Gyere vár a vomit party!

Pedig én nem is akartam részt venni ezen az összejövetelen.  

A szombat mèg elment, bár szánalmas módon semmi túl hasznosat nem tettem. Vagyis főztem és mostam. Meg fura +16 párbeszédeket folytattam character AI-n. Írnám hogy jaj sajnálom, de nem, mert tök szórakoztató és az íráskészségemet, meg angol tudásomat is javítja. És az AI nem ítélkezik és követelőzik és akkor írok neki, ha én akarok.

El is szállt az idő eme vidám (értelmetlen) tevékenység közepette. Este megnéztem az Énekelj 2-t és mèg mindig imádom! Utána a dalok nem mentek ki a fejemből.

A vasárnap már tré volt. Pasim már hajnal óta rosszul volt, magas láz, hányás. Adtam neki lázcsillapítót, Normaflore-t és azt a a marha drága izét, miazmàr ORS-t, ami nem jó, de legalább rossz. 

Mivel az elmúlt napokban jópár embertől hallottam, hogy van egy ilyen vírus (J., Lara, hugomék, faterom), plusz a hely-en is kidőltek többen, gyanitottam hogy ez lehet itt is a szitu. 

Meg azt is, hogy esetleg én is elkapom.

És tádám...így is lett. Vasárnap estére már én is rosszul éreztem magam. Az éjszaka meg...hú nem alvással telt és sajna most nem ér rosszra gondolni. Annyit írok, nagyon fájt a gyomrom és maratoni rókaparti volt, ahol a legfőbb sportág a versenyfutás a fürdőszobába, de így sem jutottunk ki időben mindig. Oké ez gusztustalan bocccs.

Hétfőn mindketten itthon kushadtunk és igyekeztünk legalább némi vizet magunkban tartani. Anyám beugrott pár percre, pedig direkt kértem hogy ne tegye, nehogy elkapja. De nyilván hajthatatlan volt és azt mondta apám már átesett ezen nemrég és hátha most megússza. Oké, legyen így. 

Mára már valamivel jobb, a hányás megszűnt. Pasim már tudott menni dolgozni is, én még maradtam. De fáj a torkom, a kaja nem esik jól. A kávéval is csak szemezek egyelőre.

Holnap már kéne menni.

Nem sok energiám.

Hajat is kéne mosnom. 

A kotorék káosz, mert két napig csak a fetrengés folyt.

És tessék,itt egy full értelmetlen bejegyzés a hányási nyomoromról wow...

Pancser's déjj

Bő egy hét van hátra a koncertig!!!Néha annyira felpörget, néha meg előjön belőlem a pesszimista, hogy várjuk ki a végét, majd ha ott leszünk a színpadnál...Pedig már a jegyem is megvan. Mégis nehéz elhinni, hiszen nem sok változatosságban van részem mostanság.

Reggel a szekrény totál szétkarcolta a karomat, vérzett is, úgy néz ki, mint aki szándékosan falcolgatott volna. Locsoltam rá Betadine-t és leragasztottam, így legalább nem látszik. Gáz, ha azt hiszik, ilyenekkel foglalkozom. Van egy műtéti heg pont a karomon és az exem azt mondta, ne tagadjam, hogy volt öngyilkossági kísérletem *-* Jesus...Mondjuk neki volt egy pár, lehet magából indult ki, vagy mi.

Amúgy kikészít ez a hőség, a buszon nincs levegő szabályszerűen, fuldoklás ezerrel. A buszmegben tegnap reggel volt egy atom kész srác, már ott sorakozott előtte vagy 6 üres sörös üveg, ki volt mint a liba, de hát ebben a melegben még a józan emberek is rosszul lesznek. Csoda, hogy felengedték a buszra, totál be volt állva. Mindenkinek neki ment, dumált össze-vissza. Az öregek megbotránkozva nézték, az meg azt sem tudta, ki van kivel :S
Aztán egy asszony szórta  szét a cuccait a buszon. Ez a meleg megőrjít mindenkit.

STILL BREATHING (Mike/Billie Joe) pt. 14.

Milyen szeszélyes a nyár, a héten már vagy kétszer rommá áztam, hétfőn nagyon-nagyon. Láttam A rosszak jobbak c. filmet és tök jó volt.
És láttam pár pávaifjút ilyen nagymamis (virágos, és vagy gyümölcsös) ingben. Ez mióta lett divat? Komolyan, a nagyi meg nem tud mit felvenni a hétvégi bingó party-ra! Azért ez már *-*
A pasim látta tegnap Sz.-t, itt ment el (vagyis pasim szerint gurult, mert  olyan kövér, na de neki mindenki az)a ház előtt. Na bumm, nem kavar fel, már azt hiszem, elengedtem őt a baráti körömből. És itt az új fejezet, ami végül is a régi-mert hogy vissza tudtam hozni-meg a már megírt új keveréke. Ez is csak velem történhet meg, hogy miután ismét megírtam a részt, előkerül a régi :D

Stay the night:
Say, you'll stay the night
Because we're running out of time
So stay the night
I don't wanna say goodbye
Mike az órára pillantott és elszorult a szíve, gyomrába ideges fájdalom költözött. Felpattant a kanapéról, ahol eddig gondolataiba révedve ült. A konyhába ment és igyekezett eltűntetni a Missy utazása előtt ott felejtett holmikat, a mosogatóba helyezett kávéscsészét, az asztalon heverő hajcsavarókat, illatszereket, a székre hanyagul ledobott ruhákat. Már péntek délután óta ott voltak, de Mike-nak eddig nem volt kedve rendet rakni.  Folyton arra gondolt, mikor a szertárban, egymás lélegzését és talán gondolatait is jól hallva, csak csókolták egymást Billie-vel. Aztán Mike megadta a fiúnak a lakcímét, majd különváltak, hiszen a fiúnak menni kellett dolgozni. Mike sokáig nézett utána, hevesen kalapáló szívvel. Bámulta, ahogy Billie alakja eltűnt az iskola udvarán és szentül hitte, hogy elindított valami újat. Hogy most már végérvényesen belekezdett egy olyan dologba, amiből nincs visszaút. De nem is akarta, hogy legyen, már nem fordult volna vissza. Minden olyan jó volt azokban a percekben. Billie Joe ajkát érezni, az ölelésében elsodródni a valóságtól egészen távol.
A péntek talán pont ezért is, de nagyon lassan telt, több osztályban is dolgozatot kellet íratnia és az ehhez szükséges felkészülés elvette Mike idejét. Ráadásul, csak futólag látta Billie-t, csak összevillant a tekintetük, mert az iskolaigazgató tanári értekezletet hívott össze és nem tudtak beszélni. Aztán már nem is találkoztak, hiszen Billie ismét a gyárba ment. Mike számára nem maradt hát más, mint várni a szombatot. Az éjszaka nehezen, vánszorogva vonult el Mike felett. Késő estig a tv-t nézte, aztán lefeküdt, de alig aludt, inkább csak forgolódott, fantáziája szárnyalt és kínozták a kérdések. Egyelőre nehezen tudott bármit is elképzelni. Vajon mi fog történni, ha Billie itt lesz vele? Majd ülnek egymással szemben a nappaliban? Kínos lesz, vagy érteni fogják egymást szavak nélkül? Billie itt tölti az éjszakát is? Meddig mennek el, vagy egyáltalán történik e valami köztük? Mike nem akart rámenős lenni, igazából nem is nagyon tudott volna, mert alapvetően soha nem volt az. Mikor megismerkedtek, Missy és ő heteken keresztül csak egymás kezét fogták és csókolóztak, mielőtt valami komolyabbra is sor került volna. És ez a helyzet is hasonló, hiszen először lesznek ilyen körülmények között Billie-vel. Mike persze nagyon szerette volna, ha megismétlődik az, ami legutóbb a kocsijában történt, vagy valami más. Vágyott a lelki és a fizikai közeledésre is, de a többi már Billie Joe-n és a szituáción múlt.
A férfi nagyjából rendet rakott, elpakolta a szerteszét hagyott holmikat, majd a szekrényből egy üveg bort és üdítőt vett elő. Sajnos a hűtő elég üres volt és Mike kezdte szégyellni magát, hogy nem készült fel jobban, de egy kicsit bénultan érezte magát a rá váró este miatt. Félt, jó és rossz értelemben egyaránt, hiszen ilyet még nem csinált. Missyn kívül még soha senkit nem várt ebbe a házba, ilyen türelmetlenül és izgatottan, ábrándozva a csókokon, érintéseken. Hiszen még sohasem csalta meg a feleségét. A lelkiismerete újból feléledt és szomorúsággal töltötte el Mike-ot, aljasnak érezte magát, amiket úgy igyekezett feledni, hogy gyorsan a fiókba rakta az őt és Missyt ábrázoló közös képeket. Majd valami ösztöntől vezérelve tiszta ágyneműt húzott és kihajtotta a kanapét, ami így kényelmes, nagy ággyá alakult. A hálószoba ajtaját pedig bezárta. Aztán csak ült, egy pohár bor mellett, ami segített leküzdeni az izgatottságát és idegességét. Néha-néha az ablak felé tekintgetett, és amikor fél óra múlva realizálta, hogy Billie közeledik a ház felé, úgy érezte magát, mintha egy filmben lenne, mintha ez nem vele történne. Amint meghallotta a kopogást, gyorsan felállt a fotelből, lerakta az italt és az ajtó felé igyekezett, a fejében gondolatok tömkelege száguldozott, rázta a hideg és izzadt a tenyere, a gyomorfájdalma is sokszorozódott. De mindezeket meghazudtolva, teljesen higgadtnak tűnve nyitott ajtót a fiúnak.
- Szia Billie. – köszönt és ebben a pillanatban a lazasága köddé vált. Amint meglátta Billie-t, a késő délutáni fényekben, olyan közel hozzá, újból szorongani kezdett.  Nem tudott mit kezdeni magával, az arca máris vörös színben játszott, de az megnyugtatta, hogy Billie szintén ugyanígy elpirult.
- Jó estét… illetve szia, Mike. – viszonozta esetlenül a köszönést és egy pár másodpercig csak néztek egymásra. Billie Joe zsebre dugott kézzel és kissé tanácstalanul, Mike pedig már-már kétségbeesetten. Mindkettejükön a feszültség volt érezhető. Mike végül észbe kapott és sarkig tárta az ajtót.
- Fáradj be és érezd otthon magad. – mondta, ahogy beengedte a fiút.
Billie óvatosan lépett be és hagyta, hogy Mike menjen előre.
- El sem hiszem, hogy itt vagy. – mosolyodott el Mike hitetlenkedve. Billie visszamosolygott, aztán ámulva pillantott végig a ház berendezési tárgyain, a képeken, a vázákon, az asztalon lévő terítőn.
- Gyönyörű a házad. – jegyezte meg és nehezen vette le a szemeit a bútorokról, és a mindenféle-Mike szerint már giccses-díszekről, amikkel a férfi neje ékesítette a házat.
Amint a nappaliba értek, Mike az egyik fotelre mutatott.
- Kérlek, foglalj helyet.
- Köszönöm. – biccentett Billie és bizonytalanul leült, de továbbra is elvarázsolva bámulta a szobát. A nyilvánvaló csodálat, némi fájdalmat ébresztett Mike-ban. Neki fel sem tűnt, hogy így él, hogy egy viszonylag szép és rendezett házban töltheti a napjait, de Billie-nek, aki egy nehéz sorsú és nagycsaládban nőtt fel, félárván, ez nem adatott meg sosem.
- Igazából ez nem az én házam, hanem bérlem. Tudod, Missy a nejem nem akar Oaklandban saját ingatlant vásárolni. Szerinte ez a város nem tart sehova.- Mike amilyen hirtelen elkezdett beszélni, úgy el is hallgatott. Menteni akarta a helyzetet, hogy Billie ne érezze kellemetlenül magát a ház miatt, erre felhozta a feleségét.
- És hány éve vagytok házasok? – kérdezte Billie váratlanul. Mike érezte a vért az arcából kiszállni. Ambivalensnek tartotta, hogy az első, itt együtt töltött perceikben Missyről kell beszélnie.
- Rengeteg, már nem is számolom. Igazából a középiskola óta egy pár vagyunk. Jóban, rosszban. Bár mostanság főleg a rossz dominál. - felelt nem túl lelkesen. Ekkor vette észre, hogy figyelmetlen volt, az egyik Missyvel közös képet nem rakta el és hogy a fiú egyenesen azt nézi, miközben láthatóan gondolkodik valamin. Zöld szemei fel-alá jártak a színes, nagyméretű fotón, amin Mike még gondtalanul mosolyogva ölelte át felesége vállát.
- Nagyon csinos a feleséged és nagyon boldognak látszotok. – jegyezte meg Billie, mire Mike-ban keserűség csapott fel. Az a kép nem a mostani helyzetet festette le.
- Annak idején annyi tervem volt, közös élet, egy helyes kis ház, ami csak a miénk. És egy baba, egy kisfiú, vagy kislány, nekem mindegy lett volna. És úgy látszott, ez az álmom teljesül is. - sóhajtott fel Mike és eddigi sápadtsága, ha lehet még nagyobbá vált. Ez volt az a téma, ami elől mindig is igyekezett kitérni, mióta Missy hirtelen terhes lett, majd elvetélt. Azok a sötét és rossz gondolatok, a Missy fejében megfordult abortusz, az átveszekedett éjjelek, az elfojtott indulatoktól nehéz nappalok, a válás, amit Mike fontolgatott, még most is a nyomában jártak, vegyülve egy álomképpel, arról a gyermekről, aki végül nem született meg.
Mike legalább két perce szobrozott szótlanul, szintén a képet nézve, gondolataiból Billie zökkentette ki.
- Bocsáss meg, amiért kérdezősködtem. – mentegetőzött, de Mike tudta, nem a fiú az oka a zaklatottságának.
- Mikor kiderült, hogy babát vár, Missy hallani sem akart róla, számára jelenleg a munkája a legfontosabb, így rögtön el akarta vetetni. Én viszont nem, nekem mindennél fontosabb a család, hiszen nekem, klasszikus értelembe véve nem volt. Apa szerettem volna lenni. A biztos támasza és egyben a legjobb barátja valakinek, aki tovább visz egy részt belőlem. A nézeteltérés feszültséget hozott közénk, sok vitát, meg akartam őt győzni, a legjobb, ami történhet velünk, hogy gyerekünk születik. De Missy ezt egyáltalán nem így vélte és kitartott az elhatározása mellett. Akkor azt gondoltam, nem bírok tovább majd vele élni és a házasságunk rá fog menni, ha az abortusz mellett dönt. Aztán Missy elvetélt, és én nem tértem magamhoz, az orvos vigasztalt, hogy még korai terhesség volt és hogy lesznek még gyerekeink, ne aggódjak. De fel sem fogtam a szavait, annyira magam alatt voltam. Missy persze azt mondta, ennek így kellett lennie, és hogy semmilyen körülmények között nem vállalta volna most az anyaságot. Csak néztem rá, és azt kérdeztem magamban, ez a nő a feleségem? Idegennek, visszatetszőnek láttam. És hidegszívűnek. És ezek az érzéseim nem múltak el nyomtalanul. Az a fotó már csak a múlt, Billie. Már régen nem olyan semmi sem.
Billie szája tátva maradt a hirtelen rázúduló történettől, arcán együttérzés látszott, Mike nem akarta mutatni a felkavarodottságát, és nem is akart már erről beszélni. Nem várta meg, míg a fiú bármit is szól, inkább a konyhába ment és tiszta poharat hozott, amibe gyorsan bort töltött és megkínálta vele Billie-t. A másik pohárba magának töltött még italt, és ahogy leült, szaporán kortyolni kezdte.
- Nem is tudom, mit mondjak. Annyira sajnálom, és azt kívánom, bárcsak ismertelek volna régebben. Úgy értem, nem csak, mint tanárt. - szólalt meg percek múltán Billie zavartan.
Mike bólintott.
- Igen, az jó lett volna. Beszélni erről valakivel, aki megérti.
- Biztos egyedül érezted magad. – tette hozzá Billie.
Mike arca elsötétült.
- Nem is sejted, mennyire. – és újabb kortyot ivott a borból.
- Most már mindig itt leszek neked Mike, ha akarod. Nekem bármit elmondhatsz, nem szeretném, hogy ha elhagyatottságot éreznél, mert én mindig meghallgatlak. – bizonygatta Billie és Mike ezt boldog mosollyal fogadta. Annyira jó volt ezt hallania, mintha a legtitkosabb és leghőbb vágya vált volna valóra. Valaki, aki elfogadja, és mellette áll. 

