Csoffadt napok hullámain szépen lassan sodródva

Átlag szombat este van, itt ülök a sötét szobában, csak a tv világít. Most húzott el a ház előtt két rohammentő egyszerre felverve a lakótelep viszonylagos csendjét. A felső szomszéd egy hét távollét után újra itt van, már megy az ugrálós mosógép és emberünk újból kopácsol (igen este 8-kor).

Jó gyorsan eltelt a hét. Mint minden ilyen úgymond szabadabb idő.

Reggelente ágyban kávéztam (nagyasszony ikonok).

Grunge zenét hallgattam (Silverchair, Pearl jam, Soundgarden, Bush, Live).

Itthon meg tettem-vettem. 

Iratokat selejteztem (még 2021-2022-es banki hülyeségek, amik csak a helyet foglalják), zsíroldóztam a konyhai csempéket (vegyes sikerrel, egy része még mindig gáz, plusz a kezem a kesztyűben is felmaródott), könyveket pakoltam A-ból B-be, de hely nem lett több. 

Csekket fizettem, meg persze főztem, mostam. 

Az ősök új szekrénye még nem lett megrendelve, így nem is kellett mennem az ottani cuccaimat átnézni. Jobb is, mert most nem esett volna jól az ilyen irányú nosztalgia parti.

Lett volna hivatalos telefon hívásom, de totál elfelejtettem és pénteken meg már nem vették fel. 

Sebaj, még hétfő és kedd hely mentes, akkor megpróbálok intézkedni.

Akartam Á.-nak írni, de nem sikerült és H.-ék fele sem jutottam el. 

A. nem jelentkezett és úgy írta hogy hétfőtől már megy dolgozni, így erre a találkozásra is nyugiban keresztet vethetek. Btw nem lep meg.

Pasim a héten kétszer is hepciáskodott piti dolgok miatt. Oké amúgy együtt érzek vele, próbálok türelmes lenni, dögmeleg van és kint dolgozik az ezer fokon, a lába is fáj, de persze ha mondom, hogy keressünk rá megoldást (már a lábfájásra) dühösen elhajt és szenved tovább. 

Nehéz vele néha. Meg nyilván velem is.

Tesóm és a pasija tegnap beugrottak, mert még pár hete hugi rendelt a temu-ról nekem pár cuccot és most jutottak el vele hozzám, hogy átadják.

Tesóm közvetlenül a fogdokitól jött, mire elismerésem fejeztem ki, mert én még mindig csak tervezem hogy megyek, de a dentofóbia visszafog, pedig hol itt-hol ott fájnak a fogaim és biztos már tré állapotban is vannak. 

Erre mondta húgom pasija, hogy meg kell találni azt a fogorvost, akiben 100%-ban megbízom és akkor már elmúlik a rettegés, így rutin lesz a féléves fogorvosi vizit.

Oké ez igaz. Csak megfelelő vastagságú pénztárca kellene hozzá, mert a kedves és ügyes kezű sztárdokik sokért dolgoznak ám. Meg addig, míg rátalál az ember a megfelelő orvosra, pár bunkó es hentes is az útjába sodródik. Néhányon már én is túl vagyok.

Mondjuk ettől a fog dologtól függetlenül is kb. mindig szorongok, pedig a héten nem kellett volna, de az agyamat nem bírom kikapcsolni. 

Semmi konkrét, megfogalmazni sem tudom, csak általános félelem a jövő miatt és úgy alapszinten a kilátástalanság miatt. És olyankor bekúsznak a sötét felhők, totál elrontva a kedvemet. 

De azért igyekszem kivánszorogni ebből és vidámabb dolgok felé irányulni. Például most arra próbálom rávenni a pasimat, hogy jövő héten  hétvégén menjünk kirándulni újra. Gyűjtsünk élményt minél többet.

Amíg jó az idő. 

Amíg még nyár van.

(Ezt a fotót az AI képszerkesztő csinálta egy engem ábrázoló fotó alapján, tetszik és hasonlít is valamennyire)