A hét megint dögmelegben telt és egyhangú is volt. Elszomorit, hogy itt a nyár vége. Kész, ennyi volt, élmény 0, ezzel kell tovább vonulni és várni az újabb nyarat. Az ember amúgy is mindig vár valamire, de közben elég nehéz, hogy csak álmodozik a nagy semmi közepén.
Olyan jó lenne amúgy olyan munka, amiben megtalalhatjuk amit szeretünk. Irigylem azokat, akik a munkájukban ráleltek magukra és úgy szeretik mint egy kedves hobbit. Én is tök szívesen csinálnék valamit, ami merőben más, mint ami most van. Szoktam nézni a Hogyan készül? sorozatot és menő lehet mondjuk egy baba gyár, vagy ilyesmi. Gondolkodtam a hasznos munkákon is, pl. kórházi önkéntességen, de attól tartok a lelkem nem bírná el a veszteségeket (pont ahogy a D. Loversben Frank), hogy fájna ha egy ott lévő embert napi szinten látok, beszélgetek vele, megkedvelem és váratlanul meghal.
Az írást meg nem is említem, mert az abszolút elérhetetlen álom kategória.
Összefoglalva, túl sok mindenben nem vagyok jó és kevés dolog hoz lázba, ami igen, amit teljes szívvel csinálnék meg lehetetlen.
Az ősöknek a héten volt a 34.-ik házassági évfordulójuk. Ez alkalomból a szemtelen Tini mamcit már tegnap este oda ette a fene. Talán magát gondolta ajándéknak, vagy mit tudom én. De mi a franc köze van anyám és apám évfordulójához? Én kihajitottam volna, de az én vagyok. A szüleim tovább ajnározzák ahogy meg van írva, pfffff....
Csütörtökön meg rám írt egy gyerekkori barátom, aki egyben névrokonom (legyen tehát SzinténVivi!)és egy utcában laktunk anno és sokat átjártunk egymáshoz. Meglepődtem, mert a szüli és névnapi köszöntésen kívül jó ideje nem beszéltünk és kb. 5-6 éve láttam utoljára a buszról. Nosztalgiáztunk egy sort a gyerekkorunk gondtalan éveiről, vele sem volt kegyes az élet, kétszer volt már férjnél, az első pasi erőszakosan bánt vele ezért elvált tőle, a másik pasival jól megvoltak, csak közben kiderült, a csajnak nem lehet gyereke, aztán a férje betegedett meg és fiatalon el is hunyt. Most a nagyijanal lakik (innen úgy 2 buszmegre), akit folyamatosan ápolni kell, így jelenleg nem dolgozik és azt írta, elég magányos és ugye lakáshoz kötött. Írtam neki, hogy bármikor, ha van kedve beszélgetni szóljon. Nem nagy segítség, de talán jól jön néha. Biztos nekem is jól jönne hasonló helyzetben.
Azt is mondta hogy én még a húgom fontos részei vagyunk a múltjának. Én is bírtam őt amúgy, tényleg nagyon sokat voltunk együtt négyesben (ő, a húga, az én húgom és én).
És ez egy tök szomorkás hangulatú bejegyzés lett szerintem. Nem igy akartam, de elég punnyadt vagyok. Meg ebédre hurkát kell sütni, csak előbb felszámolom a konyhai rumlit.
Na induljunk meg.
Szép hétvégét mindenkinek :*
.jpeg)
