Almaszósz meg csirkemell

Tudom, extra gáz a holnapi ebéd tervezetet címnek adni, de jobb nem jutott eszembe.

Láttam a Szép csendben c. magyar filmet és jó, bár elég durva a téma.

Volt még egy pókos (a mobilom poklos-ra javította...hát jahh...) kalandom, amit valamivel jobb idegállapotban viseltem és oldottam meg valamiért (lelkierő 4eva). De azért még kiborított és tré volt utána a gyors szívverés és a pánik.

Abszolút vége a nyárnak. Ez már tény. Pedig a nap még süt, az emberek rövid ruhákban járnak, fagyiznak, de mindenki tudja, hogy ennyi volt.

A hely is végnapjait éli, idén bezár. Most már komolyan. Én meg csak bénultan szemlélem és fogalmam sincs, mihez kezdek. 

Az álláshirdetéseket böngészgetem, de rémisztő hogy kb. csak kereskedelem és vendéglátás van. Mondjuk nem véletlen, ezek a legszarabbak és ezektől ég ki leghamarabb az ember.

Persze anyám mondja, hogy jaj, kössek kompromisszumot, nem olyan vészes az és biztos találok majd egy helyes kis boltot...Csakhogy én semmilyen boltot nem akarok találni! Voltam kereskedelemben, szörnyű volt. A mentális egészségem tiltakozik ezellen. 

Azon agyalok, tanulni kell, nincs mese. Épp J.-vel vitattuk ezt messengeren. Ő mesélte, hogy N. is most végzett valami gyermekgondozó tanfolyamot, mert váltani akar. Húgomnak két diplomája van, A. is diplomára gyúr. Nekem is be kell vállalni valami képzést. Mondjuk valami normálisabbat.

Egyrészt, sosem tudhatom az lesz e az, ami én vagyok és ami boldoggá tesz. Másrészt, míg tanulok legalább lekötöm magam és nem idegeskedem. 

Szóval majd elsétálok a munkaügyibe, hátha indítanak tanfolyamot. Láttam jókat amúgy, de azok messze vannak (értsd több száz km utazgatás) és önköltségesek, olyan árban, amit én nem tudnék megfizetni.

Pasim melóügyében jövőhéten lesz fejlemény. Akkor lesz a próbamunka és akkor tárgyal a főnökkel az anyagiakról.

A hétvégén fater szülinapját ünnepeltük volna, de sztornózva lett, mert apám lebetegedett, belázasodott, fájt mindene és mindenhol kiütéses lett. Ma délelőtt az anyámmal vívott harc után végre elment az orvoshoz, ott azt mondták valami vírusos ízé és kapott rá cseppeket, meg rázókeveréket a kiütésekre. 

A b.day partit meg átrakták jövőhét szombatra és akkor már egyben anyám szülinapját is megtartjuk. 

Á. is írt, hogy jövőhéten nyaralni van a szüleivel és majd ha visszajöttek ír és megbeszéljük mikor találkozunk. 

A. továbbra sem jelentkezett, pont múltkor olvastam a régi e-maileket amiket váltottunk. Akkor még gyakran összefutottunk és heti szinten írtunk is egymásnak. 

Most ez nagyon nincs így. Évek óta nem láttam és írni is csak kb.  kéthavonta írunk. Pedig anno őt tartottam a legeslegjobb barátnőmnek. Fordítva, nem tudom ez így volt e, mert amikor pl. a középsuliban összejött az egyik osztálytársunkkal, minden barátnőt beavatott, Á.-t, B.-t, a másik B.-t, sőt Á. akkori pasiját G.-t is, csak engem nem és erre az volt az indoka, hogy nem bízott bennem, mivel én akkor együtt jártam Aputesttel és szerinte ezt biztos elmeséltem volna neki is...

K.-val szerdán váltottunk pár sort, múlt héten a pasijával volt Franciaországban.

