Tegnap azt álmodtam, hogy az egész család nyaralni ment valami szállodába és jött egy árvíz/földrengés/tájfun ami letarolt mindent. Szerencsére a családom megmenekült, de a pasim eltűnt. Kerestem mindenhol, szállodai romos szobákat nyitottam sorra, kórházba rohantam és néztem a sérülteket, hátha megtalálom a pasimat, de nem volt sehol. A szüleim és tesóm azt mondták adjam fel. De én makacsul kitartottam amellett, hogy él. És találtam a földön egy mobilt és fel akartam hívni.
Erre a telefonom csörgése ébresztett a valóságban és a pasim hívott fel! Durva.
Itthon felejtette valami szerszámát (nem azt, höhöhö) és megkert, hogy szaladjak már el vele a parkig, ne kelljen már hazajönnie. Így kipattantam az ágyból, fogmosás, fésülködés, öltözés és indultam is.
Szuper idő volt és tele volt az utca turistákkal. Szerintem sok helyen már iskolai szünet, mindenki utazik stb.
Pasimmal félúton találkoztunk, aztán ő ment vissza melózni, én meg haza főzni.
Ja olyan cuki maminál dolgozik most, rendesen gondoskodik róla, tea, szörp, aprósütemény. Mindig szól hogy ne cigizzen annyit. Meg mondta, hogy van egy eladó lakás a másodikon, nem e akarunk költözni, úgy örülne egy fiatal családnak!
Én is örülnék amúgy nagyon, de sajnos jelenleg ugye lehetetlen. Pedig az egy irtó jó környék és ezekszerint kedves emberek lakják. Szemben az itteni pletykás, rosszindulatú agybajosokkal.
Pénteken is jött apám, hozott sütit és beültem a kocsijába dumálni kicsit. Erre a kutyás ribanc oda állt az autó ajtaja elé a kutyájával és lesett be a jármű ablakon. Ilyen gusztustalanul lenézően és gúnyosan. Amúgy is kurvára egy sunyi menyét feje van.
Apám kérdezte tőlem, mit akar ez a nő? De mondtam, hogy hallgatózik és hogy hülye hagyni kell.
Nem mellesleg utálom a kutyás cafkát. Azt hiszem itt a telepen őt utálom a legjobban (második a Magentaluvnya, tőle is forog a gyomrom, de őt szerencsére ritkábban látom).
Eleve hogy direkt folyton ide hordja az idegbeteg kutyáját éjszaka is és itt ugat az ablak alatt, a végterméket se szedi fel soha. De ami jobban bosszant, hogy bámul állandóan. Mi a francot néz? Mi olyan érdekes?
Mondjuk már viszonzom és hasonló szép pillantásokkal illetem. De akkor is idegesítő. Ő a példa az első látásra unszimpátiára. És egy újabb érv, hogy miért akarok elhúzni innen és normális emberek közé kerülni.
A tegnapi pikniket offoltuk, nem is volt kedvem hozzá, meg pasim sokáig melózott és apám sem maradt csak kis ideig.
Tini mami persze családostól jelent meg (kulcsszó az INGYEN ugyebár) és végig ette, na meg itta a repertoárt. Ami meg is ártott neki. No komment. A másik bolond asszony nem jött, ígérte, de aztán nem ért oda.
Most, hogy itt a jó idő, ami remélem marad is már, bízom benne, hogy jövő héten ki tudunk mozdulni majd a húsvéti ünnepek alatt. Igaz, pasim valami munkát beszélt akkorra is, de csak lesz egy szabad napja, mikor végre vonatra ülhetünk és itt hagyhatjuk kicsit ezt a trágyadombot az összes lakójával együtt.
Ha már utazás, valamelyik nap hazafelé a buszon hallottam, ahogy egy 12-13 éves kisfiú az anyukájának panaszkodik, hogy a tanára valami Lajos bácsi azt mondta rá, hogy lúzer és sose lesz belőle semmi. Pfff...egyből az általános iskolai (néhai-már jó rég meghalt)fizika tanárom (Anti bácsi) jutott eszembe, aki hasonlóan úgy vélte, meg kell alázni a diákot, anélkül nem élet az élet és anélkül nem tanul a dologból.
Én is megkaptam tőle a "hülye vagy lányom " meg "debilek minek járnak ide?" kedves dicséretet, csak mert nem tudtam a választ. A fizika órák egy az egyben megalázásokról szóltak 45 percen át heti többször. Lelkileg iszonyat destruktív volt.
És borzasztó, hogy még most is ez megy néhány tanárnál.
Szegény I. néninek is rossz lett az eredménye, így rá is további vizsgálatok és műtét vár. Úgy sajnálom, és drukkolok neki ezerrel, hogy minden gyógyuljon mielőbb!!!
H. szülinapja tegnap volt, de nem bírtam köszönteni, mert még mindig tiltva vagyok a messengeren nála és a mobilszáma sem él, a Facebookjába meg állítólag hónapok óta nem tud belépni.
Szombaton jó
kedvvel keltem fel és álltam neki a főzésnek (húsleves, hagymás
máj krumplival a pasimnak-pörkölt tésztával), de az aztán
hamar elszállt, mert amikor az előszobában kapcsoltam fel a
villanyt, a körte szétrobbant. Ugrottam is egy nagyot, még jó
hogy nem ejtettem el a kezemben lévő edényt ami tele volt kajával.
Annyi szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy a körte nem kapta
szét a lámpa búráját, így nem kellett a tök sötét
előszobában üvegdarabokra vadásznom. Pasim dolgozott, de délután
közös kooprodukcióban szétszedtük a lámpát és begyűjtöttük
a villanykörte darabokat meg körtét cseréltünk persze. Pasim
szerint bénák a körték, amiket 399 ft-ért veszek és próbáljak
meg kicsit minőségibbet beszerezni. Hát jó...majd igyekszem.
Még
a fürdőszobában is volt egy körünk, mivel rejtélyes módon, napi szinten úgy
5-ször keletkezik terebélyes tócsa a fürdőszoba közepén, pasim megnézte a
csapot, nem e ott van valami gixer. Valamit állított rajta, azóta
csak egy kisebb tócsa lett és napok óta nem kellett deci vizeket
feltörölni. Itt mindig van valami, tudjátok. Sajnos én is
tudom és ez cseppet sem tölt el örömmel. És nyilván már
ezerszer írtam, de legjobb lenne továbbállni egy olyan helyre,
ami kevésbé lelakott, amit a miénknek érzünk és szeretettel gondozunk. Itt ez nem megy,
én már az elején elengedtem, egyszerűen nem szeretem és kész. Már nem is akarom jó ideje győzködni magamat arról, hogy szeretni kellene itt lakni, vagy legalábbis elfogadni, mert tudom, hogy nem fog menni. Inkább menekülnèk és amíg 0,001% remény is van egy valamikori költözésre, nem adom fel! Itt semminek sincs látszatja, hiába javítottuk meg, már rég újból
rossz és még annyi mindent kellene kicserélni, megjavítani (plusz
a környezet is pff...full igénytelen...míg más lépcsőházakban
húsvéti dekor van már kint a folyosón, itt valamelyik nap egy rakás
kutyagumi éktelenkedett hála szerintem az egyik 4-!!!!!- kutyát
itt tartó lakónak), amire sem pénz, sem energia nincs. Nem
beszélve a kedvről, mert az aztán meg végképp zéró.
Pasim
vett is egy lottószelvényt, hátha összejön valami, de persze nem
nyert még egy kettes találatot sem. Nem baj, majd máskor. H.
mesélte régebben, hogy ők olykor egész szép nyereményeket
zsebelnek be.
Tegnap délután láttam tegnap a hely-ről
K.-t és a pasiját a boltban, integettem nekik, de nem vették
észre. Rég beszéltem K.-val, valahogy sosem futunk
össze.
Elhatároztam, hogy kevesebbet mobilozok, vagyis
megpróbálok, mert néha tök értelmetlenül csak órákig pörgetem
az agy és szemzsibbasztó hülyeségeket a telefonon. Inkább írok majd és
könyvet olvasok. Találtam itthon pár jó olvasnivalót, de apám is hozott
nemrég kölcsönbe két könyvet a Magyar királynék és
nagyasszonyok sorozatból a Habsburg feleségek és a Színpad
nagyasszonyai kötetet. Nagyon érdekes, olvasmányos könyvek, ajánlom mindenkinek. Mindkettőbe belekezdtem és hangulattól függően olvasgatom. Ha
csak 1-2 órát lefaragok a napi telefonidőmből, már jó leszek
:P
Most szombaton délutánra apám valami parkbeli piknikre akarna elhívni minket, amit
pár ismerősével csinálnak és mindenki hoz plusz embereket,
barátok, családtagok. Írnom sem kell, hogy semmi affinitásom nincs ehhez és nekem
komfortzónámon kívül esik az idegenekkel való bratyizás, meg
pasimnak sem mondtam még ezt. Nem beszélve arról, hogy fater
elhívta a Tini hiénát is, meg a másik bolond nőt (tudjátok,
akiről írtam már többször, hogy nagyon gazdag és néha-na jó, gyakran-elmegy az
esze és már itt is balhézott nekem, meg apámat fb-n zaklatja, meg tavaly a fater b.day partiján két konyharuhával és egy doboz
Delikáttal prezentált a Voyage, Voyage c. dalra egy bizarr táncot)
és ezek tuti jönnek majd, mint szentjánosbogár a fényre. Nem sok
kedvem van őket bámulni. De a béke kedvéért esetleg 20 percet
bevállalok én is, ha nem esik az eső meg nem lesz hideg, de persze
akkor pont nem lesz, tudom én.
Sz., hugi és H. szülinapja (04.04., 04.08.,04 12.). Utóbbi kettőt köszöntöm is.
Na és itt a csütörtök, elég eseménytelen hetem volt.
Nem is gond ez.
A politikából frankón elegem van, csomó rokon, ismerős begőzölt és fb-n ámokfutnak engem vegzálva. Egyik már harmadjára invitál meg egyik párt gyűlésére üzenetben, de nem érti hogy rohadtul nem érdekel. Egyik párt sem izgat, nem politizálok. A másik ismi szintén a közösségi felületen fröcsög, tombol és mindenki hülye, csak ő helikopter. Mondjuk dunsztom sincs, mire ideges, őt nem érinti az itteni helyzet, évek óta külföldön él, nem is olyan rosszul, mert már harmadjára látom, hogy az USA-ba látogat.
Már megint fáj a torkom, de lehet csak allergia, annyi gaz hajt ki most.
A fogamba is belenyilall olykor, meg néha alapjáraton is tompán fáj. Vettem erősebb fogkrémet és szájvizet is. Tudom, nyilván fogorvos kéne, de nekem ugye dentofobiám van, szóval ritkán érzek magamban annyi lelkierőt, hogy fogorvoshoz menjek.
Ha lenne sok pénzem, lehet egy magánrendelést meglátogatnék, de így marad a körzeti fogdoki, aki meg úgyis lecseszne, mert nem használom az általa javasolt méregdrága fogkrémet, szájvizet és speckó fogkefét. Persze cool lenne szájápolásra tízezreket kiadni, de nem megy és olcsóbb termékeket tudok csak megvenni. Ez a fog amúgy is gyökérkezelt (pont a körzeti orvos által) és kb. évek óta küzdök vele, írtam is már lehet. Több orvos is látta, volt 2 rtg, antibiotikum kúra és elvileg mindenki azt mondta, semmi baja.
Akkor meg miért fáj?!
Szóval valószínűleg kihúznák...és ezt még próbálom elodázni. Mivel fogpótlásra sem telik.
Hét elején a buszon kétszer is volt szerencsém a Miss Candy-hez! Már a hajam égnek áll töle. Ül és bámul felém. Pfff...Hanyagoljon inkább. Mindig belebotlok. Jó nyilván ez véletlenül van így, de olyan tré érzés ez az egész Miss Candy történet. Mint a Tyúkmellű görény vagy a postás ex goth ribanc, vagy a Hajnika, a kis bögréjével (írtam róla is), aki pasimmal kokettált (LOL ez a szó), dumcsizgatott vele, csokit vett neki és hát nem titkoltan mászott rá. Hála égnek, azóta elvakarodott, pasim azt hallotta, hogy családi örömök elé nézett. Helyes, egy biccsel kevesebb...
Pasim meg szomorkodott a minap, mert nem tudott kijutni a meccsre és csak tv-ben tudta végignézni.
Az élet csupa lemondás drágám. Fura hogy még nem jöttél rá.
Hát ja, engem megint hatalmába kerített a letargia.
Pedig most egész jó tavaszias az idő. Mindenhol tarka és élénk minden. Mikor jövök-megyek fotózgatom a színeket a saját szórakoztatásomra.
Itthon meg zenét hallgatok és olvasgatok, új sztorit próbálok kiagyalni. Vissza szeretném kapni az ihletet és újra belevetődni valamibe, ami sok pluszt ad.
Időnként a jövő miatt is aggódom, de azt igyekszem rövidre zárni. Nincs értelme a rágódásnak. Sok dolgon nem tudok változtatni, hiába szeretném és az időt sem tudom visszaforgatni.
Ne vegyétek komolyan a fejlécet, csak mostanában szoktam ilyen buta kollázsokat (bár ez inkább LOLlázs) csinálni.
Ez az ezredik bejegyzésem! Hurrá!
Jó hétvégét mindenkinek. Itt szürke borongós idő van, pasim elment dolgozni, nekem meg húslevest és paprikás krumplit kéne csinálni és semmi kedvem a krumpli pucoláshoz. Rémesen utálom és ha csak tudom, rábízom a pasimra, ő elvan vele. Na, de most ez rám vár...
Tegnap végülis nem kellett menni a hely-re. Szerdán meg azt mondták kell, mert úgyis megoldható a technikai biz-baz, de aztán csütörtökön kiderült, hogy 11-12 ig biztos nem lehet majd semmit se csinálni, utána meg már minek (pénteken 2-ig max. fél 3-ig van hely). Így lett egy hosszabb hétvége, a húsvét úgyis odébb van még.
Szóval pénteken beugrottam délelőtt az ősökhöz (mikor a buszmegbe ballagtam láttam a közönséges Magentaluvnyát kukákat tologatni-na minden a helyén van-aztán az utca túloldalán Miss Candy is elsuhant...blőööeeehh szintén), fater aludt még, így őt nem háborgattam. Játszottam a kutyával és kicsit beszélgettünk anyámmal.
Ő mesélte, hogy szegény I. nénire is rájár a rúd, nem elég hogy ugye most halt meg J. bácsi és az előző házasságából született két fia (az egyiknek drog problémài vannak) és egy lánya máris jönne az örökség miatt osztozkodni (nem tudják, hogy semmit sem kapnak, mert évek óta szoba sem álltak az apjukkal és mert van végrendelet és J. bá mindenét I. nénire és a közös lányukra hagyott) rossz lett valami vizsgálati eredménye és sürgősségi műtétje volt és most a szövettani eredményre vár. Remélem negatív lesz. Anyám szerint a sok stressz tette ezt es hát igen, ha az ember őrlődik, arra rámegy az egészsége.
Én is új programot vezettem be sajna nem önként, de minden hajnalban 2 és 3 között forgolódom és szorongok. Mikor mi miatt, de okokat mindig találok rá. Főként anyagi és a jövőkép miatti gondolatok ezek.
Aztán nem bírok visszaaludni persze.
Remélem hogy egyszer jobb lesz, ha a hitelek leszakadnak rólam. De az még jövőre lesz csak. És utána is kérdés, merre tovább, mert nagyon csábít a költözés, mert ugye-ezt ezerszer leírtam-utálok itt lakni.
De elnézve a brutálisan elszabadult lakásárakat és tudván hogy ez a lakás milyen ronda és gáz adottságú vannak, vannak félelmeim és kétségeim.
K. a napokban írt, hogy április 17. és 26. között Magyarországon lesz a pasijával és jó lenne ha találkoznánk, de ezt kb. mindig megbeszéljük és sose jön össze. Írtam, hogy majd meglátjuk, amire semmit sem írt, remélem nem bántottam meg. Ez részéről nagy szervezés, ő Szeged környékéről származik, a pasija egy másik helyről, másik megyéből, én mindegyik helytől messze vagyok és mire minden rokont végig járnak szerintem eltelik az idő.
De amúgy rajtam nem múlik, ha tudunk egy mindkettőnknek alkalmas időpontot találni, tőlem mehet a dolog.
Itt ülök a közepesen sötét szobában éjjeli lámpa fényei mellett, lévén hogy a csillárunk még mindig nem jó, a szerelő pedig hetek óta tart erre...
És közben faterom adta csokis nápolyival tömöm a fejemet.
Holnap már megint hétfő, de bízom benne, hogy a pénteki leállás valahogy csak bejön. Erre fókuszálok nagyon. Olyan 60% az esélye. Legalábbis az utolsó infók szerint.
Egész jövő héten esőt jósol a meteorológia, szóval tuti lesznek rommá szétázások.
Ja pasim vett egy új ernyőt magának, mert az övé már gatya volt. Naná, hogy zöldet vett (viva la foci).
Narkomán exem ma facebookon nyilvános posztban keseregve ecsetelte, hogy heti szinten betörnek hozzájuk, ha ő melózni van és elviszik az anyja cuccait (kaja, ruhák, szerszámok) és hogy nem tudja őket lefülelni, hiába a kamera a háznál, nem látni a tettest.
És akkor ilyet írt-idézem: nem értem miért csinálják ezt, mikor mi soha senkinek nem ártottunk!
Na persze...főleg az anyja nem bántott senkit soha. Egy tündéri, csupaszív nő volt...ja nem...
Engem is fél perc ismeretség után városi kurvázott le és közölte velem, hogy csinálhatok bármit, úgyis szétbarmolja a kapcsolatunkat a fiával...
Amíg együtt voltunk Narkomán meg én, ez a nő folyton kavart, fúrt-faragott és végülis elérte a célját, szétmentünk. Jó, ebben az is ott volt, hogy Narkomán felszedte Sz.-t, de ugye az anyja őt is bántotta (meg Narkomán összes csaját).
De miután már nem jártunk, és én a mostani párommal voltam, akkor meg hirtelen az lett a baj, neki álltak zaklatni telefonon, személyesen, névtelen mocskolódó levelekben. Sőt anyuci a volt melóhelyemre is bement fröcsögni, de koppant, mert már akkor nem dolgoztam ott. A dolog vége egy rendőrségi feljelentés lett, de utána visszavettek és lekoptak, ám ez azért maradandó nyomot hagyott bennem, hogy fiatalon ilyenekkel kell foglalkozni.
Sosem ismertem még olyan gonosz, feketelelkű (nincs rá jobb szó) embert, mint Narkomán anyja, pedig volt már szerencsém mindenféle szerzethez.
Jó, akkor sajnáltam kicsit, mikor később az idősebb fia meghalt fiatalon, de abban is benne volt anyuka, mert folyton itatta, cigiztette a gyerekeit (az elvonóra is behordta pl. Narkománnak az alkoholt). Nagyon egészségtelen kapcsolata volt a gyerekeivel. Örökre magának akarta a fiait és ha lett barátnőjük gyorsan belekapcsolt és elüldözte őket.
Méghogy senkit soha nem bántottak pf...a falujukból is azért kellett elköltözniük, mert anyus mindenkivel összeveszett és az orkok már fenyegették őket.
Amúgy egy csomó kommentet kapott a poszt, alakult a lincshangulat, ám egyik szomszéd is oda írt, hogy nyugodjon le mindenki a píbe, nincs semmilyen tolvaj, csak anyuka demens már és képzelődik...
Így visszagondolva még mindig kicsi harag van bennem, pedig már régen történt, de nehéz felejteni, mert engem egyik fiúm szülei sem rühelltek ily módon, hiszen okot sem adtam rá. Így ez az indok nélküli, folytonos vak gyűlölet, szimplán mert létezem és mert a fiával vagyok, nem volt világos számomra.
Amúgy Narkomán egy pathetic forever alone csávó lett, hála ugye az anyjának, nem hiszem hogy túl boldog így. És az sem lesz neki könnyű, ha az anyját majd tényleg legyűri a demencia.
Na, közben totál beesteledett kint...megyek fürdeni asszem...
Én meg örültem, mint vakló a félszemének, mert azt mondták jövő héten pénteken nem lesz hely valami informatikai bizbaz miatt. De később elkezdtek variálni, hogy talán mégsem kell a leállás, így ezen örömöm lehet rövid lesz. Majd kiderül.
Tegnap volt szegény J. bácsi temetése. Úgy volt, hogy csak az ősök mennek és a mi nevünkben is visznek virágot, de tesóm mégiscsak el tudott menni, bár szó szerint az utolsó pillanatban futott be. Ettől meg lelkiismeretfurdalásom lett, hogy én nem tudtam ott lenni. Sajnálom...
A hetem amúgy ezt leszámitva átlagos volt.
A tv-ben párszor belefutottam a Farm vip-be...uh de ah...nem is tudok jó jelzőt írni rá. Hát ja... nem gyengén döbbenetes.
Végre itt a jó idő, igaz jövő héten megint hideg lesz állítólag. De most szépen nyílnak a virágok, süt a nap és ez jó hatással van a kedvemre is. Talán lassan elérkeznek a kirándulós, utazós időszakok.
Én már mennék, ki a lakótelepről (ahol mostanában-főként a buszmeg és a bevásárlóközpont környékèn-egyre több a csöves, drogos, tarhálós, kukázós létforma, rosszarcú elemek, meg az ukik a 6-8 pulyáikkal), ki ebből a fullasztó városból, a többi az időjáráson függ.
Ja, a héten volt apám és pasim névnapja is.
Drágàm itt kesergett, hogy egyetlen egy kis haverja sem köszöntötte, de megnyugtattam, hogy úgyis előbújnak a névnapi ingyen pia miatt.
És tádááámmmm...így is lett...Nem is kommentálom ezt, sem pasim állapotát.
Hétvégén a főzés és mosás kötelező körökön túl filmezni kellene. Ki is néztem egy eredetileg Netflixes sorozatot, ami most fent van a videomegosztón.
Az a címe hogy Kamaszok és azt írják róla, akik már látták, hogy meglehetősen durva. Még agyalok, hogy belekezdjek e, a túl súlyos alkotások hazavágják az amúgy is törékeny hangulatomat. De a tv-ben sokszor semmi nézhető nincs, csak 40 éves filmek hetente ismételve.
Itt diló, hideg szél fúj, fáj tőle tőle fejem és a fogam is néha. Márpedig most még úgysincs kedvem és lelkierőm fogorvos után kajtatni, mint általában.
Anyám azt mondta, Aputest exemmel álmodott...szegény...én meg 90%, hogy Narkomán exemet láttam pár napja. Ugye pasim mesélte régebben, hogy Miss Candy-től tudja aki Narkomán nagy spanja, hogy erre dolgozik és pasim már látta is. Hát most már én is láttam és tényleg nem olyan, mint volt. De facebookon már volt szerencsém ehhez a kinézethez, azért engem annyira nem lepett meg. Sok új tetkója lett, meg rövid haj, szemüveg, baseball sapi, acélbetétes bakancs stb. Hála égnek, ő vagy nem látott, vagy nem ismert meg. Én nem akarnék vele újra beszélni.
Végre befestettem a hajam és most csillog, meg selymes és pár mosás után a színe is olyan lesz, mint amilyenre terveztem. Most sötét kicsit, de nem rossz azért.
Hétvégén amúgy olyan 90-es évek feelingem volt, nem tudom miért. Eszembe jutott, mikor hugival tizenpár évesen egy csomó The real world in San Francisco epizódot ledaráltunk, amiket valakitől dvd-re írva kölcsön kaptunk és még angolul is alig tudtunk, de beszippantott minket a 90-es évek érája és odáig voltunk a Rachel/Puck romantikus vonaltól és sírtunk, mikor Pedro meghalt. Aztán asszem megnéztük az L.A. és a London évadot is.
Tegnap este pedig láttam az Ébredések c. filmet és nagyon szomorú volt. Robin Williams pedig nem véletlenül a legjobb színészek egyike volt. Nagy kár érte.
Csütörtökön lesz J. bácsi temetése, ami inkább búcsúztató lesz egy bérelt teremben tartva és szűk körben, I. néni kb. 25-30 főt hívott el, köztük az ősöket is. De sok barátot nem értesített, így most egy csomóan meg vannak sértődve. I. néni miatt amúgy szerintem alapból többen távol maradnának, mert megosztó személyiség. Mindig megmondóember volt és állítólag J. bát is durván berendszabályozta. Kb. olyan lehetett mint a Beatles sztoriban Yoko, vagy a Pistolsnál Nancy. Hát nekem amúgy semmi bajom vele, velem rendes volt mindig. És J. bácsi is jó fej volt, még a fura stílusa ellenére is. És emlékszem, ballagásomra kaptam tőlük egy szép ezüst karkötőt kék kövekkel, de sehol sem találom...
H. meg képzeljétek felhívott és aranyos volt, meg érdeklődött és nem akart most pénzt kunyizni és tök sokáig beszélgettünk. Most éppen gőzerővel munkát keres, de eddig nem sok eredménnyel. Hát itt a városban ez nem egy egyszerű ügy, az biztos. Drukkolok neki.
Azt
álmodtam az éjjel, hogy egy koncerten vagyok, több ezer ember,
fények, klassz hangulat, ott állok a színpad előtt. Wow menő
volt. De a hajam nem az, finoman szólva is vállalhatatlan,
hétvégén most már tényleg befestem. És elhoztam az utolsó,
28.-ik epizódot a Still breathing-ből, már egy ideje itt hányódott félkészen a laptopomon. Nem is tudom, mit lehetne
hozzáfűzni. Idén nyáron, egész pontosan június 10.-én lesz 8éve, hogy elkezdtem írni és ez a történet ennyi éven át itt
volt változó intenzitással (mert pl. 2017 és 2018-ban egész
sokat írtam, míg 2020.-ban egy fejezetet sem). Mindenféle
események alatt íródott, mondhatni jött velem. Rokonunk
elvesztése, a kórház, a műtéteim, a rossz eredmény és a
gyógyulás, különféle érzelmi hullámvasutak, hideg telek és
meleg nyarak, ünnepek és hosszú hétvégék és még sorolhatnám.
Egy fontos részemmé vált. És most befejeződik. Az
egyik legtovább írt sztorim volt (leszámítva a 2015 óta
készülő soha nem publikálható törit) és nagyon szerettem, bár
néha úgy tűnt elhanyagoltam, de mindig visszatértem hozzá, mert
sokat adott számomra is. Marhára fog hiányozni :(
TIME OF YOUR LIFE:
Another
turning point, a fork stuck in the road Time
grabs you by the wrist, directs you where to go So make the best
of this test and don't ask why It's not a question, but a lesson
learned in time It's
something unpredictable, but in the end it's right I hope you had
the time of your life Mike
azon a délután egy örvénybe került, ami csak sodorta lefelé egy
nagyon mély szakadékba. Ez volt a veszteség, aminek íze
könnyeivel együtt ott ragadt az ajkán és keserűbb volt
bárminél. Persze ezt először nem ismerte be magának és
sokkosan, makacsul tartotta magát ahhoz a tényhez, hogy ez átmeneti
és meg fogja találni a fiút bárhol is legyen. Mint egy
kétségbeesett mantrát, úgy mondogatta ezt magának, akkor is,
mikor visszatért az albérletbe és leült egy pohár ital és egy
útbaeső boltban vásárolt doboz cigaretta mellé, hogy átgondolja
mit tehet. De nem volt sok épkézláb ötlete. Ollie-ra
egyértelműen nem számíthatott, tudta, hiába menne vissza a
házához és könyörögne információért, csak azt érné el,
hogy kihívná rá a rendőrséget, vagy ha nem ő, akkor valamelyik
környéken lakó. Megfordult a fejében, hogy várhatna a háznál,
hátha felbukkan Billie egyik testvére, aki megkönyörül rajta, de
Mike végül ezt is elvetette, nem keverheti bele azokat a fiatal
gyerekeket ebbe az egészbe. Mike tippjei elfogytak, az egész
dolog túl ködös volt. Túl sok volt a „ha”, az „esetleg”
és a „talán” érdemi eredmény nélkül. Egy átvirrasztott,
fájóan hosszú, könnyes éjszaka után Mike elindult vissza
Reno-ba. Egyáltalán nem ezt akarta, de mi mást tehetett volna?!
Mikor belépett Missy szüleinek házába és felgyalogolt a
lépcsőkön, már a sírás szorongatta a torkát és fohászkodott
magában, hogy a nő ne legyen a szobában és ne kelljen
magyarázkodnia. Egy szót sem akart szólni, csak feküdni akart az
ágyban a plafont bámulva és várni, hogy az agyában felvillanjon
valami válasz, merre induljon, hogy rátaláljon Billie-re.
Szerencsétlenségére Missy ott volt és ahogy végigtekintett
Mike-on teljesen elhűlt, a kezében tartott könyve is kiesett a
kezéből. Mike sejtette, hogy pocsékul festett, de azt nem
várta, hogy ezzel így lesokkolja a nőt. - Szia Missy.- köszönt
halkan. -
Jó ég Mike, veled meg mi történt?! Hiszen halottsápadt vagy!
Aludtál te mostanában? - fakadt ki Missy. Mike megrázta a
fejét. - Hát nem igazán...- aztán hatalmasat sóhajtott, de
így sem tudta visszafogni erőszakosan előtörő könnyeit. Missy
tágra nyílt szemmel bámult Mike-ra, aki nem bírt tovább erős
maradni, lerogyott a földre a bőröndje mellé és zokogni kezdett.
Úgy, mint egy árva kisgyerek. Utoljára akkor sírt ennyire, mikor
a nagyszülei eltávoztak. Vígasztalhatatlan volt. Valójában
akkor tudatosult benne a realitás, hogy Ollie elszakította tőle
Billie-t és jelen esetben nincs mit tennie. Megtépázott, sérült
szívvel kell most elviselnie Billie Joe hiányát, mert egyszerűen
nem tudja, hol van. Veszített. Mindent, de mindent elveszített, ami
az életet jelentette neki! Ezt nem lett volna képes most szavakkal
kifejezni. Nem is akart beszélgetni, nem akart semmit sem mondani és
nem is tudott volna. Rázta a sírás egész testében és azt
várta, hogy Missy faggatni kezdi, vagy gúnyos megjegyzéseket tesz,
de a nő megdöbbentő módon mellé ült a földre és hirtelen
átölelte. És ebben nem volt semmi álságos, ez szívből jött.
