Migrén, utazás, lefáradás, rémálmok, kavarás meg kiváncsiskodás

Jó gyorsan elrohant a hosszú hétvége. Találkoztam J. tesójával, neki a jó, az érettségi miatt szerdáig nincs suli és csütörtök péntek is csak fél nap a tanítás.

Tegnap családilag elhúztunk sírt rendezni. 

Fater kora reggelre tervezte az indulást, egész pontosan 6-ra. Beállítottam a mobilomat ébresztőre negyed 6-ra, de szükségtelen volt, mert már előző este is erős fejfájásom vt, így éjjel kisezerszer felkeltem, fèl 4-től meg már nem is aludtam. Minek az, mi? 

Bedobtam egy fájdalomcsillapító gyógyszert, amit ritkán teszek, de most kellett, hogy ne szenvedjek. Nagyjából ki is állította a fejemből a fájást.

Pasim dolgozott, így nem tudott jönni (gyanítom nem is akart), ezért fater, anyám, hugi és az ő pasija volt a brigád. De végül tesóm pasija is ment dolgozni, így négyen vágtunk neki. 

Jó meleg volt már délelőtt. Apám és tesóm beszélgettek, próbáltam a hátsó ülésről becsatlakozni, de többnyire észre sem vették, ezért egy idő után feladtam.

8 körül már le is értünk és neki láttunk, ahhoz képest hogy apám beharangozta, mennyi munka lesz, tök rendezett volt a sír (nyilván a tesói is voltak kint így anyák napja alkalmából). Kirángattunk pár gazt, lesepertük körbe a sírnál, ültettünk pár virágot, mécsest gyújtottunk, az előzőleg oda tett, leégett mécseseket kidobtuk.

Nahhh, elő is jött a ptsd-m frankón. Ballagok a szemetes felé nyugisan, kezemben a régi mécsesekkel és azt látom, hogy egyikből kirepül egy (na mi?) hártyás szárnyú rohadék g*ci, AKA darázs. Aki a mécsesben épített fészket (illetve elkezdte pár sor volt csak még). Ettől a csodás felfedezéstől azonnal izomból földhöz is vágtam a mécsest, ami 4 felé tört. Gyorsan összeszedtem a darabokat, mèg jó hogy üres volt a temető és senki sem látta őrjöngésemet. Apám amúgy is néha bántó hangnemben szólt hozzám, hogy ha nem jól csináltam valamit.

Később a parton piknikeztünk, cool volt. Volt gyümis sör, szörp, szendvics, nápolyi, túró Rudi. 

A part meg mindig csodaszép, csak most sokan voltak, kirándulók, családok, pár pecás. De azért imádom és bár többet mehetnék oda.

Szerencsére a rokonokat és a plázát kihagytuk, de még bementünk tesómékhoz és ott elment az idő. Hugi macskáit simogattam, most három van neki, egy trikolor (Cili), egy hamuszürke (Minnie) és egy fekete (Bagira). Annyira cukik voltak!

Hazaúton már majdnem elaludtam, kevés volt az a 3-4 óra szenvedéses migrénes alvás előző éjjel. 

Mikor hazaértem, üres volt a lakás, pasim még melózott. 

Leültem a fotelbe és sikerült is elaludni vagy 10-15 percre, mikor vártam hogy a mosógép befejezze a mosást.

Este valami koncert, vagy program volt a közelben, ment a zene ezerrel, de én ennek ellenére is 9 körül kidőltem. 

Írhatnám, hogy jól aludtam, de az túlzás volna. Vagy háromszor felriadtam. 

Először mert izzadtam, utána meg kétszer rémálmaim voltak. 

Első álomban valami terhes ismerős vetélt el és ott sirtunk a házában. 

A másik álomban pedig két csaj tűnt el, akiket megöltek (tegnap nem néztem id-t szóval passz mik ezek az álmok). Nagyon rossz volt és akkor még csak fél 3 volt. Már féltem vissza aludni, de csak sikerült és negyed 7-kor keltem. 

Fáj a mandulám helye egyik oldalon és belül szétharaptam a számat.

Roncs vagyok és még csak kora reggel van.

Tegnap pár fotót feltettem fb-re (a part+én) és most látom hogy execskéim Szexmániás, Sírós srác és Narkomán is lájkolta. 

Sőt Narkomán messengeren írt is (pedig régebben mindenhol tiltott, holott nem interaktáltam vele), hogy mostanában nézegeti az adataimat faszbukon (jajjj, de jó, hogy így ráér) és látja, hogy nem rakok fel közös képet pasimmal és egy ismerős csaj mesélte, hogy mi már pasimmal szétmentünk és hadd kérdezze meg már, mi az oka.

Lestem, mint Jani a moziban.

Ezzzzzz nagyon hülye!!!

De ha úgy is lenne, ahogy feltételezi, van köze hozzá? Mi már nem vagyunk együtt, hahó! A kíváncsiság pedig,csúnya dolog ám.

Mostanában amúgy semmilyen képet nem rakok fel, se a pasimmal, se szólóban, de ne zavarja.

A pasimmal közös képeink fent vannak és a kapcsolati státuszom (kapcsolatban) sem változott. Szóval nem tudom miért gondolta, hogy szakítottunk.

Ja, mert egy ismerős csaj sztorizta?! Na bumm. 

Ez csak a tetvedék Miss Candy lehetett ő élt egy faluban a Narkománnal és haverok is. Az is inkább törődne magával, a fantáziálások helyett.

Még nem írtam a Narkománnak választ. Nem igazán akarok vele dumálgatni. De majd pár mondatban letudom és elkeserítem, hogy ne örüljön, még együtt vagyok a pasimmal.

Csak megvárom, míg hat a 3 az 1-ben kv-m. 

A nő XD

Majdnem minden reggel velem szembe jön három 14-15 éves forma kiscsávó zenét hallgatva meg röhögve. Boldog, gondtalan fiatalság...Egyik nap nagyon rohantak, mert azt hitték, késésben vannak, majd megláttak engem és egyik azt mondta  a másiknak, "nyugi, nem fogunk elkésni, még a nő is most jön csak...."
WTF! De még nő XD XD  XD
Ennél már csak a néni, vagy az asszony lett volna jobb.

Reggel meg belefutottam egy olyan cikkbe, hogy "egér méretű óriasdarazsak terjednek Európában..." Wait? Egér méretű? Öööhh...ez esetben kiköltözöm az Északi sarkra :(

Amúgy meg az egész múlt hét unalmas volt. Nem sok említésre méltó történt. Összefutottam rocker R.-el és tetszett neki a hajam, azt mondta ez padlizsán szín. Pasim meg egyszerűen csak lelilázta és persze hogy nem tetszett neki. De most ezt fogja bámulni mert nekem is tetszik.

A nyár feelingem is tartja magát. Remélem így is marad. Már csak az írásra kéne ráfeküdni, egy rész van a YB/MGK történetemből, azt mindenképpen be kellene fejeznem nyáron.

Hétvégén megnéztem a Pszichoszingli c. filmet Charlize Theronnal (bocsi ha nem így írja a nevét), és nem volt rossz, bár a főszereplő Mavis Gary nekem elég unszimpi volt, hogy el akarta szedni a volt pasiját a feleségétől, úgy hogy a fickó egy pár hós baba apukája is volt. Eszembe juttatta azt a görény nőt, akivel pasim félrekavart, az is ilyen pofátlan, gátlástalan köcsögkalap volt. Na, de a film végére azért megsajnáltam a főszereplőt. Egy egész kicsit.

Ja, ha már pasim...vasárnap sikeresen összevesztünk, vagy ő sértődött be rám. Egész hétvégén bunkó volt, mellé még a beígérte, hogy segít lefújni Szavóval a penésze plafont, ahová én a 160 centimmel létrával sem érek fel és tériszonyos is vagyok btw. Persze nem segített és még tuskóskodott is. Tegnap megint ledagadtozott, ami már annyira nem is esett rosszul, hozzászoktam, viszont közöltem vele, hogy ha magával van baja, kevésnek érzi magát, ne engem sértegessen, hanem menjen el szakemberhez. Unom, hogy el akarja venni a maradék csekély önbecsülésemet is.
Kérdeztem, hogy utoljára mikor ölelt meg, puszilt meg hátsó szándék (+18 akciótervek) nélkül, vagy mikor kérdezte, hogy vagyok, milyen napom volt? Ezek helyett inkább folyamat szemétkedik :S
Látszott hogy megdöbbentettem, de már elegem van a faszságaiból. Ha nem tetszik neki a látvány, nézegesse a telefonja előzményeiben található szétbotoxolt, felfújt mellű, műanyagbiccseket (azt hiszi nem láttam még hogy ezekre csorgatja a nyálát?!), ne engem cseszegessen.
Azóta a drága nem igazán tárgyal velem...Én nem akarok ilyen lenni vele, de kikényszeríti belőlem. És ugye, ugye de tré érzés, ha szemétkednek az emberrel...

H. is hívott telefonon. Most jut hozzá valami nagyobb összeghez és a rokona által ráhagyott házat ilyen vendégháznak akarja megcsinálni. Talán jövő nyáron már funkcionálhatna a dolog. Hát jó neki. Ha nekem lenne ilyen aduász a kezemben, tuti élnék a lehetőséggel. Remélem ő is fog.

Imádom ezt a dalt <3

By the way szánalmas vagyok

A darázsfóbiámmal való baszakodás végül is olyan méreteket öltött, hogy már egy légytől is felugrottam és hajnalban sem aludtam, mert esküszöm, folyton zümmögést hallottam. Pár napig rendesen rosszul éreztem magam a lakásban, és inkább a másik szobában voltam, ahol jó a nyílászáró és nincsenek rések, amin ezek a dögök bejöhetnek. Félek, kezdek megkattanni, bár már kissé lenyugodtam és igyekszem nem pánikolni. Orvosi neve is van ennek az állapotomnak, ez a spheksophobia.
De ettől függetlenül sem vagyok normális ugye. A dokimnak már említettem többször ezt a sokszor irracionális félelmemet, de azt mondta, nincs megoldás, próbáljam legyőzni...Okké...de nem tudom, hogyan.
Mindegy, hagyjuk is.
Ezenkívül is bőven nyomaszt a jövőm, az anyagi helyzetem, pasimmal való viszonyom, meg úgy minden y'know.
Sorjában, nézegettem hirdetéseket hétvégén, de csak elszomorodtam és igyekszem az egésszel még nem foglalkozni, nem akarom, hogy ez rontsa el a nyaramat (ha már a hülye rovarrettegésem beteszi a kaput). Bizakodom a szerencsémben.
Lesz majd június végén egy össznépi felvilágosítás, azon a helyen, ahol legutóbb voltam, de még nem tudom, elmegyek e.
Anyagilag próbálunk kievickélni a gödörből, de anyámnak még tartozunk némi pénzzel. A bank így is egyfolytában csesztet, akkor is ha fizetek, fene érti őket.
Pasim néha aranyos, máskor meg a szöges ellentétje, de igyekszem kezelni a hangulatingadozásaimat, cserébe ő is elviseli az én hülyeségeimet.
Ja, múltkor mentünk reggel és a buszmegben ott lebzselt a vasúti spiné, a Hajnika. Írtam már róla régebben. Most meg valamiért odajött smúzolni a pasimhoz, én meg elővettem a leggyilkosabb pillantásomat, aminek nyilaival bőszen célozgattam a ribit, de hasztalanul. Szerencsére csak pár percig tette ott magát. Elég is volt.
Lesz egy koncert a közeljövőben, nem annyira messze innen, remélem, nem jut pasim fülébe és nem megy el rá. Annak idején szerettem azt az együttest, ami fellép, de most nem bírnám már meghallgatni, mert túl sok rossz emléket idéz vissza, amiket el akarok felejteni. A rockfesztes idők, rockkocsmás idők, a Mr. Népszerűs idők, Narkomános idők, na meg amikor pasim megcsalt azzal a rohadék tetű nő(nek aligha nevezhető)szerűséggel és kb. az összes haverja tudott róla és a képembe mosolyogtak, mintha minden oké lenne. Az ősök viszont lehet mennek, mert Tinimami is neki állt vernyogni, hogy ő azt a bandát így, meg úgy szereti, szóval ha sokáig nyávog apámnak, tuti elviszi a kis kedvencet :(
Lesznek nyáron ám itt is koncertek, de valahogy most ez nem hoz annyira lázba és nem tudom, mi van velem. Mennék, csak nem tudom, hová. Vagyis de...pl. csodaszép helyek vannak Angliában (tudom, sokat nézem a Vera a megszállott nyomozó c. sorozatot) és K. is hívott már párszor,hogy töltsek nála el pár hetet, na ha lenne miből, már pakolnék és indulnék is (álmodozó ikonok). A realitás talaján maradva is elfelejthetem a nyaralást még abba a nyaralóba is, ahol már voltunk párszor, mivel pasim azt mondta, idén nem fog anyagilag beleférni. Próbáltam az egynapos kirándulások irányába terelni, de attól sem vágta hanyatt magát és majd meglátjuk, meg nem tudom még vetítésekkel terelt. Nem akarom majd a nyári szabadidőmet itt a négy fal között rohadva tölteni, szóval remélem, tudok hatni majd pasimra.
A hét vége felé felhívom a nőgyógyászatot is, hogy megvan e már esetleg a leletem, 2-3 hetet mondtak, szóval lassan aktuális lesz.
Tegnap sikerült nem szarrá áznom hazafelé délután, mert apámba botlottam, aki hazahozott kocsival. Útközben tök hangosan hallgatta a Believer-t az Imagine dragons-tól XD és időnként csúnyákat üvöltözött a többi autósnak, ha azok hülyén közlekedtek :P
Ma amúgy nem mentem a hely-re, mert jöttek a kéményseprők valami fürdőszobai fűtőberendezés ellenőrzéses kötelező izére. Mondjuk ebben a fürdőszobában semmilyen olyan eszköz nincs, amiért jönniük kellene és ezt már mondtam nekik (minden évben ezt játsszuk), de akkor is megjelennek. Legutóbb egy hepciáskodó nő volt itt (nem is tudtam, hogy léteznek női kéményseprők). Most meg egy fura fickó, aki közölte, alighogy belépett, hogy milyen sötét van a lakásban és kapcsoljunk villanyt. Délelőtt tízkor :S
Amúgy elszüttyögött itt egy ideig, pl. rosszul írta a lakcímet, azt javítgatta. A nevemet folyton elfelejtette, de aztán hirtelen valami csoda folytán bevésődött neki, akkor meg magában mondogatta. Majdnem szóltam neki, hogy hagyja már abba, ne koptassa, mert olyan idegesítő volt, ahogy lassan elnyújtva újra, meg újra kiejtette. Bizarr volt és örültem, mikor elhúzott.

Délibábok

Helyzetjelentés: este 9, pasim a haverokkal meccset néz, én meg frissen színezett hajjal (red wine), meg az arcomon nyugtató pakolassal iszogatom a rozé fröccsömet. 

A hét elejére elkészült a laptopom! Lett rátelepítve gyorsabb Windows és egy külső merevlemezre ki volt mentve az összes dokumentumom! Pedig ebben csak reménykedni tudtam. Annyira megörültem, hogy a héten sokat írtam a sztorimat, szóval a következő bejegyzés már az új rész lesz.

Viszont a hely bezár. Ez már szinte biztos. A kérdés csak az, nyáron, vagy ősszel jön el ez a pillanat. Már kicsit ki is ment a fejemből ez a dolog, de most hogy újra napirenden van, szorongok is eleget. Az ősök azt mondták, ne parázzak, annyi boltban, meg kocsmában keresnek munkaerőt, hogy tuti akad valami számomra is. A baj csak az, hogy én egyáltalán nem akarok vendeglátásban, vagy kereskedelemben dolgozni. Anno a gyakorlati helyen töltött keserű és megalázó hónapok, amiket az undok főnökeimnek és a buzgó, seggnyaló Andrelllya munkatarsnőmnek köszönhettem, egy életre kiirtották belőlem az ilyen irányú munkavégzés szeretetét. Nem beszélve, hogy kb. reggeltől estig ott kell lenni és annyira jól meg se fizetik. Na, mindegy, az egyik kisfőnök mondta, hogy egy hely-hez hasonló bagázs, hirdet felvételt, több embert felvesznek, már páran voltak is ott szétnézni és esetleg tegyek egy próbát. És mivel vesztenivalóm tényleg nincs, csütörtökön, a reggeli dilidokis vizitem után arra fordultam. Csupán néhány utcányira van a hely-től, a kívülről bugyirózsaszínre mázolt kétszínű épület. A karbantartó engedett be, mert a kapu zárva volt. A portás meg hepciáskodott, hogy nincs nálam maszk, de végülis beengedett. Elég nyomasztónak találtam a feherre festett falakat és sok végtelen hosszú folyosót, amik mind egyformák voltak. Az egyik főnökkel beszéltem, szigorú és komoly volt, a helyettese közvetlenebbnek tűnt. Túl sok infót nem is árultak el, lesz majd felvételi beszélgetés, ha érdekel, jöjjek el. Pár perc múlva már kifelé bandukoltam az irodából, de sajnos eltévedtem, valahogy kijutottam egy belső udvarra, ahol egy csaj cigizett és tőle érdeklődtem, merre van a kijárat. Rendes volt, mert felajánlotta, hogy megmutatja. Elhaladtunk két pasi, meg egy nőci előtt, akik az ajtó előtt dekkoltak és furán végigmértek, majd egyik pasi kretén hangon vihogni kezdett. Ez szar volt, mint egy béna középsuliban, ahol persze én vagyok a lúzer. Oké, akkor már az utcán voltam és hát nem is tudom, képes lennék e én itt melózni. Nagyon más, mint ahol most vagyok, sokkal nagyobb és sokkal lehangolóbb. 

A csütörtököm itt még nem ért véget, délután nődokihoz mentem. Voltak várakozók, de akkora tömeg nem volt szerencsére. Összespanoltam egy csajjal, jól eldumaltunk, igy gyorsabban telt a várakozás. Mellettem meg az a csövesbánat nő leledzett, akiről már írtam szerintem, hogy pasim egyik haverjaval jár, imád vedelni, meg kocsmázni és néha pasimmal is lóg. Nem ismert meg hálaégnek, mondjuk maszk volt mindenkin, meg én amúgy sosem beszéltem vele egy szót sem. Megszakításra érkezett a drága. No komment. 

Mindig mondom, rohadtul kicsi ez a város.

A vizsgálatom megvolt, most már csak várni kell az eredményre, úgy két-három hetet. 

Ja, R. egyik éjszaka messengeren megcsörgetett, de biztos csak véletlenül, mert hónapok óta nem írtunk, vagy beszéltünk egymással. 

H.-val.viszont múltkor egy órát csevegtünk és tök jó volt.

Az idei első (és remélem utolsó) darázs sztorim már kevésbé. Beszállt a rohadék az erkély ajtó két szárnya közé, frászt kaptam, mikor megláttam és riasztottam is pasimat, hogy tegyen valamit. Nem vette túl komolyan, ő állítólag nem fél semmitől,de megoldotta a helyzetet. Igen...itt a tavasz...kezdődik a rettegés.

És a főzős honlapon az első szembejövő recept a darázsfészek...oh noooo....

A gyk-s történet küldő csávó, most tőlem akar írást olvasni, mert megemlitettem neki, hogy én is írogatok. Mondta, hogy küldhetek +18 irományt is. Biztos valami pornográfra vágyik, amit tőlem nem fog kapni, de majd előkaparok neki valamit. 

Ahhhhh...nagy, kövér nulla

Megint itt ez a pusztító meleg :/
A fakebukkot meg ellepte a sok nyaralós kép. Hooray, vacation :D mindenki strandol és napozik, és persze, senki sem szőrös és nem menstruál.
De mindenki nagyon imádja a másikat.
Mondjuk, én is örülnék, ha a pasim úgy nézne rám, mint Davey a csajra, a Love like winter  c.klipből :P (nyálcsorgató ikonok).
Én továbbra sem megyek sehova, így jobb híján beérem az ilyen képekkel.
A. persze nem találkozott velem, úgy volt hogy ma futunk össze, de tegnap este messengeren megírta, hogy nem ér rá. Egy nagyobb összeget mertem volna tenni erre az eshetőségre :P
De kicsit meg is könnyebbültem, mert nekem sem sok kedvem volt délután a dög melegben flangálni össze-vissza.
Ja, voltak itt J.-ék egyik nap estefelé. Zselyke a földön ülve játszott, mi J.-vel beszélgettünk az ágyon, mikor is jön a kislány, hogy egy pók (whátt???) van a szőnyegen. Azt hittem, hogy egy kis kaszáspókocska, így elbagatellizáltam, hogy oké, oké, mindjárt megnézem. De mikor odamentem kiszúrtam, hogy  1. ez nem kicsi, 2. nem kaszáspók, 3. nem is él :O
De elég undorító és ijesztő volt így is :S és most nem tudom, ez az a pók volt e, amit még élőben láttam és ide jött megdögleni? Vagy ez egy másik? Meg hogy került ebbe a szobába, mikor egy tök más helyiség szekrénye alá ment be? Mindegy, nem agyaltam, fogtam egy zsepit, beleraktam és kidobtam. Utána Zselyke már nem akart a földön játszani, azt mondta fél. Ah...ilyen peches is én lehetek csak, hogy a kislány találja meg a döglött pókot (de legalább döglött volt, mert ha élőben találja meg, nem örült volna, és én sem, én valószínűleg sikítva elfutok, J. dettó, mert neki is jelentős pókiszonya van).
Ja, pasim mondta, hogy az ex-sógornője külföldről jön ide a városba majd augusztusban és meg akar ismerni. Mármint engem!!!Szegény, tökre csalódni fog, ha meglát :P Már beszéltem vele messengeren, aranyos és küldött régi képeket a pasimról. Lefagytam rendesen...hűűűűha, woaaaaaaah, első blikkre, kajak hasonlít Johnny Rottenre :D de jelenlegi önmagára nem és ez fura. Már láttam róla régi képeket, de azon is más volt a haja. Mondjuk, azokon sem ismertem meg.
Háát, ha tényleg létrejön ez a találka, és a nőci hoz még képeket, azt hiszem, jól fogunk szórakozni.
Amúgy megint írok, bár épp látszatja az nincs, mert pont nem a Still breathing-et, hanem egy olyan ff-t, amit sose publikálok majd, de mivel 2015 óta írom, idén már jó lenne befejezni, már nagyon húzódik és nem tudok tőle szabadulni.

Nyolclábú rémálom és más egyebek

Ez tényleg rohadt nagy! Nem egy kis kaszáspók, vagy azok a valamivel nagyobb kis feketék, ez egy kurva nagy pók!!! 
Békésen ballagtam a konyha felé kezemben egy bögrével, mikor észrevettem az előszobában egy nagy fekete valamit. Azt hittem, százlábú, de ahogy közelebb mentem, láttam hogy nem az...és az a pár másodperc, amíg lepörgött a fejemben, hogy igen, ez az egyik legnagyobb parám (a darázs után vagy kb. egy helyen vannak) a pók! Méghozzá egy igen kifejlett példány és tök egyedül vagyok itthon és majdnem szívrohamot kaptam. Gyorsan leraktam a bögrémet, aztán jobb ötlet híján fogtam a porszívót, mert én kézzel vagy bármivel hozzá nem érek. De ez a rohadék gyorsabb volt nálam és szerintem befutott (vagy mászott vagy mit csinálnak a pókok) a szekrény alá. Szóval az a tényállás, hogy egy kibebaszott nagy pók van a szekrény alatt. Én meg pánikolok rendesen és fogalmam sincs mit tegyek.
Ha most itt lenne Dominic a Viasat Nature-től, biztos megfogná ezt az izét és lelkesen magyarázna, hogy milyen nagyszerű, de attól tartok, nem győzne meg :/
Mi van ha ez a pók éjjel öntudatra ébred?! Félek....
Túl sok pókos filmet néztem már.
Hogy a francba került be egy ilyen jószág a lakásba?
Amúgy van egy tippem, kaptam minap gyümölcsöt  és lehet, hogy abban a szatyorban volt. Inkább ez a verzió, mint az, hogy ez itt nőtt ekkorára. Végülis mindegy, így is, úgy is kész vagyok idegileg. Inkább bejött volna egy egér, vagy denevér, jó azoknak sem örültem volna, de ez...
Tényleg, vannak MO-n mérges csípésű pókok?
Az allergiám is előjött, egész hétvégén köhögtem, meg volt az a mellkasi nyomás, nehézlégzés, mostanra jobb lett, de kellett hozzá az inhalátor.
Ja, szombat este belefutottam az Anyám! című filmnek nem nevezhető fostalicskába. Hát én sok filmet láttam már ami szar, de ez annál is szarabb, se eleje-se vége és még undorító is. A kisbabás résznél kiégtem rendesen, de az egész mű beteg és valami borzalom. Nem is tudom, hogy a színészek pl.  Ed Harris, Michelle Pfeiffer, vagy Jennifer Lawrence hogy bírták ehhez a nevüket adni. Meg egyáltalán hogy lehet ilyen fost leadni tv-ben, moziban? Bűnrossz, felkavaró, gusztustalan, kegyetlen, senkinek sem ajánlom. És olyan nyomott lettem utána, hogy másnap csakis könnyed filmeket szerettem volna megnézni (és/vagy Domestosban lubickolni), így délelőtt az Esélyekkel szemben c. filmet néztem meg, este meg az Énekelj-t! Olyan jó kis mese, szerethető karakterekkel (jó, az egeret pont nem szeretem, mert egy seggfej) és decemberben lesz második része is! Persze pasim hőzöngött, hogy miért nézek mesét, de nem tudom, őt ez miért zavarta, mikor félig éppen aludt.
A nyár amúgy megy, nem sok újdonság történik velem. H. nem vár babát, felhívott, mikor haza értek a vakációjukból és rákérdeztem, hogy lehet e gratulálni, de kiderült csak, hogy valami hormonizéje van és 8 kiló felment rá mostanság. Aztán tartott élménybeszámolót, hogy milyen tuti a tenger, milyen szuper nyaralóban voltak, milyen étteremben ettek, aztán meg kérni akart némi pénzt hó végéig :O Hát izé...nem tudtam neki adni, meg amúgy is, aki a tengerparton nyaral, ne tőlem kérjen már zsét, mert én még a Balcsit se láttam (tudom, übergáz). Bírom H.-t, meg minden, nagyon régóta a barátnőm, és sosem volt ilyen kunyerálós, mostanában ha felhív, mindig azért keres, hogy adjak neki pénzt :S nem hinném, hogy ilyen csórik lennének...
A. is írt, hogy a héten találkozzunk már egy délután, visszaírtam, hogy oké, de még nem jelzett, melyik nap lenne jó neki.
Ja. K. lelkét is 2,5 órán keresztül kellett ápolni. Ugye ő már szakított a pasijával hosszú évek után, de ennek örül is, azt a kapcsolatot lezárta, viszont van egy pasi, akibe még mindig szerelmes, pedig a fickó tavaly decemberben nősült. A problémája az volt, hogy nem bírja a srác nélkül, de ráírjon e, vagy hagyja az egészet, de hát szereti, mindennap rá gondol és nem eszik/alszik. De hát a gyerek tiltotta fb-n (ergo valószínűleg nem akar már vele semmit), pedig azt ígérte, hogy együtt lesznek majd...Kemény dió, igyekeztem segíteni, támogatni K.-t, de akármit javasoltam neki, nem volt jó és a végén tényleg már semmi okos nem jutott az eszembe, ugyanazt ismételgettem, mint egy hülye papagáj. És persze K. lelki gondjai és megoldatlan problémái maradtak. Azért respect a pszichiátereknek, akik ezt 8 órában csinálják.
És a végére egy kis súlyosság megint :D nagyon nagyon beteg :D 

Instant pánik

Igen, így lehetne nevezni, amit éreztem, mikor apám azt mondta, lehet hogy idén is  kiruccanunk a kempingbe!!!!!!
Oda, ahol tavaly mindenki összeveszett mindenkivel, elkapott minket a vihar és egy óriás darázsbanda.
Még most is rossz rágondolni *-* Azóta sem dolgoztam fel :S
Remélem, valami közbejön, vagy nem lesz szabad időpont a foglalásra.
Pasim már most közölte, hogy nem jön. Remek...
Mondjuk, nagyon be van táblázva, rengeteg a melójuk, hétvégén is azt nyomja, keveset találkozunk. Lesz majd egy hét leállás, mikor több munkatársa nyaralni megy, így akkor azt terveztük, hogy kifestünk, eltűntetjük a penészt és lerakjuk laminálttal az előszobát, aztán már csak meg kell hirdetni a lakást, hogy tovább tudjunk lépni. Mostanában házakat sem volt időm nézni, vagyis nézem én, de egyelőre ugyanott topogunk, ahol eddig. Vagyis ami tetszik, drága, ami meg elérhető, arra rengeteget kell költeni. Nem akarok úgy járni, mint R.-ék, akik már  +3 milliót ráfordítottak a megvásárolt házra, de még nem igazi. Persze, esélyünk nem sok van, olyat venni, amibe kb. csak be kell költözni, viszont sem idegzetem, sem energiám egy romhalmazt rendbehozni, főleg olyat, ami perpill. lakhatatlan és akkor ha eladtuk ezt, biztos egy időre albérletbe kellene mennünk, amit nem akarok. Meg a városba már 90ezer alatt nincs kiadó lakás. Helyesbítek, kiadó lakás sincs már, mert az egyetemisták mindent kivettek.
Nehéz ügy lesz, lehet hogy még idén télen is itt leszünk (hosszú, mély, gonterhelt sóhaj).Kicsit igazítottam a blogon és ide jobb oldalra beraktam pár írásomat, úgy könnyebb és nem kell oda-vissza lépegetni.
A nyár amúgy telik, elég eseménytelenül. Meleg van (most épp nem annyira), a buszon találkoztam H.-val, váltottunk pár szót, a kislánya már 3 éves lesz augusztusban, a pasiját meg szídta, hogy egy köcsög.
Apám hozott egy vödrös mogyorókrémet, ami rám nézve veszélyes, mert jártamban-keltemben mindig kanalazok belőle. Aztán ősszel majd egy nadrágomba sem férek bele.
Á.-ra is rá kellene írnom, a múltkor ugye nagyon kivolt a pasija miatt, de nem visz rá a lélek. Nem akarok katasztrófatúristáskodni.

Befestettem a hajamat, hogy ha már a formája béna, a színe legyen jó. Hát nem lett. Vagyis a fényben látszik, de amúgy nem. 

Mindegy, elengedtem, úgy látom ez az év (is) a tré hajak éve lesz :(

MOCSOK /FRERARD/ pt. III.

Péntek reggel a pasim leöntötte kávéval a nadrágomat :/ meg a cipőmet :/ :/ valahogy sikerült kivernie (...)a kezemből a poharat. Hát látni kellett volna mindenkinek, csak úgy repült az a pohár és minden kávés lett. Ez ügyből kifolyólag jöttem rá, hogy van vagy kb. kettő vállalható farmerom, a többi vagy nagy, vagy kicsi rám, vagy hosszú. De mivel az egyik jó nadrág mosásban volt, a másik le lett öntve kávéval, válogathattam a maradék nemtudommennyiből, amik mind bénák és irtó idegölő volt folyton azt húzkodni felfelé az utcán. Amúgy kit érdekel a nadrágom? Na ugye.
Mára meg elkezdett fájni a torkom, meg szar a közérzetem, így most már tudom, miért fáj a fejem két napja. Hát taps-taps, ilyen is csak én lehetek, megfázok nyáron. Amúgy helló június <3 mindennek örülök, leszámítva a hártyásszárnyúakat (ezt direkt megnéztem az állatismeretkönyvben, hogy ne írjak süketségeket). Apám a minap nosztalgiával-értsd röhögve-említette, hogy kikereshetném a könyvben azt, amelyik tavaly megkergetett XD
Most pedig evezzünk ennél is nyomasztóbb vizekre és jöjjön a harmadik rész.

III. The night we met

When the night was full of terrors
And your eyes were filled with tears
When you had not touched me yet
Oh, take me back to the night we met
- Szia. - Gerard a köszönésen kívül nem tudott mondani mást. Annyira nézte Franket, hogy semmi épkézláb mondat nem jutott el a tudatáig. Tetszett neki az a bátortalan, de kedves mosolya, a szemeinek lázas csillanása, barna színe, az abban rejlő nyílt érdeklődés. Egyszerűen nem tudta róla levenni a tekintetét, hatalmas boldogság volt a szívében, hogy végre újra látja. Nem volt nap, hogy ne gondolt volna rá, sőt egyre többet jártak a gondolatai a fiú körül. Volt vele kapcsolatban valami, amit nem tudott megfogalmazni magában, mert még sosem érezte. De nagyon nagyon jó volt számára.
- Azért nem jöttem, mert két hétig szobafogságon voltam. - mondta sajnálkozva Frank.
- Ugye nem miattam? - kérdezte rémülten Gerard, hiszen emlékezetében élt még, mikor Frank édesanyja határozottan megtiltotta a fiúnak, hogy újból találkozzanak.
Frank gyorsan megnyugtatta.
- A tanulmányi eredményeim miatt. Sokat rontottam és anya nagyon dühös lett. Utoljára akkor volt ilyen mérges, mikor felgyújtottam azt a szemeteskukát a kémia teremben. Emiatt igazgatóhoz küldtek. Tudod, amikor legelőször találkoztunk. - mesélte Frank.
Frank még sosem mondta el, miért kellett akkor az igazgató elé mennie, de Gerard pont valami ilyesmire tippelt magában.
- Felgyújtottál egy szemetest? - pislogott és nem tudta elrejteni a mosolygását.
- Olyan szépen égett...- tette még hozzá a fiú és ő is elmosolyodott.
- És már vége a szobafogságodnak? - tudakolta Gerard.
- Igen. Két hétig nem mehettem sehova, anya vitt iskolába és jött is értem tanítás után. De szereztem néhány jobb érdemjegyet és megenyhült. Rávettem, hogy újra mehessek újság előfizetést árulni, így ma egész délután azt csináltam. De maradt még pár címem, van kedved eljönni velem?
Frank invitálása hideg zuhanyként hatott Gerardra. Ő ilyenkor már aligha tette ki a lábát a házból. Mióta az iskolát abba hagyta, csak nagy ritkán mozdult ki, akkor is csak az apjával ment, aki a templomig, legfeljebb a közeli élelmiszerboltig vitte.
Meglepődött, kicsit el is sápadt a hirtelen kéréstől, de mindennél erősebb volt benne a vágy, hogy a fiúval legyen. Apja amúgy sem volt otthon, szokásához híven a templomi dolgaival foglalkozott és bizonyára késő éjszaka lesz, mire haza érkezik. Nem sokat hezitált, gyorsan hátrapillantott a ház irányába, mintha lenne ott valaki, majd bólintott.
- Rendben, menjünk.
Frank elégedetten és vidáman vette a döntését tudomásul, majd elindultak a sötétbe burkolózott környéken.
Gerard el sem hitte, hogy ez történik vele. Ahogy lépkedtek az aszfalton, a házak mellett, egészen átlagosnak érezte magát. Ott volt Frank, aki mesélt erről-arról, ő meg szórakozottan hallgatta. Aztán, mikor a megadott címhez értek, ő megtorpant jóval arrébb és megvárta, míg Frank bekopog és elmondja, miért jött. Nem akarta, hogy kellemetlen legyen a fiúnak, amiért vele mutatkozik. Néhány helybéli már így is észrevette és lenéző, rosszalló pillantásokkal illette. Gerardnak nehéz volt a tudat, hogy úgy tekintenek rá és éreznek irányában, mintha valami bűnös lenne. Egy nem kívánatos személy. Nem is értette, apja hogyan birkózik meg napi szinten ezekkel az egyértelműen negatív, gyűlölködő, vagy éppen jelentőségteljesen ignoráló arckifejezésekkel. Neki még mindig nem ment, elszorult a szíve és fájdalom kelt életre benne, egy-egy ilyen incidensnél.
- Miért nem jöttél oda velem a házakhoz? - kérdezte értetlenül Frank egy idő múlva. Már minden címet bejártak, amit csak kellett. Lassan és ráérősen sétáltak a visszafelé vezető úton. Legalábbis Gerard azt hitte, de aztán Frank az iskolai sportcsarnok irányába kanyarodott. Belehasított, hogy talán nem jó ötlet, hogy haza kellene mennie, de a lábai nem engedelmeskedtek, gondolkodás nélkül követte Franket.
- Jobb volt ez így. Te nem láttad a tekintetét azoknak az embereknek? Nem hallod, mit mondanak rólam nap, mint nap? Nem akarom, hogy bántsanak miattam. - elmélkedett Gerard.
- Miért törődsz azzal, mit gondolnak? Én nem foglalkozom velük. Jó lett volna, ha mellettem vagy. - Frank kicsit csalódottnak tűnt. Gerard pedig a világon ezt akarta legkevésbé, megbántani a fiút, aki törődik vele.
- Ne haragudj. - mondta végül szomorúan.
- Semmi baj, majd legközelebb.- Frank elnézően biccentett.
- Ijesztően furcsa vagyok, tudom. - vélekedett Gerard. Az apja mondta ezt egyszer és azóta is fejében maradt a jelző.
- Nem igaz, csodálatos vagy!- ellenkezett Frank, miközben befordultak a sportpálya teljesen üresen álló, lámpákkal gyéren megvilágított útjára.
- Ne mondj ilyet, kérlek.- pirult el Gerard és nem értette, miért mond neki ilyen kedveseket Frank. Egyáltalán azt sem értette, miért vesztegeti rá az idejét, de a szavaitól végképp összezavarodott. Nem volt bennük semmi logika, megdöbbentően azonnaliak és határozottak voltak.
Frank rutinosan és gyorsan mászott át a két kerítés között hagyott résen, Gerard ment a nyomában és rövidesen ugyanott ültek, ahol a legutóbb. Szürkeség és néma csend honolt mindenhol.
- Jó lett volna, hogy ha ott vagyok melletted? De miért?- kérdezte Gerard, mert nehezen fért a fejébe, a nem régiben Franktól elhangzott kijelentés.
- Mert minél többet vagy mellettem, annál többet tudhatok meg rólad.- vágta rá Frank.
- Már mindent tudsz. - mondta erre Gerard. Persze ez nem fedte a valóságot. A legnagyobb és legsúlyosabb dolgot nem árulta el.
- Csak nagy vonalakban.- helyesbített Frank.
- Hidd el, az éppen elég. - Gerard tudta, a borzalmas zűr-zavar peremén egyensúlyoz naponta, a házuk, mintha a pokol előszobája, a bűnök legnagyobb színtere lenne, hiába olyan vallásos az apja, minden imája a legnagyobb álszentség az egész világon.
- Persze, mindenkinek vannak titkai. Nekem te vagy az egyik titkom, Gerard. - mosolyodott el Frank.
- Ezek nem titkok. - rázta meg a fejét a fiú.
Annál százszor rosszabbak. Ezek katasztrófák, amik kitudja, mit hoznának magukkal, ha napvilágra kerülnének.
Franken látszott, hogy nem tudja mire vélni Gerard mondatait. De érzékelte a távolságtartást és ennek megfelelően témát váltott.
- Én egyszer láttam titokban apát és a szeretőjét. Akkor még anya sem tudta, hogy megcsalja, csak gyanakodott, mert megváltozott apa viselkedése, de kézzelfogható bizonyítékot nem talált. Szóval egy nap beteg lettem, hazaküldtek az iskolából és mivel nem volt nálam a lakáskulcsom, úgy döntöttem, elmegyek apa munkahelyére, hogy elkérjem tőle. Apa szerelőként dolgozik és a műhelye délelőttönként mindig nyitva állt, de aznap a zárva tábla függött az ajtón. Nem tudtam az okát, de a hátsó ajtón bejutottam és láttam, ahogy az irodában szexel azzal az ismeretlen nővel...
Frank elhallgatott és zavartan meredt maga elé. Barna szemei különösen szomorúan csillogtak. Gerard is zavarban volt, nem tudta, mit reagáljon erre.
- Nagyon sajnálom, Frank. - mondta együttérző hangon.
Az apja mindig azt mondta, a szex mocskos. Ezt hangoztatta, közben meg, mikor leszállt az este és minden elcsendesedett, úgy nyúlt hozzá...
Gerardnak összeugrott és felkavarodott a gyomra, nem akart még most is erre gondolni.
- Nem vették észre, hogy ott vagyok. Én meg csak néztem a félig nyitott ajtón át, ahogy az apám az íróasztalra teperi azt a nőt és elkezdi vetkőztetni. Csak csókolták, simogatták egymást és lihegtek. Nekem zúgott a fülem és fájni kezdett a fejem. Gyűlöltem akkor és szégyelltem, hogy ő az apám, hogy becsapja anyát. De közben meg mindennél nagyobb izgalmat is éreztem a látottaktól. Nem tudtam, miért van ez. Te érted? - Frank leverten pillantott Gerardra, talán választ várt a kérdéseire, de Gerard megrázta a fejét, az arca lángot vetett. Nem volt képes ezekről a dolgokról beszélni.
- Most meg már a válópert intézik, a fejem felett üvöltözve, az én jövőmet tervezgetve. De én igazából egyiküknél sem akarok élni. Néha azt gondolom, a legjobb lenne, ha eltűnnék, ha távol lennék tőlük, hogy ne kelljen kettejük között döntenem. - sóhajtotta Frank.
Gerardnak eszébe jutott az öccse, Mikey.
- Én Circleville-be, szeretnék eljutni.
Frank csak meredt rá.
- Még nem hallottam róla.
- Circleville, egy kisváros Utah-ban. - tette hozzá Gerard, mire Frank meglepődött.
- Utah nagyon messze van. Azt hiszem...Szépek a hegyei. - jelentette ki bizonytalanul, kutatva a földrajzórán tanultakban.
- Az öcsém, Mikey ott él, az édesanyám rokonainál. Öt éve nem láttam és nagyon hiányzik. Hiába írtam neki, nem írt vissza. Telefonon sem beszélhettem vele, akárhogy szerettem volna, mert apa nem engedte. - mesélte Gerard.
- Akkor éppen itt az ideje egy látogatásnak. - jegyezte meg Frank, de Gerard félt és eléggé életszerűtlennek tartotta, hogy valaha meg merné ezt tenni. Ismerte apja haragját, és ez mint valami méreg, rettegésként terjedt a vérében, blokkolva a cselekedeteit.
- Még sosem jártam a városon kívül. - árulta el halkan.
- Hát még én sem voltam nagyon sok helyen, de veled, úgy érzem, hogy semmi sem lehetetlen.- Frank tekintete ábrándossá vált. Az előbb még bánatos arcvonásaiban fellelhető volt némi vidámság.
- Valóban?- hitetlenkedett Gerard, majd arra gondolt,hogy milyen ámulatba ejtően helyes. És még szebb, mikor örül. Rajta felejtette a szemét és hektikus képzetek rohanták meg. A szíve a torkán akart kiugrani.
- Még Utah-ba is elutaznék. - Frank elkapta Gerard pillantását, így láthatta a fiú végtelen háláját a szemeiben tükröződni.
- Az jó lenne. - tette még hozzá Gerard és el akarta hinni, amit Frank mondott, még akkor is, ha a lelke mélyén tudta, mennyire nincs rá esély.
*****
Frank megállt az iskola sportolóinak dicsőségfala előtt és undorodva szemlélte a tablón lévő diákok fotóit. Gerard csak állt mellette és szemei szintén a képeket nézték. Az iskola büszkeségei, a sportversenyek győztesei...A kedves mosolyok mögött ő is ismerte a gonoszságukat, látta nem egyszer az agresszív tüzet rajtuk és érezte hevét, mikor megütötték, vagy szavakkal bántották.
- Szemétládák.- motyogta bánatosan Frank.
Gerard eltűnődve bólogatott. Tudta, hogy a fiú ugyanarra gondol, mint ő. A brutális verésekre, a csúfolódásokra, a kirekesztettségre, a megvetettségre.
- Roy Carrollton. - mutatott Frank a középen lévő fotóra. Gerardot kilelte a hideg. Roy volt minden sportoló között a legjobb, erejét, magabiztosságát és felsőbbrendűségét sűrűn mutatta be más tanulókon. Erőszakos cselekedeteinek célpontja gyakran volt Gerard is. Roy és barátai ragasztották rá a "vámpír" elnevezést.
- Azt hiszi, csak mert a tanárok szemet hunynak a dolgai felett és mert erősebb mindenkinél, bármit megcsinálhat. Már nem is számolom, hányszor vert meg és már nem tartom számon, az iskola melyik részén kapott el. De minden egyes alkalom közelebb visz ahhoz, hogy egyszer bosszút álljak. - Frank hangja megremegett a mérhetetlen indulattól, sápadt arca elpirosodott és Gerard jól tudta, hogy milyen érzelmek játszódnak le benne. Magában ő is minden incidens után megfogadta, hogy kiáll magáért, de Roy sosem járt egyedül, a barátai mint az árnyék, mindig a sarkában voltak. És mindig figyeltek. Villámgyorsan lefogták és kicsavarva a karjait, térdre kényszerítették. Harsány nevetést hallott a feje felett. Ütések zuhogtak rá minden irányból, fájdalom nyilallt a gyomrába, a tüdejébe, a nyála összekeveredett a vérével. Csak nézte a szürke padlót hajtincsei közül, érezte a hidegségét és hallotta a léptek tompa dobbanását, amikor a sportolók megunván a leckéztetést, ott hagyták a földön heverve.
- Egy nap, én is vissza fogok ütni, Mr. Carrollton. - Frank felkapott egy földön lévő követ és még mielőtt Gerard bármit is mondhatott volna, az üveggel fedett dicsőségfal felé hajította. A közepes méretű kődarab, mint valami szürke végítélet, zúzta be az üveget. Szilánkok száguldottak mindenfelé és éles csörgés zengte be a néma sportcsarnokot. A fal felett elhelyezett neoncső ciklikusan kialudt és újra bekapcsolt, fényénél Gerard jól látta Frank tettrekészségét és egy másodpercig sem kételkedett a fiú szavainak hitelességében.
Lépteket és kiabálást hallottak nem messze tőlük.
- Hé, ti ott? Hogy jutottatok be? Mit műveltek? - egy idősebb férfi igyekezett feléjük haragosan, ők pedig nem várták meg, míg közel ér hozzájuk, futni kezdtek. Kibújtak a kerítés között tátongó résen és csak szaladtak, amíg már nem hallatszott a férfi ordítása a hátuk mögött. Elhagyták a sportpálya környékét, az aszfaltozott gyalogutat és egy fákkal, bokrokkal borított területre értek.
Frank kimerülten dőlt neki egy lámpaoszlopnak.
- Jól vagy?- kérdezte lihegve Gerardot, aki úgyszintén kapkodott a levegő után. A tüdeje perzselt, a hátát, homlokát izzadtság lepte el.
- Persze. - válaszolta végül, amikor újra rendesen tudott lélegezni. Kicsit szédült, ezért leült a fűbe, Frank rövidesen ugyanígy tett.
- Őrültnek tartasz az előbbiért ? - kérdezte keserűen, verejtékes homlokát ruhája ujjába törölgetve.
Gerard gyorsan megrázta a fejét.
- Nem!
Tökéletesen megértette a gyűlölet ezen legfelsőbb fokát.
Frank megkönnyebbülten felsóhajtott.
- És hiszel nekem, hogy lelkiismeret furdalás nélkül szétverném Roy fejét egy kővel? Néha ábrándozok erről. Az elégtételről. Tudom, ez gonosznak hangzik...
- Te nem vagy gonosz! - vágott a szavába Gerard.
- Pedig gyakran úgy gondolom, a harag egy fenevadat teremtett belőlem. Én sosem akartam ilyen lenni. - vallotta be Frank szomorúan.
- Olykor egyáltalán nincs hatásunk az életünk menetére, mert más emberek, vagy körülmények határozzák meg. Néha nem tehetünk mást, mint beletörődünk, hogy ilyenné váltunk. - vélte Gerard és az apja jutott eszébe, majd az édesanyja. A testvére...hogy milyen lehetett volna, ha apja nem lesz megszállottan vallásos és olyan az életük, ahogy más családoknak. Ha a szörnyű tragédia soha nem történik meg. Annyi apró részleten múlott, hogy most nem élhetett egy teljesen átlagos életet. Annyi minden volt, ami lehúzta a mélybe.
- Ha együtt vagyunk, teljesen olyan mintha Dave bácsikámmal lennék. És ez boldoggá tesz. - áradozott Frank és Gerard észrevette, hogy őt nézi. Úgy érezte, talán Frank az élete mögé lát és sejti, hogy nincs rendben vele valami, hogy elhallgat bizonyos dolgokat. Nem is tudta hirtelen, mi a jobb, titkolni tovább élete súlyos terheit, vagy őszintén elárulni mindent.
- Jó veled. - szólalt meg újra mosolyogva Frank. Gerard meglepődve viszonozta a mosolyt. Ő is nagyon jól érezte magát Frank társaságában.
- Veled is. Csak néha félek, bármikor véget érhet. - vallotta be.
Frank volt az egyetlen a világon, aki az örömet, a biztonságot jelentette számára. És ez aggodalommal töltötte el, üvegszerűen áttetsző és törékeny volt.
- Nem kell félned. Én mindig itt leszek. Veled és melletted.- Frank mosolya még ragyogóbb lett. Ujjai alig észrevehetően simítottak végig Gerard ujjain, aki csodálkozva realizálta ezt. A szívverése rögtön felgyorsult és nem jöttek gondolatok az agyába. Nézte Frank arcát, szemeit, az ajkait. Olyan közel volt hozzá.

- Megcsókolhatlak?- kérdezte halkan Frank és Gerard nem hitt a fülének. A sokkolódáson túl legbelül azt gondolta, hogy életében soha nem fogja hallani senkitől sem ezt a kérdést. Nem reagált, csak bámulta Franket vadul dobogó szívvel. Figyelte, ahogy kezével az arcát érintette, majd a hajába túrt. Gyengédségétől, a finom és óvatos érintéseitől végigfutott rajta a hideg.
- Megcsókollak, rendben?- Frank újra feltette a kérdést, amire Gerard ismét nem válaszolt, csak hagyta hogy megtegye. Észérvek dörömböltek a fejében, hogy tiltott dolgokat művel. Hogy Frank egy fiú. Aki most meg fogja csókolni. Ez rémisztően hangzott, ahogy magában elismételte, de szemei ösztönből lecsukódtak, amikor Frank ajka az ő ajkára tapadt. Felfoghatatlan és rendkívüli volt számára, mintha nem is vele történne. Érezte Frank karjait félszegen köré fonódni, a fiú mellkasa az övéhez nyomódott, a testéből áradó forróság őt is teljesen áthevítette. Mintha a pillanat, az idő kikristályosodva, örökre megállt volna. A távoli autóút forgalmának hangja tisztán hallható volt. Tücskök ciripeltek a zöld fű között, az utcai lámpák erős fénnyel világítottak, a fák lombjait meg-megmozdította az esti szél, az ég felhős és fekete volt.
- Frank...- suttogott köszönet teljesen, amikor elvált az ajkuk. Izzott a vére, lüktetett a szíve és mindenét átjárta a borzongás. Nem tudta, mit mondjon, csak ki akarta ejteni a fiú nevét.
Frank még mindig a karjaiban tartotta. Tenyerét lassan futtatta végig Gerard hosszú, fekete haján. Nézte, kifürkészhetetlen érzelmekkel az arcán, mintha minden kis részletet az örökkévalóságig meg akarna jegyezni. Gerard olyan gyönyörűnek látta. És örült, hogy Frankkel együtt elbújhatott a boldogság folyosójának félreeső kis szegletében.
*****
Nem is figyelte, hogyan, milyen úton ért haza, miután elbúcsúztak egymástól Frankkel. Csak ment, zöld lombok és sárga csillagok követték útját. Szokatlanul könnyedek voltak a léptei, szárnyalt a szíve, az ajkán égett Frank ajkának lenyomata. A csókja, ami hatalmasabb volt minden fájdalomnál, szomorúságnál, minden rossz emléknél, ami felemelte a lelkét és Frank lelkéhez szorította olyan erősen, hogy akkor minden megszűnt Gerard számára. Ahogy az úton ment, azt kívánta, bárcsak sokkal tovább tartott volna a pillanat. Vele még nem történt semmi ilyesmi. Senki sem csókolta még meg, számára ismeretlen volt az érzékiség. Semmit sem tudott a szexről. Nem tudott semmit, de egyúttal nagyon is jól tudott mindent. A tapasztaltakat majdnem minden éjjel eszébe juttatják apja egyértelmű érintései. Furcsa, álomszerű hangulatára árnyékot vetettek a durva emlékfoszlányok.
Tiszta vagyok, fogyatkozás nélkül: mocsoktalan vagyok, bűn nincsen bennem...Idézte fel magában a nem is olyan régen olvasott bibliai idézetet, majd nagy sóhaj keretében nyitott be a ház kapuján, hogy tétován végig botladozzon a szeméttel telepakolt udvaron és bejusson a házba. A piszoktól ragadós kilincs nyikorogva engedelmeskedett, ahogy lenyomta és a küszöbön átlépve, elnyelte ismét a lidérces, fullasztó sötétség. Remélte, hogy apja még nincs otthon, de fogalma sem volt, mennyi az idő. Kisebb zajt csapva, keresztül esett egy üres italos üvegen. Beütötte a csuklóját, a bőr felhorzsolódott, vér jelent meg a seb szélén. Eltompultan bámulta a vércsepp útját a padlóra. A hangokra apja is előjött a szobájából, a kezében lámpa világított, a ruhája piszkos volt, gyűrött ábrázatán látszott, hogy aludt, de az is tisztán tükröződött, hogy alkoholt is fogyasztott. Mostanában egyre többet, bár mióta anyja meghalt és Mikey is elkerült tőlük, az ivás szinte napi programként szerepelt az életükben. Apja igyekezett elvállalni minden alkalmi munkát, aminek az árából tudott italt vásárolni. Kedvtelésből ivott, ha a templomból hazaért, már néhány kocsmát megjárt és rendszerint volt is nála valami olcsó ital, amit még aznap el is fogyasztott. Sokszor Gerardnak is innia kellett vele. Mindig, mikor apja a szobájába kérette.
A férfi értetlenül állt, nem messze a földön lévő fiától.
- Csak elestem egy üvegben. - magyarázta halkan a fiú.
- Hol voltál? - rivallt rá az apja, de úgy hogy Gerard szíve bele sajdult.
- A szobámban.- válaszolta habozva.
Apja valószínűleg úgy ért haza, hogy nem észlelte a távollétét. A felismeréstől megkönnyebbülést érzett, nem is tudta, milyen büntetést szánt volna neki az apja, ha csavargáson kapja. Bántotta a hazugság, de nem volt más választása.
- Akkor meg mit járkálsz itt a sötétben? Használd azt az átkozott lámpát! Nem vagy te kísértet! A frászt hoztad rám! - morgott a férfi és szenvtelen arccal figyelte, ahogy Gerard feltápászkodik a földről. Majd rögtön közel lépett hozzá, erős alkoholszag áradt belőle, Gerard gyomra kavarogni kezdett. Mintha az apja egy szavát sem hitte volna, úgy vizsgálgatta, mintha hallotta volna rettegő szívdobbanását.
- Hozz egy sört nekem. Ott hagytam a konyhában. - rendelkezett akadozó nyelvvel.
Gerard feszülten bólintott és a koromsötétbe burkolt konyha irányába indult. A konyhapulton egy már felbontott tömény alkoholos üveget és pár doboz sört talált, felkapott egyet és elvitte az apjának. A férfi elégedetten mustrálgatta az italt.
- Jó fiú.- vigyorgott részegen Gerardra, majd kinyitotta és meghúzta az sört.
Bántó hallgatás telepedett egy kis időre kettejük közé.
- Mikor írjuk meg a levelet, Mikey-nak? - kérdezte végül félve Gerard.
- Mi van?- apja tekintete alkoholködbe veszett. Először fel sem fogta a fiú kérdését.
- Azt mondtad, talán írunk még egy levelet Mikey-nak. - válaszolta Gerard.
Apja vállvonogatva hümmögött. Szemlátomást nem érdekelte a dolog.
- Jó, majd holnap. Nem tudom még. Meg nem is értem, miért akarod mindenáron kéretlen levelekkel zaklatni Mikey-t. Ha akart volna, válaszolt volna. Szerintem az hogy nem ír, az a válasz. Nem akar velünk kapcsolatot.- legyintett felháborodottan.
Gerard érezte, hogy elsápad.
- Apa, kérlek...- suttogta és könnyek kezdtek gyülekezni a szemeiben. De apja hallani sem akart többet a témáról.
- Fejezd be a szánalmat keltő esdeklést. És engem is felejts el, meg akarom inni a sörömet, lehetőleg nyugodtan. Vonulj félre, és olvasd a bibliát, vagy feküdj le, holnap megyünk a hajnali misére, korán kell kelned. - ezzel a férfi instabil mozdulatokkal ballagott a szobájába. Gerard csüggedten hagyta a könnyet leperegni az arcán. De legalább apja békén hagyta és ettől szerencsésnek érezte magát. Bement a szobájába, világosságot csinált a petróleumlámpával, majd leült a matraca szélére és ölébe húzta a bibliát. A betűk zavaróan táncoltak a lámpa kevés fényénél. Némi olvasás után, Gerard inkább összecsukta a könyvet és magában imádkozott. Az anyja lelki üdvéért. És mint mindig kérte az Istent, hogy vigyázzon Mikey-ra, óvja meg minden rossztól. Aztán Franket is imáiba foglalta. És ahogy felidéződött benne az este történt csók, szokatlan arckifejezés költözött az arcára.
*****
Frank állt az élénkzöld fű között, zsebre dugott kézzel, haját összeborzolta a szél, az arcán üdvözlő, önfeledt mosoly. Gerard is elmosolyodott és meggyorsította a lépteit, hogy mihamarabb oda érjen. A szíve őrülten vert, a zavar jelei kezdtek rajta mutatkozni.
- Szia, Frank. - torpant meg előtte és elsodródott a fiú mosolyában, mint egy tengerben, ami kimondhatatlan érzésekkel vitte el a világ komor valóságából.
- Szia, Gerard. - viszonozta a köszönést Frank.
- Jó újra látni téged.- jegyezte meg Gerard fülig elpirulva.
- Mióta megcsókoltalak, majd minden éjszaka rólad álmodok. Hol itt vagyunk a réten, ebben a zöld rengetegben, hol a sportpályán, hol a templomban...- mesélte Frank.
- A templomban? - csodálkozott el Gerard.
Frank helyeselt.
- Igen, csak ülünk egymás mellett a padban és a napfény megcsillan a templom ablakának színes üvegein. A színek özöne gyönyörű, átjárja a hajadat és végigfut az arcodon. És olyan gondtalannak tűnsz.- mesélte Frank áradozva.
Gerard tudta, hogy ezer méterről látszik rajta, a súly amit cipel.
- Ha melletted vagyok, gondtalannak is érzem magam. - vallotta be. Amikor Frank megcsókolta és érezte ölelését magán, minden teher eltűnt. Ha csak kis időre is, de a fiú boldoggá tette. Hajtotta a vágy, hogy ezt bebizonyíthassa Franknek, de nem tudott mit mondani. Tekintete többször elsiklott a másik fekete tincsein, szemeinek szédítő barnaságán, ajkainak szabályosságán. A szavak ráfagytak a torkára.
- Azt hiszem, nem volt igaz, amit mondtam, hogy szeretném, ha barátok lennénk. Én annál többre vágyom. - szólalt meg váratlanul Frank szégyellősen. A hangja lágy volt és szeretetteljes, érződött rajta a félelem és kétségek. A tapasztalatlanság.
Gerardban pedig hívatlanul felszínre tört egy iskolai konfliktus.
A számára mindig is megalázó testnevelés óra végeztével igyekezett megvárni, míg a sportolók elvonulnak, de ezúttal még bent voltak, mikor benyitott az öltözőbe. Szemeit lesütve ment a szekrényéhez és kapkodta össze a ruháit. Szinte vágni lehetett a feszültséget a levegőben, érezte, hogy ki fog robbanni, hogy nem tudja megúszni. Óvatosan pillantott oldalra.
- Mit lesel, te buzi? - Roy és két barátja nevettek gúnyosan az arcába.
- Semmit. - rázta meg a fejét Gerard és arrébb akart lépni, de a sportolók elé toppantak. A tornaöltöző lemezszekrényei cinkosan zörrentek össze mögöttük.
- Nézelődsz itt és erre csorgatod a nyálad, te nyomorék? - kérdezte Roy és ruhájánál fogva közel rántotta magához a fiút. Gerard homloka belecsapódott Roy nyirkosan izzadt mellkasának. A sportoló szemei ördögien rávillantak. Nem volt felöltözve, mindösszesen egy törölköző takarta a legintimebb testrészét.
- Kis köcsög!- kiabálták be hátulról a barátok.
- Na, és tetszik amit látsz? Most majd erre fogsz élvezkedni? Nézz meg rendesen, hogy minden a fejedbe vésődjön!- Roy szorítása egyre fájdalmasabb lett, mintha az ujjai Gerard a bőrébe akartak volna jeleket hagyni.
Két barátja idétlenül vihogott.
- Valld már be, hogy homokos vagy!
Gerard nem mondott semmit, némán tűrte a fájdalmat, ami úgy érezte, lassan beszivárog az ereibe és fertőzötté teszi a vérét a gyűlölettel. Magában számolta a másodperceket, a szívveréseit, a lélegzeteit. Reszketések futottak végig a testén.
Roy felhúzta a szemöldökét. - És ugye az vagy tényleg? Be sem kell ismerned, elég rád nézni. Engem is szívesen elkapnál egy körre, mi?
Hangos biztatások, majd egy jól irányzott, erős ütés és Gerard a lemezszekrénynek csapódott. Kis ideig nem látott semmit és zúgott a feje a fájdalomtól. Szédülve ült le a földre és nyitogatta a szemeit, de először csak színes körök ugráltak előtte. A levegő a tüdejében akadt.
