Csoffadt napok hullámain szépen lassan sodródva

Átlag szombat este van, itt ülök a sötét szobában, csak a tv világít. Most húzott el a ház előtt két rohammentő egyszerre felverve a lakótelep viszonylagos csendjét. A felső szomszéd egy hét távollét után újra itt van, már megy az ugrálós mosógép és emberünk újból kopácsol (igen este 8-kor).

Jó gyorsan eltelt a hét. Mint minden ilyen úgymond szabadabb idő.

Reggelente ágyban kávéztam (nagyasszony ikonok).

Grunge zenét hallgattam (Silverchair, Pearl jam, Soundgarden, Bush, Live).

Itthon meg tettem-vettem. 

Iratokat selejteztem (még 2021-2022-es banki hülyeségek, amik csak a helyet foglalják), zsíroldóztam a konyhai csempéket (vegyes sikerrel, egy része még mindig gáz, plusz a kezem a kesztyűben is felmaródott), könyveket pakoltam A-ból B-be, de hely nem lett több. 

Csekket fizettem, meg persze főztem, mostam. 

Az ősök új szekrénye még nem lett megrendelve, így nem is kellett mennem az ottani cuccaimat átnézni. Jobb is, mert most nem esett volna jól az ilyen irányú nosztalgia parti.

Lett volna hivatalos telefon hívásom, de totál elfelejtettem és pénteken meg már nem vették fel. 

Sebaj, még hétfő és kedd hely mentes, akkor megpróbálok intézkedni.

Akartam Á.-nak írni, de nem sikerült és H.-ék fele sem jutottam el. 

A. nem jelentkezett és úgy írta hogy hétfőtől már megy dolgozni, így erre a találkozásra is nyugiban keresztet vethetek. Btw nem lep meg.

Pasim a héten kétszer is hepciáskodott piti dolgok miatt. Oké amúgy együtt érzek vele, próbálok türelmes lenni, dögmeleg van és kint dolgozik az ezer fokon, a lába is fáj, de persze ha mondom, hogy keressünk rá megoldást (már a lábfájásra) dühösen elhajt és szenved tovább. 

Nehéz vele néha. Meg nyilván velem is.

Tesóm és a pasija tegnap beugrottak, mert még pár hete hugi rendelt a temu-ról nekem pár cuccot és most jutottak el vele hozzám, hogy átadják.

Tesóm közvetlenül a fogdokitól jött, mire elismerésem fejeztem ki, mert én még mindig csak tervezem hogy megyek, de a dentofóbia visszafog, pedig hol itt-hol ott fájnak a fogaim és biztos már tré állapotban is vannak. 

Erre mondta húgom pasija, hogy meg kell találni azt a fogorvost, akiben 100%-ban megbízom és akkor már elmúlik a rettegés, így rutin lesz a féléves fogorvosi vizit.

Oké ez igaz. Csak megfelelő vastagságú pénztárca kellene hozzá, mert a kedves és ügyes kezű sztárdokik sokért dolgoznak ám. Meg addig, míg rátalál az ember a megfelelő orvosra, pár bunkó es hentes is az útjába sodródik. Néhányon már én is túl vagyok.

Mondjuk ettől a fog dologtól függetlenül is kb. mindig szorongok, pedig a héten nem kellett volna, de az agyamat nem bírom kikapcsolni. 

Semmi konkrét, megfogalmazni sem tudom, csak általános félelem a jövő miatt és úgy alapszinten a kilátástalanság miatt. És olyankor bekúsznak a sötét felhők, totál elrontva a kedvemet. 

De azért igyekszem kivánszorogni ebből és vidámabb dolgok felé irányulni. Például most arra próbálom rávenni a pasimat, hogy jövő héten  hétvégén menjünk kirándulni újra. Gyűjtsünk élményt minél többet.

Amíg jó az idő. 

Amíg még nyár van.

(Ezt a fotót az AI képszerkesztő csinálta egy engem ábrázoló fotó alapján, tetszik és hasonlít is valamennyire)

Look at this photograph...Facepalm

A pénteki kirándulás várós hangulatomat az cseszte el, hogy este hívott anyám és mondta, hogy faterom le akarja cserélni az én régi szobámban azt az ősöreg ruhásszekrényt és emiatt mindent ami ott van kipakoltak. Köztük azt a nagy kartondobozt is, amiben az én maradék cuccom van (ezer éves írások, kulcstartók, zenekaros dolgok, ékszerek, barátnős levelkék, kézzel írt általános sulis naplók stb.).

És...

Talált egy félmeztelen fotót rólam!

Rögtön tudtam, mire gondolt, bár arra már nem is emlékeztem, hogy ez a kép az én tulajdonomban van. A barom exem, Aputest egyik kis rohadéksága volt még mikor jártunk. 

Náluk voltam és épp nem voltak otthon az ősei, sem az idegesítő, creepy öccse, ez a gyökér meg váratlanul rám nyitott a fürdőszobában zuhanyzás után, de ami rosszabb, hogy hobbiszinten fotózott és a gépével poénból gyorsan kattintott egyet. A szemétláda!

Annyi időm volt, hogy magam elé kapjam a törölközőt, de csak félig sikerült. A fejemen is látszott, hogy meg voltam lepődve. Konkrétan mint egy szarvas a kocsi fényszórója előtt.

Aztán néha szívatott is vele, hogy majd megmutatja a szüleimnek, de végül az ominózus kép feledésbe merült és mikor Aputesttel szakítottunk az összes képet elraktam egy doboz mélyére. 

Aztán most meg előkerült...

Mondjuk nem értem, miért kellett a szüleimnek szétbontaniuk a dobozomat, mikor rá is írtam filccel, hogy azok az én cuccaim :S

Jó, most már mindegy. 

Apám elvileg nem látta csak anyám. Hát kösssz...Nyilván így is rohadt kínos. Hiába magyaráztam, hogy én erről még se lettem kérdezve. 

Jaj de jaj, jaj de nagyon jaj...

Anyám azt is mondta, hogy jó lenne, ha átnézném a holmimat, mert van még pár furcsa fotó. WTF? Több fél aktról  nem tudok, illetve egész aktról sem. 

Ja meg vigyem majd el onnan a dobozt, mert az új szekrény kisebb lesz és nem fér el benne. 

Ezen már én is gondolkodtam régen, de mivel a doboz elég nagy (egy mikrosütő doboza asszem) én ezzel buszon nem kínlódék. De majd jövő héten elugrok az ősökhöz és átnézem mi az ami kell és mi az ami nem, hátha úgy elég egy kisebb doboz is. A félmeztelen fotó mehet a kukába az fix. 

Hát őszinte leszek. Ehhez a fajta múltidézéshez most nincs egyáltalán kedvem. 

A kirándulás jóóóó volt! Szuperül éreztem magam!

Pasimmal elhatároztuk, hogy egy reggeli vonattal indulunk, elkerülve a tömeget és a hőséget. Erre fel reggel tök borús időre ébredtünk (én fél 7-re állítottam ébresztőt, de az izgalomtól és az előző napi fotós sztori miatti szégyenérzettől már fél 6 előtt ébren voltam). Hezitáltunk is, hogy menjünk e egyáltalán. De végül az ernyőket beraktuk a táskába és neki indultunk a megtervezett úticélnak. 

A vonaton kevesen voltak, közben kisütött a nap és anyám is írt, hogy ők meg strandolni mennek. 

Pasim az út felétől puffogott, hogy rágyújtana, de ki kellett bírnia míg leszállunk.

Mire odaértünk már csodás napos idő volt. Tettünk egy jó nagy sétát a parkban. Majd a városközpontban. Csináltunk pár képet, azután beültünk egy pizzériába. Telt ház volt, de egy szabad asztalt még elcsíptünk. A pizza jó volt, csak a kés amit hozzá adtak, volt baromi életlen és mindig attól tartottam, hogy felborítom a tányért pizzástól. Meg mivel egy virágos bokor mellett volt az asztalunk, a kicseszett darazsak olykor jöttek. Amúgy csak 2 szelet pizzát ettem, mert a melegtől nem voltam éhes. Szidtam is magam, hogy este majd milyen jól esne ez a pizza. A pasim tehát az én részemet is megette és ettől totál elnehezült. Következőképpen nem akart már sokat császkálni. Így elmentünk a közeli térre, ahol volt par szobor, meg szökőkút, de sajnos csövesek is szép számmal. Egy fószer pl. üvegből itta a vodkát miközben a kutyájával dumcsizott...

Vettünk a boltban ásványvizet mert elfogyott és ittunk automatás kávét.  Majd ültünk még ott kicsit és lassan indultunk vissza az állomásra. 

A vonat nem sokat késett, viszont voltak rajta rendesen. Nem értem amúgy azokat, akik magukban utaznak és a négyes ülést foglalják el. Mert kb. minden ilyen négyes ülésen egy emberke terült el :O

A hazaúton pasim kajakómázva elaludt és a végállomásig fel sem ébredt. Aztán itthon is aludt még kicsit. Persze van mit kipihennie. Mostanság 7 napokat végigdolgozott.

Remélem még legalább egy ilyen kirándulás összejön a nyáron. Olyan jó elhúzni innen és sok újat, szépet látni.

Este megnéztem az Énekelj 2-t és imádtam! Már az első rész is nagy favorit volt. A szereplők (Rosita és Ash a kedvencem), a hangulat, a zenék (Porscha Crystal nagyon menő mikor énekli a Break free-t), az összetartó csapat (az egér szerencsére már nincs benne, egy gyökér volt) nagyon megfogott. 

És persze a tanulság, hogy bátran  higgyünk az álmokban.

Tétlenség

És már itt az augusztus...szélsebesen robog ez a nyár is. 

Múlt héten rock fesztivál volt szokás szerint. A Facebook be is dobta nekem az egyik fotót, ahol többek közt Mr.Népszerű feszít a mociján az öreg nőjével chhh...

Nekem is beköszöntött a hely mentesség. Egyelőre csekkek befizetésével és más hivatalos dolgok intézésével.

Megírtam a litàniát a csövesbánat katasztrófavédelemnek is. Ma dobtam be a postaládába. 

Másfél oldal lett, de ugyanazt írtam mint a tavalyi e-mailben. Mivel semmi sem változott. Továbbra sincs pénzem a hülyeségeikre, egy falat szétvertünk, de többet nem fogunk. Találjanak ők ki valamit. Nekik a fontos. Én köszi, de jól elvagyok a kéményajtójuk nélkül is.

Írnom kellene Á.-nak, hogy találkozzunk, amíg ráérek, már egy hónapja kellett volna, de nem vitt rá a lélek. Mondjuk ő sem írt, így véleményem szerint neki sem annyira létfontosságú.

A. most nyaral a pasijával, de szerintem vele sem jön össze a találkozó. Évek óta csak mondjuk.

H. el van tűnve ismét. Lehet majd a házuk felé sétálok jövő héten, hátha ajtót nyit. 

K. írt messengeren és fura kérdéseket tett fel. Pl. mit szólna a pasim, ha megcsalnám, adna e új esélyt nekem. Vagy hogyan építeném újjá az életem meg ilyenek.

Öhhh...ez kicsit zavarba ejtő. Lehet látott valamit a csillagokban? Ő hisz az ilyesmiben.

Szerintem amúgy-és ezt meg is írtam neki- pasim valószínűleg szakítana és odébb állna, ismerem és túl büszke természet, tuti nem könyörögne hogy folytassuk és nem igen adna új esélyt.

Arra nem igazán tudtam válaszolni, hogy kezdeném újra az életem szingliként.

Sosem szerettem egyedülálló lenni, szerencsére (vagy épp nem) soha nem is volt az, hogy évekig az lettem volna.

A buszon találkoztam apám egyik hugával. Ő cuki, szeretem, csak vidéken él és ritkán látom, de szokott messengeren  üzenni. Mikor műtöttek utána is érdeklődött mi újság velem. Sajnos már csak akkor vettem észre, mikor majdnem leszállt, így csak pár mondatra futotta. Ősszel műtik, arra készül most. Amúgy se könnyű neki, a fia házában lakik, úgymond megtűrt személy, mert özvegy és rokkantnyugdíjas. Az uncsitesóm nevezzük Scooby-nak mert engem rá emlékeztet (régen füvezett eléggé és ettől vagy nem tudom mitől, kétszer annyi idősnek néz ki, pedig 2 évvel öregebb nálam) meg pár éve odacipelt egy nőt, aki gyorsan átvette az uralmat és nagynénémet terrorban tartja állítólag. Van a nőnek egy lánya, aki szintúgy ilyen jómadár és akit ha nem a zsaruk kerestek, akkor terhes volt, így 19 éves korára már két gyereke van, akiket az apai nagyszülőknél helyeztek el. Tökre sajnálom nagynénémet, mert jobbat érdemel, de mióta a férje meghalt, anyagilag csődbe van, így nincs sok választása hol él és kikkel.

Remélem egyszer rendbe jönnek a dolgai. 

Fater szüleinek a családi sírja miatt is balhé van. Az álnéven futó rokonok (már volt róluk szó régebben) egyeztetés nélkül csak megcsinálták a drága sírkövet, így mindenkinek fizetni kellene a rá eső részt. Ami érdekes lesz, mivel apám négy tesója közül a két nagynéném özvegy, rokkant és erre tuti nem futja nekik. 

Húgom osztálytalálkozóra megy hamarosan. Egy fancy étteremben lesz és állítólag az osztályból mindenki ott lesz (kivéve azt a srácot, aki pár éve autóbalesetben meghalt). Sokan külföldről vagy az ország másik feléről jönnek. Okés, huginak jobb általános sulis osztálya volt, mint nekem. 

Én fix hogy soha, de soha nem mennék el egy ilyenre. Nem akarnám látni  azt a pár rohadékot, akik a szemétkedesükkel pokollá tették nekem azokat az éveket. 

Egyik asszem sitten van (vagy volt) sikkasztásért. Haha Gabika, már általánosban is egy sunyi patkány volt.

A másikból meg egy szteroidoktól felfújt tetkós pöcs lett, aki a plázacica nője zsebkutyájával pózol a fb-n. Zolika annak idején is egy idegbajos problémaforrás volt, aki órákon gyakran balhézott, asztalt borogatott és a tanárokat is fenyegette, meg azzal menőzött, hogy bármit tehet mert az apja rendőr...

Mára egy igazi díszfasz vált belőle, egy időben erre lakhatott, mert párszor láttam, de az mar jó pár éve volt és azóta hála égnek elkotródhatott.

Brrr...régi sulis évek...

Hagyjuk is. Nem akarom, hogy elragadjon a sötét idők nosztalgikus vonata. Már csak azért sem, mert holnap kirándulni megyünk.

Reménykedve és izgatottan várom.