-vel kapcsolatban. Ez pedig az egekig emelte. Billie bízik benne, ahogy neki sincs egy szem kétsége sem Billie-t illetően. És ez olyan megnyugtató! Mike ujjait végigfuttatta Billie haján és arcán. A fiú bőre forró volt és Mike-ot is mind jobban tüzelte az a láz, ami talán a kezdetekből fogva ott szunnyadt benne, aztán a sors és a véletlenek játékának köszönhetően lángra kapott. Emlékezett, mikor először csókolta meg Billie-t az autójában. Mennyire ijedt volt akkor az ismeretlen érzésektől, amik felszínre törtek benne. Később pedig pánikszerűen menekült a tagadásba, a felismeréstől, hogy nem közömbös számára a tanítványa. Most pedig emésztette a tűz és már nem is bánta, már nem is akart semmi mást. Ajkuk, nyelvük finoman tapadt össze és Mike érezte Billie karjait a hátára csúszni. Ő is magához vonta a fiút egy erőteljes öleléssel és csak csókolta. Hiszen erre vágyott, amióta megpillantotta őt a ház ajtajában. Billie nedves ajkára a sajátján. Hallani hirtelen szaporává váló lélegzetvételét, ahogy a saját zihálásával keveredik. Érezni Billie tenyerének finom simítását a hátán, a közelségét, testét, ahogy az ö testéhez nyomódik és a vadító, kőkemény izgalmat, miközben ágyékuk önkéntelenül mozdul egymás felé. Billie testén is reszketések cikáztak át, Mike érintései és ajkai nyomán, amint elhagyva a fiú száját, lassan a nyakára tértek, halványpiros nyomokat hagyva rajta. Mike-ból egy halk nyögés szakadt ki, ahogy érezte Billie-n végigfutni a hideget, a fiú felsóhajtott és ölelése szorosabbá vált. - Olyan jó ez, Mike…- suttogott és forró lélegzete melegítette még jobban Mike arcát. - Nekem is, Billie. – Mike hangja rekedt volt a vágytól, ahogy ajkait végighúzta Billie nyakának vonalán, az ezüstös nyakláncáig, újra, meg újra. A fiú pólójának szegélye már teljesen átnedvesedett a csókoktól és Mike türelmetlenül tolta odébb a ruhadarabot ismét. Úgy szerette volna eltávolítani, hogy semmi se álljon az útjába. Billie megkönnyítve a dolgát, félénken saját ruhája után nyúlt és Mike segítségével lehúzta magáról. Mike most először látta igazából a fiú meztelen felsőtestét és a szíve akkorát dobbant, hogy az már fájt. A szája kiszáradt és a már előbb is érzett szédülés még jobban maga alá gyűrte. Megbénulva nézte Billie Joe hófehér bőrét, a most már világosan és tisztán kivehető tetoválások mintáit, a vállait, a hasát. A mellkasát, ahogy szaporán emelkedik. Csak bámult rá és nem tudott mit szólni. Torkára forrtak a szavak, értelmes gondolatai nem voltak, a vére felforrósodva dübörgött az ereiben, ajka, teste minden egyes része érintésért, csókokért, fizikai kontaktusért könyörgött. Ám ekkor a telefon bántó hangja süvített végig a szobán. Mindketten összerezzentek és ijedten néztek a tőlük nem messze csengő készülékre. Mike nem várt hívást és átkozta is magát, amiért Billie érkezése előtt nem húzta ki a konnektorból a telefon zsinórját. Idegesség furakodott a vágyakozása helyére, vajon ki lehet az? Kínosan elmosolyodott. - Bocsáss meg. – motyogta. - Vedd csak fel nyugodtan. – biccentett megértően Billie, de eddig tűzpiros arcán fakófehérség uralkodott el. Mike lassan mozdult a telefon felé, magában azt remélve, talán elhallgat, de csak csengett tovább állhatatosan. - Hallo, itt Mike