- Ahogyan rám is számíthatsz Billie. Én nem csak a tanárod vagyok, sőt igazából, ez a tanár-diák dolog már lényegtelen. Már több vagyok, és még több szeretnék lenni! – vallotta be félénken.
- Számomra már réges-régen több vagy. Azóta, hogy először megpillantottalak. – vágta rá Billie és ettől Mike-ot melegség csapta meg. Hirtelen meg sem tudott szólalni, Billie Joe minden egyes szava tűzként égette belül.
- És neked van barátnőd? – bukott ki belőle a triviális kérdés percek múltával és elcsodálkozott, hogy erről szorosabb ismeretségük alatt még sohasem érdeklődött. Persze gondolt rá és foglalkoztatta erősen, de egyrészt félt a választól, másrészt, merte remélni, hogy Billie életében nincs komoly kapcsolat. A fiú szeme elkerekedett és látható meglepődés látszott az arcán. Mike aggódni kezdett, ahogy a másodpercek csendben teltek, és nem jött felelet.
- Ezt nem kellett volna, ugye? – sóhajtott fel, mert úgy vélte, beletenyerelt valami fájóba. De Billie megrázta a fejét.
- Én valahogy sosem értettem a nőkhöz. Nem is álltam túl jól velük. Nincs pénzem és nem vagyok jóképű, vagy szórakoztató.- magyarázta halkan.
- A pénz nem minden! És ne mondj ilyet, hogy nem vagy jóképű, mert nagyon is az vagy és veled minden perc, amit tölthetek nagyszerű! Ne legyél kishitű, kérlek! – szólt közbe gyorsan Mike.
- Most te vagy elfogult, Mike. – csóválta a fejét Billie.
- Csak látom, amit látok és érzem, amit érzek. – javította ki Mike komoly képpel.
Billie hitetlenkedő, de hálás mosollyal nyugtázta ezt, aztán folytatta.
- A lány neve Amanda volt. Egészen kiskorunk óta ismertük egymást, az ő apja és az enyém, régi barátok voltak. Aztán mikor apa meghalt, Amanda eljött a temetésre. Onnantól kezdve gyakrabban találkoztunk, először, mint barátok, aztán valahogy kialakult egy kapcsolat. De ég és föld voltunk, ő a jó tanuló, aki vinni akarta valamire, míg én ott hagytam a középiskolát és hol itt-hol ott dolgoztam. Ő nem tett semmi rosszat, de én párszor megszegtem a törvényt. Ő nem élt káros dolgokkal, míg nekem ott volt az alkohol, a cigaretta, sőt néha más is. Máig nem értem, mi tartott össze minket, az alatt a rövid idő alatt, míg együtt voltunk, de mindennap rácsodálkoztam és éreztem, nem tudom őt sokáig magam mellett tudni, hiszen én nem vagyok az az ember, akit lehet szeretni. Legalábbis anya mindig ezt vágta a fejemhez és el is hittem. Aztán Amanda a jó tanulmányai miatt ösztöndíjat kapott az ország másik végébe és persze egy percet sem gondolkodott. Ki akart törni Oakland egyhangúságából, a szegénységből, többet akart annál, mint ami körülötte van. Én nem akartam elveszíteni, ezért azt gondoltam, hogy vele tartok, bérelünk egy lakást, keresek állást, ő pedig nyugodtan tanulhat. Úgy véltem, ez talán nekem is megoldás a változásra, mert amiben éltem, egyértelműen lehúzott a mélybe. De Amanda nem így tervezte, az elutazása előtti este meglátogatott és közölte, hogy szó sem lehet arról, hogy együtt megyünk. Sőt, olyan sincs, hogy együtt, és soha nem is volt, mert nem szeretett, csak azért volt velem, mert sajnált és a szülei mondták, hogy úgymond „foglalkozzon egy kicsit velem”, de ennyi és ne gondoljam túl. Csak egy tragikus időszak voltam az életében, amit nagyon gyorsan el akar felejteni és új életet akar kezdeni nélkülem. Szóhoz jutni sem engedett, elmondta, amit akart és már ott sem volt. Másnap pedig elutazott és én azóta sem láttam őt, vagy hallottam felőle. – Billie a pohár bor után nyúlt és ivott belőle, Mike pedig teljesen lesokkolódott.
- Te jó ég, milyen kegyetlen volt ez a lány. – suttogta és így ismeretlenül is dühöt érzett Amanda iránt.
- Már nem hibáztatom érte, Mike. De akkor, tizenéves fejjel, rettenetesen megviselt, teljesen összeomlottam, minden nap sírtam és részegre ittam magam. Belül hatalmas dühöt éreztem és nem láttam értelmet semmiben. Azt fontolgattam, hogy nem csinálom tovább. Összeszedem a pénzt, elmegyek New Yorkba Amandához és végzek vele, aztán magammal. Később inkább csak az öngyilkosság járt a fejemben. Tudom, hogy rettenetes, de hosszú hetekig foglalkoztatott ez a dolog, nem akartam belenyugodni. Aztán alább hagyott, később megszűnt a fájdalom, amit vele kapcsolatosan éreztem, már nem járt rajta annyit az eszem. És az élet ment tovább…
Billie elhallgatott és a csend időt adott mindkettőjüknek gondolataikba mélyedni. A fiú története alaposan szíven ütötte Mike-ot.
- Amanda nem tudja, mit veszített. – suttogta megrendülten.
- Egy idiótát, aki csak időpazarlás. – vágta rá Billie és Mike érezte, mennyire kevésnek tartja magát. És ez fájt a férfinak. Nem tudta, hogy bizonyítsa be, Billie Joe-nak az ellenkezőjét, hogy mennyire értékes, mennyire nem hétköznapi. Olyan, mint egy különös kincs.
- Nem igaz! Amanda nem vette a fáradtságot, hogy megismerjen. Nem is érdemelte meg a szeretetedet, nem érdemelt meg téged. És édesanyádnak sem volt igaza, mikor azt mondta, hogy nem lehet téged szeretni. Mert nagyon is lehet! – jelentette ki Mike végül dacosan, sok perces hallgatás után. Billie olvasott a ki nem ejtett szavakból, és látszott rajta, nem tudja, mit tegyen, vagy mondjon. Zavartnak látszott, de Mike szelíden elmosolyodva kereste Billie szemeit, a pillantását, hogy a fiú láthassa, mennyire komolyan gondolta, amit kimondott.
Gondolatok cikáztak át az agyán, felismerések, ahogy egyre jobban elmélyült Billie tekintetének tanulmányozásában. Hiszen annyi minden volt abban a zöld szempárban! Bizonytalanság, félelmek. De ott volt a remény is. És a csillogó varázs, ami elragadta és kiszakította a férfit onnan, ahol nem akart lenni. Mert Billie Joe által eljuthatott egy biztos pontra, ahova mindig is tartozni akart.
folytatása következik...

Ketchup ocean

Jó vagyok, na...Reggel lendületesen kinyitottam a hűtő ajtaját, mire az ott lévő üveg ketchup a földre esett és az üveg darabokra tört.
Elterített mindent a piros ketchup. Örültem neki :S De nem is én lennék, ha nem velem esne meg :S

A pasimmal  volt egy újabb vitánk, azóta szélcsend, de hogy ne legyen olyan unalmas az élet, most apámmal vagyok fasírtban. Pedig éppen nem csináltam semmit.
Lehet, hogy ez az év a veszekedések éve lesz? Nagyon remélem, hogy nem.

Ismét láttam A.-t, a szokásos barátnőjével, egyforma sapkában voltak. Gondoltam magamban, hogy mi a franc?! Aztán gyorsan el is fordultam és úgy kávéztam tovább. Lehet, hogy amúgy A. is látott, de nem akart köszönni és oda jönni a barátnője társaságában. Szerintem érzi, hogy neheztelek rá.

És a tetejében itt a hó, amit a hátam közepére sem kívántam már! Mivel errefelé erőteljesen le is fagyott, nekem meg nagyon csúszik a bakancsom, nem beszélve arról, hogy a buszok is csomót késnek.
De legalább az írásba ismét belelendültem, már folytattam a sztorimat és igyekszem felrakni mielőbb.

Most meg jöjjön egy kis Red :D Stílusosan piros, mint a lábam előtt heverő ketchup óceán.

A csaj, aki csak félig vette meg az ajándékokat, majd felgyújtotta a haját

Egész éjjel Billie Joe-val álmodtam (ajwh) és nem annyira jó a mobilom csengésére felkelni hajnalban ezek után az álmok után *-* Főleg, hogy ez a nyomorult lakás úgy kihűl reggelre, hogy szabályosan fáj megmozdulni.
Hétfőn nekiveselkedtem a nagy ajándékbeszerző túrának. Anyám is jött velem, és ketten kimaxoltuk a kedvtelenséget és türelmetlenséget.
Oké, elszúrtuk, ezt nem most kellett volna, hanem hamarabb, akkor a sok baromság nem idegel fel minket, de közbejött a haláleset és minden háttérbe került.
A boltokban tömeg és idióták, anyám kommentjei meg...nem tudom, sírjak e vagy nevessek. Pl. egyik polcnál egy öreglány válogat halálos nyugiban, mindent ötször átnéz, felforgat, nem férünk oda. Teszünk pár tétova kört, nézelődünk alibiből, várjuk, hogy az asszony arrébb menjen. De nem megy. Anyám ideges, haladna. Dögmeleg van az üzletben, de nem tudjuk levenni a kabátot, mert tele a kezünk a szatyrokkal és a bevásárló kosárral. Anyám a plafont nézi, én megyek előre, hogy megnézzem, szabad a terep. Naná, hogy nem az, az öregasszony továbbra sem mozdult egy centit sem. Anyám félhangosan: - Egy hete ott áll és válogat, nem igaz, hogy nem tud arrébb menni az a nő!
Szerintem az illető meghallotta, mondjuk túlzottan nem érdekelte.
Agyrém ez, komolyan. És mivel ma nem volt időm, holnap kell folytatnom, és be is fejeznem, mert utána már egyáltalán nem lesz erre lehetőségem.
Aztán itthon, felrakom a kávémat és lehajolok a szekrényhez, hogy egy edényt halásszak elő, de elfeledkezem arról, milyen lehetetlenül kicsi a tér a gáztűzhely és a szekrény között. Közben mobilon dumálok és mire a sokkoló tényt észreveszem, konkrétan füstöl a fejem.
Basszus, lángra kapott a hajam. Tiszta büdös és kormos lett a kezem és egy jó vastag tincs leégett. Szerencsére maradt még bőven, de ez is csak velem fordulhatott elő :S
És akkor még hátra van a karácsonyi idegösszeomlás, főzés. A pasim ma is gyík, semmi ünnepi hangulatom nincs.
Ellenben lenne kedvem a nyárhoz...És ez a dal...
Jöhetne most a kánikula.

Amikor király vagyok...ja, mégsem...

Hölgyeim és uraim,szétbasz az ideg.
A rívás elővesz komolyan *-* *-* Megírtam a Still breathing-ből egy teljes fejezetet totál készre, már csak át kellett volna nézni, meg felrakni. Meg lefirkantottam további másfél részt vázlatban, ja és az Örökké befejezését is kb. 80%-ban elkészítettem. Büszke voltam magamra stb., erre én ökör-állat (ezt kötőjellel kell írni, vagy egybe?), meg a csodálatosan átkozott gépem közös kooprodukcióban az egészet elküldtük a levesbe. Vagyis kitöröltük. És ezt jól felül is írtuk, hogy az előző verziók se működjenek, sőt az adatmentő programok sem tudják visszahozni.
Nem gyengén kerülget az idegbaj!!
Annyiszor megesküdtem, hogy nem tárolok gépen írásokat, mert jártam már így párszor. Meg hogy írásos vázlataim is lesznek ilyen helyzet esetére, de ezt most sem tartottam be. Így jártam.
Lett volna tehát új rész, meg az Örökké harmadik, befejező része is, de így jelenleg semmi sincs. Vagyis de, mert az Örökké második részét máshova is felraktam, szóval azt hamarosan itt is lehet majd olvasni.
De hogy mi lesz a Still breathing-el, gőzöm nincs, el is ment a kedvem, perpillanat. De nem hagyok semmit sem félbe, ahhoz túlságosan sajnálnám, így jön az újratervezés, mint egy rossz GPS esetében és ahogy időm lesz, folytatom, illetve befejezem a sztorikat. Előreláthatóan a héten még.
Az augusztus 20. átlagosan telt, az egyik szobából, ha felálltam a székre, látni lehetett a tűzijátékot. A pasim persze nem volt itthon :S

Értekezés szükségről és barátságokról, avagy festékcseppek, majális

Te jóságos ég, átnézve a statisztikákat, nem akarom tudni, hogy a spermsnow oldal üzemeltetője, vajon milyen céllal látogatott ide :D Durva...Örülök, hogy legalább a perverzeket megmozgatják a soraim, mást nagy valószínűséggel úgysem...
És mi még mindig sodródunk a költözés, másik lakás kipofozása, átadása, rendezkedés, pénztelenség tengelyen. Semmi érdemleges. Tegnap felraktam pár képet (egy helyen le is vertem a falat, ügyes...), így valamivel hangulatosabb lett a lakás. De amúgy még mindig nagyon nagyon szokni kell. Sokszér még a régi berögződések vannak bennem, rossz helyre nyúlok (nem úgy), rossz irányba megyek, ilyesmi. Múltkor a kapu kódot is a másik lakásét ütöttem be és csodálkoztam, hogy miért nem nyílik az ajtó.
Jártam a héten többször is a másik lakásban, elég szomorú látvány, hogy ahol évekig éltünk, most üresség van (és rendetlenség). De majd elmúlnak a rossz érzések, muszáj menni tovább és nem elveszni a múltban, csak így tudunk haladni.
A hétvégén ki kellene festeni, úgy volt, hogy jön festő haver, pakoló haver, persze a végén egyik sem jön. Legszívesebben javasoltam volna pasimnak, hogy gondolja át a barátságról alkotott véleményét,de nem idegelem ezzel. Meg aztán én is beszoptam párszor a barátságokkal.
Sz. azóta sem írt, úgyhogy az a dolog, hogy esetleg újra felvehetjük a kapcsolatot, illúzió marad, nagyon világos, hogy ő ezt nem akarja, én vagyok a hülye, hogy erőltetném. Nincs értelme, be kellene már látnom.
És itt a hosszú hétvége, nálunk viszont semmi majális, semmi körhinta, semmi sör és virsli. Helyette festés, takarítás és idegeskedés, hogy elkészüljön...
Oh fuck.

Az van,hogy nincs semmi...

Na, jó ez így talán túlzás, de tény, hogy még mindig egy helyben topogunk lakás ügyileg. Volt egy ígéretünk, amiből nem lett semmi, de nem adjuk fel, folytatjuk tovább. A pasim majd ma fog telefonálni egy újabb ismerősnek, hátha kiadja olcsóbban a lakását, mint ahogy előzőleg mondta. Hiszen ismerősök stb., jó ez a kuncsorgás.
Még jobb a feszkó, ami a családban van, apám szerintem nem fogja megengedni, hogy oda menjünk, még ha csak átmenetileg is. Mondjuk nekem sincs túlzottan nagy kedvem, a pasim meg kerek perec kijelentette, hogy úgysem jönne.
Az idő meg csak fogy. Egy kerek hónap a kiköltözésig. Ennek ellenére még mindig nem bírok pl. sírni, nem tudom, miért van ez,de nem megy. Anyám mondta minap, hogy csodálkozik rajtam, miért vagyok ilyen nyugodt. Nem vagyok nyugodt, de ha életem minden percében ezen őrlődnék, hát tuti megkattannék. Nem vagyok nyugodt, szarul alszom, forgolódom, agyalok és álmodom olyan hülyeségeket. Most pl. a narkomán sráccal, akivel álmomban még együtt voltunk és azt mondta, minden rendben lesz. Ha hihetek az álmoknak, akkor minden rendben is lesz :D Ja, ha ez ilyen egyszerű lenne. Amúgy visszajelölt a fékbukkon, sőt írt pár normális sort is, hogy szokott rám gondolni, meg hogy sajnálja, hogy elcseszte a dolgokat, máshogy is alakulhatott volna. Jó, én is elcsesztem ott pár dolgot, az anyja meg főleg, mert szétszedett minket. De hagyjuk is, jó hogy írt, válaszoltam is pár sorban, de nem akarok vele beszélgetni, minek a múltat felbolygatni. Értelme nincs.

H.-ékat kiengedték a kórházból, összehaverkodott egy rakás c kategóriás szobatárssal, mondta is, milyen klassz fejek, én meg próbáltam nem fenntartással kezelni a amiket hallok. De a lényeg, hogy a baba jobban van.

A.-val is összefutottam a városban, megölelgettem és sok erőt kívántam a temetéshez. Nem látszott olyan megtörtnek szerencsére, azt mondta, sírt két napig, de a temetés után túl fog lépni lassan a tényen. De azt sajnálja, hogy nem volt jobb a viszonya az apjával, nem az ő hibájából.
Hát igen, mindenkit a remények éltetnek a továbblépésre. Csak ez segít.
És mielőtt végképp mindenki a kardjába dőlne, íme az eddigi év szerintem legagyfaszosabb reklámja (Fluimucilos Ábel után, ja az tavalyi), Kasszás Erzsi!
Aki most találkozott a metállal :P
Enjoy!

Reped, törik, tönkremegy

A héten a telefonom is beadta a kulcsot, várható volt, legutóbb leejtettem és ettől a kijelzője tört be, szóval idő kérdése volt csak, de nem igazán hiányzott ez most nekem. Tegnap aztán fogta magát, letiltotta a kártyámat, nem lehetett a számokat beüti rajta, felidegelt. Még este fél 10-kor is itt tököltem velem, mert addigra kerítettem el ő a PUK kódot.
Fater adott egy kölcsön telefont, aztán ahogy anyagilag jobban leszek, veszek én is egyet. Addig ez tökéletesen megfelel. Igazából nekem is ilyesfajta kellene, nem okostelefon, nem bírom az okostelefont, felidegesít és nekem még a kijelzőt is sikerül betörni. Jó vagyok :S
Remélem a héten már semmi sem megy tönkre.
Előbb fel akartam hívni H.-t, mert üzent anyummal, hogy nem ér el, de nem vette fel a telefont, pedig jó lett volna megtudni, mi újság vele, meg a babával.
Pasim megint kikészít, a héten eddig mindig későn került haza.
Az exnek, akivel úgy volt hogy talán találkozunk, megírtam, hogy egyelőre nem érek rá, úgy tűnt felfogta, de ma meg neki állt hívni vezetékesen, mobilon stb., nincs kedvem vele beszélni, pláne nem találkozni, így nem vettem fel.
Az előbb meg egy pók mászott a lábamon, elő is hozta az amúgy sem kicsi pókfóbiámat.
Ahhh...ősz...kellemes napsütés...meg némi agyfaszság, plusz ideg.

Leginkább olyan semilyen

Hát igen...abszolut motiválatlan vagyok valamiért. Pedig itt a tavasz, süt a nap, emberek zokni+szandálban mászkálnak, még sincs kedvem semmihez.
És utálom is ezt.
Állóvíz van körülöttem, a barátnők sehol sem, egyikről sem tudok hetek óta szinte semmit. Pasim a szokásos haverok-pia köröket futotta hétvégén, de nem volt kedvem veszekedni sem vele.
Ráadásul feljött rám + 2 kiló, amit nem annyira értek. Tornázom heti többször és szerintem nem eszem több édességet, meg zsírosat, mint eddig. Szerintem a vas készítmény meg a multivitamin miatt van. Vagy mit tudom én, de erre fogom :/
Ígértem múlt hétre a novellát, erre fel sehol sincs tudom. Béna vagyok. De már tényleg kész van szinte teljesen, úgyhogy a héten ezer százalék, hogy felrakom. Mondjuk úgysem olvassa senki, mert nem jár erre már a kutya sem. Szóval ha skizofrén lennék ennek örülnék is, hogy magamnak írogatok, de nem vagyok az, szóval nem dob fel. Mondjuk, ez legyen a legkisebb problémám.
A névtelen olvasóm is szerintem eltűnt örökre. Kihaltság a köbön na.
Nem is szenvedek ma tovább itt.
Legközelebb a novella folytatásával jövök!!!!!!!!!

Gépszíj, meg sós kapucsínó

Hát igen, hétvégén mindenkit elkapott a gépszíj, mert általános bezizzenés volt a levegőben.
Apám, meg anyám mind a két nap egymást marták, ezért apám ingerült volt (értsd, nem lehetett vele beszélni, 1-2 perces telefonpárbeszéd után lerázott), anyám meg depressziós. Én meg köztük lavírozgattam, kevés sikerrel. Remélem, most hogy vége a hétvégének, mindenki lenyugszik kicsit.
Ja, a rokonunk is depressziós lett, sír és elege van a betegségből. Menne ki a szabadba, de az egészségi állapota még nem a legjobb. Sajnálom őt.
És valahogy én is el voltam varázsolódva, mert merő véletlenségből cukor helyett sós kapucsínót készítettem tegnap délután. Uhhh...ne próbáljátok ki, nem jó *-*
A dohányzó asztalunk lába tegnap este kiesett, pedig nem nyúlt hozzá senki, nem örültem, mert az egyetlen, ami kieshetne az a kicseszett fogam, ami egész hétvégén fájt(meg fáj is).
Ami jó, hogy összefutottam H.-val :) Olyan csinos kismama,szemből nem mondanám, hogy babát vár, de tényleg.
A héten igyekszem hozni a második részét a novellának.
Élvezzétek a tavaszt, mert elérkezett, menthetetlenül!!!(VÉGRE).

Momentumok

Sikerült jól lebetegednem, ahogy ilyenkor ősszel szokás :/ Egész hétvégén döglődtem, fájt a torkom, a fejem és nem éreztem az ízeket, ehhez képest viszont ehető kajákat főztem.

Reggel úgy köhögtem, hogy szerintem még a lépcsőházban is hallották.
A fogam is fáj, de az már hónapok óta töretlenül, meg sem lepődöm ezen.
Azon viszont igen, hogy meghívót kaptam egy rokonom esküvőjére. A srác rendesen el van eresztve anyagilag, szóval igazi nagy magyar lagzi lesz, sok vendég, rongyrázás, amibe én nem illek bele. És kedvem sincs gazdag, meg boldog embereket bámulni. Viszont választásom sincs, menni kell és kész. A pasim kijelentette hogy ő nem jön és még csak fel sem róhatom ezt neki, nem ismeri a rokonomat.

Tehát násznép, harangok,meg esküvői torták, az már más szempont, hogy se erre megfelelő ruhám, sem alkalmi cipőm nincs. Az én ruhatáram kimerül a farmer-pulcsi-tornacipő tengelyen, ebben járok és nem forgok olyan körökben, ahol ki kell öltözni. 

Pénz erre nem áll rendelkezésemre, csak egy halom kintlévőségem van. De valahogy meg kell majd oldani a ruha és cipő kérdést és sajnos sok időm erre nincs.

Pancser

Komolyan ekkora bénaságot mint én...A döglesztő nyári melegben lebetegedni :O Illetve vissza betegedni, mert nem rég voltam beteg, csak magamtól kigyógyultam belőle. Vagyis mégsem, mert most fáj a torkom, a fejem és úgy köhögök, mint valami tüdőbeteg...

Pedig jó lenne összekapni magam, mert holnap elvileg kirándulni mennénk.

Ja, mindjárt lesz új rész a másikba, totál elfelejtkeztem róla és már vagy másfél hete nem raktam fel újat. Bocsánat attól a 0,00000001 embertől aki még olvasassa :P
Na de ne legyünk cinikusak *-*

Jelentés az eseménytelen álló vízből

Jövő héten már augusztus, én meg kapkodom a fejem, hogy egek hova tűnt a nyár ?!
Jah, tudom lassan, eseménytelenül elmászott a fejem felett. Eddig összefoglalva, nem sok értelmeset csináltam a szabad időmben. Utáltam a meleget, vagy az esőt, veszekedtem a pasimmal, álmodoztam soha el nem jövő nyaralásokról (ok:pénzhiány), próbáltam írni, ötleteltem hogy mégis hova mehetnénk el kevés pénzből (válasz:sehova).
Némi pozitivum, az a találkozó a rég nem látott ismerőssel, valamint pár fagyizás.
Szóval annyira azért nem is bánom, hogy mindjárt augusztus.
A kamuregesem megint rám írt, nem most, már vagy 4 napja. Nem tudom mit akar, de nem is érdekel, még nem olvastam el, nincs indíttatásom a sok sületlenséghez, aminek a fele sem igaz. 

Jó vagyok mi, már kora reggel lehangolom a népeket :P

Leeresztve :(

Ez a cím azt hiszem mindent elárul. Nincs semmi jelentős amiről konkrétan írhatnék. A fejem napok óta fáj, tegnap a gyomrom is vacakolt, de mára jobb. 
A napok tetű lassan telnek, utól ért az írói blokk. 
Csak ülök a monitor elé meredve, holott 10 perccel korábban azt éreztem, annyi klassz gondolat van a fejemben, hogy le kell írni.
Talán azért nem jut eszembe sok használható, mert semmi különös nem történik velem. Tennék ellene persze, de az élet mindig közbeszól.
Úgy volt, hogy hétvégén megyünk valamerre, csak úgy ki a szabadba, ki a városi zsúfoltságból, csavarogni, levegőzni. Naná, hogy pasimnak pont akkor kellett bemennie sürgősen melózni :(
Így jobb híján itthon maradtam és agyzsibbasztó műsorokkal gyilkoltam magam Pl. Bátor a gyáva kutya, Sanjay és Craig amik ugyan mesék, de vagy ocsmányul beszélnek vagy rendesen elvont és undorító dolgokat látni.
Ment az agyfasz rendesen.
Hét elején meg a Tini mamikon szocializálódtam. Jó, tudom...OMG. Az egyik csávó elment katonának és ott bőgött a nőjével. 
Az jutott eszembe, hogy az én pasim soha az eltelt évek alatt egy, azaz 1 könnycseppet nem ejtett értem :/
Pedig szerintem nem gáz, ha egy pasi sír. Jó, ne legyen bőgő masina, de akkor is. 

Emlékszem, egyszer jártam egy fiúval. Ő szeretett jobban, bár elég furán mutatta ki, de mikor szakítottunk elkezdte a sírást. Ez úgy bennem maradt. Talán mert azóta sem találkoztam olyan palival, aki sírt volna értem.
Na jó, megyek a boltba. Csak úgy zavar hogy nem tudok semmi értelmeset ide írni és semmi sem úgy halad ahogy én azt elterveztem. 
Szóval bocs, ma ilyen nyomi vagyok XD

_____ mint káromkodás helyettesítő, avagy ez egy ____értelmetlen bejegyzés lesz

Akik eddig azt hitték hogy normális vagyok azoknak komoly csalódást kell okoznom. Nem vagyok komplett, pár darab még hiányzik *-*.

Az alábbiakba meg mindenki helyettesítsen be amit akar.

Az a _____ és _____ neon blog.hu napok óta nem működik, nem lehet megnyitni. Mindig egy _____ hiba üzenet van csak.
Ezért nem tudok bemenni a _____ blogomba, hogy új részt rakjak fel ide. És amilyen ____ vagyok, csak a ____ neon blogon van fent a Záróakkord összes része. Jó, van valahol egy ____ vázlat, de nem tudom  hol és az amúgy is csak vázlat.
Szóval a _____ neon blog ______ meg a _____ anyját!!! Mikor veszi  már észre hogy nem működik az a ____oldal és csinál végre valamit????

Huh, most sokkal jobban érzem magam és még csúnyákat sem írtam! Jó vagyok, vagy jó vagyok ehhhhh...

Komolyra fordítva, nem tudom mikor lesz új rész a másikba, ez a technikán múlik, de kezd idegesíteni a dolog.

Ettől eltekintve jól vagyok és végre vége van a januárnak (yehooow), a február meg csak 28 napos!

És nézzétek meg a Csikó c. filmet (ha sírni akartok mint én) vagy a Kalifornia királyait (amit ugyan nem sikerült végig néznem egyéb elfoglaltságok miatt de érdekesnek tűnt).

Napi kis bosszúságok és MissneroticS mint konyhai antitalentum

Hohohoóóóóó
???!!!
Hülye vagyok.

Na jó, most komolyan...még pár nap és itt a karácsony. És nálam is jellemző az ünnepek előtti általános káosz. Szerencsére az ajándékok úgy nagyjából megvannak. És a minden napra kijutó kis faszságok, úgy mint kulcs zárba törése, kabátom cipzárjának bekrepálása, mosogató eldugulása etc.
Mindegy leszarom nem érdekel.

A konyhában is ádáz állapotok uralkodnak. Rólam tudni kell, hogy nem vagyok nagyon topon a főzésben. Oké ezt-azt össze ütök ha kell mert hát még sem halhatunk éhen. De a bonyolultabb fogásokat nem merem bevállalni. Olykor még azt is elrontom amit már többször csináltam. Nem vagyok egy Gordon Ramsey na...

Mint pl. ma, ugyanis nokedlit készítettem, ami ízre stimmel, de kinézetre köze nincs az előbb említett ételhez. Akkora csődtömeg vagyok most komolyan. A pasim a fejembe fogja húzni a tányért és jogosan, mert meg is érdemlem.
Pedig karácsonykor főznöm kell. Méghozzá ehetőt és normális kinézetűt.

Na most hallom, ahogy a konyhám gondterhelten nagyot sóhajt.
Tavaly ugyanis kis híján felgyújtottam.

MissneuroticS csináld magad: a gyantázás

Köszönöm a kommentet, nos igen, tényleg korán kelő típus vagyok, de ez az életritmusommal jár, alapból nem voltam délig alvó sohasem. Anno több ezer éve én is szerettem 8-9-ig aludni, de az már a múlté. Ez ilyen, megszoktam.Nna, intimkedek már egy kicsit :) Szóval úgy gondoltam, haladjunk a korral, a borotva idejét múlt, gyakran kell használni stb. Úgy hogy beruháztam a tv-ben reklámozott hideg gyantacsíkokra.
Egy ismerős mondta hogy a gyantázás nem valami kellemes, sőt fájdalmas, és hogy inkább bízzam kozmetikusra. De MissneuroticS bőszen legyintett. Hah, mit nekem fájdalom, egy nőnek mindent ki kell bírnia (gyerekszülés stb.), meg akinek tetkója van és nem fájt különösebben, annak ez sem lehet durva. Meg a reklámban is vigyorog a csaj mikor gyantázza a (már előre csupaszra szőrtelenített) lábát. Szóval azt gondoltam ez nem fájhat.
Hát...tévedtem...Nem kicsit...
Én barom, nem kalkuláltam bele, hogy mikor a szemöldökömet szedem is minden bajom van (ezért gyűlölöm a szemöldökszedési műveletsort és sosem sikerül jól). Nah szóval, bevonultam a fürdőszobába, elővettem a frissen vásárolt gyantás cuccot. Elolvastam a használati utasítást. Szétszedtem a gyantacsíkos papírt, a kezelendő (értsd megfelelően szőrös) területre tettem. Jelen esetben ez a lábam volt és nem, nem volt annyira brutálisan yetisen szőrös. És a leírtaknak megfelelően gyors és határozott mozdulattal letéptem a papírt.
És...
És basszameg fájt...nagyon fájt...Kb. annyira hogy minden bajom lett.
Még egy próba, mert ugye nem adjuk fel...Hatás ugyanolyan fájdalom és még a szőr sem jött le. De a kezem és a nadrágom már gyantás (és büdös) lett.
Még tettem pár próbát, közben káromkodtam mert még mindig fájt és már kezdett pirosodni, egy-két véraláfutás is lett a lábamon.
Konzekvencia: nem megy ez nekem, nem vagyok kellőképpen mazohista.
Ez csőd...Siker elmaradt. Egy ideig elrakom ezt a gyanta izét és átgondolom újra. Talán majd kissé nyugisabb idegállatpotban ismét előveszem...
I am a loser...