Mike meglepődött, könnyes szempillái alól pislogott a nőre, de
belül csak erre volt most szüksége, néma támogatásra, hogy ne
szakadjon meg végleg a szíve. Az a nap és az a húsba maró
felismerés volt az egyik legsötétebb, legrosszabb momentum élete
során. És még sok ilyen fájdalmas nap jött, a könnyek
nehezen száradtak fel, a sebek kitartóan sajogtak, minden Billie-re
emlékeztette őt. Mike sokszor csak bámult maga elé és küzdött,
hogy aznapra összeszedje magát. Segített Missy-nek a
vállalkozásban, bár keveset értett az üzlethez, de egyfajta
hálával tartozott a nő felé, hogy nem kérdezősködött, nem
bántotta, csak mellette volt csendben és igyekezett elvonni a
figyelmét a fájdalomról. Ez rövid időkig sikerült is, de a
végén Mike ugyanott találta magát, széthasadt szívvel kergette
azt az ábrándot, hogy rátalál Billie-re. Ha üres volt a ház és
senki sem tartózkodott a közelben, telefonkönyvet ragadott és
hívogatta a kórházakat, persze eredménytelenül, adatokat senki
sem adhatott ki, Mike ezt mégsem bírta elfogadni. Ahogy teltek a
hetek Mike már csak abban bízhatott, hogy ha véget ér a kezelés,
Billie visszajön Oakland-be és valahogy felveszi vele a
kapcsolatot. Idővel ez az egy reménye maradt és a szíve
fájdalmasan nagyokat dobbant, ha megszólalt a telefon. De sosem őt
keresték. Lassan döntenie kellett az élete felől, visszamegy
e az iskolába dolgozni, vagy itt marad Reno-ban. Nem bírta
megszokni Renot és vágyott vissza szülővárosába, de kétségei
voltak tudja e folytatni a tanítást. Ezerszer átrágta ezt a
lehetőséget, sokszor álmodta, hogy újra az iskolában van, Billie
Joe egyik nap váratlanul beállít és csak állnak a napfénnyel
megvilágított folyosón egymás szemét kíváncsian fürkészve.
Ez az újra meg újra ismétlődő, szépséges álomkép uralta Mike
elméjét és mikor felriadt a fantáziavilágból továbbgondolta,
megölelte, megcsókolta Billie-t és minden olyan volt, mint régen.
A válóperről egészen el is feledkezett és Missy is, mert
egyik este, ahogy a feketeségben feküdtek egymás mellett, a nő
döbbenetes kijelentést tett. - Kisbabát szeretnék, Mike...- és
álmodozva elmosolyodott. A
szavak Mike torkára forrtak, egyszerre perzselte az öröm és
dermesztette le a mély ámulat. - Kisbabát?!- kérdezett vissza
értetlenkedve. Bár egy ágyban aludtak és közösen vitték
Missy apjának üzleti ügyeit, semmi intim nem volt közöttük, a
férfi ezért nem is értette, hogy mi alapján jutott Missy el erre
a pontra. - Igen, ez olyan furcsa?- nevetett fel Missy. Mike zavartan vállat vont. - Azt mondtad, hogy az üzlet az első és egy ideig
biztos nem szeretnél gyereket. - Igen, tényleg ezt mondtam, de
megváltozott bennem ez az elképzelés. Most vagyunk fiatalok, miért
ne lehetne gyerekünk? Feltéve, ha te is így gondolod és ha már
túl vagy a csalódásodon... - Ne beszéljünk erről! - vágott
közbe Mike reszkető hangon és máris érezte az égő érzést
terjedve szúródni a mellkasában. Missy engedelmesen
bólintott. - Akkor beszéljünk a kisbabáról. És az
újrakezdésről. Sokat agyaltam ezen, hogy mi is legyen kettőnkkel,
már nem haragszom rád a történtek miatt. Biztos én is hibáztam,
hogy így alakult. De rájöttem, hogy nem szeretnék elválni. Mike
nem tudta, mit is érez Missy iránt pontosan. Mostanában jól
kijöttek, de fogalma sem volt, ez elég e házasságuk újbóli
felélesztéséhez. Ráadásul ő még egyfolytában Billie-re
gondolt, sem a szíve, sem az agya nem volt képes búcsút mondani neki, még
ott munkált benne egy szemernyi kis reménykedés, hogy
visszakaphatja. Sokszor ez tartotta őt életben. - Ez elég
váratlanul jött...- mondta felsóhajtva. A
nő finoman megsimította Mike mellkasát és közelebb húzódott
hozzá. - Természetesen nem most rögtön kell választ adnod.
Csak jó ha tudod, rendbe jöhetne az életünk, ha te is szeretnéd.
Én örülnék, ha itt maradnál és családot alapítanánk. A többi
rajtad múlik... Mike amióta az eszét tudta, mindig is gyermeket
akart és Missy kijelentése, hogy ő is szeretne anyává válni,
nagyon összezavarta. De még mindig szerette Billie Joe-t,
elmondhatatlanul. Őrlődött. Hogy lehetne így egy új életet
kezdeni? Tisztességes lenne ez így Billie-vel szemben? És
Missy-vel szemben? Várta, lázasan kutatta a jeleket, amik
segíthetnének a döntésében. Gyakran betelefonált az iskolába
is, érdeklődött a tanítványok felől, nem feltűnően de szóba
hozta Billie-t is, ám a helyettesítéssel megbízott tanárok
folyton ugyanazt mondták, nem tudnak róla semmit, nem vesz részt a
tanórákon. A hetek pedig előre masírozva, hónapokká
duzzadva vonultak el Mike felett napról-napra kevesebb bizakodással
kecsegtetve. És a férfiből cseppenként tűnt el az álom,
hogy viszontláthatja Billie-t. Mike úgy vélte, Billie
végérvényesen elhagyta California környékét és új életet
kezdett máshol. Talán a kórházban töltött napjai alatt
átgondolta és belátta, ez az egyetlen járható út. A
hitevesztettség és szomorúság tengerében öntudatlanul
hánykolódva Mike csak arra eszmélt fel, hogy egyik éjszaka
Missy-t csókolja és nem volt rá teljesen konkrét magyarázata.
Vigaszra vágyott és a nő ezt megadta neki. Sőt, ennél is többet,
mert hamarosan már úton volt a kisbaba, ami Mike lelkére gyógyír
lehetett. Persze ezekután nem váltak el Missy-vel, Mike
igyekezett lezárni magában amit hátrahagyott, felmondott az
iskolában és úgy döntött, Reno-ban marad, elsüllyesztve
magában az Oakland-i múltat. De ez nagyon nehéz volt és csakis
egyfajta hamissággal, ostobaságnak is nevezhető tagadással lehetett
véghez vinni. Néha így sem sikerült, feltörtek az emlékek, amik
Billie Joe-ra emlékeztették, szavak, mosolyok, érintések amik
elő-előjöttek és keserédes pillanatokig elrepítették Mike-ot.
És ez még nagyon sokáig így maradt, Mike szíve egyik darabkája
ott lüktetett, ahol Billie is volt. Annak idején észrevétlenül neki adta,
és cseppet sem bánta meg. Még akkor sem, ha ez most szenvedéssel
töltötte el. Közben pörögtek az események, Missy-vel közösen
vásároltak egy szép kis házat Reno-ban, olyat amilyenre Missy is
vágyott és ami kicsit olyan volt, mint amilyenben Mike is felnőtt
imádott nagyszülei mellett. Mike felpezsgett és tettrekésszé
vált, a szobákat, vidám pasztellszínekkel festette ki, a verandán
hintaszéket állított fel, a kertet üde virágokkal népesítette
be. A lehető legszebb otthont akarta megteremteni. Aztán eljött
életének legboldogabb napja, megszületett a lánya Hailey Rose és
ezáltal teljesült az az álma, amiről Mike azt gondolta, sosem fog
valóra válni. Gyakran el sem hitte, és ámulva gyönyörködött
Hailey-ben a karjai között. A baba érkezése egy hullámvasút
volt, csupa jó, de sokszor nehéz helyzettel és egy sor olyan érzelmet
ébresztett benne, ami mellett nem volt helye másnak. Mike teljes
szívével jó társ és jó apa akart lenni és ezért mindent
megtett, de Missy-nek ez kevésnek bizonyult. A nő mintha idővel
felébredt volna ebből az egészből. Hamar vissza akarta kapni a
függetlenségét és ismét bekerülni az üzleti életbe. Mike
maradt tehát otthon a kislánnyal, de ez egyáltalán nem volt
ellenére, Hailey volt a világa, az élete értelme, nem cserélt
volna senki mással. Annyira elmerült ezekben az édes
mindennapokban, hogy nem vette észre, Missy milyen nagyon
eltávolodott tőle. És mikor Mike észbe kapott, már késő volt,
Missy egy sikeres üzletember mellett kereste a figyelmet,
akit az apja mutatott be neki. Mikor kiderült az affér, Mike már
hiába akarta megjavítani azt ami elromlott, nem működött, Missy
már nem akarta folytatni. - Biztos ezt akarod?- kérdezte Mike
zsibbadtan. Missy biccentett és rá sem nézve, tovább dobálta
be ruháit egy bőröndbe. - Így lesz a leghelyesebb, Mike.
Elmúltak az érzéseim, szeretlek még, de már nem vagyok beléd
szerelmes és így egy hazugság az egész. - Meguntad? Már
másra vágysz? Arra a másik férfira?- Mike hangja elcsuklott.
Bármit megadott volna, ha Missy a maradás mellett dönt, bár már
őt sem fűtötte a szerelem iránta, de leginkább Hailey miatt nem
akart válást. - Igen, mondjuk így. - rántott vállat Missy. -
Mit tegyek, hogy átgondold?- kérdezte Mike. Missy megrázta a
fejét. - Semmit. Már nem tudsz mit tenni. Elmegyek! - Van egy
közös lányunk! -
Igen és ezt köszönöm neked! Megígérem, hogy akkor találkozhatsz
vele, amikor csak akarod! Mike, fontos maradsz számomra,
de semmi sem tart örökké! Emlékezz, te is így vélted, és ha az
a másik nem tűnik el az életedből, már régen nem is lennénk
együtt! Akkor elválsz tőlem, hiszen ez volt a terved. - vágott
közbe Missy. Mike úgy érezte, mintha mellbe vágták volna.
Pedig Missy-nek igaza volt. Képzelete visszavitte azokba a napokba,
mikor semmi más nem számított neki, csak Billie és minél előbb
vele akart élni...Összefacsarodott a szíve. Mennyire megváltoztak
a dolgok azóta! Lehajtotta a fejét és nem is szólt többet,
könnyek között hagyta, hogy Missy kisétáljon az ajtón, kézen
fogva az akkor három éves Hailey-t, aki megszeppenve
vissza-visszanézett felé, míg az anyjával be nem ültek az
autóba.
Négy
év telt el a válás óta és Mike nem igazán talált magára. A
válás annyira nem törte össze, de Hailey hiánya mardosva emésztette.
Igyekezett lánya életének aktív és szilárd része lenni, ez
volt számára a legfontosabb. Jó darabig ott maradt még a reno-i
házba, hogy minél több időt Hailey-vel tölthessen. Próbált jó
viszonyban maradni Missy-vel, miközben újra építette az élete
falát lelke darabokra tört tégláiból. De nem ment, csak romok
maradtak. És magány. Volt ugyan munkája, irodalmat tanított egy
iskolában és volt egy-két futó kapcsolata, de semmi komoly. Csak
úgy létezett a felszínen. És mikor pár hónapja Missy újra
férjhez ment, majd San Francisco-ba költöztek, Mike is
egyértelműen továbbállás mellett döntött, már nem kötötte
semmi sem Reno-ba és amúgy sem szeretett ott lakni
sosem. Berkeley-ben telepedett le, hogy viszonylag közel legyen a
lányához. Ahogy visszatért Californiába, a szülőföldjére, az
ismerős napfénnyel együtt emlékei és lelkiismeret-furdalása is
újult erővel feltámadtak és sokszor visszatértek a magában
annyiszor feltett kérdései, vajon Billie mihez kezdett? Hol él,
mit csinál? Vajon boldog e? Mike ha nagyszülei sírjához ment
látogatóba, szinte mindig elhajtott a ház mellett, ahol Billie Joe
és családja élt egykor, nézte az ablakokat takaró függönyöket,
a betonudvart, a rozsdás kaput és eljátszott a gondolattal hogy
becsenget és Billie nyit ajtót. De persze sohasem merte ezt
meglépni. Annyi idő telt el azóta! Hét hosszú év... Az
álmodozásai viszont biztonságosak voltak, megnyugtatták. Úgy
elképzelni Billie-t, ahogy legutoljára látta, amikor azt ígérte,
hogy együtt véghez viszik az elvonót, de ebből semmi nem lett.
Remélte, hogy Billie a szíve mélyén tudta, ő csakugyan így
akarta, mellette lenni jó és rossz körülményekben egyaránt. De
az élet végül külön utakra, kanyargós ösvényekre vitte őket.
- Uram, jól van? Nagyon elgondolkodott. Ugye minden
rendben? Mike már vagy két perce szobrozott maga elé révedve, miközben Mr.Randell az iskolaigazgató nézett vele
farkasszemet értetlenül. - Igen, persze, jól vagyok, csak nem
hiszem el, hogy újra itt állok...- sóhajtotta elképedve Mike,
amint visszazökkent a jelenbe. Megtörölte hideg izzadtságtól
nyirkos homlokát és még mindig nem vette le szemeit a kerítésről,
a végeláthatatlan udvarról és az alig változott épületről.
Mintha visszacsöppent volna a múltba. Egy iskolai állásinterjúra
volt ma hivatalos, amiről telefonban csak ennyit tudott és
ledöbbent, mikor megkapta a címet, ami egykori oaklandi munkahelye
volt. Mr.Randell átfutotta a papírokat. - Nahát tényleg,
most látom, hogy már dolgozott itt Mr.Cole idejében. Akkor nem
ismeretlen önnek a terep. Szerette az intézményt? Mike mellkasa
nehéz lett az emlékek súlya alatt. Az első, ami bevillant az a
délután volt, mikor Billie felkereste őt az osztályteremben, hogy
javítani szeretne. Elhomályosult a tekintete. - Igen, jó volt
itt. - mondta halkan és meghatódottan hunyorgott a nap fényébe. -
És volna kedve ismét iskolánk kötelékében dolgozni? Én
örülnék, ha egy már tapasztalt kollégát üdvözölhetnénk
újra. - Persze, szívesen dolgoznék itt. - vágta rá Mike egy
pillanatot sem gondolkodva. Mr.Randell elégedetten biccentett. -
Ez nagyszerű! Akkor szólok a titkárnőmnek, hogy készítse elő a
papírokat. Ez egy kis időbe telik. Addig esetleg egy kávé vagy
tea? Mike még mindig az udvart pásztázta, élénken emlékezett
rá, hol állt az autója, mikor Billie Joe-val kettesben átvágtak
a parkolón. - Inkább sétálnék egy kicsit itt az udvaron, ha
nem gond.- válaszolta. - Sétáljon csak bátran és elevenítse
fel az emlékeit. A titkárságon találkozunk! - helyeselt az
igazgató, majd az épület felé ment, Mike pedig ott maradt az
udvaron és a szívverése sehogy sem akart csillapodni.
Meglehetősen furán érezte magát, egyszerre izgatottan és
különös félelemmel telve. Elindult a parkoló autók mentén,
elmélyedve a fű zöldjével kevert aszfaltszürkeségben. És
minden egyes lépés újabb emlékképet hozott elő. Mámoros csókokét,
titkos érintésekét, lopott percekét, egy számára sokat jelentő
szép arcot, egy zöld szempár érdeklődő csillogását, szívét
csordultig betöltő, nehezen megfogalmazható, heves, de törékeny
érzelmekét. Mike
hirtelen egy műanyag takarítókocsiba ütközött, aminek tartalma
nagy robajjal esett a lábai elé. Ez ébresztette fel nosztalgikus
ábrándjaiból és biztos volt benne, hogy már percek óta sétált
körbe-körbe. - Sajnálom, figyelmetlen voltam, rögtön összeszedem!-
hajolt le és sebtében összekapkodta a takarítószereket a
betonról. - Mr.Pritchard? Mike-ban meghűlt a vér és nem
hitte el, hogy azt a hangot hallja, amit ezer közül is megismerne!
- Tanár úr? Hihetetlen! Hát maga az? Istenem... Mike
összerázkódott és hitetlenkedve pillantott fel, mert azt hitte,
hallucinál és az elméje űz vele csúfos játékot. De nem így
történt. Aki ott volt tőle nem messze, nagyon is a valóság
szülötte volt. - Billie Joe?- suttogott Mike és kishíján
ismét kiestek a kezéből az addig felszedett holmik. Arcára
erős vörös pír kúszott és kiverte a víz. Úgy nézett fiú
irányába, mintha egy káprázatot látott volna. Pedig a kép igaz
volt és Billie állt előtte döbbenten és ugyanolyan kipirulva. -
Uram, mit keres itt?- kérdezte remegő hangon, majd lehajolt Mike
mellé és segített összepakolni a takarítószerszámokat. -
Ezt én is kérdezhetném tőled ..- Mike émelygett és teljesen
sokkos volt, a fejébe fájdalom nyilallt. Szédelegve felállt a
földről és nézte Billie-t ahogy elrendezi a kocsi tartalmát.
Sötétkék-fekete egyenruhát viselt, amire az iskola címere
volt felhímezve, és egy névtábla is volt a mellkasára tűzve
Billie Joe Armstrong-takarító felirattal. Mike szemei az arcára
vándoroltak, hét év telt el és egy huszonnyolc éves fiatalembert
látott, még mindig kócos fekete hajjal, zöld szemekkel, igéző
ajkakkal. Más volt, de így is jól felismerhető és szívdobogtató
a számára.
- Én itt dolgozom uram, már két és fél éve...-
válaszolta a fiú. - És nem furcsa? Hiszen valamikor ide
jártál... - Az elején az volt, de hamar megszoktam és
szeretem. - Értem. Én nemrég költöztem vissza Californiába,
Berkeley-ben bérelek egy házat és munkát keresek. Ide küldtek
interjúra, ha minden jól megy, itt fogok tanítani. - mondta
Mike. - Ez remek, Mr.Pritchard. - Billie ajkán bátortalan mosoly
szaladt végig. - Mintha legutóbb tegeződtünk volna...-
ráncolta a homlokát Mike. - Igen, emlékszem...De az hét éve
volt...- Billie és szégyellősen pillantott Mike-ra. - Kimondani
is borzasztó! Hét éve nem tudom, mi történt veled! A kórházban
azt mondták, másik intézménybe helyeztek át az édesanyád
kívánságára! Elmentem hozzátok és kértem, hogy árulja el, hol
keresselek, de hajthatatlan volt és azt mondta, sosem foglak
megtalálni, mert még csak nem is Californiában vagy! Billie
helyeslően bólintott. - Oklahomában voltam. Anya onnan
származik és a családja egy része azóta is ott él. Egy Oklahoma
City beli kórházba szállíttatott. Ott csináltam végig a
rehabilitációs programot... - Oklahoma...- lehelte Mike. Az
ország másik fele, erre magától csakugyan nem jött volna rá. -
Igen...- Billie arcán felhők gyülekeztek, zavartan dugta zsebre a
kezeit. - Próbáltam a nyomodra akadni, de sehol sem leltelek, az
iskolában azt mondták, nem jársz be. Azt hittem, sosem látlak
ismét újra!- hadarta feldúltan Mike, ahogy felidézte az akkor
történteket. - Miután kiengedtek a kórházból, anya
kijelentette, hogy ide nem jöhetek vissza. Azt mondta, hagyjam az
érettségit, úgysem fog sikerülni, tűzzek ki új célokat, mert
újra kell kezdenem az életemet és jobb lesz így mindenkinek! A
rokonai rövid időre befogadtak és munkát is segítettek keresni.
De én nem akartam ott maradni! Nélküled semminek nem volt értelme. Csak veled akartam lenni és én is
kerestelek téged Mike! - mesélte Billie és ez olyan volt
Mike-nak, mintha kést forgattak volna meg a szívében. Mindketten
vágytak a másik után és mégsem tudtak egymásra találni! A keserűségtől fojtogatta a sírás.
- Te is kerestél engem?! -
Többször hívtam az albérletet, de sosem vette fel senki,
telefonáltam az iskolába is és azt mondták, már nem dolgozol
ott, hanem Reno-ba maradtál a feleségeddel. Anya azt mondta, te
már biztos rég elfelejtettél engem és tegyek én is így,
szálljak le rólad és járjam a saját utamat.