Pritchard. – vette fel végül a kagylót kelletlenül. Nagy háttérzajt, autók dudáját és utcai forgalom hangja hallatszódott. - Mikey, te vagy az? A rohadt életbe, alig hallok valamit! – dühöngött a vonal végén egy női hang és Mike rögtön felismerte anyja nikotin marta hangját. Forróság öntötte el, reflexből arrébb ment néhány métert, hogy Billie ne hallja, amiről beszélnek. - Én vagyok, igen. Mi a baj? – érdeklődött nem túl barátságosan. - Szerinted mi? Elfelejtetted a pénzt, nagyokos. – vágta rá az anyja ingerülten. A férfinak teljesen kiment a fejéből a Darlának tett ígérete, hogy eljuttat hozzá egy kitöltött csekket. - Tényleg, a francba. Ne haragudj, elfelejtettem. – adott igazat anyjának. - Hát nem lepett meg, mit ne mondjak. – morgott továbbra is Darla és Mike egyáltalán nem érezte igazságosnak a viselkedését. Legszívesebben lecsapta volna rá a telefont. Közben fél szemmel látta, ahogy Billie visszaveszi magára a pólót és iszik néhány korty bort. Annyira sajnálta, hogy így alakult, hogy Darla ezzel a hívással elrontotta az egészet. - Figyelj, most nem igazán tudunk beszélgetni, nem lehetne később…- sóhajtotta, egyenesen Billie irányába bámulva. Az izgalom még mindig a testében volt, egyre jobban. Le akarta tenni a kagylót, véget vetni a beszélgetésnek és újra Billie-vel lenni. - Tudom, hogy rám sosincs időd, de kell az a pénz, Mikey. Nem viccelek, bajban vagyok. – magyarázta Darla nagy hévvel. - Rendben, holnap elviszem a motelbe. Ígérem. – csitította anyját Mike. - De biztos? Holnap este indul a gépem vissza Sacramentoba. Ne hagyj a szószban, ne tedd ezt anyáddal! Mike már annyiszor hallotta ezt az esdeklést, hogy ha anyja érdekei úgy kívánják, mindenen keresztülgázolva véghezviszi, amit elképzel. Utána megint hosszú ideig felé sem néz. Összeszorult a torka az indulattól, és jelenleg egyáltalán nem volt kedve ehhez. - Egészen biztos. Délután ott leszek! – vágott Darla szavába erélyesen. Pillanatnyi csend támadt, majd némi motoszkálás, ahogy a nő cigarettára gyújtott. - Hát rendben, akkor várlak. Most leteszem, nincs több apróm. Akkor holnap Mikey. És még mielőtt Mike is elköszönhetett volna, a vonal már meg is szakadt. Megkönnyebbülés áradt szét Mike-ban, aztán a szomorúság. Minden, ami egy-egy ilyen beszélgetés után elfogta. Letette a telefont és visszament a fotelhez, ahol Billie ült, immár üres pohara mellett. Mike szó nélkül öntött még bort neki, és magának is. - Az anyám hívott, emlékeztetett, hogy holnap adjam neki oda, a beígért pénzt. – mondta csüggedten. - Értem. – bólintott Billie. Mike lehajtotta a fejét. A bánat árnyai bujkáltak az arckifejezésében és hangulatában. - Rosszkor telefonált, sajnálom. – tette még hozzá. - Semmi baj. – mondta erre a fiú, de Mike rosszul érezte magát. - Anyám mindig profi módon értett a romboláshoz. – dünnyögte haraggal a szívében. Lehajtotta a bort és érezte, ahogy az alkohol újra melegséget varázsol a testében, közel sem olyat, mint amilyen Billie, de jobb híján megtette. Rátört a nikotin utáni sóvárgás is, de neki nem volt cigarettája. - Kérhetnék egy cigit? – érdeklődött lehangoltan, mire Billie készségesen adott neki egyet, majd egy másik szálat a saját szájába tett. Mike nézte, ahogy csinálja és egészen kimelegedett ettől. Eszébe jutott, azon a napon is mennyire sokkosan bámulta ezt a mozdulatsort, mikor Billie Joe először felkereste, hogy javítani szeretne. - Köszönöm. Gyújtsunk rá a kertben. – invitálta a fiút és a terasz felé igyekezett, Billie tétován ment a nyomában. Nem tudta, meddig voltak a kertben, mennyi időt töltöttek a fehér műanyag székeken, de fogytak a cigaretták és Mike kihozta az üveg bort, később pedig bontott egy másikat. Beszélgettek mindenféléről, a sötét égbolt felé szálló füst sejtelmes hangulatában és volt olyan is, hogy csak hallgattak. Mike-ot megrohamozták a mindenféle gondolatok. A fantáziák, amiket az alkohol csak még merészebbé varázsolt. Ültek és közel voltak egymáshoz, de Mike többet akart. Vágyódás éledt benne. Be akarta fejezni, amit a telefonhívás előtt elkezdtek. - Kezd lehűlni az idő, menjünk be. – ajánlotta, hogy előrébb gördítse az eseményeket. Ahogy szinte rezzenéstelenül nézte Billie-t, tőle pár centire, kezdett teljesen beindulni, kiverte a víz, ugyanakkor fázott is, a férfiassága keménnyé változott. - Lassan úgyis indulnom kell haza. – jegyezte meg Billie váratlanul. Mike erre nem számított, érezte, hogy futja el a sápadtság és csalódottság. - El szeretnél menni? – kérdezte fájdalmasan, ahogy felpattant az asztaltól és elnyomta a kezében füstölgő cigarettát. - Későre jár, és nem szeretnék zavarni. – tért ki a válasz elől Billie. - De hát nem zavarsz! - Mike feldúltan ment előre, nyitotta az ajtót, majd felkapcsolta a villanyt és megvárta amig Billie utóléri. A bortól és cigarettától kicsit émelygett, de nem akart lefeküdni. Nem aludni akart, hanem Billie-vel lenni, kihasználni minden másodpercet. Amúgy sem érezte ittasnak magát, cseppet sem. - Ennyire csapnivaló este volt? – sandított a fiúra, aztán leült a kanapéra. - Nem, nagyon jó volt!- tiltakozott Billie. - Ennek ellenére menni akarsz. – szegezte neki a megállapítást Mike. Billie leült mellé, tanácstalannak látszott. - Olyan furcsán érzem magam. – vallotta be. Mike megértően elmosolyodott.
- Én is, de te döntesz, semmi olyat nem csinálunk, amit nem akarsz. - Én bármit megteszek neked, Mike…- vágott a szavába állhatatosan Billie és Mike már ettől a mondattól izgalomba jött, de igyekezett fékezni magát és higgadt maradni. - Akkor kérlek, ne menj! – lehelte, Billie-re pillantva. A fiú elég bizonytalannak tűnt. - Szívesen maradnék, de csak úgy eljöttem otthonról, anya nem tudja, hol vagyok. – mondta halkan. - Szerinted aggódna, ha ma éjjel nem mennél haza? – érdeklődött Mike. Billie kissé szomorúan megrázta a fejét. A tényeket ő is sejtette. - Egyáltalán nem. - Akkor maradj Billie! Boldoggá tennél vele.– kérte, majd nem várva a fiú reakciójára, közel húzta magához, hogy csókolhassa. Jól esően töltötte el az érzés, hogy Billie visszacsókolt. Az ajka és a nyelve édes volt a bortól, a haja füstillatú a cigarettától, Mike számára így volt tökéletes. Ujjai óvatosan beletúrtak Billie sötét tincseibe, aztán végigfutottak a fiú vállain, gerincén. Érezte, hogy Billie is megöleli. Ismét úgy voltak együtt, ahogy ezt szerette volna. Szorosan egymás ölelésében, kábultan a csók hevében. Mike felsóhajtott, amikor Billie ajkait megérezte a nyakán. Nyelve, ami előbb még az ő nyelvével érintkezett, most finoman szántott