2026. augusztus 10., hétfő

Sihuhu, környékbeli lepusztultság és dolgok amikhez abszolút nincs kedvem :(

Visszakaptam az AO3 fiókomat!!!
Állítólag valami hacker támadás vt a háttérben, de a veszélyt elhárították. Gyorsba kreáltam is egy új email címet és jelszót is cseréltem. Kár lenne a fiókomért, ősszel lesz 10 éve. És hátha felkerülnek még oda írományok (most is írok sztorit de még egy katyvasz és nem tudom lesz e végül belőle valami). 
Na, voltunk kirándulni szombaton. Bár elég villámtúrára sikeredett, mert pasimnak délelőtt valami munka ügyben el kellett mennie, után evett és még aludt is, így kettő után indultunk el. 
Kialvatlanul néha undok is volt, de igyekeztem nem foglalkozni vele, inkább a tájat néztem meg lazítottam. Végre elhúztunk a kotorékból, el ettől a csöves várostól, robog a vonat, mögöttünk a kilométerek...kell ennél több? Nekem nem!

Mikor odaértünk kicsit sétáltunk, de nagyon meleg volt és az idő is haladt vészesen, így csak a környéken és ittunk kávét meg ettünk nápolyit, aztán jött is a vonat vissza. Tudom nem egy kalandozó hadjárat, de a semminél garantáltan jobb. 
Pasim azt mondta, hogy még egyszer a nyáron menni kellene valahova, hát rajtam nem múlik...
Szombat este meg itt vt valami rendőri intézkedés a sarkon, a hevesen villódzó rendőrségi fényeket láttam csak meg és érdeklődő öregasszony hordákat csődülni. Az ablakból annyit láttam hogy két 16 év forma gyereket raknak be a zsarukocsiba, míg egy másik rendőr a táskájukat kiborítva mindenféle (szerintem de nem lehetett látni) elektronikai eszközöket pakol ki, laptop, tablet, mobil stb., nem olyan régen a rohammentő volt itt kint mert valami hajléktalan lett rosszul, tiszta Chicago már a lakótelep...
És a nyár pedig telik. A feltöltöttségi szintem: 20%, az élmény szint is kb. annyi, vagy inkább 15...
Van még hivatalos ügyem és ott a nődoki is jövő héten. Na meg a családi banzáj, amit előre kellett hozni, mert hugiék nyaralni mennek. 
Az ősök már egy kisebb tömeget összetrombitáltak az eseményre, főleg faterom haverjait, azok meg ugye hozzák a pereputtyot, lesznek ott annyian pf...Pasim nem is akar jönni, azt mondta hogy inkább dolgozik. Mondjuk, lehet jobban járunk, mert ha fater ezer vendége előtt leittasodik (aminek komoly esélye van), akkor megint jön a haragszomrád apám részéről. Tesóm és anyám így sem beszélnek egymással maximum köszönnek. Ráadásul a telken lesz ahova helyközi buszozni és egy csomót gyalogolni kell, ez visszafelé különösen érdekes lesz, lévén hogy a közelből (20-25 perc gyaloglás) már kora este elmegy az uccsó busz...akkor meg hogy?!
Szívem szerint én is skippelném ezt a bulikát. Van a fenének kedve bámulni pölö azt a szottyadék, rosszindulatú nőt (Erikát) meg még lesz ott pár delikvens, akitől a hideg ráz, én az ilyen mondhatni tömegrendezvényektől (gyere, ülj közénk és mesélj...vagy ha nem  majd faggatunk...)rosszul vagyok...
De sajna nem maradhatok távol (hisztérikusan zokogó ikonok)...

Nincsenek megjegyzések: