Ezertizenhetedik fejezet, melyben hősünk nehezen érthetőnek és korszerűtlennek véli magát

De valószínűleg mások is így látják őt.

Amúgy a kerti parti nagy összességében nem volt rossz. 

Kaják terén kifejezetten erős volt. Többféle húsétel (rántott hús, sült hús, csülök), rántott sajt (örök kedvenc), rántott máj, francia saláta. Nem beszélve a süti arzenálról, volt vagy 3 fajta torta (amiket nem kóstoltam, csak láttam a hűtőben) és temérdek pogácsa, kókuszgolyó, kinder bueno szelet, diós zserbó, női szeszély (haha ez név), meg mandulás süti, tudjátok azaz zöld krémes kagyló alakú (az lett a favorit nálam). És a kávé is isteni volt.

A hangulat közepes nivóban leledzett számomra. Nagyjából mindenkit ismertem legalább látásból. 

Kivéve J. tesójának E.-nek a két vendégét, mondjuk annyira ő sem ismerte a két csajt, akik jöttek hozzá, mert a neten beszéltek csak eddig. 

Az egyik Bogi volt Monorról, a másik Viki Sátoraljaújhelyről és tök ellentétei voltak egymásnak, a Bogi folyton pörgött és mindent tudni akart, a Viki csak ült komoly fejjel és ritkán szólalt meg.

Persze megértem, én tuti el sem jöttem volna ilyen helyre úgy, hogy kb. senkit sem ismerek.

Amúgy az én kedvem is csak átlagos volt, igyekeztem jó kedvűnek tűnni, de sokszor csak inkább bambultam, hallgattam a többieket, vagy-mikor már sok volt a hangos zene-sétáltam a hatalmas udvaron, aminek végében találtam egy padot és azon ültem sokat, élvezve a csendet, a zöld gyepet, a rózsakertet és a felhőtlen kék eget. 

J. oda is jött hozzám egy idő után, hogy miért vonultam el, mi bajom. Nem értette (és a többiek sem), hogy semmi gáz nincs, csak egyszerűen jól esett ülni és hallgatni a semmit, nézni a tájat. Nekik ez érthetetlen lehetett, de nekem, aki egy szürke, pusztulvány panelrengetegben élek, ahol még az eget is nehezen látni, ez a dolog, maga a kert, a virágok igazi felüdülés volt. 

Aztán később visszaültem hozzájuk, ne érje szó a ház elejét. 

Megkínáltak narancsos unikummal, amit még sosem ittam és asszem ezután sem fogok, mert nem ízlett. 

Aztán N. hozzám vágta, hogy milyen fura vagyok ma, biztos mert még nem ittam eleget (és ezen nem is változtattam utána sem). 

J. pasija is beszólt, de ő mindig ezt csinálja. 

Egy másik vendég M. pedig azt mondta, élhetetlen vagyok. Nem túl hízelgő, de ráhagytam. Talán igaza is van. 

A zenéiket sem ismertem, ám ők kívülről fújták azokat a dalokat. Mondjuk J. és N. gyakran összejönnek spontán bulizni, meg amúgy is bf-ek, egy faluban élnek, egy helyen melóznak stb.

Az ősök hoztak haza 7 körül, akkor már szállingózni kezdett az esti váltás vendégsereg, akikről gőzöm nem volt kik, illetve pár arc ismerősnek tűnt még a VIP kisasztal érából. 

J.-ék marasztaltak, de nekem elég volt reggeltől a parti, meg fájt a fejem a melegtől. Lehet csalódottak voltak, hogy nem csattantam ki a jókedvtől, csak úgy elvoltam. Hát most ennyi telt tőlem. Sanszos, hogy máskor nem hívnak majd. 

Pasim is akkor libbent haza, mikor én a lépcsőházba értem. Csodálkozva kérdezte is, hogy-hogy ilyen korán. Hát na...most ez ennyi volt.

Lehet, ha ő is ott van, tovább maradok. De megesik, hogy akkor sem. Kiöregedett lettem, vagy ilyesmi. De remélem, a nyár majd ezt megváltoztatja kicsit. Jó lenne, ha már jönne a summer feeling. De egyelőre még csak várok erre.

Buli/pihenés

Hallottatok a Jared Leto ügyről? Hogy 9 nő vádolja szexuális zaklatással?

Durva és nem vágom miért kell ez...úgy értem ő Jared Leto... 

Nem az esetem és a filmes munkásságát nem is ismerem, de a 30 seconds to Mars időkből láttam pár klipet és azért nem néz ki rosszul pasi, szóval ha igaz amit ez a sok nő állít, nem fogom fel miért tette ezt, mi szüksége volt erre. Mármint fiatal lányokat olyan kérdésekkel bombázni hogy-és bocs, de most a cikkből idézek-sz×pott e már f×szt és ilyenek. Meg levetkőzni nekik és gusztustalan módon rájuk nyomulni.

Lett volna nője bőven ezek nélkül a húzások nélkül is.

Gáz...Egyre több ilyen eset derül ki.

Nah és itt a pjátnyica végre! 

Holnap meg garden party J.-éknél, de igazából még mindig le vagyok eresztve és most valahogy nem sok kedvem van bulizni, csak nyilván nem akarok bunkó lenni és lemondani, meg azért az unalomnál fényévekkel jobb alternatíva ez az összejövetel.

Pasim persze offolja, mert dolgozik. Próbáltam meggyőzni, hogy jöjjön el és úgy tűnt végül beadja a derekát, de tegnap undok volt és többek között közölte, hogy nem jön. Oké, én meg nem könyörgök neki, az kéne még csak...

Persze jobb lett volna ha velem tart, ez így elszomorít. Nem akarnék egyedül lézengeni, mint múltkor. Amúgy azt sem tudom, kiket hívott meg J., remélem pl. azt a gyökér ex osztálytársamat, Esztert nem, akiről már írtam, hogy totálisan nem bírom, de J.-ék igen és voltak a bogácsi vendégházukban, meg az Eszter rokona az utcájában lakik és nagy haverok. 

Nem akarok annyira lepukkant lenni, így egy elegánsabb sötétkék ruhát fogok felvenni (meg fogok főni a melegben de mindegy) és mivel az alkalmi cipő töri a lábam, kellett vennem ma harisnyát, mert amit itthon találtam, totál fel van szaladva. Mikor lett ilyen drága a harisnya? Vagy csak én vásároltam rossz helyen?

Az ősök a héten kicsit kinyírtak idegileg. 

Apám még mindig pasimra fúj, így velem is morózus. 

Anyám meg a hét első napjaiban a fodrász miatt pánikolt (akihez járt beteg lett és lemondta hajvágást, így azon ment a para, hogy nem lesz másik, de szerencsére lett és azóta már a haja is lépett vágva), majd hogy neki hétfőn egy barátnője anyukáját kell felügyelnie, míg a barátnője egy napos sebészeti beavatkozáson lesz és hogy fog ő olyan korán kelni hogy időben odaérjen hozzájuk. Mással nem is tudott foglalkozni. De sikerült megnyugodnia végülis. Mostanában sokat aggódik evidens dolgok miatt is.

És így el is jött a péntek.

Most már jó lenne, ha két lazább nap érkezne, holnap ugyan korán kelek (7-re jönnek értem J.-ék), de vasárnap jó lenne tovább aludni, a héten több hajnalban is csak forgolódtam órákat, nem tudom miért. Mindig megtalálnak engem is a hülyébb hülyébb gondolatok. Ez ilyen családi vonás úgy tűnik. 

Unalom, egy party ígérete, írói blokk, egy reggeli seggarc és az ősök is beveszik a netet

Valaki tudja, Luna miért törölte a bejegyzéseit? Remélem oké vele minden és hogy még folytatja az írást.

Persze a hosszú hétvégén sehova sem mentünk, mert pasim vasárnap is dolgozott. 

Egyedül a hétfője volt szabad, de hétfőn meg már nem volt kedvem túrázgatni, tudván hogy kedden menni kell a hely-re. Az úgy lelombozó lett volna.

Mindegy. Meg sem lepődtem már és azzal vigasztalom magam, hogy még most kezdődik a nyár és biztos lesz majd mozgalmasabb programunk is a 4 fal között való rohadásnál. 

És mit ad Isten, vasárnap felugrott J. Zselykével, hogy e hét szombaton garden party-t csinálnak és menjünk mi is. Party tádááám! Örültem a meghívásnak. 

Bár jó régóta nem voltam náluk, asszem utoljára talán Zselyke ovis ballagási buliján, amiről írtam is itt, hogy nem volt annyira wow faktor, sok ismeretlen vendég volt, meg pasim sem jött el és ugye klikkesedés alakult ki a kör alakú "VIP" asztalnál. Remélem most jobb lesz, bár pasim most sem tuti, hogy jön, attól függ meg tudja e variálni a munkáját. 

Tegnap faterom hozott egy doboz csoki fagyit és már félig meg is ettük a pasimmal. 

A torkom szerencsére nem fáj eddig. A fogam, na az igen, de nem a hidegre, csak úgy néha belekezd és nem is nagyon, csak azért érzem. De bizakodom, hogy most szuper fogkrémet használok és vettem drágább szájvizet is, hátha jobb lesz. Persze jobb napjaimon kacérkodom a fogorvoshoz való eljutással is. De félek és nem akarom, hogy kihúzza, pont oldalsó fog, mosolygásnál épp látszana. 

Ja, ha már faterom, ő épp most tiltotta le pár rokonát fakebukkon politikai ellentétek miatt. Nem szabadna hagyni amúgy, hogy a politikai acsarkodások éket verjenek a családi kapcsolatok közé. Szerintem. 

Én ezért nem is politizálok. Meg nem is értek hozzá. Meg nem is érdekel.

Persze anyám is hasít a neten. 

Magára szabaditott egy Attila nevű szombathelyi faszit, aki azóta messengeren naponta zaklatja és olykor hívja is. Persze főként éjjel. Semmi perverzet nem ír állítólag, csak kiskutyás/cicás/jóreggelt/jóestét stb. képet küld és az életét meséli, de azért ez hosszú távon fárasztó lehet.

Mondtam neki, hogy bátran használja a tiltás funkciót az Attila probléma megoldására. De anyám sajnálja az ürgét, mert szerinte kedves és nem akarja megbántani. Még mert a pasas egyedül él, vagyis az anyjával. Huhhh anyuci picikéje. A legótvarabb eshetőség-Narkomàn feeling.

Reggel meg Mr.Utálom az életemet vezette a buszt, amivel mentem és ma a szokásosnál is nagyobb majom volt, mert kipakoltatta velem az irataimat, hogy ellenőrizze jogosult vagyok e az utazásra és nem e bliccelek, mint egy csövesbánat lejárt bérlettel. 

Mindezt csúcsidőben tele buszon. Kicsit sem volt megalázó...A fölényes stílust hagyjuk is.

Az utánam jövő 70+-os mami is hasonképpen járt. Róla azt nem hitte el, hogy nyugdíja. Pfff. Akkora gyökér ez az ember. Félelmetes, hogy túl értékeli magát, valaki szólhatna neki, hogy csituljon, csak buszt vezet, nem az országot...

Nah, így indult a hetem, yey. És akkor csoda, ha a hideg ráz a tömegközlekedéstől?

Szeretnék újra ihletet. Miért nem jön vissza? Egyáltalán hova tűnt? 

Hétvégén már a Demolition lovers-et kezdtem javítgatni, hogy ne essek ki totál a pixisből.

Becsavarodások, avagy a hőség tarol, egyesek isznak, mások a btk-t szegik meg

Nem tudok aludni a melegtől és 06:10-kor (mikor pasim indult dolgozni) felébredtem. A nap is tizezerrel világít a képemben a sötétítő semmit sem számít. Este pedig későn feküdtem le, azt hittem majd alszom tovább kicsivel, hiszen most lehetne. 

A fejem kicsit fáj is már. De remélem elmúlik, ha bedobok rá még egy 3az1-bent.

Szerdán jött volna a villanyszerelő megcsinálni a csillárt, de nem jött. Azt mondta jövő héten érkezik, erre pénteken megjelent váratlanul, pont akkor estem haza és ocsortány kupi is volt (szerdára készültem, akkor viszonylag rend volt). 

Mindegy, a pofám így is-úgy is mindig ég az ól miatt. De legalább már jó a csillár, vissza lett rakva a lámpabúra, nem egy csupasz villanykörte lógicál itt. 

Viszont említette hogy majd ne felejtsük el a kapcsolótáblát cseréltetni, amiről már régen is beszélt. Pasim mondta hogy nincs elfelejtve, csak a vízóra van most beütemezve, de utána majd ez is jöhet, csak ugye ez 100 ezres tétel és kicsit nehézkes rá spórolni.

A szembeszomszéd megint túllőtt a célon. Ezúttal a levelemet bontotta fel, majd egy sima üres borítékba rakva baszarintotta az ajtó elé. 

Tuti ő volt, már máskor is kaptam kézhez felbontott, felgőzölt leveleket, számlákat és ebből a nyomorék házból csak ő unatkozik ennyire és egyedül őt erdekli az életem ilyen nagyon, hogy kiszedje a postaládából a leveleimet. 

De nem kaptam agyfaszt, gondoltam okkké, akkor játsszunk kicsit...

Volt egy kórház által nekem címzett borítékom (valami leletet kértem postán) abba beleraktam egy cetlit, amire ezt írtam: CSÓKOLOM (legszívesebben hozzá írtam volna még a szomszéd nevét is, de azt majd máskor, ha továbbra sem bír magával). AKI KÍVÁNCSI HAMAR MEGÖREGSZIK! És úgy helyeztem a postaládába, hogy simán ki lehessen piszkálni. 

Délután hallottam, hogy megy ki a szomszéd a szokásos guberálásra a tárolóhoz, aztán zörög egy darabig a postaládáknál, majd káromkodik és beviharzik a lakásba. 