-
Nem felejtettelek el, a szívemben hordoztalak, csak tehetetlen
voltam, nem tudtam, hol talállak meg. Így adtunk egy esélyt a
házasságunknak Missy-vel. És teljesült a legnagyobb álmom, mert
lett egy lányom! A neve Hailey Rose, hat éves múlt és a világon a
legszebb, legokosabb gyerek, az én büszkeségem! - Mike akár
órákig tudott volna mesélni a lányáról, de inkább
elhallgatott, mert arra volt kíváncsi, mi lett Billie sorsa. -
Örülök, hogy szülő lettél, tudom mennyire vágytál erre. Én
Broken Arrowba mentem és ott szereztem állást. Megismertem egy
lányt, majd megnősültem és született két fiam. De egyérteműen elhamarkodott
házasság volt, egyfajta menekülés az irántad élő, nehezen fékezhető érzéseim elől. Néha rossz felé tévedtem a
függőségeimmel, a feleségemmel amúgy sem jöttünk ki jól,
sokat veszekedtünk és nem sokkal a kisebbik fiam születése után
beadta a válókeresetet. A fiúk Oklahomában maradtak az anyjukkal,
én pedig visszajöttem ide. Sajnos a távolság miatt elég ritkán
láthatom a gyerekeket. - árulta el Billie szomorkodva. - Tudom
mit érzel, mondhatni én is vasárnapi apuka vagyok és elváltam,
már négy éve. - ingatta a fejét együtt érzően Mike, majd kis
ideig csak nézték egymást. - Azt hittem, túlléptél rajtam.-
szólalt meg végül óvatosan Billie. - Soha sem léptem túl
rajtad! Egy rész vagy a
lelkemben, amit senki sem tud elvenni! Egy nagyon szép, de fájón lezárult fejezet,
amire máig forró szívvel emlékszem. De hogy őszinte legyek, sosem
hittem volna, hogy valaha újra találkozunk és beszélhetünk.
Annyi mondanivalóm, kérdésem lenne, majd szétrobbanok belül,
ugyanakkor most csak néznélek...Nagyon sokáig, hiszen hét évet
kell bepótolnom.- Mike le sem tudta a szemét venni Billie arcáról,
az egyszerre új és régi vonások, a sápadt bőr, szemei
szédítő zöld árnyalata, a kis ezüst fülbevalója, az egyenruha
ujja alól kilátszódó tetoválások kontúrjai, a kisfiús és mégis
férfias jegyek mágnesként vonzották és felhevítették a vérét. Pont úgy, mint annak idején hét évvel ezelőtt. Billie viszonozta a
pillantásokat, igaz ő valamivel félszegebben, de mégis
összeolvadt a tekintetük. - Szeretlek, Mike! Annyit imádkoztam
hogy egyszer megint mondhassam ezt neked.- a hangja egészen rekedt
volt és Mike jól tudta, mitől ez a hangszín. Ő is sírni tudott
volna. -
Én is szeretlek! A hét év semmit sem változtatott az érzéseimen.
Nem véletlenül találkoztunk ismét! Hiszem, hogy van számunkra
folytatás! Billie könnybe lábadt, szerelemittas szemekkel
bólintott, míg Mike ujjai finom mozdulattal megragadták egyik
csuklóját és a nadrágzsebéből kihúzva, lágy szeretettel érintették
a kézfejét a takarítókocsi mentén. - Minden olyan egyértemű! Te itt vagy Billie. Én
is itt vagyok. Most már egészen és nem engedlek el többet! Senki és semmi nem állíthat meg. Már csak jó jöhet! Ígérem, ezúttal nem fogom elszúrni!
És
félénken mosolyogtak egymásra, mert ott a nyári szellőben
bólogató szelíd fák alatt, az iskolaudvaron, a fordulatos múlt és a sokat ígérő jövő mosódott
össze és egy vadonatúj lecke vette kezdetét.
Hétfőre már legalább 60%-on volt az egészségügyi állapotom. De azért még pihentem és minden oké lett volna, ha még nem látok facebookon egy nagyon szomorú hírt.
Mégpedig hogy egyik volt munkatársamnak most volt a temetése és a gyereke köszönetet mond azoknak, akik ott voltak.
Nem akartam elhinni! Hiszen egyáltalán nem volt idős és igaz, hogy már évek óta nem találkoztam vele, de mindig jó érzéssel gondoltam rá. Ő volt az, aki az első komolyabb melóhelyemen betanított.
Fiatal voltam és kissé fenntartásokkal fogadtam a helyzetet, nem voltam jó véleménnyel a középkorú nőkről, lévén hogy a sulis gyakorlati helyemen két ilyesmi korú nő is évekig törölte belém a lábát és alázott, nem beszélve aztán a leges legelső munkahelyet, ahol csak 3 hónapig voltam, mert egy szintén középkorú nő (az inkább fúria vt) szépen kipiszkált.
De itt pozitívan csalódtam, mert ő tényleg segített és a másik nő is rendes volt. Persze voltak itt is súrlódások, meg a harmadik nővel annyira jól nem jöttünk ki (egyszer azt mondta rám hogy egy senki vagyok), de azért jó idők voltak, sok munkával, de olykor nagy nevetésekkel is. Aztán ő máshova ment dolgozni, meg később én is és az a társaság azóta már a múlté.
Hihetetlen, hogy ez történt vele, úgy sajnálom. Még tizenéves gyerekei vannak. Olyan borzasztó.
Egész héten ez a dolog volt az eszembe és ettől nyomottan éreztem magam.
Viszont hatott a gyógyszer és már elég jól lettem, így csütörtökön mentem a hely-re, bár totál kár volt, mert egyik faszparaszt fel is húzott rendesen. Inkább maradtam volna a héten végig itthon.
A kedvem is rossz volt és hangulatom sem volt semmihez.
Aztán tegnap este anyám majdnem sírva hívott, hogy fater egyik legjobb barátja J. bácsi (róluk kicsit itt írtam. https://myneuroticsdream.blogspot.com/2022/06/nenik-bacsik-fennforgasok-hepciasok.html?m=0) is meghalt! Azt hittem nem jól hallok!
Szegény J. bácsi novemberben tudta meg, hogy beteg, de úgy volt, hogy jár kezelésre, amit most egy tüdőgyulladás miatt fel kellett függeszteni. Kórházba is került, de I. néni a felesége szerint az állapota kielégítő volt.
Erre hirtelen ez történt...
Ő volt apám egyik gyermekkori jó barátja és az én gyerekkorom egyik gyakori szereplője is. Sok jó emlékem van róla. Szivszoritó és elkeserítő ez a szomorú fordulat.
És hiába süt a nap, meg most már érezni s tavasz közeledtét, a hét végtelenül hosszú és nyomasztó a rossz hírek miatt.
Azt álmodtam, hogy kórházban vagyok és a doki terhességi teszteket csináltat velem, egyiket a másik után. Hiába magyaráztam neki,hogy nem vagyok terhes...
Amúgy bocs hogy most írok csak, de rohadtul visszabetegedtem.
Pedig már hét elején jól voltam. Szerdán mentem tüdőgyógyászatra a javaslat miatt.
Hála a tré délelőtti buszközlekedésnek, hamar értem oda és épp azon agyaltam, mit csinálok még 25 percig, mikoris összefutottam kedves gyermekkori névrokonommal SzinténVivivel,akiről írtam már a blogon, hogy most a beteg nagyijat ápolja, meg hogy vt egy pasija aki meghalt.
Ő a nőgyógyászaton volt, mert előjegyezték eü küretre december óta tartó vérzés miatt. Szegény nagyon félt, de megnyugtattam, hogy ez egy kisműtét, nekem már a polipok miatt 4 is volt, plusz a konizációknal is. Amúgy is tök depis, mert egyre kevésbé bírja ellátni a mamáját és beadta a kérelmet egy idősotthonba, de még nem tudja, mikor veszik fel a nénit.
Dumáltunk egy ideig, aztán mondtam, hogy drukkolok és írjon, ha a műtéten túl lesz (este írta messengeren, hogy elmarad az operáció, mert vért kell kapnia) majd mentem a tüdőgyógyászatra.
Nem voltak sokan. Két öregasszony mellettem viszont extrahangosan és nagy beleéléssel kitárgyalta a Rex felügyelőt, Cobra 11-et, mindenféle török sorikat és Zámbó Jimmyt.
A velem szemben ülő nővel olykor összenéztünk és röhögtünk a maszkunk alatt.
A röntgen negatív lett szerencsére és a légzésfunkcio is jó eredményt hozott. Megkaptam a javaslatom és mentem is haza.
Aztán délután kezdtem rosszul érezni magam. Estére már úgy rázott a hideg, mint a drogosokat és nagyon fájt a fejem, torkom, fülem, és rákezdtem a köhögésre, meg hőemelkedésem is volt. Reggelre ez felment 38.6-ra, majd 39.1-re. Kb. gyerekkorom óta nem produkáltam ilyen magas lázat. És mivel az ágyból is alig bírtam kimászni, evidens volt, hogy itthon maradok.
Telefonáltam az orvosi rendelőbe és mondták hogy megint nincs orvosunk határozatlan ideig (szerintem ez a dokinő is terhes lett) és kettőtől lesz helyettesítés, menjek akkorra.
Így hát egész nap feküdtem, enni inni nem bírtam. Indulás előtt bedobtam egy lázcsillapítót, amitől levert a víz a buszon, amúgy is túl öltöztem.
A rendelőben kb. hatan voltak. Egy hülye picsa mikor én jöttem volna, rám nézett, majd felpattant és berongyolt előttem (*O*).
De kiderült, fölösleges ez a nagy sietség, mert itt csak a papírt írják meg, hogy mi a panasz és azzal át kell menni a szemben lévő rendelőbe. Így is tettem. Ott is voltak már többen. Beszedték a papírokat és engem másodjára hívtak be (a sunyizós nő előtt).
Egy nő volt a doki, fura volt, jobban érdekelte, miért műtöttek novemberben, mint hogy minek jöttem most.
Torok és fülgyulladásom van. Írt fel gyógyszert. Amit el is kezdtem beszedni.
Lázam már nincs, de étvágyam se, egy vajas kenyér ment le egész nap. És a nátha és a hülye ingerköhögés is megvan, nem bírok tőle pihenni, már hajnalban erre keltem és nehezen csillapodik.
Jövő hét közepéig tuti itthon leszek. Addigra csak jó lesz.
Pasim is megértő most, látja hogy nagyon belekerültem ebbe az izébe.
Ma már azért próbálok főzni meg nem egész nap feküdni. Anyám el akar jönni meglátogatni, de nem szeretném ráragasztani a betegséget.
Vigyázzon mindenki magára, mert az ilyen kórságok úgy le tudják verni az embert a lábáról.
Hála a One reklámjának totális dallamtapadást kaptam Benson Boone beautiful things c. dalától :/ Segítség! ÁÁÁÁÁ!!!
