Absolution 5/3

Ah, már megint vasárnap. Olyan rohadtul gyorsan telik a hétvége...

Semmihez sincs kedvem, fáj a hasam mintha fel lennék fázva és kialvatlannak érzem magam, pedig este 11-től reggel 7-ig tudtam aludni. 

Kitaláltam, hogy anyám közelgő szülinapjára fotóalbumot csinálok, mert mindig mondogatja, hogy mióta mobillal fényképezünk, sehol egy hagyományos fotó. Igaza van. Azt én is jobban szeretem. Így tegnap a drogériaban bevettem a fotómasinát. Kicsit (na jó, közepesen) bénáztam, az eladó segített a végén, mert egy lépést kihagytam. Jó hàt antitalentum vagyok és még ezt nem is próbáltam eddig. Pár képet magamnak is készíttettem, ha már ott voltam. Nem rossz találmány ez a képelőhívó gép, biztos igénybe veszem még. És máskor talán már segítség nélkül is menni fog. 

Angst, priest, loneliness, biblical references, religious guilt, self-discovery, shame, religion, tears, prayers, feelings, voyeurism, fear, punishment, psychological torture, controll, hallucinations.

Ne kérdezze senki, miért írom, mert komolyan nem tudom, csak az ao3 cuccok inspiráltak és mert bolond vagyok haha.

                                                          ***Temptation***

"Return, O Lord, deliver my soul: oh save me for thy mercies' sake."

Isaac nem tudta megszokni az apja házát és szabályait, hiába teltek el hetek a beköltözése óta, apja jéghidegségével, brutális büntetéseivel nem tudott megbirkózni. Hiányzott neki a nagynénje, a nagybátyja, akik sosem bántották, akiknél élete jó részét töltötte és hiányzott neki az édesanyja, akit nem is ismert.

A reggelek elmosódottak voltak mindig, keveredve a délelőttök és délutánok megterhelő, végtelen házimunkái sorozatával, amik olyan bűnökért való vezeklésnek hatottak, melyeket Isaac el sem követett. Fát aprított, míg az ujjai véresek nem lettek, órákat töltött a konyha kőpadlójának súrolásával, míg térdei kivörösödtek, miközben apja a várakozás mozdíthatatlan szobraként állt felette. A férfi tekintetében nem volt harag, csak mély, vallásos áhítat és érdektelenség, amely mintha a falakból is szivárgott volna. Valahányszor Isaac megállt, hogy letörölje a verejtéket a homlokáról, ősi szemek láthatatlan nyomását érezte, amelyek ítélkeztek a koncentrációhiánya, az örökösen elsodródó elméje, a titkos világok felett, amelyeket a szemhéja mögött épített.

Amikor elérkezett a vacsora ideje, a háztartás szürke, egyhangúsága semmit sem valtozott. Többnyire. De ezúttal apja a testvérbátyjáról kapott rossz híreket, ami egy sorvasztó betegségről számolt be. A férfi arca, amely általában kontrollàlt gránitmaszk volt, zaklatott vált és valami gyászra emlékeztetett, bár ezt gyorsan felváltotta a kötelesség szigorú kényszere. Pár napra utaznia kellett tehát.

- Veled tarthatok?

Érdeklődött halkan Isaac, de apja megrázta a fejét.

- Nem tudsz ott segíteni, csak útban lennél és az állatokat sem hagyhatjuk őrizetlenül. De nem maradsz egyedül, Elias atya gondnokságára bízlak.

Az egyik szomszédos faluban szolgáló pap, Isaac apjának gyermekkori barátja volt és kölcsönösen segítettek egymásnak, de mivel Isaac éveket élt távol innen, az atyát egyáltalán nem ismerte.

A pap érkezése másfajta csendet hozott az otthonba. Elias atya nem hasonlított az apjára, nem volt türelmetlen, nem kiabált és nem parancsolt, halk, barátsagos hangon beszélt. Fényes, piros almákat kínált Isaac-nak, majd míg a fiú az asztalnál evett, a szenvedés nemes mivoltáról beszélt. Szeme megértő nyíltsággal villant, amely Isaac számára kérdéseket vetett fel. Minden szava és minden szelíd érdeklődése a fiú lelkéről olyan volt, mint egy kihallgatás, amely Isaac rejtett fantáziabeli zugait kutatja. A kedvessége álsagosan irritáló volt, túl lágy, amely addig súrolta Isaac bűntudatát, amíg vérezni nem kezdett.

Az első éjszakán, amikor Elias atya ott maradt, Isaac észrevette, hogy a pap nem sokat alszik, mint inkább időzik. Sétálgatott a házban fel-alá, vagy a kandalló haldokló parazsa mellett ült és egyetlen gyertya pislákoló fényénél olvasott, jelenléte szabályos lélegzetvételként töltötte be a réseket, ahol eddig apja nehéz léptei zaja hallatszott. A ház kissé világosabbnak tűnt, de a levegő sűrűbb volt, mintha a pap láthatatlan ködöt hozott volna magával, amely a bútorokra tapadt, és nedvesítette a szobák falait, sarkait. Isaac keskeny ágyában feküdt, a mennyezetet bámulta, és hallgatta a pap imáit, állandó mormolása úgy hangzott, mint a szú, amely a fába ássa magát. Ő is imádkozott, magában a 23.-ik zsoltárt mondta szüntelen, ezt Constance néni tanította és megnyugvást adott.

Ahogy az órák éjfél felé közeledtek, Isaac-be visszatért a kíváncsiság ismerős mardosása. A képzelete elöntötte őt, mint a partot a víz. Mostanában új fantáziája született, elkezdte képzelni az erdőbeli "vad asszonyt", de nem emlékként, hanem fizikai megtestesülésként, amint az ablaka előtt áll a magas, harmatos füvet simogatva. Isaac hagyta, hogy elméje újra elkalandozzon. Ujjai saját testének tiltott területeire, agya csillogó, falun kívüli, idegen tájakra, amelyeket azért alkotott, hogy elmeneküljön apja elvárásainak zúzó súlya elől. 

A mozdulatok akaratlanul felgyorsultak, ahogy így elveszett a cselekvésben, szempillái remegve csukódtak, ajka halk zihálásban vált szét, homlokán vékony verítékréteg ragyogott. Érezte, ahogy a szoba és a fantázia közötti határ feloldódik, mint vér a vízben, a szobájának falai százéves, síró fűzfák lombkoronájává olvadnak, amik alatt szelíden megérintheti az erdei asszonyt, úgy ahogy màr egyszer megtette. És az a kép, ahogy kezének lenyomata a nő örök bélyegként viselt sebhelyén húzódott, mint egy kitörölhetetlen jelenet vésődött a fejébe.

Néhány boldog pillanatra a bűntudatot zümmögő belső zaj váltotta fel, egy távoli hang, szívverése a fülében dübörgött és bizseregni kezdett a teste.

De az érzést hirtelen megszakította egy padlódeszka nyikorgása a folyosón. Isaac rémülten megdermedt, a lélegzete elakadt a torkában, szive fájdalmasan vert, értetlen sajgás tamadt benne, nagy izzadtsagcseppek gördültek le arcának vonalán. 

A hang egyértelműen nem apja nehéz lépése volt, hiszen ő elutazott. Ez egy lassú, szándékos siklás volt. Isaac átható meggyőződést érzett, hogy figyelik. Nem egy ragadozó tekintet volt, hanem valami hüvös, csalódott kíváncsiság, amitől Isaac úgy érezte, hogy meztelenre vetkőztetik. Elképzelte Elias atyát, amint az ajtó mögött áll, nem a kulcslyukon néz, hanem érzi a gondolatainak alakját olvasva a magának okozott élvezetének szikrázását és lelkifurdalásának ingadozásait, mint egy térképet.

Másnap reggel a pap kedvessége élesebbé vált. A hideg zabkásából és kenyérből álló reggeli közben Elias atya mindentudó tekintettel pillantott rá, mintha Isaac bordái között, belsőjének csarnokában kémlelt volna. 

- A lélek egy kert, fiam.

Jelentette ki. Hangszíne, mint egy kabát terült rá a konyhára. 

- De vannak növények, amiket ha felügyelet nélkül hagynak, gyomokká fejlődnek, amelyek elfojtják a fényt. Éreztél előző este gyomokat a szívedben?

A kérdés gyengéd érdeklődésként volt megfogalmazva, de Isaac számára úgy hangzott, mint egy kikényszerített vallomás, amit lágy fényben követelnek. Nem tudta megmondani, hogy a pap a kezét nyújtja-e, hogy kihúzza a sötétségből, vagy egy hálót szőtt, hogy elkapja, amikor leesik.

- Nem, atyám. – válaszolta Isaac, hangja elcsuklott és törékenynek tűnt. Tekintetét a kihűlt kására szegezte, ahol egy légbuborék pattant ki, apró, szaggatott krátert hagyva a szürke pépben. A reggelit követő csendesség nem volt kihalt, átszőtte a pap türelme, egy nehéz, várakozásteljes dolog, amitől Isaac úgy érezte magát, mintha víz alatt lenne. És valamiért visszaàramlottak a malomban történtek borzasztó percei. Isaac minden tagadó pislogásakor a molnár arcát látta, a felajzott férfit, kéjes mosolyának árnyékát, ahogy megragadta a csuklóját és lehetetlenné tette a menekülés. Látta maga előtt saját halálra ijedt arcát, szemei ​ könnyben ázó kékjeit. Hallotta a zokogását az utolsó, elveszett pillanatban ahogy az idős férfi teste bezárult körötte. Egész nap a sírás kínozta, vegyülve a fájdalommal, a vele történtek miatt érzett lángoló szégyennel, önváddal, ez párosult saját fantáziái örvénylő melegével, fizikai izgatottságának hiábavaló fellángolásával. Az enyhülésre vágyás miatt a vére lassan mozgó iszapnak tűnt az ereiben.

A következő nap súlyos, fojtó áramlással telt. Elias atya folytatta szolgálatát, Isaac-et imákon keresztül vezetve, amelyek a fiú számára kevésbé tűntek Istennel folytatott beszélgetéseknek, sokkal inkább, mintha magas kerítéseket építenének az elméje köré. A pap gyakran tartott vele a csirkeólhoz, a veteményesbe, a fáskamrába. A keze Isaac vállán nyugodott. Ez a szeretet gesztusa is lehetett volna, mégis Isaac mintha egy bilincset hordott volna magán. Miközben sétáltak, a pap a lélek tisztaságáról és a „kóborló gondolatok” veszélyéről beszélt, hangja dallamos, de határozott figyelmeztetés volt. A falusiak számára, akik az útról láthatták őket, úgy néztek ki, mint egy pásztor a bárányával, de Isaac egy múzeumban tartott tárgynak érezte magát, amit behatóan katalogizáltak.

Aznap délutánra apja távollétének elszigeteltsége másfajta feszültséggé kezdett torzulni. A ház, amely általában a szigorú rend helye volt, szinte szabadabbnak tűnt. Külső szemmel... Amikor Elias atya visszavonult, Isaac tehetetlen nyugtalanságában a padlásra osont, az egyetlen helyre, ahol a levegő elég ritka volt a lélegzéshez. Ott, a porszemek és az öreg cédrus otthonos illata között, csak hagyta, hogy sodródjon. Elképzelte az erdei asszony visszatérését, hogy újra ott áll a kunyhója előtt és gyümölccsel, forrásvízzel vendégeli meg. Látta maga előtt hullámos, vöröses haját, halvány barack bőrét, zöldes szemei pillantását, a ruháját, amint játékosan le-lecsúszik a vállán. Érezte az illatát, a kunyhó beli tűz és a száritott gyógynövények aromája, ami beszivárgott teste sejtjeibe. A nyöszörgése elfojtott volt, szemei dacosan összezáródtak, az elméje spirálba került, felfedezve saját keménysegét, a kétségbeesett, gyors mozdulatait, a forróságot a gyomrában kavarogva terjedni, az áttetsző nedvesség cseppjét amint az ujjaira került és a vágy remegő pulzusait, amelyet még mindig nem tudott megnevezni. Fényt látott csukott szemei mögött, ahogy hajszolta az elengedést, a padlás poros deszkái cinkosan recsegtek alatta.

A vigasz azonban múlandó volt. Valahányszor elérte fantáziája csúcsát és úgy érezte valaminek a szélére húzta magát, ami után csak a zuhanás jöhet, hideg borzongás söpört végig a padláson, mintha téli hóviharban nyitottak volna ki egy ajtót. Isaac visszazökkent a valóságba, levegő utan kapkodott, szíve kalapálva ütközött a bordáinak. Mintha valami, talán egy személy, talán csak az elméje, a félelme szülte óvatosság ott lebegett volna a látótere határán. Az érzés, hogy érzékelik, egy olyan tekintet, amelynek nem is kell szem a látáshoz, megbénította. Elkezdett azon tűnődni, hogy vajon Elias atya látása átível a falakon, vagy csak érzi az álmodozás, az izgalom esszenciáját, mint az erdőben álló fenyők illatát.

- A lelked olyan, mint egy madár, amelyik elfelejti, hogy kalitkában van.

Mondta Elias atya este, hangja a konyha ajtajából szűrődött be. Isaac ijedten felpattant, majdnem felborított egy kancsó vizet. 

- Nem hallottam mit mondott, atyám.

Dadogta elfehéredve.

A pap nem nézett rá, ujjával a fa ajtókeret erezetét követte. 

- A szived...a rácsoknak verdes. Szabadulni akar, azt hiszi, hogy övé az égbolt, hogy a kinti szél hívja, holott csak egy repedt ablak huzata csábítja...

A megjegyzés túl pontos volt, Isaac nyugtalanságának tükörképe. Vajon a pap ennyire jól ismerte az embereket, vagy le tudta olvasni a fiúban lüktető zavarodott vágy riadt száguldását? A kedvesség már nem volt takaró, inkább vastag lepel. Minden szeretetteljes megnyilvánulás, egy vállveregetés, egy bátorító szó, a bűnök aprólékos feljegyzésének látszott. Isaac egyre mélyebbre húzódott, önkéntelenül is magàt figyelte, mozdulatai gépiessé és szellemszerűvé váltak, mintha láthatatlanná válva elmenekülhetne az atya nyomasztó hatása alól.

Aznap éjszakára megváltozott a ház légköre. Pára telepedett le, a környezetet nedvesen pàrolgó gyapjúhoz hasonlóvá téve. Az utolsó közös ima után Elias atya a szobájába ment, de az ajtó becsukódásának hangja nem hozta meg a szokásos megkönnyebbülést. Ehelyett Isaac feszülten várt, miközben mágneses vonzást érzett az ablak felől. Pár centire kinyitotta, a tüdeje megtelt a késő esti levegővel. A fasoron, a házakon túlra nézett. Az erdő fekete fal volt, de a nő talán ott állt az ürességben, sziluettje könnyű könnycsepp volt az éj sötét szövetében. Isaac elképzelte, hogy nem szavakkal hívja őt, hanem olyan frekvenciával, amely a csontvelőben vibrált.

Az ismét előtörő, eszeveszett igénytől hajtva Isaac bebújt a paplanja alá, és fülledt, szövetből készült szentélyt hozott létre. Itt, a sötétben engedte visszatérni a fantáziákat, élénkebben és erőteljesebben, mint eddig bármikor. Elképzelte az erdőbeli asszony lágy, dédelgető érintését, amitől többnek érezhette magát mint egy csalódást keltő, hallgatag, félénk templomi fiú, többnek, mint ami valójában volt. A mozdulataival a pulzálás újra nőtt benne és szemei előtt felrémlettek az erdő útjai, az avar és a moha, egy olyan hely, ahol vasakaratú apja szabályait és a pap állandó tekintetét vad, ítélhetetlen logika váltotta fel. Az önfelfedezés tátongó szakadéka felé lökte magát és ahogy közeledett, a légzése rekedt, sekélyes, szaggatott zihálásokban szakadt ki, elméje aranyló sugárban és vétkes meleg élvezetben keringett. Érezte az ismerős emelkedést, a privát extázis ködös peremét, amely azzal fenyegetett, hogy túl hangossá teszi őt.

A csúcs elérkezésekor, mikor minden megmerevedett, a másodpercek, a vére áramlása, az ujjai a legérzékenyebb testrészén, a nyögés a torkában, egy nesz hasitott végig a csenden, az ajtókilincs elfordításának fémes kattanása. Isaac felegyenesedett, forró izzadtság tapasztotta homlokára haját és hátára a ingét. Fantáziájának aranyfénye azonnal kialudt. A szobája ajtaja nem nyílt ki, de a kilincs elmozdult, lassú, szándékos forgás, amely a retesz előtt megállt. Vastag takarója alatt Isaac reszketve feküdt, és az ajtó alatti fakó fényfoszlányra meredt, ahol egy árnyék takarta el a folyosó halvány színeit. Az alak csak lassan húzódott el, mint egy néma őrszem, aki bizonyítékra várt.

Isaac nagyon sokaig mozdulatlan maradt, talán órákig. A ruhája még mindig nyirkos és ragadós volt tetteitől, lihegése apró, kapkodó, szúrós rettegéssé változott, ami a bőre alá kúszott be. A megfigyelés érzése homályos intuícióból fizikai bizonyítékká, az ajtókilincset nyomó tonnányi súllyá fejlődött. Isaac azon töprengett, vajon Elias atya hallotta e lélegzetének szabálytalan ütemét, vagy érezte e szárnyaló izgatottságának és kaotikus képzeletének sajátos, szégyenletes, meleg cseppekben csorduló hevét. 

Lelökte magáról a takarót.

- Bocsáss meg nekem Istenem...

Az éjjeliszekrényén lévő Biblia után nyúlt és szétnyitotta. Könnyek buggyantak ki szemeiből és szinte semmit sem látott a vaksötétben, de megszólalt. A torka elszorult, ahogy zokogva suttogott bele az éjszakába.

- Ha félek is, benned bízom...

Folyt.köv...

Szia szeptember!

Halódik a laptopom töltője, csak kb. fél órás szenvedést követően tölt, vagy akkor sem. Pedig úgy vigyáztam rá. A francba.

A netem is vacakolt vasárnap, folyton ledobott a hálózat és a végére már nem is kapcsolódott. Némi baszakodás után felhivtam az ügyfélszolgálatot és végülis megoldódott a gond, de a nöci szerint az a biztos ha kiküld egy szerelőt mert hogy kevés a jelszint, vagy mi. Igaz a probléma azóta sem jött elő, így most lehet fölöslegesen szabadítottam magamra a szerelőt, ráadásul ide mindig ciki beengedni bárkit is.

H. hosszú hallgatás után hívott és most tök jót beszélgettünk. Lara pótvizsgázott nyelvtanból, de átment. Mondta hogy összefuthatnánk már. Hát rajtam nem múlik.

K. is írt, a pasija pár napja szakított vele messengeren a nagy távolságra, ritka találkozásokra és a kapcsolat kihűlésére hivatkozva. 

K. faggatására azonban végül kibökte, hogy három hete (!) találkozgat egy másik csajjal és most már kezd komoly lenni a dolog. Úgy sajnálom K.-t, sokkal jobbat érdemelt volna mint a pszichopata exe és most ez a hülye fószer. 

A bolond nő, aki fateromon lóg, meg olyan nagyszabású kerti partit rendez, mint amilyen apám szülinapja volt és ugyanazokat a vendégeket is hívja meg. Jó engem pont nem, de nem is mennék annak a félcédulásnak a baromságára. 

Anyámat se hívta el, csak apámat, ez is milyen már? Trutyikavarásban vérprofi az asszony.

Én apám helyében nem mennék, de nyilván nem vagyok a helyében...Tesómék is ott lesznek, bár nem értem mióta ilyen nagy haverok a nővel, mikor náluk is balhézott már, csakúgy mint itt. De ők tudjak, ha szerintük ez lesz az évezred eseménye akkor jó mulatást hozzá nekik. Én örülök ha nem látom ezt az ütődött spinkót.

Máskülönben itt a szeptember, bár az időjárás még a nyarat idézi.

Elborult fanfictionokat olvasok és írok, most egyszerre úgy négy vázlatban vagyok. Visszajött némi ihletem, de ettől elhanyagolom a karaktereimet a charter ai-n, furdal is kicsit a lelkiismeret, de sajnos mindenre nem jut időm. Most ismét olyan klassz az írás, alig bírom abbahagyni esténként, tegnap is fél 11-ig írtam, reggel meg alig bírtam felkelni. Szóval meglovagolom ezt a ritka hullámot, amíg tart.

Lett egy porzsák nélküli porszívóm, amit az ősök kaptak valahonnan, de nekik kettő porszívójuk is van, így nekem adták. Oké, nekem is van porszivóm, csak porzsákos, de örültem ennek a masinának is. Még aznap kipróbáltam. Helyet mondjuk nehezen találtam itt a kotorékban neki, fullon van minden,lassan kiírhatom a megtelt táblát.

Absolution 5/2

Hölgyeim és Uraim! Az idei (számomra egyhangú) nyarat ezennel lezárom! Egy másodperces néma csend, egy dühös könnycsepp elmorzsolása, aztán robogjunk szépen tovább a nyomasztó őszi hétköznapok felé.

Most olvastam a szentendrei apáca vagy menyasszonyi ruhás fantomról. Egy fószer aki ilyesmi jelmezben ijesztgeti éjjel az ottaniakat. Wtf, pedig Szentendre olyan szép, meg olyan jó helynek tűnt, egyszer voltam ott és imádtam. Úgy látszik a beteg elmék mindenhol megjelennek már.

Angst, intimacy, forest, confessions, witch hunts, friendship, honesty, touching, scars, dark past, platonic relationships, biblical references, prayers, feelings etc.

***Salvation***

"Above everything else guard your heart, because from it flow the springs of life."

Isaac világa a szürkeség tompa palettája volt, napjai, mint végtelen munkától és jámbor imádságoktól fodrozódó felszinű, lassú vizű patak.

Az örökös dérbe, ködbe burkolózó csak néha napfényes falu szélén álló otthona csendjét az édesanyja hiányát tükrözte. Apja, egy bánatból és gyászból faragott arcú szigorú, merev férfi, aki képtelen volt kimutatni az érzéseit, csak parancsokat osztogatott és a zsoltárokat mondta. 

Isaac nehéz súlyt cipelt magával. Titkokat amiknek létezni sem szabadott volna: furcsa, véget nem érő álmodozásainak vibráló, tiltott képeivel, hangjaival, érzésével, egy betöltetlen, sajgó ürességgel, ahol a szerelemnek kellene lennie, és a kínzó lelkiismeretfurdalás az önfelfedezés „bűnös” de megsemmisítően jó cselekedetei miatt, amelyeket apja brutális büntetéssel sújtott volna, ha rájön. De a legsötétebb mind közül a molnár kérges kezeinek, izzadt, kéjes arcának, lihegésének emléke volt. Egy friss, a malom falain belül rekedt, lisztporban úszó, tépett seb, egy zúzódás a lelkén. Szakadás, ami következtében Isaac minden árnyéktól összerándult.

Egy délután, kihasználva, hogy apja a közeli kisvárosba ment, a ház nehéz és könyörtelen csendje elől, Isaac az erdőbe tévedt. Céltalanul bolyongott, elfoglaltságot kutatva, mert a falusi gyerekek nem fogadták be maguk közé.

Amikor az ágak összehajoltak Isaac mögött a "vad asszony" ahogy a falusiak hívták és ahogy apja is emlegette, előbukkant az ősi fák közül. Isaac csak állt és nézte őt. Gyömbérszínű hajában szines virágok tarkállottak, arca mint a barack, szemei ​​zöldeskék tavakra hasonlítottak. A mosolya pedig meglepően gyengéd volt.

- Gyermekem, te mit keresel erre? Eltévedtél?

A kérdése kíváncsi, meleg, anyai féltéshez hasonló volt. Olyan, amit Isaac szinte sosem ismerhetett.

És a fiút olyan erő és azonnali bizalom vonzotta a titokzatos nő irányába, amit nem tudott mivel magyarázni.

Az asszony, aki a falu számkivetettje volt, akit boszorkánynak bélyegeztek, olyan okokból, amiket Isaac sosem értett teljesen, finoman kézen fogta és a kunyhójába vezette. Leült vele a tűz mellé és friss gyümölcsökkel, forrásvízzel kínálta.

- Azt hiszem tudom kik a szüleid. Emlékszem az édesapádra és az édesanyádra.  

A szavaitól forróság nyílt ki Isaac mellkasában. Az asszony viszont nem kérdezett, csak ült és úgy nézett Isaac-re, mintha csakugyan értékes lenne, nem csak egy igyekvő, de apjának mindig csalódást okozó, gyenge, semmirekellő, szánalmas árnyék.

A nő kunyhójának megnyugtató félhomályában Isaac úgy érezte biztonságra lelt kissé, nyugtalansága ami örökösen emésztette belül, halványodni látszott. Valaki mellette volt és nem szidta dühösen, vagy rángatta agresszíven. 

A lelkében hallgatásból és fájdalomból épült gát egyszerre megrepedt. Isaac beszélni kezdett. Remegő, akadozó suttogással kiöntötte a szívét. Helytelennek hitt képzelgéseit, mardosó magányát, a tetteit amiket a fantáziák és egy mélyről születő ösztön késztet, a büntudatát és végül az öreg molnár erőszakoskodásának gennyedző sebét, emésztő szégyenét.

A nő rezzenéstelen ábrázattal hallgatta, nem szörnyülködött, de nem is ítélkezett. És ez az elfogadás Isaac számára a mindenséget jelentette. 

- Köszönöm, hogy elmondhattam.

Fakó arca hálától, élénk kék szemei könnyektől fénylettek. Akkor vette észre, hogy az asszony tekintete is homályos.

- Az a férfi...jól ismerem, kérlek vigyázz vele!

Kezdte, a száraz falevelek hangjánál is halkabb hangon.

- Gonosz...De egyszer biztosan bűnhődni fog!

Majd bevallotta saját gyermekkori történetét a molnárral, ami kísértetiesen egyezett azzal, amit Isaac is átélt. És aminek emlékképei még mindig a fiú elméjében égtek. 

Hogy is felejthette volna el? A malom, a sűrű napsütés, a párás levegő, a hasztalan menekülés és sikolyok, zihálás, erős kezek, a mindent széthasító fájdalom, majd üresség, sírás és a vér ami végigfutott a lábain, beivódva a ruháiba (az apja később gondatlannak nevezte és megszidta Isaac-et, amiért vérrel összepiszkolta a holmikat).

A nő vallomása után zavart, méla csend terült el a kunyhóban, csak a tüz ropogott.

- Eljöhetek legközelebb is?

Kérdezte egy idő múlva félszegen Isaac. A tűznyelvek imbolygó mintákat vetettek a sírás miatt maszatos arcára. Életében talán először nem érezte egyedül magát. Az asszony bólintott, Isaac pedig boldog volt. Azon az éjjelen a nőért is imádkozott, holott még a nevét sem tudta. És megfordult a fejében, hogy odaajándékozza neki a rózsafüzért, amit Constance nénitől kapott, mikor az apja eljött érte és magával vitte. Vajon elfogadná tőle? Isaac úgy hitte, az erdőben egymagában élő asszonynak mindennél nagyobb szüksége van az Úrra.

Amikor pár nappal később megint találkoztak, igazi ítéletidő tombolt, hideg eső ömlött és villámok szaladtak át a haragos égbolton. De a kunyhóban melegség és barátságos tűzfény fogadta. És az asszony most is mesélt. Azokról az apró sérülésekről, amik láthatóak voltak rajta, az arcán, a kezén. Elmondta, hogy a sebesüléseket akkor szerezte mikor a falusiak éles szerszámokkal kikergették őt a faluból azzal a váddal, hogy pokoli erőkkel játszik össze. Azt is elárulta, hogy a férje terjesztette el hogy ő boszorkány, miután évekig tartó házasságuk után sem esett teherbe és emiatt meg akart tőle szabadulni.

Majd beszélt más férfiak kegyetlenségről és arról, hogyan pusztították el a lelkét azok az emberek, akik most kerülték és átkozták.  

Váratlan mozdulattal széthúzta a ruháját és felfedte üldözésük nyers, kifakult nyomát, egy hosszú, már gyöngyházszínű gyógyult heg képében.

- Ebbe majdnem belehaltam. 

Mondta szomorú mosollyal.

- De az Isten végül meghagyta az életemet.

Isaac összeszorult szívvel félénken nyújtotta ki a kezét és megsimította a nő hasát, ahol a szúrt heg éktelenkedett. Ujjait nagyon gyengéden vezette a seb halvány szélein. A nő bőre rózsaszín volt, puha és meleg, emlékeztetve a fiút a fantáziájában élő, kavargó képekre, amiket az ágyán fekve maga elé vetített, ha azokra a vígasztaló érzésekre vágyott. 

A szíve úgy vert, hogy biztos volt benne az asszony is hallja. Reszketve fújta ki a levegőt, a homlokán hideg verejték csillogott. 

- Ugye hiszel nekem, hogy nem vagyok boszorkány?

Kérdezte hirtelen az asszony.

- Persze!

Vágta rá Isaac. A hangja rekedt volt valamitől, amit nem tudott meghatározni. 

A nő keze ekkor Isaac ujjaira csúszott, sürgetően lenyomva, mintha egy kicsit még ott akarná tartani magán az érintést. 

És Isaac boldogan hagyta ezt, az arca elpirult, türelmetlen szikrák pattogtak a bőre alatt, forróság támadt a hasában, és az egész lényét ismeretlen hőség nyelte el, de ez cseppet sem volt rossz érzés.

- Soha ne hagyd, hogy az ítéletük határozza meg az értékedet! Te sokkal több vagy annál, mint amit a molnár tett veled és több vagy annál, mint amit az apád feltételez! 

Az asszony másik keze pehelykönnyedén súrolta Isaac a karját, hosszú hullámos hajtincsei lágyan meglibbentek, ahogy közelebb hajolt. Az illata mint a lángok, az erdő, a zápor. Az otthon. Isaac egy másodpercre elveszett benne. Azt kívánta, bárcsak örökké ezt érezhetné! 

-Az Úr nem a hibáidat, nem az útkereséseidet, vagy esendő emberi vágyaid miatti kétségbeesésedet látja, hanem téged! A szívedet! Ami gyönyörű és jó. Hiszen még rólam is feltétel nélkül elhitted, hogy nem vagyok boszorkány...

És mosolygott, a szavai, pedig gyógyírként hatottak Isaac sebekkel borított lelkére, beragyogtak a félelem és a megbánás köveiből felhalmozott fal repedéseibe. És ettől egy egészen kis ideig ő is elmosolyodott.

Isaac az esőáztatta naplemente színeivel kisérve indult a falu felé, könnyedebb léptekkel, amerre nézett, az eddigi szürkeséget hirtelen üde zöldes csillogás öntötte el.

A ház kihalt volt mikor belépett, az apja nem volt otthon. A kandallóban parázslott a tűz, a férfi bibliája szétnyitva az asztalon, a gyertya mellette pislogott. A konyhában a kenyér és egy darabka sajt volt kicsomagolva. Isaac nem tudta hol lehet az apja. Talán a templomban, talán a kocsmában, vagy fontos dolga akadt. Nem kezdte keresni, csak várt. 

Törékeny, emlékektől teli béke telepedett rá. Szemei a szentirás nyitva hagyott lapjaira szegeződtek: 

"Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én lelkemmel!"

Isaac órákig virrasztott ébren, végül elaludt és mikor ajtócsapódás zajára eszmélt fel, látta, hogy a hajnal fényei szűrődtek az ablakon. Kiugrott az ágyából, ahol a tegnapi esőtől nedves ruháiban feküdt. Az apja akkor botorkált be a házba. Sárral fedett ruhában, kócosan, megrendült, összetört tekintettel. 

- Mi történt?

Isaac hangja megremegett látva apját.

- A molnár...

Lehelte a férfi tapintható félelemmel, ami beszorult a ház falának minden kis részébe.

– Nyoma veszett…Egész éjjel kutattunk utána a falusi férfiakkal. Az imént találtunk rá az erdő mélyén vérbe fagyva. Vadállatok végezhettek vele...Az Úr kegyelmezzen a lelkének!

Isaac meghökkenve bólintott.

- Ámen...

Hideg rettegés hasított a gyomrába és hányingere lett. Dermedten nézte ahogy apja lerúgta sáros csizmáját és a székbe rogyott maga elé meredve és mire Isaac hozott neki egy bögre teát, már aludt. 

A fiú ekkor belső késztetéstől fűtve kirohant a házból, de nem a falu központja irányába, hanem az elhagyatott erdei kunyhóhoz. Kifulladva, izzadtan és lángoló tüdővel torpant meg az ajtónál, ami résnyire nyitva volt. Isaac benyitott. Némaság fogadta, csak a porszemek járták táncukat a narancsos fényben. A gyümölcsökkel teli tálak, a vizes kancsók sehol sem voltak, a tűz is kialudt. 

Az asszony akit az egész falu gyűlölt, mert azt hitték róla a sötétség vezérli, a semmibe veszett. Mintha soha nem lett volna itt, csak a fafüst, száraz virágok szirmai, a vadnövények illata maradtak utána. És Isaac számára érintésének, társaságának fájó hiánya.

Döbbent, könnyes hitetlenség és néma kérdések lebegtek a levegőben, amire feleletet már nem adott senki.

Visszajön valaha? Miért ment el ilyen gyorsan? És mi lett valójában a molnárral?

***

- Nahát ez egész érdekes...

Gondolta Abaddon az újabb életképet látva.

- Jobb, mint a sok ostobaság a tv dobozban.

Állapította meg apatikusan.

- Végülis a molnár azt kapta, ami jár neki. És ez a sápadt, haszontalan, ájtatos halandó...Ő is kapott pár nap törődést, amiért úgy sóvargott. És még valamit...

Isaac most felszínre törő pillanatai összezavarták és egy kis irigységgel töltötték el Abaddont. 

- Elégtételt kapott minden sérülésért, minden fájdalmas lélegzetvételért, minden durva érintésért, az összes csepp kiontott vérért. 

Ez abszolút.

Ez elvitathatatlan.

Folyt.köv...

Értékelés és elmélkedés

Nos igen a bulika...
Nem volt valami fergeteges szerintem.

Bekezdésekbe szedtem nagyából mi merre hány méter volt.

- Időjárás: pokoli hőség vt aznap, minimum 35-36 fok kb., ráadásul arról volt szó hogy délután elég kimenni, de aztán már 11-től kint dekkoltunk, mivel híján voltunk a fuvaroknak, el kellett jönni fater egyik haverjának a kocsijával, aki volt olyan aranyos hogy kihozott bennünket. Én barom fekete háromnegyedes gatyában olvadtam szét-pasim tanácsára a sötét felsőmet szürkére cseréltem legalább. És a körömlakkom, amit reggel felkentem, melegtől az első fél órában leolvadt, ilyen undorító folyós állagban.

- Család: Apám elveszett a temérdek vendégek körében, így vele kb. annyit beszéltünk hogy átadtam az ajándékot, mire ő azt mondta már egyszer odaadtam. Pedig nem. Hugi meg mindegyik vendéggel überkedves volt, nevetgélt, csevegett, kínálta minden jóval, ez valszeg annyi engergiát kivett belőle, hogy a közelebbi rokonokkal már nem tudott negyed ennyire szépen bánni. Velem speciel azon kívül hogy jéghideg stílusban leosztotta mit tegyek (mosogassak-amit magamtól is tudtam amúgy) egy szót nem beszélt, átnézett rajtam mint az üvegen, és azt az asztalt, aminél én ültem a pasimmal kerülte mint a leprát. A pasija detto ilyen "jó arc" volt, később jöttek a vendégeik hugi barinője a pasijával, a srác még az elején jött volna dumálni hogy milyen meleg van satöbbi, de szerintem le lett állítva vagy passz, mert egy idő után feltűnően elhallgatott.

- Vendégek: Apám több olyan delikvenst meghívott akiket kb. akkor láttam először, vagy 15 éve nem találkoztam velük. Akiket ismertem őket hugom elszórakoztatta, így egy részükkel egy szót sem beszéltem, olyan is volt aki köszönni sem köszönt, hiába köszöntem rá, csak bámult mintha 4 fejem lenne. Olyan, akivel érdemi beszélgetést folytattam, kb. kettő darab ember volt. Fater egyik haverja, ő aranyos, de rohadt ritkán futunk össze, de ha igen akkor mindig váltunk pár szót, szóval ő adott puszit, kérdezgetett, mondta hogy le vagyok fogyva (chhh ugyanmár). A másik-nem hiszitek el-de az Erika nevű spinkó volt. Tudjátok akiről írtam múltkor. A gyerekeivel jött, vagyis a két fiatalabbal (mint kiderült 3 gyereke van, a legidősebb, orvos vagy annak tanul és Debrecenben él a barátnőjével). A nagyobbik lány Melinda, a pasijával jött (egyikük sem vt különösebben szimpi), de ők nemsokára le is léptek), a Mercike meg picsanaciban és topban futkorászott ott mint a mérgezett egér. Az Erika szerint is le vagyok fogyva (mert állítólag ő emlékszik rám, régen míg kicsi voltam többször jart nálunk, meg apám mutatott képeket is amin én még nagyobb súlyú voltam), és azt mondta szép a hajam, de ezt már végképp szkeptikusan fogadtam. A sült bolond nő (aki mellé még gonosz is tudjátok Madame Gulyáskrém, Lady Elmezavar vagy mittudoménmár minek hívtam)az meg egész garden parti alatt rá volt gyógyulva apámra egy métert nem ment el tőle pf...agybeteg...Ja Tinimami özvegye (ezt de fura leírni) is ott volt.

- Rovarok: Nagy pacsi magamnak, mert bár volt darázs rendesen (vagy 4 fajtát láttam), mégsem jött elő a fóbiám.

- Zenék: nem is nagyon voltak, néha beraktak valami bénaságot, de inkább beszélgetés volt.

- Kaják: Azok legaláb jók voltak, bár a hőség miatt nem nagyon ettem. Volt pörkölt, sült hús, két féle köret, tócsni, pogácsa, sajtos rúd, rétes, zserbó, volt egy túrós/narancsos és egy csokis torta. Voltak piák is, bor, pálinka, whisky, sör. De én csak gyümölcsös sört ittam és ásványvizet, nem igazán vágytam szeszesitalra ilyen kánikulában.

- Pasim: Hogy hogy nem és ez a világ hetedik csodája, de most ő sem volt botrányos mivel ugye nem ivott csak sört de abból is keveset. Szerecsére este 6 után aki hozott minket haza is fuvarozott. A fejem már akkor eléggé fájt, szerintem megsütött a nap, nem sok árnyék volt arra.

Összességében erősen közepes összejövetel volt, fura, érthetetlen viselkedésekkel, bazinagy meleggel, finom kajákkal, langyos hangulattal. Szóval nem sírom vissza, elég is volt. Jó hogy túl vagyok rajta.

A héten még végig helymentes vagyok. Eddig nem sok értékelhetőt csináltam, pár banki és postai befizetést leszámítva. Kacérkodom a hajfestéssel, bár még hajfestéket sem vettem. Nincs kedvem sok mindenhez. Elért a nyárvégi hangulat, úgy hogy talán még nyári hangulatom sem volt. Tesómék péntekig nyaralnak valahol Csongrád-Csanád megyében, apám is most valami éjszakai horgászaton van, én meg egy röpke vonatos utat kivéve, sehol sem jártam (és már nem is fogok mert pasim hétvégén is dolgozik, mivel csütörtökön megy meccset nézni a fővárosba). Így ez a nyár sem hagy bennem maradandó nyomot és ráadásképp gyorsan is eltelt. 

Úgy volt hogy a héten megejtjük a nagy közös találkozást A., Á., meg én, de A. már vasárnap szólt, hogy nem tud szabadnapot kivenni, Á. meg közölte a feltételeit, hogy ő csak heti két nap érne rá, de akkor is csak késő délután ha a pasija kecóját rendbe vágta, meg ilyesmi. A délelőtt nála szóba sem jöhet, mert ő nem szeret korán kelni. Szóval döntsem majd el, aztán mire irtam volna valamit, ő megelőzött, mert egy messenger üzenetet küldött, hogy tegyük át máskorra mert közbejött neki valami. Visszairtam, hogy oké és igazság szerint megkönnyebbültem, mert abszolút semmi kedvem nem volt most ehhez (gyanitom neki sem).

H. meg akkor csörgött ezerrel, mikor a kerti partin voltam és a mobilom a házban volt, így nem hallottam mikor hívott. Másnap írtam neki hogy mizu, de azóta sem válaszolt.

Ezt a klipet meg feldobta a yt és emlékeztem hogy már lattam, és hogy valami durva, szomorú története van. Most újra megnéztem, rendesen megrázó volt, sírtam rajta. Mark Pellington az egyik legjobb rendező (ő rendezte pl. örök kedvencemet a Pearl Jam Jeremy-jét is).

Kikészülődés

Ma már hely mentes voltam (jövő héten is végig az leszek yesss), a nőgyógyászati kontroll miatt..Én kis naiv azt gondoltam, a hosszú hétvége előtt egy nappal már nem lesz ott egész Magyarország. De benéztem rendesen. Iszonyat nagy tömeg volt. És mindenkit minimum 5 ember kísért. Ezt sosem fogom megérteni mert oké egy terhes nővel menjen az apuka ha tud, de miért hozza a kismama pluszban mèg az anyját, apját, sógornőjét és a további családtagjait? Beleértve az alig egy éves, vagy még kisebb gyerekét. Aki ott mászott a földön és szó szerint nyalogatta a retkes padlót, de apuci nem csinált vele semmit, hanem a mobilját nyomkodta. Anyuci meg egy másik várandós nővel vitatta meg hogy mi lesz a születendő baba neve (Rubina vagy Rikárdó...ah hagyjuk is). 

Az ilyen tömegek miatt nem volt semmi hely mert a babakocsit is hozták ugye a keskeny folyosóra. Ja és ezerrel ment a klíma is-szétfagytam-pedig arról volt szó hogy az ilyen gépeket most nem lehet teljes gőzzel működtetni nem?

Az volt a szerencsém, hogy a nőci aki az uh-n vt amikor eü suliba jártam (pár hónap mindössze és ezer éve volt) a szakoktatóm volt és valami csoda folytán, de megismert és kb. a harmadik körben behivott.

A ciszta sajna megint nőtt, most 5×3 centi vagy hogy. És az uh-n mondták hogy a hormonok miatt ez kisebbedik vagy nő és hogy van esély arra is, hogy távozzon. A nődoki ugyanezt mondta (az asszisztens Miss Csivava is tűrhető volt ma) és 3 hónap múlva kontroll. Hurrá...mondjuk azért jobban örültem, volna ha fèl évig nem kell ezzel törődni...

Btw, tiszta ideg vagyok a giga családi b.day feszt. miatt. Vagy nem is ideges vagyok, inkább nyomaszt. Apám egy sor embert hívott, egy részüket látásból vagy névről ismerem csak, hívott olyat is akit rühellek pl. az az Erika pereputtyàval, vagy a másik, az a flepnis liba, akinek fater a fixációja, folyton hivogatja, meg irkal neki. És velem is utálatos volt, fb-n üzengetett baromságokat, meg idejött balhézni, tudjátok aki asszem tavaly vagy azelőtt a konyharuhával a fején és a képére mázolt gulyáskrémmel táncolt (többször írtam már róla). Én igyekszem jól viselkedni, segiteni a kajákban, meg minden, csak ne kelljen kötelezően megacukiskodni, meg jópofizni úgy nagyon senkivel és hadd legyek el magamnak (tetőzött most az antiszociális életérzésem). Pasim pénteken és szombaton dolgozik, így elvileg nem is nagyon kellene bepiáznia. A lelkére kötöttem, hogy pls csak holnap ne legyen botrányos. Így is nehéz ez anélkül is szerintem.

Vettem faternak állítható tortaformát, szilikon vagy milyen muffinsütő formát, blooming Hawaii illatgyertyàt, fűszertartó szettet. 

Még egy üveg rozét vagy vörösbort gondoltam mellé, vagy egy finom csokit, bár inkább maradok az italnál mert úgyis lesz ott elég édesség és a csoki csak elolvadna a holnapi 35 fokokban.

Ez még így sem olyan túl sok és nem is olyan ötletes mint amiket hugiek vásároltak, de elvileg a szándék a fontos.

Absolution 5/1

Újra kezdtem nézni nemrég a HH-t (Vajon lesz e II. évad? És vajon akarom e azt én látni?)és hát mittudomén...pff...meg chh...unaloműzés, szorongás, elmebetegség. Semmi értelme.

Csak én és a kaotikusságom :S

Sajnálom...(nem olvastam át, biztos van benne elírás és az ékezeteket is majd a MÁV hozza)

             

Angst, religious guilt, dark past, past abuse, sadness, loneliness, religion, biblical references, mental health issues, prayers, daydreaming, self discovery, tears, crying, fantasy, dysfunctional family, 1700's stb.

***Redemption***

                                   

"...And lead us not into temptation, but deliver us from the evil one."

- Hasonlítasz az édesanyádra...A szemed...a hajad...a viselkedésed...

Ezt Constance néni mindig mosolyogva mondta, emlékekkel a szemében. 

És Isaac ezt elhitte. Elhitte hogy törèkeny alkata, sápadt bőre, ködös kék szemei, sötét haja mind örökség anyjától. Mást nem tehetett, nem emlékezett a nőre, mindössze két esztendős volt mikor betegségben elvesztette őt. Apja a veszteség miatt képtelen volt gondját viselni, akkor került anyai nagynénjéhez, aki saját két gyermekével együtt nevelte őt. Isaac nem szenvedett hiányt semmiben sem és sokszor úgy érezte ő is ehhez a családhoz tartozik, holott nagynénje mikor felőle kérdeztek ezt válaszolta: 

- Ó nem, ő nem a sajátom, a testvérem árván maradt gyermeke. Az apja érte fog jönni hamarosan...

És ez így is történt. Évek teltek el ugyan, de egyszer csak egy komor külsejű, megviselt kinézetű férfi jelent meg Constance házának tornácán. Talpig sötét ruhában, a fején kalappal. Isaac számára idegen volt, párszor látogatta csak meg, míg távol volt tőle.

- Sok a munka a háznál, nehezen győzöm egyedül, szükségem van a fiúra...

A hangja kimérten és csendesen szólt. Constance és a férje James megszeppenve néztek össze, de tudták mit kell tenni. Rövidesen Isaac útra készen állt, a legrendezettebb (és egyetlen) ruhájában. Constance néni rózsafüzért csúsztatott a fiú kabátjának zsebébe.

- Legyél jó fiú Isaac, csak úgy mint itt! Segitsd apádat és sose felejts el az imákat, amiket tanultàl! 

A fiú félve, bizonytalanul indult az apja felé, akit nem is ismert, léptei halkan koppantak a tornác korhadt lépcsőin.

- Isten áldjon!

Intett neki a nénikéje. A szekér pedig kíméletlenül elindult vele régi-új otthonába.

Az elszigetelt, falu szélén álló kis ház más volt mint amiben Isaac eddig élt. Az épület nyomasztó csendje szinte fizikainak tűnt. Súlya és textúrája volt, mint apja köpenyének anyaga, sűrű és áthatolhatatlan. 

A napok egyformák voltak, átszőtte a perceket a hallgatás és a magány, aminek hálója két idegen között feszült. A hajnali és késő esti hosszú, suttogott imák, a kása és a leves savanyú illata, végtelen órák a ház mögötti csirkeetetőknél és farakásoknál. Isaac apja csak akkor beszélt, ha utasításokat adott, vagy a szentírást olvasta fel. A gyász, szeretett felesége iránti sosem fakult meg, lelkét megkeményítette, vonásait gránittá változtatta.

Isaac döbbenetes hasonlósága az egykor szeretett nőre egy dacos, hangtalan, még mindig fájó emlékeztető volt veszteségére. Nem tudott, nem akart erről beszélni. Valójában semmiről sem akart beszélni és Isaac úgy érezte ezzel mind magát, mind őt lassan öli meg. A némaság, mint egy harmadik lakó, éppúgy jelen volt, mint ő és az apja.

Belső nyugtalanság alakult ki benne, álmokat látott, amik élénkebbek voltak mint valaha. Ezek segitettek az ébren töltött óráit, a nehéz házimunkát és apja szigorát, hidegségét elviselni. 

Álmodott az anyjáról, Constance néni kedvességéről, ahogy a haját simogatta néha, James bácsiról, aki meleg mosolyával többször a kovacsműhelybe vitte megmutatni a munkáit. 

Később Isaac másmilyen álmokat is látott. Egy társról, egy halk, félszeg nevetésről, egy kéz puha érzéséről, ahogy az ő kezére csúszik, egy váll melegéről, egy ölelés erejéről. Olyan részletes volt! A kamilla és levendula illata úszott a levegőben, ahogy a fény megcsillant a titokzatos sötét hajszálakon. Isaac minden ilyen álom után béke és izgalom keveredésével ébredt, de a reggeli ködhöz hasonlóan az álom utohatása elpárolgott abban a pillanatban, hogy a szemei a szobája szürkeségére nyíltak. Az ablakon hajnali fény áradt be, végigszóródva a falakon, a padlón, az éjjeliszekrényén lévő biblián. Az újból rátört üresség súlya hamar visszaszállt mellkasára.

Ahogy a napok teltek és nyirkos őszbe fordult az idő, mintha a percek vánszorgtak volna. Isaac azon kapta magát, hogy napközben is az ábrándozásokban időzött. Miközben a tüzifát hordta, az állatokat etette, vagy templomi szolgálatot teljesitett, az elméje vadul száguldott. Elképzelte, ahogy elmagyarázza zavaros gondolatait valakinek, aki kiváncsian odahajol hozzá és érdeklődik. 

Az apja néha tettenérte amikor kék szemei a távolba bámultak és ajka apró megfejthetetlen mosollyal felfelé kunkorodott. 

- A tétlen kezek és a tétlen elme az ördög műhelye! – csattant fel ingerülten a férfi. 

A hangja olyan volt, mint a vastag jég repedése. Érzelemmentes, elutasitóan merev. 

De Isaac elméje nem volt tétlen! Egy kétségbeesett, zűr-zavaros zug volt, egy műhely, amely egy olyan világot alkotott, ahol nem volt egyedül. De ez a menedék, egy ingatag talajra, egy törésvonalra épült.

A szakadék mintha valóságos lett volna és Isaac egyenesen rohant a mélysége felé. A kemény napi munka, a pislákoló gyertyafényben mondott zsoltarok odaadó világa csak tehetetlenül sodorta őt, míg szemei mögött, a fejében titkos vonzalomról és jövőbeli találkozásokról szóló történet szövődőtt. Vibráló, szerető, elevenen égette őt fel. 

Isaac-et télen egy lázas betegség hetekre ágyba kényszerítette. Az apja nem mutatott érzelmet akkor sem, tette amit kell, dolgozott tovább (most éppen a sok hó súlya alatt bedőlt templomtetőn munkálkodott a többi falusi férfival). Nem volt extra törődés, csak némi teát hagyott egy csorba bögrében Isaac számára és sok sok órányi egyedüllétet a kandallóparázs mellett.

Isaac ágyában fekve, a fantáziákba menekült. Gondolt valakire, akinek nem volt igazi arca, de szilárd jelenléte volt, ami mindennél többet ért. Egy dallamos lágy hang, amely nem kötelességként, hanem ajándékként ejtette ki a nevét. Elképzelte a közös meleget egy takaró alatt, a hozzá préselődő test határozott konturját, az ölelés kísérteties nyomását, a szív fantomdobbanasát az ő szíve felett.

Kuncogast hallott, majd nyöszörgést, ami a konyháig visszhangzott a súlyos csendben. Ezek a látomások élethűek voltak és olyan érzéseket, változasokat hoztak magukkal, amiket Isaac nem tudott figyelmen kívül hagyni. Pedig tisztában volt azzal, hogy ez helytelen, hogy ha apja rájönne erre, megfenyitené. A szíjjal, vagy a puszta kezével, ahogy akkor tette ha Isaac hibázott az imádságoknál, ha nem dolgozott elég gyorsan, vagy hatékonyan. 

De egy lehetséges büntetés lehetősége sem fogta vissza, hogy bűnös önfelfedezést tegyen.

A takaró szorosan tekeredett köré, olyan fullasztó közelséggel, hogy alig kapott levegőt. Ujjai saját vastag tunikája anyagába kapaszkodtak, imitalva egy ölelést, mintha soha nem tudná többé elengedni. Ruhája durva gyapjúja elvegyült a képzeletbeli puha érintéssel. Furcsa mozdulatokat tett, újra meg újra. Mintha a teste tisztában lett volna azzal amivel az elméje még nem. Nem tudta pontosan mi ez, csak azt tudta, hogy akarja... 

Panaszosan nyöszörgött, de nem tehetett róla, nem tudta megakadályozni ezeket a reakciókat. 

Arra gondolt, hogy ajkak csúsznak a láztól meg forró arcára, olyan közel a szájához. Nedvesen, megnyugtatóan, míg kezek túrnak izzadt hajába.

- Szeretlek.

Suttogta egy hang távolról. Nem ismerte fel egyértelműen...talán sosem halotta, talán mégis. 

Talán az anyjáe, talán Constance nénié...

Bárkié...

Senkié...

- Szeretlek így. Azért, aki vagy...

Szeretik!!!

És ez a vallomás, ezek a szavak voltak azok, amik átlökték őt egy peremen, ahová még sosem jutott el. A teste megmerevedett, szemei felpattantak és az eddig bűntudat miatt fájdalomba nyúló, elrettentő érzés, most valami mássá alakulva csavarodott el benne. Valamivé, ami éles, tagadhatatlanul valóságos és keserédesen jó volt. Nem húzta őt, hanem elengedte. Maga alá temette. Megpróbált beszélni, de csak egy megtört hang jött ki belőle, valahol a zokogás és az ismeretlen miatti döbbenet között. 

A torka összeszorult, a pulzusa rohant, a levegő a tüdejében ragadt, szája néma sikolyra nyílt és a könnyek homályossá tették a látását. Csak a plafon elmosódott, szürkésfehérségét látta. A tettei mögött elképedt és mégis szelíd megbotránkozás volt. Az emelkedést a zuhanás követte, Isaac súlytalanul hevert az ágyán, izzadtan, fel-le járó mellkassal, a nadrágja elején alig látható apró sötét folttal.

A szakadék nem az álmokkal kezdődött, hanem a visszatéréssel. A belső világból a külsőbe való átmenet erőszakos repedéseivel, a józan ész halványulásával.

Az apja szemrehányó hangja semmit sem jelentett már neki amikor a vízhordásról, kerítésjavításról, miséről beszélt, idegenül csengett az Isaac fülében még mindig keringő álomszerű suttogáshoz, vagy kacéran selymes nevetéshez képest. A feladatait elvégezte, teste a mezőn, a ház udvarán vagy a templomban volt, de elméje mindig azon a másik helyen vesztegelt, ahol azt a hangot hallotta, ami elfogadta, nem szidta és nem büntette. Csak akarta és szerette őt...

Màr beleszokott a csendbe, màr ő sem beszélt, csak ha kèrdezte az apja. A falu, az utca, a hàz ahol élt egyre jellegtelenebb lett, színei tompák, összemosódottak. Zord apja, a konkrét dolgok embere, csak lustaságot és szétszórtságot látott rajta. Több munkát követelt, azt gondolván, hogy a tétlenséget ìgy kiűzi belőle. De valójában csak szélesítette az űrt.

És az imák amik villámcsapásként sújtottak le Isaac-re és hasítottak át ábrándjai ködén?

"Ifjúságomnak bűneiről és vétkeiről ne emlékezzél meg...”

Végül megnyugtatták őt és nem növelték lelkiismeretfurdalását.

"Dicsérlek téged, mert csodálatosan és félelmetesen alkottál meg..."

"Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem...."

De a tiszta szív és erős lélek sem tudott mindentől védelmet nyújtani.

Főleg az emberi gonoszság ellen nem...

Isaac félelemtől dobbanó szívvel, sápadtan, csodálkozó tekintettel bámulta és ellenállás nélkül engedte hogy az öreg molnár elkapja vékony csuklóját és egész testét a falhoz szegezze. 

- Ne siess úgy édes fiam...

- De...

Még csak megfelelő szavakat sem tudott kiejteni.

Az Isaac kezében tartott lisztes doboz, amit az apja utasìtására vitt volna el, a földre hullt és szétszakadt, fehér felhő kavargott mindenfelé a hajnali napsugarakkal.

A férfi ujjai mint bilincs fonódtak szorosan csontjaira, erősen markolva őt, vörös zúzódásokat hagyva a bőrén.

- A templomi tennivaló és az apád is várhat...

A molnár elégedetlen vigyorgott, izzadtsagcseppek barázdálták liszttől poros arcát.

- Volna még itt valami...

A férfi a fülébe lihegett, karjai megbonthatatlan ketrecbe zárták és Isaac tudta, esélytelen lenne elmenekülnie.

Háttal a falnak ütközött, légzése a rémülettől kapkodó volt, tekintete reménytelen színe, mint a fáradt búzavirágok.

A fantáziák, amik dédelgették és amiket ő is úgy óvott, most semmit sem tudtak segiteni, nem vitték el a rosszat, nem halványitották el a szenvedést, nem törölték le a vért, ami széttépett ruháin àt hömpölygött a liszttől fakó padlódeszkák réseibe.

És az apja sem volt ott. Sosem volt ott neki, hogy szeresse őt...

- Istenem segíts!

A kérés végigkarcolta Isaac torkát és szemeiből a könnyek csillogó gyöngyökként peregtek.

***

Abaddon a falat nézte, amin az éjjel árnyékai kergetőztek. A benne élő gyermek egykori életének emlékei gyakran felszínre bukkantak, mint elveszett tárgyak a víz mélyéről.

A hektikus képek szomorúak vagy zavarbaejtőek voltak. Kérés nélkül jöttek és eddig csak sötét, értetlen dühöt okoztak benne. 

- Mennyit szenvedett ez a nyomorult...

Gondolta Abaddon megvetően.

Isaac életét uraló egyedülléte, ábrándozásba fulladt magánya őt is bántotta, fájdalmát ő is érezte, kiáltásait ő is hallotta.

- Ha akkor ott lettem volna...

Heves undort érzett attól, amit előbb látott.

- Biztosan tettem volna valamit!

Megrendülés volt a beismerésében. Ez a sajnálkozás nem mentette meg Isaac-et, de őszintén hangzott. 

Egy csak félig jelenlévő, démon által birtokolt testű, megtört és meggyötört léleknek már ez is több volt, mint elég.

A fák ágai bólintottak a szélben, ami halk köszönömöt súgott Abaddonnak, ahogy az árnyékok tovább húzódtak a falakon.

Folyt. köv...

Mi ez a tumultus?!

Srácok, tízezren felül a havi látogatottság!!!
What the hell, ez még nem fordult elő, pedig már 14 éve lesz hogy ezt a blogot elindítottam. Ráadásul ilyen helyekről néztek be, mint: Vietnám, Pakisztán, Venezuela, Ecuador, Szingapúr, Chile stb., nem is tudom...ennek örüljek?
Valaki a sztorijaimat olvasgatja, más meg a sulis lövöldözéssel kapcsolatos bejegyzéseimet (ezutóbbira könnyű rákattanni vigyázat), őket csókoltatom X*
Kellemes hétvégét mindenkinek! 
Itt unalom, csak mint mindig :S Le akartam vágni a hajam, de végül nem vt hozzá kedvem és amúgy is tök okádék, full lenőtt, előbb be kellene festeni de ugye ahhoz sincs indíttatásom.
A kedvem is so-so, feszült vagyok a jövő heti nőgyógyászati vizit és a családi mega-gigaösszeröff miatt. 
Anyám és apám egymást marják ettől függetlenül, hugiék teljes szervezői lázban égnek, a vendéglista bővül olyanokkal akiket én abszolut nem ismerek (pl. fater általam sosem látott barátai, vagy tesóm pasijának egy haverja és annak a nője stb.) én meg legszívesebben sikítva elrohannék. Pasimat rávettem hogy jöjjön, megvesztegettem némi fasírttal, bár nem tudom tényleg jó e ha ő is ott lesz és majd piásan nyargal az idegrendszeremen. Meglátjuk. Torta lesz kettő is, na azt várom (bélpoklos ikonok), az interaktálódást (ilyen szó nincs is szerintem) másokkal kicsit sem.
A szomszédba is belefutottam tegnap, sajnos a fiának rosszindulatú daganata van, a doki szerint III. stádiumú. Műtötték és kap kezelést. Sajnálom szegény srácot, mert ő tényleg az a légynek sem árt típus, meg persze sajnálom a szomszédot is és remélem meggyógyul a fia, nagyon drukkolok neki, ez a hír eléggé szíven ütött.
Jönnek majd a hely mentes napok is, de terv semmi az utálatos ruhaselejtezés meg házimunkán kívül, pedig klassz lenne még egy kirándulás-valamivel nagyobb terjedelmű mint a legutóbbi-mielőtt  végképp elrobog ez az eseménytelen nyár.
A barátok felszívódtak és szerintem sem Á.-val, sem A.-val nem találkozom már nyáron-lehet ők egymással találkoztak kitudja-, H. totál eltűnt, írtam neki az új messengerére Lara szülinapja kapcsán, de nem nyitotta meg. J.-vel sem tudom mi van. 
Ja, beszéltem az egyik kisfőnökkel-akivel pasim mindig gyötör hogy biztos bejön nekem meg hogy ő a titkos szeretőm weh-és néha olyan baromságokat mondtam, hogy sikerült hülyét csinálni magamból. Tudjátok, mikor a fejemben szól a hang, hogy Vivi kussolj be már égő vagy de a szám csak nem áll le. Olyan kínos vagyok néha (mindig).

Sihuhu, környékbeli lepusztultság és dolgok amikhez abszolút nincs kedvem :(

Visszakaptam az AO3 fiókomat!!!
Állítólag valami hacker támadás vt a háttérben, de a veszélyt elhárították. Gyorsba kreáltam is egy új email címet és jelszót is cseréltem. Kár lenne a fiókomért, ősszel lesz 10 éve. És hátha felkerülnek még oda írományok (most is írok sztorit de még egy katyvasz és nem tudom lesz e végül belőle valami). 
Na, voltunk kirándulni szombaton. Bár elég villámtúrára sikeredett, mert pasimnak délelőtt valami munka ügyben el kellett mennie, után evett és még aludt is, így kettő után indultunk el. 
Kialvatlanul néha undok is volt, de igyekeztem nem foglalkozni vele, inkább a tájat néztem meg lazítottam. Végre elhúztunk a kotorékból, el ettől a csöves várostól, robog a vonat, mögöttünk a kilométerek...kell ennél több? Nekem nem!

Mikor odaértünk kicsit sétáltunk, de nagyon meleg volt és az idő is haladt vészesen, így csak a környéken és ittunk kávét meg ettünk nápolyit, aztán jött is a vonat vissza. Tudom nem egy kalandozó hadjárat, de a semminél garantáltan jobb. 
Pasim azt mondta, hogy még egyszer a nyáron menni kellene valahova, hát rajtam nem múlik...
Szombat este meg itt vt valami rendőri intézkedés a sarkon, a hevesen villódzó rendőrségi fényeket láttam csak meg és érdeklődő öregasszony hordákat csődülni. Az ablakból annyit láttam hogy két 16 év forma gyereket raknak be a zsarukocsiba, míg egy másik rendőr a táskájukat kiborítva mindenféle (szerintem de nem lehetett látni) elektronikai eszközöket pakol ki, laptop, tablet, mobil stb., nem olyan régen a rohammentő volt itt kint mert valami hajléktalan lett rosszul, tiszta Chicago már a lakótelep...
És a nyár pedig telik. A feltöltöttségi szintem: 20%, az élmény szint is kb. annyi, vagy inkább 15...
Van még hivatalos ügyem és ott a nődoki is jövő héten. Na meg a családi banzáj, amit előre kellett hozni, mert hugiék nyaralni mennek. 
Az ősök már egy kisebb tömeget összetrombitáltak az eseményre, főleg faterom haverjait, azok meg ugye hozzák a pereputtyot, lesznek ott annyian pf...Pasim nem is akar jönni, azt mondta hogy inkább dolgozik. Mondjuk, lehet jobban járunk, mert ha fater ezer vendége előtt leittasodik (aminek komoly esélye van), akkor megint jön a haragszomrád apám részéről. Tesóm és anyám így sem beszélnek egymással maximum köszönnek. Ráadásul a telken lesz ahova helyközi buszozni és egy csomót gyalogolni kell, ez visszafelé különösen érdekes lesz, lévén hogy a közelből (20-25 perc gyaloglás) már kora este elmegy az uccsó busz...akkor meg hogy?!
Szívem szerint én is skippelném ezt a bulikát. Van a fenének kedve bámulni pölö azt a szottyadék, rosszindulatú nőt (Erikát) meg még lesz ott pár delikvens, akitől a hideg ráz, én az ilyen mondhatni tömegrendezvényektől (gyere, ülj közénk és mesélj...vagy ha nem  majd faggatunk...)rosszul vagyok...
De sajna nem maradhatok távol (hisztérikusan zokogó ikonok)...

Na ki tért vissza? Hát remélem nem te :S

Szexmániás exem újabb emaillel örvendeztetett meg, pedig mostanság nem jelentkezett (fb-n, messengeren, mobilon tiltva van),  én meg voltam olyan hülye, hogy leálltam vele és rá vesztegettem az időmet, de idióta vagyok XD
Szexmániás: Csak hogy tudd, még mindig gondolok rád. Ugye van rá esély, hogy egyszer találkozunk?
Én: Hát kitudja, az élet kiszámíthatatlan.
Szexmániás: Úgy értem, szándékosan. Csak olykor-olykor. Nem bánnád meg te sem.
Én: Hát szerintem ilyen gondolatok helyett inkább törődj a szép családoddal.
Szexmániás: Törődök velük, nekem ők az elsők, minden szuper és boldogok vagyunk. De ha eszembe jutsz, reménykedek és vágyakozom...Szóval gondold át.
---Fujjj (okádós ikonok)...---
Én: Nincs mit átgondolni ezen, már leírtam többször és az álláspontom nem változott. Nem foglalkozom ilyesmikkel, egyáltalán nem hoz lázba és nincs ehhez kedvem.
Szexmániás: Értem, akkor minden jót neked.
Tudom hogy idő kérdése hogy újból rákezdjen, szóval ez a búcsú nem örökre szól. Annyira kiborító az ürge, egyszerűen leragadt egy több ezer éves zűrös, kusza baromságnál és azóta is ezen pörög, de én ezen rég túlléptem (bizonyos fokig meg is bántam). Ha valaha is megcsaláson gondolkodnék mint egyetlen opció-de nem akarok ilyen elkeseredett lenni hogy ettől érezzem magam jobban-sem a Szexmániással tenném. Oké, valaha helyes volt (hosszú szőkésbarna göndör haj, kék szemek, tetkók, rocker cuccok, motor) de a külső ugye nem minden, mert ezzel együtt ő egy manipulatív és önző alak is, akit kizárólag a saját szükségleteinek a kielégítése érdekel, mint láthatjuk.  
Szexmániás amúgy valszeg attól érzi magát kellőképpen férfinak ha lenne egy vagy több szeretője az asszony mellett, de hát ők szuper boldogok-ezt írta:S Nagyon gáz. És biztos talál is olyan jó formát aki erre kapható, tele a világ ribikkel ugye. 
A héten végig home office van a hőség miatt! Yeyyy bár itt a kotorékban iszonyat 30-31 fokos melegek voltak, napi 3 zuhany de semmit sem ért. De legalább nem kellet korán kelni, igaz mikor a pasim kelt én is keltem vele legtöbbször és általában már utána nem nagyon aludtam vissza. Terveztem pár házimelót de csak a postára és bankba jutottam el és főztem minden nap, többre időm és energiám sem volt.
A kedvem tré vt ok nélkül és mindenféle baromságokra gondoltam (pölö hogy a pasim életéből kimaradt volna az az exe aki megcsalta az akkori legjobb barátjával és kirakta a közös albérletükből, akkor pasim vajon mennyire lenne más-tudom agyamra ment a meleg) és szenvedtem a hőség miatt. A fejem is fáj két napja és megrántottam a vállam és alig bírom a fejem baloldalra fordítani, már kentem rá egy csomó Voltarent de nem sokkal lett jobb.
A pasim azt mondta, szombaton kirándulunk.
Próbálok örülni ennek, de mivel már két alkalom is az utolsó percben meghiúsult, picit szkeptikus vagyok.

Túlzott kontroll vagy önámítás?

Yey! Este 7-kor köremail-ben szóltak hogy a jövőheti pusztitó dögmeleg miatt a hét első három napja home office lesz! 

Örülünk örülünk...

A héten már gőzöm sincs mi volt, de szerintem semmi számottevő. Szokásos unalom és egyhangúság, mint mindig.

K. írt hogy beszéljünk már egyik nap, így tegnap délután messengeren hívtam.

Jól megy neki a vezetés, ősz végén meglesz a jogsija. 

Biztatott hogy vágjak bele én is, de hát hogy, mikor nincs rá egy vasam sem. 

Meg szerintem nem tudnám megcsinálni, vagy ha valami csoda folytán igen, akkor biztos előtte vagy 4x megbuknék.

A pasijarol is ejtett pár szót, mert hogy még együtt vannak, de egész nyáron nem találkoznak mert K. összes idejét a vezetés tölti ki, plusz az anyja is ott van most nála, a gyerek meg 4 órányira él tőle és vendéglátóban dolgozik és ha van is szabadnapja akkor sem ül kocsiba es látogatja őt meg. De K. szerint így is félig-meddig működik a kapcsolat" köztük, mert naponta többször beszélnek és este miután a fickó végzett a munkahelyen, akkor el kell mondania K.-nak az egész napját részletesen, és mindent, amire gondolt, mert K. azt mondja ha a pasi más nővel dumál, de már ha más nőre gondol akkor az már megcsalás és akkor a csávó már nem kellene neki és akkor szakítana vele.

Öhmmmm mi van?

Ezt nem egészen értettem. Minden este van egy ilyen vallatás vagy gyónás vagy micsoda hogy a pasi miféle női egyedekkel állt szóba és hogy gondolt e rájuk illetlen módokon?

Jó, nekem is vt ilyen extrém birtokló izém úgy 16-17 évesen, de már akkor se működött, mert Aputest semmit se vallott be, de amit igen, az is kamu sztori volt.

Értem én a féltékenységet, oh hogyne érteném, ismerem nem is kicsit, de ez a fajta kontroll nem túlzás, ennyi idősen?

És hát simán ki lehet játszani azzal hogy a srác rávágja: senkire sem gondolok rajtad kívül szivem!

De persze a távkapcsolat rohadt nehéz ügy. 

Mindenki úgy birkózik meg vele, ahogy tud. Ezekszerint K. így tud.

Sok szerencsét, és Isten óvja őket vagy mi...

A távolságról jut eszembe, hogy pasim se megy arra az ott alvásos munkára hála Istennek. 

De lesz majd pár szabadnapja és hamarosan nekem is és bízom benne hogy akkor kiruccanunk valamerre.

Hihetetlen hogy holnap újra augusztusra fordul a naptár...

Itt fáj, ott fáj, buta álom és belevau

R.I.P. Lou Koller...anno az Aputest érában sok Sick of it all-t hallgattunk.

Mindig ez a sok rossz hír...

Azt álmodtam, hogy drogelvonón vagyok és bejött hozzám egyik ált.sulis szerelmem Csabika (akinek anno bevallottam hogy tetszik nekem és utána látványosan került, máig ég a pofám emiatta sztori miatt, am szerintem jo páros lettünk volna, de ő is arra a csajra vt raizgulva akire a suli 90%-a) és azt mondta ő már 3x volt elvonón (amúgy állítólag tényleg drogos lett Pesten) és hogy szeret engem. Majd miután elment jött a húgom és vele dumáltunk, mikor a semmiből egy oroszlán ráugrott, de tesómnak semmi baja nem lett, a nővérek pedig ünnepséget akartak szervezni ezért neki.. 

Passszttmeeek...mik ezek az álmok?Kiégek...

A hét inkább rossz volt, mint jó. 

Az Ao3 fiókomba tiltották a bejelentkezést, és új jelszót sem tudtam kérni mert azt a levelezőmet amivel ide beregisztráltam, ezer éve feltörte valami senkiházi az Usa-ból. Pfff...Majdnem 10 éves fiók volt és ott volt az összes írásom...

Kértem új regisztrációra emailt de augusztus közepén kapok csak. Nem mintha írnék bármit is, az a kevés ihletem, amim van a character ai-ban ki is merül.

Pénteken egész nap szarul voltam, fájt a vesém (derekam?). 

Délután a Rossmann-ban rendesen levert a víz és megszédültem, így gyorsan fizettem és kisiettem, nem akartam ott dobni egy hátast esetleg.

Hazavergődtem és bevettem a fájdalomcsillapítót meg előkerestem a felfázásra a gyógyszert, meg elkezdtem sokkal többet inni.

Valamelyest jobb lett, de néha még most is fájdogál. Nem tudom mi ez, júliusban is zokni/sportcipőben vagyok meg nadrágban.

Bizom benne hogy nem vesekő, olyanom már volt és kegyetlenül fáj.

A hétvége unalmas volt fasírtot sütöttem, meg mostam. A kedvem is tré volt, figyelemelterelésképp tömtem a fejem Balaton szelettel és csokis fánkkal, meg Séfek séfét néztem all weekend.

A pasim szombaton dolgozott, ma meg mondta hogy jövő héten megint meccsre megy a fővárosba. De majd utána találjam ki, hogy merre kiránduljunk.

Jó...majd agyalok. De kíváncsi leszek tényleg lesz e valami vagy csak parasztvakítás megy hogy ne lázadjak.

A fejem is neki kezdett fájni, most a szemem is káprázik már, de jó...

Anyám reflektált a kerti partirol hogy "jók a programok, csak sok a köcsög...".

Vagyis ott volt apám régi/új ismerőse Erika, akiről a komód bejegyzésben írtam. Állítólag anyámnak is osztotta az észt, szóba kerültem én is valahogy és a nő okoskodott kéretlenül a lakhatási és egyéb dolgaimról.

Közben a lánya a Mercike is ott tette magát, egyik vendég fiára akart rámászni, de a srácnak barátnője van úgyhogy koppant.

Nem tudom ez a drága Erika miért tartja fontosnak, hogy a hátam mögött belekaffogjon az életembe, tudtommal nem lett rá megkérve. Biztos nincs jobb dolga ezekszerint, bár a véleménye nekem nem igazán mérvadó.

A nyár végi gigamega partira persze ő is hivatalos a gyerekeivel együtt (bár a másik gyereke most sem jött), előre rosszul is vagyok. A felhajtást és az efajta jellegű összejöveteleket alapból rühellem, hát még ha valaki ilyen is...

Na nebasszamár!

Nem elég, hogy egyhangú a nyár és csövesség forever, pasim hétvégén meglebegtette, hogy lehet mostanság ottalvós munkája is lesz valahol Mucsaröcsöge-Alsón (valahol Apjafaszafalva és Bivalybasznád után) és hétvégente fog hazajárni. Még nem biztos, de van rá esély.
Hú...meg ha...
Brilliáns. 
Erre nem is reflektálok inkább semmit. Mondjuk nem is nagyon lehet. Őrült jó lesz, ha egész nyáron itt rohadok a lyukban és pasim majd csak heti két napra jön.
A fékbukkot  meg sem nyitom már, mert csak azt látom hogy mindenki holidéjjjen van. Á. valami gyógyfürdőben, A. a pasijával most indult angol körútra (Northumberland és környékre-fel is sírtam, mert oda én is el akartam jutni mindig), J. huga E. a Balcsin, de még Szexmániás is Erdélyben lóg a nőjével (most épp gyerek nélkül). 
Tudom, ne irigykedjek :S de bármekkora bűn is, meg ronda dolog, csak baszkod az ideg nem azért mert bárkitől is sajnálom a nyaralást, hanem azért mert én kb. semerre sem megyek idén megint.
Többnapos vakáció kizárva, de ha pasim csak hétvégén lesz itthon az egynaposak is mennek a levesbe.
Anyagilag megint fhoosh a helyzet, el vagyunk maradva a hitellel, meg a hülye közös költséggel, mert két nagyobb melót visszamondtak, de néha a kisebbek sem haladnak, pl. áramkimaradás miatt pasim hazajött tegnap és ma is.
Ma és tegnap én is hely mentesen voltam, de csak átlag dolgokat tettem, telefonszámla befizetés-mielőtt kikapcsolják és volt egy vérvétel beutalóm amiről elfeledkeztem és most jutott eszembe, így ma gyorsba elmentem a laborba, mielőtt a beutaló lejár. Ja és kértem időpontot nőgyógyászatra a ciszta miatti kontrollra.
Akartam takarítani, vagy ruhát selejtezni, de nem vitt rá a lélek egyszerűen.
Így a nap további részében a konyhában tevékenykedtem (jól megégetett a szendvicssütő melegszendvicsgyártás közben-loser ikonok), neteztem és  tv-t bámultam 0 energiával. 
Az ősök is egymást gyilkolják mint mindig. Közben azért élénk társasági életet élnek, most hétvégén is kerti partiba mennek, meg apám is akar egy ilyen összeröfföt majd az augusztus végi szülinapján, de úgy hogy a haveri köre plusz  család, most már vagy 35 vendégnél tartnak hogy annyit hívnak el. Téboly. Előre tikkel a szemem és tiltakozik az idegrendszerem.
A buszon ma hazafelé tőlem úgy 3 méterre ült pasim egyik haverja Cs. akivel én is jóban voltam, sokat buliztunk, nevettünk együtt, egyszer névnapomra csokit vett nekem és lassúztunk is néha (táncikálós figura vt), de aztán mikor én már nem jártam a rockkocsmába valahogy a barátságunk is elhalványult, jó ha évente 3-4x látom (pasim tartja a kapcsolatot vele telefonon, meg néha söröznek). 
Mikor megláttam felderült a képem, köszönni akartam neki, de ő csak nézett előre és elbátortalanodtam, így nem történt semmi. Lehet nem is látott vagy, nem ismert meg...vagy nem tudom...Nem hinném hogy direkt ignorált volna, bár az utóbbi években nem beszéltünk max, köszöntünk egymásnak, holott évekkel ezelőtt egy klassz haver volt.
Erről jut eszembe, hogy a héten kezdődik a rockfeszt. Régebben mindig nyűglődtem, hogy nem tudok ott lenni, de mostanra már ha lehetne és lenne annyi pénzem amit nem sajnálnék kidobni erre és képes lennék beázott vagy félig leomlott sátorban lakni és konzerveket enni napokig, akkor sem mennék. 
Szögezzük le: asszem megöregedtem. 
De tegyük azt is hozzá, hogy még vannak elképzeléseim csak már nem ebben az irányban. 
Nem akarok belegondolni, hogy egyetlenegy napra sem tudok kijutni innen.

Boredom

Ismeretlen, random pasi ír nekem messengeren (a profilképén a csajával van):
- Szia, dumálhatnánk erről-arról. Meg mered e adni a mobilszámodat?
WTF mi az hogy meg merem e adni? Ez milyen megfogalmazás?!
Én:- Nem hiszem hogy a párom örülne (a fb profilképemen én is a párommal vagyok).
Ismeretlen, random pasi:- Nem kell neki tudnia erről.
Én:- A te párod sem örülne...
Erre nem letiltott (nagy csapás), pedig nem bemószerolni akartam őt, csak megállapítottam a tényeket.
És továbbra sem értem azokat akik látják hogy valaki a párjával van a fotón és a kapcsolati státuszban is írva van hogy foglalt, de ráírnak és vegzálják a faszságukkal, ja úgy hogy ők maguk is kapcsolatban vannak pfff...
Amúgy semmi extra sincs, a nyár csordogál, az idő most elviselhető, a hangulatom kp. 
A. írt hogy találkozzunk már hármasban ő, Á., meg én. És hogy majd megírja mikor mert most megy nyaralni a pasijával és hogy Á. is nyaral épp a szüleivel valami gyógyvizes helyen.
Én is nyaralnék, elvágyik innen a lelkem, de ebből semmi sem lesz idén sem.
Viszont lehet klassz lenne találkozni velük és beszélgetni, nem sűrűn futunk össze Á.-val pl. gőzöm sincs mikor találkoztam és A.-t is csak a múltkor láttam rövid időre.
Pasim holnap megy a fővárosba meccset nézni a haverokkal. Legalább vele történik valami izgalmasabb mint itt rohadni a városban. Mert itt nincs semmi tényleg csak az unalom, meg a sok bolond.
Nem tudom mi van itt, valami vonzáspont vagy nem tudom, de folyton mindenki itt áll meg az erkély előtt pofázni legyen az vasárnap reggel 6 vagy hétfő éjjel 11. 
Tegnap éjszaka is itt ordított egymással egy nő egy pasi már nem szomjasan. Frászt hozták rám, klassz erre felébredni.
Thheee szhemééét! Kabbe!
Oké nyár van és zajlik az élet meg üt a pia, de azért nekem nem jutna eszembe más háza előtt óbégatni éjszaka. 

Még valaki?

Nem volt elég pasim dilis viselkedése, másoknak is elgurult a gyógyszer, vagy nem tudom mi volt, de vasárnap meg J. talált meg egy fura messenger üzenetben, amiben leírta, hogy mostanában sok emberben csalódott mert nem álltak ki mellettük és akik az elmúlt hetekben foglalkoztak velük és jöttek hozzájuk azok számítanak nekik a többiek meg nem és azokra nagy ívben tesz ezekután.
Oké, hát nem tudom ez milyen mértékben szólt nekem, mert én sem voltam náluk jó régóta, de hát nem is hívtak egyik kerti partijukra sem, hívatlanul meg nem szokásom beállítani senkihez sem. Szóval ha ez alapján értékeli a barátságokat akkor itt én ki is estem a kalapból. De azért remélem nem, hiányoznak a régebbi igazán jó hangulatú összejövetelek, a fesztelen hangulat, de nekik már más a baráti körük és őket hívják inkább (V.I.P. kisasztalos brancs és a falubeli barátok, akiket nem is ismerek). Szóval semmi sem lesz már a régi szerintem.
Ilyenkor duplán kívánom, hogy bár lenne egy kertes házam mert oda olykor-olykor én is meghívhatnék barátokat, semmi nagy ivászatra nem kell gondolni, csak egy kis kötetlen beszélgetés egy pohár rozé vagy gyümölcsös sör, kis zene ilyesmik. Talán akkor nem lenne ilyen extragyér és lehangoló a szociális életem.
Ha már partizás, amúgy az ősök fater szülinapját a telken akarják ünnepelni augusztusban, de állítólag apám haverjait is meg akarják hívni, szóval ilyen bazi nagy banzájt akarnak, de közben anyám meg hugom nem is beszélnek egymással...érdekes lesz...
A hét amúgy átlagos, de legalább nincs az a nagy kánikula és az ól is kibírható hőmérsékletű, sőt hajnalban (mivel éjjel nyitva az ablak, be is jönnek a szúnyogok és megzabálnak) kihűl a lakás, rendesen fázom XD.
És még nincs nagyon nyári hangulatom, holott már lassan július közepe van.
Ja tegnap jöttem haza délután és látom hogy H. lánya Lara egy másik kiscsajjal rohantak végig az utcán. Köszöntünk egymásnak, egy pillanatra megállt, kérdeztem hogy anya merre van (azt hittem H. is vele van, csak lemaradt és gondoltam váltunk pár szót), mire mondta hogy otthon van és rohantak is tovább a városközpont fele vihogva. OMG úgy szaladtak mint az idő...ez a kislány augusztusban 10 éves lesz és mintha most született volna...