Nézzétek meg! Nagyon megható, szép film. Leonardo DiCaprio pedig még olyan kis cuki, helyes fiú benne. És a film mondanivalója is megrendítő, néhány momentum számomra is sajnos ismerős és előhozza belőlem a megállapítást, hogy mennyire lehettem volna jobb ember :(
És itt a Still Breathing új része. Angst, fluff és a sok ígérgetés után, hát nem tudom...Személy szerint azt hiszem, ahhoz képest, hogy ilyen sokára ért ide, nem lett valami nagy szám.
És azt sem tudom, mikor várható a folytatás, rajta leszek a dolgon, de most megint több ötlet motoszkál a fejemben. Majd azért igyekszem sietni.
További jó pihenést!
Oh, anyhow, anywhere
Kiss me there, oh kiss me there
Oh, scream and shout, truth or dare
Kiss me there, oh kiss me there
Mike gépiesen és gyorsan sietett a motel előtt parkoló kocsijához. Előkereste a kulcsát, majd az ajtót kinyitva, villámsebesen bevágódott az ülésre. A szemei perzseltek a visszafojtott könnyek miatt és a haragtól, amit anyja irányában érzett. Darla ismét megmutatta a valódi oldalát! Megint csak a pénz miatt látogatott el a városba és kereste fel őt, csak az anyagiakat látta benne. És neki ez még mindig sajgó fájdalmat okozott, mintha csak először történt volna meg. Pedig ez már a sokadik eset volt, hiszen amióta Mike saját keresettel rendelkezett, az anyja számos alkalommal használta ki.
Mike ekkor észlelt némi motoszkálást a szoba ablakából, a nikotintól sárgás függöny megrebbent, mire ő pánikszerűen beindította a kocsit, nem akarta még egyszer az anyja arcát látni. Tövig nyomta a gázt és a megengedettnél kicsit gyorsabban száguldott el a lehangoló, külvárosi motel parkolójából. Üveges szemekkel figyelte az utat és fogalma sem volt, mit csináljon. Hazamenni semmiképpen sem akart, most nem bírt volna jó képet vágni semmihez és nem is volt kedve Missy szokásos kérdezősködéséhez, hogy mi történt vele aznap. Ráadásul a neje nem tudta, hogy ma nem dolgozott és sejtelme sem volt az anyjával történt találkozóról. Márpedig Mike nem tudott valami jól hazudni, egyenes volt, a hamis tényekbe belezavarodott. Az össze-vissza csapongását Missy valószínűleg hamar kiszúrta volna. Tehát várnia kellett, míg leszáll az este és neje lefekszik aludni, így esetleg elkerülheti a kínos faggatózásokat. Mike valamivel lassabb tempóra kapcsolva, szinte ráérősen autózgatott a környéken, aztán mikor ezt megunta, a park felé vette az irányt. Nem hajtott be teljesen, nem messze a bejárattól állította meg a jármű motorját, néhány fa árnyat adó takarásában. Egy ideig ült a feszült csendben, átgondolva mindent. Anyja kisstílű húzásait, amivel nagyszülei és ő gyakran szembesültek. Mike számtalanszor látta nagyanyja könnyeit, nagyapja bánatát emiatt. Olyankor utálatot érzett Darla iránt és szívfájdalmat. Értetlenséget, hogy az élvezetek miért elsők az anyja életében a családja helyett?! Kisebb korában mindig reménykedett egy esetleges változásban, de később, idősebb fejjel elengedte ezeket a dolgokat, hiszen kellően éretté vált, hogy felfogja, az anyja sohasem fogja úgy szeretni, ahogy vágyna rá. Sőt, Mike azt is megkockáztatta, hogy a nő, aki annak idején a kórházban a születése utáni napon faképnél hagyta, egyetlen percig sem érzett irányába semmit, aminek köze lenne a szeretethez. Darlából hiányoztak az anyai érzelmek és Mike ezt képtelen volt feldolgozni, még így sok-sok év távlatából is. Ha a szíve erősebb, és el tudta volna fogadni ezt a tényt, talán most sem ülne itt a saját könnyeibe burkolózva és megalázva. Talán, ha elég akarat lenne benne, hogy minden vékonyka szálat elvágjon, sok fájó érzéstől kímélné meg magát. Kár, hogy csak a fejében hangzott oly könnyen.
A gondolkodástól megfájdult a férfi feje, és el is fáradt, ezért egy idő után már nem is merengett, nem kereste a magyarázatokat. Bekapcsolta az autórádiót és elkalandozott. A gondolatai már nem áramlottak kínzóan, és mivel éjszaka jobbára nem aludt, egy kis időre álomba merült. Mikor felriadt, már nem látta a napsütést, fogalma sem volt, mennyi az idő. Hazamenni viszont még mindig nem akart és bármennyire is szégyellte, nem kívánta most Missy társaságát. Egyetlen embert akart maga körül, egyet, aki biztosan megérti, akinek nem kell megjátszania magát. Egyet, akinek a közelében önmaga lehet.
És ez Billie volt. Amint a gondolat megjelent Mike fejében, máris beindította a kocsiját és kihajtott a parkból. A szomorúság terebélyes szürkeségére kis időre rávetült a lelkesedés, a lázas és egyre sürgetőbb vágy, hogy mielőbb láthassa a fiút. Mike szíve heves dobogásba kezdett, az izgatottságtól kipirult és az idegesség szikrái villództak a testében. Hamarosan célhoz ért, és megpillantotta a házat, ahol Billie élt és ettől, ha lehet még zaklatottabb lett. Leparkolt és azt kémlelte, vajon vannak e otthon. És hogy mi tévő legyen, menjen oda, kopogjon be, hátha Billie nyit ajtót? És ha mégsem, ha ismét az anyjával találkozik, vagy esetleg valamelyik testvérével? Mivel magyarázza az ismételt megjelenését? Mike elbizonytalanodott, ahogy a ház ablakait figyelte és azon gondolkodott, mi történhet a falakon belül. Majd váratlanul meggondolva magát, ismét elindult, ezúttal a kocsma felé, ahol Billie általában lenni szokott. Természetesen nem örült volna, ha ott találja, de lévén, hogy már esteledett, nagyobb esélyt látott erre az eshetőségre. Persze, előfordul, hogy téved, hogy Billie otthon van, és éppen tanul. Mike a lelke mélyén ezt vélte a helyesnek, ezt remélte, de egyúttal azt is, hogy a sejtése igazzá válik, és a kocsmában találkoznak. Aztán belátta, hogy maga sem tudja, mit szeretne, annyira össze van zavarodva. A motor hangját a csend váltotta fel, ahogy a férfi néhány perc múltán, a kocsma előtt állította meg a járművet. Nem húzta az időt, kipattant a kocsiból, lezárta és elindult a bár felé. A fejében igyekezett rendezni a gondolatait és egy hihető sztorival előállni, hogy ha Billie kérdezi, arról mit is keres ott, legyen mit mondania. Csak itt vitt el az útja? Vagy meg akart inni egy italt? Ez hazugság, hiszen autóval van és a város másik részén lakik, Mike úgy vélte, minden, amit kimond, valótlannak fog látszani és amúgy sem akart hazudozni, annak semmi értelme nem lett volna.
- Mr. Pritchard, hát maga? – Billie teljesen ledöbbent hangja hozta vissza Mike-ot elmélkedéséből.
A fiú a kocsma ajtajában állt és Mike nem is hitte el, hogy ekkora szerencse érte, ugyanis egyáltalán nem volt kedve a túlzsúfolt és füstös helyiségbe belépni. Persze, Billie miatt megtette volna, de megkönnyebbülés fogta el, hogy mégsem várt rá ez a dolog.
- Jó estét Billie. – köszönt halkan és megszeppenve.
- Jó estét. Láttam az ablakból, ahogy leparkol a kocsijával. Hogy kerül ide? – viszonozta a köszönést még mindig meglepve Billie Joe.
- Nem akartalak zavarni. – dünnyögte Mike válasz helyett.
- Egyáltalán nem zavar, de minden rendben van tanár úr? – érdeklődött a fiú, Mike-ot bámulva, aki ettől piros is lett.
- Persze. – bólogatott nem túl hitelesen.
- Ma helyettesítés volt az óráján, a tanár azt mondta, váratlanul beteg lett. Fel akartam hívni, de nem tudom a számát. Féltem, hogy valami baj történt. – mondta Billie.
Mike arcán az égető pirosság tovább kúszott. Tetszett neki Billie őszinte aggodalma.
- Valóban nem éreztem jól magam reggel, ezért kértem egy szabad napot. De már jól vagyok. – jelentette ki, aztán elhallgatott és tekintete végigsiklott Billie-n. Annyira nagyon helyesnek találta. Ez a rácsodálkozás lebénította és sokkolta, de egyúttal mindig újdonságként hatott rá. Billie zöld szemei, az ajka, a kócos haja, a kicsit sápadt, de figyelemfelkeltő arca, amikbe befeledkezve Mike mindig talált valami szépet, valami különlegeset. A férfi torka összeszorult. Majd pillantása a Billie kezében lévő sörösüvegre szegeződött. A fiú észlelte Mike kérdő tekintetét.
- Csak egy sörre ugrottam be. Dolgozni voltam, behívtak pár órára és most végeztem. – magyarázta kicsit zavartan, de Mike leintette. Jelenleg nem tudta felkavarni a tény, hogy Billie alkoholt fogyaszt. Amúgy is érezte, hogy igazat mond. Billie munkásruhát viselt és egyáltalán nem volt ittas.
- Tudom. – bólogatott egyetértően.
- Bejön egy italra? – invitálta Billie, de Mike-nak nem volt kedve.
- Majd máskor, most inkább gyere te velem, kérlek, ha nem gond. – rázta meg a fejét és reménykedett, hogy a fiú vele tart. Tett is néhány lépést az autója felé.
- Rendben. – vágta rá Billie és követte Mike-ot a kocsihoz. Szótlanul beültek és a férfi elindította a járművet, ami rögtön a park felé kanyarodott. Mike csak vezetett, némán nézte az egyre sötétedő utat, míg Billie Joe mellette ült és bár nem kérdezett egy szót sem, a tanár érezte, szeretné tudni mi a baj. A park és környéke teljesen kihalt volt, az este menthetetlenül elérkezett, nem volt nehéz találni egy elhagyatott, kies helyet. Mike nem akarta az időt húzni az érthetetlen viselkedésével, nem keringett sokat, az első, jónak látszó területen leállt. Ahogy az autó motorjának hangja elhalt, a férfit úgy kezdte el fojtogatni a sírás. Vett néhány nagy levegőt, aztán Billie-hez fordult.
- Kérhetek egy szál cigarettát?
- Köszönöm. – hálálkodott Mike, ahogy a nikotin átjárta a tüdejét és előhozta a régen tapasztalt élményeket. Kicsit meg is szédítette, mert elszokott a dohányzástól.
- Nincs mit. – mondta erre Billie szégyellősen és tétován forgatta a kezében tartott sörösüveget.
- Tudom, hogy patetikus vagyok. – mentegetőzött Mike, de Billie azonnal közbevágott.
- Maga a legcsodálatosabb ember, akit ismerek! Kérem, ne mondjon ilyet!
Mike elégedetlenül és felháborodva csóválta a fejét, és ahogy a cigaretta szürke füstje életre kelt az autóban, beszélni kezdett.
- Pocsék egy napom volt ma Billie. Az anyám ismét felbukkant az életemben. – jelentette ki.
- Igazán? – Billie tekintete érdeklődve villant. Nyilván emlékezett még arra, mikor Mike a keserű, régi emlékeiről számolt be neki.
- Régóta nem láttam már és talán el is felejtettem, milyen is ő valójában. Hogy mindig is azért jön, mert akar valamit. Vagy talán reménykedtem, hogy ez egyszer nem így lesz. Magam sem tudom, de belementem, hogy találkozzunk. Egész éjjel nem aludtam emiatt és nyomorultul éreztem magam reggel, azért is jelentettem beteget, mert túl ideges és fáradt voltam ahhoz, hogy leadjam az óráimat. Nem akartam csalódást okozni, bocsáss meg. - szabadkozott Mike, de Billie Joe elnézően mosolygott.
- Ne kérjen elnézést, uram. Ez teljesen érthető.
De Mike tiltakozott.
- Az én esetemben nem! Én sosem kevertem a magánéletet a munkával!
Aztán elhallgatott és realizálta magában az előbb kimondottakat. Te jó Isten, hogy jelenthetett ilyet ki? Hiszen, amióta szorosabbra fűzte a kapcsolatát egy tanítványával csakis ezt csinálja! Mike ostobán érezte magát, a szégyen pár másodpercre maga alá gyűrte, dacosan és gyorsan szívta a cigarettát, majd a csikket kihajította az ablakon, aztán folytatta.
- Az anyám ott volt a motel előtt, a nyakamba borult és örült nekem. Legalábbis úgy tűnt. És valahol legbelül én is örültem neki, jó volt látni őt ismét. Aztán persze előhozakodott a témával. Adjak pénzt, mert le van égve. Éppen válnak a férjével, sokat visz el a kocsi, a saját ház, meg az ügyvéd. És értsem meg, hogy neki is egy élete van! Születésemkor lelépett, egy percet nem nevelt, de rendben, neki egy élete van, én ezt megértem. Vagyis hát megpróbálom. De ő is megérthetne, megérezhetne valamit. Hogy a fia vagyok, nem egy érzések nélküli pénzautomata. Hogy vér vagyok az ő véréből! Istenem, csak egy másodpercre gondolhatna erre! – Mike tehetetlenül hátradőlt a kocsi ülésén és érezte a dühös könnyeket a szemében.
- Sajnálom uram…úgy sajnálom…- Billie félénken, alig-alig érezhetően végigsimított a férfi vállán. Mike elmosolyodott a könnyein át. Billie ott volt mellette. Minden tekintetben. Ez a finom érintés is olyan sokat jelentett neki, mint az éhezőnek egy darab kenyér. Lélekmentő volt.
- Tudom, hogy ismerősek neked is ezek az érzelmek, hiszen sok mindenben hasonlítunk. – bólogatott Mike és könnyes szempillái árnyékából figyelte a fiú arcán átvonuló, nehezen leplezhető érzelmeket.
- Anyától többször is hallottam, hogy bár csak meg sem születettem volna és hogy azért tartott csak meg, mert apa rábeszélte. – mesélte szomorúan.
Ez valóban borzasztó volt. Billie fájdalma Mike-ban is felhasította a saját sebeit, ugyanakkor Billie-t is mélységesen sajnálta. A szemei egy pillanatra lecsukódtak, hogy visszafojtsa az újabb könnyeket, és hogy erőt adjon magának, na meg Billie-nek. Hiszen ő még mindig egy tanár, stabilnak kell maradnia és támaszt nyújtani, ha úgy szükséges. De félt, nem lesz hozzá elég ereje, a feje még mindig szédült, a szíve is zakatolt és nem tudta, hogy az idegesség, vagy a cigaretta miatt.
- Billie…- suttogta. A tekintete Billie Joe szemeibe fúródott, ahogy teljesen közel húzódott hozzá. A fiú is elkapta Mike könnyes és szomorú kék szemeinek fényét. Sokáig csak a lélegzetük hallatszódott a csendben.
- Mindig olyan rossz, ha anya szavaira gondolok, uram. Fáj és nem tudom, fog e valaha jobb lenni. – szólalt meg végül halkan Billie Joe.
Mike megrázta a fejét.
- Fogalmam sincs, de a múlt és anyám viselkedése nekem is fáj. Tulajdonképpen mindig is fájt. Az első perctől fogva, ahogy tudatomnál voltam. A feleslegesség érzése olyan, mint egy több tonnás kőszikla. Agyon nyom a súlya. – Mike csak bámult, hol Billie arcába, hol az autó ablakain át, a már sötétbe vont tájra. A könnyek még mindig bántóan marták a szemeit és tépte a bánat, de megkönnyebbülés is volt benne, hiszen Billie szintén ezeken az érzelmeken ment át. Ő nem ítélte el az elérzékenyülése és megtörtsége miatt, előtte teljesen kitárulkozhatott. A tanárt gondolataiból halk nesz ébresztette fel. Billie a cigarettája után kezdett kutatni, aztán mikor megtalálta a zsebében, előhúzta.
- Rágyújt, Mr. Pritchard? – érdeklődött, megtörve a csendet. Mike megrázta a fejét. Bár nemrég szívta el a cigarettát, és vágyódott is egy másik szál után, de mégsem kért.
- Gyűlölöm ezt a szeretet nélküliséget, ami körülöttem van. – lehelte. Az anyjától sosem kapta meg a törődést, amit mindig úgy várt. Missy régebben ott volt neki, de az utóbbi időben ő is távol került tőle. És mióta a nagyszülei meghaltak, Mike vitathatatlanul magára maradt.
- Én is, anya néha olyan hűvösen viselkedik és néz rám, hogy fázni kezdek. Nem tudom, mit tehetnék, úgy vélem, bármit csinálok, nem tudok a szívébe férkőzni. – helyeselt Billie.
Mike elkeseredetten bólogatott, hiszen pontosan tudta, milyen ez, a lelki és fizikai hidegség. Aztán újra csak hallgattak. A férfi ezer fokon izzó érzései kissé már csillapodtak, és ahogy a fájdalma alább hagyott, úgy realizálta magában, hogy milyen közel van Billie Joe-hoz. És hogy ez milyen jó. Az iménti féktelen dühe átváltozott valami mássá. Kilelte a hideg, mert Billie karja az övéhez simult. Mike szívverése felerősödött és összeszorult a torka. Csak nézte Billie gondolatokba vesző tekintetét, a gyötrődést az arcvonásaiban, az ajkát, ahogy végigszívta a cigarettáját, aztán csak maga elé révedve ült. Az együttérzés és az izgatottság csapott fel Mike-ban egyidőben.
- Szükségem van a szeretetre, Billie. Nem akarok fázni. Szeretnék szeretni és szeretném, hogy valaki szeretete engem is átmelegítsen. – szólalt meg hirtelen és látta Billie Joe félszeg mosolyát, amit bátorításnak véve, hajolt a fiú ajkaihoz, hogy csókolja. Az egész elbaltázott, kudarccal és könnyekkel végződött nap után, Mike úgy érezte, ez a legjobb, ami történhet vele. Billie az egyetlen gyógyszer a fájdalmaira.
folyt. köv.
Wao! :) Jó volt olvasni!!! Nagyszerűen ábrázoltad a tanárban az embert. Nem hideg elérhetetlen, hanem igenis érző és vannak sebei... Klassz!!! A vége... na most kilyukad az oldalam a következő részig, hogy a srác, hogyan fogja lereagálni a közeledést.
VálaszTörlés