végig a nyakán. Borzongás járta át a férfit. Szemei lecsukódtak és nem bírt gondolkodni. A jól ismert remegések és az izgatottság egyértelmű jelei hamar megjelentek a testén, olyan régen várt már erre, hogy zavartalanul csókolhassa Billie Joe-t, hogy a karjaiban tarthassa, hogy ne létezzen a realitás szürkesége, csak a Billie által megjelenő élénk színek. Ebben akart elveszni. Mike agyából kitörlődött minden, csak hagyta magát sodortatni a csókokkal, érintésekkel. Csak élvezte a szédülést, amit okozott neki. Hanyatt dőlt az ágyon, bele az ágynemű hidegségébe, ami jól is esett felhevültségének. Maga fölé húzta Billie-t, arcuk alig néhány centire volt egymástól. Billie levegőért kapkodva és a csodálkozástól tágra nyílt szemekkel nézett Mike-ra. Zöld tekintetének csillogó tükrében Mike megláthatta félelmével vegyült izgatottságát. Ő is félt persze, minden tette furcsán új volt a számára és idegen, de vágyott rá. Ismét végig simított Billie hátán és egy határozott mozdulattal elkezdte levenni a pólóját. Amint a ruhadarab lekerült róla, Mike a saját ingét kezdte gombolni. Kicsit remegett a keze, de egész jól boldogult, Billie tátott szájjal figyelte, ahogy a gombok mentén szétnyílik az ing és láthatóvá válik Mike meztelen bőre. - Gyönyörű vagy, Mike. – mondta csodálattal és Mike zavartan elmosolyodott, a szemei egy másodpercre elhomályosodtak. Annyira őszinték voltak ezek a szavak és Billie arckifejezése is, ahogy realizálta a látottakat. Újabb csókban forrtak össze, míg vakon, küzdve a levegőhiánnyal, az izgalom okozta mind forróbb sokkal, tapogatták ki egymás nadrágjának gombjait. Ügyetlenek voltak, tapasztalatlanok, de Mike úgy érezte, mégsem volt kínos a helyzet. Inkább izgalmas, ahogy próbáltak a csókra összpontosítani, miközben a gombokat és a cipzárt leküzdve, lassan egyre lejjebb tolták egymásról a nadrágot. A férfi ilyen tekintetben mindig tartózkodó volt, de most valami megmagyarázhatatlan oknál fogva, ő is ruhátlan akart lenni. Azt szerette volna, ha Billie látja őt. És ő is látni akarta azt, amit azon a szenvedélytől fűtött éjszakán, jobbára csak tapintással tudott érzékelni. A szíve a torkába került, amikor hallotta, a tompa puffanást, ahogy a nadrágja, az alsóneművel együtt hull a földre. Akkor már Billie is teljesen ruhátlan volt. Mike elhajolt a fiú ajkaitól és lihegve pillantott végig Billie testén. Mennyit gondolt rá, vajon milyen lehet így és most ott feküdtek egymáson, ziháltak, testük lázasan és izzadtan ragadt össze. Nem volt több találgatás, titok és más egyéb. Csak a fedetlen valóság. Mike elbűvölve nézte Billie-t, a tetoválásokkal borított fehér bőrét, a köldökétől vékony csíkban ágyékáig végigfutó, egyre sötétedő sávot és a férfiasságát, ami legalább olyan merev volt, mint az övé. Billie is őt nézte, egyenesen a legintimebb részeit és vonásaiban izzott a gerjedelem. - Kívánlak.- mondta és reszketett a hangja. Mike lágyan megfogta a fiú arcát és maga felé fordította. Csókot adott kicserepesedett ajkaira. Próbált mosolyogni, de szorongatta a sírás. Hogy miért, azt nem tudta volna pontosan megmondani. Talán mert soha életében nem volt még ilyen pillanatokban része. Még soha sem volt senkivel együtt, aki így érzett iránta, aki ezt mondta neki. - Én is. – suttogott és érezte, hogy perzselnek a szemei a visszafojtott könnyektől. - Mike…- Billie szemei szintén könnyesek voltak, és olyan szeretettel ejtette ki a férfi nevét, hogy Mike szíve összefacsarodott. Finoman lenyomta a fiút az ágyra és ő kerekedett feléje. Ajkaival megérintette Billie verejtékes homlokát, könnytől nedves szemeit, arcát, aztán ismét a szájánál állapodott meg. Ajka szomjasan nyomódott Billie Joe ajkára, míg kezei finom simogatásokkal fedezték fel a fiú testének részeit, a mellkasát, mellbimbóit, hasát. Billie szintén lágyan simogatva, csókolva, szinte ugyanúgy térképezte fel Mike minden porcikáját. Egyformán rutintalanok voltak és ugyanúgy akarták a másikat. Billie sóhajai hamar nyögésekké változtak, mindene hevesen kezdett el vibrálni, ahogy Mike csókjai, érintései, a nyakától, a mellkasán, majd hasán át, eljutottak a férfiasságáig. Egész teste összerándult, ahogy Mike tenyerébe fogta a kemény testrészt. - Mike…-nyögött fel Billie és a csípője előre moccant, szinte odapréselődve Mike ágyékához. A férfi ajkát is elhagyta egy halk nyögés. A torka kiszáradt, érezte a parázsló felhevítettséget, és ahogy lüktet saját hímtagja, Billie kéjtől elcsukló hangja hallatán. - Érints meg te is. – kérte, mert mindennél jobban akarta, hogy Billie ujjai az ő férfiasságát is körbevegyék. Teste teljes egészével, sőt a lelkével is epekedett Billie után. Billie kérdőn nézett rá, de nem sokat hezitált, Mike rövidesen érezhette a kissé határozatlan, de nagyon is érzékelhető mozdulatot, ami lemásolva az ő kezének mozgását, egy először kissé hektikus, majd mind kiszámíthatóbb ritmusba kezdett. Mike számára őrjítő volt ezt tapasztalni. - Ez elképesztő…- szemei egy másodpercre lecsukódtak az érzéstől, ami végigszaladt rajta. Lopva Billie arcára nézett, a csukott szemeire, a félig nyitott szájára, az izzadtan összetapadó hajára. Gyönyörűszépnek találta, ahogy szinte öntudatlanul, hangosan nyögdécselve, dobálta magát az ölelésében és csípője együtt mozdult Mike kezével, miközben az ő érintése Mike-ot juttatta egy ismeretlen világba. - Billie…- nyögte a férfi. Hátán izzadtságcseppek csorogtak le. Arcát Billie hajába temette és csak arra gondolt, hogy ez sokkal jobb, mint valaha is elképzelte. Ez észveszejtőbb bárminél… Ez földöntúli gyönyör… Mike szerette volna, ha minél tovább tart, de a vére tűzzé vált, mindene felkavarodott, a mozdulataik pedig gyorsabbá, ütemesebbé váltak. Mintha egy dinamit lett volna benne, ami bármikor képes robbanni. Résnyire nyitott szemein át látta Billie-t, hallotta a hangját, ahogy az ő nevét mondja egymás után. Érezte Billie bátortalan és gyengéd, de így is őrületes érintését az ágyékánál, valamennyi mozdulatuk növekvő hevességét, a keze között Billie férfiasságának keménységét. Az izzadtságcseppeket, ahogy gyöngyökként gördültek le Billie homlokáról a nyakáig és Mike ajkáig, sós ízüket ott hagyva maguk után. Érezte a saját testének moccanását és Billie reszketését. Mike nem tudta kontrollálni a tetteit, a fejében, izgató képek váltakoztak, az autóban történekről, a telefonbeszélgetésükről, az összes csókjukról, minden halk sóhajukról, az összes átélt momentumról és az érzelmekről, amik most túlcsordultak a szívében. - Mike… én…- hallotta ismét Billie Joe-t, hangosan és az eddig vehemens mozdulatok váratlanul abbamaradtak. Csak a nyögés és vad zihálás hallatszott, Mike ujjai között pedig forró folyadék terjedt szét. Ennyi tapasztalás éppen elég volt számára is, hogy a beteljesülés elemi ereje elindítsa egy visszafordíthatatlan úton. Szinte ösztönből nyomta csípőjét Billie keze alá, hogy még ott legyen egy kicsit, hogy érezze a közellétét. Nem tudta visszafognia nyögéseit. Nem érdekelte, mintha nem lettek volna soha a fejében önmaga felállította szabályok és szégyenérzés, úgy adta át magát az élvezetnek, ami viharos gyorsasággal kapta fel, és mint egy hurrikán, sodorta bele az extázisba. Mike Billie nevét nyögte, ahogy egész testét elöntötte a megfogalmazhatatlan öröm, majd a fiúra hanyatlott és ugyanúgy kapkodott a levegőért, mint Billie. Mindene verejtékben úszott, a szíve össze-vissza kalapált és enyhén szédült is. Mike simogatni kezdte Billie alkarját és közben mellkasára borulva, hallotta gyors levegővételeit, szívdobogásait. Mindketten remegtek, az ágy nyirkossá vált alattuk. - Mike? – Billie Joe ujjai lágyan végigsimították a férfi izzadt hátát. Mike erre eszmélt fel néhány perc múlva. - Igen? – kérdezett vissza szórakozottan, belefeledkezve a fiú szívverésének zenéjébe. - Én szerelmes vagyok beléd. Mike…- suttogta Billie szeretettel a hangjában. Mike torka összeszűkült, amint tudatáig jutott Billie mondata. Felemelte a fejét Billie mellkasáról és belenézett a fiú szemeinek zöldjébe. - Én is szerelmes vagyok beléd, Billie. – jelentette ki és mindez olyan természetesnek, magától értetődőnek hangzott abban a pillanatban. Félénken összemosolyogtak, majd feküdtek némán tovább. Mike körül azonban megállt egy kicsit a világ. Csak a felismerés cikázott, villódzott szünet nélkül a gondolataiban. folyt. köv.
A hét második felében megdöglött az internetem. A modem-vagy mi az- fogta magát kikapcsolt, aztán utána már nem sikerült életet lehelni belé. Hívtam a szolgáltatót és ígértek embert mielőbb. De addig is internet nélkül kellett élnem a napokat. És így leírva, úgy tűnik, hogy én az a fajta vagyok, akinek ez egyáltalán nem megy. De végül is nem volt nehéz. Tré dolog, hogy a mai emberek ennyire függenek a technikától. Sokszor rutin nekem is, hogy kávézás közben, vagy üres perceimben rápillantok a kedvenc oldalakra, vagy a fékbukkra. Hát most ez nem történt meg, illetve volt még némi adatforgalmam, azt elhasználtam, utána néma csend. De azért lekötöttem magamat, egészen emberi elfoglaltságokat találtam ki, pl. szemöldök szedés-de utálom-, köröm lakkozása, takarítás, olvasgatás, vagy csak úgy meredni a semmibe. Háttérzajként mentek a zenecsatornák, vagy a rádiók, hát erről nem írok kommentárt, elég borzasztó volt, nagyon nem nekem valóak a mai zenék (néhány kivétellel). J.-ék szomszédja meghalt, nem is volt öreg, de sajnos beteg volt régóta, eléggé megrázta őket az eset. Érhető módon.