Sajnos (vagy nem annyira) Z. már totál eltűnt a képből, utoljára talán júliusban volt a messengeren és írtam ugyan neki, de semmit se reagált rá. Jófej nő volt alapból, meg vicces, de aztán jött a kovid és begőzölt. Lett egy nagyméretű oltásmániája és nyomta nekem is az agresszív vakcinakampányt.

A gyakoris csaj is végleg kámforrá vált, de van újabb gyk-s levelező társ, Alex a szomszéd megyéből (legalábbis ezt írta) és tök normális (eddig) semmi perverz beszólás vagy creepy megjegyzés, meg nem akar találkozni sem. És nem politizál. De időjárásról, hobbikról, mindennapi életről el lehet vele csevegni. Ami nem utolsó szempont.

Meglett a vérvételi eredményem. Megint vashiányom van kicsit, vagy még mindig, szerintem nagyon el sem tűnt. Pedig szedek vaskészitményt, már ha nem felejtem el.

A héten akartam kérni a kardiológiára időpontot, de azt mondták be kell mutatni a beutalót. Viszont fél év a várólista. Egy beutaló meg három hónapig érvényes. Szóval lejár mire bejutok. Na jó...majd erre visszatérek később. Ha beindul az ősz. 

Uhhh...most még nem vagyok az őszre kész. Még magamhoz ölelném inkább a nyarat.

Kedves nyár, szeretném ha maradnál. Kedves nyár, azt hiszem hiányozni fogsz.

Elmúlt éjjel R.-el álmodtam, hogy mentünk bulizni. Biztos köze van ennek ahhoz, hogy tegnap volt a szülinapja.

Az augusztus 20. átlagos volt, főzéssel, mosással és tv nézéssel töltöttem. 

Aztán délután írt messengeren nagynéném (aki aranyos és akit kedvelek, nevezzük Cukinak), hogy ha otthon vagyunk akkor este a fiával Scooby-val beküldi a nagyszülők új síremlékének az árából az ő részét. 

Rögtön a frász jött rám, egyrészt mert rég láttam Scooby-t, másrészt nem akartam ide a lyukba beinvitálni, mert úgyse tudtam volna mivel megkínálni és nem is akartam égni a shithole botrányos kinézete miatt. 

Emlékszem, mikor még tinik voltunk és Scooby szakmunkás sulis vt, egy ideig rendre bejött hozzánk enni és inni és órákig ott dekkolt, mondván hogy nem megy a vonata. Ezt heti 3x kb. megcsinálta. De aztán mivel előfordult, hogy senki sem volt otthon, egy idő után leszokott róla (később a húga Szendike is eljátszotta ezt, sőt ő néha még éjszakára is maradt).

Aztán este jött Scooby, kimentem elé a lépcsőházba és aranyos volt, puszit is adott meg pár szót dumáltunk. Kérdeztem, hogy bejön e (pls mond hogy nem!), de nem élt a páratlan lehetőséggel, mert reggel 6-tól este 6-ig melózott és haza akart menni pihenni, így sietett a vonathoz. Csak átadta a pénzt és ment is. 

Utána agyaltam, hogy Scooby amúgy nem rossz arc és kisgyerekként még tök jó volt, mert gyakrabban találkoztunk, most meg kb. ilyen alkalmakkor.  

Kár, hogy van egy csomó unokatesóm és másodunokatesóm és egy részük csak a facebookon ismerős, másik részük még ott sem. És van olyan is, akit sose láttam, mert külföldön született.

Húgom hozott 2 zsák ruhát, így elkezdtem megint a szekrény felszabaditó hadműveletet, hogy a zsákban lévő cuccnak helye legyen. 

Hozzáteszem semmi kedvem ehhez és az  allergiámat is előhozza.

Ma reggel meg vérvételre mentem. Mert még nyár elején kértem beutalót és már majdnem lejárt. 

Az eső persze szakadt ma reggel, meg hideg is volt, el is áztam, de azzal vigasztaltam magam, hogy ilyen nyomi időben biztos nem lesz tömeg. De egy nagy frászt! Több mint ötvenen  voltak előttem. De ha már ott voltam, végigvártam a sort, így legalább ezt is letudtam.

Apám meg anyám szerint depis és ismét a pofátlanság koronázatlan királynője vagyis Tini mami felől fúj a szél. Mivel nincs zséjük mert a csaj anyja táppénzen, Tini mami és a pasija nem dolgoznak és már lassan kikapcsolják náluk az összes közművet, gondolom újra fatertól kuncsorogna. Ja meg bement a kórházba, mert hogy rosszul van, de elhajtották azzal, hogy esetleg kevesebbet kellene inni...agyrém a nő. 

Csak a kislányát sajnálom. 

És nagyon bízom benne, hogy apám esze a helyén és nem kezdi el a Tini mammert ajnározni és pénzelni újra.

És pasim úgy tűnik bevonzotta az álommelót magának, mert felkérték,hogy csatlakozzon egy brigádhoz, ahol főleg könnyűszerkezetes faházakat csinálnak. És amióta a pasim a Gerendák királyai c. műsort nézi (abszolút rajongója lett), nagyon bejönnek neki ezek a faházas munkák. Én ezerrel drukkolok neki. 

Napraforgás

Yeyyy reggel a buszon belefutottam az általános iskolás énekkar tanaromba és felismert, meg köszönt. Pedig ezer éve voltam már általános sulis. 

Húgom múlt hét pénteken volt az osztály összeröffenésen. Azt mesélte messengeren, hogy klassz volt, de a fele osztály hiányzott, plusz egy tanár se jött el. Jó, már többük meghalt, de azok is távol maradtak, akik élnek és meg lettek hívva.

Nosztalgiáztunk is egy sort a régi időkről. Megegyeztünk, hogy azért több volt a rossz, mint a jó és hogy elég béna (romhalmaz, penészes, elhanyagolt) sulink volt, tele idióta tanárokkal és még idiótább diákokkal.

Egy alternatív univerzumban egy pillanatra elgondoltam, ahogy az én volt osztályom is csinálna egy ilyet. Én pedig elmennék és fölényesen a szemébe néznék annak a két majomnak, akik piszkáltak éveken át.

De aztán arra jutottam, semmilyen szín alatt nem mennék, kíváncsi ám rájuk a franc. Gabika elvileg sitten ül és rohadjon rá a lakat. A másik rohadék a Zolika sem a városban él szerencsére. A többiek sem kimondottan érdekelnek. Szörnyen tré osztály volt.

Valaki napok óta csörgetget egy 30-as számról, tiltottam, de csak kapom az sms-t, hogy hívott, így számkijelzés nélkül visszahivtam, ki a bánat az. Egy pasi vette fel és tök olyan hangja volt, mint a Szexmániás exemnek. Egyszerre kaptam gyomorfájást és erős szívdobogást, rossz értelemben. Gyorsan le is raktam. Valszeg ő lehetett és mivel a régi számával nálam ezer éve le van tiltva, elképzelhető, hogy új számmal támad. Azaz támadna...

Írtam Á.-nak pár napja, hogy bocs, amiért nem találkoztunk nyáron, holott terveztük, meg hogy pótoljuk majd. De még meg sem nyitotta. Gondolom, haragszik, btw ő sem írt egy sort sem, hogy találkozni óhajtana, pedig hetente többször jön a városba a pasija kecóját takarítani. Amúgy tényleg nem volt kedvem Á.-hoz, pedig kedvelem, de valahogy nem voltam ráhangolva. Viszont ha írt volna ezügyben, biztos ráveszem magam. 

H. is hívott, de csak röviden, semmi különöset nem mondott.

Olvasni kezdtem egy fanfictiont, ami jól indult, ám kiderült, hogy a férfi főszereplő egy arrogáns pöcs. A női főszereplő meg túlzottan romantikus azok után is, hogy a pasi már a randijuk első 5 percében rámászott.

A szombat nagyon klassz nap volt! 

Voltunk kirándulni. Igaz délután indultunk a hőség miatt. Gondoltuk, hátha enyhül, de nem lett jobb és a vonaton sem volt klíma.

Úticélunk egy kb. 50 percre lévő város volt, már jártunk itt és szeretjük. Sétáltunk, ittunk automatás kv-t és ettünk fagyit egy szuper fagyizóban. Ráadásul akkora bitang adagokat adtak, alig bírtuk megenni. Én kekszes sajttortásat kértem, pasim meg is jegyezte, hogy mekkora egy ínyenc vagyok (hahaha), ő eper/görögdinnye kombót evett és a mennyisége miatt megharcolt vele. Meg ugye olvadt is a fagyi ezerrel a meleg miatt. 

A város tök kihalt vt. Csak pár ork strandolt a szökőkútban. De amúgy csend és nyugalom uralkodott szerte-szét.

Rájöttem, hogy én simán ide költöznék. Nem rosszabb, mint ahol élek. Csak hát egyelőre ez lehetetlen. 

De hamarosan (2026 november asszem) lejár a hitelem és remélem pasimat is meggyőzöm, hogy lépjünk le.

Hazafelé még inkább melegebb volt, a saját izzadtságunkbam lubickoltunk. És ki is tikkadtunk, mivel az ásványvizünk is elfogyott félúton. 

De mindezek ellenére én jól éreztem magam és meglehetősen savanyú képet vágtam, mikor a vonat befutott az itteni állomásra.

Asszem én folyton csak utaznék! Vagyis nagyon sokszor. Csak hagynám, hogy vigyen a vonat jó messze innen...mert akkor vagyok szabad. És imádom.

Olyan kár, hogy vége lassan a nyárnak! Még úgyis, hogy csak kétszer utaztunk. És szomorú, de egyetlen sztorit sem írtam. Nem tudom mi van, de totál írói blokk jellemezte ezt a nyarat. 

Horrorisztikus élmény, mentális reccs, keserű hely, magányos harc

A történelem ismétli önmagát, a sokkoló állatokkal való találkozások tekintetében, mert már egyszer volt egy gigapókos kalandom ugye és vasárnap megint, ami engem nagyon kiborított. 

Amúgy is szarul keltem, rémálmodtam, nyomott voltam, fájt a fejem, erre egy ilyen rémálomba cseppentem.

Időpont:kora délelőtt. Helyszín:konyha.

Gondolatok:Wtf??Neem ez nem az, aminek látszik! Deeee ez kurvára az!SEGÍTSÉG!

Szóltam (visítottam) pasimnak, hogy szedje össze. 

Először persze elbagatellizálta, mondván hogy biztos egy kaszás pók miatt hisztizek, de aztán látta hogy nem és próbálta megfogni, de szerintetek sikerült neki? Jó hogy nem! 

Erre feladta és békésen lefeküdt aludni, én meg ott maradtam egyedül, összeomlottam és messengeren hugomnak (neki pár hete ugyanilyen "élményben" vt része), majd anyámnak panaszkodtam (és sírtam) és marhára nem tudtam, hogy most mi legyen. 

Volt tehát pár opció, például:

- felgyújtom a konyhát, házat, utcát, várost, mi több a bolygót, úgy a biztos

- befalazom a konyhát örökre 

Jó fél óra sírás és idegroham után, anyámmal a vonal túloldalán bemerészkedtem a konyhába és körbeporszívóztam, magamban imádkozva, hogy a porszívó kapja el. Pasim vígan alukált tovább, még a porszívó hangja sem verte fel.

Utána újabb sírás, meg levert a víz, mellkasi fájdalmam volt és full szánalomnak éreztem magam. Tudom én is hogy gáz, így kiakadni, de hát a kicseszett fóbiákkal nem tudok mit tenni. Nagyobbak, mint én. 

Anno a dilidoki azt tanácsolta, hogy nézzek szembe vele, ha tudok. 

De nem tudok, csak gyorsan el akarom felejteni.

Viszont így meg a rettegés készít ki. 

Azóta is gyomorfájással nyitok be a konyhába, meg két napig rosszul aludtam és fájt a mellkasom, néha brutál bedobbant a szívem is. 

