Horrorisztikus élmény, mentális reccs, keserű hely, magányos harc

A történelem ismétli önmagát, a sokkoló állatokkal való találkozások tekintetében, mert már egyszer volt egy gigapókos kalandom ugye és vasárnap megint, ami engem nagyon kiborított. 

Amúgy is szarul keltem, rémálmodtam, nyomott voltam, fájt a fejem, erre egy ilyen rémálomba cseppentem.

Időpont:kora délelőtt. Helyszín:konyha.

Gondolatok:Wtf??Neem ez nem az, aminek látszik! Deeee ez kurvára az!SEGÍTSÉG!

Szóltam (visítottam) pasimnak, hogy szedje össze. 

Először persze elbagatellizálta, mondván hogy biztos egy kaszás pók miatt hisztizek, de aztán látta hogy nem és próbálta megfogni, de szerintetek sikerült neki? Jó hogy nem! 

Erre feladta és békésen lefeküdt aludni, én meg ott maradtam egyedül, összeomlottam és messengeren hugomnak (neki pár hete ugyanilyen "élményben" vt része), majd anyámnak panaszkodtam (és sírtam) és marhára nem tudtam, hogy most mi legyen. 

Volt tehát pár opció, például:

- felgyújtom a konyhát, házat, utcát, várost, mi több a bolygót, úgy a biztos

- befalazom a konyhát örökre 

Jó fél óra sírás és idegroham után, anyámmal a vonal túloldalán bemerészkedtem a konyhába és körbeporszívóztam, magamban imádkozva, hogy a porszívó kapja el. Pasim vígan alukált tovább, még a porszívó hangja sem verte fel.

Utána újabb sírás, meg levert a víz, mellkasi fájdalmam volt és full szánalomnak éreztem magam. Tudom én is hogy gáz, így kiakadni, de hát a kicseszett fóbiákkal nem tudok mit tenni. Nagyobbak, mint én. 

Anno a dilidoki azt tanácsolta, hogy nézzek szembe vele, ha tudok. 

De nem tudok, csak gyorsan el akarom felejteni.

Viszont így meg a rettegés készít ki. 

Azóta is gyomorfájással nyitok be a konyhába, meg két napig rosszul aludtam és fájt a mellkasom, néha brutál bedobbant a szívem is. 

Ez a két uccsó helymentes napomat el is rontotta. Frusztráló, hogy ebbe a retek földszinti lyukba minden bejön, legyen az velociraptor, mammut, vagy kardfogú tigris. Bár inkább ezek, mint ilyen bazinagy pókok, vagy darazsak. 

Ja, keddig húztam a hivatalos ügyet és attól is ideges voltam, de nem volt olyan vészes. De a mellkasi baszkódások miatt lehet kérek kardiológiai szakrendelésre időpontot. Úgyis fél év, mire mehetek.

Pasimnak meg visszamondtak egy jónak ígérkező melót, stílusosan a munkakezdes előtti este, így nem tudott már új munkát találni, ezért szerda óta itthon van. Az ősöknek nem is említettem és remélem hétfőn már mehet máshova, mert így csak van üresbe és az nem tesz jót neki (kis haverok ugyebár).

H. hívott, de semmi különöset nem mondott, csak hogy Lara balett táborban van, meg hétvégére mennek valahova. 

Remélem mi is követjük a példájukat, bár úticélt még nem kerestünk.