Hey, Makarena XD

És ma még semmit sem csináltam. Azon kívül, hogy kávéztam, beindítottam egy mosást, ágyneműt húztam és felraktam a Demolition lovers 20. részét a wattpad-ra (jó szar lett, majd ide is kirakom), amivel hetek óta szenvedek. Ja, és felsöpörtem a konyhában, mert kiborult a kristálycukor és nem akarom, hogy a hangyák visszajöjjenek.
Pénteken, egy életem, egy halálom alapon csináltam magamnak frufrut XD a youtube-s video alapján. Meglepő, de nem is lett annyira okádék. Rájöttem, hogy a frufru fiatalít :P Csak ne lennének ekkora gülü szemeim hozzá. Mint egy kóbormacska. Jóvanaz.
Aztán hajfestés helyett ráraktam némi Coloristát, azt csá. Igaz, apám kiröhögte, meg a melegtől jött le a színező, a halántékom tiszta vörös lett, mint egy kiadós headshot után XD
A szombati összejövetel  nem volt rossz. Igaz, pasim 4 után ért haza, mi meg anyámékkal 2-kor indultunk, így ő itthon maradt és pasis estét tartott.
Hugoméknál már ott volt a család, és a barátok, szerencsére mindenkit ismertem nagyjából. A kaja finom volt, nem piáztam, mert nem esett jól, szolidan egy null százalékos meggyes Radlerrel partiztam. A szúnyogok megzabáltak és a végén jött a vihar, meg a lehűlés, de tényleg nem volt rossz. Negyed egyre értem haza, pasim már vígan szunyókált.
De a rettentő pofátlan Tinimami lesben állt és nem fogjátok elhinni, de anyámék háza előtt a szakadó esőben dekkolva, várta hogy haza érjenek. Vitte a pasiját is. Komolyan, ezek betegek! Milyen már, hogy kimászik a gyereke mellől éjjel, hogy csavarogasson? Pf...

Eredetileg jönni akart hugomékoz  is, de apám mondta, hogy ez családi rendezvény, biztos nem akart leégni a Tinimami csöves viselkedése miatt. Egyre jobban irritál a nő.
És bár lenémítottam az osztálytalálkozós csoportot, perverz mód, néha belesek, hogy épp kit ekéznek a tagok. Nagyjából mindenkit, aki kilépett. Én még benne vagyok, de csak hogy lássam, mi megy ott, szólni egy szót nem szóltam még és nem is igen fogok, vagyis majd lemondom az egészet, ha biztos lesz az időpont. Mondjuk, már most lemondhatnám, mert akármikor lesz, én nem megyek. A. annál inkább, tegnap írta is, hogy majd Á.-val mennének. Hahha, nagy a spanolás most!
Aputest exem is, nagyon kis lelkes,  magára vállalta, hogy majd értesít engem. A csoportba legalábbis ezt írta. Hahhhahaah, te csak azt hiszed, gondoltam erre én, aztán letiltottam a gyászba.
Ha már a tiltás gombnál jártam, K.-t és Cs-t is.
Az egykori osztályba járók tehát egy csordába verődtek, következményképpen, pár bully bejelölt, egyet visszaigazoltam, de bánom már, mert az is egy szar szemét volt, meg K.-val volt köztük valami affér, szóval lehet hogy letiltom őt is.
Pasim reggel kérdezte, hogy miért nem megyek el? Mert ő volt a saját osztálytalálkozóján. Mondtam neki, hogy ilyen tré csapattal nem akarok találkozni, engem tényleg nem érdekel, mi van velük, és megjátszani sincs kedvem, azt hogy kicsit is izgat, ki hol lakik, vagy mit dolgozik. Ja, nekik meg ahoz nincs semmi közük, én hogy élek.
Holnap és szerdán hivatalos ügyeket intézek, azzal kb. elmegy a napom nagy része, de utána csak neki kellene állni takarítgatni, legyen látszatja, hogy itthon vagyok. Egyelőre kedvem sincs, bármit szívesebben csinálnék.

Summer shit

Csütörtöktől itthon vagyok és egész jövő héten így lesz ez, mégsem vagyok annyira happy. Tegnap délelőtt ügyintézés miatt össze-vissza rohangáltam, aztán hazaestem és bedobtam egy mosást, na meg főztem valamit. Közben H.-val beszéltem, mondta, hogy jó lenne jövő héten összefutni.
Éjjel azt álmodtam, hogy a pasim megcsalt azzal a görény nővel, akivel az életben is félre lépett és az álomban nem is titkolták, hanem tök nyilvánosan enyelegtek, mire számon kértem és a csaj tesója, meg elkezdett ugatni :D Franc tudja, hogy honnan veszek ennyi marhaságot, bár ez a megcsalásosdi szerintem onnan van, hogy sokat pörög az agyam az apám feat. Tinimami pároson. A csaj mindig ott van, ez nem normális tényleg. Valamelyik nap még strandra is elvitték anyámék magukkal, mert Tinimami sipákolt, hogy ő még sosem volt strandon :O Jelzem, én meg a Maldív szigeteken nem voltam, khmkhm...
Ma meg arra ébredtem, hogy megint ezt a hülye osztálytalálkozós fost szervezik, csináltak egy csoportot és ott folyik a megtárgyalása ennek, még pedig oly módon, hogy a csoportban nem lévő osztálytársakat beszélik ki. A fő hangadók természetesen a két rohadék ribi, K. és Cs., de Aputest is beszállt a kutyázásba, amit nem tudok értelmezni, mert őt a suliban ugyanúgy cikizték (volt is miért, Istenem, hányszor égtem le miatta). Oké, mára csinált négy (!!!!) gyereket, vezető pozícióba nyalizta  magát, konditerembe jár és feszülős inget hord, megismerte a hajzselé, na meg a férfiparfümök varázslatos világát, na, de elfelejteni, hogy milyen nyomi volt???Ugyanmár...Én nem felejtettem el, mekkora lúzer voltam, nagyon is tudom, hol a helyem és hol kell, avagy nem kell megjelennem. Ezen a találkozón semmi esetre sincs keresni valóm. Az pedig megdöbbentett, hogy ezek az emberek, felnőttként is még ezen a szinten vannak, úgyhogy inkább lenémítottam ezt a szart és nem kapok több értesítést. Remélem.
Jövőhétre amúgy elő kéne állni valami takarítási renddel, hogy legyen haszna is annak, hogy itt vagyok. Őszintén megmondva, nem szeretek takarítani. Bocs. Van, akit ez kikapcsol és feltölt, nekem kínszenvedés, mert az jár a fejemben, közben mennyi számomra kedves dolgot csinálhatnék (filmnézés, írás, séta, bármi a suvickoláson kívül). Bár inkább az van bennem, hogy itt nem szeretek takarítani, az albérletben szerettem, mert ott volt látszatja, itt ha valamit megcsinálok, másnapra ugyanolyan lepra.
És kéne a levelezésemmel is kezdeni valamit, mert hónapos elmaradásban vagyok, pl. K.-nak már nagyon írni kellene, A.-nak is ígértem, de valahogy nem visz rá a lélek-szomorú, de úgy érzem, nem tudok már neki mit írni, amióta leépített egy időre és tényleg minden általam kitalált találkozó alól kibújt, hogy a gazdag barinőivel legyen, na meg arra buzdított, hogy én is tartsak szeretőt, csak hogy ő ne érezze magát szarnak, hát...az iránta érzett barátságom szikrái is kihúnytak-meg van az a gazdag csaj, akivel váltottam párszor emailt, neki már egy éve nem írtam. Lehet, nem is kellene, végülis én csóró vagyok, ő meg külföldön csinált álomlagzit és ügyvédi praxisa van, meg 3 ingatlanja, egy Pesten, csak azért, hogy ha évente párszor erre járnak, ne hotelben aludjanak...mit is akarok én ilyen emberektől? Amúgy az anyagi helyzetéhez képest, tök korrekt csaj, nincs elszállva, meg semmi. De én érzem magam kurva kevésnek ide.
Hugom meg holnapra meghívott minket medencés partizni. Meg is lepődtem, és makogtam valamit, hogy oké, oké. De aztán később agyaltam, hogy nem kellett volna igent mondani, most odamegyek és látom, hogy nekik milyen jól megy, a jelenlegi pszichés állapotomban, az önbántás. Meg lesznek egy csomóan, biztos megint nem fogok ismerni jópár embert. Amúgy sem megyek bele a medencébe, meg fürdőruhát sem viszek. Fehér vagyok, mint egy vámpír. Na, és a hajam...be kéne festeni még ma, de nem tudom, jut e rá idő. Kedv az abszolút nincs. Meg a hajformán nem segít a festék. Reggel 7-kor már otthoni hajvágós videokat néztem XD  Egyiken egy csaj klassz frufrut vágott magának. Perpillanat azzal kacérkodom, kb. 20 perces meló, de ha elcseszem, csak szatyorral a fejemen mehetek majd ki. Mondjuk, lassan így is, mert tényleg nem áll sehogy sem.
Pasim kijelentette, hogy nem jön...Elméletileg délelőtt dolgozik és vasárnap is, így nincs kedve, még próbálom rávenni, hátha...
És be kéne már fejezni a D. lovers-et is, bár ez a rész tényleg írtó lapos lesz, ha végre elkészül, valahogy most nem áll rá az agyam az írásra. Illetve fejben megvan, de ha nekiülök leírni, nem jönnek a mondatok.
Helyette zenét hallgatok, az utóbbi napokban főleg Used és MCR, de néhány nyolcvanas évek beli dal is szól, na meg mikor a youtube normális magyar zenéket dob fel, azokat is szívesen veszem. Tegnap rábukkantam a Helo Zep egyik dalára, hát bizony, nagyon rólam szól...
Aztán felébredsz majd egy reggel és Rájössz, hogy az életed egy tévedés És sose volt még legbelül ilyen kevés Egy idegen ágyban, más álmában...

:(

Ehhez nagyon nem is fűznék semmit ugye...

Mindenkinek jó hétvégét,hallgassatok jó zenéket, koktélozzatok, pihenjetek. Meg legyetek rosszak XD

Semmiségek körülöttem

Éjszaka azt álmodtam, hogy gyereket várok, de egy irtó lepukkant, félkész házban éltem, emlékszem a falból vezetékek álltak ki és azon keresztül víz szivárgott a földre. Sírtam, hogy nem jó ez így, mi lesz a babával, mire anyám nyugtatgatott, hogy minden rendben lesz. Aztán szórólapoztam, mire találkoztam J.-vel, aki babakocsit tolt és egy kisfiú baba volt benne (lánya van) és benéztem egy templomba, ahol sorra keresztelték meg a gyerekeket :O
Mikor felébredtem, azt sem tudtam, ki van kivel.
A hétvége tök unalmas volt, zenét hallgattam és kicsit írtam a sztorit, de mióta nincs már home office alig haladok vele, régen 5-6 nap alatt megvolt egy új rész, most sehol semmi. Belefutottam a Wattpadon egy durva daddy kink-be, ami minden részben pwp és még csak korhatáros jelző sincs rajta, nem is értem, hogy van fent még ott, az én sztorimat meg letörölték, pedig ennek a perverzségnek a közelében sincs. Tényleg undorító, pedig én általában toleráns vagyok, de ahogy itt fogalmaznak és amiket csinálnak, hát huhh...Pár rész után abba is hagytam, retinám kifolyt.
Na és a hőség is tombolt, a pasim két napig a barátaival lógott, így megint egyedül sétáltam a harminc fokban, csak hogy teljen az idő. Egy hülye kutya halálra ijesztett, meg amúgy is megpusztultam a melegben és most sem sikerült befesteni a hajamat. Igazság szerint, sajnálom rákenni a festéket, mert nem áll sehogy sem, csak ha vizes, akkor ugye egyenes és jó. De ha megszárad félig göndör, félig sima lesz és idióta hatást kelt. Volt hajvasalóm, leejtettem és háromfelé tört, azóta meg nem vettem, mert nem is volt eszembe. Amúgy sem tudom, segítene e még ha vasalóval rámennék erre a hidrogénnal agyonkínzott, szerencsétlen hajamra.
Nem is érdekel mondjuk.
A hely-en vannak feljemények. É. a negyedik ugyanolyan profilkép nélküli, de cuki cicás-kutyás képekkel telerakott profiljával jelöl meg már fb-n...woah...
És...R. mondta, hogy a Hajdobálgatós elhúz!!!Már be is adta a felmondását állítólag!Visszamegy a Dunántúlra, ahonnan egy internetes szerelem miatt jött ide, a love story az elején befuccsolt már, de még itt maradt kicsit, esélyt adva a városnak. Nem jött neki össze. Hát nem fog hiányozni. Nem beszéltem vele életemben két szónál többet, de valahogy ő az az egyén, akivel semmi, tényleg semmi közös nincs bennünk és kölcsönösen unszimpatikusnak találtuk egymást. Persze még itt marad pár hasonszőrű hölgyemény, úgymint Lédi Lavór, vagy Csőrike, de igazából a Hajdobálgatós irritált a legjobban.
Jaaa és megint osztálytalálkozót szerveznek a középsulis gyökerek. Tavaly annyira "jól" sikerült, hogy összvissz négy ember ment volna el rá, így elmaradt, most mintha nagyobb lenne az érdeklődést. A. rögtön posztolt, hogy ő ott lesz, aputest is(no komment) és a két általam ott legjobban utált ribi K. és Cs. is, azt írták mennek (őket pedig gyűlölöm, mindig is gyűlöltem, érettségi utáni nyáron folyamatosan hívogattak éjszaka és trágár szavakat üvöltöztek a telefonban, meg névtelen faszságokat küldtek postán, szánalmasak voltak). Na, nem mintha egy százalék esélye is volt annak, hogy megyek, de így főleg nem. Érdekes, A. még nem keresett ezzel kapcsolatban, már hogy menjek vele, de lehet hogy nem is fog, mert mostanság Á.-val spanoltak össze megint, meglehet hogy majd kettesben elmennek erre a majomkodásra. Én kimaradok belőle. Nem érdekel, lezártam a középsulit. Az a múlt. És onnan nem sok egyén sorsa érdekel, akiké igen, azok meg nem fognak elmenni erre a szarságra, mert ugyanúgy rühelltek oda járni. Kész.

