2025. november 30., vasárnap

Filmélmények, történések és lassan közeleg a karácsony is

Helló mindenkinek, annak meg nagy puszi, aki a régi (Columbine miegymás) bejegyzéseket olvasgatja :*
Bocs, hogy most jutok csak ide, de a héten még mindig a hivatalos baromságokat csináltam. Hétfőn a nagyját letudtam, a nem túl kedves ügyintéző asszony mondta, hogy pénteken még menjek vissza, mert tud lehet, tud még segíteni, de én csak leadtam a portán a papírt (amúgy se a jófej portás volt, hanem egy másik, aki süket volt és nem is értette mit akarok), meg vagy hatan vártak előttem. Szóval inkabb elhúztam, egyrészt nem volt már kedvem több fura beszóláshoz, másrészt siettem is.
A bankban várakozás közben meg a rádióból a Purple rain című dal szólt, felhozva a filmhez kapcsolódó ezeregyszáz éves emlékeket, és arra jutottam, meg is nézem a filmet egyik délután. Utoljára kb. általános sulis koromban láttam. Szóval megnéztem és tök más, én érdekesebb cselekményre emlékeztem. Nekem kicsit uncsi vt, de a zenék azok nem voltak rosszak, plusz haj és ruha durvaságok. Hát na 80-as évek...
Ezenkívül még láttam egy magyar filmet is a héten, Fekete pont címmel és tetszett. 
Ja tegnap mégegyszer végignéztem a Valami madarak c. filmet is és szerintem nagyon jó, másodjára még inkább bejött. Jók a színészi alakitások.
A szomszéd is belém futott a lépcsőházban és mesélte, hogy a fölötte lakó, most beköltözött 20 éves gazdagkisfiút készül feljelenteni, aki hajnalig döngeti a discot full hangerőn és ha szólnak neki bosszúból feltöri a postaládát, meg ellopja a lábtörlőt. Ja, van egy kutyája is, ami egész nap ugat a lakásba zárva.
És mivel másokat is zavar a gyerek viselkedése (akiről gőzöm sincsen amúgy kicsoda), csoportosan (G. bácsiék, Keleti banya stb.) akarják felnyomni a rendőrségen.
Nahát, fura de egyúttal jó érzés, hogy most már van, akit jobban utalnak nálam.
A héten még az is volt, hogy rám írt a Lejmolós anyuci, hogy csütörtökön rosszul lett, kórházba vitték és képzeljem el, ott kiderült hogy 14 hetes terhes! 
Hú...elképzeltem...(szegény kisbaba)
De mi az már, hogy eddig nem is vette észre? Vagy kb. nem érdekelte. Így mivel eddig gondozatlan terhességről van szó és ő egy csomó gyógyszert szed, sürgősségel küldik most mindenféle vizsgálatra.
Amúgy panaszkodott, hogy nincs hol laknia, jelenleg a szüleinél van, de onnan mennie kell, azt mondták. Így most lakás után vadászik a fickójával, aki szintén valami rokonánál húzza meg most magát.
Kérdezgetett burkoltan engem is, mi nem e akarnánk másokkal osztozni a lakásunkon, de időben le is zártam ezt a történetet. 
Hát dehogy akarok.
Velük főleg nem, egy csomó albérletből kirakták őket, mivel nem fizettek. 
A Lejmos egy ideig lakott H.-ék tanyáján is az akkori pasijával állatgondozásért cserébe, de sok hasznuk nem volt. És onnan mentek a böribe kis időre lopások miatt. 
Amúgy azt sem tudom, egyáltalán nevelhet e úgy még gyereket, hogy kettőről még 1-2 évesen, a harmadikról kisiskolás korában mondott le, egy babát meg ott hagyott a kórházban születése után. Pfff...
Remélem ezek a gyerekek szerető családokba kerültek. A Lejmosról meg inkább nem alkotok véleményt. Ezek miatt a dolgai miatt nem nagyon bírom, a baj az, hogy ő meg úgy írkál nekem, mintha barinők lennénk. Pedig nagyon de nem...
Ha már kisbabák, a távoli rokonék kiírták a fészre, hogy a februárra várt pici, lány lesz (Máté, Bálint és Marcell után) és a Szófia Anna nevet kapja :)
Pasim szülinapja is most volt, így a hétvége számára erről szólt. Erről inkább nem is sztorizgatok. Kívülállóként vicces volna, így hogy benne vagyok, nem annyira az. 
Írom az unpublished törimet, most hogy elkapott a lendület, látok némi reményt, hogy idén befejezhetem. 
A karácsonyi bevásárlást is el kellene kezdeni. Tesóm már mindent megvett, jó neki. Én meg még hozzá sem kezdtem. Még fejben sem.
És holnap már december...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése