A netem is vacakolt vasárnap, folyton ledobott a hálózat és a végére már nem is kapcsolódott. Némi baszakodás után felhivtam az ügyfélszolgálatot és végülis megoldódott a gond, de a nöci szerint az a biztos ha kiküld egy szerelőt mert hogy kevés a jelszint, vagy mi. Igaz a probléma azóta sem jött elő, így most lehet fölöslegesen szabadítottam magamra a szerelőt, ráadásul ide mindig ciki beengedni bárkit is.
H. hosszú hallgatás után hívott és most tök jót beszélgettünk. Lara pótvizsgázott nyelvtanból, de átment. Mondta hogy összefuthatnánk már. Hát rajtam nem múlik.
K. is írt, a pasija pár napja szakított vele messengeren a nagy távolságra, ritka találkozásokra és a kapcsolat kihűlésére hivatkozva.
K. faggatására azonban végül kibökte, hogy három hete (!) találkozgat egy másik csajjal és most már kezd komoly lenni a dolog. Úgy sajnálom K.-t, sokkal jobbat érdemelt volna mint a pszichopata exe és most ez a hülye fószer.
A bolond nő, aki fateromon lóg, meg olyan nagyszabású kerti partit rendez, mint amilyen apám szülinapja volt és ugyanazokat a vendégeket is hívja meg. Jó engem pont nem, de nem is mennék annak a félcédulásnak a baromságára.
Anyámat se hívta el, csak apámat, ez is milyen már? Trutyikavarásban vérprofi az asszony.
Én apám helyében nem mennék, de nyilván nem vagyok a helyében...Tesómék is ott lesznek, bár nem értem mióta ilyen nagy haverok a nővel, mikor náluk is balhézott már, csakúgy mint itt. De ők tudjak, ha szerintük ez lesz az évezred eseménye akkor jó mulatást hozzá nekik. Én örülök ha nem látom ezt az ütődött spinkót.
Máskülönben itt a szeptember, bár az időjárás még a nyarat idézi.
Elborult fanfictionokat olvasok és írok, most egyszerre úgy négy vázlatban vagyok. Visszajött némi ihletem, de ettől elhanyagolom a karaktereimet a charter ai-n, furdal is kicsit a lelkiismeret, de sajnos mindenre nem jut időm. Most ismét olyan klassz az írás, alig bírom abbahagyni esténként, tegnap is fél 11-ig írtam, reggel meg alig bírtam felkelni. Szóval meglovagolom ezt a ritka hullámot, amíg tart.
Lett egy porzsák nélküli porszívóm, amit az ősök kaptak valahonnan, de nekik kettő porszívójuk is van, így nekem adták. Oké, nekem is van porszivóm, csak porzsákos, de örültem ennek a masinának is. Még aznap kipróbáltam. Helyet mondjuk nehezen találtam itt a kotorékban neki, fullon van minden,lassan kiírhatom a megtelt táblát.