Tudom, hogy tízezer éve nem írtam, de változatlanul tré a kedvem és csak úgy vagyok a semmibe, napról-napra, az írói blokk ezekszerint a blog írásra is kiterjed. Bocsánat ezért. Pedig jó lenne szórakoztató tartalmakat kreálni.
Vasárnap akartam mondjuk írni, de lehangoló híreket láttam a facebookon, ami szomorúsággal töltött el.
Mégpedig egy ismerős csaj haláláról.
Úgy nem ismertem közelről, csak látásból, egy általános suliba jártunk, ő 2 osztállyal felettem, aztán Sírós srác exem osztálytársa lett, de szegény valami betegség miatt végülis kimaradt abból a suliból.
Aztán járt eü-s P.-vel pár hónapig és H. is ismerte, mert neki meg a munkatársa volt.
Szóval kicsi a város, mint tudjátok.
Amúgy én még mostanában is láttam a lányt, a pasijával a buszon. Nem tudom mi történt, a facebookon csak azt írta az anyukája, hogy hosszú, súlyos betegség és sok szenvedés után halt meg. Szívem ütött a dolog. Sajnálom...
Aztán aznap anyám mondta, hogy egyik ismerős is sztrókot kapott. Most intenzíven van.
Olyan kedves, jópofa pasi, egy osztályba jártam a fiával és az ősökkel szemben lévő házban laknak. Remélem meggyógyul.
Ennyi rossz hírek után már nem volt kedvem semmihez.
A hajfestést is hetek óta húzom, holott már nagyon gázos a hajam, de sosem visz rá a lélek, hogy a hideg pusztulatos fürdőszobában ezzel kínlódjak. Pedig nagyon ráférne a sörényemre egy kis színfrissítés, mert enyhén szólva is botrányos.
Alapjáraton is tél van még nálam, meg csövesség, meg depresszió. A kicseszett bankok zaklatlak, el vagyok maradva a csekkek fizetésével is. És ugye rottyon is voltam, de az legalább már elmúlt (kivéve a rohadék fogfájást, mert az persze heti többször azért megjelenik).
Holnap hely mentes nap lesz, helyette pulmonológia és kiderül, volt e tüdőgyulladásom, vagy csak egy durva megfázás terített le. Bízom benne, hogy ez utóbbi lesz csak.
Raktam ki fb-re pár régi képet a nosztalgia jegyében és sikeres volt, mert olyanok is lájkolták, akikről nem is gondoltam volna pl. tesóm egyik exe, akivel anno utáltuk egymást.
Abszolút punnyadási korszakban vagyok mostanában. Semmire nem bírom rávenni magam.
Tavaly, vagy azelőtt is ilyen voltam úgy február tájékán? Lehet, de arra sincs kedvem, hogy azt visszanézzem.
Egészségileg is a béka segge alatt dekkolok. A köhögés még mindig megvan, de most már csak éjszaka jön elő és a nehézlégzés is. Még olykor fáj kicsit a hátam és a mellkasom. Meg még mindig kapar a torkom. Nem tudom mi ez, de rohadt lassan múlik el.
Nem mentem végül orvoshoz vele, majd jövő héten jelenésem van a tüdőgyógyászaton a javaslatot megkérni és lesz röntgen is, szóval akkor kiderül, ha visszamaradt valami. De ne maradjon semmi, azzal is csak nekem lenne bajom.
Húzzon el az összes kórság a francba!
És legyen ismét ihletem. Olyan gáz, hogy egy épkézláb ötletem sincs.
Zenét hallgatok, filmeket nézek, na meg régi és nem publikus sztorijaimat olvasgatom és javitgatom, míg visszajön a szikra. Valami belobbanhatna már, hogy érdemes legyen laptop elé ülni.
Máskülönben újra itt a bazi hideg, ilyen -8,-9 fokkal köszön be reggelente a telefonomon az időjárás.
Persze az ól is fullra kihűl ilyenkor és a szokottabbnál is zordabb lesz bent a hőmérséklet. Most is szétfagyok és két pár zokniban, vastag cuccokban bohóckodom.
Apám meg azt mondta múltkor, ez a lakás akár 40 milliót is megér. Nevettem is egyet. Hát persze, főnyeremény, kis ékszerdobozka, aranybánya, mint tudjuk.
Anyám erre azzal biztatott, hogy egyszer majd hirdessen meg, lehet valakinek pont ez kell (eeeeez?!), lát benne fantáziát, megveszi, szétveri, felújítja és kiadja jó pénzért, mert a környéken van sok bolt, benzinkút, gyógyszertár, suli, ovi, buszmeg, itt az állomás is, nincs messze a strand és a park sem és 20-30 perc gyaloglás a központ.
Erről jut eszembe, pasim most egy olyan csávónak dolgozik, aki csak kb.30-35 éves, de mivel egyke és a szülei is egykék, mindkét oldalról megörökölte a nagyszülők kecóit, az őseinek is volt már egy lakása azon kívül amiben élnek, így az is a gyerekre lett iratva, plusz egy garzont ő is vett magának. Tehát van 4(!!!) ingatlanja, amiket ugye kiad. Ő maga még otthon lakik, van külön lakrésze az emeleten. A kiadott lakásokból meg úgy megél, hogy dolgoznia sem kell. Csak utazgat egész évben, már a fél világot bejárta.
Tavaly állítólag Indiában volt. A jövő hónapban meg utazik Balira, de pasim mondta, hogy nyárra már be van tervezve neki Dubaj is.
Komolyan, hát nem durva? Nem vagyok irigy (de az vagyok), csak na...nem semmi...
Már lassan két hete vesződök és nem hogy jobban lennék, néha rosszabb.
Nátha, torokfájás, előbb száraz majd hurutos köhögés, totál elrekedés, fáradtság, hidegrázás, fejfájás. Ezek együtt vagy külön-külön, de mindig jelen voltak a napokban.
Már megettem egy doboz narancsos Strepsils-t, egy fél üveg kakukkfű szirupot (az ízét szeretem), jó pár láz és fájdalomcsillapítót, meg ittam egy hektoliter teát, de úgy éreztem nem javul. Plusz még a gyomrom is fájni kezdett. Azon gondolkodtam, jövő héten orvoshoz megyek (tesóm és anyám is ezt tanácsolta), de mára mintha kicsit jobb lenne, csak reggel köhögtem úgy, mint valami tbc-s és a torokfájás is jobbára megszűnt. Talán most már gyógyulni kezdek. Persze nem akarom elkiabálni. De jó lenne megúszni a dokis köröket és már rohadtul unom ezt a kórságos göthős kinlódós izét.
És még a Duolingo bagoly is meghalt (R.I.P.).
Hosszú idő után beléptem a gyk-ra és az ex AIS-s csaj is rám írt, pedig november óta nem jelentkezett azt hittem besértődött. Még nem tudom mit írt, mert nem nyitottam meg. Majd holnap.
Ma már csak bambulni akarok a tv előtt és nem ingerköhögni. Engem már perpillanat az is boldoggá tenne.
De annak még jobban örülök, hogy pasim a héten is normális volt (lehet azért mert látta a siralmas állapotomat) és hozott virágot Valentin nap alkalmából.
A napok full átlagosak voltak, leszámítva, hogy elért a dögrovás és egész héten ez volt rám hatással. Negatív értelemben. Hol jobb volt, hol rosszabb.
Tegnap már 9 órakor kidőltem, mert rázott hideg és a fejem is fájt.
Mára kicsit jobb. Bár a durva torokfájás még megvan, ami miatt nehéz beszélnem. De pasim szerint ez azért nem rossz dolog :S oké néha sokat csacsogok.
Megy a strepsils, tea, lázcsillapító. Csak jobb lesz hétfőre.
Apám és tesóm is betegek. Meg kb. mindenki. K. a hely-ről már két hete táppénzen van.
Mivel a kórság miatt lelassultam most lett csak kész az ebéd (hagymás máj, krumplival).
Terveztem egy hajfestést, de tuti kihagyom ma, inkább pihenek.
Á. szerdán írt messengeren, hogy csütörtök este beszélni szeretne velem. Sok kedvem nem volt és szarul is voltam, de nem akartam bunkó lenni, így írtam neki, hogy jó.
Azt hittem, valami fontos dolgot akar, de csak azért hívott, hogy elpletykálja, Aputest exem mostanában gyakran összefutot Á. pasijával (mert az új nője ott takarít, ahol Á. fickója dolgozik) és bőszen sajnáltatja magát, hogy vele minden nő kitolt élete során.
Például én, aki voltam olyan gigantikus szemétláda, hogy egy másik pasi miatt ott hagytam.
Öhhh...hát ez azért nem teljesen így van.
Való igaz, hogy a kapcsolat vége felé már sok vita volt köztünk és tény, hogy nem voltam egy szent, Szexmániással volt pár csók a rock kocsmában, de nem másik pasi miatt szakítottam, hanem mert Aputest megkérte a kezem és volt már gyűrű, meg időpont is esküvőre, de ő erről nem tájékoztatta a szüleit, ehelyett más nők után koslatott és hazudott mindenkinek. Nem tudom amúgy mire várt, vagy mit akart, szerintem hagyta hogy csak úgy sodorják az események, abban bízva, hogy sosem kell a tettei miatt felelnie.
Mikor ez az esküvős húzása kiderült, besokalltam és véget vetettem a kapcsolatnak. Ez már sok volt.
Amúgy sem szerettem már akkor igazán és néha én is megkérdeztem magamtól, akarok e a felesége lenni. Szóval így volt a legjobb.
Aputest azt is mondta, hogy nem talál facebookon (persze hogy nem, le van tiltva) és azért szeretne velem beszélgetni egyszer. Hát én meg nem szeretnék vele dumálni ezer éves irreleváns baromságokról.
Nyilván én is hibás voltam sok múltbeli tettem miatt, de ő is kimaxolta a rohadéksági faktort.
Amúgy a feleségét és a 4 gyerekét is emiatt az új nő miatt hagyta el...szép...
A. is írt a héten és H.-ba is belefutottam a buszon. De én épp szálltam le, ő meg fel, így csak köszöntünk.
Sziasztok, Vivi vagyok és ai image generátor függő.
De komolyan...annyira szórakoztató, hogy sokáig le tud kötni, elmerülök a világában és amellett jó sok ihletet is ad, ami nagyon rám férne amúgy.
Persze vicces képeket is szerkeszt, horpadt fejek, kelleténél több kéz vagy láb, nyomorodott végtagok, ijesztő arcok.
Na mutatok is párat.
Itt fiatal szülőket láthatunk meghatottan, boldogan. Az sem zavarja őket, hogy a kis trónörökös feje egy totemoszlopra hajaz.
És ha már szülőség. Új Tini mamik epizód is lehetne. Ő itt Lana, aki jövő hónapban fog szülni és nem tekint túl optimistán a jövőbe, de reméli hogy a kicsi apja, a szintén 17 éves Ronnie kicsit majd oda fog figyelni rá. (Nem mellesleg úgy látom sérve is van szegénynek, ja nem az az ujja LOL)
A 16 éves Ashley fura arccal méregeti újszülöttjét és arra a megállapításra jut, hogy igazuk volt azoknak akik óva intették a terhesség alatti túlzott alkohol fogyasztással kapcsolatban. De ő sajnos nem hallgatott rájuk
Ez pedig itt az Ex bosszúja c. feliratos amerikai thriller is lehetne. Boldog fiatal szülők gyerekkel (akinek a fejét most ne firtassuk), de a háttérben, van aki nem örül ennek és revansot akar...
Evezzünk most a bulizás vizére. Ez a kedves fiatal pár jól kiegésziti egymást. Nem csak ugyanazt a zenét szeretik, hanem egyik balra kancsít, a másik jobbra. Így mindent látnak ami körülöttük folyik. Örök szerelem garantált.
Na és ha a party beindul és te már pasizósra iszod magadat hmm...A barinők figyelmeztetnek, de te már fejben becserkészed a kiszemeltet és akcióra készülsz. Baj lesz itt csajszi...
Ők meg csak egyszerűen jól érzik magukat.
A kérésem szerint ők itt fiatalok egy parkban Coloradoban. A kezek néhol kuszák, plusz a bal oldali gyerek úgy ül és úgy néz ki a haja, mint Narkomán exemnek. És pasimnak meg pont olyan narancssárga sapkája van.
Ugyanez a kérés csak most Utah állam beli srácokkal.
Na jó, abba hagyom, nem terhelek ezzel senkit. De ahogy látjátok, jól elvagyok.
És mèg jobban leszek, ha megkóstolom a keksztekercset, amit apám hozott ma. Pedig nem kéne növelni a bálnahátsót, de ez a süti szuper jól néz ki.
Már napok óta tervezem,
hogy leülök írni, de először a nátha/torokfájás/szar közérzet
kombó vert le a lábamról, aztán jött egy másfél napig tartó
migrén és fogfájás, ami sem alvásra, sem gyógyszerre, sem
hányásra (bocs) nem lett sokkal jobb. De most már itt vagyok,
kicsit viharverten (lett egy jó nagy herpeszem és a fogam még néha
fájdogál) és kialvatlanul, de érkezik a weekend yeyyyy. Hétfőn letudtam a nődokit. Este 6 óra után mentem, ahogy kérte.
Már vártak ott rá négyen és utánam is jöttek, szóval
felkészültem, hogy sokáig leszek, de szerencsére pár emberke
csak receptért, eredményért jött, így őket gyorsba kiszórták.
Előttem behívott egy nőt és utána én jöttem. Nagyon rendes
volt, megvizsgált, azt mondta oké minden, de még vigyázzak
magamra. Azt is mondta, hogy elég jövőre jönnöm, de akkor ő már
tuti nem lesz, mostanában így is csak heti 2 alkalommal volt, de ezentúl egyáltalán nem fog praktizálni. Szomorú, mert rajta kívül nem
igazán tudok olyanról, akiben bizodalmam van, a kiégett öreg
orvos és a kaffogó asszisztense a múltkoriak után nem opció
nálam és a többiekről sem sok jót hallottam, szóval majd
keresni kell valakit, de remélem tényleg nem kell már idén ezen
töprengeni. Van így is mindig valami gebasz. Az elromlott
csillár, a rossz csap, a kicserélendő biztosítékszekrény, a kéményajtós baromság mellé
most behúzhatom a vízórát is, ami annyira be van párásodva
belülről, hogy nem lehet leolvasni, próbáltuk forgatni, de meg
sem mozdul, az üveget betörni pedig tilos. Hívtam a házgazdát az
óracsere miatt, de azt mondták, ez nem az ő hatáskörük,
keressek vízvezetékszerelőt. Hát köszi. Szóval önköltséges.
Halkan kérdem csak meg, hogy mire fel szedik a jó sok közös
ktg-et, ha évek óta semmi felújítás nem történik a házban?!
Még takarító sincs, még nagy kukás zsák sincs és sorolhatnám.
Pasim felhívta egyik vizes haverját, aki azt mondta, majd jön
ha lesz ideje. Meg ha nekünk pénzünk, egyelőre a január a
túlélésről szól. 29.-én volt a Tini mami névnapja (a neve
amúgy szép, Adél azt jelenti nemes, hát ő nagyon nem az). A kis
sunyi a faternak adta elő a nagyáriát, hogy régen minden jobb
volt, mert most már a kutya sem kíváncsi rá, max. köszöntik
telefonon, de pár éve meg még apám vette a tortáját és
pasimmal nekünk is el kellett menni felköszönteni, mintha olyan
bazi nagy barátok lennék, pedig dehogy. Hozzátette azt is, hogy ha én meg húgom
nem vagyunk ellenségesek vele, és nem üldözzük el, most lenne
egy második családja (az elsővel kéne törődnie btw). Pfff...én nem kedveltem (mert láttam,
hogyan képes manipulálni másokat az önsajnálatával), de
szerintem nem voltam vele ellenséges, csak megvolt a véleményem és ezért igyekeztem kerülni a társaságát. Tesóm pl. többször nyíltan
elküldte a búsba-és jól is tette amúgy. Mert oké, hogy az
ember segít ha tud, de az élelmes Tini mammer rájött, hogy ez lehet hosszú
távú dolog is és a szüleim megadják neki azt, amit sosem
kaphatott meg, elég nyígnia a szar gyerekkorával, máris nyert
ügye van. Hugival mi átláttunk rajta, de a szüleim nem és
bevették a hülyeségeit. Na és le is húzta az ősöket rendesen,
folyton ott volt, evett, ivott, fürdött, ingyen fuvar
reggel-délben-este, ruhák, illatszerek, cuccok a gyerekének,
nyaralás, pénz...még leírni is sok. Ezenfelül fateromra is rossz
hatással volt, plusz a teljes figyelme és támogatása is sokáig
csak az övé volt. Szerintem jó, hogy már nincs így, bőven
elég volt belőle ennyi és bár 100%-ban nem tűnt el az
életünkből, mert néha felbukkan, de azt már jobbára csak
telefonon teszi, mert már nincs fater-taxi oda-vissza és terülj
asztalkám sem várja. Hála égnek. Aputestről is azt hallottam,
hogy elvált, mert nem bírt a nadrágjában maradni, a felesége
tényleg már csak lánykori nevén fut a fb-n és az összes közös
képet levette, Aputest szintén. Pedig pár éve vettek egy jó nagy
házat vidéken. Erről ennyit. A négy gyereket azért sajnálom. De
Aputest mindig is egy hűtlen pöcs volt, és azt figyelte, kivel
lehet félre lépni :S Ja, ha már hűtlenség, a héten láttam a Miss Candy-t is a
buszmegben. Hihetetlen, hogy folyton belebotlok. Pedig nagyon nem
akarnám látni. Pasim tűrhető volt a héten, eltekintve pár
kirohanását, meg a tegnap estét, mikor a meccset nézte és azt
teljes beleéléssel üvöltve tette, ami miatt nehéz volt
elaludnom. De holnap már itt a hétvége és tervezem hogy 8
előtt nem kelek fel. Főzés után meg film maraton is terítéken
van. Most magyar alkotásokat akarnék újra nézni (Fekete vonat,
Pártfogolt, Cséplő Gyuri, Ballagás, 9 hónap, Vasárnapi szülők,
Felhő a Gangesz felett stb.), amíg fent vannak a yt-on vagy a
videán. Hétközbenre voltak beiktatva, de vagy időm nem volt rá,
vagy a migrén és más kórságok gyűrtek le. Na, jó hétvégét
mindenkinek puszi.
Átlag szombat este, heverek az ágyon, háttérben a Zálogkirályok megy (pasim éppen azt nézi, a kedvenc műsora, amúgy tényleg nem rossz, és ha nem megrendezett-de szerintem az-akkor Detroitban jó sok flúgos alak él).
Meg vagyok fázva pár napja, eddig a torkom fájt, ez már úgy-ahogy elmúlt, most jött a nátha és fejfájás. De ezutóbbi durván, ilyen féloldalasan, plusz még a fogam is fáj tőle. A fogfájás meg mindig idegesít. De most már kicsit jobb, nem hasogat úgy a fejem. Pedig azon agyaltam, hogy veszek be rá gyógyszert. De lehet mégsem kell.
Mivel már aktuális és mert anyám is mondogatta, hívtam a nőgyógyászatot időpontért a kontroll miatt.
Pont a régi dokim vette fel és azt mondta, szívesen rám néz, ha gondolom, de mivel nem minden nap dolgozik választhattam, vagy jövőhéten szombat délelőtt az ügyeletére megyek be, vagy hétfőn este.
Inkább a hétfőre esett a voksom. Jobb ezen mielőbb túl esni. Remélem oké lesz minden. Mondjuk már most ideges vagyok az egésztől.
Szexmániás exem meg e-mailben támad újabban. Mivel messengeren és telefonom is tiltva van, egy email címről egyik éjjel ezt küldte: még mindig sokat gondolok rád...őrület...
WTF?? Nemár...
Őrület na az biztos. Főleg, hogy nem bír leakadni rólam. Remélem, nem kezd most e-mail útján kuncsorogni itt nekem.
Persze nem írtam vissza, nem érdekel. Még erre mit is lehetne írni? Bízzunk benne, hogy a 0 reakció majd elveszi a kedvét a további szánalmas üzenetektől.
Pasim meg azt mondta, hogy a Miss Candy (már megint arhhg) ismeri Narkomán exemet (az a nő minden hímnemű egyedet ismer széles e világon)és állítólag most januártól itt kezdett egy közeli üzletben, beugrós bizti őrként.
Na, ennek sem örülök. Nagyon régen láttam és jó lenne, ha ez így is maradna. Azért kicsit nyomaszt, hogy időnként a környéken, pár utcányira van és erre kell eljönnie, ha a buszmegbe igyekszik. Persze nem sok az esélye, hogy összeakadunk.