Ez a két uccsó helymentes napomat el is rontotta. Frusztráló, hogy ebbe a retek földszinti lyukba minden bejön, legyen az velociraptor, mammut, vagy kardfogú tigris. Bár inkább ezek, mint ilyen bazinagy pókok, vagy darazsak. 

Ja, keddig húztam a hivatalos ügyet és attól is ideges voltam, de nem volt olyan vészes. De a mellkasi baszkódások miatt lehet kérek kardiológiai szakrendelésre időpontot. Úgyis fél év, mire mehetek.

Pasimnak meg visszamondtak egy jónak ígérkező melót, stílusosan a munkakezdes előtti este, így nem tudott már új munkát találni, ezért szerda óta itthon van. Az ősöknek nem is említettem és remélem hétfőn már mehet máshova, mert így csak van üresbe és az nem tesz jót neki (kis haverok ugyebár).

H. hívott, de semmi különöset nem mondott, csak hogy Lara balett táborban van, meg hétvégére mennek valahova. 

Remélem mi is követjük a példájukat, bár úticélt még nem kerestünk.

Csoffadt napok hullámain szépen lassan sodródva

Átlag szombat este van, itt ülök a sötét szobában, csak a tv világít. Most húzott el a ház előtt két rohammentő egyszerre felverve a lakótelep viszonylagos csendjét. A felső szomszéd egy hét távollét után újra itt van, már megy az ugrálós mosógép és emberünk újból kopácsol (igen este 8-kor).

Jó gyorsan eltelt a hét. Mint minden ilyen úgymond szabadabb idő.

Reggelente ágyban kávéztam (nagyasszony ikonok).

Grunge zenét hallgattam (Silverchair, Pearl jam, Soundgarden, Bush, Live).

Itthon meg tettem-vettem. 

Iratokat selejteztem (még 2021-2022-es banki hülyeségek, amik csak a helyet foglalják), zsíroldóztam a konyhai csempéket (vegyes sikerrel, egy része még mindig gáz, plusz a kezem a kesztyűben is felmaródott), könyveket pakoltam A-ból B-be, de hely nem lett több. 

Csekket fizettem, meg persze főztem, mostam. 

Az ősök új szekrénye még nem lett megrendelve, így nem is kellett mennem az ottani cuccaimat átnézni. Jobb is, mert most nem esett volna jól az ilyen irányú nosztalgia parti.

Lett volna hivatalos telefon hívásom, de totál elfelejtettem és pénteken meg már nem vették fel. 

Sebaj, még hétfő és kedd hely mentes, akkor megpróbálok intézkedni.

Akartam Á.-nak írni, de nem sikerült és H.-ék fele sem jutottam el. 

A. nem jelentkezett és úgy írta hogy hétfőtől már megy dolgozni, így erre a találkozásra is nyugiban keresztet vethetek. Btw nem lep meg.

Pasim a héten kétszer is hepciáskodott piti dolgok miatt. Oké amúgy együtt érzek vele, próbálok türelmes lenni, dögmeleg van és kint dolgozik az ezer fokon, a lába is fáj, de persze ha mondom, hogy keressünk rá megoldást (már a lábfájásra) dühösen elhajt és szenved tovább. 

Nehéz vele néha. Meg nyilván velem is.

Tesóm és a pasija tegnap beugrottak, mert még pár hete hugi rendelt a temu-ról nekem pár cuccot és most jutottak el vele hozzám, hogy átadják.

Tesóm közvetlenül a fogdokitól jött, mire elismerésem fejeztem ki, mert én még mindig csak tervezem hogy megyek, de a dentofóbia visszafog, pedig hol itt-hol ott fájnak a fogaim és biztos már tré állapotban is vannak. 

Erre mondta húgom pasija, hogy meg kell találni azt a fogorvost, akiben 100%-ban megbízom és akkor már elmúlik a rettegés, így rutin lesz a féléves fogorvosi vizit.

Oké ez igaz. Csak megfelelő vastagságú pénztárca kellene hozzá, mert a kedves és ügyes kezű sztárdokik sokért dolgoznak ám. Meg addig, míg rátalál az ember a megfelelő orvosra, pár bunkó es hentes is az útjába sodródik. Néhányon már én is túl vagyok.

Mondjuk ettől a fog dologtól függetlenül is kb. mindig szorongok, pedig a héten nem kellett volna, de az agyamat nem bírom kikapcsolni. 

Semmi konkrét, megfogalmazni sem tudom, csak általános félelem a jövő miatt és úgy alapszinten a kilátástalanság miatt. És olyankor bekúsznak a sötét felhők, totál elrontva a kedvemet. 

De azért igyekszem kivánszorogni ebből és vidámabb dolgok felé irányulni. Például most arra próbálom rávenni a pasimat, hogy jövő héten  hétvégén menjünk kirándulni újra. Gyűjtsünk élményt minél többet.

Amíg jó az idő. 

Amíg még nyár van.

(Ezt a fotót az AI képszerkesztő csinálta egy engem ábrázoló fotó alapján, tetszik és hasonlít is valamennyire)

Look at this photograph...Facepalm

A pénteki kirándulás várós hangulatomat az cseszte el, hogy este hívott anyám és mondta, hogy faterom le akarja cserélni az én régi szobámban azt az ősöreg ruhásszekrényt és emiatt mindent ami ott van kipakoltak. Köztük azt a nagy kartondobozt is, amiben az én maradék cuccom van (ezer éves írások, kulcstartók, zenekaros dolgok, ékszerek, barátnős levelkék, kézzel írt általános sulis naplók stb.).

És...

Talált egy félmeztelen fotót rólam!

Rögtön tudtam, mire gondolt, bár arra már nem is emlékeztem, hogy ez a kép az én tulajdonomban van. A barom exem, Aputest egyik kis rohadéksága volt még mikor jártunk. 

Náluk voltam és épp nem voltak otthon az ősei, sem az idegesítő, creepy öccse, ez a gyökér meg váratlanul rám nyitott a fürdőszobában zuhanyzás után, de ami rosszabb, hogy hobbiszinten fotózott és a gépével poénból gyorsan kattintott egyet. A szemétláda!

Annyi időm volt, hogy magam elé kapjam a törölközőt, de csak félig sikerült. A fejemen is látszott, hogy meg voltam lepődve. Konkrétan mint egy szarvas a kocsi fényszórója előtt.

Aztán néha szívatott is vele, hogy majd megmutatja a szüleimnek, de végül az ominózus kép feledésbe merült és mikor Aputesttel szakítottunk az összes képet elraktam egy doboz mélyére. 

Aztán most meg előkerült...

Mondjuk nem értem, miért kellett a szüleimnek szétbontaniuk a dobozomat, mikor rá is írtam filccel, hogy azok az én cuccaim :S

Jó, most már mindegy. 

Apám elvileg nem látta csak anyám. Hát kösssz...Nyilván így is rohadt kínos. Hiába magyaráztam, hogy én erről még se lettem kérdezve. 

Jaj de jaj, jaj de nagyon jaj...

Anyám azt is mondta, hogy jó lenne, ha átnézném a holmimat, mert van még pár furcsa fotó. WTF? Több fél aktról  nem tudok, illetve egész aktról sem. 

Ja meg vigyem majd el onnan a dobozt, mert az új szekrény kisebb lesz és nem fér el benne. 

Ezen már én is gondolkodtam régen, de mivel a doboz elég nagy (egy mikrosütő doboza asszem) én ezzel buszon nem kínlódék. De majd jövő héten elugrok az ősökhöz és átnézem mi az ami kell és mi az ami nem, hátha úgy elég egy kisebb doboz is. A félmeztelen fotó mehet a kukába az fix. 

Hát őszinte leszek. Ehhez a fajta múltidézéshez most nincs egyáltalán kedvem. 

A kirándulás jóóóó volt! Szuperül éreztem magam!

Pasimmal elhatároztuk, hogy egy reggeli vonattal indulunk, elkerülve a tömeget és a hőséget. Erre fel reggel tök borús időre ébredtünk (én fél 7-re állítottam ébresztőt, de az izgalomtól és az előző napi fotós sztori miatti szégyenérzettől már fél 6 előtt ébren voltam). Hezitáltunk is, hogy menjünk e egyáltalán. De végül az ernyőket beraktuk a táskába és neki indultunk a megtervezett úticélnak. 

A vonaton kevesen voltak, közben kisütött a nap és anyám is írt, hogy ők meg strandolni mennek. 

Pasim az út felétől puffogott, hogy rágyújtana, de ki kellett bírnia míg leszállunk.

Mire odaértünk már csodás napos idő volt. Tettünk egy jó nagy sétát a parkban. Majd a városközpontban. Csináltunk pár képet, azután beültünk egy pizzériába. Telt ház volt, de egy szabad asztalt még elcsíptünk. A pizza jó volt, csak a kés amit hozzá adtak, volt baromi életlen és mindig attól tartottam, hogy felborítom a tányért pizzástól. Meg mivel egy virágos bokor mellett volt az asztalunk, a kicseszett darazsak olykor jöttek. Amúgy csak 2 szelet pizzát ettem, mert a melegtől nem voltam éhes. Szidtam is magam, hogy este majd milyen jól esne ez a pizza. A pasim tehát az én részemet is megette és ettől totál elnehezült. Következőképpen nem akart már sokat császkálni. Így elmentünk a közeli térre, ahol volt par szobor, meg szökőkút, de sajnos csövesek is szép számmal. Egy fószer pl. üvegből itta a vodkát miközben a kutyájával dumcsizott...

Vettünk a boltban ásványvizet mert elfogyott és ittunk automatás kávét.  Majd ültünk még ott kicsit és lassan indultunk vissza az állomásra. 

A vonat nem sokat késett, viszont voltak rajta rendesen. Nem értem amúgy azokat, akik magukban utaznak és a négyes ülést foglalják el. Mert kb. minden ilyen négyes ülésen egy emberke terült el :O

A hazaúton pasim kajakómázva elaludt és a végállomásig fel sem ébredt. Aztán itthon is aludt még kicsit. Persze van mit kipihennie. Mostanság 7 napokat végigdolgozott.

Remélem még legalább egy ilyen kirándulás összejön a nyáron. Olyan jó elhúzni innen és sok újat, szépet látni.

Este megnéztem az Énekelj 2-t és imádtam! Már az első rész is nagy favorit volt. A szereplők (Rosita és Ash a kedvencem), a hangulat, a zenék (Porscha Crystal nagyon menő mikor énekli a Break free-t), az összetartó csapat (az egér szerencsére már nincs benne, őt rühelltem, egy gyökér volt) nagyon megfogott. 

És persze a tanulság, hogy bátran  higgyünk az álmokban.

Tétlenség

És már itt az augusztus...szélsebesen robog ez a nyár is. 

Múlt héten rock fesztivál volt szokás szerint. A Facebook be is dobta nekem az egyik fotót, ahol többek közt Mr.Népszerű feszít a mociján az öreg nőjével chhh...

Nekem is beköszöntött a hely mentesség. Egyelőre csekkek befizetésével és más hivatalos dolgok intézésével.

Megírtam a litàniát a csövesbánat katasztrófavédelemnek is. Ma dobtam be a postaládába. 

Másfél oldal lett, de ugyanazt írtam mint a tavalyi e-mailben. Mivel semmi sem változott. Továbbra sincs pénzem a hülyeségeikre, egy falat szétvertünk, de többet nem fogunk. Találjanak ők ki valamit. Nekik a fontos. Én köszi, de jól elvagyok a kéményajtójuk nélkül is.

Írnom kellene Á.-nak, hogy találkozzunk, amíg ráérek, már egy hónapja kellett volna, de nem vitt rá a lélek. Mondjuk ő sem írt, így véleményem szerint neki sem annyira létfontosságú.

A. most nyaral a pasijával, de szerintem vele sem jön össze a találkozó. Évek óta csak mondjuk.

H. el van tűnve ismét. Lehet majd a házuk felé sétálok jövő héten, hátha ajtót nyit. 

K. írt messengeren és fura kérdéseket tett fel. Pl. mit szólna a pasim, ha megcsalnám, adna e új esélyt nekem. Vagy hogyan építeném újjá az életem meg ilyenek.

Öhhh...ez kicsit zavarba ejtő. Lehet látott valamit a csillagokban? Ő hisz az ilyesmiben.

Szerintem amúgy-és ezt meg is írtam neki- pasim valószínűleg szakítana és odébb állna, ismerem és túl büszke természet, tuti nem könyörögne hogy folytassuk és nem igen adna új esélyt.

Arra nem igazán tudtam válaszolni, hogy kezdeném újra az életem szingliként.

Sosem szerettem egyedülálló lenni, szerencsére (vagy épp nem) soha nem is volt az, hogy évekig az lettem volna.

A buszon találkoztam apám egyik hugával. Ő cuki, szeretem, csak vidéken él és ritkán látom, de szokott messengeren  üzenni. Mikor műtöttek utána is érdeklődött mi újság velem. Sajnos már csak akkor vettem észre, mikor majdnem leszállt, így csak pár mondatra futotta. Ősszel műtik, arra készül most. Amúgy se könnyű neki, a fia házában lakik, úgymond megtűrt személy, mert özvegy és rokkantnyugdíjas. Az uncsitesóm nevezzük Scooby-nak mert engem rá emlékeztet (régen füvezett eléggé és ettől vagy nem tudom mitől, kétszer annyi idősnek néz ki, pedig 2 évvel öregebb nálam) meg pár éve odacipelt egy nőt, aki gyorsan átvette az uralmat és nagynénémet terrorban tartja állítólag. Van a nőnek egy lánya, aki szintúgy ilyen jómadár és akit ha nem a zsaruk kerestek, akkor terhes volt, így 19 éves korára már két gyereke van, akiket az apai nagyszülőknél helyeztek el. Tökre sajnálom nagynénémet, mert jobbat érdemel, de mióta a férje meghalt, anyagilag csődbe van, így nincs sok választása hol él és kikkel.

Remélem egyszer rendbe jönnek a dolgai. 

Fater szüleinek a családi sírja miatt is balhé van. Az álnéven futó rokonok (már volt róluk szó régebben) egyeztetés nélkül csak megcsinálták a drága sírkövet, így mindenkinek fizetni kellene a rá eső részt. Ami érdekes lesz, mivel apám négy tesója közül a két nagynéném özvegy, rokkant és erre tuti nem futja nekik. 

Húgom osztálytalálkozóra megy hamarosan. Egy fancy étteremben lesz és állítólag az osztályból mindenki ott lesz (kivéve azt a srácot, aki pár éve autóbalesetben meghalt). Sokan külföldről vagy az ország másik feléről jönnek. Okés, huginak jobb általános sulis osztálya volt, mint nekem. 

Én fix hogy soha, de soha nem mennék el egy ilyenre. Nem akarnám látni  azt a pár rohadékot, akik a szemétkedesükkel pokollá tették nekem azokat az éveket. 

Egyik asszem sitten van (vagy volt) sikkasztásért. Haha Gabika, már általánosban is egy sunyi patkány volt.

A másikból meg egy szteroidoktól felfújt tetkós pöcs lett, aki a plázacica nője zsebkutyájával pózol a fb-n. Zolika annak idején is egy idegbajos problémaforrás volt, aki órákon gyakran balhézott, asztalt borogatott és a tanárokat is fenyegette, meg azzal menőzött, hogy bármit tehet mert az apja rendőr...

Mára egy igazi díszfasz vált belőle, egy időben erre lakhatott, mert párszor láttam, de az mar jó pár éve volt és azóta hála égnek elkotródhatott.

Brrr...régi sulis évek...

Hagyjuk is. Nem akarom, hogy elragadjon a sötét idők nosztalgikus vonata. Már csak azért sem, mert holnap kirándulni megyünk.

Reménykedve és izgatottan várom.