H.-val is dumáltam telefonon, neki meg a kutyája távozott az örök vadászmezőkre. Szóval ő is maga alatt volt. Beszéltünk a csalódásokról, mondtam neki, hogy mennyi emberről derült ki, hogy egy rohadék, és szóba került A. (mindketten jó ideje ismerjük). Kérdezte H., hogy csalódtam e benne és hát nem cáfoltam meg. Aztán érdeklődött, hogy nem tartjuk a kapcsolatot, mire mondtam, hogy nem igazán, és ez nem az én hibám, A.-nak megvan az új baráti köre (arról, hogy mióta csalja a pasiját nem szóltam egy szót sem, nem rám tartozik) és abba már én valahogy nem férek bele, illetve a széleken meghúzódhatok, ha akarok (akarok????nem is tudom). De amúgy már vérciki vagyok, mert nem nézek ki olyan dekoratívan, mint ő. Meséltem H.-nak, hogy A. mindig ígérgeti, hogy ha szabadságon lesz, majd találkozunk, de ez a nap sosem akar eljönni. Erre mondta H., hogy ő nem rég futott össze vele és éppen most is szabadságon van. Még aznap megláttam hogy felposztolta a közösségi oldalra, amint egy másik csajjal meg annak a gyerekeivel múlatja az időt valahol vidéken.
Aztán megegyeztünk abban H.-val, hogy én és ő, legalább tudunk olykor találkozni, mert mindketten akarunk. Valamint, hogy mindketten ugyanolyan elcseszettek vagyunk. De legalább nem változtunk.
A. változott és nem előnyére. És most lehet arra gondolni, hogy jah biztos irigy vagyok és mondjuk, jah, igen, irigy vagyok, hogy ő este 10-kor is megeheti az egy tábla csokit, mégis 45 kiló marad és tök mindegy, mit vesz fel, mert még egy Tescos szatyor is jól áll rajta, meg a haja is mindig tökéletes, igen ezek miatt talán kicsit irigy vagyok, de amúgy akarna a franc a nap 24 órájában két fickónak hazudni és folyton bujkálni, meg parázni a lebukástól, meg az állandó fodrász, szoli, műköröm, kész szopás, már bocs... Amúgy szerintem A. most besértődött, mivel a múltkor megírtam neki, hogy ő és én is tarthatnánk közös csajos napot, nem csak az új haverokkal kellene a rock kocsmában lógni. Ja, és ha már rock...bírom, hogy ha valaki, akinek rocker a pasija, máris extra nagy rockernek gondolja magát :S Hát szerintem attól, hogy volt 2 db koncerten meg 1 fesztiválon, ahol kapott egy autogramot és mert néha bandás pólókat aggat magára, még közel sem rocker. Mert én tudom, hogy középsuliban nyálbandákat szeretett, sőt még tavaly is, de hagyjuk. Nekem apám, anyám rockot hallgatott egész életében, magyar, külföldi, régi, vagy újabb, de rock volt. Egy csomó koncerten voltak és a faterom tud gitározni is és kiskoromban meg elcipeltek mindenféle koncertre ,plusz a pasim, sőt majdnem az összes expasim is rocker. Én köszönettel tartozom ezeknek az embereknek, hogy általuk megismerhettem a rock zenét. Csináltam én is sok baromságot, voltam én is gyökér, nem tagadom, de úgy érzem, maradtam nagyjából aki voltam és nem vettem 180 fokos fordulatot, igyekeztem nem elfordulni az emberektől, akiket a barátaimnak hittem. Az már más tészta, hogy sok emberről kiderült, ezt egyáltalán nem érdemelte meg (célozok itt Sz.-re pl.). Steve Irwin jól megmondta: "A krokodilok egyszerűek. Megpróbálnak megölni téged. Az emberek bonyolultabbak. Ők van, hogy előtte megpróbálják elhitetni veled, hogy a barátaid." És voltunk strandon, aminek még mindig a hatása alatt vagyok!!!Tisza tó, kánikula, természet, langyos víz, gyümölcsös sör, homokos (wehheh...nem úgy) part, sok-sok zöld. Imádtam!!!!!!Nagyon fel tud tölteni, ha kiszakadok ebből a nyomorék városból! Leégett a vállam! És még most sem vettem le a kezemről a karszalagot :D De akkor is...tudnék így élni............ Következő bejegyzés már tényleg a sztori lesz, eskü *-*