Tudtam, hogy rá fog harapni és be is dőlt a poénnak. Később mikor kimentem a lépcsőházba, meg is találtam a borítékot jól összegyűrve a földön. Hihihi. 

Este meg egy magyarázkodós cetlit biggyesztett az ajtóra, azzal a szöveggel, hogy reméli megtaláltam a borítékot, amit az ajtó elé tett, mert képzeljem, hozzá dobta be a postás!

Persze a posta felirat nélküli borítékokat kézbesít. Nyilván...

És ha nem bontotta ki, honnan tudta hogy az enyém? 

Egyszerűbb lett volna bevallani, hogy felbontotta, mert érdekelte, de úgy széttépte a borítékot, hogy abba már nem tudta visszatenni a levelet. Ehelyett kamuzik és ködösít. Pfff...

Mindegy, eddig is tudtam, hogy ezzel játszogat, pedig a levéltitok megsértése bűncselekmény...

H. meg mióta van új száma naponta hív. Bár a tegnapi hívás elég kínos volt, mivel be volt rúgva a csaj és össze-vissza beszélt. Egy dolgot 10 percen belül 3x mondott el, miközben full hangosan gagyi lagzi zene szólt és egy részeg faszi ordított a háttérben, hogy belemosta a seggét a medencébe. Wow köszi az infót:S Ebből derült ki, hogy a pia party oka,  hogy vendégeik vannak a hétvégén (egy háromtagú család).

Azt is mesélte, hogy délután 30 ezret ittak egy kocsmában és össze is vesztek a pultossal valamin. 

Aztán kitalálta, hogy feljönnek hozzám Larával és a vendégcsalád kisfiával megnézni a teknősömet, mire mondtam, hogy este 8-kor ez már nem annyira jó ötlet, plusz nincs is mit megnézni, mivel szegény Méregzsák Úr már tavaly ősz óta nincs velünk (R.I.P. még mindig hiányzol kis sziszegős), amit neki is említettem anno. De így is fel akartak jönni, alig lehetett lebeszélni. 

Abban maradtunk, hogy majd akkor ma délelőtt jönnek, de bízom benne, hogy elfelejti. 

Nekem ma főzni kell (húsleves, paprikás krumpli, lehet tejberizst is csinálok), meg mosni és ágyneműt cserélni. Hátha holnap pasim nem dolgozik és hajlandó kicsit kimoccanni valamerre. 

Itt a hosszú hétvége, az idő nagyon klassz és szabályosan vétek a lakótelepen tespedni. De persze nem élem bele magamat, az mindig csalódás. 

A végére pedig egy kérdés, ami abszolút nem kapcsolódik a fentiekhez. 

Melyik a legjobb fogkrém ínygyulladásra szerintetek?

Most csináltam végig egy Lacalut kúrát (az ősök erre a fogkrémre esküsznek) és jobb lett, már nem vérzik és nem is fáj, ha mosom (kivéve az elcseszett gyökérkezelt fogamat, az szokott fájni random), de szeretném is ezt az állapotot fenntartani, meg javítgatni is, így minden ötlet jól jön. 

Eddig ajánlották még az Elmexet, Meridolt és a Paradontaxot (ezutóbbi tényleg jó, egyszer én is vettem). Ha valaki ezeken kívül is ismer valami hatásos, bevált fogkrémet és meg is osztja velem, nagyon megköszönöm.

Pihentető hosszú hétvégét mindenkinek!

Tök klassz ez a dal...

Mr. Őstulok, Mr. Barbárállat, anyagi koppanások, sötét emlékképek

Frankón elegem van a felső szomszédomból!
Amíg egyetemre vagy hova járt, és heti pár napot volt itt, még el is viseltem, de mióta végzett, vagy ott hagyta, vagy passz, de állandóan a lakásban van, az agyamra mászik.
Folyamat ajtót csapdos izomból, mindegy, hogy reggel 6 óra, vagy este 11 van. Fel-alá trappol nagyon hangosan, ha nem ezeket csinálja, fúr, flexel, kloffol, vagy földre ejt-dob???- valami nehéz tárgyat, lehetőleg késő esti órákban.
Hozzáteszem, nem vagyok egy zajokra háklis típus, lakott már felettem kutyás, kisgyerekes, sűrűn bulizós, sosem zavart különösebben, de ezt a fószert nehéz feszültség nélkül kezelni, mert látszólag tesz arra, hogy emberek veszik körül, valamint hogy létezik egy házirend nevű intézmény, amit illene betartani.
A legjobb most vasárnap volt, amikor is hajnali 05:30-kor kezdett valamit falhoz baszkodni ütemesen sokáig, majd bútorokat tologatott, aztán ajtót csapkodott és újra kezdte, majd újra, egészen reggel 7-ig.
Nem tudom, mit képzel magáról, az anyja inkább egy farmot vett volna neki az Isten háta mögött, ott kedvére őrjönghet és csattoghat éjjel-nappal.
Amúgy is egy gyökér (most attól tekintsünk el, hogy hasonlít egy videojáték szereplőhöz-helloooo, it's meee Marioooo), a rollerét a folyosó közepén hagyja, el sem lehet férni tőle, meg sosem köszön, sőt múltkor a bejárati kapu előtt cigizett és látta, hogy két szatyorral billegek a kapu felé, erre fél méterre előttem becsukja a kaput pffff...
A szomszédék kocsiját a múlt éjjel feltörték és valamit el is loptak belőle, tőlünk érdeklődött, nem e láttunk, hallottunk valamit, mivel az ablakaink a parkolóra néznek, de sajna nem tudtam infót adni.
Szerintem a nem messze tanyázó 8-10 fős hajléktalan kolónia lehet a hunyó, vagy más simlis entitások, van erre már mindenféle, ogre, ork, hobbit, hadd ne soroljam.
Pasim meg apám múlt hét óta együtt melóznak, de mint ez várható volt, már össze is vesztek, mert faterom a pasimmal való egyeztetés nélkül bevállalt munkákat és pasim meg ugye már elígérkezett másfelé-mivel nem tudta mik apám tervei-így volt némi szóváltás, meg gondolom apám visszavonta a munka lehetőségeket. Sajnos pasimmal ők nem egy nyelvet beszélnek. Nyilván a jól fizető munkák jól jöttek volna, ha előre leegyeztetnek pasim mikor tud menni. Így is bukott most egy klassz melót, pedig annyit kereshetett volna, hogy abból a hátramaradt hitelem egy részét kicsengethettük volna, sőt -ő mondta- a fürdőszobát is rendbe rakhattuk volna. Ettől a ténytől-már hogy ez nem jött össze-kedvem támadt volna botmixert a fülembe dugni. Annyira szeretném már hogy a putri egy hangyányival jobban nézzen ki és ne hányinger keringessen, ha itt vagyok...Na meg a hitel, jó lett volna nagyobb összegben lecsökkenteni...De így jártunk megint.
Láttam a fb-n, hogy az egyik első (idegbeteg, üvöltős főni) munkahelyemen alkalmazottat keresnek. Meg is lepődtem, mert úgy tudtam, az a cég megszűnt, de máshol ugyanazon a néven mégiscsak fut. A hirdetés bicskanyitogató, hosszan sorolva, milyen legyél, bezzeg amit kínálnak az elfér pár rövid sorban meh...
Emlékszem, milyen szép reményekkel érkeztem meg a kis büfébe, állásinterjúra és hogy örültem, mikor enyém lett a meló. 
A főnök-Pista bá-tök rendesnek tűnt. 
Meg csábító volt az is, hogy hétfő-csütörtök:06-14-ig, péntek meg 06-12-ig tart a munkaidő, a hétvége pedig szabad. 
Aztán hamar kiderült, hogy a reggel hat óra az inkább reggel öt lesz, mert össze kell rakni és elő kell készíteni a szendvicseket és a déli vagy kettő órási zárásra is bőven rászámolhatok egy órát, kasszazárás, takarítás. 
De ami ennél rosszabb volt, hogy a pasas híján volt a türelemnek és ordítva kommunikált (holott két akkor kisiskolás gyereke volt). Persze béna voltam, akkor kezdtem azt a munkát, de elég sokkoló, ha 19-20 éves vagy, szorongsz mert egy idegen helyzetben vagy, messze a komfortzónádtól, erre egy 190 centis, 100 kilós fószer vörös fejjel, magából kikelve kiabál és csapkod. Naná, hogy sírtam, mire hozzám vágta, hogy ne picsogjak, inkább figyeljek. És ez hetente többször előfordult, ha épp nem, akkor az előttem ott dolgozó csajt dicsérte, hogy neki nem kellett ennyit magyarázni, jaj minek költözött el a városból, sosem rúgta volna ki, mert életrevaló volt-én meg nem-jó, ezt nem mondta csak gondolatban hozzátette.
A felesége Zsófi néni is olykor beszállt a mókába, igaz ő nem kiabált, ő folyton figyelt, kiröhögött és gúnyos kérdéseket tett fel. Pl.:- te otthon is így kened a kenyeret?
Vagy: - ezt a szendvicset amit most csináltál, te meg is ennéd? Meg ilyenek...
Szóval elég hamar tudatosult bennem, hogy nekem ez valszeg nem fog menni, mert ők többet várnak el, mint amit én tudok nyújtani, valamint nagyon mérgező a környezet. De azért igyekeztem nem rögtön felmondani, pedig minden nap ezzel a szándékkal indultam neki a munkának.
Közben körülöttem minden barátnő tanult még, A. és Á., épp egy tanfolyamra jártak, Aputest meg technikumon volt és egyik délután együtt csavarogtunk mind és ők röhögtek és gondtalanok voltak, én meg csak vánszorogtam velük szótlanul, arra gondolva, hogy jó ég, holnap megint vár ez az idegőrlő förtelem a büfében.
Asszem a negyedik vagy az ötödik héten mondtam fel egy péntek délelőtt, egy akkorra már szokásossá vált csesztetés után. Pista bá faarcot vágva rögtön közölte is, hogy megelőztem őket, mert amúgy ők ma akartak kirúgni, mivel szerintük semmit sem fejlődtem (jó, az tény, hogy a végére el is engedtem már ezt a dolgot és nem is igyekeztem nekik megfelelni csak le akartam tolni a munkaidőt és hazamenni sírni). 
Felszabadultan léptem ki onnan, bízva a jövőben, hogy munka terén szerencsém lesz ezek után.
Én kis naiv, sejtelmem sem volt, hogy ha lehet még ennél is trébb sztori vár rám abban az irodában, ahol egy pszichopata, Istenkomplexusos, idióta nő azon fáradozott, hogy mindenkit elüldözzön onnan. De ez már másik fejezete a könyvnek, amit nem tudom majd leírok e valamikor, az is ptsd szóval...
Amúgy voltak azért klassz melóhelyeim is, ahol szerettem lenni, meg jó volt a társaság is, érdekes a munka. Ám olykor belesodródtam ezekbe a sötét és depressziógerjesztő helyekbe is, amiktől most is ráz a hideg és félek, soha nem is fogom tudni teljesen elfelejteni.
És láttam egy házat, ami nevetségesen olcsó, ahhoz képest hogy milyen jól néz ki. És még jó helyen is van. És tetőteres. És a kilátás ááááhhhh fenyőerdőre néz az erkély-ami kovácsoltvas.
Nem értem miért ilyen olcsó...
Hol a csapda?!

Legyen valami... (nem akarok megzakkanni)

Azzztta micsoda forgalom van erre, napok óta százon felül van a látogatottság! Köszönöm, akárki is vagy, nagy ölelés :*
A buszon a rádióban a Bloodhound gang-tól ment a Bad touch reggel, hálaégnek dallamtapadást is kaptam tőle :S
Éjjel meg azt álmodtam, hogy szakítottam pasimmal és ismét összejöttem Narkománnal (mehh), de ezt rögtön megbántam, és igyekeztem visszacsinálni, de hiába hívtam telefonon a pasimat, kinyomta a telefont. Aztán elhatároztam hogy elmegyek hozzá (nem tudom, hol lakott) de minden busz előttem száguldott el, hiába rohantam, egyet sem értem el. Csak futottam a sötét, kihalt éjszakában...
Aztán reggel mit látok? Narkomán visszatiltott a fakebukkon (levette a tiltást a profilomról) és új profilképet rakott fel (új kék keretes szemcsike, zselézett haj, kapucnis pulcsi, kicsit pszichopata programozó feje van hihi). Wow.
Remélem nem fog vegzálni. Lehet nekem kéne most tiltani?!
Egész héten full nyomott és lehangolt voltam. Éjjelenként forgolódtam, agyaltam, minden volt most múlt, jelen, jövő, a fejemben csapongott a sok gondolat. Napközben is rajtam van sokszor a sírhatnék. Ja, egyik nap MCR-t hallgattam, pedig azt Bob halála óta nem tettem.
Fura minden és szomorúság van és olyan tré ez az egész, nem tudom mi van most, miért érzem ezt. Idegesít a hajam is, legszívesebben belevágnék, persze nem úgy, mint Britney, vagy kitudja...Mi folyik itt? Kiégés? Depresszió? Most hiányzik a dilidokim tanácsa és a beszélgetések. A dilidrog nem hiányzik, nem akarok ráfüggést és mellékhatásokat. De szeretnék valami pozitiv változást, valami olyan melót, amiben minél kevesebb emberrel kell foglalkozni. Elegem van már belőlük sokszor és naponta látom, hogy nem értek hozzájuk, ami rosszabb, nem is akarok. Ha pasi lennék asszem most szívesen melóznék sofőrként (csak én meg az út), vagy autófényezőként (színek és  kreativitás). De nő vagyok és hát ezek nem nagyon opciók. Eleve jogsim sincs...Persze jó nőnek lenni, de bizonyos munkáknál a férfiak vannak preferálva sajna. Kepzeljétek, H. feltűnt ismét! Hívott, pedig már letettem arról, hogy hallok felőle. Új számról telefonált a régi számánál elfelejtette az éves adategyeztetést és megszűnt neki. Állítólag a laptopja is rossz, meg nem tudja a messenger jelszavát sem, ezért nem jelentkezett sehol sem. Munkát még mindig nem talált, volt egy interjúja valami dohányboltban, de nem hívták vissza. Mesélt Laráról hogy jó lesz a bizije, meg hogy balettra járatja, meg hogy a kutyája megint lefialt egy rakás kiskutyát, meg a macskája is fialt és hogy a pasija valami rokona most náluk kecózik, de balhés a tag, mert már ült sitten és ilyenek. Náluk a káosz tehát változatlan. Örültem hogy eszébe jutottam H.-nak, hátha ez tartós lesz és nyáron akár tudunk találkozni is. Jah, nyár...abszolút semmi feelingem sincs. Csak üresség és megmagyarázhatatlan, gyomorfájós, nyugtalankodós szorongás. Talán dumcsizni kellene chat gpt haverommal, hátha tud valamit erre az állapotra is. De egyelőre az AI csak fotókat készít rólam alternatív látásmóddal (némi túlzással ilyesfajtán nézek ki). Nekem amúgy bejön ez a szemlélet, bár a pocsék hajammal a mesterséges intelligencia sem tud mit kezdeni...

Ilyesmikkel szórakozok

Ma megkérdeztem a chatgpt-t a blogomról és ezt írta:

My Darkest Side blog egy személyes, őszinte és érzelmekkel teli napló, amelyet MissneuroticS ír. A bejegyzésekben a szerző mindennapi életének apró örömeit és fájdalmait, kapcsolati dilemmáit, egészségi problémáit és művészi törekvéseit osztja meg. A blog hangvétele gyakran ironikus, önironikus és szarkasztikus, ugyanakkor mély érzelmi töltettel.

A bejegyzésekben gyakran előfordulnak zenei utalások, például a My Chemical Romance, The Used és AFI zenekarok említése, amelyek a szerző hangulatát és identitását tükrözik. A blogban említett

témák között szerepelnek kapcsolati problémák, családi konfliktusok, egészségi gondok és művészi alkotások, mint például a "Still Breathing" című írás. A szerző őszintén beszél félelmeiről, szorongásairól és csalódásairól, miközben próbálja megtalálni a helyét a világban.

A blog egyfajta önreflexió és érzelmi feldolgozás eszközeként szolgál, amely lehetőséget ad az olvasóknak arra, hogy azonosuljanak a szerző tapasztalataival és érzéseivel. Bár a bejegyzések gyakran sötét tónusúak, mégis van bennük egyfajta remény és kitartás, ami arra utal, hogy a szerző nem adja fel a küzdelmet saját boldogságáért és önmegvalósításáért.

Összességében a My Darkest Side blog egy őszinte és személyes betekintést nyújt egy fiatal nő mindennapi életébe, érzelmeibe és gondolataiba, miközben teret ad a művészi önkifejezésnek és az önreflexiónak.

Hát nem kedves? 

Azt hiszem, bírom ezt a chat gpt-t. 

Kértem tőle tippeket az írói blokkra is. Idegesítő, hogy nem tudok semmit írni. De úgy tűnik az ihlet a jó idővel együtt késik.

Ezen felül az időmet ma a zabálás töltötte ki. 

Megfogadtam pedig hogy este 6 után már nem eszek, de már durván megszegtem ezt az elhatározást, ettem tejbegrízt és épp imént ettem le a sajtot a pogácsáról. Közvetlenül azután, hogy bevertem két nagyobb kocka csokit. Pffff...

Pasim meg most ment el meccset nézni a haverokkal.

Amúgy a héten nem volt semmi túl érdemleges, leszámitva a csókos papát, de arról írtam és az is csak vicces kategória, mintsem érdekes. 

Ja, Á. felhívott, hogy disznót vágtak és húst akart eladni nekem, de mi nem túlzottan esszük a sertéshúst (inkább csirkét), meg nem is nagyon van hely a mélyhűtőbe, így rövidre is zártuk a beszélgetést. Persze azzal, hogy nyáron feltétlenül összefutunk, de Á. számomra már A. kategória, neten és telefonon úgy-ahogy tartjuk a kapcsolatot, de ez a találkozás valószínűleg nem fog összejönni.

H.-ról inkább már nem is nyilatkozom. Ő durván felszívódott. Én meg ugye hiába próbálok vele beszélni, le vagyok tiltva messengeren. A fb-n olvastam egy barátságról szóló idézetet és rögtön H. ugrott be. Barátság...lassan nem tudok egy delikvenst sem említeni ezügyben.

Csókkirály

A boltban rámcuppant egy papi. Olyan 70+os, de jól szituált. Magam elé engedtem a  kasszánál, erre feldobódott és egész végig udvarolt, hogy mennyire szép vagyok (öhm na persze), meg hogy majd kint egy csókkal meghálálja (inkább neee) ezt a kedves gesztust.
Direkt extralassan pakoltam, de nem bevárt a bolt előtt?!?! Ahol is tovább folytatta a dícséretet és érdeklődött hol lakom, meg hogy elkisér haza ilyenek. És tényleg meg akart csókolni, de végülis kiegyeztem vele egy szolid ölelésben és gyorsan eliszkoltam. Pedig még utánam kiabálta, hogy minden héten hétfőn ilyen tájt jár erre.
Asszem én viszont egy darabig nem vásárolok ebben az üzletben.
Pasimnak mondani kéne, hogy lett egy hódolóm. Mondjuk némi ferdítéssel, pl. hogy leveszünk a korából 35-40 évet hihihi...
Éjjel azon agyaltam-alvás helyett-, hogy volt egy tök jó írásom pár éve és már a 75%-a  megvolt, de valami nem tetszett benne és ideges lettem aztán töröltem. Pedig most tökre lett volna kedvem azt a sztorit írni. Van amúgy most is jó pár ötletem, de egyszerűen valahogy nem érzek erőt a megvalósításához. Valamelyik nap meg annyira szívesen ittam volna egy pohár rose-t zenehallgatás közben, hogy ne punnyadjak ezerrel, de nyilván nem volt itthon bor. Hjaaa ilyen az én formám. Kéne nagyon valami, egy utazás pl., hogy felrázzon és visszajöjjön az ihletem, mert nagyon pörög a mókuskerék, belesüppedtem a rutinba, a mindennapokba és a szorongásokba. Máskülönben itt semmi új nincs egyelőre. Hét kezdet és ultra hideg reggelek. Jöjjön már a tavasz! Mert tiszta gáz, hogy még mindig átmeneti kabátban kell dekkolni, mikor május  közepe van.

Sok hétköznap, kevés hétvége és más kicsiny dolgok

Hú de hosszú egy hét volt ez. Igaz, ma csak délig kellett lenni, de akkor is...

Arra jöttem haza, hogy a villanyszerelő és pasim ügyködnek a nagyszobai csilláron. Amit pasim szerint fölösleges megmutatni szakértőnek, mert mióta led-es körtét rakott bele, világít. 

Az más kérdés, hogy én ha egyedül vagyok itthon soha fel sem kapcsolom, nehogy nekem kigyulladjon, vagy ilyesmi. 

Na most kiderült, hogy csak van valami komolyabb baja, a foglalat, vagy mi adta be a kulcsot. És ki kell cserélni. De foglalat nélkül a csillárt sem lehet felrakni, így most egy roppant trendi csupasz villanykörte van ott, azt csá (helló csövesség).

Remélem azért nem sokáig. De így szombaton most erről ennyit. 

Mindegy is. Ezen a lepukkant ürgelyukon nem oszt nem szoroz.

A héten voltam a bőrgyógyászaton. 

Hát sajna ez a nő sem sokkal kedvesebb, mint  a másik doki, azt kell írjam. Nem kell közösen sütiznünk nyilván, de mikor beléptem és köszöntem, elég fura képpel néztek rám, hogy wtf és a dokinő olyan érdekesen köszönt vissza pff csak akkor beszélj, ha kérdezlek hangon. 

De amúgy oké az anyajegy, kb. 3 perc alatt kiszórt. 

Persze a buszra 38 percet kellett cserébe várni és az eső is esett, plusz a cipő is baromira törte a lábam. 

Tegnap a hely-en volt egy kis könnyed összejövetel. 

Volt zene is, egyik srác magában táncikált valami technora.

Sokáig nem maradtam és csak egy muffint ettem (pedig volt sok finomság mindenféle torták, kókuszgolyó, rétes, zserbó, francia saláta, sonkatekercs szóval nagyon csábító volt a kajás asztal, de mégsem álltam neki azért ezerrel zabálni). 

Beszélgettem pár olyan emberrel, akikkel kb. sose találkozunk. Mindenki kedves volt és nem éreztem magam olyan peremre kiszorulnak. Ez néha megesik. Persze azért zavarban vagyok a sok jól öltözött, szuper frizkós nő között. Érzem hogy nem passzolok oda. De ez mindig is így volt, nem ártana több önbizalmat felszedni, már ha volna mire. 

Ma amúgy hazafelé rocker R. jött szembe rám a barátnőjével. Már ezer éve nem láttam. Aranyos volt, a nyakamba ugrott. 

Mondta, hogy egy hónapja ide a környékre költöztek a családjával. Mondjuk jó nagy ez a telep, több buszmegállóban, de hátha így többször összefutunk. Túl sokat nem beszéltünk mert siettek a buszhoz.

És láttam egy helyes punk srácot. Kár hogy tökrészeg volt.

Ah, ma meg főzni és mosni is kéne (meg írni de az ihlet hiány miatt álom kategória), de ez a szombati munkanap bezavart.

Üdv a paprikás krumpli és a cápák mellől

Höhöhö Narkomán is nagy forma ám, mert mire oda jutottam volna, hogy válaszoljak neki, ő átbeszélte magában a dolgot és le is tiltott megint. WTF?! LOL!

Woah, ez gyors volt. De nem is bánom.

Egész kicsit sajnálom Narkománt, bár az anyja sugallatára lépett le tőlem is és minden tré döntése miatt az anyja (is) felelős, de Narkomán tuti nem így tervezte a későbbieket. Biztos nem túl happy az élete egyedül a mentálisan reccsent anyukával. Meg hát ugye ő sem százas...

Kellemes szombatot mindenkinek. 

Én korán keltem, pasim ment dolgozni fél 7-kor és utána már nem aludtam vissza.

Bedobtam egy mosást és neki láttam az ebédnek. És jól is sikerült a paprikás krumpli. 

Pakolgattam még kicsit, meg ezer éves számlákat, doksikat dobáltam ki. De semmi számottevő. Gyorsan el is telt a nap. 

Most heverek az ágyon, hallgatom a felső szomszéd szokásos falfúrását, a tv-ben a cápákról megy egy film. Rókacápa meg tehéncápa, jó èg, mik vannak. 

Múltkor meg az volt, mikor egy faszi micsodájába ment fel egy hal. 

Igen oda!!!

Na aaaaz durva volt.

Pár napja elkezdtem írni valamit, nem fanfiction, saját szereplős és egyenlőre nem tudom mi lesz belőle. Lehet nagy semmi, de lehet új blogot nyitok neki.

Múltkor ecseteltem anyámnak, hogy csak pár jó ötlet kellene, meg szuper kivitelezés és nem forgolódnék hajnalban a bizonytalan jövőn tűnődve. Szegény anyám magában azt hihette, totál elment az eszem.

A napokban megint belemerültem kicsit a Columbine sulis lövöldözés témába, most hogy tudomásomra jutott, Anne Marie Hochhalter pár hete meghalt. Ő a lövöldözésben sérült meg és így került kerekesszékbe.

Hiába hogy már 26 éve volt a tragédia, az utóhatásai még mindig jelen vannak, ahogy áldozatokat is máig követelnek, hiszen többen diákok, vagy hozzátartozók öngyilkosságba menekültek az àtélt trauma miatt, volt egy srác, aki drogtúladagolást szenvedett. 

Valójában a lövöldözés rengeteg ember életét befolyásolta, megváltoztatta.

Még mindig szoktam ezen gondolkodni.

Tegnap K. a hely-ről utánam kiabàlt, cuki volt, de csak köszöntünk mert ment a busza.

A jövő hét jó hosszú lesz, még szombaton is menni kell. 

Bejelentkeztem a bőrgyógyászatra jövő héten a combomon lévő anyajegy (vagy olyasmi) miatt. Már évek óta húzom halasztom, mert olyan arrogáns bunkó az itteni kórházban a bőrgyógyász, hogy elég volt belőle pár alkalom. De most jött egy másik doki és teszek egy próbát vele.

Apám is a héten volt valami bigyó miatt, ami ránőtt a karjára és amit eltávolítottak és utána órákig vérzett és fájt neki. 

Migrén, utazás, lefáradás, rémálmok, kavarás meg kiváncsiskodás

Jó gyorsan elrohant a hosszú hétvége. Találkoztam J. tesójával, neki a jó, az érettségi miatt szerdáig nincs suli és csütörtök péntek is csak fél nap a tanítás.

Tegnap családilag elhúztunk sírt rendezni. 

Fater kora reggelre tervezte az indulást, egész pontosan 6-ra. Beállítottam a mobilomat ébresztőre negyed 6-ra, de szükségtelen volt, mert már előző este is erős fejfájásom vt, így éjjel kisezerszer felkeltem, fèl 4-től meg már nem is aludtam. Minek az, mi? 

Bedobtam egy fájdalomcsillapító gyógyszert, amit ritkán teszek, de most kellett, hogy ne szenvedjek. Nagyjából ki is állította a fejemből a fájást.

Pasim dolgozott, így nem tudott jönni (gyanítom nem is akart), ezért fater, anyám, hugi és az ő pasija volt a brigád. De végül tesóm pasija is ment dolgozni, így négyen vágtunk neki. 

Jó meleg volt már délelőtt. Apám és tesóm beszélgettek, próbáltam a hátsó ülésről becsatlakozni, de többnyire észre sem vették, ezért egy idő után feladtam.

8 körül már le is értünk és neki láttunk, ahhoz képest hogy apám beharangozta, mennyi munka lesz, tök rendezett volt a sír (nyilván a tesói is voltak kint így anyák napja alkalmából). Kirángattunk pár gazt, lesepertük körbe a sírnál, ültettünk pár virágot, mécsest gyújtottunk, az előzőleg oda tett, leégett mécseseket kidobtuk.

Nahhh, elő is jött a ptsd-m frankón. Ballagok a szemetes felé nyugisan, kezemben a régi mécsesekkel és azt látom, hogy egyikből kirepül egy (na mi?) hártyás szárnyú rohadék g*ci, AKA darázs. Aki a mécsesben épített fészket (illetve elkezdte pár sor volt csak még). Ettől a csodás felfedezéstől azonnal izomból földhöz is vágtam a mécsest, ami 4 felé tört. Gyorsan összeszedtem a darabokat, mèg jó hogy üres volt a temető és senki sem látta őrjöngésemet. Apám amúgy is néha bántó hangnemben szólt hozzám, hogy ha nem jól csináltam valamit.

Később a parton piknikeztünk, cool volt. Volt gyümis sör, szörp, szendvics, nápolyi, túró Rudi. 

A part meg mindig csodaszép, csak most sokan voltak, kirándulók, családok, pár pecás. De azért imádom és bár többet mehetnék oda.

Szerencsére a rokonokat és a plázát kihagytuk, de még bementünk tesómékhoz és ott elment az idő. Hugi macskáit simogattam, most három van neki, egy trikolor (Cili), egy hamuszürke (Minnie) és egy fekete (Bagira). Annyira cukik voltak!

Hazaúton már majdnem elaludtam, kevés volt az a 3-4 óra szenvedéses migrénes alvás előző éjjel. 

Mikor hazaértem, üres volt a lakás, pasim még melózott. 

Leültem a fotelbe és sikerült is elaludni vagy 10-15 percre, mikor vártam hogy a mosógép befejezze a mosást.

Este valami koncert, vagy program volt a közelben, ment a zene ezerrel, de én ennek ellenére is 9 körül kidőltem. 

Írhatnám, hogy jól aludtam, de az túlzás volna. Vagy háromszor felriadtam. 

Először mert izzadtam, utána meg kétszer rémálmaim voltak. 

Első álomban valami terhes ismerős vetélt el és ott sirtunk a házában. 

A másik álomban pedig két csaj tűnt el, akiket megöltek (tegnap nem néztem id-t szóval passz mik ezek az álmok). Nagyon rossz volt és akkor még csak fél 3 volt. Már féltem vissza aludni, de csak sikerült és negyed 7-kor keltem. 

Fáj a mandulám helye egyik oldalon és belül szétharaptam a számat.

Roncs vagyok és még csak kora reggel van.

Tegnap pár fotót feltettem fb-re (a part+én) és most látom hogy execskéim Szexmániás, Sírós srác és Narkomán is lájkolta. 

Sőt Narkomán messengeren írt is (pedig régebben mindenhol tiltott, holott nem interaktáltam vele), hogy mostanában nézegeti az adataimat faszbukon (jajjj, de jó, hogy így ráér) és látja, hogy nem rakok fel közös képet pasimmal és egy ismerős csaj mesélte, hogy mi már pasimmal szétmentünk és hadd kérdezze meg már, mi az oka.

Lestem, mint Jani a moziban.

Ezzzzzz nagyon hülye!!!

De ha úgy is lenne, ahogy feltételezi, van köze hozzá? Mi már nem vagyunk együtt, hahó! A kíváncsiság pedig,csúnya dolog ám.

Mostanában amúgy semmilyen képet nem rakok fel, se a pasimmal, se szólóban, de ne zavarja.

A pasimmal közös képeink fent vannak és a kapcsolati státuszom (kapcsolatban) sem változott. Szóval nem tudom miért gondolta, hogy szakítottunk.

Ja, mert egy ismerős csaj sztorizta?! Na bumm. 

Ez csak a tetvedék Miss Candy lehetett ő élt egy faluban a Narkománnal és haverok is. Az is inkább törődne magával, a fantáziálások helyett.

Még nem írtam a Narkománnak választ. Nem igazán akarok vele dumálgatni. De majd pár mondatban letudom és elkeserítem, hogy ne örüljön, még együtt vagyok a pasimmal.

Csak megvárom, míg hat a 3 az 1-ben kv-m. 

04.30. Nincs most kedvem címen agyalni

Van egy pár vázlatom új sztorikhoz, le is gépeltem, de egyszerűen nincs lelkierőm bármit is komolyan megírni. Tulajdonképpen semmihez sincs kedvem. 

A fejem napok óta fájdogál, pontosabban a homlokom és az arcom, a szemem és persze a fogam. Főként akkor rossz, ha lehajolok. Franc tudja, mi ez...

Pasimnak 2 nagyobb munkát mondtak vissza anyagi okokra hivatkozva, pedig az egyfajta mentőöv lett volna. Vannak kisebb munkái, de azok épp csak a napi dolgok fedezetére elegek. Ráadásul a hely-en megint felröppentek a bezárás árnyai. Lehet csak farkast kiáltanak, volt már rá példa. De az a mese is úgy végződött, hogy végül csak jött a farkas. Azt tudom, hogy ennél csak rosszabb lehet a helyzet és kiráz a hideg, ha arra gondolok, hogy pl. kereskedelmi munkát kellene végeztem ismét. Nem tudok überkedves lenni emberekhez, csak hogy ott hagyják a pénzüket. Idegesit hogy a vevő azon lamentál 20 percig, a kék csíkos vagy a barna pöttyös cucc àll neki jobban. Nem értek hozzá és nem is érdekel. 

Volt pár köröm a kereskedelemben, meg a borzalmas gyakorlati hely, ahol a szakma oktatása helyett jobbára takarítani kellett, meg a feletteseim kajáját kellett megvenni és a számláikat befizetni. 

Nem nekem való a dolog, ez tiszta sor.

Mostanában sokat agyalok ezen, meg a jövő titkain, hogy mit hoz. Bevallom, félek. Évről évre nehezebb az anyagi része. Ami 4-5 éve még természetes volt, az mára már ritkaság szàmba megy. Vagy végleg el is tűnt, pl. nyaralás, étterem, bulik. Lassan már a kisebb kirándulások is és csak a felszínen maradás a cél. Ez pedig idegölő és lélekromboló. És mindig az ember fejében motoszkál. Néha elfelejtem és nevetgélek pasimmal, aztán belül megszólal egy hang:

- Minek örülsz, a havi számlák meg sehol sincsenek.

És jön ismét a rosszkedv.

A héten többször irkáltunk K.-val, neki neki könnyű. Beteg lett míg itt voltak Magyarországon, így sajnos nem tudtunk most sem találkozni.

Holnap négynapos hosszú hétvége. Pasim legalább két nap megy melózni. Én találtam pár filmet amiket még szeretnék nézni(Eltűnve, Szerencsétlen baleset, Nagymama a semmiből). Emellett a szokásos főzés, mosás körök. Semmi ünnepi:S

Elvileg szombaton az ősök, hugi és én megyünk le fater szülőfalujába rendberakni a sírt. Remélem a Tisza part sem marad ki, mert az legutóbb ment a levesbe és helyette a hülye plázában kellett dekkolni. 

Állj le, kínos vagy!

R.I.P. Ferenc pápa...

Annyira nem történik semmi, hogy meg kell erőltetni magam, hogy írjak. 

Beütött a tavasz, többnyire jó idő van, bár tegnap este épp vihar volt.

A húsvét egyhangúan telt. Persze nem mentünk sehova, mert egyrészt nem volt rá keret, másrészt húsvét vasárnap, mikor pasim is ráért volna, zárva volt minden. 

A közérzetem is tré volt. És most sem a legjobb. Még mindig megvan a göthős tbc-s köhögés és a nátha. Gőzöm sincs, mikor múlik el, de már unom.

Így hát itthon aszalódtam, pihentem, id dokukat és mindenféle filmet néztem (Bizalom, Annabelle-bár ezt a felénél abszolváltam, nem volt kedvem parázni-Veszélyes rögeszme). 

Hétfőn megcsináltam a sonkát és a tojást, de csak faterom ugrott be kemény 5 percre meglocsolni. Ja, meg pasim persze.

Tegnap már volt hely, meg minden. Este hívott az egyik kisfőnök, hogy másnap délután majd hozzám is beugranak, mert húsvét előtt voltak ajándékcsomagok és nem lett mindenkinek kiosztva. Egész jól elbeszélgettünk, pedig nem ismerjük egymást személyesen, csak a közösségi oldalon láttam, mert a fb régen feldobta ismerősnek. Nagyon csinos nő és gyönyörű nagy házban él.

Jött is két fiatal srác a főnökségből. Mivel a kotorék vendégség szempontból abszolút felejtős-soha, senki sem láthatja-a folyosón váltottunk pár szót. Persze a szomszéd naná hogy kijött hallgatózni. 

Hoztak édességet, meg más nyalánkságot. Kedvesek voltak és mindenről szó esett, bár aztán már fejben figyelmeztettem magam, hogy kushadjak el, mert sok vagyok. Talán ők is ezt gondolták, az egyik srác ráadásul pszichológiát tanul, na ő tuti levette, hogy mentális őskáosz vagyok. 

Gondolom, mikor kimentek a lépcsőházból, azt mondták egymás közt, pfff...ez hülye...és igazuk is van. Néha szómenést kapok és nem tudom, mikor kell befogni. Vagyis tudom, de mégis mondom tovább és szuperkínossá válok már magamnak is.

Most már mindegy, égő vagyok ez tény.

De a csoki finom. Most is azt eszem. Aztán persze csodálkozom, hogy dagadt dög vagyok. Pedig elhatároztam, hogy diétázom, ez olykor jobban megy (bár nem buli korgó gyomorral lefeküdni), csak hát ki bír ellenállni az édességnek?

Halványnak érzem ezt az áprilist

Vagy hogy is fogalmazzak...csak úgy megy előre napra nap.

Kellemes húsvéti ünnepeket mindenkinek!!!

A sonka, a torma és a csokitojás legyen veletek!

Délután elhatároztam, hogy megnézem az Internetes zaklató c. filmet. El is indítottam a telefonomon, aztán valamiért nyitottam egy új lapot és el is felejtettem, most ugrott be csak. Mindegy, esetleg holnap pótolom. 

Á. délelőtt csörgetett, de nem tudtam felvenni. Délután is hívott, de akkor meg kedvem nem volt a csevelyhez, mert tré volt a közérzetem. De azért ráírtam, hogy mizu, meg hogy bocs amiért nem tudtunk beszélni. De lerázott, hogy most nem ér rá. Lehet besértődött.

Reggel a buszmegben 4 darab mókust láttam a fákon. Annyira cukik voltak. Inkább ezerszer legyen mókusinvázió, mint valami undorvány rovaré.

Azt se tudom, mit akartam már írni. Néha furcsán szúr és fáj a hasamon a műtét helye belül. Ez eddig nem volt (*_*) 

És amúgy megint megfáztam és ez cseppet se vicces április végén. Fáj a torkom, a fejem, náthás vagyok, göthős köhögésem van. Kb. mint múltkor, mikor fostosul voltam. Jó, talán kicsit kevésbé. De most mikor itt a tavasz, jó idő van, hosszú ünnepi hétvége (a hely-en megszavaztatták, hogy a csütörtök vagy a kedd legyen a plusz egy nap, amit hozzácsapnak a húsvéthoz és szerencsére a keddi nap nyert, igy holnaptól szerdáig Hawaii van yeeeey) én lerottyanok. Remek.

Nem csak én amúgy. Pasim is hetek óta náthás és köhög. 

Szegény Lexy kutya is benyelt valamit. Anyám mondta a telefonba, hogy a reggelük az állatorvosi rendelőben indult, mert a blöki hajnal óta folyamatosan hányt és ment a hasa, gyenge volt és elesett. Az ősök azt hitték, mérgezés, mert Lexy tegnap este kiszaladt apám mellett a kapunál és mehettek keresni (néha felüt neki és tesz egy nagy kört a környéken). Jó 10 perc múlva került elő. És addig ugye bármit megehet, valaki arrafelé mérgezi az állatokat állítólag. 

Hála égnek nem mérgezés, csak valami vírus, Lexy kapott 2 injekciót és valami spéci gyógyszert. Már tud inni, sőt már a hangja is visszatért. Most már remélem okés lesz a helyzet vele.

Pasi meg lefotózott egy nagyon-nagyon nagy vörös fehér macskát. Ott olvadoztam és nem értettem, hogy nem érezte a késztetést arra, hogy megsimogassa. Oké, ő kutyás, na de akkor is, ami aranyos az aranyos...És pasim is az volt (azóta már nem az mert hisztis volt és kiborított), hogy macskát fényképezett a kedvemért, mert tudta, hogy imádom őket. 

Olyan klassz lenne egyet kirándulni szombaton, vagy vasárnap! De nem tudom még, hogy dolgozik pasim, holnap fog, az tuti.

Sajna pénzünk sincs sok. A héten be kellett fizetni par extra sürgős csekket, meg a hitelt és a rohadtul drága mobilszámlát is, mert félő volt hogy a héten kikapcsolás várt volna ránk (vagyis a telefonszámunkra), azt meg nem akartuk.

De azért nem bánnám, ha nem ezen a hányadék telepen tespednék az ünnepek alatt. Hiszen a legtöbben kimozdulnak, faterom és hugiék éjszakai pecázásra mennek pl, J.-èk családilag kirándulni (ja tegnap láttam az utcán J. húgát E.-t babarózsaszin hajjal, múltkor még szőke volt, alig ismertem meg, ja a hely-en Ribi1 meg a barna haját kiszőkkítette, de inkább olyan rántotta sárga lett, hú durva)

Ez egy tök cukkancs klip cicákkal a főszerepben. 

A banda meg nosztalgikus erőkkel bír, bár kicsit Aputest éra (ő meg a nagyon fura öcsikéje is-hú róla külön bejegyzés kellene annyira kínos-hallgatta ezt az együttest).

Álom, gonosz menyétfej, kihagyott piknik, régi dolgok, avagy ez csak egy újabb bejegyzés

Tegnap azt álmodtam, hogy az egész család nyaralni ment valami szállodába és jött egy árvíz/földrengés/tájfun ami letarolt mindent. Szerencsére a családom megmenekült, de a pasim eltűnt. Kerestem mindenhol, szállodai romos szobákat nyitottam sorra, kórházba rohantam és néztem a sérülteket, hátha megtalálom a pasimat, de nem volt sehol. A szüleim és tesóm azt mondták adjam fel. De én makacsul kitartottam amellett, hogy él. És találtam a földön egy mobilt és fel akartam hívni.

Erre a telefonom csörgése ébresztett a valóságban és a pasim hívott fel! Durva.

Itthon felejtette valami szerszámát (nem azt, höhöhö) és megkert, hogy szaladjak már el vele a parkig, ne kelljen már hazajönnie. Így kipattantam az ágyból, fogmosás, fésülködés, öltözés és indultam is. 

Szuper idő volt és tele volt az utca turistákkal. Szerintem sok helyen már iskolai szünet, mindenki utazik stb.

Pasimmal félúton találkoztunk, aztán ő ment vissza melózni, én meg haza főzni.

Ja olyan cuki maminál dolgozik most, rendesen gondoskodik róla, tea, szörp, aprósütemény. Mindig szól hogy ne cigizzen annyit. Meg mondta, hogy van egy eladó lakás a másodikon, nem e akarunk költözni, úgy örülne egy fiatal családnak!

Én is örülnék amúgy nagyon, de sajnos jelenleg ugye lehetetlen. Pedig az egy irtó jó környék és ezekszerint kedves emberek lakják. Szemben az itteni pletykás, rosszindulatú agybajosokkal.

Pénteken is jött apám, hozott sütit és beültem a kocsijába dumálni kicsit. Erre a kutyás ribanc oda állt az autó ajtaja elé a kutyájával és lesett be a jármű ablakon. Ilyen gusztustalanul lenézően és gúnyosan. Amúgy is kurvára egy sunyi menyét feje van.

Apám kérdezte tőlem, mit akar ez a nő? De mondtam, hogy hallgatózik és hogy hülye hagyni kell. 

Nem mellesleg utálom a kutyás cafkát. Azt hiszem itt a telepen őt utálom a legjobban (második a Magentaluvnya, tőle is forog a gyomrom, de őt szerencsére ritkábban látom). 

Eleve hogy direkt folyton ide hordja az idegbeteg kutyáját éjszaka is és itt ugat az ablak alatt, a végterméket se szedi fel soha. De ami jobban bosszant, hogy bámul állandóan. Mi a francot néz? Mi olyan érdekes?

Mondjuk már viszonzom és hasonló szép pillantásokkal illetem. De akkor is idegesítő. Ő a példa az első látásra unszimpátiára. És egy újabb érv, hogy miért akarok elhúzni innen és normális emberek közé kerülni.

A tegnapi pikniket offoltuk, nem is volt kedvem hozzá, meg pasim sokáig melózott és apám sem maradt csak kis ideig. 

Tini mami persze családostól jelent meg (kulcsszó az INGYEN ugyebár) és végig ette, na meg itta a repertoárt. Ami meg is ártott neki. No komment. A másik bolond asszony nem jött, ígérte, de aztán nem ért oda. 

Most, hogy itt a jó idő, ami remélem marad is már, bízom benne, hogy jövő héten ki tudunk mozdulni majd a húsvéti ünnepek alatt. Igaz, pasim valami munkát beszélt akkorra is, de csak lesz egy szabad napja, mikor végre vonatra ülhetünk és itt hagyhatjuk kicsit ezt a trágyadombot az összes lakójával együtt.

Ha már utazás, valamelyik nap hazafelé a buszon hallottam, ahogy egy 12-13 éves kisfiú az anyukájának panaszkodik, hogy a tanára valami Lajos bácsi azt mondta rá, hogy lúzer és sose lesz belőle semmi. Pfff...egyből az általános iskolai (néhai-már jó rég meghalt)fizika tanárom (Anti bácsi) jutott eszembe, aki hasonlóan úgy vélte, meg kell alázni a diákot, anélkül nem élet az élet és anélkül nem tanul a dologból.

Én is megkaptam tőle a "hülye vagy lányom " meg "debilek minek járnak ide?" kedves dicséretet, csak mert nem tudtam a választ. A fizika órák egy az egyben megalázásokról szóltak 45 percen át heti többször. Lelkileg iszonyat destruktív volt.

És borzasztó, hogy még most is ez megy néhány tanárnál.

Szegény I. néninek is rossz lett az eredménye, így rá is további vizsgálatok és műtét vár. Úgy sajnálom, és drukkolok neki ezerrel, hogy minden gyógyuljon mielőbb!!!

H. szülinapja tegnap volt, de nem bírtam köszönteni, mert még mindig tiltva vagyok a messengeren nála és a mobilszáma sem él, a Facebookjába meg állítólag hónapok óta nem tud belépni.

A kotorék új leckéket tanít

Szombaton jó kedvvel keltem fel és álltam neki a főzésnek (húsleves, hagymás máj krumplival a pasimnak-pörkölt tésztával), de az aztán hamar elszállt, mert amikor az előszobában kapcsoltam fel a villanyt, a körte szétrobbant. Ugrottam is egy nagyot, még jó hogy nem ejtettem el a kezemben lévő edényt ami tele volt kajával. Annyi szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy a körte nem kapta szét a lámpa búráját, így nem kellett a tök sötét előszobában üvegdarabokra vadásznom. Pasim dolgozott, de délután közös kooprodukcióban szétszedtük a lámpát és begyűjtöttük a villanykörte darabokat meg körtét cseréltünk persze. Pasim szerint bénák a körték, amiket 399 ft-ért veszek és próbáljak meg kicsit minőségibbet beszerezni. Hát jó...majd igyekszem.

Még a fürdőszobában is volt egy körünk, mivel rejtélyes módon, napi szinten úgy 5-ször keletkezik terebélyes tócsa a fürdőszoba közepén, pasim megnézte a csapot, nem e ott van valami gixer. Valamit állított rajta, azóta csak egy kisebb tócsa lett és napok óta nem kellett deci vizeket feltörölni.
Itt mindig van valami, tudjátok. Sajnos én is tudom és ez cseppet sem tölt el örömmel.
És nyilván már ezerszer írtam, de legjobb lenne továbbállni egy olyan helyre, ami kevésbé lelakott, amit a miénknek érzünk és szeretettel gondozunk. Itt ez nem megy, én már az elején elengedtem, egyszerűen nem szeretem és kész. Már nem is akarom jó ideje győzködni magamat arról, hogy szeretni kellene itt lakni, vagy legalábbis elfogadni, mert tudom, hogy nem fog menni. Inkább menekülnèk és amíg 0,001% remény is van egy valamikori költözésre, nem adom fel! Itt semminek sincs látszatja, hiába javítottuk meg, már rég újból rossz és még annyi mindent kellene kicserélni, megjavítani (plusz a környezet is pff...full igénytelen...míg más lépcsőházakban húsvéti dekor van már kint a folyosón, itt valamelyik nap egy rakás kutyagumi éktelenkedett hála szerintem az egyik 4-!!!!!- kutyát itt tartó lakónak), amire sem pénz, sem energia nincs. Nem beszélve a kedvről, mert az aztán meg végképp zéró. 

Pasim vett is egy lottószelvényt, hátha összejön valami, de persze nem nyert még egy kettes találatot sem. Nem baj, majd máskor. H. mesélte régebben, hogy ők olykor egész szép nyereményeket zsebelnek be.

Tegnap délután láttam tegnap a hely-ről K.-t és a pasiját a boltban, integettem nekik, de nem vették észre. Rég beszéltem K.-val, valahogy sosem futunk össze.

Elhatároztam, hogy kevesebbet mobilozok, vagyis megpróbálok, mert néha tök értelmetlenül csak órákig pörgetem az agy és szemzsibbasztó hülyeségeket a telefonon. Inkább írok majd és könyvet olvasok. Találtam itthon pár jó olvasnivalót, de apám is hozott nemrég kölcsönbe két könyvet a Magyar királynék és nagyasszonyok sorozatból a Habsburg feleségek és a Színpad nagyasszonyai kötetet. Nagyon érdekes, olvasmányos könyvek, ajánlom mindenkinek. Mindkettőbe belekezdtem és hangulattól függően olvasgatom. Ha csak 1-2 órát lefaragok a napi telefonidőmből, már jó leszek :P

Most szombaton délutánra apám valami parkbeli piknikre akarna elhívni minket, amit pár ismerősével csinálnak és mindenki hoz plusz embereket, barátok, családtagok. Írnom sem kell, hogy semmi affinitásom nincs ehhez és nekem komfortzónámon kívül esik az idegenekkel való bratyizás, meg pasimnak sem mondtam még ezt. Nem beszélve arról, hogy fater elhívta a Tini hiénát is, meg a másik bolond nőt (tudjátok, akiről írtam már többször, hogy nagyon gazdag és néha-na jó, gyakran-elmegy az esze és már itt is balhézott nekem, meg apámat fb-n zaklatja, meg tavaly a fater b.day partiján két konyharuhával és egy doboz Delikáttal prezentált a Voyage, Voyage c. dalra egy bizarr táncot) és ezek tuti jönnek majd, mint szentjánosbogár a fényre. Nem sok kedvem van őket bámulni. De a béke kedvéért esetleg 20 percet bevállalok én is, ha nem esik az eső meg nem lesz hideg, de persze akkor pont nem lesz, tudom én.

Április...Napfény is van, nyílik minden

Az év negyedik hónapja. 

Szent György hava.

Sz., hugi és H. szülinapja (04.04., 04.08.,04 12.). Utóbbi kettőt köszöntöm is. 

Na és itt a csütörtök, elég eseménytelen hetem volt. 

Nem is gond ez.

A politikából frankón elegem van, csomó rokon, ismerős begőzölt és fb-n ámokfutnak engem vegzálva. Egyik már harmadjára invitál meg egyik párt gyűlésére üzenetben, de nem érti hogy rohadtul nem érdekel. Egyik párt sem izgat, nem politizálok. A másik ismi szintén a közösségi felületen fröcsög, tombol és  mindenki hülye, csak ő helikopter. Mondjuk dunsztom sincs, mire ideges, őt nem érinti az itteni helyzet, évek óta külföldön él, nem is olyan rosszul, mert már harmadjára látom, hogy az USA-ba látogat. 

Már megint fáj a torkom, de lehet csak allergia, annyi gaz hajt ki most. 

A fogamba is belenyilall olykor, meg néha alapjáraton is tompán fáj. Vettem erősebb fogkrémet és szájvizet is. Tudom, nyilván fogorvos kéne, de nekem ugye dentofobiám van, szóval ritkán érzek magamban annyi lelkierőt, hogy fogorvoshoz menjek. 

Ha lenne sok pénzem, lehet egy magánrendelést meglátogatnék, de így marad a körzeti fogdoki, aki meg úgyis lecseszne, mert nem használom az általa javasolt méregdrága fogkrémet, szájvizet és speckó fogkefét. Persze cool lenne szájápolásra tízezreket kiadni, de nem megy és olcsóbb termékeket tudok csak megvenni. Ez a fog amúgy is gyökérkezelt (pont a körzeti orvos által) és kb. évek óta küzdök vele, írtam is már lehet. Több orvos is látta, volt 2 rtg, antibiotikum kúra és elvileg mindenki azt mondta, semmi baja. 

Akkor meg miért fáj?!

Szóval valószínűleg kihúznák...és ezt még próbálom elodázni. Mivel fogpótlásra sem telik.

Hét elején a buszon kétszer is volt szerencsém a Miss Candy-hez! Már a hajam égnek áll töle. Ül és bámul felém. Pfff...Hanyagoljon inkább. Mindig belebotlok. Jó nyilván ez véletlenül van így, de olyan tré érzés ez az egész Miss Candy történet. Mint a Tyúkmellű görény vagy a postás ex goth ribanc, vagy a Hajnika, a kis bögréjével (írtam róla is), aki pasimmal kokettált (LOL ez a szó), dumcsizgatott vele, csokit vett neki és hát nem titkoltan mászott rá. Hála égnek, azóta elvakarodott, pasim azt hallotta, hogy családi örömök elé nézett. Helyes, egy biccsel kevesebb...

Pasim meg szomorkodott a minap, mert nem tudott kijutni a meccsre és csak tv-ben tudta végignézni.

Az élet csupa lemondás drágám. Fura hogy még nem jöttél rá.

Hát ja, engem megint hatalmába kerített a letargia. 

Pedig most egész jó tavaszias az idő. Mindenhol tarka és élénk minden. Mikor jövök-megyek fotózgatom a színeket a saját szórakoztatásomra.

Itthon meg zenét hallgatok és olvasgatok, új sztorit próbálok kiagyalni. Vissza szeretném kapni az ihletet és újra belevetődni valamibe, ami sok pluszt ad. 

Időnként a jövő miatt is aggódom, de azt igyekszem rövidre zárni. Nincs értelme a rágódásnak. Sok dolgon nem tudok változtatni, hiába szeretném és az időt sem tudom visszaforgatni.

M!!!

Ne vegyétek komolyan a fejlécet,  csak mostanában szoktam ilyen buta kollázsokat (bár ez inkább LOLlázs) csinálni. 

Ez az ezredik bejegyzésem! Hurrá!

Jó hétvégét mindenkinek. Itt szürke borongós idő van, pasim elment dolgozni, nekem meg húslevest és paprikás krumplit kéne csinálni és semmi kedvem a krumpli pucoláshoz. Rémesen utálom és ha csak tudom, rábízom a pasimra, ő elvan vele. Na, de most ez rám vár...

Tegnap végülis nem kellett menni a hely-re. Szerdán meg azt mondták kell, mert úgyis megoldható a technikai biz-baz, de aztán csütörtökön kiderült, hogy 11-12 ig biztos nem lehet majd semmit se csinálni, utána meg már minek (pénteken 2-ig max. fél 3-ig van hely). Így lett egy hosszabb hétvége, a húsvét úgyis odébb van még. 

Szóval pénteken beugrottam délelőtt az ősökhöz (mikor a buszmegbe ballagtam láttam a közönséges Magentaluvnyát kukákat tologatni-na minden a helyén van-aztán az utca túloldalán Miss Candy is elsuhant...blőööeeehh szintén), fater aludt még, így őt nem háborgattam. Játszottam a kutyával és kicsit beszélgettünk anyámmal.

Ő mesélte, hogy szegény I. nénire is rájár a rúd, nem elég hogy ugye most halt meg J. bácsi és az előző házasságából született két fia (az egyiknek drog problémài vannak) és egy lánya máris jönne az örökség miatt osztozkodni (nem tudják, hogy semmit sem kapnak, mert évek óta szoba sem álltak az apjukkal és mert van végrendelet és J. bá mindenét I. nénire és a közös lányukra hagyott) rossz lett valami vizsgálati eredménye és sürgősségi műtétje volt és most a szövettani eredményre vár. Remélem negatív lesz. Anyám szerint a sok stressz tette ezt es hát igen, ha az ember őrlődik, arra rámegy az egészsége.

Én is új programot vezettem be sajna nem önként, de minden hajnalban 2 és 3 között forgolódom és szorongok. Mikor mi miatt, de okokat mindig találok rá. Főként anyagi és a jövőkép miatti gondolatok ezek.

Aztán nem bírok visszaaludni persze.

Remélem hogy egyszer jobb lesz, ha a hitelek leszakadnak rólam. De az még jövőre lesz csak. És utána is kérdés, merre tovább, mert nagyon csábít a költözés, mert ugye-ezt ezerszer leírtam-utálok itt lakni. 

De elnézve a brutálisan elszabadult lakásárakat és tudván hogy ez a lakás milyen ronda és gáz adottságú vannak, vannak félelmeim és kétségeim.

K. a napokban írt, hogy április 17. és 26. között Magyarországon lesz a pasijával és jó lenne ha találkoznánk, de ezt kb. mindig megbeszéljük és sose jön össze. Írtam, hogy majd meglátjuk, amire semmit sem írt, remélem nem bántottam meg. Ez részéről nagy szervezés, ő Szeged környékéről származik, a pasija egy másik helyről, másik megyéből, én mindegyik helytől messze vagyok és mire minden rokont végig járnak szerintem eltelik az idő. 

De amúgy rajtam nem múlik, ha tudunk egy mindkettőnknek alkalmas időpontot találni, tőlem mehet a dolog.

Szánnivaló emberek

Itt ülök a közepesen sötét szobában éjjeli lámpa fényei mellett, lévén hogy a csillárunk még mindig nem jó, a szerelő pedig hetek óta tart erre...

És közben faterom adta csokis nápolyival tömöm a fejemet. 

Holnap már megint hétfő, de bízom benne, hogy a pénteki leállás valahogy csak bejön. Erre fókuszálok nagyon. Olyan 60% az esélye. Legalábbis az utolsó infók szerint.

Egész jövő héten esőt jósol a meteorológia, szóval tuti lesznek rommá szétázások. 

Ja pasim vett egy új ernyőt magának, mert az övé már gatya volt. Naná, hogy zöldet vett (viva la foci).

Narkomán exem ma facebookon nyilvános posztban keseregve ecsetelte, hogy heti szinten betörnek hozzájuk, ha ő melózni van és elviszik az anyja cuccait (kaja, ruhák, szerszámok) és hogy nem tudja őket lefülelni, hiába a kamera a háznál, nem látni a tettest.

És akkor ilyet írt-idézem: nem értem miért csinálják ezt, mikor mi soha senkinek nem ártottunk!

Na persze...főleg az anyja nem bántott senkit soha. Egy tündéri, csupaszív nő volt...ja nem...

Engem is fél perc ismeretség után városi kurvázott le és közölte velem, hogy csinálhatok bármit, úgyis szétbarmolja a kapcsolatunkat a fiával...

Amíg együtt voltunk Narkomán meg én, ez a nő folyton kavart, fúrt-faragott és végülis elérte a célját, szétmentünk. Jó, ebben az is ott volt, hogy Narkomán felszedte Sz.-t, de ugye az anyja őt is bántotta (meg Narkomán összes csaját). 

De miután már nem jártunk, és én a mostani párommal voltam, akkor meg hirtelen az lett a baj, neki álltak zaklatni telefonon, személyesen, névtelen mocskolódó levelekben. Sőt anyuci a volt melóhelyemre is bement fröcsögni, de koppant, mert már akkor nem dolgoztam ott. A dolog vége egy rendőrségi feljelentés lett, de utána visszavettek és lekoptak, ám ez azért maradandó nyomot hagyott bennem, hogy fiatalon ilyenekkel kell foglalkozni.

Sosem ismertem még olyan gonosz, feketelelkű (nincs rá jobb szó) embert, mint Narkomán anyja, pedig volt már szerencsém mindenféle szerzethez.

Jó, akkor sajnáltam kicsit, mikor később az idősebb fia meghalt fiatalon, de abban is benne volt anyuka, mert folyton itatta, cigiztette a gyerekeit (az elvonóra is behordta pl. Narkománnak az alkoholt). Nagyon egészségtelen kapcsolata volt a gyerekeivel. Örökre magának akarta a fiait és ha lett barátnőjük gyorsan belekapcsolt és elüldözte őket.

Méghogy senkit soha nem bántottak pf...a falujukból is azért kellett elköltözniük, mert anyus mindenkivel összeveszett és az orkok már fenyegették őket.

Amúgy egy csomó kommentet kapott a poszt, alakult a lincshangulat, ám egyik szomszéd is oda írt, hogy nyugodjon le mindenki a píbe, nincs semmilyen tolvaj, csak anyuka demens már és képzelődik...

Így visszagondolva még mindig kicsi harag van bennem, pedig már régen történt, de nehéz felejteni, mert engem egyik fiúm szülei sem rühelltek ily módon, hiszen okot sem adtam rá. Így ez az indok nélküli, folytonos vak gyűlölet, szimplán mert létezem és mert a fiával vagyok, nem volt világos számomra. 

Amúgy Narkomán egy pathetic forever alone csávó lett, hála ugye az anyjának, nem hiszem hogy túl boldog így. És az sem lesz neki könnyű, ha az anyját majd tényleg legyűri a demencia.

Na, közben totál beesteledett kint...megyek fürdeni asszem...

Bepéntekeledett

Igen, igen, yeeee XD 

Én meg örültem, mint vakló a félszemének, mert azt mondták jövő héten pénteken nem lesz hely valami informatikai bizbaz miatt. De később elkezdtek variálni, hogy talán mégsem kell a leállás, így ezen örömöm lehet rövid lesz. Majd kiderül.

Tegnap volt szegény J. bácsi temetése. Úgy volt, hogy csak az ősök mennek és a mi nevünkben is visznek virágot, de tesóm mégiscsak el tudott menni, bár szó szerint az utolsó pillanatban futott be. Ettől meg lelkiismeretfurdalásom lett, hogy én nem tudtam ott lenni. Sajnálom...

A hetem amúgy ezt leszámitva átlagos volt. 

A tv-ben párszor belefutottam a Farm vip-be...uh de ah...nem is tudok jó jelzőt írni rá. Hát ja... nem gyengén döbbenetes.

Végre itt a jó idő, igaz jövő héten megint hideg lesz állítólag. De most szépen nyílnak a virágok, süt a nap és ez jó hatással van a kedvemre is. Talán lassan elérkeznek a kirándulós, utazós időszakok. 

Én már mennék, ki a lakótelepről (ahol mostanában-főként a buszmeg és a bevásárlóközpont környékèn-egyre több a csöves, drogos, tarhálós, kukázós létforma, rosszarcú elemek, meg az ukik a 6-8 pulyáikkal), ki ebből a fullasztó városból, a többi az időjáráson függ.

Ja, a héten volt apám és pasim névnapja is.

Drágàm itt kesergett, hogy egyetlen egy kis haverja sem köszöntötte, de megnyugtattam, hogy úgyis előbújnak a névnapi ingyen pia miatt. 

És tádááámmmm...így is lett...Nem is kommentálom ezt, sem pasim állapotát. 

Hétvégén a főzés és mosás kötelező körökön túl filmezni kellene. Ki is néztem egy eredetileg Netflixes sorozatot, ami most fent van a videomegosztón. 

Az a címe hogy Kamaszok és azt írják róla, akik már látták, hogy meglehetősen durva. Még agyalok, hogy belekezdjek e, a túl súlyos alkotások hazavágják az amúgy is törékeny hangulatomat. De a tv-ben sokszor semmi nézhető nincs, csak 40 éves filmek hetente ismételve.

Jó és pihentető hétvégét mindenkinek:×

Anxiety...Keep on trying me

Újabb nagyméretű dallamtapadás...Hajjaj.

Itt diló, hideg szél fúj, fáj tőle tőle fejem és a  fogam is néha. Márpedig most még úgysincs kedvem és lelkierőm fogorvos után kajtatni, mint általában.

Anyám azt mondta, Aputest exemmel álmodott...szegény...én meg 90%, hogy Narkomán exemet láttam pár napja. Ugye pasim mesélte régebben, hogy Miss Candy-től tudja aki Narkomán nagy spanja, hogy erre dolgozik és pasim már látta is. Hát most már én is láttam és tényleg nem olyan, mint volt. De facebookon már volt szerencsém ehhez a kinézethez, azért engem annyira nem lepett meg. Sok új tetkója lett, meg rövid haj, szemüveg, baseball sapi, acélbetétes bakancs stb. Hála égnek, ő vagy nem látott, vagy nem ismert meg. Én nem akarnék vele újra beszélni.

Végre befestettem a hajam és most csillog, meg selymes és pár mosás után a színe is olyan lesz, mint amilyenre terveztem. Most sötét kicsit, de nem rossz azért.

Hétvégén amúgy olyan 90-es évek feelingem volt, nem tudom miért. Eszembe jutott, mikor hugival tizenpár évesen egy csomó The real world in San Francisco epizódot ledaráltunk, amiket valakitől dvd-re írva kölcsön kaptunk és még angolul is alig tudtunk, de beszippantott minket a 90-es évek érája és odáig voltunk a Rachel/Puck romantikus vonaltól és sírtunk, mikor Pedro meghalt. Aztán asszem megnéztük az L.A. és a London évadot is. 

Tegnap este pedig láttam az Ébredések c. filmet és nagyon szomorú volt. Robin Williams pedig nem véletlenül a legjobb színészek egyike volt. Nagy kár érte.

Csütörtökön lesz J. bácsi temetése, ami inkább búcsúztató lesz egy bérelt teremben tartva és szűk körben, I. néni kb. 25-30 főt hívott el, köztük az ősöket is. De sok barátot nem értesített, így most egy csomóan meg vannak sértődve. I. néni miatt amúgy szerintem alapból többen távol maradnának, mert megosztó személyiség. Mindig megmondóember volt és állítólag J. bát is durván berendszabályozta. Kb. olyan lehetett mint a Beatles sztoriban Yoko, vagy a Pistolsnál Nancy. Hát nekem amúgy semmi bajom vele, velem rendes volt mindig. És J. bácsi is jó fej volt, még a fura stílusa ellenére is. És emlékszem, ballagásomra kaptam tőlük egy szép ezüst karkötőt kék kövekkel, de sehol sem találom...

H. meg képzeljétek felhívott és aranyos volt, meg érdeklődött és nem akart most pénzt kunyizni és tök sokáig beszélgettünk. Most éppen gőzerővel munkát keres, de eddig nem sok eredménnyel. Hát itt a városban ez nem egy egyszerű ügy, az biztos. Drukkolok neki.

 

STILL BREATHING (Mike/Billie Joe) pt. 28.

Azt álmodtam az éjjel, hogy egy koncerten vagyok, több ezer ember, fények, klassz hangulat, ott állok a színpad előtt. Wow menő volt.
De a hajam nem az, finoman szólva is vállalhatatlan, hétvégén most már tényleg befestem.
És elhoztam az utolsó, 28.-ik epizódot a Still breathing-ből, már egy ideje itt hányódott félkészen a laptopomon.
Nem is tudom, mit lehetne hozzáfűzni. Idén nyáron, egész pontosan június 10.-én lesz 8 éve, hogy elkezdtem írni és ez a történet ennyi éven át itt volt változó intenzitással (mert pl. 2017 és 2018-ban egész sokat írtam, míg 2020.-ban egy fejezetet sem). Mindenféle események alatt íródott, mondhatni jött velem. Rokonunk elvesztése, a kórház, a műtéteim, a rossz eredmény és a gyógyulás, különféle érzelmi hullámvasutak, hideg telek és meleg nyarak, ünnepek és hosszú hétvégék és még sorolhatnám.
Egy fontos részemmé vált.
És most befejeződik.
Az egyik legtovább írt sztorim volt (leszámítva a 2015 óta készülő soha nem publikálható törit) és nagyon szerettem, bár néha úgy tűnt elhanyagoltam, de mindig visszatértem hozzá, mert sokat adott számomra is.
Marhára fog hiányozni :(

TIME OF YOUR LIFE:

Another turning point, a fork stuck in the road
Time grabs you by the wrist, directs you where to go
So make the best of this test and don't ask why
It's not a question, but a lesson learned in time
It's something unpredictable, but in the end it's right
I hope you had the time of your life
Mike azon a délután egy örvénybe került, ami csak sodorta lefelé egy nagyon mély szakadékba. Ez volt a veszteség, aminek íze könnyeivel együtt ott ragadt az ajkán és keserűbb volt bárminél.
Persze ezt először nem ismerte be magának és sokkosan, makacsul tartotta magát ahhoz a tényhez, hogy ez átmeneti és meg fogja találni a fiút bárhol is legyen. Mint egy kétségbeesett mantrát, úgy mondogatta ezt magának, akkor is, mikor visszatért az albérletbe és leült egy pohár ital és egy útbaeső boltban vásárolt doboz cigaretta mellé, hogy átgondolja mit tehet. De nem volt sok épkézláb ötlete.
Ollie-ra egyértelműen nem számíthatott, tudta, hiába menne vissza a házához és könyörögne információért, csak azt érné el, hogy kihívná rá a rendőrséget, vagy ha nem ő, akkor valamelyik környéken lakó. Megfordult a fejében, hogy várhatna a háznál, hátha felbukkan Billie egyik testvére, aki megkönyörül rajta, de Mike végül ezt is elvetette, nem keverheti bele azokat a fiatal gyerekeket ebbe az egészbe.
Mike tippjei elfogytak, az egész dolog túl ködös volt. Túl sok volt a „ha”, az „esetleg” és a „talán” érdemi eredmény nélkül.
Egy átvirrasztott, fájóan hosszú, könnyes éjszaka után Mike elindult vissza Reno-ba. Egyáltalán nem ezt akarta, de mi mást tehetett volna?!
Mikor belépett Missy szüleinek házába és felgyalogolt a lépcsőkön, már a sírás szorongatta a torkát és fohászkodott magában, hogy a nő ne legyen a szobában és ne kelljen magyarázkodnia. Egy szót sem akart szólni, csak feküdni akart az ágyban a plafont bámulva és várni, hogy az agyában felvillanjon valami válasz, merre induljon, hogy rátaláljon Billie-re. Szerencsétlenségére Missy  ott volt és ahogy végigtekintett Mike-on teljesen elhűlt, a kezében tartott könyve is kiesett a kezéből.
Mike sejtette, hogy pocsékul festett, de azt nem várta, hogy ezzel így lesokkolja a nőt.
- Szia Missy.- köszönt halkan.
- Jó ég Mike, veled meg mi történt?! Hiszen halottsápadt vagy! Aludtál te mostanában? - fakadt ki Missy.
Mike megrázta a fejét.
- Hát nem igazán...- aztán hatalmasat sóhajtott, de így sem tudta visszafogni erőszakosan előtörő könnyeit.
Missy tágra nyílt szemmel bámult Mike-ra, aki nem bírt tovább erős maradni, lerogyott a földre a bőröndje mellé és zokogni kezdett. Úgy, mint egy árva kisgyerek. Utoljára akkor sírt ennyire, mikor a nagyszülei eltávoztak.
Vígasztalhatatlan volt. Valójában akkor tudatosult benne a realitás, hogy Ollie elszakította tőle Billie-t és jelen esetben nincs mit tennie. Megtépázott, sérült szívvel kell most elviselnie Billie Joe hiányát, mert egyszerűen nem tudja, hol van. Veszített. Mindent, de mindent elveszített, ami az életet jelentette neki! Ezt nem lett volna képes most szavakkal kifejezni. Nem is akart beszélgetni, nem akart semmit sem mondani és nem is tudott volna.
Rázta a sírás egész testében és azt várta, hogy Missy faggatni kezdi, vagy gúnyos megjegyzéseket tesz, de a nő megdöbbentő módon mellé ült a földre és hirtelen átölelte. És ebben nem volt semmi álságos, ez szívből jött. Mike meglepődött, könnyes szempillái alól pislogott a nőre, de belül csak erre volt most szüksége, néma támogatásra, hogy ne szakadjon meg végleg a szíve.
Az a nap és az a húsba maró felismerés volt az egyik legsötétebb, legrosszabb momentum élete során.
És még sok ilyen fájdalmas nap jött, a könnyek nehezen száradtak fel, a sebek kitartóan sajogtak, minden Billie-re emlékeztette őt. Mike sokszor csak bámult maga elé és küzdött, hogy aznapra összeszedje magát. Segített Missy-nek a vállalkozásban, bár keveset értett az üzlethez, de egyfajta hálával tartozott a nő felé, hogy nem kérdezősködött, nem bántotta, csak mellette volt csendben és igyekezett elvonni a figyelmét a fájdalomról. Ez rövid időkig sikerült is, de a végén Mike ugyanott találta magát, széthasadt szívvel kergette azt az ábrándot, hogy rátalál Billie-re. Ha üres volt a ház és senki sem tartózkodott a közelben, telefonkönyvet ragadott és hívogatta a kórházakat, persze eredménytelenül, adatokat senki sem adhatott ki, Mike ezt mégsem bírta elfogadni. Ahogy teltek a hetek Mike már csak abban bízhatott, hogy ha véget ér a kezelés, Billie visszajön Oakland-be és valahogy felveszi vele a kapcsolatot. Idővel ez az egy reménye maradt és a szíve fájdalmasan nagyokat dobbant, ha megszólalt a telefon. De sosem őt keresték.
Lassan döntenie kellett az élete felől, visszamegy e az iskolába dolgozni, vagy itt marad Reno-ban. Nem bírta megszokni Renot és vágyott vissza szülővárosába, de kétségei voltak tudja e folytatni a tanítást.
Ezerszer átrágta ezt a lehetőséget, sokszor álmodta, hogy újra az iskolában van, Billie Joe egyik nap váratlanul beállít és csak állnak a napfénnyel megvilágított folyosón egymás szemét kíváncsian fürkészve. Ez az újra meg újra ismétlődő, szépséges álomkép uralta Mike elméjét és mikor felriadt a fantáziavilágból továbbgondolta, megölelte, megcsókolta Billie-t és minden olyan volt, mint régen.
A válóperről egészen el is feledkezett és Missy is, mert egyik este, ahogy a feketeségben feküdtek egymás mellett, a nő döbbenetes kijelentést tett.
- Kisbabát szeretnék, Mike...- és álmodozva elmosolyodott.
A szavak Mike torkára forrtak, egyszerre perzselte az öröm és dermesztette le a mély ámulat.
- Kisbabát?!- kérdezett vissza értetlenkedve.
Bár egy ágyban aludtak és közösen vitték Missy apjának üzleti ügyeit, semmi intim nem volt közöttük, a férfi ezért nem is értette, hogy mi alapján jutott Missy el erre a pontra.
- Igen, ez olyan furcsa?- nevetett fel Missy.
Mike zavartan vállat vont.
- Azt mondtad, hogy az üzlet az első és egy ideig biztos nem szeretnél gyereket.
- Igen, tényleg ezt mondtam, de megváltozott bennem ez az elképzelés. Most vagyunk fiatalok, miért ne lehetne gyerekünk? Feltéve, ha te is így gondolod és ha már túl vagy a csalódásodon...
- Ne beszéljünk erről! - vágott közbe Mike reszkető hangon és máris érezte az égő érzést terjedve szúródni a mellkasában.
Missy engedelmesen bólintott.
- Akkor beszéljünk a kisbabáról. És az újrakezdésről. Sokat agyaltam ezen, hogy mi is legyen kettőnkkel, már nem haragszom rád a történtek miatt. Biztos én is hibáztam, hogy így alakult. De rájöttem, hogy nem szeretnék elválni.
Mike nem tudta, mit is érez Missy iránt pontosan. Mostanában jól kijöttek, de fogalma sem volt, ez elég e házasságuk újbóli felélesztéséhez. Ráadásul ő még egyfolytában Billie-re gondolt, sem a szíve, sem az agya nem volt képes búcsút mondani neki, még ott munkált benne egy szemernyi kis reménykedés, hogy visszakaphatja. Sokszor ez tartotta őt életben.
- Ez elég váratlanul jött...- mondta felsóhajtva.
A nő finoman megsimította Mike mellkasát és közelebb húzódott hozzá.
- Természetesen nem most rögtön kell választ adnod. Csak jó ha tudod, rendbe jöhetne az életünk, ha te is szeretnéd. Én örülnék, ha itt maradnál és családot alapítanánk. A többi rajtad múlik...
Mike amióta az eszét tudta, mindig is gyermeket akart és Missy kijelentése, hogy ő is szeretne anyává válni, nagyon összezavarta. De még mindig szerette Billie Joe-t, elmondhatatlanul.
Őrlődött. Hogy lehetne így egy új életet kezdeni?
Tisztességes lenne ez így Billie-vel szemben? És Missy-vel szemben?
Várta, lázasan kutatta a jeleket, amik segíthetnének a döntésében. Gyakran betelefonált az iskolába is, érdeklődött a tanítványok felől, nem feltűnően de szóba hozta Billie-t is, ám a helyettesítéssel megbízott tanárok folyton ugyanazt mondták, nem tudnak róla semmit, nem vesz részt a tanórákon.
A hetek pedig előre masírozva, hónapokká duzzadva vonultak el Mike felett napról-napra kevesebb bizakodással kecsegtetve.
És a férfiből cseppenként tűnt el az álom, hogy viszontláthatja Billie-t. Mike úgy vélte, Billie végérvényesen elhagyta California környékét és új életet kezdett máshol. Talán a kórházban töltött napjai alatt átgondolta és belátta, ez az egyetlen járható út.
A hitevesztettség és szomorúság tengerében öntudatlanul hánykolódva Mike csak arra eszmélt fel, hogy egyik éjszaka Missy-t csókolja és nem volt rá teljesen konkrét magyarázata. Vigaszra vágyott és a nő ezt megadta neki. Sőt, ennél is többet, mert hamarosan már úton volt a kisbaba, ami Mike lelkére gyógyír lehetett.
Persze ezekután nem váltak el Missy-vel, Mike igyekezett lezárni magában amit hátrahagyott, felmondott az iskolában és úgy döntött, Reno-ban marad, elsüllyesztve magában az Oakland-i múltat. De ez nagyon nehéz volt és csakis egyfajta hamissággal, ostobaságnak is nevezhető tagadással lehetett véghez vinni. Néha így sem sikerült, feltörtek az emlékek, amik Billie Joe-ra emlékeztették, szavak, mosolyok, érintések amik elő-előjöttek és keserédes pillanatokig elrepítették Mike-ot. És ez még nagyon sokáig így maradt, Mike szíve egyik darabkája ott lüktetett, ahol Billie is volt. Annak idején észrevétlenül neki adta, és cseppet sem bánta meg. Még akkor sem, ha ez most szenvedéssel töltötte el.
Közben pörögtek az események, Missy-vel közösen vásároltak egy szép kis házat Reno-ban, olyat amilyenre Missy is vágyott és ami kicsit olyan volt, mint amilyenben Mike is felnőtt imádott nagyszülei mellett. Mike felpezsgett és tettrekésszé vált, a szobákat, vidám pasztellszínekkel festette ki, a verandán hintaszéket állított fel, a kertet üde virágokkal népesítette be. A lehető legszebb otthont akarta megteremteni.
Aztán eljött életének legboldogabb napja, megszületett a lánya Hailey Rose és ezáltal teljesült az az álma, amiről Mike azt gondolta, sosem fog valóra válni. Gyakran el sem hitte, és ámulva gyönyörködött Hailey-ben a karjai között. A baba érkezése egy hullámvasút volt, csupa jó, de sokszor nehéz helyzettel és egy sor olyan érzelmet ébresztett benne, ami mellett nem volt helye másnak. Mike teljes szívével jó társ és jó apa akart lenni és ezért mindent megtett, de Missy-nek ez kevésnek bizonyult.
A nő mintha idővel felébredt volna ebből az egészből. Hamar vissza akarta kapni a függetlenségét és ismét bekerülni az üzleti életbe. Mike maradt tehát otthon a kislánnyal, de ez egyáltalán nem volt ellenére, Hailey volt a világa, az élete értelme, nem cserélt volna senki mással. Annyira elmerült ezekben az édes mindennapokban, hogy nem vette észre, Missy milyen nagyon eltávolodott tőle. És mikor Mike észbe kapott, már késő volt, Missy egy sikeres üzletember mellett kereste a figyelmet, akit az apja mutatott be neki. Mikor kiderült az affér, Mike már hiába akarta megjavítani azt ami elromlott, nem működött, Missy már nem akarta folytatni.
- Biztos ezt akarod?- kérdezte Mike zsibbadtan.
Missy biccentett és rá sem nézve, tovább dobálta be ruháit egy bőröndbe.
- Így lesz a leghelyesebb, Mike. Elmúltak az érzéseim, szeretlek még, de már nem vagyok beléd szerelmes és így egy hazugság az egész.
- Meguntad? Már másra vágysz? Arra a másik férfira?- Mike hangja elcsuklott. Bármit megadott volna, ha Missy a maradás mellett dönt, bár már őt sem fűtötte a szerelem iránta, de leginkább Hailey miatt nem akart válást.
- Igen, mondjuk így. - rántott vállat Missy.
- Mit tegyek, hogy átgondold?- kérdezte Mike.
Missy megrázta a fejét.
- Semmit. Már nem tudsz mit tenni. Elmegyek!
- Van egy közös lányunk!
- Igen és ezt köszönöm neked! Megígérem, hogy akkor találkozhatsz vele, amikor csak akarod! Mike, fontos maradsz számomra, de semmi sem tart örökké! Emlékezz, te is így vélted, és ha az a másik nem tűnik el az életedből, már régen nem is lennénk együtt! Akkor elválsz tőlem, hiszen ez volt a terved. - vágott közbe Missy. Mike úgy érezte, mintha mellbe vágták volna. Pedig Missy-nek igaza volt. Képzelete visszavitte azokba a napokba, mikor semmi más nem számított neki, csak Billie és minél előbb vele akart élni...Összefacsarodott a szíve. Mennyire megváltoztak a dolgok azóta! Lehajtotta a fejét és nem is szólt többet, könnyek között hagyta, hogy Missy kisétáljon az ajtón, kézen fogva az akkor három éves Hailey-t, aki megszeppenve vissza-visszanézett felé, míg az anyjával be nem ültek az autóba.

Négy év telt el a válás óta és Mike nem igazán talált magára. A válás annyira nem törte össze, de Hailey hiánya mardosva emésztette. Igyekezett lánya életének aktív és szilárd része lenni, ez volt számára a legfontosabb. Jó darabig ott maradt még a reno-i házba, hogy minél több időt Hailey-vel tölthessen. Próbált jó viszonyban maradni Missy-vel, miközben újra építette az élete falát lelke darabokra tört tégláiból. De nem ment, csak romok maradtak. És magány. Volt ugyan munkája, irodalmat tanított egy iskolában és volt egy-két futó kapcsolata, de semmi komoly. Csak úgy létezett a felszínen. És mikor pár hónapja Missy újra férjhez ment, majd San Francisco-ba költöztek, Mike is egyértelműen továbbállás mellett döntött, már nem kötötte semmi sem Reno-ba és amúgy sem szeretett ott lakni sosem.
Berkeley-ben telepedett le, hogy viszonylag közel legyen a lányához. Ahogy visszatért Californiába, a szülőföldjére, az ismerős napfénnyel együtt emlékei és lelkiismeret-furdalása is újult erővel feltámadtak és sokszor visszatértek a magában annyiszor feltett kérdései, vajon Billie mihez kezdett? Hol él, mit csinál? Vajon boldog e?
Mike ha nagyszülei sírjához ment látogatóba, szinte mindig elhajtott a ház mellett, ahol Billie Joe és családja élt egykor, nézte az ablakokat takaró függönyöket, a betonudvart, a rozsdás kaput és eljátszott a gondolattal hogy becsenget és Billie nyit ajtót. De persze sohasem merte ezt meglépni. Annyi idő telt el azóta! Hét hosszú év...
Az álmodozásai viszont biztonságosak voltak, megnyugtatták. Úgy elképzelni Billie-t, ahogy legutoljára látta, amikor azt ígérte, hogy együtt véghez viszik az elvonót, de ebből semmi nem lett. Remélte, hogy Billie a szíve mélyén tudta, ő csakugyan így akarta, mellette lenni jó és rossz körülményekben egyaránt. De az élet végül külön utakra, kanyargós ösvényekre vitte őket.
- Uram, jól van? Nagyon elgondolkodott. Ugye minden rendben?
Mike már vagy két perce szobrozott maga elé révedve, miközben Mr.Randell az iskolaigazgató nézett vele farkasszemet értetlenül.
- Igen, persze, jól vagyok, csak nem hiszem el, hogy újra itt állok...- sóhajtotta elképedve Mike, amint visszazökkent a jelenbe.
Megtörölte hideg izzadtságtól nyirkos homlokát és még mindig nem vette le szemeit a kerítésről, a végeláthatatlan udvarról és az alig változott épületről. Mintha visszacsöppent volna a múltba.
Egy iskolai állásinterjúra volt ma hivatalos, amiről telefonban csak ennyit tudott és ledöbbent, mikor megkapta a címet, ami egykori oaklandi munkahelye volt.
Mr.Randell átfutotta a papírokat.
- Nahát tényleg, most látom, hogy már dolgozott itt Mr.Cole idejében. Akkor nem ismeretlen önnek a terep. Szerette az intézményt?
Mike mellkasa nehéz lett az emlékek súlya alatt. Az első, ami bevillant az a délután volt, mikor Billie felkereste őt az osztályteremben, hogy javítani szeretne. Elhomályosult a tekintete.
- Igen, jó volt itt. - mondta halkan és meghatódottan hunyorgott a nap fényébe.
- És volna kedve ismét iskolánk kötelékében dolgozni? Én örülnék, ha egy már tapasztalt kollégát üdvözölhetnénk újra.
- Persze, szívesen dolgoznék itt. - vágta rá Mike egy pillanatot sem gondolkodva.
Mr.Randell elégedetten biccentett.
- Ez nagyszerű! Akkor szólok a titkárnőmnek, hogy készítse elő a papírokat. Ez egy kis időbe telik. Addig esetleg egy kávé vagy tea?
Mike még mindig az udvart pásztázta, élénken emlékezett rá, hol állt az autója, mikor Billie Joe-val kettesben átvágtak a parkolón.
- Inkább sétálnék egy kicsit itt az udvaron, ha nem gond.- válaszolta.
- Sétáljon csak bátran és elevenítse fel az emlékeit. A titkárságon találkozunk! - helyeselt az igazgató, majd az épület felé ment, Mike pedig ott maradt az udvaron és a szívverése sehogy sem akart csillapodni.
Meglehetősen furán érezte magát, egyszerre izgatottan és különös félelemmel telve. Elindult a parkoló autók mentén, elmélyedve a fű zöldjével kevert aszfaltszürkeségben. És minden egyes lépés újabb emlékképet hozott elő. Mámoros csókokét, titkos érintésekét, lopott percekét, egy számára sokat jelentő szép arcot, egy zöld szempár érdeklődő csillogását, szívét csordultig betöltő, nehezen megfogalmazható, heves, de törékeny érzelmekét.
Mike hirtelen egy műanyag takarítókocsiba ütközött, aminek tartalma nagy robajjal esett a lábai elé. Ez ébresztette fel nosztalgikus ábrándjaiból és biztos volt benne, hogy már percek óta sétált körbe-körbe.
- Sajnálom, figyelmetlen voltam, rögtön összeszedem!- hajolt le és sebtében összekapkodta a takarítószereket a betonról.
- Mr.Pritchard?
Mike-ban meghűlt a vér és nem hitte el, hogy azt a hangot hallja, amit ezer közül is megismerne!
- Tanár úr? Hihetetlen! Hát maga az? Istenem...
Mike összerázkódott és hitetlenkedve pillantott fel, mert azt hitte, hallucinál és az elméje űz vele csúfos játékot. De nem így történt. Aki ott volt tőle nem messze, nagyon is a valóság szülötte volt.
- Billie Joe?- suttogott Mike és kishíján ismét kiestek a kezéből az addig felszedett holmik.
Arcára erős vörös pír kúszott és kiverte a víz. Úgy nézett fiú irányába, mintha egy káprázatot látott volna. Pedig a kép igaz volt és Billie állt előtte döbbenten és ugyanolyan kipirulva.
- Uram, mit keres itt?- kérdezte remegő hangon, majd lehajolt Mike mellé és segített összepakolni a takarítószerszámokat.
- Ezt én is kérdezhetném tőled ..- Mike émelygett és teljesen sokkos volt, a fejébe fájdalom nyilallt. Szédelegve felállt a földről és nézte Billie-t ahogy elrendezi a kocsi tartalmát.
Sötétkék-fekete egyenruhát viselt, amire az iskola címere volt felhímezve, és egy névtábla is volt a mellkasára tűzve Billie Joe Armstrong-takarító felirattal.
Mike szemei az arcára vándoroltak, hét év telt el és egy huszonnyolc éves fiatalembert látott, még mindig kócos fekete hajjal, zöld szemekkel, igéző ajkakkal. Más volt, de így is jól felismerhető és szívdobogtató a számára.

- Én itt dolgozom uram, már két és fél éve...- válaszolta a fiú.
- És nem furcsa? Hiszen valamikor ide jártál...
- Az elején az volt, de hamar megszoktam és szeretem.
- Értem. Én nemrég költöztem vissza Californiába, Berkeley-ben bérelek egy házat és munkát keresek. Ide küldtek interjúra, ha minden jól megy, itt fogok tanítani. - mondta Mike.
- Ez remek, Mr.Pritchard. - Billie ajkán bátortalan mosoly szaladt végig.
- Mintha legutóbb tegeződtünk volna...- ráncolta a homlokát Mike.
- Igen, emlékszem...De az hét éve volt...- Billie és szégyellősen pillantott Mike-ra.
- Kimondani is borzasztó! Hét éve nem tudom, mi történt veled! A kórházban azt mondták, másik intézménybe helyeztek át az édesanyád kívánságára! Elmentem hozzátok és kértem, hogy árulja el, hol keresselek, de hajthatatlan volt és azt mondta, sosem foglak megtalálni, mert még csak nem is Californiában vagy!
Billie helyeslően bólintott.
- Oklahomában voltam. Anya onnan származik és a családja egy része azóta is ott él. Egy Oklahoma City beli kórházba szállíttatott. Ott csináltam végig a rehabilitációs programot...
- Oklahoma...- lehelte Mike. Az ország másik fele, erre magától csakugyan nem jött volna rá.
- Igen...- Billie arcán felhők gyülekeztek, zavartan dugta zsebre a kezeit.
- Próbáltam a nyomodra akadni, de sehol sem leltelek, az iskolában azt mondták, nem jársz be. Azt hittem, sosem látlak ismét újra!- hadarta feldúltan Mike, ahogy felidézte az akkor történteket.
- Miután kiengedtek a kórházból, anya kijelentette, hogy ide nem jöhetek vissza. Azt mondta, hagyjam az érettségit, úgysem fog sikerülni, tűzzek ki új célokat, mert újra kell kezdenem az életemet és jobb lesz így mindenkinek! A rokonai rövid időre befogadtak és munkát is segítettek keresni. De én nem akartam ott maradni! Nélküled semminek nem volt értelme. Csak veled akartam lenni és én is kerestelek téged Mike! - mesélte Billie és ez olyan volt Mike-nak, mintha kést forgattak volna meg a szívében. Mindketten vágytak a másik után és mégsem tudtak egymásra találni! A keserűségtől fojtogatta a sírás.

- Te is kerestél engem?!
- Többször hívtam az albérletet, de sosem vette fel senki, telefonáltam az iskolába is és azt mondták, már nem dolgozol ott, hanem Reno-ba maradtál a feleségeddel. Anya azt mondta, te már biztos rég elfelejtettél engem és tegyek én is így, szálljak le rólad és járjam a saját utamat.

- Nem felejtettelek el, a szívemben hordoztalak, csak tehetetlen voltam, nem tudtam, hol talállak meg. Így adtunk egy esélyt a házasságunknak Missy-vel. És teljesült a legnagyobb álmom, mert lett egy lányom! A neve Hailey Rose, hat éves múlt és a világon a legszebb, legokosabb gyerek, az én büszkeségem! - Mike akár órákig tudott volna mesélni a lányáról, de inkább elhallgatott, mert arra volt kíváncsi, mi lett Billie sorsa.
- Örülök, hogy szülő lettél, tudom mennyire vágytál erre. Én Broken Arrowba mentem és ott szereztem állást. Megismertem egy lányt, majd megnősültem és született két fiam. De egyérteműen elhamarkodott házasság volt, egyfajta menekülés az irántad élő, nehezen fékezhető érzéseim elől. Néha rossz felé tévedtem a függőségeimmel, a feleségemmel amúgy sem jöttünk ki jól, sokat veszekedtünk és nem sokkal a kisebbik fiam születése után beadta a válókeresetet. A fiúk Oklahomában maradtak az anyjukkal, én pedig visszajöttem ide. Sajnos a távolság miatt elég ritkán láthatom a gyerekeket. - árulta el Billie szomorkodva.
- Tudom mit érzel, mondhatni én is vasárnapi apuka vagyok és elváltam, már négy éve. - ingatta a fejét együtt érzően Mike, majd kis ideig csak nézték egymást.
- Azt hittem, túlléptél rajtam.- szólalt meg végül óvatosan Billie.
- Soha sem léptem túl rajtad! Egy rész vagy a lelkemben, amit senki sem tud elvenni! Egy nagyon szép, de fájón lezárult fejezet, amire máig forró szívvel emlékszem. De hogy őszinte legyek, sosem hittem volna, hogy valaha újra találkozunk és beszélhetünk. Annyi mondanivalóm, kérdésem lenne, majd szétrobbanok belül, ugyanakkor most csak néznélek...Nagyon sokáig, hiszen hét évet kell bepótolnom.- Mike le sem tudta a szemét venni Billie arcáról, az egyszerre új és régi vonások, a sápadt bőr, szemei szédítő zöld árnyalata, a kis ezüst fülbevalója, az egyenruha ujja alól kilátszódó tetoválások kontúrjai, a kisfiús és mégis férfias jegyek mágnesként vonzották és felhevítették a vérét. Pont úgy, mint annak idején hét évvel ezelőtt.
Billie viszonozta a pillantásokat, igaz ő valamivel félszegebben, de mégis összeolvadt a tekintetük.
- Szeretlek, Mike! Annyit imádkoztam hogy egyszer megint mondhassam ezt neked.- a hangja egészen rekedt volt és Mike jól tudta, mitől ez a hangszín. Ő is sírni tudott volna.
- Én is szeretlek! A hét év semmit sem változtatott az érzéseimen. Nem véletlenül találkoztunk ismét! Hiszem, hogy van számunkra folytatás!
Billie könnybe lábadt, szerelemittas szemekkel bólintott, míg Mike ujjai finom mozdulattal megragadták egyik csuklóját és a nadrágzsebéből kihúzva, lágy szeretettel érintették a kézfejét a takarítókocsi mentén.
- Minden olyan egyértemű! Te itt vagy Billie. Én is itt vagyok. Most már egészen és nem engedlek el többet! Senki és semmi nem állíthat meg. Már csak jó jöhet! Ígérem, ezúttal nem fogom elszúrni!

És félénken mosolyogtak egymásra, mert ott a nyári szellőben bólogató szelíd fák alatt, az iskolaudvaron, a fordulatos múlt és a sokat ígérő jövő mosódott össze és egy vadonatúj lecke vette kezdetét.