- Előbb leszel halott, mint hogy engem megfarkalj! - Roy teljes megelégedettséggel vonult el barátaival a zuhanyzó felé és rövidesen Gerard csak a víz zubogását hallotta, meg a harsány nevetéseket.
Ahogy ezek a képsorok újra végigjátszódtak a fejében, eléggé zavarodottan érezte magát. Még sosem volt kapcsolata lánnyal, az anyja túl korán meghalt, hogy beszélhessen az ilyesmikről, az apja pedig egyértelműen megtiltotta még az érzelmekről való kérdezősködést is. Gerard csak magában találgatta, mihez kezd egymással egy fiú és egy lány. De néha-és ezért meglehetősen szégyellte magát-azon is elgondolkodott, lehet e mélyebb érzelem, két fiú között. Ahányszor végigpillantott Franken, mindig elkapta a heves szívdobogás, az a furcsa szédülés és annyira szépnek találta a fiút. És amikor a legutóbbi találkozásuk alkalmával Frank megcsókolta, Gerard nagyon megdöbbent. Ő sosem mert volna kezdeményezni és megcsókolni Franket. De vitathatatlanul voltak érzései iránta. Csak ő sem tudta összefoglalni, hogy mik azok. Viharosak voltak és szédítőek, forróak és az egekig emelőek, még sosem érzett ilyet senki iránt. Lehetőséges sem volt erre, mert mindig egyedül, magányra ítélve élte a napjait.
- Szerelemre?- kérdezte nagy sokára Gerard, amint úrrá lett a meglepetésen, amit Frank szavai okoztak neki.
- Akár. Én nem tudom, még soha sem volt senkim. A lányok valahogy mind megközelíthetetlenek számomra. És hogy egy fiúval...a szüleim meg is ölnének. Aztán meg a szégyenbe halnának bele. - dadogta Frank bizonytalanul.
Való igaz, ebben konzervatív közösségben megoldhatatlan lett volna egy ilyen kapcsolat. Még akkor is, ha Gerard érzett volna magában elég bizonyságot, vagy erőt. De túl idegennek gondolta az egészet. Nem volt neki közömbös Frank, és az a csók nagyon jó volt, vágyott a törődésre, de képtelenségnek hitte, hogy egy ilyen románc részesévé válhatna. Ahhoz túl félszeg volt, egy komplikált élettel, zűrös múlttal, családi drámával, csupa szomorú momentummal.
Frank észrevette tűnődését.
- Nem kell most rögtön elmondanod, mit gondolsz, mert igazából, én sem tudom, mit gondolok. Csak azt tudom, hogy nagyon érdekelsz és hogy veled lenni a legjobb érzés a világon. Ez biztos. - mondta bátorítóan.
Gerard is ugyanezt vélte, hogy kaotikus és széthullott létezésében az egyetlen megingathatatlan sziklaszirt Frank jelenléte. Ha nem volt vele, csak azt várta, mikor lesz újra a közelében, ha meglátta, a szíve fel akarta tépni a bordáit, annyira hevesen lüktetett, az arca pedig tűzpirosan égett.
- És ez minden.- Gerard azt szerette volna, ha Frank is tudja, mennyire sokat jelent neki, amiket hallott.
*****
A vihar váratlanul és kíméletlenül csapott le a városkára, óriási felhőszakadással. A sárga villámok villódzva szántották fel a fekete égboltot. Az dörgések hangjai kísértetiesek és hangosak voltak, a fák nyögve sírtak a szél erejétől.
Gerard nem szerette a vihart, a sötét ház, még félelmet keltőbb volt, ahogy a villám látszott a piszkos ablaküvegen keresztül. Csak feküdt a matracon, nézte a plafonra vetítődő esőcseppek árnyát és várta, hogy elcsituljon az égiháború. De már órák óta ilyen ítéletidő volt, mintha a vihar örökre a kisváros határán belül akarna maradni. Gerardnak úgy tűnt, az eső valahogy mindig új erőt kapott és mind jobban kezdett szakadni. Ráadásul az apja sem ért még haza, a fiú remélte, hogy fedett helyen várja az égszakadás elvonulását.
Gondolatai újra Frank felé keringtek, látta maga előtt a mosolyt a fiú arcán, az idegességet, ami az ő felbolydult érzéseinek a tükörképe volt, szinte érezte még ajkát, a nyelvét, ahogy az ő szájához ér, a melegségét és puhaságát. A lágy érzést, ami elfogta és felforrósította belülről. A szívének őrült ritmusát. A boldogságot, ami kitörni vágyott belőle, de nem mert tenni semmit, csak engedte, hogy Frank irányítson. Neki ez volt az első, ahogy Franknek is, egyformán gyakorlatlanok voltak. Gerardnak annyira sokat jelentett az egész, hogy azóta bármi rossz érte, rögtön ehhez az emlékhez menekült gondolatban. Ez adott most erőt neki elviselni a villámcsapások elviselhetetlen hangját.
Lárma és csörömpölés riasztotta meg és terelte vissza a valósághoz. Gerard ijedten ugrott fel a matracról és hallgatózott. A szélzúgás és a vihar moraja mögött, mintha valaki a nevét kiáltozta volna. Előkereste a matrac mellé helyezett elemlámpát és gyorsan a ház kijáratához igyekezett. Ahogy kinyitotta az ajtót, a jéghideg esőcseppek metszően zúdultak az arcába, az orkánszerű szél mintha le akarta volna szaggatni róla a ruhát.
Az udvaron riasztó állapotok uralkodtak. A fergeteg mindent összeborogatott, a feltorlódott régi bútorok, autóalkatrészek és használhatatlan tárgyak között hagyott keskeny ösvény is megsemmisült. Mindegy egy nagy, fekete, fenyegető halommá változott.
- Apa, ott vagy? - kiáltotta a küszöbről Gerard, feszülten figyelve.
De választ nem kapott.
- Apa?- tett még egy próbát Gerard, mert bár rosszak voltak a fényviszonyok, mintha mozgolódás támadt volna egyik bútorkupac mögül.
Nem várva a feleletre, elindult az udvaron, át-átlépkedve az útjába került tárgyakat, szemétrakásokat. Alig látott a sűrű esőtől, a szél a szemébe fújta a haját, a terebélyes és mély tócsáktól pillanatok alatt bokáig elázott.
- Csak hogy itt vagy, hülye kölyök, már percek óta itt üvöltözök. - ütötte meg ekkor a fülét apja jól ismert hangja.
- Apa, nem esett semmi bajod? - sietett oda hozzá rögtön aggódva Gerard. A férfi a földön feküdt, kezében egy már csaknem üres üveggel. Teljesen részeg és csuromvizes volt. A fejénél egy kisebb horzsolás éktelenkedett.
Durván arrébb lökte Gerardot, ahogy segíteni szeretett volna neki felállni.
- Hol a csodában voltál, mi? Tőled akár meg is dögölhetek, te mihaszna!- üvöltött Gerardra, majd a bútorok mentén és fia segítségével talpra állt.
- Bocsáss meg, nem tudtam, hogy itt vagy! Azt hittem a templomban maradtál, míg eláll az eső. - szabadkozott Gerard, ahogy apjába karolva vonszolta végig az udvaron lévő lélekvesztőkön. Örökkévalóságnak tűnt, amíg beértek a házba. Addigra mindketten tetőtől-talpig vizesek lettek.
- Elegem van belőled, ugyanolyan szánalmas vagy, mint az anyád! Ő is csak aggodalmaskodni és elnézést kérni tudott. - kiabált az apja artikulátlanul, majd kikapta a fiú kezéből a zseblámpát és a konyhába ment, újabb italért. Gerard vacogott a hidegtől, a ruhája nyirkosan tapadt a hátára, a hajából csepegett a víz. Hallotta, hogy a férfi lever pár holmit a pultról, majd egy sörrel tér vissza.
- Micsoda rohadék egy idő. Szerintem itt a világvége. Mind odaveszünk. Tudod mit, nem is lenne baj, mindannyian pont ezt érdemeljük! - közölte, aztán belekortyolt a sörébe.
Szemei hideg pillantásokkal pásztázták Gerardot, akinek ettől összeszorult a szíve.
- Mekkora egy szerencsétlenség vagy te! - nevetett lenézően, aztán a szobája irányába indult, miközben mindennek nekiütközött.
- Apa, várj! - Gerard segítőkészen sietett utána és átvéve tőle a lámpát, világította meg a dobozokkal, zsákokkal eltorlaszolt folyosót.
- Nem kell a segítséged. A pokolra fogsz jutni most már.- motyogta apja.
Gerard megvárta, míg a férfi eljut az ágyáig és végigvágódik rajta.
- Szükséged van még valamire? - kérdezte halkan Gerard, ahogy figyelmen kívül hagyva apja kérését, ráterítette a szakadt takarót.
- Arra, hogy hagyj békén. - vágta rá az apja ittasság okozta kábulatban, félig már az alvás szélén. A kezében lévő sörösdoboz zörögve ért le a földre, az ital szerte-szét ömlött belőle. Gerard gyorsan felvette onnan és behajtva az ajtót, elhagyta a szobát.
A vihar még mindig tombolt, a villámok sárga sávokként világították meg a házat, ahogy Gerard végig ment a folyosón és a konyhába ért. A dobozt a pultra rakta és szomorúan meredt az ott lévő óriási felfordulásra. Az üres tejesflakonokra, az ingyenkonyháról elhozott ételek maradékára, a széthagyott villákra és kanalakra, tányérokra. Az apja semmit sem engedett kidobni, az évek óta felhalmozódó holmik pedig mindig újabb és újabb darabokkal gyarapodtak. Örök és végzetes körforgás volt ez. Gerard úgy érezte, néha nem is lát mást maga körül, csak hulladékból emelt, kényszerű falakat.
A fiú sóhajtott, majd felkapta az egyik műanyag tányért, aztán még egyet és még egyet, az egyik fiókban rálelt pár szemeteszsákra, a konyha pulton és asztalon sorakozó szemetet azokba rakta. Gyors mozdulatokkal dolgozott, tudta, hogy apja nagyon dühös lenne, ha rajta kapná. Csak pakolt, az üres flakonok, összegyűrt szalvéták, lejárt szavatosságú ételek, mind a zsákba kerültek. A konyhaasztalról hamar eltűntek a hetek, hónapok óta ott felejtett dolgok. A fiú fellélegzett, bár sejtette, hogy csak ideiglenes a látvány, de ez is örömet okozott neki. Fuldoklott már attól, amiben élt.
Fehér boríték akadt a kezei közé, amit kicsit szokatlannak talált, a számlákat, más egyéb postát az apja már átvételkor megsemmisítette. A boríték egy sor üres italosüveg alá volt rakva, mintha ott felejtették volna. Jó ideje heverhetett már az asztalon, az üvegek aljának lenyomata a papírba vésődött, valami rá is ömlött, halványbarna foltok éktelenkedtek rajta. Gerard megfordította a borítékot, de feladót nem látott rajta, a levelet az apjának címezték. Kivette a borítékban lévő szintén viseltes levélpapírt és ketté hajtotta. Ahogy szemei végigszaladtak az ott leírtakon meghűlt benne a vér. A szívverése rögtön felgyorsult és hiába fázott esőtől megázott ruháiban, melegség kerítette hatalmába.
A papíron mindösszesen néhány sor szerepelt.
DRÁGA GERARD! NEM TUDOM ELFOGADNI, HOGY NEM ÍRSZ. HOGY EGYIK LEVELEMRE SEM VÁLASZOLSZ. AZ ITTENIEK EGY SZÓT SEM MONDANAK, AKÁRMIT KÉRDEZEK. MÉG ÍGY ÖT ÉV TÁVLATÁBÓL IS GYŰLÖLIK APÁT ÉS HALLANI SEM AKARNAK RÓLATOK. RENGETEGSZER MEGPRÓBÁLTAM TELEFONÁLNI, DE A SZÁMOTOK MÁR NEM ÉL. AGGÓDOM ÉRTED, HIÁNYZOL. TANÁCSTALAN VAGYOK, DE NEM ADOM FEL. HA RÓLAD VAN SZÓ SOSEM FOGOM FELADNI. KÉRLEK JELENTKEZZ. ÖLEL ÖCSÉD: MIKEY.
- Édes Istenem. - nyögte Gerard és könnyek törtek elő a szeméből. Szédült és reszketett a meglepettségtől. Úgy szorította kezei között azt a papírt, hogy elfehéredtek az ujjai. Fájdalom és egyúttal a boldogság járta át a lelkét. Örült, hogy Mikey gondol rá, kapcsolatba akar lépni vele!
És keserves ráeszmélés markolt belé a tudattól, hogy az apja ezt évek óta megpróbálta eltitkolni előle.

folytatása következik...

Százlábú kora reggel, ház és munkakérdés, aputest és az eztminekírtammeg sztori

Előre is mindenkinek kellemes húsvéti ünnepeket!!!És ha lehet, menjen mindenki állatsimogatóba, ahelyett hogy élő nyulat vesz.
Na, és mi van annál rosszabb, mint hogy korán kell kelni? Az, ha a kamrában egy jókora százlábú tanyázik és néz veled farkasszemet :(
Gyorsan visszacsuktam rá az ajtót. Biztos egyedül akar lenni.
Pasim másnap elmondta, hogy külföldi munkát kínáltak neki. A fizetés az jó lenne, de háromhavonta járna haza. Egy darabig győzködtük egymást, hogy miért lenne jó és nem jó, aztán abban maradtunk, hogy inkább nem megy (hooray), nem neki való ez már.
Amúgy is most kezdett új helyen ugye, biztos értékelnék, ha most lelépne. Megkértem azért, hogy máskor ne ilyen drámai felvezetéssel hozza a történetet, mert az ember ettől kihord lábon egy infarktust.
Anyám is vázolta apámnak, hogy mi nem maradunk itt semmi szín alatt, és hogy nézegetünk házat. Nem tudom, mi ütött faterba, de kompromisszumkész volt és azt mondta, okés ha így döntöttünk, csináljuk, ő támogat bennünket, sőt kölcsön is ad, ha ez minket kihúz a tréből.
El sem hittem, hogy ez ennyire könnyű menet volt. Évekig huza-vona és elégedetlenkedés, sértődés ment. Hogy-hogy most egyszerre belátta, sőt segít?! Persze tök hálás vagyok, csak nehezen fogom fel, de igen, ezzel tényleg segíthet nekünk az álmaink megvalósításában. Remélem, nem gondolja meg magát.
Nézegetem amúgy is a hirdetéseket, úgy tervezem, hogy hamarosan én is meghirdetem a lakást és hadd szóljon! Van pár ház, ami tetszik, a várostól pár km-re, és van benne fantázia, csak sokat kell rákölteni. Hát majd lesz valahogy, a húsvéti ünnepek után el kell menni házakat nézni.
Előre látom, hogy hugikám-akinek úgy alapjáraton semmi köze nincs a dolgaimhoz-be fog gőzölni. Ja, természeten nem hívott meg a szülinapjára, de bánom is én már. Küldtem neki húsvéti üdvözletet, reakt nulla, de mit is vártam :/
Anyám meg találkozott egyik exem (aputest tudjátok) legjobb haverjával. Azaz már csak volt legjobb haverjával, mert a srác csalódott benne, mivel többször cserben hagyta. Azt mondta, nagyon nagy arca lett az aputestnek, ugye vezető pozícióba került sok évi seggnyalás után, na meg örökölt egy csomó lóvét, van valami vendégházuk, ami szépen tejel. Elvette azt a csajt, akivel előttem járt és csinált neki egy raklap gyereket. Erre laknak egy háromszobás lakásban, hálaégnek nem futottam bele még, bár a múltkor itt repesztett el mellettem egy szürke Audiban *-* Azt mondta a srác, hogy aputest egy féreg (fíííííreg), mert mindenkit lenéz, mindenkinek hazudik, mindenkit lehúz anyagilag és a feleségét már akkor megcsalta, mikor terhes volt, meg amúgy is mindig van szeretője. És hogy a legjobb, ami történt velem, hogy szakítottam vele anno. Öhm...hát ezt nem is vitatom. Ritka görény a fickó, én is tudom.
A húsvétra amúgy semmi terv, lehet pasim melózik sokat, én meg nagytakarítást és szabadidőmben írást tervezek. A Still breathing még mindig nem frissült és ezért bocs, nincs elfelejtve, be is lesz fejezve, de most rá álltam a másik sztorira. Bár a tartalma elég szörnyű és néha nem tudom, minek is írom meg, de a háromnegyede már megvan, csak szét kéne szedni fejezetekre.  Na, ebben vagyok elmerülve elég rendesen.
20-án lesz a Columbine 20.-ik évfordulója :(

Nyaralás itt, nyaralás ott

Alig voltam itthon mostanában, ami rólam nem mondható el, de most össze sűrűsödtek a dolgok utazás terén.
Az ősök kitalálták, hogy utazzunk 3 megyével odébb egy kempingbe és ott gyűljön össze a család egy kis természet lágy ölén való ringatózásra.
Nem akartam semmi jó elrontója lenni, de ha a szűk család összejön, akkor abból semmi jó nem sül ki. Gyomorideggel tettem meg az utat odafelé. Dögmeleg volt, a vonat meg egy retkedvény, nem volt klíma, a saját levünkben főttünk pasimmal. Fater kijött elénk az állomásra, a hugom is ott volt már a pasijával.
Egész jól indult, a szállás is jónak ígérkezett, igaz menet közben derült ki, hogy nincs melegvíz, meg 1-2 helyen villany sem, ez főleg az olyan lélekvesztőkön volt necces, mint emelet, tetőtér meg társaik (a wifit nem is írom már, hogy ugyan elvileg lett volna ,de csak egy szögből, a kemping elejéről lehetett egy kis jelet venni, a tv is úgyszintén, mint státusz szimbólum díszelgett a polcon, de ezek nem voltak olyan fontosak, mivel ezek nem elengedhetetlen kellékei egy nyaralásnak).
Szóval jó volt minden, természet, csend, lovak, kutyák, fák és víz. Akarhat e többet az ember, ha csendre vágyik.
A második este azonban...(most jön a baljós zene ehehe)...Először a vihar kezdett tombolni, majd megjelentek (baljós zene megint...) az ÓRIÁSDARAZSAK!!!!!!Dam-dam-dammmmmm.
Ezek komolyan óriásiak voltak. Én-aki amúgy a kisebb példányoktól is rosszul lesz-szabályosan pánikrohamot kaptam, meg több másik rokon is. Mivel nem egy darab darázs szállt el felettünk, hanem úgy kb. 6-8 jött és nem a szabadban, hanem fogták magukat és nem ismerve, sem embert, sem Istent, a szétszakadt szúnyoghálón át huss be a szobába. Én sikítottam-meg több családtag szintúgy és kirohantam a ház elé. Kint ezerrel ömlött az eső, plusz villámlott, bent meg a darazsakat csapkodták le pasim és hugom pasija. Ott állt kint egy mocis srác, valahogy oda verődött az eső elől a porta elé és beállt, hogy ne ázzon meg. Ott volt mögötte egy kibaszott nagy darázs. Kértem, hogy valamit tegyen már ellene, a srác kezében egy fém merőkanál volt, rácsapott hát azzal, de a dögnek meg sem kottyant.
Közben rájöttünk, hogy ezek a fényre jönnek ám, ezért ha nem kapcsoljuk fel a házban a villanyt, sőt a ház előtti lámpát, nem fognak megjelenni. Na, ez bevált,azaz bevált volna ,de tesóm pasija kaffogni kezdett, hogy ő úgy nem lát. Amúgy sem értettem, minek kezdett neki hússötögetni amikor ömlött z eső...
Én lekapcsoltam a villanyt, ő fel, a darazsak visszajöttek. Ez ment egy darabig, a végén már ordítottam vele, hogy ne szórakozzon már, ő meg a pofámba röhögött. Neki könnyű volt, nem félt ezektől, nem úgy én. Francos fóbiák...
Aztán fater is besértődött, hogy elcsesztük a nyaralást, aztán anyám is összeveszett tesómmal, a pasijával, én tesóm pasijával, apám anyámmal.
Tesómék annyira besokalltak, hogy hajnalban köszönés nélkül húztak el. (Azóta a családi viszonyok úgy-ahogy helyre álltak, faternak elmondtam, hogy jól éreztem magam, de a darázs fóbiámmal nem tudok mit kezdeni, az ilyen nagy mértéket öltött, ő megbékült, vagyis nem tűnt már mérgesnek, hugomékról nem tudok semmit)
Reggel mi is mentünk, amit nem is bántam. Gyönyörű votl a hely, tényleg, de ott sürgős rovarirtásra lenne szükség, amig valami baj nem történik. Ezek a rohadékok óriásiak és nem szaroznak az biztos.
Aztán alig értünk haza, máris indultunk másnap a pasimmal közös két napos kiruccanásunkra. Amit előbb le akartam mondani, mikor kiderült, hogy családi banzáj lesz, de hálistennek volt annyi eszem, hogy mégsem tettem.
A szállásunk nagyon klassz volt. Ezerszer jobb, mint a lakásunk, volt terasz, kert és hintaágy is, a környék is klassz, csendes, minden a közelben. Csavarogtunk, boroztunk, röhögtünk. Egy nap strandon is voltunk, de az felejthető volt, sokba is került, ráadásul az idő sem volt feltétlenül strandra alkalmas.
Ma jöttünk haza,  hát nem repestem. Otthon, rémes otthon. Valahogy nem vagyok erre hangolódva, pedig már lassan ideje lenne a hétköznapokra koncentrálni. Az a baj, hogy nem készültem még fel a szeptemberre.
Na, ez a GD dal, amellett hogy durvajó, a klipben pont majdnem olyan darazsakkal van tele, mint amilyenekkel nekem volt "szerencsém" találkozni. Mondjuk, azért nem voltak ekkorák, de akkor is....

Mostanában

Tegnap láttam valamennyit a hercegi esküvőből-vagy miből-anyám, azok a kalapok, némelyiknek, mintha egy mosdólavór lett volna a fejébe húzva :D Höhö...

És még mindig bálna vagyok, hiába na, durva az édesség függőségem XD
Viszont komolyan nem tetszik, amiket a tükörben látok. Tudjátok, a tükör nem hazudik, de még szerencse, hogy nem is röhög (facebook). Az én esetemben konkrétan szénné vihogná magát. Mindegy, úgysem akartam fürdőruhát húzni, de ettől függetlenül zavar.
Meg harcolok még más elemekkel is.
Úgymint:
- Szénanátha. Ég a szemem, folyik az orrom,köhögök, egy élmény.
- Berepülő rovarok. Főleg a méh és darázs pajtik (pajtija ám a jó édes anyjának), akik nem tudom, milyen úton, de folyton bejutnak a lakásba. A fóbiám tőlük már nagyon nagy méreteket öltött. Olykor akkor is zümmögést hallok, ha nincsenek.
- Pénzügyek. Rengeteg a hitelem és nehéz lépést tartani, törleszteni, meg nyomasztó is, főleg, hogy be lettünk fenyítve, hogy ha nem fizetünk, ugrik a lakás. Utálok, mi több rühellek itt lakni, de ez a kecó a továbblépés egy új kezdet felé, szóval ha törik, ha szakad, meg kell tartani! Mese nincs.
- Pasim. Vele gyakran nehéz, mert baromi makacs. Most épp beteg, de a jó életnek nem akar orvoshoz fordulni. Hát minek az, nem?! És néha indokolatlanul gyökér velem.
- Emberek. Némelyikkel nem tudok, mihez kezdeni és ha igaz a neten olvasott elemzés, felénk a legtöbb az idióta *-* Ugyanakkor a normálisak feldobják a napomat, néha elég antiszociális vagyok és a legjobb lenne, nem érintkezni senkivel, de hát ez lehetetlen.

Szerdán váratlanul becsengetett H.
Ezen jól meg is lepődtem, kb. 2-3 hónapja nem hallottam felőle. Hozta a kislányt is, nagyon cuki, nagyon okos, mosolyog, integet, zabálni való. Na, az ő pasija is egy bunkó, amiket elmondott, szóval egy süllyedő hajóban evezünk.

Vannak gondok, az biztos. Ilyen szívás ez a felnőtt kor :S

Szandállista nyárra

Menthetetlenül beköszöntött :)
És hozott magával pár tervet. Mert a tervek kellenek!!!
Lássuk csak, szeretnék:
- Új papucsot
- Farmermellényt (igen, még mindig)
- Fahéj, vagy tiramisu illatú parfümöt
- Többet nevetni, mint sírni
- Nyársalni, vagy bográcsozni
- Pálinkázni, boroskólázni és közben a kedvenc dalaimat hallgatni (állapottól függően énekelni)
- Új tetkót
- Szegecses, vastag karkötőt
- Rövid hajat, új hajszínt
- Új novellákat írni
- Legyőzni pár félelmemet (főleg a rovarok iránt, minél jobban félek, annál jobban ott vannak az életemben)
- Sokat sétálni és kirándulni, főleg a Tisza partra és csak ülni a víz mellett a semmibe nézni
- Körmöt festeni
- Ábrándozni
- Rock koncertekre eljutni (mondjuk a közelben egy sem lesz, de reményhal tudjátok)

Nagy hirtelen ennyit sikerült kiagyalnom, tuti van még, de kezdetnek ez is elég :) Ha már egy része megvalósul, boldog leszek.

Most pedig megyek, erős leszek és valahogy kiengedem a két ablakszárny közé keveredett méhet. Csak ne félnék ennyire baszottul a fullánkos jószágoktól....

Majdnem start

Jó idő van, tényleg itt a tavasz, süt a nap hét ágra és undorító, darázs szerű lények henyélnek az erkélyen :S Ezért utálom a tavaszt és a nyarat, mert megjelennek ezek a fasszopók  rovarok.

Mondjuk, ezen az erkélyen már nem sokáig vagyok ténykedésük tanúja, ha minden igaz, jövő hét végén, vagy utána való hét elején cuccolunk :S Erre is mit reagáljak?! Nem vagyok feldobva, csak igyekszem elfogadni,vagy túlélni, nem tudok mit tenni.
Ja, koncertre nem mentünk, egyikünknek sem volt kedve, meg pasim is fáradt volt, inkább itthon maradtunk, most amúgy is állunk túl fényesen anyagilag, értelmetlen lett volna, olyan bulira pénzt kiadni, ahol még csak nem is kedveljük a bandát.
Majd máskor.
Eljön az én időm is hamarosan.
A múltkori koncertet jobban sajnálom, arra mentem volna. Ráadásul H. felhívott, hogy ő is el akart menni, de nem volt kivel. Nagyszerű, mert nekem ugyanez volt a problémám, mégsem hívtuk egymást. Pancserek vagyunk na.
Ma meg átruccantam a rokonunk házához némi cuccal, nem akarunk mindent egyszerre cipelni, így is lesz bőven mit vinni és lesznek úgyis, akik megállnak majd katasztrófa túristáskodni.
Persze, milyen az én szerencsém, pont elkapott az egyik "kedves" szomszéd, hogy ugyan, mi van a rokonunkkal, már régóta nem látja etc. Mire mondtam, hogy valószínűleg már nem tud ide visszajönni, erre szánakozott egy keveset, de eléggé az arcára van írva, hogy emiatt is a mi családunkat ítéli el nagyon. Ah, nem érdekel, de tényleg.
A költözésig van még egy csomó tennivalónk, csak győzzünk mindent. Fene sem gondolta, hogy ennyi holmink van és hogy ennyire nem fogunk elférni.

Talán, ha ez a költözéses őrület lemegy, elkezdek írni valami értelmesebbet. 

Rossz idő, rossz dolgok

A pasim barátja sajnos meghalt. És rohadtul nem érdemelte meg!!!!!!! Mint általában senki sem érdemli a halált, de ő főleg nem. Annyira rendes ember volt.

Nyugodjon békében!Úgy sajnálom...

A hetem ezenkívül a rossz híren kívül sem volt túl fényes. Fájt a fogam, rémálmaim voltak és rosszul is aludtam. Ma is már reggel hatkor felébredtem és csak forgolódtam hétig, akkor aztán meguntam és inkább kimentem kávézni.

Ja és kijött a bogár fóbiám és rosszabb mint eddig. Akkor is darázs zümmögést hallok, amikor nem kellene. Lehet, hogy szép lassan megőrülök. És a pszichiáterhez sem tudtam eljutni időhiány miatt, pedig ha mondom neki, lehet hogy már rám adja a szép hosszú ujjú pulóvert :S

Pasim dolgozik. Az ég meg leszakadt. Ömlik az eső. Szürkeség ezerrel.
Unalom a köbön.

Emlékezés, eső és kiköltöztetett "lakótársak"

Egy éve az egyik jó barátunk halálának...Pasimmal azóta is szoktunk beszélgetni róla.
Hiányzol...Nyugodj békében!!!

A hőség elmúlt, most meg neki állt esni és lassan vége a nyárnak. Tegnap a baszott nagy vihar az erkélyen felborogatott mindent és sok minden a földre került. Többek között egy kisebb méretű darázsfészek (!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!) is, így jöttünk rá, hogy az erkélyen elhelyezett régi állólámpába költöztek a kis rohadékok. Fuj de utálom a darazsakat, és még mellé félek is tőlük elég rendesen. Én már régóta mondtam pasimnak, hogy valami nem okés az erkélyen, darazsak jönnek mennek, de nem hitt nekem. Na tessék, itt a bizonyíték...Le is vitettem a kukába azt a kurva  lámpát...Soha ne is lássam :/

Nyár pro én kontra...csak röviden :P

Tudod, mit utálok ?
- Ezt a vak meleget!!!!!!!Ez már túlzás azért...Oda olvadok az aszfalthoz komolyan...
- Hogy így, meg úgy turizmus, erre fel átlag 5 óránként küldenek egy nyamvadt vonatot, azt is két kocsival, ami már az állomáson úgy megtelik, hogy állni sem lehet normálisan.
- Az idióta rovarokat.
- Hogy lesz rockfeszt és én nem leszek ott (ezt még fel kell dolgoznom).
- A fürdőruhámat(ha meglátnátok, ti sem szeretnétek, partra vetett bálna effekt), ah mindegy úgysem megyek strandra.
És hogy mit szeretek ?
- Az eper illatát.
- A frissen vágott fű illatát.
- A jégkrémet és fagyit (bár éppen ezerrel köhögök, így ez most felejtős).
- Kirándulni (yeahh).
- Hogy a fantázia túl szárnyal a sivár valóságon, de azért tervezek, mert nem lehet a nyár merő unalom.
- Hogy a pasim el akar hívni vacsorázni.
- Ezt a dalt (nagyon).

Kezdődjön és teljen mindenkinek jól a nyara *-*

Jó kérdés...

Hogy fogok tudni 3 különböző témájú elkezdett sztoriból egy olvashatót összeboronálni?
Mert hogy írás terén a következő a helyzet : elkap az ihlet, gyorsan papírra vetem, átmásolom a gépre, írok még hozzá ezt-azt, aztán elakadok. És belekezdek egy újba, ott is elkap az ihlet stb. stb.

Valamint, hogy jutott be a méhecske a hosszú szárú csőnadrágomba? 
Ezzel megint felélesztve az amúgy is extrém méreteket öltött bogár és rovar iszonyomat :S Anyám szerint orvosi eset vagyok, aki képes visítozva rohangálni ha találkozik egy nagyobbacska pókkal. Hogy a darázsról és méhekről már ne is essék szó. Rettegek tőlük. Alapszabály nálam, hogy akinek 6-8 lába van, az nekem nem barátom!!!

A pókoktól még kisiskolás koromban kezdtem el félni, amikor családostól egy kempingben nyaraltunk és a zuhanyzóba benyitva vagy 5 ilyen fekete nagy undormány pók szaladt szét, wahhh...azóta is ráz tőlük a hideg.

A darázs alapból taszít, szerintem gusztustalan a kinézete, frász jön rám ha meglátom és a zümmögésétől pánikrohamot kapok. Vagy 8 éve békésen mentem valahova amikor kettő faszcibáló méh megtámadott, konkrétan egyik a hajamba szállt bele, míg a másik megcsípte a karomat. Valószínűleg a parfümömre gerjedtek a kis rohadékok (azt a parfümöt aztán soha többet nem használtam, pedig szerettem az illatát).
Hát igen, emlékek, zümmögős, szúrós emlékek.

És köszönöm a kommentet, örültem neki. A saját bevallásom szerint viszont tényleg nem vagyok normális és ez a fenti méhekről és darazsakról kifejtett álláspontom is igazolja XD
A blogjaimról nem is beszélve :D