Demolition lovers (FRERARD) pt.19.

Öhh, szerintem az van, hogy apám és a tinimami között van valami romantikus szál, egyszerűen nincs más ésszerű magyarázat arra, hogy hétfőtől-vasárnapig miért találkozik a csajjal napi szinten.
Sad, but true *-* *-* *-* Nem hiszem, hogy anyám nem látja....
Vasárnap meggyőztem magam, hogy nem olyan béna a hajam (nem a frászt) és hajfestés helyett sétáltam a 31 fokban és szép házakban gyönyörködtem. Emberek napoztak, boroztak a teraszukon ésatöbbi. Irigy ikonok. Úgy szeretném, ha végre rám is irigykedne valaki, nem csak én csorgatnám a nyálamat házakra és élethelyzetekre. Szép álom, jahh...Amúgy találtam eladó épületeket. Nem dobna meg valaki úgy 30 millióval?
És normál kerékvágás ajhhh....nem írok róla, nem akarok...tragic.
Tegnap megtaláltam azt a folyékony szappant, amit még a karantén előtt vettünk R.-el a drogériába (LOL DROGéria), mert akkor még úgy volt, hogy lesz meló, csak mindenkinek vennie kellett folyékony szappant, és egyből beleszerettem az illatába, mert nekem a nyarat idézte fel. Meg pálmafás doboza volt, ami külön tetszett. Örömködve felbontottam és hát...megromolhat egy folyékony szappan???Mert tök vállalhatatlan az illata. Konkrétan a hányinger kerülget tőle...Vagy a nyárnak ilyen gusztustalan illata lenne? Nem hinném...bár az idei nyár (idei év) elég hányás eddig.
A folyékony szappant eltekintve is hányingerem van, nem kellett volna egyszerre meginnom azt a gyümölcsös sört...
És Demolition lovers új rész, gratulálok magamnak, sikerült elpornósítanom (van ilyen szó?) az egészet. Hmmmmm....

Blood: - Nagyon fázol? – kérdezte mosolyogva Frank, mikor Gerard a pláza parkolójában beült az autójába. Kifejezetten télies volt az a nap, és estére bőven fagypont alá esett a hőmérséklet.
- Nem. - Gerard megrázta a fejét és kicsit ráhúzta a kabátja ujját jéghideg kezeire. De a hűvös levegő pirosra csípte az arcát és ezt nem tudta Frank elől elrejteni.
- Látom.- biccentett Frank.
- De itt meleg van. – mondta Gerard, bár kellett neki egy kis idő, hogy felengedjen.
- Igyekeztem pontosan ide érni, ne haragudj, hogy nem sikerült. – Frank bocsánatkérően Gerardhoz hajolt, majd halványan megcsókolta az arcát. Gerard örült ennek. A szívdobogtató cigarettaillat, Frank forró és nedves ajka, fénylő szeme, máris melegséget teremtett a mellkasában és a dermedtsége is kezdett múlni.
- Nem késtél. Kilenc óra múlt pár perccel.  – suttogta és nagy volt a kísértés, hogy egy hirtelen mozdulattal elfordítva a fejét, a száját érje a csók. De nem merte ezt meglépni. Még mindig túlságosan félénk volt Frank-el szemben.
- Az egész városban nagy a forgalom és anya is elhúzta az időt a főzéssel. – mentegetőzött Frank, miközben beindította a jármű motorját és kikanyarodtak a bevásárlóközpont néptelenné váló parkolójából.
- Hova megyünk, Frank? – kérdezte csodálkozva Gerard, amikor észlelte, hogy Frank célirányosan vezetett kifelé a városból, anélkül hogy egy szót is szólt volna. Az előbbi jó hangulata is a múlté volt.
- Belleville-be. Apámat holnap engedték volna ki a kezelésről, de végül már ma hazajöhetett és valószínűleg üres a hűtője. Anya pedig úgy érzi, hogy a válásuk ellenére, gondoskodnia kell apáról, meg sajnálja is, amiért beteg, így főzött neki és megkért, hogy vigyem el. Ugye, velem tartasz? – barna szemei reménykedően csillantak Gerardra.
- Nem fogok zavarni? Édesapádnak pihenésre volna szüksége. – Gerard félni kezdett, mint mindig, amikor új emberekkel kellett találkoznia. Folyton azt érezte, mennyire kevés és milyen kínos a jelenléte. Ráadásul Frank apja most jött ki a kórházból és bizonyára nincs felkészülve egy látogatóra.
- Apám akkor is tud pihenni, ha te ott vagy, légy nyugodt. Nekem sokat jelentene, ha eljönnél. Legalább látnád a házat, ahol a gyermekkoromat töltöttem. És szeretném, ha találkoznátok apával is, ha megismernéd őt. Ne aggódj, csak velem szigorú, másokkal általában meglepően laza, még így betegen is. – magyarázta zavartan Frank.
Gerardnak jól esett, hogy Frank szeretné bemutatni az édesapjának.
- Persze, szívesen elkísérlek. – próbált lelket önteni Frank-be, mert a fiú elég idegesnek tűnt, csak nézte az utat üveges tekintettel és szaporán vette a levegőt.
- Csak ne félnék ennyire! Rettegek, milyen állapotban találom. Sosem engedi, hogy a kórházba bemenjek hozzá, egyedül anya látogathatja. Nekem megtiltotta, amit nem is értek, hiszen a fia vagyok. Igyekszem nem összeomlani, de folyton szíven üt, és sírhatnékom támad, ha megpillantom, sápadtan és összetörve. – mesélte Frank, miközben egy szál cigarettát tett a szájába és meggyújtotta. Gerard nagyon is jól tudta, miről beszél Frank. A nagypapájával ugyanez történt, és ő sem mehetett be hozzá Mikey-val, a nagymamája és az anyja is azt mondta, a nagypapa nem akarja, hogy úgy lássák őt. De akkor Gerard még kicsi volt, és kérdés nélkül elfogadta a tiltásokat. Elenánál már más volt a helyzet, igaz a nő váratlanul lett beteg, de ha ilyen kéréssel fordult volna felé, Gerard nem hitte volna, hogy képes megfogadni. Számára Elena akkor is egy jóságos, csodálatos és gyönyörű nő volt a kórházi ágyon, nem volt változás, a betegség nem másított meg semmit, sőt még szebbé tette. És erősebbé, hiszen Elena küzdött az életben maradásért. Gerard tudta és érezte ezt. Bár segíthetett volna neki ebben!
- Nagyon sajnálom, Frank.- mondta és együttérző könnytől fénylettek a szemei.
- Köszönöm! Nem is tudod, milyen nagyra értékelem, hogy most itt vagy. – hálálkodott Frank.
*****
Az autó hamarosan beért Belleville-be és nemsokára egy kis mellékútra kanyarodva, egy sárga színű, egyszintes ház előtt parkolt le.
- Hát itt volnánk. – jegyezte meg komor ábrázattal Frank. Gerardra nézett, majd kiszállt a kocsiból és a csomagtartóból egy műanyag dobozt vett elő, amibe az édesanyja az ételeket pakolta. Gerard a járműből szemügyre vette az épületet, ami jó állapotú volt, mégis valahogy elhagyatottan szomorkás összképet festett. Az utcára néző ablakokon el volt húzva a függöny, az udvaron üresség honolt, a fehér bejárati ajtón pedig még a nyári dekoráció volt feltűzve. Gerard próbálta elképzelni, ahogy Frank kisgyermekként ezen a betonudvaron játszott, vagy az apjának segített a garázsban.
- Gyere. – szólalt meg Frank és elindult. Gerard is elhagyta az autót és segített Frank-nek kinyitni a kertkaput és a ház ajtaját is. Fülledt meleg csapta meg, ahogy beléptek az előtérbe.
- Istenem, apa megint feltekerte a fűtést!– Frank, Gerard kezébe nyomta a ládát, majd szinte letépte magáról a kabátot, amit a fogasra dobott.  Az egész teste vibrált az idegességtől és a félelemtől.
- Apa, merre vagy?- kiáltotta el magát, de senki sem felelt. Frank gyorsan elindult a nappali felé, de ott semmi mozgást nem látott, annak ellenére, hogy a villany fel volt kapcsolva.
- Kérlek, tedd le a pultra a dobozt, addig megkeresem az apámat. – mondta Frank és eltűnt az egyik szoba ajtaja mögött. Gerard a szürke márványlapra helyezte a levessel, valamiféle tésztával, csokis keksszel és gyümölcsökkel megrakott tárolót, aminek tetejére egy pasztell rózsaszín üdvözlőkártyát tűztek, rajta gyöngybetűkkel: jobbulást! Linda.
Az írást már látta a kórházban, hiszen Frank édesanyja több vizsgálatkérőt töltött ki neki is, Gerard akkor rácsodálkozott, hogy a sietős nővérszakma ellenére, mégis milyen arányos betűket kanyarított, ő nem tudott szépen írni, igaz soha nem is törekedett rá.

De ez a kártya most merőben más volt, mint a kórházi papírok. Féltés áradt a betűkből, felelősségérzet, pedig már nem lett volna kötelessége főzni a volt férjére, Linda ezt mégis megtette, és nyilván nem először. Gerard megindítónak érezte ezt, az arca egészen forróvá vált. Biztos volt abban, hogy Frank édesanyja jó szívét örökölte.

Hamarosan kinyílt az ajtó, amin Frank nemrég belépett, és a fiú megkönnyebbülten ment elől, mögötte egy álmos, kedvetlen tekintetű férfi, köntösben és pizsamában. Gerard nagyon illetlennek vélte, hogy ilyen késői órán zavar egy lábadozó beteget, tekintete rögtön lefutott a szürkésfehér járólapra és az ott lévő mintákat kezdte el figyelni. Kint kellett volna maradnia a kocsiban és ott megvárnia Frank-et, de hát a fiú kérte meg és nem akarta elutasítani, hiszen Frank el is mondta, mennyire zaklatott az apjával való találkozás miatt és mindenképpen segíteni szeretett volna, hogy oldódjon a félelme.
- Apa már szóltam, hogy ha alszol, zárd kulccsal a bejárati ajtót, így bejöhet bárki. És a villanyokat se hagyd égve! – sorolta rutinszerűen Frank. A férfi azonban érdektelenül ingatta a fejét.
- Jól van, úgy lesz. – vágta rá morcosan, unva a kioktatást.
- Melegítsek levest? Vagy mit ennél? – érdeklődött Frank, ahogy Gerard felé, a konyhapulthoz ment. Piros arcán, bánatos feszültség játszott.
- Nem vagyok éhes Frank. Ha az leszek, melegítek magamnak, nagyfiú vagyok.- dünnyögte a férfi, aztán megállt pár méterre Gerard előtt.
- Ki a barátod? – kérdezte, és jókedvet színlelt. Csakugyan egy másodperc alatt más emberré vált, ha idegennel hozta össze a sors.
Frank ünnepélyesen vigyorgott, miközben zsebre dugta a kezeit.
- Apa, ő itt Gerard.
Frank apja Gerardhoz ballagott és kezet fogtak.
- Frank vagyok, az idősebb. – köszönt szívélyesen.
- Gerard Way. – mutatkozott be Gerard.
- Örvendek. – Frank apja igyekezett vidámnak és erőteljesnek látszani, de gyenge volt és szemlátomást nagyon fáradt.
- Elnézést a késői látogatásért…- szabadkozott Gerard, de a férfi leintette.
- Ugyan, még nincs késő! Ez Frank otthona is, az ő barátait bármikor örömmel fogadom.
Frank apja szimpatikus volt Gerardnak, és ahogy lopva elnézte, pár arcvonását, Frank-ben vélte felfedezni és a hangjuk is hasonlított.
- Tényleg nem eszel? – érdeklődött még egyszer Frank.
- Tényleg nem! Lefekszem aludni, hosszú volt a mai nap. Jóéjszakát fiúk. – a férfi elindult vissza a szobájába.
- Jóéjszakát, örülök a találkozásnak. – köszönt el tőle Gerard.
- Mi még maradnánk kicsit. – szólt utána Frank.
- Hogyne, ameddig akartok. Csak majd zárd be az ajtót, ha elmentek. – intett idősebb Frank, de hátra sem pillantott.
- Rendben, bezárom, ha már te sohasem zárod be. – dünnyögött Frank, mikor hallotta a férfi szobája ajtajának csukódását.
- Az édesapád nagyon kedves. – jegyezte meg Gerard.
- Mondtam, hogy nem lesz vele gond. Csak nekem így olyan, mintha másik apám lenne, ő régen nem ilyen volt…- mondta Frank elkenődve. Feldúltnak látszott.
- Csak kimerült.- Gerard nem teljesen értette, hova akar Frank kilyukadni.
- Akkoriban apa erős volt és tiszteletet parancsoló. Én féltem tőle, mert szigorú volt. Említettem, mennyire ki tudott borulni, ha rossz jegyet kaptam, vagy ha túl buta voltam a házifeladathoz. Olyankor kivetkőzött magából és ordított, máig a fülembe cseng, amiket akkor kiabált. Most pedig erőtlen és lelassult, akinek az is nehezére esik, hogy kijöjjön a szobájából és egyen pár falatot. Félre ne érts, nem akarok megint rettegni a dührohamai miatt, de ez a mostani állapot sem jó. Már minden mindegy neki, azt hiszem. Feladta és innen csak egy-két lépés a halál.- Frank elhallgatott és pislogott maga elé. Gerard megrendülten látta, hogy könnyezik.
- Ne mond ezt! Édesapád jobban lesz. – vigasztalta, mintha biztosan tudná, hogy ezt hozza a jövő, de csak azt sejtette, hogy Frank-nek nagy szüksége van a támogatásra. Úgy szerette volna megölelni, de csak félénken megsimogatta a vállát. Frank szipogott párat, aztán vett egy erőt adó sóhajt.
- Remélem, igazad van. Ha már itt vagyunk, akarod látni a régi szobámat? – kérdezte.
*****
Gerard meglepve bólogatott. Frank eltette a hűtőbe az élelmiszereket, aztán a folyosó felé vette az irányt, Gerard csendesen követte, nem akarta, hogy a felverjék az idősebb Frank-et. A folyosó végén lévő helyiséghez mentek, és már az ajtóból következtetni lehetett, hogy az Frank szobája volt annak idején. Az ajtót együttesek matricái díszítették, hanyagul felragasztgatva. Ahogy beléptek, Frank arcán nosztalgikus mosoly jelent meg, bár a szemei még könnyesek voltak.
- Kerülj beljebb!- invitálta Gerardot, majd bezárta maguk mögött az ajtót. Mivel sötét volt a leengedett függönyök miatt, Frank felkapcsolta a lámpát, így kellemes, narancssárga fénysugár terítette be a szobát.
- Igazán szép. – Gerard szemei ámulva körbejárták a kékre festett falakat, a szürke padlót, amin nagyméretű, sötét színű szőnyeg volt leterítve. Az egyik sarokban íróasztal és szék, a másikban egy ágy volt, kockás takaróval és egy-két plüssjátékkal. Gerard őszintén meghatódott, mikor látta ezeket. A másik falnál lévő magas szekrény, telis-tele volt könyvekkel, de ott volt elhelyezve egy földgömb is és zenei magazinok, valamint számtalan kisautó, ami úgyszintén utalt Frank gondtalan és játékos gyerekkori éveire. Az ágy melletti éjjeliszekrényre egy bekeretezett családi fotó volt rakva, ami azonnal megragadta Gerard figyelmét. Csak bámulta és önkéntelenül is a saját családja jutott eszébe.
- Tetszik ez a kép, Frank. – és nehezen vette le a szemeit, az ott szereplő, idilli hangulatról, az önfeledt percekről, az egymást szorosan ölelő családtagokról.
- Igen, ott éppen boldogok voltunk. – lépett mellé Frank és ő is vetett néhány pillantást a képre. Aztán, mint aki nem akar ezen hosszasan gondolkodni, elsétált egészen az ablakig. Kicsit arrébb mozdította a sötétítőfüggönyt és kitekintett a sötétbe burkolt utcára. Az onnan bejövő fények megvilágították az arcát és látható volt, hogy még mindig szomorú. Gerard szintén az ablakhoz ment és ő is kinézett, de egy lélek sem mászkált kint a hidegben, csak a szemközti ház ablakából hömpölygött ki világosság, ami színeket vetített Frank lehangoltságtól sápadt arcára. Gerard nézte Frank-et és megpróbálta átérezni azt, ami benne uralkodott. A félelem, valaki elvesztésétől, a reménybe való végsőkig kapaszkodás, ezek a dolgok számára sem voltak ismeretlenek. Hiszen ő az utolsó másodpercig hitte, hogy Elena magához tér, felépül és minden olyan lesz, mint volt, folytatják az életüket, újra együtt nevelik a rózsákat.
- Mit szólsz a szobámhoz?- kérdezte egyszer csak Frank.
- Nagyon otthonos. – vágta rá rögtön Gerard, ahogy emlékeiből felocsúdott.
- Igen, én is szerettem itt élni! Apa semmit sem dobott ki, még az iskolás füzeteim is megvannak, szépen összerendezve valamelyik fiókban. Mert még mindig azt hiszi, hogy visszajövök ide és vele fogok lakni. És Isten az atyám, ez meg is fordult a fejemben párszor, mióta beteg. Mert a gyereknek kötelessége segíteni a szülőt, ha rászorul. De aztán arra a sok dologra gondolok, ami miatt anya és én szenvedtünk, például apa agresszív magatartása, és hogy párszor megcsalta anyát, vagy kezet emelt rá. Vagy éppen rám. És hogy eléggé tartottunk tőle. Ezek az emlékek visszafognak attól, hogy akárcsak ideiglenesen is, de ideköltözzek. Pedig tudom, hogy azt várja, de valahogy mégsem megy. Eljövök hozzá, beszélgetek vele, rendet rakok és feltöltöm a hűtőjét, de nem bírnék itt lakni. Azt hiszem, rossz ember vagyok, Gerard.  – Frank lemondóan csóválta a fejét.
- Nem, te jó vagy! Szépen és türelmesen beszélsz édesapádhoz és figyelsz rá. Támogatod a gyógyulását. – cáfolta meg Frank kijelentését Gerard.
- Nem hinném, hogy így lenne, de köszönöm.- Frank kétkedően elmosolyodott és Gerardnak nem jutott eszébe más, amivel még több önbizalmat adhatna a fiúnak, pedig úgy szeretett volna. Fájdalmat érzett a lelkében, zavarodottan hallgatott és csak nézett a függönyön túli mozdulatlan utcaképre. Észrevette, hogy Frank figyeli őt, de nem merte viszonozni a pillantást.
- Fogalmam sincs, mihez kezdenék nélküled, Gerard! Te adsz nekem erőt!- szólalt meg Frank váratlanul.
Gerardnak jól estek ezek a szavak.
- Ez fordítva is így van, Frank!
Ha meg kellett volna neveznie embereket, akik valóban átsegítették az élet nehézségein, a nagymamáján kívül, magától értetődően Frank-et tudta volna mondani.  Hálás volt a fiúnak, már akkor is, mikor még nem volt köztük személyes kapcsolat. Amióta pedig az életébe lépett, minden új értelmet nyert. Gerard nem akart ismét Ray-re gondolni, de most mégis ezt tette. Mert Frank teljesen más volt! Frank-el különleges hangulata van mindennek, vele még a régvolt szobája ablakánál állni is, nem átlagos és felkavaró.
Végre ránézett Frank-re, aki szintén pont akkor pillantott rá. Szégyellősen összemosolyogtak.
- Alig hiszem el, hogy itt vagyunk kettesben! Egyáltalán az is elképesztő, hogy velem vagy! Elérhetetlennek gondoltalak, mikor hónapokkal ezelőtt csak a kórlapodat tarthattam a kezemben! Bár valamilyen módon, akkor is közel éreztelek magamhoz. Ahogy olvastam, amit az orvosok, nővérek írtak rólad, hogy milyen volt a hangulatod, vagy éppen nem ettél, vagy belázasodtál. Olyan volt, mintha mellettem lennél! Pedig még csak nem is ismertelek. Betegesen fog hangzani, de akkor izgalmat éreztem. Nem csak lelki, hanem fizikai vágyakozást. Annyira, hogy a mosdóban magamhoz nyúltam…- Frank elhallgatott a sokkoló és őszinte vallomás után. Az arca tűzben égett. Gerard arca ugyanilyen színt öltött. A gyomra és a mellkasa fájni kezdett, a szíve őrülten vert. Frank kimondott szavaihoz rögtön társult egy kép a fejében és ettől rázta a hideg, izzadtságcseppek gurultak le a hátán, halántékán. Akkor vette észre, hogy a kabátja még rajta van. De mégsem ettől volt melege. Vett egy mély levegőt és Frank ezt látta, de nem tudott segíteni a zavarán, ő is hasonló érzelmeket élt át és várt a magyarázatra, amit senki sem tudott neki megadni.
- És most is izgalmat érzek.- tette még hozzá tehetetlenül és kicsit rezignáltan.
Gerard a fiú keze után nyúlt és megfogta. Frank engedte, hogy összekulcsolja az ujjaikat, sőt közel lépett Gerardhoz.
- Zavarba hozol.– suttogott Gerard. Számára megdöbbentő volt, hogy valakiben vágyakat ébresztett. Ezt nem is tudta teljesen megérteni. Frank megnyalta az ajkát és csak nézte Gerardot, az érdekes színű, barna szemeivel, amiktől Gerard folyton gyengének érezte magát.
- Valahányszor csak rád pillantok, ez történik. – Frank félszegen Gerardhoz hajolt és megcsókolta. Aznap először. Gerard felsóhajtott, ahogy összeért a szájuk és az egyszerre forró és jéghideg érzés végigkúszott a gerincén, amikor Frank nyelve találkozott az övével. Ezt várta, mióta beült Frank autójába. És most végre újra érezhette Frank határozott, de óvatos ölelését maga körül, a simogatásait, amik végighaladtak a hátán és eljutottak egészen a nyakáig, a cigarettaillatot, a hajának puha cirógatását, ahogy az arcába hull.
Nem hallott mást, csak Frank lélegzetét és felgyorsult szívét, ami ugyanúgy lüktetett, mint az ő szíve. Érezte a testét, ahogy összetapad az ő testével, az egyértelmű, kemény izgatottságot, ami a másolata volt a sajátjának, a kis reszketéseket, amik rajta is átszaladtak. Agyában megállíthatatlanul száguldoztak a gondolatai, megfakulva az izgatottságtól, attól amit Frank mondott neki és attól, hogy most újra együtt voltak, összeforrva egy szenvedélyes csókban. Ráadásul egy fontos helyen, Frank régi szobájában.

Frank pihegve elhajolt tőle, Gerard a megszakított csók miatt csalódottan nyitotta fel a szemeit. Frank ajkán nyál csillogott, a homloka nyirkos volt.

- Frank…- Gerard hangjában fájdalom volt, ahogy Frank hátrébb lépett egy lépést. Gerard nem értette, mi történik.
- Baj van?- kérdezte aggódva, de Frank nemet intett és csak bámult rá.
- Gondoltál már valaha arra, hogy…- ismeretlenül ködös volt a tekintete, amiből Gerard nem tudott olvasni és csak azt érezte, ahogy a fiú egyik tenyerét finoman a vállára helyezve, térdelő helyzetbe szeretné nyomni.
- Tudnál...most…
A hangja könyörgő volt.
Gerard gyomra ugrott egyet és perzselt a nyelőcsöve, ahogy felismerte a helyzetet, de azon nyomban engedelmeskedett. Frank nagyon meglepődött, ahogy Gerard hezitálás nélkül letérdelt elé. Mintha hirtelen visszazuhant volna a valóságba, tiltakozóan kifújta a levegőt.
- Gerard…
Gerard elsöpörte izzadt haját és érezte a bizonytalanságot elhatalmasodni magán. A mellkasa, szívének minden egyes dobbanásánál szét akart robbani.
- Gerard…- Frank már teljesen más hangsúllyal ejtette ki a nevét. Vitathatatlan félelemmel. Gerard is félt persze, hiszen semmilyen tapasztalata nem volt. Igaz, látott már jeleneteket, mivel előfordult, hogy Mikey és Bob a beígért filmek helyett, korhatáros alkotásokat kezdtek nézni és komolytalanul vihogtak, az ilyen szituációknál. Bob persze akkor sem tudta tűrtőztetni magát és gúnyolódva kérdezgette Gerardot, hogy vele történt e már ilyen, és ha igen, meséljen róla. Mire Mikey csak a szemeit forgatta:- persze, több tucatszor, mind tudjuk, a bátyám ennek a mestere, te hülye! Gerard akkor inkább visszamenekült a szobájába, mert eléggé rosszul érezte magát és nem csak Bob beszólásai miatt, hanem mert, az akkor látottak gondolkodóba ejtették. És most, hogy ott térdelt Frank előtt, sem tudta világosan, mit és hogyan kell csinálni. De meg akarta mutatni Frank-nek milyen sokat jelent neki. Még ha ezt szavakkal eddig nem is hozta a tudomására. Levegő után kapkodott, és a kezei nagyon remegtek, ahogy Frank nadrágjának övét igyekezett kibontani, hogy aztán lejjebb húzhassa a ruhaneműt róla. A fiú mindezt elképedve nézte.

- Nem kell ezt csinálnod! – rázta a fejét ijedten, mint aki megbánta a tetteit.
Gerard felnézett Frank-re, akinek szenvedéllyel vegyült, kétségbeesett tanácstalanság tükröződött az arcán. Vajon rajta is ez látszódhatott?
- Valóban akarod?- Frank hangja reszketett.
Gerard akarta. Az alagsor magányában gondolkodott már rajta, milyenek lehetnek Frank testének legtitkosabb részei, vagy hogy mennyire fehér és lágy a bőre, milyen lehet az érzékeny területeket megsimítani. 
De válasz helyett, tovább folytatta az öv kibontását, és most már Frank is segített neki. A szemeik összevillantak és az ujjaik is egymáshoz értek egy pillanatra. Mindkettejüknek izzadt a keze. Aztán Gerard már csak egy tompa neszt hallott, mikor a nadrág az alsóneművel együtt leért a földre és az övcsat a padlóhoz ütődött. Frank kiengedett egy halk, de vágyakozással teli nyögést, Gerard arca pedig vörössé vált, a mellkasa kényelmetlenül szorított és szédült is. Lenyűgözve és szorongva nézte másodpercekig Frank merev férfiasságát, aztán közelebb hajolt, odacsúsztatta a kezét, majd ezzel egyidőben az ajkával is megérintette. Furcsa érzés volt. A meleg, kőkemény testrész pulzálva reagált Gerard ajkának és nyelvének félénk, rutintalan érintésére. Frank ismét felnyögött és közben Gerard hajába túrt, ujjai eltűntek a fekete hajtincsek kuszaságában, Gerard lecsukta a szemeit. Nem tudta, ilyenkor ez e a helyes, csak követte az ösztöneit és egy gyakorlatlan mozdulatsort.

- Szeretném, ha Frankie-nek szólítanál. Soha senkinek nem engedtem meg, hogy így hívjon, de tőled annyira szeretném hallani!- kérte Frank lázasan ragyogó tekintettel.

Gerard ekkor nyitotta ki a szemeit és csodálkozó ajka egy kissé elvált Frank kemény és szivárgó férfiasságától.
Látta, Frank felhúzódott pulóverénél egy tetoválás színes és érdekes mintáját a fiú bőrén, amitől egy másodpercre lefagytak a gondolatai. Arcszíne pirosról fehérre váltott és érezte, a saját ágyékának erősödő lüktetését.
- Frankie. – teljesítette a fiú kérését, mire egy hangos nyögés volt a felelet, aztán Gerard ajkai újból Frank férfiasságára kerültek.
- Olyan ügyes vagy…- Frank szemei lecsukódtak, egész testében megrándult és a csípője ritmusosan kezdett el mozogni.
- Sokkal jobb, mint elképzeltem. – Frank egyik kezével még mindig marokra fogta Gerard haját, nem durván, csak éppen ott tartotta, mintha megnyugvást és biztos pontot adna neki. Másik kezét levezette Gerard kezéhez és ujjai ráfonódtak a fiú ágyékánál lévő ujjaira, segítve és mutatva az ütemet.
- Ne hagyd abba…Gerard…- sóhajtotta kéjesen és ahogy Gerard mozdulatai gyorsabbra váltottak, úgy mondta ki a nevét egyre hangosabban és érthetetlenebbül. Míg végül csak a zihálások és egyértelmű nyögdécselések visszhangoztak a takaros szoba falai között és Gerard fejében is. Ezek a hangok az ő izgalmát is növelték. Csupán pár percbe telt, míg Frank teste megfeszült, a feje hátravetődött és hangos nyögésekkel elérte a szexuális extázis. Sűrű, sós íz terjedt szét Gerard szájában és csorgott le a torkán. Könnyes lett a szeme és egészen megilletődött ettől. Hallotta Frank nehéz levegővételeit és ahogy felnézett rá, ő szeretettel végigsimított az arcán. Ekkor Gerard észrevette, hogy Frank ujjai között ott maradt egy-két fekete hajszála. Különös, ő nem is érezte, hogy Frank ennyire szorította volna a haját.
Az apró simítás után, Frank kimerülten, reszketve húzódott el és vette vissza a nadrágját, teret adva a realitásnak. Gerard még a földön térdelt, tetőtől-talpig leizzadva, egyszerre kínzóan izgatottan és sokkosan, szájában a sós folyadék fura ízével, amiből néhány csepp a nyálával együtt, a kabátján gyöngyözött, tetteinek szótlan tanújaként. Ahogy a nyögések megszűntek súlyos lett a csend. Frank nekidőlt a falnak és oldalra nézett.  A késő esti fények szikrái újra megfestették szép arcvonásait, ahogy kicsit kinyitotta az ablakot, hogy a hideg levegő lehűtse. Gerard felállt a padlóról és ő is az ablakhoz sétált.

A tél hűvössége bántóan áramlott rá, ő pedig annyira át volt hevülve. Esetleg, mondania kellett volna valamit, de csak kérdések voltak a szemeiben, Frank-hez hasonlóan, akit szintén rémült meglepettség kerített hatalmába.
- Kint hagytam a cigarettámat.  – szólalt meg nem odaillően, és Gerard azt várta, hogy Frank majd elhagyja a szobát, hogy behozza a dobozt, de a fiú nem ment sehova.
- Te már nem először csináltál ilyet…- ítélte meg Frank, jó pár perc kellemetlen hallgatás után. Szavaiban nem érdeklődés volt, hanem sziklaszilárd kijelentés.
- Még soha! - rázta meg a fejét Gerard és nem értette, Frank miért állítja ezt.
- Mikor a kórház mosdójában megérintettem magam, nem sok időm volt, bármikor benyithattak volna, ezért pont erre gondoltam, hogy megteszed és ez pár perc alatt a csúcsra juttatott. De ez veled százezerszer jobb, mint az összes fantáziálásom egyszerre. - vallotta be Frank, mire Gerard szemérmesen lehajtotta a fejét.
- Csak láttam filmrészleteket, amiket az öcsém és a barátja néztek, mikor a szüleink nem voltak otthon. 

Gerard szégyellte magát, és nem is gondolta úgy, hogy volna tehetsége ilyenhez, csak megpróbálta kitalálni, mi jó Frank-nek és félve ugyan, de az érzékeire támaszkodott.
- Elragadtattam magam, mert nagyon be voltam indulva, de ugye nem érzed azt, hogy kényszerítettelek?- Frank idegesen harapdálta az ajkát.
Gerard kezdte azt hinni, hogy hibát követett el. Túl hamar engedett Frank-nek? Olyan gyorsan történt minden, mozdulatok, hangok és érintések, amik őt is magukkal vitték.
- Nem, nem volt kényszer! Én szerettem volna örömet okozni neked.
Frank erre óvatosan magához húzta Gerardot és fejét a mellkasába fúrta, kezeivel pedig átölelte.
- Azt sikerült. Hihetetlenül jó voltál, Gerard. Nagyon köszönöm!
Gerardnak egyből beugrott, mikor élete legelső intim helyzetében, ugyanígy köszönetet mondott Ray-nek és ő azt mondta, hogy nem szokás az ilyesmit megköszönni. És lehet, hogy igaza volt.
- Neked bármit, Frankie!

Frank jólesően felsóhajtott a beceneve hallatán. Gerard megcsókolta Frank verejtékes homlokát és végighúzta a kezeit Frank hátán, ahogy bezárta őt az ölelésébe.
*****
- Még soha életemben éreztem magam ilyen furcsán. – Gerard a somerdale-i ház rózsakertjében állt. Szikrázó napsütés, felhőtlen kék ég és zöldellő fű. És rózsák. Rengeteg. De mind piros. Gerard még nem látott ennyi egyforma virágot. Hozzászokott, hogy a rózsák változatosak, nem kizárólag vörösek, hanem fehérek, narancsosak, sárgák, lilák és ezek kombinációi. Nyugtalanító volt ez a temérdek lángoló, vörös rózsa, de Elenának tetszett. Elégedetten szemlélte a növényeket, viszont arcvonásai átalakultak, ahogy unokájához fordult.
- Hát, a tetteid egy kissé, hogy is mondjam, kaotikusak…- nem rosszalló volt, csak féltő. Elena sosem szidta le semmiért sem Gerardot, a maga szelíd módján adta tudtára, ha valamivel nem értett egyet.
- Igen, szerintem is. De nem tudok mit tenni ez ellen! Frank leírhatatlan hatással van rám! Csak azt érzem, hogy érte mindenre képes lennék. Meghalnék, ha úgy akarná…
- Ezzel ne viccelődj! A halál végleges, Gerard! Az nem egy buta játék, amivel pillanat hevében elütjük az időnket. – Elena még komorabb lett. Gerard pedig nem akarta elkeseríteni a nagymamáját.
Hogy a halál a földi lét végét jelezve nem visszavonható, azzal tisztában volt, mint ahogy arra a makacs elhatározására is emlékezett, mikor ezek tudatában akarta lezárni az életét.
- Ne haragudj, nagymama…- kért elnézést bűnbánóan.
Elena megbocsátva simította meg Gerard arcát.
- Frank nem kérné, hogy az életedet add érte! Ő szeret téged!
- Szeret? – kérdezett vissza kikerekedett szemekkel, de boldogan Gerard.
- Hát persze! Ezt meg is fogod tapasztalni. Csak arra kérlek, ne menj el a végletekig! Nézz körül! A rózsák most hozzák a legszebb virágaikat! Élnek! Neked is ezt kell tenned! Az élettel sokkal nagyobb áldozatot, rögösebb utat vállalunk magunkra, mintha halált választanánk, de megéri! Higgy nekem, Gerard!
*****
- Hiszek neked nagymama! Hiszek neked!- ismételgette Gerard hánykolódva az ágyán, amikor is gyengéd rázogatást érzékelt a karjánál.
Mikey-t látta az ágya szélén, furcsálló tekintettel, kezében egy pohár vízzel. A háttérben éjszakai, bágyadt homály.
- Mikey? Történt valami?- meredt rá Gerard értetlenül.
- Ezt én is kérdezhetném. Épp a nappaliban néztem a tv-t, mikor hallottam, hogy kiabálsz. – számolt be Mikey ijedten.
Ettől Gerard ereiben meghűlt a vér.
- Mit mondtam?
- Sajnos nem hallottam tisztán és összefüggéstelenül is beszéltél, valakiről, aki megváltoztatta az életedet, és hogy meghalnál érte. És utána a nagymamát emlegetted, hogy hiszel neki. – elevenítette fel Mikey az eseményeket.
Gerard kurtán bólogatva felült az ágyon. A pólója a hátára ragadt az izzadtságtól, a szíve még hevesen vert. Mikey oda adta neki a vizet. Gerard belekortyolt, majd az éjjeliszekrényére rakta.
- Köszönöm Mikey. Az néha előfordul, hogy rosszat álmodok. – hadarta, hogy öccsét megnyugtassa.
Mikey a homlokára tette a kezét, ellenőrizve, hogy van e láza.
- Nem tetszik, hogy a halált emlegetted. Szeded rendesen a gyógyszereidet? – tudakolta gyanakvóan.
- Természetesen. Anya ellenőrzi, megkérdezheted. Ne aggódj és ne is szólj neki erről, csak megijedne! Kérlek!
Mikey nem szívesen egyezett bele.
- De csak ha válaszolsz a kérdésemre. Ugye, nem Ray miatt van ez az egész? Ő volt az, akiről álmodban azt mondtad, hogy meghalnál, ha arra kérne?
Mikey választ kutató tekintete majdnem keresztbenyársalta Gerardot.
- Ray elköltözött innen, kibékült a barátnőjével és már nem is beszélünk. Nem tudom, mit álmodhattam. - jelentette ki elgyengülve. Ez nem teljesen fedte a valóságot, de ami iránt a testvére érdeklődött, hogy Ray mennyire szerepel még a mindennapjaiban, az igaz volt.
Mikey felállt az ágyról. Nem volt teljesen meggyőzve, de beérte ennyivel.
- Hát oké, akkor ha minden rendben, én megyek. Jóéjszakát.
- Neked is jóéjszakát. – búcsúzott Gerard, aztán ahogy testvére elhagyta az alagsort, máris előjöttek az álom töredékei, a sok vérszínű rózsa a somerdale-i kertben, nagymamája intő szavai. Magukkal hozva a szégyenkezést, és a lelkiismeretfurdalást, amik fekete árnyékukkal maguk alá gyűrték Gerardot. Ez az érzés azóta vele volt, hogy újabb, vadabb szintre emelték a kapcsolatukat Frank-el, a fiú szobájában. Gerard mocskosnak érezte ezt, mintha Frank gyerekkorának ártatlan helyszínét tett volna tönkre, úgy hogy pár szobával arrébb, Frank nagybeteg apja aludt. Erre nem talált megfelelő jelzőket.
Magán is csodálkozott, hogy Frank első, jóformán ki sem mondott szavára megtette, amit tett, de akkor kikapcsoltak a gondolatai és mindenáron meg akart felelni Frank-nek. És persze neki is jó volt, még emésztette az izgalom emiatt. Szembesülni egy másik ember felfűtöttségével, sőt saját maga által tovább vinni azt, ettől elszorult a torka, de igyekezett kontroll alatt tartani a pánikot, ami az ismeretlen miatt tört rá. Csak azt akarta, hogy Frank-nek jó legyen. A kontraszt, ahogy Frank bőrének tejfehérsége, az ágyékánál lévő selymes szőr miatt sötétebbre váltott, a pillanatok, amikor a fiú a nevét nyögte, ujjaival a haját simította, a csípője mind gyorsabban mozgott és eljutott a csúcsra, kitörölhetetlen lenyomatként tapadtak meg Gerard elméjében. Saját viselkedése esetében azonban elfogta az undor. Kicsit tartott attól is, hogy mit hihet most róla Frank, annak ellenére, hogy az este jól fejeződött be, még beszélgettek kicsit, aztán a fiú hazahozta Newarkba. Nem látszott kiábrándultnak, vagy felháborodottnak. Búcsúzáskor hosszan megcsókolta és ölelkeztek is. Frank szemei ugyanolyan kedvesen ragyogtak rá, és még sokáig integetett Gerardnak, amikor ő gyalog elindult a házuk felé.
Mégis kétségek gyötörték, hogy elrontott valamit és félve várakozott a következő alkalomra, hogy láthassa Frank-et. Arcán pirosság húzódott végig, ahogy Frank sötét színű kocsija megállt előtte a bevásárlóközpontnál, a szokott helyen.
Amikor beült mellé, és köszönt neki, Frank máris mosolygott és ez megnyugtatta. De volt benne valami újszerű. Szeretetteli volt, de ahogy Frank végigmérte Gerardot, más is megbújt mosolygása mögött.
Mámoros volt. Gerard legalábbis így vélte. És meglehet, hogy ő is így mosolygott vissza rá. Cinkosan, megosztozva egy izgató titkon.
Frank megpuszilta Gerardot az ajkán, Gerard reflexből átölelte Frank-et, persze tudta, hogy túl forgalmas helyen vannak, és ennél nem lehet köztük most több, de még egy kis ideig akarta érezni a fiú hevítő közelségét.
- Hogy vagy?- kérdezte Gerard.
Frank nagy sóhajjal visszaült a vezető ülésre.
- Rosszhírem van.
Gerard megijedt.
- Mi történt?
- A mai estét nem tölthetjük együtt. Behívtak egy kis időre dolgozni. – válaszolta borúsan Frank.
Gerard kedvetlenül bólogatott.
- Értem. Mennyi az a kis idő?
- Nem tudom, néhány óra. Miért? – kérdezett vissza Frank.
- Megvárhatlak.
Gerard nem akart még hazamenni, egész álló nap a találkozást várta Frank-el, nem tudott enni, a munkájára koncentrálni, aludnia is keveset sikerült. Frank-el szeretett volna maradni. Megcsókolni őt, érezni, hogy a nyelve átsiklik a szájába, hogy Frank magához öleli, és mindketten izgatottak. És körbeveszi őket a sejtelmes forróság, aminek tüzénél a gondok, problémák elporladnak.
- Hol szeretnél rám várni? A kórházba ilyenkor már nem engednek be civileket, az autómban ülve pedig fáznál. – Franknek nem volt ötlete, ahogy Gerardnak sem jutott eszébe semmi. A pláza is zárva volt már, egyedül meg nem szeretett volna bárokban ücsörögni.
Frank arca ekkor felderült

- Oké, már tudom! – és beindította a járművet. A külváros felé vezetett az útjuk. Gerard ritkán járt erre, úgy érezte, mintha másik bolygóra csöppent volna. A környék ugyan nem volt nagyon gondozatlan, de kissé nyomasztó látványt keltett, a sok egyforma, barna téglaháztól, a repedezett útburkolattól, a ritkán ürített szemetesektől és a gyér növényzettől. Az autó keringett még egy ideig, a Gerard számára idegen utcákon, majd megállt egy épületnél.
- Biztos, hogy meg akarsz várni? – kérdezte még egyszer Frank eltűnődve, de Gerard kitartott az álláspontja mellett.
- Persze. De hol vagyunk?
Frank elővette a cigarettáját és rágyújtott.
- Egy ismerősömnél. Úgy hívják, hogy Bert. Együtt dolgoztunk a geriátrián amíg el nem rontott mindent, de ez nem lényeges. Lehet, hogy nem szép helyen él, de alapvetően egy normális fickó. Többnyire…Nézd, talán inkább mégiscsak haza kellene, hogy vigyelek.
Frank maga sem tudta, hogy mit tegyen és ezzel nem tette könnyebbé Gerard helyzetét. Gerardnak nem a helyszínnel volt baja, mert ő sem lakott a legfényesebb utcában és a legnagyszerűbb házban. Sokkal inkább az frusztrálta, ahogy Frank bizonytalankodott és évődött. Ez félelmet keltett benne, ami a gyomrába mart és émelygést idézett elő.
- Minden rendben van, Frank, mehetünk. – próbálta megnyugtatni a fiút.
Hiszen ha Frank szerint rendes ez a Bert, akkor az bizonyára úgy van.
- Azt sem tudom, itthon van e, kihaltnak tűnik a ház. Persze pénz nélkül ugyan hol lenne. - Frank kiszállt az autóból, ahogy Gerard is, és együtt benyitottak a kapun. Végigmentek a romos udvaron, aminek nagy részét használaton kívüli, szétszedett műszaki berendezések és autóalkatrészek foglalták el. Lámpa híján, vaktában tapogatóztak, mire megtalálták a csengőt, az ajtó mellett. Gerard üres tekintettel bámult a sötétbe, és akárhogy akarta, a szorongás elterjedt benne. De bízott Frank döntéseiben. Feltétel nélkül.
Rövidesen fényt láttak meg, némi káromkodást hallottak és léptek zaja közeledett feléjük. Aztán ott állt velük szemben a srác, egy viseltes pólóban és szakadt farmernadrágban, kócos, hosszú hajjal és összegyűrt ábrázattal. Idősebb volt és alkoholszagot árasztott.
- Te mi a francot keresel itt Iero?- morgott, cseppet sem barátságosan.
- Neked is jó estét. – köszönt Frank, nyugalmat magára erőltetve.
- Francba, nyomd el a rohadt cigidet, ha kérhetem és ne füstölj a képembe! És nyögd ki, mit akarsz! – dühöngött Bert. Frank eleget tett a férfi kérésének.
- Így már jó?
- Fogjuk rá. Ez meg ki? – bökött kíváncsian, a Frank mögött pár lépéssel álldogáló Gerard felé, aki biccentett, mire Bert zordan és szenvtelenül bámult rá. Gerard nem tudta, miért mondta Frank róla, hogy alapvetően normális, mikor ennek nem sok jelét mutatta, ráadásul ittas is volt.
- Ő itt Gerard és nálad maradna, mert nekem el kell mennem, dolgozni…- vázolta a tényállást higgadtan Frank.
- Dolgozni? Hát persze! Én meg nem vagyok jótékonysági egylet! Nincs lakása, vagy mi? És ha épp nem érek rá? - mérgelődött Bert.
- Tudom, hogy ráérsz, se barátnőd, se munkád! – vágott vissza Frank.
- Fulladj meg, Iero. – átkozódott Bert.
- Tartozol nekem! – vágott a szavába Frank, mire Bert kelletlenül megadta magát.
- Jó, nem bánom, bejöhet a haverod.– dohogott és kitárta az ajtót, hogy Gerard beléphessen rajta.
 Frank bólogatott, de Gerard elég riadt volt és nagyon ellenszenvesnek gondolta Bertet. Szíve szerint kisétált volna onnan. Hátratekintett, mire Frank biztatta.
- Menj nyugodtan! Bert csak eljátssza a rosszfiút!
- Anyád mást mondott. – röhögött fel Bert és ahogy Gerard tétovázva elment mellette, egyből elvigyorodott.
- Érezd otthon magad! Ülj le a nappaliban! – mutatott egy ütött-kopott kanapéra, ami egy rozoga asztalra pakolt, régi tv készülékkel szemben helyezkedett el. Gerard vonakodva ült le a homályos szobában és látta, ahogy Frank szemei fenyegetően felvillantak.
- Ne legyél bunkó és gusztustalan Bert, csak most az egyszer!
- Ígérem, jó leszek…- Bert még mindig kacarászott.
- Ettől félek én is…- motyogta Frank.
- Semmi bántódása nem esik a gyereknek, de máskor azért telefonálj ide, mielőtt esti programokat szervezel nekem. Na, menj, vár a munka. – Bert kihangsúlyozta a munka szót és Gerard már csak az ajtó nyikorgását hallotta, ahogy a férfi becsukta és odaballagott hozzá a nappaliba. Szemei a tv képernyőre szegeződtek, ugyanúgy ahogy Gerardnak.
- Természetfilm, klassz…Valahol hallottam, hogy nincs is nagy különbség az állat és az ember között, csak mi, velük szemben, a saját fészkünkbe piszkítunk és élvezetet okoz nekünk, ha bánthatjuk egymást…
Gerard nem tudta, viccel e. De rossz érzés volt itt lennie ezzel az ismeretlen és lobbanékony magaviseletű férfivel. Félelem cikázott végig rajta és dörömbölt az ereiben.
- Mi is a neved? – kérdezte Bert közönyösen, az ajtófélfának támaszkodva.
- Gerard.- válaszolta halkan a fiú.
Bert bólogatott.
- Iszol egy sört, Gerard?
- Nem kérek, köszönöm. – rázta a fejét Gerard.
- Én azért hozok magamnak. – Bert az ajtó mellett lévő hűtőből egy sört vett ki és felbontotta. Aztán levágódott a fotelbe. Annak ellenére, ahogy kifakadt Frank cigarettáján, most komótosan rágyújtott.
- Bocs, amiért nem tapsoltam örömömben, mert Iero idecipelt téged, de átkozottul másnapos vagyok. – magyarázta, ahogy beleszívott a cigarettába.
Gerard elnézően vállat vont és figyelemmel kísérte a cigarettafüst útját a megsárgult plafon felé. Nagyon feszélyezve érezte magát Bert társaságában. Talán, csak mert nem ismerte, talán csak a rossz első benyomás miatt, de nem szeretett volna vele sokáig kettesben lenni.
- Persze, már megszokhattam volna, hogy Iero engem lelki szemetesládának használ, a házamat meg menedékhelynek. Legutóbb az a lány…pontosan ott ült, ahol te, és ő is ilyen viccesen és szánalmasan elképedt volt. Hogy is hívták…Jamia…- Bert elmerengett a cigarettája felett, a hamu a szőnyegre esett, de nem bánta, unottan vette tudomásul, ahogy lyukat éget a piszkos szőnyegbe.
Gerard megdöbbent, amikor ezt hallotta. Vajon mi lehetett az ok, amiért Frank Jamia-t, Bertre hagyta?
- Franknek akkor is dolgoznia kellett a kórházban? – kérdezte bátortalanul.
Bert gúnyosan bólintott.
- Oh, igen, a kórházban…Frank jó, és segít az embereknek, nem hagyja szenvedni egyiket sem. Ott van, hogyha kell. És ezt szeretem benne. – az eddig fölényes arckifejezés, egészen gyengéddé változott. Gerardnak kezdett átláthatatlan lenni a kép. De nem mert kérdezni. Ám Bert pedig kérdések nélkül is beszélt.
- Gondolom, Frank nem sokat mondott rólam. Hát minek is tette volna, nem igaz? A kórházban munkatársak voltunk egy kis ideig. Vagy barátok, nevezd aminek szeretnéd…Én bármit megadtam volna, hogy ennél több legyek. Hogy a dolgokat közösen vigyük végbe, mert van ebben az egészben valami felemelő. Együtt a világ ellen. Mindenki ellen…A megváltoztathatatlan ellen…De Iero-nak más kellett. Akit nem nevezett meg sosem. Pedig kértem szépen, és csúnyán is. Gyengéden, és erőszakkal is. Egyszer bevágtam neki egyet, vérezni kezdett az orra. Addig akartam ütni, amíg elárulja. Tudni szerettem volna, de nem mondta el. A titkok pedig távolságot szülnek a barátok között. A sejtelmesség olykor kijózanító. Eddig azt hittem, az a Jamia, akibe úgy bele van habarodva. Erre megjelenik veled…Fene sem tud kiigazodni ezen a tetű Frank-en.
Gerard olyan képet vágott, hogy Bert nevetni kezdett.
- Túl sok az információ, ugye? Légy nyugodt, köztünk sohasem történt semmi!
Gerard álmában sem gondolta volna, hogy Bertet romantikus szálak fűzik Frank-hez. És hogy mindent megtett volna érte. Frank-nek csakugyan ennyire jelentéktelen volt Bert, hogy még csak egy szóval sem említette?! Sajnálta a férfit, mert ahogy erről mesélt, tisztán látszott rajta a hiábavaló küzdelem az érzéseivel. De a részleteket nem nagyon tudta felfogni, az egész kaotikus, nehezen értelmezhető volt. Miféle dolgokat kellett volna Bertnek és Frank-nek közösen csinálni?
- Mitől kell megmenteni az embereket? – kérdezte végül, mire Bert felvonta a szemöldökét.
- Nem tudsz még mindent Frank-ről. És én nem fogok erről előadást tartani, Gerard. Majd Frank elmondja. Ha akarja. Ha érdemesnek talál rá. Kitudja…Nos, nem láthatunk bele a fejébe, de ha rád nézek…Jézusom, most tényleg? Te lennél, akiért Frank annyira odavan? – Bert megbántottan és féltékenyen háborgott.
Gerard nem tudott erre mit mondani, elnézett az arrogáns és hitevesztett Bert mellett, míg az a sörét iszogatta, bár szemlátomást nem lett volna szüksége még több szeszesitalra. Gerard szívesen lett volna már a kapun kívül és csak azt remélte, Frank nemsokára visszaér. Mert azon túl, hogy lebénította és fojtogatta Bert társasága, egyre több kérdés fogalmazódott meg benne.

folytatása következik...

Bébi, ez egy átkozott ház

És zombikkal vagyunk körülvéve.
Jelenleg baszott nagy vihar van, dörög az ég (amitől én félek), szakad a jégeső. Tíz perce még semmi ilyen nem volt.  Szegény J-ék épp ma indultak egy hosszú hétvégére Debrecenbe családostól :S Remélem, azért holnapra jobb idő lesz.
Tök jó nekik, hogy elutaztak. Én is mennék, mert ami itt megy. Halálhörgés, siralom. Kb.
Az új szomszédaink még csak úgy egy hónapja laknak mellettünk, de már sikerült beáztatniuk minket elég rendesen. Nem tudom, mit csináltak, vagy mit nem, de hétfő éjszaka 11-kor vettem észre az egyre csak növekvő foltot a falon.  Pasim másnap szólt a lakás tulajának, aki eljött és közösen átmentünk az új lakókhoz. Akik totál meg voltak lassulva, csak lestek rám és nem értették, mit akarok én itt náluk. Igaz, észrevették hogy ázik a fal, de ez őket nem zavarta (az meg még úgyse, hogy ezzel másoknál is beázást csinálnak). Nem tudom, én ha százezret kicsengetnék havonta albérletre, csak érdekelne, hogy valami nem stimmel. A tulaj hívott szerelőt, aki gondolom megcsinálta, mert a folt nem terjedt tovább. Viszont penészesedni kezdett és amúgy is kurva nagy a folt, így festeni kell. Könyörgöm, egy éve sincs, hogy kifestettünk. És nem, nincs lakásbiztosításom. Volt, de folyton értetlenkedtek, nem voltam elmaradva, mégis nem létező tartozásokat akarta behajtani rajtam, úgyhogy felmondtam és azóta sem újítottam meg. Nem tudom, amúgy mennyi pénzt kapnánk, de gyanítom, hogy nem túl sokat.
Ez így hétfő-kedden oda is tett a hangulatomnak. Szerdán egész nap sírtam, még jó hogy nem volt annyi online meló (ugye a home office utolsó napjait éljük) és szegény anyámat terheltem, aki hát megértett, de sokat nem tudott tenni. És este még apám is úgy beszélt velem, mint a szarral. Meg hogy mennyi lehetőség van ebben a lakásban, pf…lapozzunk. Vele a jó életben nem tudom megértetni a szándékaimat és tényleg inkább szerez albérletet a tinimamiéknak, mert az ő helyzetüket megérti, az enyémet meg nem. Meg sem próbálja.
Pasim ugyanez kb., néha egyet ért velem, máskor meg én vagyok a hülye, mit akarok stb.
Öh, mondjuk normálisan élni?Ott, ahol én szeretnék??? Veszett ügy, tudom...
Hétvégén be akarom festeni a hajamat feketére. Bár jelenleg nem érzem úgy, hogy ez jó ötlet. Jó régen voltam fekete hajú, bár a hangulatomat abszolút tükrözi, de sokak szerint nem állt jól. Különben is, idén nem sok napfény ért, plusz az elmúlt napokban 4-5 órás alvásokkal voltam. Lehet, hogy mégiscsak én vagyok a zombi??
Ezt pedig a kollégáknak (már akiket utálok) és a lakótársaknak, szívből, szeretettel:

(R. csak csütörtöktől jön, mert a pasija fél év után most érkezik haza Németből).

Demolition lovers (FRERARD) pt.18.

Reggel valami bitang nagy össze-visszaságot álmodtam, volt benne tényleg minden, régi ismerősök, exfelettes, poloska, új házak, régi házak, meg egy rakás káosz. Aztán valami szociopata az ablak alatt kezdte túráztatni a mociját, arra keltem fel. Rohadjon ki az ilyen, már nem azért :/ utána kellett egy kis idő, mire magamhoz tértem.
És valami lakik a spájzunkban!!! Az előbb láttam az árnyékát elvonulni, mikor felkapcsoltam a villanyt...mi a franc lehet?! Nem, inkább nem is agyalok rajta, de Isten adja, hogy csak egér legyen, ne valami gigapók, vagy annál is rosszabb. A rágcsálóktól kevésbé irtózom mint a rovaroktól.
Nah, ez a vasárnapi ebéd végülis egész jól sikerült! Előtte persze kavar volt, mert csütörtökön apám bejelentette, hogy nem tud jönni, mert dolgozik. Ebbe bele is törődtem-sőt, talán csúnyán hangzik, de kicsit meg is könnyebbültem. Aztán pénteken meggondolta magát és megírta, hogy mégiscsak él a lehetőséggel és vasárnap eljön.
Kicsit ideges voltam, hogy minden kaja elkészüljön időben és ehető legyen. Szerencsére nem volt semmi ilyen probléma, semmi sem égett szenesre, vagy készült alul. A hangulat sem volt annyira gáz, lehet ebbe az is belejátszott, hogy apám dög fáradt volt, lévén hogy a pofátlan tinimamiék akkor már második napja felejtették ott magukat késő estig, plusz dolgozott is. Egy órát voltak itt kb. anyámmal, de egy kötekedés sem hangzott el. Sőt, apám írt egy üzenetet, hogy köszöni hogy itt lehetett. *-*
Most még annyi van hátra, hogy elmosogatok, aztán nézek valami filmet.
Ja és itt van a Demolition lovers 18 része :) Két nap alatt dobtam össze nagyjából. 
Ajhw és ez a kép gyilkos, ohw Gerard...(idióta fangirl ikonok).

My way home is through You:

Gerard felnézett, ahogy mozgást észlelt az ágya felől. Mikey nyitogatta a szemeit és első pillanatban fogalma sem volt, hogy hol van.
- Mi a franc…- motyogott, amikor körbenézett és tudatosult benne, hogy az alagsorban ébredt.
- Szia Mikey. Hogy vagy? – köszöntötte Gerard, de testvére, érthetően nem volt éppen vidám hangulatban.
- Megmaradok. Mennyi az idő? – kérdezte, ahogy felvette az éjjeliszekrényen lévő szemüvegét, majd, felült az ágyon.
- Hét óra. – felelte Gerard, aztán ismét a rajzlap irányába tekintett. Legalább másfél órája tervezgetett a tompa fénynél, ceruzákkal körbevéve. A számítógép monitorán egy fotó volt látható, ami a bolygókat ábrázolta, pont úgy, mint a planetáriumban. Gerard nem tudott aludni és persze Frank-en járt az esze, majd egy ötlet született meg az álmatlanságából. Frank azt mondta, gyerekkorában vágyott egy nagy képre, amin az univerzum szerepel. Epekedéssel az arcán mesélte neki ezt, így Gerard azt gondolta, talán készíthet egy hasonló rajzot Frank számára. Ahogy ez a gondolat szöget ütött a fejében, máris felkelt az ágyból és munkához látott. De idáig valahogy nem sokat haladt. Szerette volna minél élethűbbre megrajzolni az ábrákat.
- Te jó ég, el fogok késni az iskolából.- morgott Mikey és kezeibe temette a fejét.
Gerard elmosolyodott. Szegény kistestvére nagyon másnapos és dekoncentrált, pedig sokkal jobban bírja az alkoholt, mint ő.
- Vasárnap nincs iskola. – mondta, mire Mikey kicsit fellélegzett. Kiült az ágy szélére és küzdött a hányingerrel, szédüléssel.
- Kaphatok a kávédból? – mutatott az asztalon lévő bögrére.
- Neked hoztam. De valószínűleg már kihűlt. – nyújtotta oda neki készségesen az italt Gerard. - Nem baj, jó lesz. - Mikey idegenkedve szemezett a kávéval, azt mérlegelve, jó e neki, ha megissza. Végül lehajtotta egyszerre az egészet.
- Nagyszerű, ez rémes volt. – állapította meg néhányat köhögve és az asztalhoz botorkálva, lerakta a kiürült bögrét. Akkor pillantotta meg a rajzot.
- Ez mi? – érdeklődött.
- A naprendszer. – felelte Gerard és próbált ismét a vázlatba mélyedni.
Mikey nem nagyon értette.
- Mostanában csak rózsákat meg Somerdale utcáit rajzoltad vég nélkül. Azt hittem, sosem fogod megunni.
- Most sem untam meg. – vágott a szavába Gerard.
- Igen, tudom. Somerdale örök. Viszont ez a rajz tényleg egész jó. – állapította meg Mikey.
- Köszönöm, de még csak most kezdtem hozzá. – mondta Gerard.
- Valaki megkért, hogy ilyet csinálj? –tudakolózott Mikey. Gerard persze nem mondhatta el, hogy mi célból készül a rajz, így piruló arccal tiltakozott.
- Nem, senki.
- A munkahelyeden lehet, hogy értékelnék, oda pont illene. – jegyezte meg Mikey, ahogy felfelé indult az alagsor lépcsőin. Gerard elmélázva bólintott.
- Meglehet.
De annál sokkal nagyratörőbb szerepet szánt a rajznak.
*****

Gerard hamar rájött, hogy nagyobb fába vágta a fejszéjét, mint gondolta és hogy a Frank-nek szánt rajz elkészítése sokkal bonyolultabb, mint ahogy azt képzelte. Persze nem akarta feladni és amikor csak ideje engedte, javítgatott a munkáján, de még mindig inkább egy vázlatos firkálmánynak látszott, mintsem egy rajznak.
Közben Mr. Evans egyre többet hívta be a boltba, ami Gerardnak mindenképpen jól esett. A férfi a jelek szerint, meg volt vele elégedve. Annyira, hogy órákra, fél napokra is egyedül hagyta az üzletben és csak zárásra jött vissza. Aztán egy nap bejelentette, hogy családi okok miatt nem tud megérkezni zárásra, így az Gerard feladata lesz. A fiú rögtön izgulni kezdett, még sohasem zárta egyedül a boltot, ráadásul aznapra beszéltek meg egy újabb találkozót Frank és ő. Nem szerette volna megváratni Frank-et, de a főnökének sem akart csalódást okozni. Mindent kétszer ellenőrzött inkább, és ezért elszaladt az idő. Idegessé vált, tudta, hogy késésben van és hogy Frank vélhetően már a parkolóban vár rá. Ezért nem is hitt a szemének, mikor meglátta a fiút a bevásárlóközpont folyosóján felé közeledni. Ő pont akkor zárta be az üzlet ajtaját és eresztette le a rácsot. Hitetlenkedve pillantott Frank irányába és szíve vad dobogásán túl, egy kis üdvözlő mosoly is játszott az arcán. Frank egy sötétszürke pulóverben volt, kabátja hanyagul nyílt szét a mellkasán, a kapucni a fején, ami alól, mint mindig előbukkantak a hajtincsei. És ő is mosolygott, mikor közel ért Gerardhoz. A fiú érezte, mennyire megizzadt, már Frank látványától is.
- Szia, neharagudj, amiért nem értem oda kilenc órára, de ma nekem kellett bezárni a boltot. – mentegetőzött.
- Szia, semmi gond, a munka, az munka. – mondta erre Frank, levette a fejéről a kapucnit és megállt Gerard mellett. Kíváncsian nézte, egy pillanatig, mit csinál, de Gerard észrevette, hogy Frank szelíd tekintete az üzlet rácsáról, egyenesen átsiklott rá.
- Ha kicsivel hamarabb jössz, szétnézhettél volna az üzletben, érdekes hely. – szólalt meg Gerard, hogy megszűntesse a zavart csendet.
- Nem akartalak zavarni. – rázta a fejét Frank.
- Az utolsó húsz percben nem jött be vevő, egyedül voltam. És amúgy sem zavartál volna. – csóválta a fejét Gerard.
- Ne hidd! Az idegeidre mentem volna, a kérdéseimmel, a csodálkozásommal és hogy kipakolom a képregényeket. – mondott ellent Frank.
- De hiszen ez a dolgom, ezért vagyok itt. Hogy kérdésekre válaszoljak, és hogy megmutassak mindent. És te sosem mennél az idegeimre.- Gerard még egyszer végigpillantott a bezárt rácson és a villogó riasztón. Remélte, hogy mindent rendben hagy itt. 
- Akkor legközelebb majd bejövök, persze, ha nem tartalak fel. –ígérte Frank, miközben elindultak a folyosón, a már bezárt üzletek ajtaja előtt elsétálva.
- Biztos, hogy nem fogsz. – közölte magabiztosan Gerard, aztán csak ballagtak szótlanul. A vevők előtt már bezárták a plázát, csak az üzletekből szűrődött ki fény, ahogy a tulajdonosok a zárásokat végezték. Gerard nézte, ahogy árnyékuk elsuhan a félhomályos falakon, a lépteik visszhangoztak. A kettőjük léptei…Gerardnak még mindig felfoghatatlan és érthetetlen volt Frank érdeklődése, nehezen tért napirendre felette. Csak ment mellette, izgatottan, hevesen dobbanó szívvel, és nem mert ránézni. Pedig minden vágya volt, hogy így tegyen. Nem tudta, Frank mit csinált, hogy érzett, de ő minimális alvással és állandó álmodozással töltötte az elmúlt napokat. És örökösen visszajátszotta a fejében a találkozásukat.
- Van elképzelésed, ma mit csináljunk? – kérdezte Frank.
De Gerardnak nem volt ötlete.
- Nem igazán…- dadogta félve.
Frank megtorpant és elvigyorodott. Ez határozottan nem mosoly volt, hanem gyerekes vigyorgás. Ami kimondottan jól állt neki, Gerard, ahogy ezt látta, még a vér is megfagyott az ereiben.
- Nekem volna kedvem valamihez, gyere! – és megragadva Gerard karját, a tőlük pár lépésre lévő fotóautomata fülkéjébe léptek be. Frank elhúzta a függönyt, félhomály szakadt rájuk.
Gerard figyelmét egészen eddig elkerülte a szerkezet, most pedig hirtelen, a nagyon szűk fotókabinban találták magukat. A testük szinte összetapadt, de ez tetszett Gerardnak. És bizonyára Frank-nek is, mert az előbbi vigyorgása egy cseppet sem lankadt.
- Készítsünk közös képeket! Mit szólsz? – aztán a zsebéből pénzt keresett elő, amit bedobott az automata nyílásába.
Gerard nem nagyon szeretett fotózkodni, de nem akarta lelombozni Frank-et és ideje sem volt kifogásokkal előjönni, mert a vaku működésbe lépett, és ettől  káprázni kezdett a szeme. Frank még több aprót dobott be a gépbe, kezei gyorsan Gerard vállára, majd a derekára kerültek, ahogy belenézett a gép lencséjébe Aztán közelebb vonta magához Gerardot, az arcuk egy vonalban volt, Frank ujjai Gerard hajába túrtak.
- Milyen szép vagy. – suttogta neki lelkesen csillogó tekintettel, amikor egy pillanatra ránézett. Ezzel máris zavarba hozta Gerardot.
- Én nem vagyok szép! – ellenkezett Gerard elvörösödve.

A vaku sorozatosan újra és újra felvillant, fehér fényével tizedmásodpercekre elvakította Gerardot. Egy ilyen villanásnál, Frank tenyerét érezte az arcán. Majd ajkát, ahogy megcsókolja és a nyelvét becsúsztatja a szájába, karjai erősen fonódtak Gerard köré, míg az egyik térdét betolta Gerard lábai közé. Gerard meghökkent és hangosan felsóhajtott ettől, de nem tudott mozdulni, a kevés hely miatt. Frank-en cigaretta és a kórházra emlékeztető fertőtlenítő, tiszta illata érződött. Az ajka puhaságát megtörte a kis fém karika keménysége. Gerard csak arra emlékezett, hogy az eddig érzett fura szédülete még jobban erőre kapott és nem tehetett mást, viszonozta Frank csókját, miközben kezeit végighúzta a fiú hátánál, vastag kabátja anyagát érezve, ujjait súrolta a fényképautomata műanyagfala.
És a képek egyre csak készültek.
Percekkel később mikor kiléptek a fotóhelyiségből, Frank több képet tartott a kezében. Elégedetten szemlélte őket. Az arca rózsaszín volt, a homloka izzadt. Csak úgy, mint Gerardnak, ő még mindig érezte a csókot lángolni száján, alig kapott levegőt és izgalom száguldott a testében. Megálltak az automata előtt és csak meredtek a képekre.
- Nahát, te tudsz mosolyogni, Gerard. – állapította meg Frank, az egyik kép láttán.
Gerard vállat vont.
- Igen…
Természetesen tudott mosolyogni, gyermekkorában a legtöbb fotón mosolygott, de ahogy a középiskolai zaklatások elkezdődtek a mosolya úgy kezdett szertefoszlani és helyére a bánat furakodott. Pedig Gerard sohasem akarta ezt.
- Csinálhatnád gyakrabban is, mert igazán jól áll. Ha ez kell hozzá, akkor hetente többször betérünk ebbe az automatába. – mondta Frank. És Gerardnak nem is volt már annyira kifogása a fényképezés ellen.
- Rendben! – vágta rá.
Frank az egyik képet a kabátja belső zsebébe tette.
- Ezt majd a tárcámba fogom tenni este. Addig pedig jó helyen van itt, a szívem felett.

A többi fotót átnyújtotta Gerardnak.
- Válassz te is!
Gerard átnézte ismét a képeket. Frank némelyiken mulatságos képet vágott, volt ami komolyra sikerült, az egyiken önfeledten, nyitott szájjal csókolóztak, ettől Gerard gyomra ugrott egyet. Fura volt így látni saját magát.

- Jó veled, Frank!- mondta ki hirtelen.
Frank felkapta a fejét.
- Tényleg így érzed?
Gerard bólogatott.
- Igen, mert életvidám dolgokat csinálunk. És ettől pár órára normálisnak érzem magam. – tette még hozzá.
- Hiszen, te normális is vagy! – Frank megsimította Gerard alkarját.
De Gerard tudta, hogy ez nem igaz, problémái vannak az élet több területén és ez kihat a mindennapjaira. Éppen meg akarta cáfolni Frank elfogult szavait, mikor lépteket hallott és egy hangos köszönést, a közvetlen közelükben.
- Sziasztok!

A hang irányába fordult és nem hitte el, amit lát. Eddig is piros arca, tűzszínűvé vált és szíve majd kiugrott a mellkasából.

Ray ment el mellettük, a barátnőjét átkarolva. Pillantása kérdőn vonult végig Gerardon és Frank-en is. Némi rosszallást lehetett kiolvasni az arcából. A lány oldalba is bökte, hogy mit bámul annyira.
- Szia! – köszönt vissza pirulva Gerard és érezte, ahogy alattomos, fekete homályosság ereszkedik le rá. És nem csak rá.
Frank valahogy megérezte, hogy a folyosón elsétáló, furcsán rájuk néző fiú, valahogy máshogy kapcsolódik Gerardhoz, mint egy szimpla ismerős a plázából.
- Ő az?- érdeklődött csendesen.
Gerard megütközve kérdezett vissza.
- Ki?
- Ray.- válaszolt Frank.
Gerard elismerően bólintott.
- Igen, ő volt Ray. Itt dolgozik, a hangszerboltban. – sóhajtott fel és még akkor is a lépcsők irányába nézett, mikor már nem volt ott senki.
- Akkor itt ismerkedtetek meg, ezekszerint. – állapította meg Frank komoran.

Már nem egészséges színű volt az arca, hanem kedvetlen, fakófehér. A kezeit ingerülten zsebre dugta.
- Ray és én, egy középiskolába jártunk, évfolyamtársam volt és az öcsém barátja. A munkát is ő szerezte nekem, mikor nálunk lakott egy ideig - Gerard nem szeretett volna Ray-ről beszélni, de Frank-nek kérdései voltak, amikre válaszolni kellett, még ha fájdalmas is ez számára. A fiú meredt rá, kifejezéstelen szemekkel, elfogadta, tudomásul vette, amit Gerard mesélt neki.
- Lassan induljunk, mielőtt ránk zárják ezt a helyet. – javasolta váratlanul és nem a témába vágóan.
Gerard a nemrég elkészült fotóikra nézett.
- Választasz még képeket? – a hangja elcsuklóvá vált, a szemeiben a szomorúság fénye izzott fel. 
Frank a fejét rázta.
- Tartsd meg mindet, ha akarod! – és elindult a folyosón. Gerard baktatott mellette némán és átkozta magát, amiért egy szót is elárult Ray-ről. Igaz, megígérte, hogy örökké őszinte lesz Frank-hez, de talán most hazudnia kellett volna és akkor jelenleg is beszélgetnének, ehelyett a súlyos hallgatás helyett. Gerard minden porcikájában érezte, hogy Frank feltételezhetően neheztelt rá.
A kinti levegő alaposan lehűlve fogadta őket, azt szemléltetve, hogy menthetetlenül itt a tél. Beültek Frank kocsijába, de Frank nem indította el az autót, csak sápadtan nézett maga elé, Gerard pedig a kezei között maradt fotókat bámulta és próbálta visszafojtani a könnyeit. A szemei lángoltak.
- Haragszol?- kérdezte végül elkeseredve, ahogy összekaparta a bátorságát, hogy erről érdeklődjön.
- Dehogy! Miért? – kérdezett vissza Frank.
- Hogy nem meséltem hamarabb Ray-ről. – felelte halkan Gerard.
- Nem is kérdeztem. És biztos nem lehetett olyan komoly, ha nem mondtál róla semmit – vonogatta a vállát Frank.
De Gerard ezt nem tudta megcáfolni egyértelműen. Ray az első volt számára. Az első. Mindenben. Az első, aki megcsókolta, aki hozzáért, aki látta a testét hiányos ruházatban, aki örömet okozott minden téren. Nem állíthatta, hogy ez nem volt komoly. Mert neki nagyon is az volt. És hogy nem történt köztük sokkal több, az nem rajta múlt.
- Vagy igen? – Frank meglepve pislogott Gerardra, aztán egy mély sóhaj keretében rágyújtott egy cigarettára.
Gerard nem felelt. Kényelmetlenül érezte magát és sírni szeretett volna. Igyekezett minél jobban kerülni Ray-t, és a fiú sem kereste a társaságát, bár a plázában dolgoztak mindketten, de már semmi sem utalt arra, hogy valaha a felszínes ismeretségen túl egyéb is volt közöttük. És most, Ray hirtelen, pillanatnyi megjelenése, előhozott egy sor szomorú érzést, amiknek nem lett volna helye ma este, mikor Frank-el találkozott.
Szótlan maradt, torkát kaparta a sírás, szemei még mindig a fotókon függtek, elsüllyedt Frank gyönyörű mosolyában és az akkor vidám arckifejezésében.
- Szereted még őt, Gerard? – Frank újabb kérdése, mint egy kés hatolt bele Gerard szívébe. Úgy érezte, nem fogja tudni megállítani a könnyeit és keserves zokogásban tör ki, ha Frank továbbra is Ray-ről kérdezgeti.
- Ray már lezárta ezt, láthattad a barátnőjével volt. – suttogta alig hallhatóan.
Frank biztos nem erre számított, mert mondani akart valamit, de ekkor egy autó gördült ki a parkolóból, lámpájának fénye durván bevilágított rájuk, mindketten az arcuk elé kapták a kezüket.
- Francba. – káromkodott Frank a zavaró fényforrás miatt. Ahogy a jármű elm és ismét szürkeség lepte be a kocsit, Gerard lélekben felkészült a további kérdésekre, de Frank csak elnyomta a cigarettát és beindította a motort.
- Kitaláltad már, hogy hova menjünk?
Ez eléggé meglepte Gerardot. Merő káosz volt a fejében és értetlenség. Frank viselkedése még jobban összekavarta.
- Nem tudom…
Olyan gyorsan történt minden, hogy nem volt ideje gondolkodni, az este további részét illetően. Fel sem merült benne, hogy tervezni kellene a történtek után.
Frank arcán elégedetlen grimasz terjedt szét.
- Ha nincs ötleted, hazaviszlek, ha nem bánod. Nagyon megfájdult a fejem és elég korán kell kelnem holnap.– közölte, úgy hogy nem is nézett Gerardra.

A fiú kicsit lefagyott a bejelentéstől, de elfogadta.
- Rendben. Sajnálom, hogy fejfájásod van.
- Gyakran előfordul, nem gond. Otthon van rá gyógyszerem. – legyintett érdektelenül Frank, utána meg már csak vezetett.
Gerard érezte, hogy ezt elhibázta, és hogy miatta szakad vége ilyen hamar a találkozónak, amit nagyon-nagyon bánt, hiszen alig várta már, hogy láthassa Frank-et. Ugyanakkor azt is érezte, hogy most akármilyen szó, magyarázkodásnak hatna, így akárcsak Frank, ő is elnémulva ült az autóban. Mikor pedig Frank megállt az utcájuk elején, ahogy Gerard kérte, csak leverten bámult a másikra, aki egy apró csókot adott az arcára búcsúzóul, aztán ahogy Gerard kiszállt a járműből, már el is hajtott. Ott hagyva a fiút lehangoltan, forrongó szívvel és pár fényképpel, amiken még egészen más volt minden.

*****
Gerard ült az íróasztalnál és nagyon megpróbált összpontosítani a bolygókat ábrázoló rajzára. De nem ment neki. Nem tudott úgy elmélyedni a színek és vonalak mágikus világában, mint általában. Helyette inkább előhúzta az ágy alól a dobozt, amiben Elena hátramaradt holmiját tartotta és kiemelte az egyik fényképalbumot. Ebbe a réges-régi és kicsit viseltes albumba ragasztotta be a Frank-el közös képeit. Jó dolognak tartotta, ha végiglapozta a vastag könyvszerű albumot, egyszerre láthatta a nagymamáját és Frank-et, két számára nagyon fontos embert. Ahogy a megsárgult lapok annak az estének az emlékéhez, a fotokabinban elkattintott képekhez értek, Gerard szíve azonnal megfájdult. Két nap telt el azóta és Frank nem jelentkezett. Igaz, említette, hogy most több napig teljes műszakokra osztották be, de Gerard úgy vélte, a távolmaradásnak az is az oka, hogy magára haragította a fiút, azzal hogy nem vágta rá a kérdésére, mit is érez Ray iránt. Hazugság lett volna azt mondania, hogy már nem szereti, ezért inkább hallgatott, valamint azért is, mert erre a kérdésre nem számított. Mint ahogy Ray felbukkanására sem, ami teljesen kisiklatta a jól induló találkozót.
- Jaj, Frank…-suttogta elszomorodva Gerard. Tekintete végigvizsgálta a fényképet, ahol együtt szerepelnek. Csak nézte Frank arcát, teljesen belefeledkezett a barna szemek, a hibátlan bőr, az igéző mosoly, a kis ezüstös karika, a tetoválások és a rakoncátlan, barna tincsek összhangjába. Mint ahogy Frank csókjai is el tudták ragadni a valóságból és a vele töltött percek is, amik megfogalmazhatatlanok voltak.  És amik azt a csalóka látszatot keltették, hogy Gerard egy épelméjű ember.
Gyönyörködését és csapongó gondolatait egy vehemens kopogás szakította félbe. Gerard nem várt senkit, délután három óra volt, a szülei munkában, Mikey pedig az iskolában. A fiú csak ült ott és hallgatózott, de a kopogás megismétlődött, ezért összecsukta az albumot, elrakta, majd felment, hogy ajtót nyisson.
Az összes vér kiszaladt az arcából és mintha égni kezdett volna a tüdeje, úgy érezte, mikor meglátta Ray-t a küszöbön. Nem is hitte el, hogy ott áll. Pedig nagyon is reálisnak tűnt, a szőkésbarna, göndör haj, a kedves arc, az élénk szempár. Gerardnak fogalma sem volt, mit akarhat.
- Szia, Gerard. Nem zavarok? – kérdezte a fiú izgatottan.
- Szia Ray. Nem számítottam rád.- dadogta reszkető hangon Gerard és akárhogy küzdött ellene, nem tudta levenni Ray arcáról a szemét. A szíve máris gyorsabban kezdett el verni.
- Itt hagytam még néhány holmit, azokért jöttem. – magyarázta Ray, mire Gerard kábán bólintott és szélesre tárta az ajtót, hogy beléphessen. Ray bizonytalanul ment előre és folyton hátra-hátra nézett Gerardra.
- Menj csak és pakolj össze. – biccentett idegesen Gerard. Ray tétován elsétálta a szobáig, belökte az ajtót és meghökkent, hogy minden úgy volt, mint amikor elköltözött.
- Nem jöttél vissza?- érdeklődött, a szoba közepén lecövekelve.
Gerard addigra már a helyiség ajtajánál állt.
- Nem. Szerintem én már az alagsorban maradok. – felelte.
Ray arcán kis mosoly kúszott végig.
- Jó ott neked?
- Persze. – bólogatott Gerard. Erre Ray már nem szólalt meg, kinyitott pár fiókot, szekrényt és egy-két ott felejtett dolgot vett magához. Gerard a szeme sarkából pillantott végig rajta és elöntötték azok az érzések, amikor még Ray is a ház lakója volt. Ray azonban nagyon menni akart, Gerard látta kapkodó mozdulatait, mintha szeretett volna már kívül lenni a házon. Ahogy összeszedte a tárgyakat, máris kifelé indult.
- Köszönöm, hogy megengedted. – hálálkodott, mikor már az ajtónál voltak.
- Nincs mit. – mondta erre Gerard, de nem nézett a fiú szemébe.
- És amúgy jól vagy?

Gerard megilletődött Ray kérdésén.
- Igen, minden rendben. – válaszolta halkan és még mindig nem tudta elérni, hogy ne remegjen a hangja.
- Láttalak azzal az érdekes, punk kinézetű sráccal a múltkor. Egész felszabadultak voltatok. – jegyezte meg Ray szokatlan arckifejezéssel és kicsit szemrehányó hangsúllyal.
- Frank. – motyogta szűkszavúan Gerard.
Ray elhúzta a száját.
- Gondoltam, hogy van neve. Szóval most akkor az a helyzet, hogy te és ez a Frank…- Ray hangja elcsuklott. Gerard kérdőn pislantott rá, de ő csak lemondóan megrázta a fejét.
- Inkább felejtsd el, Gerard! Semmi közöm hozzá, hogy mit csinálsz, amikor mi már…
Gerard elmosolyodott.
- Volt olyan, hogy mi? – a kérdése akaratlanul is gúnyos lett, pedig ha Ray tudta volna, milyen megterhelő volt neki ott állni szemben vele, sírással küzdve, elvörösödött arccal és kalapáló szívvel.
Ray zavarba jött.
- Szerintem volt! Én mindenképpen azt éreztem! Éppen ezért esik rosszul, hogy ilyen hamar túlléptél rajtam és máris mással szórakozol! – bökte ki végül, némi haraggal.
- Frank egyáltalán nem szórakozás számomra, ő…- reagált hevesen Gerard és kereste a szavakat, amivel Frank-et megfelelően körülírhatta volna, de Ray leintette.
- Mindent értek, nem kell semmit mondanod. Csak rád kell néznem és az arcodon van a válasz!
- Ezt hogy érted? – kérdezte Gerard.
- Te azt nagyon is jól tudod! – Ray kezei az ajtó kilincsén voltak.
- Hiszen én veled sem szórakoztam Ray! – Gerard igazságtalannak érezte, hogy Ray ezt állítja. A szemében megjelentek a könnyek. Ray ezt látván, pedig azonnal megbánta az előbbi kifakadását.
- Ne haragudj, persze hogy nem! De féltékeny vagyok, semmi jogom hozzá, de mégis így érzek! Ez a punk gyerek egy mázlista, mert te vagy a legvalódibb, legtisztaszívűbb, legártatlanabb ember, akivel valaha találkoztam! Én rontottam el mindent és ezért százszor bocsánatot kérni is kevés. Remélem, boldog leszel! Megérdemled! – Ray egy lépést tett Gerard felé, talán meg szerette volna ölelni, de inkább mégsem tette.
- Köszönöm, te is legyél boldog Ray. – kívánta Gerard.

Ray szkeptikus arckifejezéssel ingatta a fejét. Nem volt boldog, egy kényszerkapcsolatban élt jelenleg és pénzt gyűjtött, hogy tovább lépjen, ezt Gerard is tudta, hiszen Ray mesélte neki. Meg is bánta, hogy ezt mondta, mert Ray mérföldekre volt a felhőtlenség érzésétől.
- Jó, igyekszem. – dünnyögte Ray.
- És remélem, egyszer Mikey-val is békét kötsz. – biztatta Gerard.
- Az még majd kiderül. Én benne vagyok, hogy ismét barátok legyünk Mikey, még én, arról fogalmam sincs, rád tudok e valaha is csak barátként tekinteni. Vagy akarok e. Kicsit túl sok minden van még a szívemben, amiről mesélhetnék, csak nincs sok értelme szerintem. És most mennem is kell, Christa vár kint a kocsiban. – sóhajtotta rosszkedvűen Ray, aztán kinyitotta az ajtót és kilépett a házból.
- Vigyázz magadra! – szólt utána Gerard.
- Oké, te is! – Ray lassan lépkedett az út másik oldalán parkoló járműhöz, ahol a barátnője várta. Ray visszanézett még, mielőtt beszállt volna. A bánatos, elköszönő tekintet, a barátinak ható integetés, véglegességet hirdetett és ezt Gerardnak is be kellett látnia. A megmásíthatatlanság keserű könnyei azonban mégis ott ragyogtak a szemeiben még azután is, hogy az autó, amiben Ray ült, elhagyta az utcát.
Este összeszedte a lélekjelenlétét, legyőzte a benne lévő félelmet, a szorongást és írt Frank-nek. Rátört a légszomj, a szíve gyorsan dobogott, ahogy beütötte a billentyűzeten a betűket. Közben Ray mondata járt az eszében, hogy leolvasta az arcán lévő tagadhatatlan és mind forróbbá váló érzelmeit Frank iránt.
Ray-nek teljesen igaza volt. Ez kétségtelen. Szia Frank, két napja nem hallottam rólad, szeretnék veled beszélni, szépen kérlek, ha itt vagy, írj vissza.
A válasz meglepően hamar érkezett is.
Szia Gerard! Itt vagyok. Már én is akartam írni neked. Most jöttem haza, tíz perce. Ne haragudj, hogy nem jelentkeztem az elmúlt napokban, de őrület volt a kórházban, rengeteg beteg került be egyszerre az osztályra, és kaptunk ellenőrzést is, a főnővér külön feladatokkal is megbízott, nekem kellett összesíteni a gyógyszerrendelést, ami azt jelentette, hogy munkaidőn túl, további órákat töltöttem bent, aztán hajnalban kezdtem előről.
Sajnálom, hogy ilyen nehéz most neked.
Írta Gerard. Kicsit vétkesnek is érezte magát, amiért ő sosincs így túlterhelve a képregényüzletben és mindig időben ér haza.
Ilyen ez az egészségügyi pálya! Már hozzászoktam. Viszont azért pocsékul érzem magam még mindig, amiért bután viselkedtem legutóbb. Mint egy éretlen, hisztis tini. Bocsáss meg!
Szabadkozott Frank.
Ne kérj elnézést, az én hibám volt, amiért nem mondtam semmit Ray-ről és mert összezavarodtam és furán reagáltam, hogy találkoztam vele.
Gerard megkönnyebbült, hogy Frank már nem haragszik rá, de nyugtalan szívverése nehezen akart csillapodni.
El kell fogadnom, hogy Ray fontos számodra, hiszen valamikor az életed része volt. Ahogy nekem Jamia. Nincs ezzel semmi gond, csak én vagyok egy nagy tökfej!
Vádolta magát Frank.
Ne írj ilyet, te nem vagy tökfej! És megértem, hogy kételkedsz bennem. De nekem csak te vagy, Frank. Egyedül te!

Vallotta be Gerard.
Köszönöm, nagyon jó ezt olvasni! Nekem is csak te létezel! És ez azóta így van, mikor először megpillantottalak. Hiába volt egy kis ideig barátnőm, minden gondolatom körülötted forgott. Tudod, nehezen fogom fel az eseményeket, amik most történnek velem! Talán ezért ez a szélsőséges magatartás a részemről. Mint egy nagy utazás, egy távoli helyre, olyan ez, hogy annyi hónap ábrándozás után itt vagy nekem! Valójában ezt sosem hittem volna, fantáziáltam róla, de hogy megvalósul, erre nem sok esélyt adtam. Ezt nem is tudom betűkkel megfogalmazni! Gerard, nem benned kételkedem, hanem magamban
Írta Frank, erre Gerard szíve összeszorult. Ő is hasonlóan bizonytalan volt, hiszen Frank kedves volt, nagylelkű, gyönyörű.És még tucatnyi szó szerepelt Gerard szótárában, ami illett volna rá. Frank, egy figyelemfelkeltő, vad kinézetű, de mégis gyengéd fiú. Gerard máig nem tudta megérteni, mit láthatott meg benne, ott a kórházban, mikor ő egyáltalán nem érdekes. Sokkal inkább magányos, furcsán sápadt, beteges kinézetű, hallgatag, visszahúzódó és ellenérzést vált ki az emberekből, taszítja őket.
Ne kételkedj magadban Frank, fölösleges!
Válaszolta gyorsan.
Kedves tőled, nem lesz egyszerű, mert egész eddigi életemben kételkedtem, de hát majd megpróbálom, rendben? Tényleg, azért szoktad nézegetni a képeket? Mert én le sem veszem róla a szemeimet, ha a kezembe kerül.

Újságolta Frank.
Én a nagymama régi fényképalbumába raktam az összeset, ahol volt még néhány szabad oldal. Naponta előveszem az albumot, hogy megnézhessem a képeket és hogy emlékezhessek mert akárhogy végződött az az este, előtte csodálatosan éreztem magam veled!

Mesélte Gerard.
Én is! És hidd el, lesznek még ilyen napjaink. Sőt, jobbak is.
Gerardnak tetszett, hogy Frank ennyire bizakodó.
Tudom!

Akkor találkozhatunk még a héten?
Érdeklődött Frank óvatosan.
Hát persze!

Gerard szélsebesen írta ezt és egészen kimelegedett a felfűtöttségtől. Alig várta, hogy Frank megkérdezze tőle.
*****
- Megbocsátott! Frank megbocsátott nekem, nagymama! – Gerard hangja reszketett a boldogságtól és mindenét a várakozás borította be. Hamarosan újra láthatja Frank-et, hallhatja a hangját, érezheti az érintését és a csókjait is.  És ezt feltétlenül tudatni akarta Elenával. Nagyon koncentrált, hogy a nő megjelenjen neki, hogy ott üljön fehér hálóingjében az ágya szélén, ölébe ejtett kezekkel és bölcsen bólogatva. Látni szerette volna jóságos arcát és tudni hogy irányítja a sorsát a tanácsaival, a véleményével. De akárhogy kívánta ezt, csak az éjszakai sötét szegődött hozzá társnak.
- Nagymama, nézd, ő itt Frank!- próbálkozott még és felülve az ágyon, előhalászta a fényképalbumot a nagyméretű kartondoboz mélyéről. Felütötte az utolsó oldalakon és a gyomra máris sajogni kezdett az izgalomtól, ahogy meglátta Frank-et a fotón. Ujjait álmodozva végighúzta a képen, gondolatban felidézve Frank ajkát, ahogy az övéhez tapadt, a lélegzetvételeit, a karjait, amik szorosan fogják közre, a csípőjét, ami hozzápréselődött, elárulva izgalmát, a cigaretta füstös illatával elvegyült kórházillatot, amiről eddig nem tudta, hogy kellemesként is érzékelhet.
- Kedvelnéd őt! – jelentette ki céltudatosan.
- Nagymama! – szinte már hangosan mondta ki az elkeseredett hívószavakat. Ahogy kisgyermekként ezt számtalanszor megtette és nagymamája mindig jött.
Most már nem így volt. Elena távol került tőle és nem önszántából. Kitudja, talán valós Frank feltevése és az asszony lelke ott kering a bolygók végtelenségében, vagy egy csillagokkal kivilágított, semmibe vezető úton.
Ismét csak csend válaszolt. Pedig Gerardnak nagy szüksége lett volna Elenára.
- Átkozott gyógyszerek! – suttogta dühösen és könnyek szöktek a szemébe.
- Elvesznek tőlem! – szorította ökölbe a kezeit. A pirulák szedésében, temérdek mellékhatáson túl, a legfájóbb volt, hogy az agya nem működött úgy, ahogy évekig hozzászokott. Elena nem jött, és bár Gerard tudta, hogy akkor is vele van, a szívében él, de látható formában kevésbé rajzolódott ki előtte. A zaj, amire tulajdonképpen a gyógyszert kapta, még mindig a fejében volt, igaz nem olyan bántóan, és nem sugallt önpusztítást, csak akkor, ha Gerard nagyon fáradt volt.
- Nem kellene szednem a gyógyszereket és akkor a nagymama újra visszatalálhatna hozzám.- elmélkedett Gerard. De ez nehezen járható ösvény lett volna, mivel anyja jelenlétében kellett a legfontosabb tablettákat bevenni. Donnát megkerülni lehetetlennek tűnt. És Gerard nem is akart felesleges konfliktust, újabb bizalomvesztést, éppen csak visszaállt a nyugalom a családban. És Elena sem lett volna rá büszke, ebben biztos volt. Végül kicsit megnyugodott, lecsendesítette belső háborgását és visszafeküdt az ágyába. Szemei még mindig Frank-et pásztázták. Legszívesebben úgy aludt volna el, hogy a fotót bámulja. Aztán az íróasztalára pillantott, a félbehagyott rajzra és máris semmivé lett az alvással kapcsolatos terve.
- Folytatnom kell a rajzot, ha el akarok vele készülni karácsonyra.- diktálta magának és elhagyva az ágyat, leült az asztalhoz. Lámpát kapcsolt és maga elé húzta a már kissé gyűrött papírt.
Még mindig nehéznek gondolta az elképzelését és nem látta, hogyan fog egy realisztikus képet megalkotni, de minden vágya volt, hogy örömet okozzon ezzel Frank-nek.
Gondterhelten beletúrt zilált, fekete hajába. Hosszú éjszaka állt előtte. De remélte, hogy haladást ér el.
- Kezdjünk bele! – fogott kézbe, egy előtte heverő ceruzát.
Frank a bolygók közé szeretett volna eljutni és neki lehetővé kell ezt tennie.

folytatása következik...