Hurrá, lassan ugyan de alakul a hivatalos ügyem. Talán jövő héten pontot rakhatok rá. Jó lenne, mert még decemberben is lesz pár ilyen témájú tennivaló.
Bemásztam a kardiológiára is, mivel nem írtak vissza az e-mailemre.
Jövő tavasszal volt szabad időpont. Az asszisztens azt mondta, ha panaszom lenne, menjek a sürgősségi osztályra.
Öööjóóó...majd hetente oda szaladgálok, biztos fognak örülni nekem. Amúgy még többször van, hogy rohan a szívem és légszomjam van, akkor is mikor semmi ok nincs, és ez elég ijesztő. Próbálok keresni egy magánrendelést, vagy másik kórházat, hátha kicsit hamarabb tudnak fogadni.
A héten elmentem anyámmal a biopsziára. Egy csomót kellett várni, mert nem volt doki, de utána már pörgött a dolog. Remélem hamarosan lesz eredmény. És persze jó eredményt kapunk. Minden további lépés ettől függ.
A héten felbukkant H., betegek, ő is és Lara is.
És K. is hívott, már vártam, de most kissé elbeszéltünk egymás mellett. Vagy csak egyikünk sem volt nagy formában. Mondott olyanokat, amivel nem feltétlenül értek egyet. De ettől függetlenül bírom, meg minden. Jó sokat beszélgettünk, de délután 5 óra után le kellett tennem, mert lassan jött a pasim és valami kaját kellett prezentálnom. Lehet, kicsit azon is megbántódott, mert mikor mondtam hogy jövő héten mindenképpen folyassuk, arra annyit reagált, hogy majd meglátja.
K. fontos nekem, nem szeretném ha gallyra menne a barátságunk.
És akkor a fickó...eddig nem vettem észre, pár hete kezdett el bámulni, aztán köszöngetni. 45-50 körüli nekem nem volt ismerős, de gondoltam, lehet hogy pasim révén ismer látásból vagy ilyesmi, ne legyünk parasztok, így visszaköszöntem.
Aztán múlt héten váratlanul megállított és azt kérdezte, nem ismerjük e egymást valahonnan? Én meg azt mondtam, nekem nem tűnik ismerősnek, azt hittem ő ismer és azért köszön rám. Aztán rohantam tovább és reméltem, most hogy közelről látta, hogy csúnya vagyok, békén hagy, de nem így lett, mert másik alkalommal szélesen mosolyogva toppant elém és kérdezgetett, hogy miért sietek mindig úgy, beszélgessünk kicsit (neeeem). Meg hogy merre lakom, persze nem árultam el. Kérdezte hogy van e valakim, aztán mikor feleltem hogy van, csalódott képpel érdeklődött hogy jól élünk e. Aztán vekengett, hogy bezzeg neki nincs senkije és hasonlók. Mondtam, hogy ne adja fel, biztos majd talál ő is valakit, de kezdett kínossá válni a szitu, meg én azért tartok is az idegenektől, hisz sosem tudni mit akar, így tegnap és ma, mikor kiszúrtam a pasas rikító neonkék hátizsákját a buszmegben, direkt próbáltam elkerülni és másik -hosszabb-úton mentem inkább.
Lehangoló, hogy most emiatt a sztori miatt kell többet mászkálni, főként reggel, mikor korán van és hideg, de nincs energiám az ilyesmihez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése